Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-06 / 235. szám
1957 október 6. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG S Szeressük és ápoljuk édes anyanyelvűnket! A szekszárdi — palánk! avar temető A Tolna megyei Népújság szeptember 22. számában fenti címmel megjelent felhívás nagyon is indokolt és időszerű, mert — .lám — még ez a jószándékú cikk is éppen eléggé súlyosan meg-megsérti nyelvünknek azt a legfőbb törvényét, mely előírja, hogy beszéljünk — és írjunk — világosan, szabatosan és magyarosan és ... ne keverjük össze a fogalmakat. 1. Ugyanis mindjárt első mondatában azzal érvel, hogy a ^tanulóifjúságunk .anyanyelvi kultúrájának és szóbeli és írásbeli kifejezőkészségének- meggyorsítása művelődési kormányzatunk követelménye”. Hát ez bizony indokolásnak nagyon gyenge, amellett vaskos tévedés is. Drága anyanyelvűnket nem azért kell szeretnünk és ápolnunk, mert valamelyik minisztérium ezt megköveteli, hanem azért, mivel az még Mezzofanti szerint is a világ egyik legszebb, legtömörebb és grammatikájában legszellemesebb nyelve és mert... „Nyelvében él a nemzet.’’ Másrészt: anyanyelvi kultúra és kifejezőkészség két teljesen különböző dolog. Tudhat valaki kitűnően magyarul anélkül, hogy a kifejező- készség — akár mint hajlam, akár mint képesség — megvolna benne. De ha történetesen mind a két adottság meg is van a tanulóban, az iskola csak nevelni és fejleszteni tudja azokat, meggyorsítani nem. Meg gyorsítani ugyanis csak a cselekményt, az események folyását lehet, a dolgokat nem. 2. A cikk szerint „kétségtelen, hogy a nyelvi elszürkülés, a kifejező erőben való megfogyatkozás, ízetlenségek és hordalékok elszaporodása a gondolkodásbeli pongyolaság köntöse”. Pontosan úgy, mint ahogy a bútorok porossága, a konyhaedények piszka, a ruházat rongyossága és gombhiánya, a háztartásbeli pongyolaság köntöse. Csak azt nem értem, mit keres itt a köntös?! Vajon az a felsorolt hibáknak velejárója oka, vagy okozata? A szerzőnek éppen ezt a kérdést, a szónak és a gondolkodásnak egymáshoz való viszonyát kellett volna megvilágítania: ehelyett köntösével csak letakarta azt. 3. „Kétségtelen az is, — mondja a cikk, — hogy az iskola eddig nem maradt közömbös a veszély elhárítása érdekében.’’ Maradni — megmaradni, kitartani — csak valamilyen korábbi állapotban, helyzetben, valaki vagy valami mellett (nál-nél) lehet vagy szabad, illetve nem lehet, vagy nem szabad. Ha tehát az iskola az anyanyelv dolgában nem maradt közömbös, akkor nyilvánvaló, hogy korábban az volt. Igen ám, de a cikk szerint csak eddig nem maradt közömbös. Amiből önként következik, hogy most már — megint? — közömbös. Ez pedig bizony elég súlyos vád az iskolával szemben, s vajmi kétesértékű védelem az, hogy az iskolát is „behíná- rozza’’ a hibás nyelvi környezet. De had áruljam el még azt is, hogy közömbösek sohasem lehetünk valakinek vagy valaminek az érdekében hanem csak iránta, vagy vele szemben. 4. A cikkíró „A hibás nyelvi kör- hyezet káros jelenségeire is ki 'kívánja terjeszteni figyelmét és pedig a nyilvánosság előtt.” A szándék dicséretes ,de a két ki ki egymásmelleit fülsértő s egy pillanatig értelemzavaró is. Azt hisszük, hogy belőle kívánkozik ki valami. Másrészt pedig az, hogy ő mire kívánja a maga figyelmét kiterjeszteni, az ő magánügye, amire — őszintén szólva — mi nem is vagyunk kíváncsiak. Helyesebb lett volna tehát azt mondani, hogy szeretné erre vagy arra a közösségi hibára a nyilvánosság figyelmét felhívni vagy ráterelni. 5. „Nagyobb Cerberus“ mondja a a cikkíró. Hát volt — vagy van — ebből az alvilági szörnyetegből kisebb- nagycbb választék is?! 6. Az egyszerű és már megszokott hátsó helyett ezt írja: a far zsebben bujkáló gondolat. No, ezért az újításért aztán igazán nem gratulálok neki. Már csak azért sem, mert félő, hogy ezen a csapáson haladva, holnap valaki már a végbél körül neszező gondolatról fog csevegni. 7. A cikkíró elmeséli egy tanárkori élményét is ezzel a hangulatos bevezetéssel: „A nyári szünet nagy Ígéreteire, terveire, a boldogság ritmusával felelt nekem a Szombathelyről Győr felé robogó gyors.” Hát ez aztán gyönyörű szócsokor! Éppen csak értelme nincs. „Csizmadia és kéjgáz!” 8. A rákövetkező harmadik mondatban pedig az áll: „A titok nyitja megnyílt.” Ejnye-ejnye! Ennyire mégsem kol- dusszegény a mi édes anyanyelvűnk! Lehetett volna ezt megmondani így is: A titok kiderült, vagy kipattant. Vagy: A titok ajtaja vagy zárja kitárult vagy kinyílt. Nem folytatom tovább — pedig még lehetne — a gáncsoskodást. Eny- nyi is bőven elég ők annak a régi mondásnak az idézésére, hogy aki nem tud arabusul, az ne akarjon tanítani arabusul. ELEKES SÁNDOR A SIÖ GÁTJÁNAK építése közben, ez év tavaszán, csontvázakra bukkantak a munkások. A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Muzeum tudományos dolgozóinak jelentése nyomán megindult a sírok feltárása. Már az első napokban meg lehetett állapítani, hogy avar temető került felszínre. Az ásatás azóta — csekély megszakításokkal— folyik. A lap hasábjain hírt adtunk a leletmentésről. Jelenleg már részletesebben, sokoldalúbban látjuk a szekszárdi temető anyagát. Elöljáróban meg kell mondanunk, hogy a temető nagyobbik fele még a földben kell, hogy legyen. A feltárt rész tudományos feldolgozása sem történt meg még teljes egészében. Éppen ezért a következőkben csak a magunk véleményét mondhatjuk, amely újabb anyag előkerülésével, bizonyára változni, módo- súlni fog. Az eddig előkerült 84 sír legnagyobb részében nő feküdt. A felnőtt nők és férfiak aránya 3:2. Még a gyermekek száma is magasabb, mint a férfiaké! Itt a Bizánccal folytatott állandó háborúkra kell gondolnunk, s mindjárt világossá válik: a férfiak java elesett a harcokban. Erre utal az is, hogy igen kevés az ereje teljében lévő fiatal férfi a temető halottjai között. A harcok idején otthon csak az asszonyok, gyerekek és a férfiak öregebbje maradt — ott is nyugszanak szép sorjában a temetőben egymás mellett. A temető térképének elemzéséből kiderül, hogy ÉLES TÁRSADALMI KÜLÖNBSÉGEK voltak az avar népen belül. László Gyula professzor nemrég kiadott könyvében kimutatta, hogy a temetőn belül szigorú rend uralkodik. A sírba mjndenki csak azt vihetett, ami neki az életben is kijárt. A szegé- nyebbje meg kellett elégedjék egy vaskéssel, legfeljebb, ha derékszíjának csattja volt bronzból. A temetőben eddig hat lovas sír került elő. A ló és egyéb mellékletek rendszerint a harcos réteg jelenlétét jelzik. Nem lehet véletlen, hogy ezek egymáshoz közel, zárt csoport- ton belül fekszenek. Egyedül ezekből került eddig elő íjj és lándzsa. (Természetesen zabla és kengyelek is.) A temető 27. sírjában kardot és öt nyílhegyet találtunk. Feltűnő, hogy a kardos, nyilas harcos is a lovasok közelében fekszik. Történetírásunk a közelmúltban előszeretettel alkalmazta a „katonai demokrácia” megjelölést olyan jelenségekre, amelyeket meg nem értett, vagy megmagyarázni nem egészen tudott. A szekszárdi avar temető előbb említett jelenségei azonban határozottan valami ilyesmi felé mutatnak. Feltétlenül számolnunk kell egy kiemelkedő, harcos, uralkodó réteggel. Ifjúsági házat létesítettek a németkéri fiatalok Megyénkben úgyszólván valameny- nyi ifjúsági szervezet helyiséggondokkal küzd. A legtöbb községben a kultúrotthonban bonyolítja le működését a KISZ szervezet. Ez aztán nem egyszer súrlódásokat eredményez. Kevés az olyan hely, mint Bölcske, ahol az együttműködés az ifjúsági szervezet és a kultúrotthon között tökéletes. A titka elsősorban abban rejlik, hogy a KISZ titkár és a kultúrotthon igazgató ugyanaz a személy: Kaszner Miklós. Minden KISZ szervezet vágya, hogy önálló helyisége legyen, ifjúsági házat tudjanak létrehozni. Ilyen megyénkben ezideig egy van: Németké- ren, amelyben három szoba és egy előcsarnok áll a fiatalok rendelkezésére. Hosszas munka előzte meg az ifjúsági ház létrehozását. Legutóbb lakás volt az épületben. A tanács segített abban, hogy a lakónak másutt biztosítsanak megfelelő lakást, a párt- szervezet bútorokat adott, a pedagógusok, segítettek a berendezésben, a KISZ-szervezet táncmulatságokat ren dezett, amelyek bevételét berendezési tárgyak, társasjátékok vásárlására fordították, az épületet társadalmi munkában rendbehozták és a célra alkalmassá tették a fiatalok. A KISZ vezetőségnek, Varga Lászlónak, Farkasinszki Lászlónak és a többieknek nagy segítséget nyújtanak a pedagógusok közül néhányan és a kultúrotthon vezetője, Orova János, akik tanácsadó testületet alkotnak a vezetőség mellett. Az ifjúsági ház még működésének kezdetén van, hiszen a nagy dologidő elfoglalja a fiatalokat, de a tervek olyanok, hogy bármelyik kultúrotthon is megirigyelhetné. Szakköröket szándékoznak létrehozni. A lányok számára varié, kézimunkázó és főzőtanfolyamot szerveznek, a fiúk műszaki szakkörökben gyarapíthatják tudásukat. Vitaesteket tartanak, beindítják a KISZ oktatást és emellett még egy ismeretterjesztő előadássoro zatot is szerveznek a tél folyamán. A szórakozást két rádió, társasjátékok és sakkészletek biztosítják. Tervbevették, hogy a községi népkönyvtárat is az ifjúsági házban helyezik el. A NŐK SÍRJAI általában gazdagabbak. A fiatal lányoknak, hajadonoknak, menyecskéknek temérdek gyöngyük van. Találtunk olyat, aki öt sorban, egészen a csípőjéig lelógatva hordta a kék, sárga, fehér sőt berakásokkal több színűre díszített gyöngyeit. Ezenfelül gyűrű, két karperec, fülbevaló volt a sírban. (Óh, női hiúság! Ugy-e férfiak, nincsen új a nap alatt?) Az előbbi nő azonban dolgozni is szeretett. — Erről tanúskodik orsógombja, mely halála után ott feküdt kezeügyében. Egy másiknál díszes tűtartóját találtuk meg. A csontból faragott tubus ékessége, büszkesége volt az asszonyoknak. A csontfaragás hoz az asszonynép soha sem értett. Bizonyára úgy kapták ajándékba. Hány szerelmes avar legény faragta bele szíve szeretetét azokba a csontokba, amelyeket féltő gonddal simogat ki a szakember az ezernéhányszáz éves sírokból? A szekszárdi temető aránylag gazdag lehetett. Tudták ezt a közel lakók, vagy az avarokat követő törzsek is, mert a temető felét kirabolták. Ahogyan az egyik munkásom, Orbán Pista bácsi mondja: „Jártak itt már hullarablók máskor is“ — és kajánul ránkhunyorít. — Jártak, jártak, de azért hagytak a mostaniaknak is valamit. Milyen nagy öröm volt megtalálni az egyik nőnél az olyan FESTETT TOJÁSOKAT, amelyekről Móra Ferenc már 25 éve hírt adott. A mi húsvéti hímestojá- sainknak ősei ezek, a díszítésük tán még szebb is a mostaniaknál. (Vajon nem az avaroktól került át hozzánk ez a kedves népi szokás?) Ahol tojás van, ott tyúknak is kell lennie gondoltuk, s meg is találtuk. A gyermeki szeretet tetette egy öreg anyóka lábához őket. Biztosan a puha tyúkhús kedvéért. Fogatlan volt már szegényke. Beszélhetnénk még órákat e rendkívül érdekes szekszárd-palánki avar temetőről, de az eredmények leszűrése a temető teljes feltárása utáni időre vár. Nem mulaszthatom el azonban annak megemlítését, hogy a jelenlegi leletmentés a Tolna megyei Tanács költségén folyik. Reméljük, hogy a jövőben is módot és lehetőséget fognak találni arra, hogy az ilyenirányú munkákat anyagilag is támogassák. Kőhegyi Mihály a Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa. €D©ÄNIY©K A ház olyan, mint a többi tolnai rózsadombi cigányház. Talán kicsit takarosabbak is vannak, de ennek ablakából is kihallatszik a rádió zenéje, meg a gyermekzsivaj. Három elevenszemű kis cigánygyerek hancurozik az asztal körül. A két nagyobbik most ért haza az iskolából. — Ma nem kell ám házi feladatot készíteni, mert a tanítónéni beszedte a füzeteket. Ötösöket ír rájuk — újságolja Marika. Megcsillan gyönyörű fehér fogsora, pereg a nyelve. — Ma „semmiket’’ rajzoltunk, nézze csak — tartja elém az iskolai füzetet. Valóban szép gömbölyűek a „semmik”. Egyik-másik elüt ugyan a többitől, inkább a tojást formálja, de senkisem született mesternek- Marika sem, Laci sem. Fényes fekete hajukból kevés fog kihullani vagy megőszülni a tudományokért. S nevelő- szüleik sem nagyon „erőltetik” a tanulást. Az olvasókönyvből előkerül a betű- táblázat. A pufók ujjacskák végigcsúsznak a sorokon, de bizony sokszor megállnak bizonytalanul. S milyen kérdően tudnak nézni azok a szép fekete szemek! S mennyi huncutság, jókedv csillog bennük. Az a csúnya „sz”-betű! Egyiknek sem jut eszébe. — Hát a kígyó mit csinálna, ha rálépnél? — Rátekeredne a lábamra. (Ezt jól megmondta! Nesze neked kérdve- kifejtő módszer!) — Milyen hangot ad? — Sziszeg. Végre. A „sz’’-vel hát rendben lennénk. Most meg a „k’’-betűbe törik bele a bicskájuk. — Mit csinál a kakas hajnalban? — Alszik. Mintha szándékosan huncutkodná- nak velem. Mindent mondanak, csak azt nem ,amit kellene. — Télen, hógolyózás közben, hogyan melegíted meg kezedet? — Bedugom a zsebembe. Igaza van. Nem mindenki lehel a markába, ha fázik a keze. Mosolygunk a hét kis feketéképű nebuló erőfeszítésén. Én is, a nevelőszülők is, még az 5 éves „kis teknős” leányka is. így hívják a kislányt, mert a másik két gyerek muzsikus cigány, a harmadik teknővájó. Ezt pedig nagyon meg kell különböztetni, mert mindegyik büszke a maga mesterségére! Zsolnai Károly bácsi — a nevelőapa — zenész. Zenész lesz Laci és Marika is. Lacinak már van hegedűje. — Ha fel tudják fogni a kottát, megtanítom őket kottáról muzsikálni — ígéri Károly bácsi. A kottával is baj lesz, hiszen a betűk körül is akad még keserűség bőven. Pedig harmadszor járnak már elsőbe, s ha valami komoly változás nem lesz, aligha végeznek el néhány osztálynál többet, ez pedig nagy baj. Orrocskájuk csillog, zsebkendőt nem használnak. Igaz: Zsolnai bácsiék már felnevelték saját gyermekeiket, de mégsem megnyugtató a három kis állami gondozott gyermek helyzete náluk. Mi lesz belőlük, ha ilyen „ütemben“ haladnak előre a tudományokban? Ki a felelős sorsukért? Azok-e, akik évekkel ezelőtt ilyen körülményeket biztosítottak csak szegény, elhagyott gyermekeknek? Talán az iskola? Talán a tanács? Hogy lehetett tétlenül elnézni, hogy a múlt évben 160—170 napot mulasztottak? Búcsúzom. — Aztán tessék, elintézni, hogy örökbefogadhassuk a gyermekeket — kéri Károly bácsi — olyan halpaprikást főzök magának, hogy mind a tíz újját megnyalja! Nem intézhetem el! Azt azonban mindenképpen el kell intéznünk, hogy legárvább gyermekeink — az állami gondozottak — nevelésének, tanulásának, jövőjének kérdésével felelősséggel foglalkozzon mindenki: nevelők, nevelőszülők, állami és tömegszervezeteink — egész társadalmunk, hogy jóeszű apróságaink ne kallódjanak el.
