Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-08 / 289. szám

MŰVELŐDÉS

Őszinte szóval

4 .„Művelődés” c. melléklet szeptember 15-e óta ma tizenkettedszer jelenik meg. Ez alkalommal visszalapoztam az újságokat, elgondolkoztam a mellékletek tartalmán, elolvastam az első számban megjelent cikket, amely „Beköszöntő”- aek íródott és tévedés következtében kapta a „Művelődésügyünk problémái” címet. Közben elgondolkoztam azon hogy miért is szerkesztettük ezt a mellékletet, melyek voltak azok a gondolatok, amelyek néhányunkat arra késztettek, hogy a sajtót is felhasználjuk ügyünk szolgálatára. Ezt igyekeztem röviden a bevezetőben megírni és nem a nevelésügyünk problémáit felvetni.

Több pedagógus-vita követelte, hogy szélesítsük a pedagógus propagandát — ha egyáltalán van ilyen, mondották —, kapcsoljuk be a társadalmat is legégetőbb gondjaink enyhítésére, stb. E követelésekkel mindenki egyetértett, helyeselte, elsősorban maguk a nevelők.

A több mint két hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy nevelőink e kérdésben csak a követelésekig jutottak el és azt várják, hogy a pedagógiai propagandát majd másvalakik csinálják, nem azok, akiknek ez a mesterségük, hivatásuk. Egyetlen nevelő sem küldött semmiféle írást, egyetlen magyarszakos nevelőnek sem volt véleménye Bíró János és Gáli László vitájáról.

Töprengéseim közepette sehogyan sem tudtam megérteni, mi ez és miért van ez a közömbösség nevelőink sorában. Lehetséges lenne az, hogy éppen nevelőinket nem érdekli a művelődés ügye? Ékkora közömbösséget egyetlen szakmában sem lehet tapasztalni. Bizonyításul felsorolhatnánk néhány vitát. Megnyugtatásomra több iskolát megnéztem, több nevelővel beszélgettem és sajnos, ezt a közömbösséget lépten-nyomon tapasztaltam. Igazolásul néhány esetet felsorolok, nehogy tapasztalatok nélküli megállapítások vádja érhessen.

Az elmúlt iskolai évben, és annak befejezése után, egyöntetű volt a pedagógusok véleménye: be kell vezetni az erkölcs oktatását. Az idei tanévben erre már kísérletek folynak, amelyek összegyűjtik a tapasztalatokat, amelyek a tanterv és tankönyvek elkészítésének előmunkála- i tai. Ez évben az osztályfőnöki órán a kiadott tematika alapján tanítják az erkölcsi ismereteket.

Az érveket, melyeket az erkölcs oktatásának szükségessége mellett felsorakoztattak, nem kívánom leírni, mert azok közismertek, érdekesek és legtöbbjüket maguk a pedagógusok mondották el. Úgy gondolná az emb.er, hogy annyi érv felsorakoztatása után nem szükséges a dolog je- , lentőségéről beszélni. Nem így van a valóságban. Egy dolog szükség-yj szerűsége és jelentősége — lehet — , nem ugyanazon dolog. A mi ese- , tünkben azonban a jelentőséget nem lehet lekicsinyelni. ,

<

lWi történik iskoláinkban? Na- gvou kevés az az iskola, ahol 1 igazán lelkiismeretesen foglalkoznak ,

az erkölcsi neveléssel. Ebben a ke- , vés iskolában megértették az er- ] kölcsi nevelés jelentőségét. Törőd- . nek ifjúságunknak nemcsak tanitá- 1 sával, hanem a nevelésével is. Ezt $

féle megjegyzést — mert nem kötelező —, nem vezetnek. Általában egész nevelői munkájuk tapasztalatairól nincsenek feljegyzések. Pedig az észlelt hibák, tapasztalatok elfelejtődnek és kárbavesznek, ha azokat nem jegyezzük fel, legközelebb pedig újra. elkövetjük ugyanazokat a hibákat.

Az egyik nap a Tolna megyei Népújságban K. Balog János levelet írt egy falusi vezetőnek, amelyben megállapítja: „Amikor a község kulturális életéről kezdtünk beszélgetni, csupán annyit mondott, hogy létezik a községben kultúrcsoport és néha- néha szerepel is. Semmi többet nem tudtam meg az elvtárstól. Ezen a téren nyilvánvalóan kevés ismeréttel rendelkezik.” Sajnos, sok pedagógus sem tud többet mondani. A falu felnőtt lakosságának, ifjúságának művelődése kívül esik pedagógusaink egy részének hivatástudatán. Valamikor azt mondták nekem: A tanítónak apostoli küldetése van: Tanítani, oktatni a népet. Igen! Ez a pedagógus hivatása, társadalmi kötelessége. Ezt a hivatást nem váltotta fel valami más, tartalma sem változott és ha szükséges a teljesítése, akkor az új emberért vívott harc időszakában nélkülözhetetlen.

Az az érzésem, hogy valamikor i hivatásból többet tettünk e téren, mint ma. Ma sokat csak pénzért és utasításra teszünk. Pedig az egyszerű emberek ma is várják a tevékenységünket, és ha hivatásból fakadó a munkánk, akkor azt szívesen veszik és bizonyára javulni fog nevelő és a falu lakossága, az iskola és a család viszonya. Ennek igazolására számtalan példát is tudnánk felsorolni, becsületére a nevelőknek. Dolgozóink, tanítványaink örökké hálásak lesznek azoknak a pedagógusoknak, akik a „hivatali” kötelességükön túl, tettek valamit érdekükben.

TVTéhány dolgot említettem csak a sokból. Ezekből és még sók mindenből arra lehet következtetni,

hogy a pedagógusok közül sokan közömbösek, csak hivatalnak tekintik az iskolát. Hiányzik az érdeklődés, a nevelés tudományos dolgai iránt, a munka csak felszínes, elhomályosult a hivatástudat, hiányzik az a belső tűz. amely állandóan hajtja a nevelőt, elégedetlenné teszi saját munkájával szemben. Tudom, lesznek olyanok, akik igazat adnak a felvetett dolgokban, lesznek, akik nem, lesznek cinikusok, akik a nehézségekre hivatkozva azt mondják, hogy azokról kellene írni, lesznek, akik ellenségesen fogadják írásomat, mert érzékenyen érinti kényelmességüket, semmittevésüket. Meggyőződésem, hogy vannak — szerencsére többen, mint mások — akikben nem aludt ki a pedagógus-hivatás lángja, akikben nem változott meg a hivatás tartalma. A társadalom őket hívja segítségül a felvetett és valamennyi nevelési probléma megoldásához. Tegyenek meg mindent a nevelői hivatás tekintélyének helyre- állításáért, és közösítsék ki azokat, akik e magasztos hivatást semmittevésükkel, közömbösségükkel meggyalázzák.

Bősz József

Színházi levél helyett

ATai számunkban nincs színházi levél, mert a héten elmaradt a szokó.

x sós színházi előadás, az Ipafai lakodalom-ról pedig majd csak egy későbbi számunkban lesz alkalmam beszámolni.

Ha már a jól bevált — ez nemcsak az én vélményem, hanem mások is mondják — szokástól eltérően kénytelen vagyok eltérni, hogy ennek az írásomnak mégis legyen némi köze a színházhoz, egy olyan levéllel kívánok foglalkozni, amelyet az egyik színház, nevezetesen a pécsi, küldött a szekszárdi városi művelődési háznak.

Engedjék meg, hogy eltekintsek a levél teljes szövegének közlésétől, helyette inkább csak a tartalmát ismertetem. Tehát: A Pécsi Nemzeti Színház közli, hogy a december 18-ra tervezett előadás elmarad, mivel a színház „az előadások tervszámát jóval túlteljesítette’’. Aztán még azt is írják, hogy „az végére való tekintettel, fedezet nincs erre az előadásra”.

Ez az oka tehát annak, hogy a december 18-i szerdai napon, eltérően a megszokástól, nem színházba megyünk, hanem ki-ki más szórakozás után kénytelen nézni, hogy agyonüsse ezt — a szinielőadás elmaradása miatt) lyukas — estét. Megtehetnénk, hogy egy szót sem szólunk az esetről, de azt hiszem, a színházlátogató közönségnek megvan a. véleménye róla s ha már az emberek egyenkint véleményüket nyilvánítják, úgy hiszem, én is elmondhatom az enyémet, amely majdnem teljesen megegyezik a közönségével.

Dicséretes dolog, hogy az előadások tervszámát jóval túlteljesítette a pécsi színház, valószínűleg ennek köszönhetjük, hogy az idén végre rendszeresen járhattunk „színházba” Szekszárdon is. Ezért csak az elismerés hangján lehet nyilatkozni a Pécsi Nemzeti Színház munkájáról.

A terv túlteljesítése azonban ne m lehet ok arra, hogy az év végén a kényelmesebb megoldást választva, otthon maradunk, mert „a terv amúgyi^ megvan”, hanem az egész év jó eredményeit illene az utolsó hónap jó munkájával még tetézni. Ezt kívánnák a pécsi színháztól a szekszárdi színházkedvelők.

Sántít a levélnek az a megállapítása, hogy az év végére való tekintettel erre az előadásra már nincs fedezet. Ez úgy hangzik, mintha feltételezné hogy a szekszárdi előadás rá fizetéses és így „nem éri meg megtartani”. Nos, engedjék meg, hogy ezt a feltételezést kétségbevonjam, Egy szekszárdi előadás bevétele általában meghaladja az ötezer forintot, két előadásé természetesen a tízezret. Nem hinném, hogy a tízezer forint — vagy mondjuk csak nyolc — ne fedezné a szekszárdi utat és az előadás költségeit.

Csak sajnálni tudom, hogy a Pécsi Nemzeti Színház vezetőiben ebben oz esetben a kultúrpolitikust legyőzte az üzletember. Azt hiszem, még akkor is szükséges lenne megtartani rendszeresen a szekszárdi előadásokat ha netalántán nem jelentenének hasznot, ebben az esetben azonban különösen nagy hiba elmulasztani. Szeretnék bízni benne, a színház vezetői is belátják majd, hogy hibát követtek el, s rövidesen ismét tapsolhat a szekszárdi közönség a pécsi színház városunkban népszerű, kiváló művészeinek.

LETENYEI GYÖRGY

Ifjúsági estet rendeznek a szekszárdi XlSZ-szervezetek

A szekszárdi KISZ alapszervezetek már túl vannak az alakulás nehézségein és a szervezési munkákon. Most ifjúsági est rendezésére készülnek a fiatalok. Az ifjúsági estre december 14-én kerül sor a városi művelődési S házban. Az est műsorában jelenetek, szavalatok, táncok és énekszámok

szerepelnek, utána pedig bált rendeznek. Az egyes műsorszámokat a KISZ alapszervezétek kultúrcsoportjai mutatják be.

Az ifjúsági est elsőrendű célja, hogy itt kellemes szórakozás közben megismerkedjenek egymással a szekszárdi ifjú kommunisták.

Milyen könyveket találhatunk a Megyei Könyvtárban

JOHANNES LINNANKOSKI:

DAL A TŰZPIROS VIRÁGRÓL

Linnankoski, a századforduló legnagyobb finn írója, a szerelemről, a tűzpiros virágról írta regényét. A regényben a finn faúsztatók élete elevenedik meg. Főhőse Olavi, csapongó képzeletű, szép beszédű, vidám | legény, sok leány szívét rabolja el. | Szerelme mindig rövid életű, csak a bánat, meg a csalódás marad nyomá- 1 ban. A regény legizgalmasabb jelene- j te a faúsztató tutajosok versenyéről | szól, a zuhatag hőséről, Olaviról, aki bátorságával meghódította a leg szebb leány szívét. Vándorlásai során végül rátalál Küllikkire, az igazira, akit azonban csak akkor tud elnyerni, ha felhagy a vándoréléttel.

Ezen 1 kívül megtalálhatók a könyvtárban:

Ismeretterjesztő művek: Réber L.: Karikatúrái, Arany János emlékkönyv, Vilma néni horgolókönyve.

Szépirodalom: Török S.: Tolvajok, Balzac: A szamárbőr, Mándy I.: Idegen szobák.

Ifjúsági művek: Móra Ferenc: Nekopog kovács. Elek I.: Dudorász Peti.

Sikerrel folyik az Arany János §zavalóverseny

Megyeszerte nagy sikere van az Arany János szavalóversenyeknek. A bonyhádi járási versenyt november 30-án rendezték meg a művelődési otthonban. A járási döntőn ösz- szesen 47 szavaló vett részt és a bírálóbizottság döntése alapján a következők kerültek a megyei döntőre:

Iskolán kívüliek: Szakács Zoltán Bonyhád, Bucsik Ida Zomba.

Középiskolások: Faragó Ágnes, Szarvassy István, Domokos Zsuzsa, Munkácsi Ágnes, Hubafy Attila és Milosev Ilona, valamennyien bonyhádi diákok.

Általános iskolások: Illés Irén Zomba, Virág Anna Máza, Kiszler Teréz Cikó, Szendy Aranka Majos, Erményi Zsuzsa, Kende Miklós, Kovács Ágnes és Daradics Magda. Az utóbbi négy tanuló bonyhádi.

A szekszárdi járási versenyre vasárnap. december 8-án kerül sor a Szekszárdi Zeneiskola nagytermében, délelőtt 10 órakor. A járási döntőre Szekszárdon kívül 12 község szavalói kerültek be, mintegy harmincán. Belőlük kerülnek ki azok, akik a megyei bemutatón a várost és a járást képviselik.

inkább középiskoláinkban tapasztaltuk. A szekszárdi gimnázium osztályfőnöki munkaközössége igen el- mélyülten, odaadóan végzi ezt a munkát. Nem ez a helyzet azonban az általános iskolák többségében. Az osztályfőnök, a megadott tematikából kiválasztja azt a 25—30 címet, melyet egy papírlapon felsorol. A kiválogatásnál a legtöbb helyen nagyon vigyáznak, hogy az úgynevezett „kényes kérdések” ne kerüljenek a tanmenetbe. A „Ne vigyük a napi politikát az iskolába” jelszó alatt a tematika politikai kérdései teljesen kimaradnak. Pedig ma nincs politikai közömbösség. Sok esetben teljesen készületlenül „ezt úgyis tudom”, mennek az órákra. Számos iskola igazgatója egyetlen osztály- főnöki órát nem ellenőrzött.

Követeltünk, helyeseltünk valamit — teljesítették követelésünket — kár volt követelni, mert ezzel is csak több lett a munkánk. Valahogy ez az érzése ae embernek, amikor a tényeket vizsgálja.

Ebből nem lesz erkölcsi nevelés. Nem szerzünk tapasztalatokat, a tanterv- és a tankönyvkészítők számára. Az elkészült tanterv és tankönyv bírálatában és rossz minősítésében bizonyára nem lesz hiány — persze egymás között.

A nevelés társadalmi üggyé tétele, az iskola és a családi nevelés ellentmondásai ugyancsak sokat vitatott és kétségtelenül nagyon fontos megoldandó feladat. Ebben ugyancsak egyetért minden nevelő. A megvalósulásnak a módszereit keressük. Sok becsületes pedagógus, aki hivatásból végzi munkáját, sokat fáradozik, gondolkozik a problémák megoldásán.

Sok iskolánk jelentős eredményeket ért el családlátogatással, a szülők közt végzett nevelőmunkával, beiskolázási törvények teljesítésével, Bonyhádvarasdon a szülők segítségével nagymértékben csökkentették a mulasztások számát az elmúlt évhez viszonyítva. Javult a szülőkkel a kapcsolat. Enhek nyomán fokozódott a szülők tevékenysége az iskola érdekében. Pörbölyön óvodát, Váralján tantermet létesítettek minden állami támogatás nélkül. A napokban olvastunk a tolnai gimnázium és a szülők jó kapcsolatáról. Ezek az esetek mind azt igazolják, ahol a nevelők megtalálják a helyes módszereket a társadalom megnyeréséhez a nevelés ügyének, szinte meglepő eredmények születnek.

Sajnos, nevelői közösségünk nem egységes e dolgokban és nagyon sokan vajmi keveset törődnek ezzel. Megint egy tapasztalatból szerzett példa: sokan nem értik meg, hogy az előbb említett problémák megoldásának egyik eszköze a nevelők családlátogatása, a nevelők viszonya a falu lakosságával. Nevelőink egy része a családlátogatást nem szívesen végzi. Megelégszenek a izülői értekezletekkel, ahol rendszerint azok a szülők nem jelennek meg. akikkel fontos lenne a jó kapcsolat a gyermek érdekében. Találkoztunk olyan nevelővel is — falun — aki egyszerűen berendeli az iskolába a szülőt, ha valami baj van a gyerekkel. Látogatásaikról semmi