Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-03 / 259. szám

VASÁRNAPI VERSEK

JÄNOSSY ZOLTÁN:

Ének a kormánykeréknél

Éjjel-nappal úton járok,

Elkísérnek hű barátok:

Tűnő felhő, gyűlő csillag,

Május végén akác-illat;

Tűnő tájak országútja Cikk-cakkjait velem futja;

Nyuszi fut a lámpa-fényben,

Forró napfény jól feléget;

Zápor ver, ha ki kell szállnom,

Eggyé lesz a lét s az álom;

Magas hegyről völgybe Iátok,

Úgy látom át a világot,

Mély völgyből felvisz az út,

Hajnal nyit sugár-kaput, —

Azon át új napba lépek, így peregnek el az évek —

Elfogy az út, el a világ,

Szárad a fű, hull a virág,

Mégis bízón száll az ének:

Tudom, egyszer célba érek!

SIÓ SÁNDOR:

Egy év múltán

Már nem fáj

Bár szemünkben

Még ott ülnek a könnyek,

Lelkünk sem zord már,

Szivünk is könnyebb.

Már oly sokan Vágynak vissza téged,

Szülőhazát, otthont, feleséget S nincs olyan ország Mely feledtetne Téged.

1

Nincs olyan ország Mely pótolhatná őket,

Bár magasak a hegyek,

S mélyebbek a völgyek,

De ott százszor sósabbak a könnyek.

Már nem sírunk De még véresek a földek,

S az arcokon látszik Vannak még meggyötörtek,

Örök emlékezet, hisz létünkre törtek.

Már mosolygunk S kezűnkben az élet,

Dohog a föld alattunk,

S most itt minden újjáéled,

Uj tüzek után megújult a lélek.

Veletek csatázunk,

Szivetekre találunk,

Eszménk a valóság S mi itt meg nem állunk Előttünk az élet s bátran elébevágunk.

MISZLAI GYÖRGY:

Az én kritikusom

Félve mondok már verset leányomnak... Ö biz ijesztő, szörnyű kritikus.

Hányszor kivágja: „Ez nem lírikus!“

„A verssorok mind prózában zokognak!''

Legyen zsánerkép, óda vagy szonettek, — bonckés alá esnek könyörtelen.

Védem őket, kezemet tördelem, de nincs irgalom e hitvány seregnek.

„Apu, ebben nincs dallam, tartalom, mit értesz te mondd, — jól hangzó dalon, fabrikál ilyet az Asztalos Pista!"

Nem védekezem hát, csak kussolok, mint oldalbavert vén komondorok...

A lányom: negyedikes gimnazista! $

Édes anyanyelvűnk

ÍRÁSOM múlt héten megjelent bevezető részével kapcsolatban névtelen levelet kaptam. A levélíró „aggodalma" miatt a cikk eredeti folytatásától eltérek. Egyetértve a levélíróval: „Céltalan lenne a tankönyvek és nyelvi brosúrák ki jegyzetelése azért, hogy rövid újságcikkbe szoríttassa- nak. „Elgondolkoztató és megható a befejezés is, melyben biztosítja ... a magyar nemzetet, hogy minden körülmények között a magyar nyelvkultúra harcosai között” marad. Maga a levél azonban —- sajnos, helyhiány miatt nincs mód közlésre — tele van nyugtalanító megállapításokkal, sőt néha egyenesen ellenséges hangú. Például: „Indokolatlan teljesen alaptalan vádak alapján és feltevésekre hivatkozva nyelvhelyességi kérdéseket politikai szinten tárgyalni. Ezzel torkára forrasztják a nyelművelőknek a szót, mert legtöbbjüknek nincs módjában .. . politikai traktát is találni.” Az ismeretlen levélíró ezután azt bizonygatja, hogy ma semmivel sem tesz többet a hivatalos vezetés a nyelvoktatás érdekében, mint azelőtt például Hóman Bálint. Majd „bebizonyítja”, hogy a nyelv elszürkülésé- nek és a magyartalanságok felhalmozódásának a legfőbb oka a funkciót viselők „felelőtlenül sok nyilvános szereplése”. Ezután javasolja, hogy a „régi értelmiség nyelvi normája szolgáljon ma is alapul.’

ELŐSZÖR MEGKÖSZÖNÖM a levélíró őszinte hangját és biztosítom,

semmilyen veszély nem fenyegeti sem őt, sem más nyelvművelőt, ha véleménye „politikamentes”. Szükséges azonban a fenti lényeges megállapításokra választ adni.

1. A nyelvművelés elsősorban nem „politikai kérdés”, hisz a nyelvművelők nagy része — sajnos — nem politikus ember. Politikai feladat azonban minden kommunista számára, mert beletartozik a szocialista kultúrforradalomba, annak egyik jelentős része. Mégpedig azért, mert: „Az új tá.sadalom ... a tudatos gondolkodást, a dolgok lényeges összefüggését és rendjét, a gondolatok világosságát és az érzelmek őszinteségét kifejező stílust tekinti eszményképének és ennek megkönnyítését, általánossá tételének megsegítését várja” (Mód Aladár) a nyelvművelőktől, a pedagógusoktól is.

2. Hogy a múltban vagy most tesznek-e többet az anyanyelvi oktatás érdekében, arra, úgy gondolom, legilletékesebbek választ adni azok a szülők, akiknek gyermekük iskolába jár.

3. A „régi értelmiség nyelvi normája” sem a múltban, sem a jelenben és egyáltalán soha nem szerepelhet a helyes magyar beszéd példájaként. Bár az értelmiségiek közül nagyon sokan beszéltek és beszélnek ma is hibátlan és valóban példamutató magyarsággal, de éppen a múltban, az úgynevezett „társasági nyelv”, az értelmiség zsargonja volt

az, ami ellen nemcsak a nyelvészek; hanem például Ady is lázadozott.

4. A levélírónak nyüván rosszul esik, ha egyszerű munkás vagy parasztember (gyakran nem is magyar anyanyelvű), hibás és rossz magyarsággal osztálya igazságait terjeszti. Meg kell é:itenie kedves ismeretlen; hogy most még forradalom van. Nincs arra idő, hogy a munkásosztály és a dolgozó parasztok legjobbjai, osztály- harcosai a papok képzéséhez hasonló külön nyelvi és szónokképző tanfolyamokon tanuljanak, mint javasolja: Persze nagyon örülnénk, ha minden párt- és állami funkcionárius egyúttal kitűnő szónok is lenne. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartjuk fontosnak elvtársaink nyelvi képzését, de számukra nem ez a legfontosabb tennivaló. Engedje meg kedves levélíró; hogy emlékeztessem valamire. A Nagy Októbe d Szocialista Forradalom katonái, a későbbi vezetők, irányítók közül sokan alacsony műveltségűek voltak még a huszas évek elején.

A FIATAL szovjet állam műveltség tekintetében is elmaradott volt: Ma ugyanaz a Szovjetunió nemcsak utolérte a művelt Nyugatot többek között, hanem a nyelvi kultúra terén is, már messze maga mögé utas sította. Mivel példaképünk a Szovjetunió, megnyugtathatom, nem kell félnie a magyar nyelv elszürkülésétől és eltorzulásától.

(Vége)

Gáli László

Hogyan lehetne javítani a vállalati könyvtárak helyzetét?

A népművelési munka egyik legjelentősebb, leghatásosabb formája a könyvtárak tevékenysége. Az állami irányítás alatt lévő, az állami szervek által fenntartott könyvtárak kölcsönzési statisztikája az olvasók számának és az általuk kölcsönvett könyvek számának állandó emelkedését mutatja. Közel sem ilyen biztató azonban a helyzet a különböző üzemek, vállalatok könyvtáraiban. Az üzemi, vállalati könyvtárak helyzetét Egyed Mihály elvtárs, az SZMT kultúrfelelőse így jellemzi:

—• Tolna megyében a vállalatok és üzemek szakszervezeti könyvtáraiban mintegy százezer könyv van. Nem egy helyen szekrényekbe ömlesztve tárolják, s azokat senki sem olvassa. Volt idő, amikor rendben tartották azokat, a vállalatok dolgozói az idők folyamán azonban az összes könyveket elolvasták, s ma már nem találnak olyat köztük, amelyeket érdemes lenne kölcsönvenni. A könyvtárak anyagának felfrissítése általában nem tart lépést az olvasók igényeivel.

Ez a helyzet, s ha nem is minden üzemi könyvtárban van így, általában nem kielégítő a szakszervezeti könyvtárak helyzete, főleg a forgalma. A szakszervezeti vezető^ azonban látják a könyvtári munka megjavításának módját is. Egyed elvtársnak vannak tervei, hogy a tervek valóra váljanak, annak viszont egyelőre még számos akadálya van.

— Hogyan lehetne javítani a helyzeten?

— Az lenne a leghelyesebb, sőt, talán az egyedüli helyes megoldás, ha központi szakszervezeti könyvtárakat hoznának létre. Szekszárdon például az összes vállalati, üzemi könyvtár könyvanyagából egy nagy központi könyvtárat szervezni. Ugyanezt természetesen más városokban, községekben is meg lehetne valósítani. Tehát egy helyre tömöríteni — s persze megfelelő helyre — az üzemek, vállalatok, s azok szakszervezeti könyvtárainak könyvállományát.

— És milyen okok akadályozzák a terv megvalósítását?

— A vállalatok, hivatalok, üzemek vezetői sok helyen arra hivatkoznak, hogy a vállalati könyvtár a vállalat tulajdona, ott szerepel leltárban, s ha azt átadják, a váUátat vagyona csökken. Ebben igazuk van a vállalatvezetőknek, a leltárakból azonban törölni lehetne ezeket a könyveket, s végeredményben a dolgozóknak hasznuk lenne abból, ha a megyei könyvtár irányításával működő könyvtárak mellett most egy szakszervezeti könyvtár könyvanyagából is válogathatnának.

*

Egyed elvtárs javaslatával csak egyetérteni lehet, s remélhetőleg ez az okos terv meg is valósul.

Megkezdte munkáját a Megyei Könyvhét

Bizottság

Ebben az évben ismét megrendezésre kerül az ünnepi Könyvhét. A könyv ünnepe rendezvényeinek megszervezésére és lebonyolításá ia a Hazafias Népfront, a megyei művelődési osztály, a megyei könyvtár, a könyvterjesztéssel foglalkozó vállalatok és a MÉSZÖV képviselőiből Megyei Könyvhét Bizottság alakult.

A könyvhét időtartama alatt: december 2—8-ig a városias jellegű községekben könyvsátrakat állítanak fel, decemA hét

József Farkas: Rohanunk a forradalomba. A modern magyar irodalom útja 1914—1919 (Bibliotheca). Majakovszkij válogatott művei. Pourtales■' Liszt Ferenc. Solohcw: Idegen vér. Turgenyev: Tavaszi vizek. Regény. (Olcsó Könyvtár.) Fodor János: A forradalom útja Oroszországban. (Gondolat Könyvkiadó.) Magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban. összeállították: Gyürkéi Jenő, Józsa Antal. A mi Volo- gyánk. Családtagok visszaemlékezései Leninre. (Kossuth Kiadó.) Gvadányi József: Egy falusi nótárius budai utazása.

bér 8-án a könyvesboltok egész na_p nyitva tartanak. A tervezett rendezvények között szerepel könyvsorsjáték; könyvismertető előadások, irodalmi estek. Az iskolákban irodalomó án megemlékeznek a könyvhétről és az olvasás fontosságáról beszélnek.

Az ünnepi könyvhétre a magyar, szovjet és népi demokratikus országok íróinak számos könyvét jelentetik meg könyvkiadóink, amelyeket lapunk későbbi számaiban ismertetünk majd.

könyvei

(Magyar Helikon Könyvkiadó.) Beczássy Judit: Marika. Regény. (Móra Könyvkiadó. Gergely Sándort A nagy föld. Vázlatok egy kórképhez. Szabó Lőrinc: Tücsökzene. Költemények. Török Sándor: Tolvajok. (Szépirodalmi Könyvkiadó.) Dickens: A fekete fátyol. The biack veiL Thomas Mann: Boldogság. Ein Glück: — Das Wunderkind. A csodagyerek. Elbeszélések. Wilde: The model millionaire. A mintnmilliomos. The sphinx without a secret. A titok nélküli szfinksz. (Terra Könyvkiadó.)