Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-22 / 301. szám
Őszinte szóval rr a z .,() szinte szóra a Ünnepi Kodály-hcmgverseny Szekszárdon ÜŐSz József elvtárs cikkének egyes1 megállapításaival száll vitába és ahhoz fűz megjegyzéseket Kedves Henrik, a majosi általános iskola igazgatója. Levelének főbb megállapításait az alábbiakban közöljük: Nem kis megdöbbenéssel olvastam Bősz József ,.őszinte szóval’’ című cikkét a Tolnai megyei Népújság hasábjain. Hát valóban így állna a megyei művelődés ügye, olyan nagymérvű lenne a hézag a nevelők és a szülők között, annyira elhomályosult volna a nevelőkben a hivatástudat? El kell hinnem, mert én nem hivat- kozhatom tényekre amelyekkel megyei vonatkozásban szembe szállhatnék Bősz elvtárs állításaival. De... csupán a magam és a közvetlen szomszédságomban lévő iskolákban szerzett tapasztalataim alapján mégis szót emelek az általánosításokkal szemben, mert hogy is mondta csak ... őszinte szóval? „Nagyon kevés az iskola, ahol igazán lelkiismeretesen foglalkoznak az erkölcsi neveléssel, az igazgatók nem látogatják az osztályfőnöki órákat, sokalljuk az erkölcsi neveléssel járó megnövekedett munkát — elhanyagoljuk a családok látogatását, érdeklődési körünkön kívül esik a felnőtt lakosság művelődése, elhomályosult bennünk a hivatástudat, egyszóval mérhetetlenül közömbösek vagyunk a saját ügyünkkel, a saját munkánkkal kapcsolatban.” Tje hozzátette: Meggyőződése, hogy „vannak — szerencsére többen, mint mások, akikben nem aludt ki a pedagógus hivatás lángja". Én is úgy érzem, hogy vannak, mégpedig sokkal többen vannak, akik nem hivatalnak tekintik az iskolát, s akik tudják, mit jelent nevelőnek lenni! Szándékosan használom a nevelő megjelölést, mert tanítónak lenni sokkal, de sokkal könnyebb. Nevelni annyit jelent, mint a jövőt építeni. Szépséges feladat ez, de nagyon nehéz, küzdelmes munka. Hadd mondjam el véleményem Bősz elvtárs észrevételeivel kapcsolatban! — Nem térek ki most részletesen mindegyikre, csupán a családlátogatással, az iskola és a család közötti viszonnyal kapcsolatban érintettekre. Röviden azonban a többit is érintem. 1. Nem folyik lelkiismeretes erkölcsi nevelés, a nevelők többsége nem készül fel az órára — hangzik a megállapítás. r J£n ezt úgy mondanám: Még nem eléggé lelkiismeretes ez a munka. De vannak már általános iskolai vonalon is eredményeink. Hamis képet festenék, ha azt állítanám, hogy ezen a téren nálunk minden a legnagyobb rendben van. Nem, még nem megy úgy minden ahogyan azt szeretnénk, de hogy van eredmény, arról meggyőződtem a VI. és , VII. osztályban végzett látogatásaim során. A tanulók közösségi szelleme, magatartásuk örömmel töltött el. Lehet, hogy a nevelők nem írnak oldalas vázlatokat, de nem a vázlat dönti el, hogy jó-e az óra? Láttam én már gyönyörűen megírt vázlat mellett unalmas eredménytelen órát, s rövid vázlattal hangulatos, jól felépített, tartalmas munkát. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ne írjanak nevelőink vázlatot, csak azt, hogy ne a vázlat legyen az ellenőrzés tárgya. 2. „Elhanyagoljuk a családlátogatásokat, nem jó a viszony a falu lakossága és a nevelők között” — mondja a cikk. Ez sem általános. Hány és hány iskolát lehetne felsorolni, ahol nem ilyen rossz a helyzet. Többek között a miénket is. Mi már régen rájöttünk arra, hogy nevelőmunkánk alapja ez a kapcsolat. A szülők és a nevelők bensőséges jó kapcsolata. Hogy nálunk jól megy az iskolai nunka, hogy kevés a mulasztás, hogy sok az iskola és óvoda társadalmi támogatása mind mind ennek a jó kapcsolatnak köszönhető. Hogyan jutottunk eddig? Milyen volt az út? Lehet, talán itt sem volt mindig így! Egy fél évtizeddel ezelőtt kezdődött. Akkor még mi is azt hittük, hogy akkor jó a kapcsolat, ha a szülőkkel lebontatjuk a kert végén az istállót, az anyagból játszóteret létesítünk, ha nyáron a nagytakarí- j tást, a meszelést velük végeztetjük,! egyszóval csak anyagi téren kérjük j segítségüket. Sokat, nagyon sokat dolgoztunk. Éveken keresztül minden ilyen természetű munkát így végeztünk el. Mi is ott dolgoztunk, együtt a szülőkkel. S aztán ráébredtünk ar_ j ra, hogy ez nem elég. Jöttek a hosszú I téli esték s mi összehívtuk az anyá- | kát, apákat. Énekelgettünk, tanulgat-1 tunk. Megtanultuk a Székely fonót, a Kukoricafosztót, a Guzsalyost stb. J Egyiket a másik után. S amikor hi- j deg volt a kultúrterem, elmentünk | hol az egyik, hol a másik szülő' meleg otthonába. S amikor gyermekeink szerepeltek, bárhova mentünk is, a szülők mindig velünk jöttek. 3. „A felnőtt lakosság művelése a nevelők érdeklődési körén kívül esik” — hangzik a harmadik megállapítás. Nem mindenütt vem ez így, bár ezen a téren talán a legtöbb az igazság a megállapításokban. ^ álunk például az előadásokon kívül, amelyek néha az iskolában. néha a művészeti otthon kultúr- í termében folynak, van színjátszás iskolai és ifjúsági vonalon, ezüstkalászos tanfolyam, amelyen mindig ott. van a biológus nevelő, tánctanfolyam, kosárfonó tanfolyam, szervezés alatt áll a varró-szabó tanfolyam. Szoros a kapcsolat az összes tömegszervvel. Mindezek alapján állítom, hogy él a hivatástudat nevelőinkben. Csak az a kérdés, ki mit ért ezen? Én a felelősség érzetét, a kötelességtudást, a gyermek és szakma szeretetét, az áldozatvállalást és a munkánkban való kielégülés érzetét értem rajta KEDVES HENRIK ált. isk. igazgató, Majos. Hozzászólás a nevelők vitájához Éppen eleget „kéremszépenezett” már az oktatási osztály pár évig, de még a művelődési osztály is eleinte. Mi lett az eredménye? Adminisztratív vonalon a rendeletek végrehajtattak, persze hibákkal — tartalmi szempontból azonban végrehajtásukat sokszor meg sem kísérelhettük. Miért? — Azon egyszerű oknál fogva, mert a közvetlen feletteseinktől sem láttunk következetességet a végrehajtások ellenőrzésében. Nincs kétségem az iránt, hogy most az ellenőrzést következetesebben hajtja végre az osztály. A szakfelügyelet ellenőrzését, a rendelcteitekben lefek tetett elvek alapján kíváncsian várom és ahhoz némi kétségem is van. (Itt én különbséget tettem az osztály belső funkcionáriusai és a szakfelügyelők között.) A 22. sz. körlevél végre nyíltan beszél, talán az igazgatók is mernek majd nyíltan beszélni és nem fogják félteni népszerűségüket. Ezt is meg kell követelni minden vonalon. Véleményem szerint a nevelők passzivitásán másképpen nem segíthetünk, csak ha: 1. Nyíltan beszélünk róla nemcsak magunk között, hanem az illetőkkel is. 2. Elítéljük álláspontjukat, mert képmutatók. 3. Megállapítjuk, hogy munkájukkal nem építik a jövőt, visszahúzó erők, más pályára tanácsoljuk őket. Az én apám tanító volt. A Tanács- köztársaság alatt direktóriumi tag lett, azért nem sajnálta a reakciós rendszer négy gyermekével kidobni állásából, megbélyegezni, börtönbe vetni, ha nem is hosszú időre. Nem kísérletezett évekig, évtizedekig az átnevezésével. A mi proletariátusunk művelt ember módján évekig nevelte a nevelőket, millió alkalmat biztosított részükre, hogy lássák a fejlődést, a jót, az előrevivőt. Sajnos igen kevés eredménnyel. A csíra, — ilyen körülmények között soha nem fog felszínre hajtani. Soha sem fogják meglátni a mi tanítványaink, hogy ezek a kartársak velünk együtt éneklik az Internacionálét! Ezért nem éneklik például a mi iskolánkban sem szívesen. A körlevél ezeket a problémákat tisztázza, ad segítséget az igazgatóknak. így kellett volna már régen beszélni. Nekem nem fáj sem a tartalma, sem a hangja, nincs miért fájjon. Akinek fáj, aki megsértődik, azzal baj van. Lehet népszerű, lehet jó kol léga, de a mi ügyünket egy lépéssel sem viszi előre. Ez a száraz igazság. Még egyet erről a vonalról: laikusok, pártonkívüliek, vallásos asszonyok véleménye az volt, hogy Bítor Márton kartársunk, akinek ellenforradalmi szereplése ismeretes községünkben — nem maradhat állásában. Mindenkit meglepett az enyhe ítélet. Szép hinni az ember nevelhetőségében, de gyakorlatban véghezvinni, több kell hozzá, mint türelem. A szakmai utasításokkal is csak egyet lehet érteni. Meddig akartak az illetők még könyörögni a kartársaknak, hogy a tantervet ismerjék és tanulják meg? Nekünk már a képzőben tudnunk kellett, s ha kell, még ma is tudom recitálni egyes részejt. Az én kartársaim zömének sem tetszik, hogy havonként nevelési értekezleteken tárgyaljuk és vitatjuk az elvi problémákat és azonnal megállapítom, hogy ki nem készült fel. Persze nem népszerű feladat követelni és következetesen követelni a felkészülést. Példákra hivatkoznak nálam is, hogy itt, vagy amott nem zaklatja az igazgató kartársait ilyen dolgokkal. Véleményem: elég szomorú, de ennek elbírálása már már nem az én feladatom, a művelődésügyi osztályé. Nem megy az úttörő munka, nem közügy az úttörő-mozgalom ügye. Szedetném, ha ezen a vonalon tett ígéret valóraválna. Nem jutalmaznának olyan nevelőt, akit bottal sem lehetne az úttörőkhöz közelíteni. A népművelés összefogója a falun hivatásszerűen csak az iskola igazgatója lehet. Helyes az elgondolás. Kulturális bizottság létrehozása legfeljebb 3 aktívából. A tanács gazdasági vezetője, KISZ titkár, sportköri aktíva és a Nőszövetség vezetője. Elnöke az igazgató. Simán fog menni a kultúrmunka. Nálunk már így van és igen széles kultúrmunka indult meg egy hónapja. Különben én mindig így is csináltam. ígérem, hogy legközelebb tovább fűzöm gondolataimat, de az arra is kötelezi a művelődési osztályt, hogy helytelen álláspontomra hívja fel a figyelmemet. Módos István ált. isk. igazgatója, Bölcske. Azoknak az ünnepségeknek sorozatában, amelyeket az ország minden részében rendeztek Kodály Zoltán 75. születésnapja alkalmából, jelentős megemlékezés volt a szekszárdi hangverseny, amelyet a pécsi szimfonikusok ének- és zenekara tett emlékezetessé: Szekszárd dolgozói méltó ünnepség keretében hódoltak korunk egyik legnagyobb zeneszerzője Kodály Zoltán előtt. Az est alkalmából teljesen megtelt a városi művelődési ház s az ünneplés nemcsak Kodály Zoltánnak szólt, hanem a vendégszereplő jónevű pécsi művészeknek is, akikben nem volt okuk csalódniok a szekszárdiaknakKodály Zoltán zeneszerzői és zene- pedagógiai érdemeit Bodonyi Ferenc méltatta, költői szavakkal emlékezve meg arról, amit a magyar nép és az egész világ köszönhet Kodály' munkásságának. Ezután Agócsy László köszöntötte a pécsi vendégek nevében a szekszárdiakat. Az est első felében pécsi szólisták mutatták be tudásukat. Sassy Iringóban kiváló gordonkaművészt ismerhettek meg a szekszárdiak, aki méltó tolmácsolásban mutatta be Kodály Adagióját. Özörényi Olga szép Kodály-dalainak őszinte sikerük volt, Borsay Pál Marosszéki táncainak első sorban pianói tetszettek, bár az egész előadásból hiányzott a művészi átélés s az is szokatlan volt, hogy kottából játszott, Teremy Gábomé a Székelyfonó egy jelenetét adta elő, a népszerű Csitári hegyek alatt kezdetű dalt, megérdemelt sikerrel. Az énekkar a Jézus és kufárok c. kórusműben mutatta be tudását: erőteljes előadás volt, amely csak fokozódott. az ének és zenekart egyaránt komoly próba elé állító Psalmus Hungaricusban. A pécsi együttes nem volt méltatlan a feladathoz, amelyre vállalkozott. Antal György karnagy biztos kézzel fogta össze a hatalmas együttest, amely a szólót éneklő Réti Józseffel, az Operaház tagjával együtt minden részletében hatásosan és hibátlanul szólaltatta meg a terjedelmében is nagy művet. A pécsiek meg érdemelt sikerével kapcsolatban, úgy érezzük, az érdem elsősorban Antal Györgyé, akiben a művészi rátermettség mellett úgylátszik megvan mindaz az emberi jótulajdonság is, amely szükséges ahhoz, hogy egy vidéki város ilyen hatalmas együttest — és főleg ilyen művészi fokon álló együttest! — tudjon produkálni. A pécsiek munkája mindenesetre példa lebet a vidék előtt. De csak az elismerés hangján lehet szólni a szekszárdi zeneiskola vezetőiről és szülői munkaközösségéről is, amely sok akadályt legyőzve, lehetővé tette, hogy Szekszárd is méltó formában emlékezhessék meg Kodály Zoltán születésnapjáról. (cs) A kaposvári színház levele a bonyhádi járási művelődési otthonhoz A kaposvári Csiky Gergely Színház, amely nagy népszerűségnek örvend. -megyénkben a következő levelet. küldte a bonyhádi járási művelődési otthonnak: Kedves bonyhádi elvtársak! Tavaly áprilisban jártunk először Bonyhádon. Hevesen dobogó szívvel készültünk 'önökhöz, mert át kellett lépnünk jól ismert megyénk határát „idegen’’ megye, ismeretlen közönség elé indultunk vendégszereplésre. Aztán. amikor megérkeztünk, gyönyörűen gondozott, ízléses kultúrtermükbe megláttuk a sötét ruhába öltözött jé-rfiakat, kisestélyi ruhás nőket, a közönség színházat tisztelő ünnepi hangulatát; még inkább lámpalázasak lettünk. — Bemutatkozásunk sikerült, önök elégedettek voltak velünk, — ezt bizonyítják az azóta sem szűnő meghívásaik — de mi is Önökkel. Higgyék el, kedves bonyhádi elvtársak, a színész munkája nem független a közönség magatartásától, sajnos, szinte a színpadra lépés pillanatában érezzük, hogy aznap esti közönségünk passzív-e, vagy lelkes, mélyen érdeklődik-e a színpadi cselekmények iránt, vagy sem. Egy-egy gyengébb nem nagyon feszült légkörű előadásért sok esetben felelős a közönség! Éppen ezért állítjuk hogy rokonszenvünk kölcsönös, amennyire Bonyhád színházlátogatói megszerették a kaposvári színházat, annyira tiszteli és szereti színházunk minden tagja a fegyelmezett, intelligens, művészet-szerető bonyhádiakat. Köszönjük a tapsokat, virágokat, a kedves leveleket és most megfordítva az Önök véleményét: sok városban, faluban játszott már színházunk együttese, de ilyen jó közönséggel kevés helyen találkoztunk. KAPOSVÁRI CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ A NŐK ISKOLÁJA Hosszabb szünet után, december 19-én ismét városunkban vendégszerepeitek a Déryné Színház művészei. Műsorukban egy Moliere vígjáték. o „Nők iskolája’’ szerepelt. A műről részletes ismertetést adni feleslegesnek tartjuk, hisz témája széles körben ismert, s éppen ezért azt vártuk, hogy az előadás népes nézőtér előtt fog lezajlani, s hogy nem így történt, talán az ünnepek közelségével magyarázható. A nézőtérnek talán negyedrészét ha betöltötték ez érdeklődők. Az előadásról szólva, a nézők egy átlagos, vagy átlagon kevéssel aluli produkciót láttak. Csupán Deésy Mária Ágnesa emelkedett felül ezen az átlagos szinten. Várady Györgyöt De la Suche úr szerepében szövegmondásának érthetőségéért ugyan meg lehet dicsérni, az alak megformálásában azonban hi- bákat vétett. Dadogásai, felhördülései nem az ideges inkább a bohóckodó embert jellemezték. Kiss László Horáce szerepében néha megcsillogtatta tehetségét, mértéktartóbb játékkal azonban tökéletesebb figurát formálhatott volna meg. A két szolga: Deák Eerenc és Pintér Rózsi. a szerep egészét tekintve, jól oldották meg feladatukat. Összefoglalva, az egész előadás légkörére a nyomott hangulat volt jellemző, mely az előadást is megelőzte s ez a feszültség vem oldódott fel az előadás végét jelző függöny le- gördültéig.
