Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-18 / 245. szám
1957 »klóber 18. TOLNA MEGYEI NEl’ÜJSAG 5 Lesz-e munkájuk a várdombi és bonyhádi traktorosoknak?... Nehéz helyzetben van a várdombi és bonyhádi gépállomás vezetősége. Pillanatnyilag úgy áll a dolog, hogy sem az egyik, sem a másik gépállomáson nincs biztosítva az őszi terv teljesítésének feltétele. Egész pontosan: nincs a traktorosok számára megfelelő mennyiségű és folyamatos munka. Röviden szólva a következő a helyzet: A várdombi gépállomásnak októberben, novemberben és decemberben el kellene végezni több mint 22 000 normálhoidnyi munkát. Ezzel szemben mindössze 9000 normálholdra kötöttek eddig szerződést. A bonyhádi gépállomásnak több mint 15 ezer normálhold az őszi terve, szerződésileg pedig eddig mindössze 6000 normál- hold van biztosítva. Igazságtalanság lenne azt mondani, hogy az említett két gépállomáson kizárólag a vezetőség hibájából ilyen gyászos a helyzet. Nem így áll a dolog. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy ebben az évben a bonyhádi és várdombi gépállomás körzetében levő mezőgazdasági szektorok gazdaságában nagy változások mentek végbe. A bonyhádi gépállomás térségében például a termelőszövetkezetek szántóterülete a tavalyihoz viszonyítva több, mint 3000 holddal csökkent. A 19 tsz-el szemben jelenleg csak kilenc tsz tartozik a gépállomáshoz. S a megmaradt termelőszövetkezetek is gyors ütemben látják el gazdaságukat Zetorok- kal, teherautókkal és kisebb munkagépekkel. Hasonló a helyzet a várdombi gépállomás körzetében is. S ezeket a tényeket a gépállomások munkájának vizsgálásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni.. . A várdombi és bonyhádi gépállomás vezetőségével hosszasn elbeszélgettünk a minap a gépállomások munkájáról, a munkák lehetőségeiről. Abban állapodtunk meg, hogy a gépállomásoknak legfőbb feladatuk most, hogy visszanyerjék a dolgozó parasztok előtt elvesztett becsületüket, minél több szántásra, trágyabordásra és egyéb traktormunkákra kössenek szerződést az egyéniekkel. Ez nemcsak a gépállomás tervteljesítése szempontjából fontos, hanem az egész mezőgazdasági termelés fellendítésének egyik alapvető feltétele. Elsősorban azért, hogy az egyéni parasztok gazdaságában is többet teremjenek a földek. Miről van itt szó? ... Aki mezőgazdasággal foglalkozik, tudja. hogy Tolna megyében hagyomány — különösen az egyéni parasztok gazdaságában — a mélyszántás tavaszi elvégzése. Ezért tavasszal összetorlódnak a munkák és ezért indokolatlanul alacsonyabbak az egyéni parasztgazdaságokban a termés- eredmények, mint a szocialista szektorokban. Az idén megvan minden feltétele annak, hogy a megyében szinte mindenhol elvégezzék az őszi mély szántásokat. A felsőbb szervek ennek érdekében több intézkedést tettek. De maradjunk a bonyhádi és a várdombi gépállomás problémáj ónál. Mind a két gépállomás vezetősége felvette a kapcsolatot a körzetében levő földművesszövetkezetekkel és a községi tanácsokkal annak érdekében, hogy minden traktorosnak legyen munkája, hogy minden egyéni parasztgazdaságban időre végezzenek a vetésekkel ,az őszi mélyszántásokkal. A földművesszövetkezetek és a tanácsok szerződéseket kötnek gépi munkára az egyéni parasztokkal és ezt továbbítják a gépállomások vezetőségéhez. Sajnos, ennek az intézkedésnek még ezideig nem sok eredménye van. Olyan kevés gépi munkára kötöttek eddig szerződést a várdombi és a bonyhádi gépállomás térségében levő földművesszövetkezetek és községi tanácsok, hogy az említésre nem is méltó. A kérdés tehát még mindig kérdés: lesz-e elég munkájuk a várdombi és bonyhádi traktorosoknak. Hogy mit kell tenni? A mi véleményünk az, hogy a földművesszövetkezeteknek és a tanácsoknak feladatuk középpontjába kell állítani a gépi munka előnyének a népszerűsítését. Többet kell tenni azért, hogy az egyéni paraszlok már most biztosítsák földjeiken a vetések és mélyszántások időbeni elvégzését. S itt egyszerűen nem azt kell látni, hogy ezzel jót tesznek a gépállomással, hanem azt, hogy a magasabb terméseredményekről van szó. Ami azt illeti, hogy mit tett a várdombi és bonyhádi gépállomás vezetősége, arról a következőket lehetne elmondani: A két gépállomás gazdászai, brigádvezetői és azok a traktorosok, akiknek nincs munkájuk, állandóan kint vannak a községekben, keresik, kutatják a munkát. Sőt a vezetőség a traktorosoknak céljutaimat tűzött ki. Amelyik traktoros egyéni parasztoknál munkát szerez magának és azt el is végzi, dekádonkint jutalmat kap. I Egyszóval: a gépállomások vezetői amit megtehetnek, megtesznek, hogy az elért eredményeiket megtartsák, hogy az év végén is eredményes legyen gazdálkodásuk. A helyzet ugyanis az, hogy a III. negyedévet mind a két gépállomás több- százezer forint tiszta haszonnal zárta. Magyar-szovjet baráti találkozók a tamási járásban A tamási járás községeiben magyar—szovjet találkozókat rendeznek a Magyar—Szovjet Baráti Körök. A baráti találkozókra vendégül hívják meg a tamási szovjet helyőrség tagjait, tisztjeit azok feleségeit. Az eddig megrendezett találkozókat a víg- ság és a magyar vendégszeretet jellemzi: a vendégek tiszteletére mindenütt vacsorával egybekötött táncmulatságot rendeznek. Tamásiban mintegy 100 meghívott vett részt a találkozón, ott voltak a munkásmozgalom veteránjai, Voodli Jenő és Pulya Jánosmé, de voltak szép számmal munkások, parasztok és értelmiségiek is. Élénk eszmecsere alakult ki a szovjet és magyar elvtársak között, úgyhogy a tolmácsok nem győzték lefordítani a beszélgetést. így mindenki úgy beszélt, ahogy tudott. Magyar, orosz német és francia nyelven folyt a társalgás, aki pedig már sehogysem boldogult, gesztikulálva, mutogatva igyekezett magát megértetni. Az idősebb elvtársak mellett sok volt a fiatal. Schulcz József KISZ- titkár és a helyőrség Komszomol titkára között — ahogy mondották — egy életre szóló barátság jött létre. A fiatalok elhatározták, hogy a jövőben közös rendezvényeket tartanak. Nagykónyiban disznótoros vacsorával kínálták meg a vendégeket a magyar—szovjet baráti találkozón. Pohárköszöntők hangzottak el és a két nép, a magyar és a szovjet nép egészségére, megbonthatatlan barátságára ürítették a poharakat. A vígság mellett kicserélték a magyar és szovjet vendégek tapasztalataikat és kölcsönösen több kérdésre kaptak választ. Az egyik vendég például olyan kérdést tett fel a szovjet elvtársaknak: „Nem haragusznak ránk magyarokra a szovjet emberek, a szovjet feleségek, édesanyák, hisz az ellenforradalom idején sok szovjet ember vesztette el életét.” — Nem haragszunk — hangzott a meggyőző válasz, az egyik szovjet tiszt részéről. — Az igaz, hogy sok szovjet ember hullatta vérét Magyar- országon a II. világháború idején Magyarország .felszabadításáért és sok emberáldozatot követelt tőlünk az ellenforradalom leverése is. Ennek ellenere szívünkben nincs harag a magyar nép iránt. Mi, szovjet emberek a magyar népet külön választjuk a huligán, fasiszta elemektől és ezeket nem is azonosítottuk, de nem is azonosítjuk a magyar néppel. A járásban Tamásin és Nagykó- nyin kívül Pincehelyen és az ozorai Petőfi Tsz-ben tartottak még baráti találkozót, de e hónapban a járás többi községeiben is megrendezik. kpitenbíi'q unokái Nyugdíjasok a Szekszárdi Nyomdában VV' . oreczky János, Kovács Pál nyugdíjas nyomdászok, mindketten több mint negyven évet töltöttek Gutenberg ,templomában”, ketten együtt csaknem egy évszázadot dolgoztak a kultúra, a művelődés terjesztésében. Nyugdíjazásuk után, az első alkalommal jöttek el, hogy megnézzék régi tanítványaikat, hogy beszéljenek velük és a rövid egy- kétszavas beszélgetésben felidézzék a múltat. Négyen ülünk az igazgatói irodában, Széli István igazgató, a két nyugdíjas nyomdász-veterán és az újságíró. Beszélgetünk. Miről is lehetne szó ilyen beszélgetésen, mint a régi időkről, amikor Szekszárdon még kézzel szedtek, amikor még öt nyelven is nyomtak naptárt a kézzel hajtott nyomógépeken. Több, mint száz éve annak, hogy Szekszárdon nyomdát alapított valaki: — Úgy emlékezem. Perger Ferenc Sándor nevű fia, szombathelyi kőnyomtató volt, 1844 táján, akkor nyomtak először Szekszárdon nyomtatványt. Azután Ujfalusi nevezetű ember tulajdonába került a nyomda, a századfordulón pedig Molnár Mór vette meg a nyomdát — mondja visszaemlékezve Koreczky bácsi — s azóta itt dolgozik a két nyomdász Ko- reczky János és Kovács Pál kollégák. És felelevenedik a múltt az 1899-es decemberi országos vidéki nyomdászsztrájk, amely megbukott. Es a munkában töltött évtizedek emlékei, örömök, gondok, régi történetek, amelyeket ma már csak viccként emlegetnek a nyomda mostani dolgozói. És szóbakerül a város nyomdászmúltja, az, amikor három nyomdában készítettek nyomtatványokat és az, milyen konkurrencia volt a tulajdonosok között. — Széli szaktárs, engedje meg, hogy megnézzük a nyomdát — kéri Kovács bácsi. — Menjünk le. szaktársak — egyezik bele Széli szaktárs. Mielőtt elindulnánk még a sapkát fejükre teszik, mert már nem fiatalok és vigyázni kell az egészségre. — Vigyázni kell igaz, de én még csak 28 éves vagyok, — fordítva — mondja nevetve Koreczky bácsi — a botot is itthagyom, lássák. hogy nyomdászok vagyunk. Az irodából kiérünk, a két öreg veterán legelteti szemét az épületeken. „Itt raktár volt valamikor, most lakás. Öltöző? Még ilyen is vari, melegvizes női és férfi fürdő... Látja János, kár volt megöregednünk, nekünk ilyen nem volt — mondja Kovács bácsi az öltöző és mosdó megtekintése után. Azután már otthonosan megy a könyvkötészetbe, pedig 1946 óta — amikor nyugdíjba ment — még nem volt a nyomdában. Fiatalosan, jó hangos „Jónapot kívánok”-kal köszönt be a kötészetbe. Az asztalok körül fiatal, idősebb nők dolgoznak. Naptárt készítenek. Akad még egy-két ismerős, gépmesterek. berakónők üdvözlik őket, s vannak fiatalok, akik mosolyogva, örömmel szorítanak kezet az öreg mesterekkel, akik eljöttek őket meglátogatni. Alig egy-két régi gép van a nyomdában, amelyiken még ők dolgoztak. Most már villanymotorral hajtják a nyomógépeket, amikor Koreczky János Szekszárdra került, akkor még kézzel hajtották, már csak egy géphajtó él, valami Baranyai nevezetű. Csak látásból ismerték a Linotype szedőgépeket. A szedőteremben kíváncsian szemlélik, amint a sorok egymásután ütemesen koppannak, a sorgyüjtőn. Nem úgy, mint régen, amikor itt nyomtak hetilapot, s kézzel kellett minden betűt kiszedni, fárasztó, nehéz munka volt. Csak egy ember volt ak% nagyon értette azt, úgy emlékeznek vissza, hogy 480 sort is megszedett nyolc óra alatt 12 ciceróra. A kéziszedőben már több ismerőssel találkoznak. Itt a betűtípusok érdeklik őket. Válogatják azokat a betűket, melyekkel még ők is dolgoztak, Koreczky kezébe veszi a vinkelt és megpróbálja, hátha megy még a munka. — Nem lehet ezt elfelejteni — mondja Lippert Jánosnak — és van egy-két szavuk a fiatalokhoz is. Beszélnek nekik arról, hogyan kezdték ők a nyomdász szakmát. J — Menjünk János, eleget nézelődtünk már, ne zavarjuk a munkát, — mondja és be js fejezi látogatását Kovács Pali bácsi és elindul lefelé a lépcsőkön. Újból visszamegyünk az irodába. még egy-két dicsérő mondatot szólnak a tisztaságról a jó munkafeltételekről és örömtől sugárzó arccal teszik zsebre a piros bőrkötéses 1958. évi naptárt, amit ajándékba kaptak. Nem, nem kell ennél szebb ajándék egy nyomdásznak. aki maga is ezelőtt 45 éve naptárszedéssel kezdte Gutenberg „templomában” a munkát, az életet, s most pihennek. Több, mint négy évtized fáradalmait pihenik ki Gutenberg unokái ,akik a szekszárdi nyomdaipar serdülő korában munkálkodtak. (PÁLKOVÁCS) Száznegyvenháromezer forint — készpénzben Mint lapunkban már beszámoltunk róla, a harmincadik heti Lottó-sorsoláson négy találalot ért el Lengyel Tiborné, a Megyei Könyvtár dolgozója. A nagy nyereményből, az illetékek levonása után, 143 ezer 231 forintot kapott kézhez a boldog nyertes. Kis ünnepség keretében adták át neki a hatalmas összeget, amilyen nagy nyereménykifizetés még nem fordult elő a szekszárdi OTP-fiók történetében. Munkatársai virágcsokorral köszöntötték. Lengyelné azonban meg sem számolta a sok pénzt, éppen csak pár percig tartotta kezében, mert száznegyvenezer forintot azonnal takarék- betétként helyezett el az OTP-nál. A szelvény valódi — állapítják meg alapos vizsgálat után Czéh Lajos fiókvezető és helyettese — a nyeremény kifizethető. A nyertes kezében nem is fér el a sok köteg százas.
