Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-22 / 275. szám

1957. november 22 TOLNA MEGYEI NtPÜJSAG 3 „Orvosságfalók" ‘ SOKAN VANNAK az orvosi várószobában a betegek türelme- sen várnak a sorukra. Jobban mú­lik az idő, ha beszélgetnek, s el­mondják kinek, mi fáj, hogyan je­lentkezett a betegség stb. — Nálunk az egész család „ázsiás" volt — mondja az egyik fiatalasz- szony — Gyurikánál kezdődött, utá­na megkapta a kislány, majd min­ket is ágynak döntött, férjemet kü­lönösen nagyon megviselte a beteg­ség. A másik asszony idősebb, reüma- tikus fájdalmakról panaszkodik. — Nálunk nem beteg senki — kapcsolódik a beszélgetésbe egy jól­öltözött 30—40 év közötti nő, aki ed­dig közömbösen unatkozva hallga­tott. Látszott rajta hogy nem volt beszélgető kedve, s egész idő alatt idegesen karkötő órájára pillantga- tott. — Én gyorsan végeznék, engedje­nek soron kívül előre — kérj a je­lenlévőket. Ugyanis csak egy kis gyógyszert szeretnék kiiratni, pótolni kell a házi gyógyszertárt — teszi hozzá. — A napokban átnéztem az éjjeliszekrényfiókot és láttam, hogy fogytán van a Karill, amelyet nem tudok nélkülözni, coffein tartalmá­nál fogva van szüksége reá a szer­vezetemnek. Aztán meg kellene egy kis Sevenall-tabletta is, ez az ál­matlanság esetén jó, de fogytán van már a Legatin-készletem is, amelyet idegnyugtatásra szoktam szedni — sorolja nagy szakértelemmel. A JELENLÉVŐK csodálkozva néznek a „betegre’’, sőt, az egyik fiatalasszony meg is kockáztat egy kérdést. És a doktor kiírja ezt a sok gyógyszert? — Áh, kérem egyszerű az egész, csak érteni kell a módját, — vála­szol a „beteg”’. Ma elmondom az álmatlansággal kapcsolatos pana­szomat, egy hét múlva pedig eljö­vök az idegnyugtatóért, így nem lesz feltűnő. Közben fogynak a betegek és a mi „betegünkre” kerül sor. — Doktor úr — kezdi szenvedő ábrázattal és sorolja betegségét, az álmatlanságot, az idegességet, az állandó fejfájást stb. és lelkiisme- retfurdalás nélkül íratja ki magá­nak a gyógyszert, amely az éjjeli­szekrényfiókba vándorol. NEM ÁLTALÁNOS jelenség, de igen szép számmal vannak a mi be­tegünkhöz hasonló gyógyszefaló^ orvosi nyelven gyógyszer-phag- nak nevezik őket), akik güzüszorga- lommal hordják össze a gyógyszere­ket, ha pedig új gyógyszerről halla­nak, azt követelik ki maguknak, mert mint mondják, — az eddig használt gyógyszerek már nem hasz­nálnak. Ezek a gyógyszergyüjtöge- tck aztán időközönként átvizsgálják a házi gyógyszertárt, egy csomó port, pirulát stb. a tűzbe dobnak mert már lejárt e gyógyszerek ható ideje. Vannak olyanok is, akikben feléb­red a lelkiismeret szava, helyeseb­ben az öntudat. Nem dobják tűzbe a gyógyszert, hanem átadják a ke­zelőorvosnak. Egy idősebb asszony­ság a legutóbb öt ampulla penicil­lint adott át a kezelőorvosnak azzal, hogy — nem volt szívem megsem­misíteni, ha lehetne még használni, hát ne vesszen kárba —mondotta. A KEZELŐORVOSOK naponta találkoznak hasonló jelenségekkel. Pedig a gyógyszergyüjtés káros szenvedélye senkinek sem használ, de annál többet árt mindannyiónk- nak, mert mérhetetlen károkat okoznak a népgazdaságnak. Álla­munk ugyanis jelentős valutát ad ki az egyes gyógyszerekért, másrészt a gyógyszergyüjtés rekorderei állan­dóan tapasztalhatják, hogy annyi gyógyszert úgy sem képesek össze­gyűjteni hogy minden betegség ese­tére ellássák magukat. Különben is a gyógyszer tárolása a gyógyszer­tárak és az egészségügyi intézmé­nyek feladata. P. I.-né ▼ Képek a magyar színjátszás hőskorából Az első színielőadás Szekszárdim — 1855. szeptember 1. JJlsárgult, rágottszélű papírlapok, le- véllári anyagok. Kikezdte őket az idő joga. A papírlapok kifakult sorai a múltról beszélnek. A múltról, a szabad­ságharc utáni évekről, amikor igen nagy jelentősége volt a magyar nyelv „míve- lósénék”, mert az úri körökben abban az időben a „ciframódi”, a német és a jrancia nyelv volt a divatos, miután a magyar nyelv használatát „póriasnak” tartották. A magyar vándorszínészek voltak azok, akik nehéz körülmények között „mível­ték” a magyar nyelvet, a ..nemzeti kul­túrát”. A ..kificamodott” ízlésű urak kö­rében nemigen voltak népszerűek a ván­dorszínészek. az egyszerű embereknek, a népnek játszottak. Szekszárd 1855 szeptembere. Vigasz- talanul esik az eső. A város főutcáján kocsikaraván közeleg. A rozoga ekhós- szekerck fobbra-balra döcögnek a ten­gelyig érő sárban. A kocsik elé fogott lovak fáradtan poroszkálnak a szemer­kélő esőben. A kocsik sátorponyvái alatt színészek kucorognak, a hosszú utazástól kicsit fáradtan, de mégis jókedvűen. Evődnek egymással. — Mit gondolsz — kérdezi Szentkúti Mihály Árok Imrétől, lesz-e éjszakára felvetett ágyunk, avagy pajtában alszunk-e? Ilyen volt a sorsuk a magyar vándorszínészeknek, akik ön­zetlenül, hivatásszeretetböl, a nép iránti szeretettől, szekéren járták az országot, pajtákban játszottak, terjesztették a kultúrát. TJjfalussy Sándor színész-igazgató színtársulata játszotta az első színielőadást Szekszárdon, 1855 szep­tember 1-én. A színtársulat a „Dalma” című színművet mutatta be, a feltevések szerint a város közepén levő uradalmi nagy kocsmában. A bemutatkozó előadás jövedelmének jórészét felemésztette a terembér, a szín­lap. a díszítő és a kellékes költsége. (Ér­demes megemlíteni, a színlapért például 15 forintot adtak ki, minden színlapra egykrajcáros bélyeget kellett ragasztani, ugyanakkor egy színész egésznapi élelme­zésére napi 50 krajcár jutott.) Szeptember 1-től november 1-ig na­ponként. illetve másnaponként tartott elő­adást a 22 tagú színtársulat és a két hó­nap alatt 24 színdarabot mutattak be, olyanokat, amelyek az akkori idők ro­Hogyan lesz a burgonyából alkohol? — Látogatás a fácánkerti szeszgyárban — Vajon hány nő gondolt arra, hogy a kölnivíz, amellyel illatosítja magát, tulaj­donképpen burgonyából készül? Igen, burgonyából, mert az illatszer, a gyógy­szer alapanyaga, az alkohol, burgonyából készül, tehát nemcsak a háztartásban, az élelmezésben van szükség erre a ter­ményre. Igaz. nemcsak ez, hanem rom­lott, penészes kukorica, vagy gabona is alapanyaga lehet a fentemlített szereknek. A burgonyából, kukoricából a szeszt pe­dig a fácánkerti szeszgyárban állítják elő. Ilyenkor ősszel — az idén szeptember elején — indult meg a termelés ebben a gyárban. Úgyszólván az egész Dunán­túlról ide szállítják az erre a célra ter­melt ipari burgonyát. Naponta 240 má­zsa burgonyát dolgoznak fel itt. De kö­vessük csak soron, hogyan lesz a burgo­nyából szesz. Először is megmossák a beérkező bur­gonyát, s amint megtisztították, kanalas szerkezet viszi fel az emeletre, ahonnan a főzőüstökbe kerül. Három és félatmo­szféra nyomás alatt főzik a burgonyát, amely ezután a keverőkádakba jut telje­sen szétfőve, a keményítőszemcsék is tel­jesen szétváltak benne. Azután lehűtik 60 Celsius-fokra és ma­látát kevernek bele: Bonyolult vegyi fo­lyamat zajlik le ezután, miközben a ma­láta segítségével a keményítő cukorrá alkui át. A cefrét ezután 30 Celsius- fokra hűtik le, élesztővel keverik és meg­indul a szeszes erjedés. Nyolc, egyenkint 175 hektóliteres erjesztőkádban történik az erjesztés. A kádak felett olyan a le­vegő, mint szüret után a borospincékben, az erjedés során keletkezett széndioxid­tól. Az erjesztőkádakból 48 órás erjedés után csővezetéken a lepárlótoronyba jut­tatják a cefrét. A lepárlótoronyból a cefre kettéválva távozik, a hűtőberendezésen keresztül a tartályokba csurog a 90 szá­zalékos szesz, a visszamaradt cefre pedig az udvaron sorakozó tartályokba. Ennek nagyrészét a Kajmádi Állami Gazdaság szállítja el jószág takarmányozására. Ez az út, amelynek során a burgonyá­ból szesz lesz. Egy mázsa burgonyából, a keményítőtartalomnak megfelelően, 7—8 liter, egy mázsa kukoricából pedig 30—34 liter alkohol készül. A kapott szeszt finomítókban tisztítják, ezután kerül csak a gyógyszer-, illetve az illat­szeriparba, utána a fogyasztókhoz. mantikáját tükrözték. A jegygyűrű, Ró­zsakirálynő, Lucaszéke, Viola, Nagyidai cigányok, stb. Szép sikerrel adták elő Victor Hugo Notre-damei toronyőr című Imtalmas alkotását, utána pedig, október 12-én, H. Beecher Stowe amerikai írónő Tamás bátya kunyhója című regényének színpadi változatát mutatták be igen ha­tásosan és művészi igénnyel. A köznép, amely alig hogy megismer- kedett a színészettel, nagy együtt­érzéssel fordul Tamás bátya felé, akit adhattak-vehettek, mert csak egy néger rabszolga. A közönség együtt sírt a sze­replőkkel, majd gyűlölettel fordul el Legree ültetvényestől, aki halálra dolgoz­tatja rabszolgáit és kegyetlenül üti-veri őket, mert nem az embert, hanem a vagyontárgyat látja bennük. A Tamás bátya kunyhója, H. Beecher Stowe amerikai írónő regénye, 1852-ben került kiadásra. Irinyi József magyar for­dításában pedig 1853-ban jelent meg. Büszkeséggel tölthet el bennünket az a tudat, hogy a regény megjelenése után három évre már a szekszárdi közönség előtt játsszák. A szekszárdiak, akik né­hány évvel előbb szabadultak fel a job- bágysorból, megértették a darab mon­danivalóját és lelkes tapssal jutalmazták a színészek játékát. Ujfalussy Sándor színtársulata két hó­napon keresztül játszott Szekszárdon, sokszor nehéz körülmények között, rá­fizetéssel. A közönség jórésze az egyszerű nép köréből került ki. Éppen ezért az egyszerű nép lelkes pártolása nem pótol­hatta a hivatali gáncsoskodást, amelyek­kel a színtársulatnak küszködnie kellett. Ezt igazolja a császári és királyi bíróság egyik hivatalos leirata: „A bíróság sze­rint a fentebb említett igazgató és tag­társainak a bíróság részéről éber figye- íemmel kísért naplója szerint és nem hogy a bevezetett szinielőadások után tiszta jövedelmei maradtak volna, hanem iaz úri közönség mostoha pártolása a közbe jött kolerajárvány és a szüretelési időszak miatt (érdekes és eredeti gon­dolattársítás) tartozásban maradt.” TJjfalussy Sándor színtársulata a két hónap eltelte után tovább ván­dorolt. Felpakoltak a sátoros, ekhós sze­kerekre és télvíz idején fáradhatatlanul járták a falvakat, a városokat és önzet­lenül terjesztették a kultúrát. ..mívelték” a magyar nyelvet. A szekszárdi színpár­tolók könnyezve vettek búcsút Thalia papjaitól. POZSONYI IGNÁCNE Másfél hónappal a nyugdíjasás előtt . . . Ilyenkor, délelőtt 9 óra felé, már csak a csikók ropogtatják a friss, jó- szagú szénát, a bálaszéki Búzakalász Termelőszövetkezet lóistállójában. A lovak fogatosaikkal együtt kint dol­goznak a végtelennek tűnő nagy ha­tárban. Csak egy embert találunk a meg­üresedett, nagy lóistállóban, Pásztor János bácsit. János bácsi a lovak megüresedett helyét igazgatja éppen, amikor beszélgetni kezdünk. — Régóta dolgozik már a szövet­kezetben? A kérdés megállítja néhány percre munkájában, ráitámaszkodik a villa nyelére, mélyet szív a cigarettájából, s csak azután válaszol. — Éppen nyolc esztendeje múlt annak, hogy csoporttag lettem. . . Megint szünetet tart, s aztán legyint egyet, s még hozzáteszi: — De most már lassan kimúlok a szövetkezet­ből. — Csak nem akar még meghalni? — Nem én. — Hát akkor? Elmosolyodik, megsimogatja boros­tásodó állát, s a hangján érződik, hogy örömmel mondja: — Január elsején nyugdíjba me­gyek. — Aztán gondolta-e valaha János bátyám, hogy magából még nyugdí­jas ember lesz? Egy pillanatra elsötétül az arca, s erről rögtön gondolom, hogy a múlt jutott az eszébe. Ahogy János bácsi megszólal, örömmel nyugtázom, hogy most az egyszer beleláttam a „vesé­jébe”, mert azt mondja: — A r. úri világban napszámos vol­tam. öt gyermekem közül négyet megölt a szegénység. A: asszony sem bírta az embertelen életet, fiatalon meghalt. Nyugdíjra soha nem gondol­tam, örültem, ha a mindennapi betevő falatot meg tudtam teremteni a csa­lád számára. Hirtelen támadt csend fészkelte kö­zénk magát. János bácsi lelkét, úgy látszik, a múlt kellemetlen emlékei rohanták meg. Már szinte megbán­tam, hogy az előbbi kérdést feltettem, igyekeztem hát a mára terelni beszél­getésünket. — Mennyit keres most János bácsi ? — Megvolt ebben az évben min­den hónapban a negyven munkaegy­ségem. A múltkor az elnökünk, Báli elvtárs azt mondta, mikor itt járt az istállóban, hogy „János bácsi, maga többet keres havonta ebben az évben, mint egy tisztviselő, aki 1500 forintos fixet kap”. Ahogy ezt mondja, megint felderül az arca. Villájával szórakozott moz­dulattal kotorja le a csizmája sarká­ról a trágyát és indulna az istálló belseje felé, de még egy utolsó kér­déssel megállítom: — Ügy hiszem, meg is dolgozik ezért a jelentős részesedésért!? — Meg bíz én. Már reggel félötkor ittvagyok a lóistállóban. Húsz ló és négy csikó etetését-itatását és almo- zását végzem reggel, este. A kocsi­soknak nálunk csak tisztítani meg hajtani kell a lovakat. S tudja, ami a legnehezebb itt az állattenyésztés­ben, az, hogy soha nincs pihenés, mert a lovaknak ünnepnapokon is enni kell adni. Az egyik csikó belekeveredett a kötőfékbe és nyeríteni, rugdalózni kezdett. János bácsi sietett, hogy se­gítsen a bajbajutott csikón. Amikor megszabadította a szép, fényes szőrű \állatot kellemetlen helyzetéből, el­búcsúztam tőle. Búcsúszavai mélyen emlékezetembe vésődtek. — írja meg az elvtárs. hogy a Pásztor János bácsi örökre hálás lesz azok iránt, akik megmentették a kol­dussorstól és nyugdíjast csinálnak be­Mimkásvédelmi őrjárat A munkás-paraszt kormány, a Szakszervezetek Országos Tanácsá­val közösen, az üzemekben dolgozók érdekében, testi épségük és a tisz­taság biztosítása, megóvása céljából fontosnak tartja a legszigorúbb óvó­rendszabályok és higénia pontos be­tartását, ezen keresztül a dolgozók egészségvédelmét. A munkásvédelem érdekében egészségügyi szemléket, munkásvé­delmi őrjáratot tart a hatósági orvo­sokkal. Az utóbbi napokban az ÉDOSZ munkavédelmi felelőse, dr. Bodó Já­nos városi tisztiorvossal, a szekszár­di Sajtérlelő, valamint a Vágóhíd és Húsüzem műhelyeiben, gépházai­ban ellenőrzést tartott. Mind a két üzem a szekszárdi igé­nyeknek túlméretezett. A Sajtérlelő ugyanis kész termékeket dolgoz fel és továbbit a dolgozók felé, míg a Vágóhíd Tolna megye területét lát­ja el különböző ízletes falatokkal. Az ellenőrzött üzemekben tapasztalt hiá­nyosságokkal szemben, a vállalatok vezetősége a szakszervezet vezetősé­gével közösen a munkásvédelem és munkásellátás terén szép, komoly eredményeket ért el. Öröm volt látni a Sajtérlelő pin­céjében a dolgozókat az egy méter átmérőjű, hatalmas, kerek sajtok kö­zött hófehér ruhába dolgozni. A ne­hezebb munkához már modern gé­pek vannak beállítva, hogy a dolgo­zók erejét megvédjék. Kocsi-kocsi után viszi a kerek sajtokat a vasút­állomásra, hogy a belföldi és a kül­földi igényeket kielégítsék. Az ellen­őrző szervnek akaratlanul meg jön az étvágya a pincében, amelyben havonta 10—15 vagon sajt lesz fel­dolgozva. A munkatermek tiszták. A gépek védőfelszereléssel vannak el­látva. hogy a dolgozók testi épsége veszélyeztetve ne legyen. Az öltö­zők, éttermek, a fürdők tiszták. A húsüzem területén már egészen más kép fogadja az ellenőrző szerve­ket. Az üzemben az éllőállatok soka­sága: vágómarhákali, disznókat, egyéb vágásra váró állatokat látunk. Itt a munkahelyek szükek és látni lehet, hogy az üzem a mai igényeknek ke­vésbé felel meg, bővítésre szorul és mint a gazdasági vezető említette, 1958-ban komolyabb beruházások út­ján modern kivitelben fog bővülni az üzem. Az üzemben a vágólegén vek fe­hér kötényben, állandó állatorvosi felügyelet alatt vágják az állatokat. A munka menete gyors, mert amit lehet gépesítettek az üzemben. A feldolgozó üzemben hatalmas üstben olvasszák a zsírt, amelynek gőzét, füstjét hatalmas ventillátor vezeti ki a szabad levegőre. A másik terem­ben a friss felvágottak: kolbász, krakkói, szafaládé, virstli, kötözött sonka, stb. készül. A húsüzemben azonban a tisztaság körül kisebb bajok vannak azonban ezeket mint Dudás Antal elvtárs, a húsüzem igazgatója mondotta, rövi­desen felszámolják. A jövő évben korszerűsíteni fog­ják a már meglévő fürdőket, öltöző­ket, éttermet, mert bizony a meglé­vők a mai létszámnak nem felelnek meg. Mindkét üzemben a dolgozók a munkahelyeikkel meg vannak elé­gedve. Keresetük kielégítő és tuda­tában vannak, hogy az évvégi nye­reségtöbbletből a munkások komoly részesedést fognak kapni, ami a jó munkájuknak eredménye. A két üzemben a szakszervezeti munka nagyon jó, aminek legnagyobb bizo­nyítéka, mint ahogy a gazdasági ve­zetők mondták: hiányzás, késés ná­luk ismeretlen fogalom. Ez pedig a szakszervezeti vezetők jó munkáját dicséri, mert olyan komoly szakszer­vezeti tagságot neveltek ki, akik tud­ják. hogy a szocializmust, jólétet csak jó munkával lehet építeni. ... z.. .r A Daily Express november 5-i szá­mában pályázatot hirdetett meg, amelyben felkéri az olvasókat, ne­vezzék meg azt az öt híres személyt akiket legszívesebben felkuldenének a szputnyik Il-re, hogy La.jka társa­ságában egy kis utazást tegyenek a világűrben. Az olvasóknak egy-egy mondatban ki kell fejteniük, hogy miért éppen az Ulető személyeket választják ki. A legjobb válasz Írójának a Daily Express teleszkópot, vagy látcsövet ajándékoz, E műszer segítségével — írja a lap — megláthatják a szput­nyik Il-öt, vagy bármely jövőbeli szputnyikot. A szerkesztőség a pályázatokat „Lajka, Daily Express” jeligére ké­ri. „Időszerű pályázat“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents