Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-05 / 286. szám

TOLNA EGV" MAGYAR SZOCIALISTA VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! II. évfolyam, 286. szám. ÄRA: 50 FILLÉR. Csütörtök, 1957 december 5. Ülést tartott az MSZMP Tolna megyei bizottsága A Magyar Szocialista Munkás­párt Tolna megyei bizottsága ‘szerdán a volt megyeháza nagy­termében kibővített ülést tar­tott. Az ülésen Rapai Gyula elv­társ, az MSZMP Tolna megyei bizottságának titkára tájékoz­tatót tartott a pártküldöttség moszkvai tárgyalásairól, a kiadott közös nyilatkozatról és a béke­kiáltványról. A kibővített pártbizottsági ülé­sen számos kérdés menüt fel, amelyekre Kiss Károly elvtárs, aa MSZMP Központi Bizottságának titkára adott választ. Hatmillió forintnál is többet fizetett ki a szekszárdi és környékbeli gazdáktól átvett borért a Borforgalmi Vállalat A NŐTANÁCSOK ÉLETÉBŐL Jó volt az idei szőlőtermés, ennek legalábbis a szekszárdi gazdák a megmondhatói. Szüret után kevés helyen maradt üres hordó, illetve most már jónéhány gazdánál lehet üres hordót találni — a bort ugyanis átadták a Borforgalmi Vállalatnak­Kedvező volt az időjárás, jónéhány éve nem termett már ennyi szőlő és ebben az évben újból csak sike­rült a termés. A Borforgalmi Válla­lat a megmondhatója ennek, hiszen eddig szőlőben, mustban, bor­ban számolva, mintegy 6500 hektoliter bort vásároltak fel, ennek fele volt olyan vörösbor, amelyet igazi szekszárdi borként emlegetnek. Az átvett bormennyiség, mondhat­juk, jó hasznot hozott a szekszárdi és környékbeli szőlősgazdáknak, több, mirtt hatmillió forintot fizettek ki nekik. Nagyon sok gazda volt, aki 12—13 forintot kapott literenként a boráért. A Borforgalmi Vállalat az átvett mennyiségből a múlt hónapban 800 hektó vörösbort szállított el Buda­pestre, az Állami Pincegazdaság ré­szére, ebben a hónapban újabb két­száz hektót szállít, így Budapesten rövidesen 1000 hektó szekszárdi vörösbor kerül for­galomba. (És mikor lesz belőle Szekszárdon is? Senki sem lehet próféta a maga hazájában ...) Ebben a hónapban a fenti mennyiségen kívül újabb ezer hektolitert szállít a vá lalat a Külkereskedelmi Vállalatnak, ez a mennyiség tehát exportra kerül. A pécsi palackozó üzemben négy megye — Tolna, Somogy, Zala és Baranya — tájjellegnek megfelelő borait palackozzák és hozzák for­galomba hétdecis üvegekben. A szekszárdi vörösborból 500 hektolitert palackoznak. A borszállítások jelenleg is foly­nak, naponta átlagosan 30 hektó­liter bor szállítására szerződnek a szőlősgazdák. Igyekeznek kihasználni a szerződésadta lehetőségeket, mert december 31-ig lehet még szerződni. A regölyi nőtanács és a szövetke­zeti nőbizottság közösen egy szabó­varró tanfolyamot indított be. A tan­folyamon mintegy 30—40 asszony és leány vesz részt. Az elmúlt napokban Takács Mihályné, a nőtanács megyei titkára tartott beszámolót a regölyi asszonyoknak az Országos Nőkonfe­rencia tevékenységéről. * A nagymányoki asszonyok még a nyár folyamán vállalták, hogy segítik a Gyermekvárost. A nagymányoki asszonyok állták szavukat, az első asztalterítőt már beküldték a megyei nőtanácshoz, annak a háznak a díszí­tésére, amelyet a Tolna megyei nő­tanácsok által gyűjtött összegből ren­deznek be. A terítő mellett 1700 fo­rintot is küldtek a Gyermekváros ré­szére. * A Tolna megyei nőtanácsok eddig 73.000 forintot gyűjtöttek a Gyermek, város részére. Ebből a döbrököziek 1800 forintot, a dombóváriak közel 6000 forintot, a paksiak mintegy 4000 forintot, a dunaszentgyörgyiek 1700 forintot, a nagydorogiak 1000 forim- tot, a németkériek 2000 forintot fi­zettek be. Új belépők a leveli Kossuth Tsz-ben Az állami gazdaságokból Az állami gazdaságom megyei szinten november 30-ig 102 száza­lékra teljesítették évi tejbeadási tervüket. Az államnak az idén leg­több tejet a gerjeni, kajmádi, for- nádi és nagytormási gazdaságok szállítottak. * Kísérleteket folytat az alsó péli és kajmádi gazdaságokban az Erjedés- | ipari Kutató Intézet. A kísérletek azt a célt szolgálják, hogy megállapítsák: a szeszgyári kukoricamoslék pótol­hatja-e az állatok szokásos abrak- adagját. • Az idén versenyt indítottak az ál­lami gazdaságokban a tejtermelés fo­kozása érdekében. A verseny leg­utóbbi értékelése során a Leperd- ■ pusztai Állami Gazdaság az első, a második helyen az Alsópéli, a har­madik helyen pedig a Nagytormási Állami Gazdaság áll. Az állami gaz­daságok megyei igazgatósága úgy ha­tározott, hogy az első helyet elért gazdaságnak 1200 forint, a második­nak 800 forint, a harmadiknak pedig 500 forint iutalmat ad. Felszabadulási ünnepség Tamásiban Kedden este emlékünnepélyt tar­tottak Tamásiban. A falu felszabadu_ lásáról emlékeztek meg. Minden év­ben megemlékeznek a falu felszaba­dulásáról s lehet-e méltóbban emlé­kezni egy évfordulóra, mint úgy, hogy számbaveszik, mit köszönhetnek az ünnepelt eseménynek. A keddi ünnepségen egy sor „be­szélő számot” sorakoztattak fel, ame­lyek arról tanúskodnak hogyan nö­vekedett meg a falu jóléte a felsza­badulás óta. Vegyünk csak egy dol­got, a rádiót. Nem tartozik a létszük­ségleti dolgok közé s ezért a rádiót nyilván azelőtt is és most is, csak az vásárolt, akinek több pénze van, mint amennyi a megélhetéshez kell, mert azért nyilván először jön az élelmiszer, a télikabát stb. és csak utána a rádió. Azelőtt csak a falu­ban lakó járási vezetőknek, jogá­szoknak és a zsírosparasztoknak volt rádiójuk. Jó, ha összesen száz rádiót lehetett találni a faluban. Most? Több mint 1500 rádió szól a faluban. Alig van ház, amelyben ne lenne rádió. A földművesszövetkezet kisáruházának forgalma is a nép jólétéről beszél. El­adtak például több, mint 1000 kály­hát és tűzhelyet. A pénze» emberek azelőtt is vettek kályhákat és tűz­helyeket, de ez — éppúgy, mint a rádió — nem volt jellemző a köz­ségre: legtöbb helyen a vályog vagy tégla tűzhelyeket használták, ame­lyek jelentős része az utóbbi' 10—12 év során eltűnt. A faluban eladtak rhintegy 1200 ke­rékpárt és 95 motorkerékpárt, de „csak” azért ennyi motort, mert az ipar, illetve a nagykereskedelem nem tudott többet szállítani. Mosó­gépből 45 darabot adtak el — ezt ez­előtt nem is ismerték. Nem „túl olcsó” dolog ez, de még ötször ennyi is gazdára talált volna, ha van ele­gendő mennyiség az üzletekben. A parasztok megvásároltak 150 lóvonta- tású ekét, 45 vetőgépet, 85 mezőgaz­dasági motort. Megvásárolt a lakos­ság 6 millió forint értékű bútort is — azért ,csak” ennyit, mert nem volt több... Mindez megváltozott, új életünket tükröd, s a felszabadulás tényét mél­tatja és éppen ezért hálájukat fejezik ki a tamási dolgozók a felszabadító Szovjet Hadseregnek. A teveli Kossuth Tsz-ben a?- ered­ményes zárszámadás után — ugyanis 50 forint volt egy-egy munkaegység értéke — a jövő évi terveket ké­szítik. A terv készítésében — írja Ludas András levelezőnk — bevontuk a tsz valamennyi jó dolgozóját és közösen beszéljük meg a tennivalókat. A jövő évre eddig már 75 kataszteri hold ipari növény termesztésére kötöttünk szerződést. Hizlalásra 27 darab álla­tot kötöttünk le, amely már a jövő évi jövedelmünket emeli. Tervbevet­tük ezenkívül egy Zetor vásárlását, amelyet szintén saját erőnkből aka­runk megvalósítani. Az eredményes gazdasági év lezá­rása után igen nagy az érdeklődé* községünkben a tsz iránt, s az elmúlt héten nyolc tagot' vettünk fel a tsz-be. Szavalóversenv a bonyhádi * j j Vörösmarty Mihály általános iskolában A bonyhádi Vörösmarty Mihály ál­talános iskola november hó 28-án, Arany János halálának 75. évfordu­lója alkalmával szavalóversenyt ren­dezett. A tanulók nagy lelkesedéssel készültek a szavalóversenyre. Kovács Márta VIII. a. osztályos ta­nuló bevezetőjében elmondta, hogy minden korban minden magyar büsz­keséggel emlékszik meg Arany Já­nosról. Alkotásai igazi emberi érzé­sekre nevelnek bennünket. Verseit nemcsak a nagy költő tiszteletére rendezett ünnepélyeken és versenye­ken, hanem mindig szívesen olvassuk és hallgatjuk. A tanulók nagy lelkesedését bizo­nyítja, hogy a szavalóversenyen 50 tanuló vett részt. Kötelező versként „A tölgyek alatt” című költeményt szavalták. A szabadon választott versek között a következők szerepltek: A szegény jobbágy, Mátyás anyja. Both bajnok özvegye, Rendületlenül, A hamis tanú Rozgonyiné, Családi kör, A méh románca, A rab gólya V. László, A fülemile és a Walesi bárdok. A szavalatok bírálásánál a döntő- bizottság tagjai igen nehéz helyzetbe kerültek. A sok szép szavalatból ne­hezen lehetett kiválasztani az első három helyezettet. Díjnyertes és. könyvjutalonban részesült tanulók a következők: Darabics Magdolna, Ze- rényi Mária, Sólymos Erzsébet, Lahó Ágnes, Gál Éva, Csetneki Éva, Farkas, László, Kende Miklós, Pirka Klára, Kovács Ágnes, Erményj Zsuzsa és Faragó Zsuzsa. Az eredményhirdetésnél á jutalom­könyveket Réther Vilmos igazgató osztotta ki. Megdicsérte a verseny valamennyi szereplőjét és további lelkes munkára buzdította őket. Záró szavaiban megemlékezett Arany Já­nos emberi és költői nagyságáról. ERMÉNYI IMRE Nagykónyiban hallottuk * A sertéshizlalás terén elért ered­mények közül az Alsópéli Állami Gazdaság 22.1 kilogrammos átlagos havj súlygyarapodása a legkiemelke­dőbb a megye állami gazdaságaiban. Juhé-pusztán a süldők súlygyara­podása terén értek el szép eredmé­nyeket, mivel a süldők átlagos havi súlygyarapodása 8 kilogramm volt ebben az évben. * A megye állami gazdaságainak ju­hászától a tervezett 355 mázsa gyap­jú helyett 416 mázsát termeltek. * A Juhépusztai Állami Gazdaság baromfitelepén is megfelelő termelési eredmények születtek az idén. Ugyan is az egy tyúkra eső havi tojáshozam a tervezett 9 tojás helyett 12 darab ebben az évben. Ennélfogva aztán si­került a baromfitelepnek 25 száza­lékkal túlteljesíteni tojáshozamter. vét. Az eredmények elsősorban is a megfelelő tenyésztési munkának és a helye» takarmányozásnak köszön­hetők. A község lakossága elhatározta, hogy a jövő évben, saját erejükből, kultúrházat építenek a községben. A legutolsó tanácsülésen a tanácstagok­50.000 forintot szavaztak meg a kul- túrház építésére a községfejlesztési alapból. A tanácsülés hozzájárult ahhoz is, hogy egy — a községben lévő — használaton kívüli malmot lebontanak és az abból nyert anyagot felhasználják az építkezéshez. A bon­tási munkálatokat is társadalmi munkával végzi el a község lakos­sága. * A nagykónyi általános iskola út­törő csapata résztvett az országos négy tusa bajnokságon. A versenyen az úttörők jó eredményt értek el és díszoklevelet kaptak az úttörő köz­ponttól. * Társadalmi munkában lekövezik a község lakói a Temető-utcát. Az út- kövezéshez szükséges földmunkála­tokat már el is végezték. A kövezés­hez szükséges kőanyagot a községfej­lesztési alapból vásárolja meg a községi tanács. A kövezést is társa­dalmi munkában végz; el a lakosság. ÁRULKODUNK A GYEREKEKNEK ... Látogatás a Sport- és Játéküzletben A legforgalmasabb üzlet most minden bizonnyal a Sport- és Játék­bolt Szekszárdon. A gyermekek már azt számolgatják, hányat kell aludni még Mikulásig, illetve karácsonyig, mert ezek a napok sok, sok ajándé­kot, játékszert hoznak nekik. A nap bármely szakában, reg- gel, délelőtt' délben vagy délután nyit be valaki íz üzletbe, harminc vásárlónál — bocsánat rendelőnél — kevesebbet sohasem talál. Min­den szülő igyekszik, hogy a megkí­vánt játékból jusson gyermekének- Emlékszünk még tavaly ilyen­korra? Hány szülőnek kellett vi­gasztalni gyermekét: „Nagyon sze­gény volt most a Télapó” — akik nem iparkodtak úgy a „rendelés­sel” nem jutott a kért játékokból. Az egyik rendelő néni — nem árulta el ki az a kisfiú, akié a sok játék lesz, bizony sokat válogatott, pedig egymásután ajánlották neki a szebbnél szebb játékokat. — Tessék, tapadó lövedékkel já­tékpisztoly. Vagy háromkerekű bi­cikli ... — Az már van neki... — Itt van például... Házépítő játék, „előregyártott elemekből”, műanyagból Vagy törpeautó..{ Csak le kell nyomni a benne ülő alak fejét és szalad... A néni hosszas gondolkodás után választ. — A tapadó pisztolyt kérném... meg kardot is, az a legfontosabb ... Aztán fémépítő játékot... — és így hosszas gondolkodás után csak si­kerül a „rendelés”. Ez a kisfiú sok, értékes ajándékot kap a Télapótól. Egy másik néni — egy kereszt­mama — a keresztlányának rendel. Két harci kislánynak nagyon szép játékot visz majd a Télapó ■ •. Pető Rózsinak, gyönyörű babát, Pető Marikának kombinált szoba-játék­bútort ... Az őcsényi Törő Lacikának lovas­kocsit „rendelnek” játékostorral... — 17 hónapos, de csak a ló kel­lene neki... (Bizonyára jó gazda lesz, ha megnő. Avagy, ki tudja ...) Talán azért kerül a játékok közé még egy szirénázó tűzoltóautó is? ... A kis szekszárdi Osztermajer Ilike szép játéktűzhelyre számít­hat, lehet majd főzőcskézni. Zsig- mond Zsuzsa és Pártay Éva szép, napozóruhás babákat kapnak majd. És még más játékokat is ... De nem árulunk el mindent, hátha megharagszik ránk a Télapó. Még csak annyit, hogy nagyon sok gyer­mek kap fémépítő játékot, szép építőkockákat, morgó mackót, tán­coló babát, repülő helikoptert... Nem is kell már sokáig rá várni.

Next

/
Thumbnails
Contents