Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-28 / 280. szám

2

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

1957 november 2*.

N. II. Bulganyin november 25-i üzenete II. Mendereszhez

(Folytatás az 1. oldalról.

A proletariátus nagy tanítója

(Friedrich Engels születésének 137. évfordulójára)

írta: N. IVANOV és F. RJABOV

Szeptember 10-i üzenetünkben felhívtuk az ön figyelmét, a Szovjetunió kormányát különösképpen nyugtalanítja és aggasztja, hogy Törökország ezekben, a béke szempontjából veszélyes akciókban tevékenyen részt vesz, s aggasztja az a szerep is, amelyet a Szíria elleni agresszió előkészítésének terveiben Törökországnak szántak. A később érkezett híranyagok csak fokozták ezt az aggodalmunkat.

A Szovjetuniónak őszintén érdeke, hogy Törökországgal igen jó, igen barátságos kapcsolatokat alakítson ki, de a Szovjetunió ugyanilyen őszinte és erősen érdekelt abban is, hogy a Közelés Közép-Kelet független államai ellen senki se követhessen el fegyveres agressziót:

hogy ezen árterületen fennmaradjon a tartós béke és a nyugalom, mi több: a béke fenntartásában és az agresszió megakadályozásában az államok békés együttélésének fontos előfeltételét, a Szovjetunió biztonságával kapcsolatos érdekek zálogát látjuk, hiszen a Szovjetunió e terület közvetlen közelében terül el, s szomszédja Törökország.

A szovjet kormány természetesen tudomásul vette az ön üzenetének azt a kijelentését, hogy Törökországnak nincs támadó szándéka

azt követelni, hogy ebben az övezetben ténylegesen megszüntessük a feszültséget, az államoknak a béke megszilárdításán, az itteni országok nemzeti függetlenségének és szuverén jogainak tiszteletben tartásán nyugvó együttműködése alapján.

Bulganyin a továbbiakban rámutatott, hogy a török miniszterelnök üzenetében bíráló megjegyzéseket tesz a Szovjetunió közel, és közéo- keleti politikájáról, főleg Szíriát illetően, sőt kifejti azt az aggodalmát, hogy a Szovjetuniónak e politikájáról való lemondása teremtheti meg a talajt Törökország és a Szovjetunió baráti kapcsolatainak helyre- állítására.

Természetes, ha Törökország kormányának bármiféle kétsége támadt a Szovjetunió politikája iránt, mi szívesen megadjuk a szükséges felvilágosításokat, mert arra törekszünk, hogy közöttünk a legjobb egyetértés alakuljon ki. Elsősorban sze- retnők hangsúlyozni, hogy a Szovjetunió a közel- és középkeleti államokhoz fűződő kapcsolataiban olyan politikát folytat, amely megfelel ázsiai és az afrikai országok bandungi értekezletén elfogadott elveknek, s ezekhez az elvekhez Törökország is csatlakozott.

A Szovjetuniónak ez a politikája az említett országok függetlenségének és szuverénitásának tiszteletben tartására, a békés együttélés, az egyenjogúság és az egymás bel- ügyeibe való be nem avatkozás, valamint a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés elveire épül.

A Szovjetuniónak az az érdeke, hogy a Közel- és a Közép- Keleten béke uralkodjék, és az itt élő államoknak meg legyen a lehetőségük, hogy saját nemkívánja ezt a barátságot, de ezt nem óhajtja megvásárolni azon az áron, hogy nem támogatja többé a Kelet, különösképpen az arab-kelet államainak nemzeti függetlenségét.

A továbiakban Bulganyin rámutatott: Törökországnak sem érdeke, hogy a Kelet többi államához fűződő kapcsolataiban olyan politikát folytasson, amelyik ellentétben áll az ENSZ-nek, valamint az ázsiai és afrikai országok bandungi értekezletének békeszerető elveivel. Felvetette a kérdést, vajon Henderson- nak ankarai és isztambuli tárgyalásai. a török—szíriai határon történt agresszív katonai tüntetések és az eféle más lépések nem vezettek-e arra, hogy csökkent a világban Törökország erkölcsi tekintélye, s nem hozták-e Törökországot kényesnél is kényesebb helyzetbe a Keleten, sőt valamennyi békeszerető ország szemében. Utalt Bulganyin arra, hogy a köztársasági

Törökország annak idején nem utolsó sorban azért ért el sikereket, mert igyekezett elkerülni az arab országok belügyeibe való beavatkozást,

szomszédaival szemben: hogy tiszteletben kívánja tartani Szíria függetlenségét és területi sértetlenségét, s hogy Törökország mentes a katonai kalandokra irányuló politikától. Törökországnak e kijelentései, amelyeket képviselői az ENSZ-ben is megismételtek, természetesen nagy fontosságúak, de a helyzet megítélésében ilyenkor a tények döntenek.

Sajnos, az a helyzet, amely ma is fennáll a török—szíriai határon,, ellentétes az említett állításokkal. A szíriai határon összevont nagyszámú török egységeket még ma sem vonták onnan vissza. Törökország és Szíria határán ma is tüntető török csapatmozdulatok történnek.

A török katonai hatóságok semmiképpen sem igazolható módon megsértik a szíriai határt, s tűz alá veszik a szíriai határőrszemeket és lakott helyeket.

Hivatalos török személyek, valamint a török hatóságok sugallta török sajtó és rádió változatlanul tovább vezetik Szíria-ellenes provokációs hadjáratukat. Törökországnak e politikája semmi más, mint veszélyes játék a tűzzel. Mindez semmiképpen nem egyeztethető össze a Törökországnak Szíria iránti békés szándékáról hangoztatott állításokkal.

Ügy hisszük, hogy

zeti érdekeiknek megfelelően szabadon és függetlenül élhessenek, s hogy helügyeikbe semmiféle idegen állam be ne avatkozzék.

A törökök felróják a Szovjetuniónak, hogy bizonyos arab országoknak önvédelemre fegyvert adott el, pedig a Szovjetunió a huszas években Törökországnak is segítségére sietett fegyverrel és hadianyagokkal egyaránt, amikor Törökország Atatürk vezetésével függetlenségéért és szabadságáért harcolt, a török nép akkor szívesen fogadta ezt a segítséget, a török kormány most miért ellenzi azt, hogy a Szovjetunió ugyanilyen önzetlenül segíti az arab államokat, amelyek semmiképpen sem veszélyeztetik és nem is veszélyeztethetik Törökországot?

A török kormány azt kívánja, hogy a szovjet kormány mondjon le Közel- és Közép-keleti politikájáról, de mégis, mi a célja ezzel? Azt akarja-e a török kormány, hogy a Szovjetunió ne támogassa többé a függetlenségi kört és a külső beavatkozásokkal szemben szuverénitásukért harcoló arab népek igazságos nemzeti vágyait? Vagy azt óhajtja-e a török kormány, hogy a Szovjetunió segítse elő a nyugati hatalmaknak arra irányuló próbálkozásait, hogy bevonják a Közel- és Közép-Kelet országait a gyarmatosítók céljait szolgáló bagdadi katonai csoportosulásba?

Ha ez a szándéka, akkor hadd kérdezzük meg, nem kíván-e túlságosan sokat a Szovjetuniótól a szovjet—török barátság helyreállításának feltételeképpen?

•

A Szovjetunió segítette és a jövőben is segíti az arab-kelet államait, valamint a Kelet minden más államát is az önállóságukért, a gyarmatosítás ellen vívott harcukban.

s az arab országokhoz fűződő kapcsolataiban saját független politikáját folytatta, de sajnos, mihelyt Törökország az északatlanti és a bagdadi katonai tömb tagja lett, mellőzte más országok nemzeti érdekeit, sőt

salát lövőjére sem volt tekintettel

Olyan mértékben kezdett érdeklődni az arab államok belügyei iránt, hogy már csaknem azöknak a nyugati hatalmaknak a képviselőjévé vált, amelyek Keleten gyarmatosítóként ismeretesek.

Miniszterelnök úr — folytatta Bulganyin — üzenetében azzal vádolja Szíriát, hogy „fegyverraktárrá változik”, de ha már arról beszélünk, hogy a Közel- és Közép-Keleten melyik ország válik fegyverraktárrá, akkor kétségtelen, hogy nem a békeszerető kis Szíria ez, hanem Törökország, amelyiknek gazdasága és egész élete már régen az említett katonai tömbök követelményeinek van alárendelve.

Ezután Bulganyin üzenete rámutat: a szovjet kormány már kijelentette, s helyesnek véli ismételten kijelenteni, hogy a Szovjetuniónak nincs semmiféle területi vagy egyéb igénye Törökországgal szemben, s hogy a Szovjetunió politikája teljes egészében a török állam területi sérthetetlenségének, szuverénitásának és függetlenségének teljes tisz- teletbentartására. a lenini elvre épül. A szovjet kormány egyáltalán nem törekszik arra, hogy a szovjet—török kapcsolatok Törökország nyugati kapcsolatainak rovására javuljanak meg, úgy véli, hogy Törökországnak részvétele a katonai csoportosulásokban önmagában még nem lehet leküzdhetetlen akadálya a szovjet- török kapcsolatok megjavulásának, sőt e kapcsolatok javulása komoly mértékben hozzájárulna a nemzetközi feszültség enyhüléséhez és a két állam biztonságának megszilárdulásához.

Végül Bulganyin emlékeztetett arra, hogy az ankarai szovjet nagykövet a szovjet kormány megbízásából az idén júliusban javaslatot terjesztett a török kormány elé, a Szovjetunió és Törökország államférfiai vegyék fel a személyes kapcsolatokat, hogy magas szinten eszmecserét folytassanak a szovjet—török viszonyról és megjavíttassák azokat az esetleges kölcsönös javaslatokat — beleértve a gazdasági együttműködést is —, amelyeknek célja az őszinte és igazán jószomszédi szovjet—török kapcsolatok megteremtése lenne.

Sajnos, kénytelenek vagyunk megállapítani — hangsúlyozta üzenetében Bulganyin, — hogy a török kormány nem a kívánatos módon fogadta barátságos kezdeményezésünket és erősen habozik még, hogy megtegye a legkevesebbet is, országaink kapcsolatainak megjavítására. Ebből az tűnik ki, hogy a török kormány más irányvonalat követ ebben a kérdésben.

Szeretnék remélni, hogy a török kormány teljes figyelemre méltatja a szovjet kormány fent kifejtett elgondolásait.

Peking (MTI). A Kvangminzsipao című kínai lap hosszabb cikkben foglalkozik azzal a kérdéssel, miért támadja az ellenség, a burzsoá jobboldal a kommunista párt és a népi állam személyzeti politikáját.

A Kvangminzsipao cikkében egyebek között a következőket írja:

Aki a népi államot akarja szolgálni, nem lehet apolitikus. A kommunista párt és az állam személyzeti politikája és kádermunkája alapvető fontosságú a párt és a népi állam egész léte s a munkásosztály politikai hatalmának biztosítása szempontjából.

— A jobboldali elemek — írja a Kvangminzsipao — felismerték a személyzeti politika és a kádermunka fontosságát, ezért az első adandó alkalmat felhasználták arra, hogy erőteljes támadást intézzenek e politika ellen.

A párt és az állam személyzeti osztályait azzal vádolták meg, hogy azok „detektív és kémszervezetek1’, hogy „kivizsgálnak, megfigyelnek, véleményeznek és dokumentálnak”, hogy fölöslegesen beavatkoznak az emberek „magánügyeibe“ és így tovább.

Mint ismeretes, a személyzeti osztályok feladata, hogy segítsék a kommunista párt és a népi állam munkáját a szocializmus ügyéhez hű emberek, a párt és a nép érdekeit mindenkor szem előtt tartó káderek kiválogatásában, ezeknek a káderekFriedrich Engels nevét drága emlékként őrzi a munkásosztály, az egész haladó emberiség. Engels művet Marx alkotásaival együtt a forradalmi elmélet leggazdagabb kincsestárát alkotják. Marx és Engels közösen dolgozták kj korunk leghaladóbb világszemléletét — a dialektikus és történelmi materializmust.

*

Friedrich Engels 1820. november 28-án született Barmen városában. Világszemléletének kialakításálban nagy szerepet játszott 1842—44. évi angliai látogatása, amikor tanulmányozhatta a kapitalista viszonyokat. Ekkor az idealizmustól a materializmus, a forradalmi demokratizmustól a kommunizmus felé fordult.

Tudatára ébredt annak, hogy a proletariátus az egyetlen olyan erő, amely társadalmi változásokat hajthat végre. 1844-ben a „Német—francia évkönyvében Marx és Engels már kommunista elveket hangoztatnak. Ebben az időben Engels már teljesen a materializmus és a kommunizmus felé fordult.

Marx és Engels először 1844 augusztusában Párizsban találkoztak. Első közös munkájukban már lefektetik az új, proletár világnézet alapjait. 1845-ben Engels kiadta „A munkásosztály helyzete Angliában” című művét, amely Lenin szavai szerint, a világ szocialista irodalmának egyik legjobb alkotása. Engels már itt rámutatott annak szükségességére, hogy a szocializmus fogalmát össze kell kötni a munkásmozgalommal. A proletár elmélet fejlesztésében fontos szerepet játszik Marx és Engels „A német ideológia” (1845—1846.) c. műve, amelyekben a történelmi materializmus alapjait fektették le.

Marx és Engels hangsúlyozták, hogy elméletük elszakíthatatlan kapcsolatban áll a forradalmi gyakorlattal. Ezért hozzáláttak egy munkáspárt megalakításához. Létrehozták a „Kommunisták szövetségét” és a „Kommunizmus elvei” című munkájában Engels meghatározta a munkásmozgalom programját. Ennek alapján született meg később a „Kommunista kiáltvány”, amely a nemzetközt proletariátus harci lobogójává vált.

A „Kommunista kiáltvány” megjelenése az 1848-as világforradalmak idejére esett. Kölnben — a forradalnek az értékelésében, politikai és ideológiai nevelésében. Az is mindenki előtt világos, hogy az állam az uralkodó osztály végrehajtó szerve, a vezető osztály által gyakorolt diktatúra gépezete az ellenség elleni harcban.

A népi állam célkitűzéseinek, a proletárdiktatúra feladatainak megvalósításában döntő fontosságú szerepet töltenek be a párt és az állam káderei.

Ebből viszont még világosabban kitűnik, hogy miért annyira fontos a párt és az állam számára az, hogy a fontos pozíciókba olyan emberek legyenek, akik őszinte és határozott hívei a szocializmus ügyének, s ugyancsak kitűnik az is. miért állandó támadási célpont az ellenség szemében a kommunista párt és- a népi állam személyzeti politikája.

Ha a párt és az állam azt akarja, hogy a szocializmushoz valóban hűséges káderek szolgálják a népet, akkor ezeknek a kádereknek a kiválogatásakor íelljétlenül figyelembe kell venniök az emberek múltját és jelenlegi állásfoglalását, behatóan meg kell vizsgálni a kiválasztandó kádert, egész tevékenységét, viszonyát a párthoz és a néphez, politikai állásfoglalásait és társadalmi osztályhelyzetét, ideológiai fejlettségét, s ezeknek alapján kell véleményt alkotni az egyes emberekről. S éppen ez az, ami nem tetszik az ellenségnek.

Ez a módszer ugyanis képessé

mi mozgalom egyik legnagyobb kerületének központjában — Marx és Engels kiadták a „Neue Rheinische Zeitung’’ című lapot. Engels 1849-ben közvetlenül résztvett a Németország déli területein kirobbant fegyveres népi felkelésben.

Míg Marx tudását legfőképpen a tudományos politikai gazdaságtan megalkotásának szentelte, addig Engels egyre inkább a filozófiával és a természettudománnyal foglalkozott. Sok évtizedes munkáját foglalta ösz- sze az 1877-78- as években megjelent „Antidühring” című könyve, amely hatalmas eszmei fegyverré Vált az idealizmus ellen és a materialista világnézetért folytatott harcban.

A nemzetközi munkásmozgalom és a proletariátus forradalmi felkeléseinek irányításában fontos szerepet játszott az I. Internacionálé, amelyet 1864-ben Marx és Engels alapított meg. Engels, Marx oldalán tevékeny részese volt a párizsi kommünnek s gyakran fontos katonai tanácsokat is adta^ a kommün katonáinak. Ezenkívül igyekeztek a világ proletariátusa részéről segítséget szerezni a hős kommünároknak.

Marx halála után Engels — amellett, hogy tovább irányította a proletariátus nemzetközi mozgalmát — minden erejével Marx befejezetlen művének, „A tőké”-nek kiadásán dolgozott. 1884-ben megjelent Engels „A család, a magántulajdon és az állam eredete’’ című munkája, amelyben lefekteti az ősközösségi társadalom marxista értékelését és tovább fejleszti a marxizmus elméletét az államról és annak szerepéről.

Marx és Engels létrehozták a kommunizmus tudományát. Azt tanították, hogy csak a proletariátus képes forradalmi úton megdönteni a kapitalizmust és felépíteni a kommunista társadalmat. Engels dicső szerepet játszott abban a munkában, amely a dolgozók forradalmi szabadságának megszervezéséért, s egy proletárpárt kialakításáért folyt.

1895. augusztus 5-én halt meg Friedrich Engels. Műve azonban tovább élt V. I. Lenin történelmi tevékenységében és tovább él most is a népek jólétéért, szabadságáért, a békéért küzdő kommunista pártok munkájába.

teszi a személyzeti osztályok segítségével a pártot és az államot arra, hogy minden fontos pozícióból kizárja az ellenséget, az olyan elemeket, akik ártani akarnak a pártnak és a népi államnak.

Az ellenség gyűlöli a párt és az állam személyzeti munkáját, mert jól látja, hogy ez a fontos munka növeli a proletariátus rendszerének harci erejét, a párt és az állami szervek tisztaságát. Az ellenség látja, hogy a jó személyzeti munka nehéz akadály a kémek, az osztályidegen elemek útjában, hogy közvetlenül veszélyeztethessék a szocializmus építé sét és a népi demokratikus rendszert. Ezért hangsúlyozza a Kvangminzsipao cikke

— nemhogy fel kell számolni, hanem éppen ellenkezőleg, tovább kell fejleszteni a párt és a népi állam személyzeti politikáját, kádermunkáját. Ez az egyetlen helyes válasz az ellenség „égessétek el a káderlapokat’* kiáltására.

A személyzeti osztályoknak, a káderpolitikával foglalkozó kommunistáknak az a legfőbb feladatuk, hogy egy jottányit sem engedve az el’enség követeléseinek, következetesen és gondosan valósítsák meg a párt és a nép által eléjük tűzött feladatokat. a párt és a népi állam vonalának megfelelően válogassák meg a kádereket — fejezi be cikkét a Kvangminzsipao című pekingi lap.

Törökországnak valamint a Szovjetuniónak életbevágó érdeke

A Szovjetunió értékeli Törökország barátságát,

Miért támadja az ellenség a kommunista párt és a népi állam személyzeti politikáját? — Kínai lap cikke