Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-03 / 232. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1957 október 3, Hz ENSZ-közgyíilés jóváhagyta az egymás mellett élésre vonatkozó szovjet javaslat napirendre tűzését New York (AFP). A közgyűlés a az egymás mellett élésre vonatkozó fűggesztésére tett szovjet javaslat tár kedden délutáni ülésen jóváhagyta szovjet javaslatot. gyában — elnöksége óhajának meg­az elnökségnek azt az ajánlását, hogy A közgyűlés a második, az atomkí- felelően úgy határozott, hogy azt a tűzzék a jelen ülésszak napirendjére sérletek két-három évre történő fel- leszerelés kérdéséhez kapcsolják. Magyar szakemberek tanulmányozták a csehszlovák atomreaktort Hazaérkezett Csehszlovákiából az a küldöttség, amelynek tagjai az épülő magyar atomreaktor tervezői, építői, beruházási szakemberei és leendő tudományt« munkatársai vol­tak. A küldöttség azért járt a szom­szédos baráti országban, hogy tanul­mányozza a múlt héten üzembe he­lyezett első csehszlovák atomreak­tort. A megbeszélések alkalmával a csehszlovák szakemberek átadták a reaktor tervezésének, beruházási munkájának, építésének, szerelésének ESEMÉNYEK Peking (Uj Kína). Kína nemzeti ünnepe alkalmából megtartott tűzi­játék és felvonulás során Mao Ce- tung, a Kínai Népköztársaság elnöke a díszemelvényen beszélgetést folyta­tott a Pckingben időző szíriai újság­íróküldöttség vezetőjével, Tevfik Jezdzsivel, a szíriai külügyminiszté­rium tájékoztatási hivatalának ve­zetőjével. Mao Ce-tung elmondotta, hogy az egész világ népei támogatják Szíriát az imperialisták agressziós tervei elleni küzdelemben. „A világ népei örömmel látják a Szíria, Egyiptom és Szaud-Arábia közt fennálló egységet. Az összes arab népeknek egyesülniük kellene" — mondotta Mao Ce-tung, aki a szí­riai újságíróknak arra a kérdésére, hogy lehet-e remény Szíria elnöké­nek és Mao Ce-tung személyes talál­kozására, azzal válaszolt, hogy „az egészen lehetséges." Október közepén visszajön a vénasszonyok nyara tapasztalatait és közölték az üzem­próba észleleteit is. A Szovjetunió segítségén kívül — rendelkezésünkre bocsátotta az atom­reaktor berendezését és elküldte szak embereit a szereléshez — a csehszlo­vák baráti támogatás megkönnyíti és meggyorsítja a magyar reaktor to­vábbi építését, szerelését és lehetővé teszi a jó felkészülést a megindítan­dó tudományos munkához, az atom­erő békés felhasználását célzó* kuta­tásokhoz; SOROKBAN Washington (MTI). Eisenhower el­nök és négy déli állam kormány­zója kedden a Fehér Házban tartott értekezleten vitatta meg az iskolai faji integráció problémáját a déli ál­lamokban, továbbá azt, hogy az integ rációnak szövetségi csapatok felhasz­nálásával szereznek érvényt. Orvai Faubus, Arkansas kormányzója nem jött el az értekezletre, telefonon be­szélt a kormányzókkal Little Rock­ból. # Berlin (MTI). A göttingeni nyilat­kozat aláíróinak, köztük négy Nobel- díjas tudósnak a nevében Gerlach professzor, az aláírók egyike nyilat­kozatot tett. Közölte, hogy az aláírók a nyugatnémetországi választások után ismét leszögezik: Kitartanak a göttingeni nyilatkozatban foglaltak mellett és közük, hogy nem hajlan­dók együjttműköchii az atomerő hábo­rús felhasználásában. Hz ENSZ leszerelési bizottsága befejezte az albizottság jelentése feletti vitát Hideggel köszöntött az idei október eleje: A napi középhőmérséklet 7.5 fok volt, ami a legutóbbi fél évszázad rekordját is megdöntötte. Körülbelül a november 1-i normákat közelítette meg a grönlandi hullámok hűtőtték le vegő hőmérsékelete. Kedden a Kékes­tetőn már havazott. Országosan öt-tíz milliméter csapadék hullott, a déli megyékben helyenként húsz millimé. tért is mértek. A hőmérséklet azonban már emelkedőben van: Szerdán tíz fok volt a hőmérséklet maximuma. Dr. Berkes Zoltán, a Meteorológiai Intézet távprognózis osztályának ve­zetője bizakodón tekint őszi időjárás alakulása elé: — A szél elülőben van, s a hideg levegő lassan megnyugszik a Kárpát­Az egyik kínai film moszkvai be­mutatója alkalmából elbeszélget­tünk Pai Jang és Vei Hao-ling film­színészekkel a kínai filmművészet problémáiról. — Melyek azok a feladatok, ame­lyeket a kínai filmművészet terén a legfontosabbnak és legidőszerűbb­nek tartanak? — kérdeztük vendé­geinket. — Nálunk a néző ma már igényes — mondja Pai Jang, — és nekünk még sokat kell tennünk a filmek mennyiségének növelése és minősé­gének javítása érdekében. Miként az ételtől elvárjuk, hogy ne csak táp­láló, hanem ízletes is legyen, úgy a jó tartalom is megköveteli a magas művészi formát. Pai Jang véleménye szerint a kínai filmművészetben a fő fogyaté­kosságokat az okozta, hogy sok film- művészeti dolgozó nem ismerte jól az életet. — Teljesen egyetértek Pai Janggal — kapcsolódik a beszélgetésbe Vei Hao-ling. — A felszabadulás után olyan szédületes ütemben fejlődött az élet, az előrehaladás minden te­m.edencében — mondja. — A felhősö- dés is csökken valószínűleg, s így a derült szép napok újabb felmelege­dést hoznak majd. Előreláthatólag ha­marosan elérjük a 15 fokot. Igazán szép meleg napok azonban csak októ­ber 10 körül érkeznek, a vénasszonyok nyara második felével. A szárazföl­dek és a tengerek hőmérsékletének őszi kiegyenlítődési szakasza, az úgy­nevezett vénasszonyok nyara, az idén a szokásosnál kissé korábban: szep­tember 20—24 között hozott néhány szép napot amivel pedig még adós, az megkésve ugyan, de a jelek szerint biztosan megérkezik október 10-e kö­rül és remélhetőleg 20—22 fokos me­leg időkkel kárpótol. Irta: A. Dolgov rületen olyan gyors volt, hogy sok művész nem tudott ezzel lépést tar­tani. Ennek eredményeként jelent­keztek a sematizmus elemeivel és az absztrakt vonásokkal megtűzdelt fel­színes alkotások. A kínai filmművészet változatla- núl azt az elvet követi, hogy a mun­kásokat, a katonákat és a paraszto­kat szolgálja. Ezt nem kell egyolda­lúan értelmezni, nem szabad arra gondolni, hogy a témakör csupán a munkások-parasztok és katonák éle­tére korlátozódik. A nép a filmen a mai életet a maga teljességében kí­vánja látni — hangsúlyozták a mű­vészek. Megelégedéssel beszéltek arról, amit a Kínai Népköztársaság kor­mánya a filmművészet felvirágzása érdekében tett. A filmgyártás szer­vezeti felépítésének megváltoztatása fokozta az aktivitást, elősegítette az alkotó erők teljesebb fejlődését. Ter­mészetesen a párt és a kormány to­vábbra is gyakorolja a filmművészet általános eszmei vezetését, de a stú­diók a szervezeti és művészeti kér­désekben nagyobb önállóságot kap­tak. Olyan légkör alakult ki, amely A Francia Kommunista Párt politikai bizottságának Párizs (MTI). Az Humanitef közli a Francia Kommunista Párt politi­kai bizottságának nyilatkozatát a kormányválságról. A nyilatkozat bevezetőben rámutat arra, hogy a kerettörvényjavaslat elvetése és a kormányválság súlyos kudarcot jelent az algériai háború politikája és nagy sikert a Francia- országban egyre növekvő háborús el­lenzék számára. A Bourges—Maunoury-kormány eltűnése három hónappal beiktatása után kidomborítja, milyen nehézzé válik a munkásosztály, a nép ellené­ben a kormányzás. A Francia Kom­munista Párt elítéli azokat a kísérle­teket, amelyek most a minapi több­ség összefoldozásán fáradoznak, hogy olyan kormányt hozzanak létre, amely folytatja a jelenlegi algériai háborút ellenző franciákhoz és fő­leg ahhoz a 12 millió állampolgár­hoz, aki szavazatát 1956 január 2-án a baloldali pártokra adta. Felhívja őket arra, hogy üljenek össze a kor­mányválság napjaiban és együttesen követeljék a békét. A munkásság és a demokratikus erők egyesült akciója békét teremthet Algériában, új po­litikát indíthat útjára. Ezt a politi­kát a parlament baloldali többségére támaszkodó, a kommunistákat szük­ségszerűen magába foglaló kormány valósíthatná meg. A párt ünnepélye­sen emlékeztet arra, hogy ma is kész támogatni minden előrehaladást je­lentő lépést és kezdeményezést. A Francia Kommunista Párt poli­tikai bizottsága ezután a szocialista dolgozókhoz fordul. Felhívja figyel­müket arra, hogy az algériai háborút egyetlen napig sem lehetne folytatni a szocialista párt aktív támogatása nélkül. A nyilatkozat ezután felhívja a francia dolgozókat, a béke híveit* hogy hozzák tudomására érzéseiket a köztársaság elnökének és a képvise­lőknek, majd rámutat arra, hogy a kormányválság csak kidomborítja az október 17-i nagy nemzeti követe­lési nap jelentőségét, amelyen az al­gériai béke mellett, az országot fe­nyegető nyomorúság ellen adnak majd hangot a nép széles tömegei. Franciaország népe elseperte Bourges—Maunoury kormányát és kerettörvényét. Most a nép egységé­től és cselekvésétől függ, hogy ez a győzelem még döntőbb eredményeket vívjon ki, az algériai békét és az 1956 január 2-i választások követeléseinek tiszteletbentartását; a rendezők, színészek és filmszöveg­írók együttműködése szempontjából a legkedvezőbb. Az átszervezés áprilisban kezdő­dött meg, de a megélénkülés jelei már erősen megmutatkoznak Sok új forgatókönyv jelent meg. A beszélgetés a kínai filmstúdióké munkájára terelődött. A terv szerint az idén 40 játékfilm készül el. A sanghaji filmstúdióban forgatják „A női kosárlabdacsapat 5. sz. játé­kosa”, a „Szilárd barátság”, a „Sze­lek szárnyán, hullámok hátán” c. játékfilmet, valamint az „A-Fu, a kincskereső” című gyermekfilmet. Si Nai-an klasszikus regényének motívumai nyomán forgatják a „Fo­lyami gyárak” című filmet. Készül az „Egy város, ahol nincs éjszaka” című film is. A „Tengerészlélek” a Csang Kai-sek flotta matrózainak lázadásáról beszél. A pekingi filmstúdiókból még az idén kikerül a „Vörös vihar” és a „Sangháji lány” című film. Az első a kínai munkásosztály hős múltjá­ról, a második a mai Kína munkása­iról szól. Newyork (TASZSZ). Az ENSZ le­szerelési bizottságában befejeződött a leszerelési albizottság jelentésének vitája. Noble, Anglia képviselője védelmébe vette azt ,a nyugati állás­pontot, amely elutasítja a szovjet ja­vaslatokat és elutasítja korunk egyik legégetőbb problémájának megoldását — az atom- és hidrogénfegyverkísér­letek beszüntetését és e fegyverek el­tiltását. Noble dicsőítette a nyugati leszerelési tervet, amely a valóságban lehetetlenné tesz mindenféle leszere­lési megállapodást, s lényegében ál­lást foglal az atomfegyverkezésj haj­sza folytatása mellett. Kijelentette, hogy az angol kormány továbbra is szabad kezet akar biztosítani magá­nak a kísérleti robbantások folytatá­sához és már ki is tűzte az újabb kísérletsorozat időpontját. Mint ismeretes, az Egyesült Álla­mok kormánya közvetlenül az ENSZ-közgyűlés 12. ülésszakának megnyitása előtt hivatalosan bejelen­tette, hogy a jövő év tavaszán újabb Beirut (MTI). A Telegraf című lap közlése szerint Törökországból érke­zett személyek elmondották, hogy je­lentős amerikai és török csapatokat láttak Latakia szíriai város irányá­atomfegyverkísérleteket fog végezni; Az Egyesült Államok és Anglia tehát — figyelmen kívül hagyva a világ közvéleményének követelését, ezzel ismét bebizonyította, hogy nem akar­ja megoldani ezt a rendkívül fontos kérdést. Noble ugyancsak védelmébe vette a nyugati hatalmak idegen területe­ken lévő katonai támaszpontjait és azt mondotta, hogy ezek megszünte­téséhez kölcsönös bizalomra volna szükség az államok között Nyilván­való azonban, hogy éppen ezeknek a támaszpontoknak a létezése az a té­nyező, amely egyebek között aláássa a kölcsönös bizalmat. A délutáni ülésen felszólaltak még Colombia, Svédország, Irak és Kuba megbízottai. Az ENSZ leszerelési bizottsága úgy határozott, hogy tudomásul veszi az albizottság jelentését és további meg­vitatás céljából a Biztonsági Tanács és a közgyűlés elé terjeszti. ban. A lap rámutat arra, hogy a szemtanúk jelentése szerint a török és amerikai csapatok tüzérséggel is rendelkeznek. a ,mérsékeltektől*’ tehát a jobboldali függetlenektől a szocialistákig. A Le Monde szerint van még egy kivezető út, amelyről nagyon sokat beszélnek anélkül, hogy nagyon hin­nének benne. Ez pedig a rendszer válsága, ami a De Gaulle tábornokra való apellálást jelentené. A Le Monde szerint azonban mind a szo­cialisták, mind pedig a mérsékeltek visszautasítják a De Gaulle-val való megoldást. szállítását bármely vasútállomásra vállaljuk Telepeinken tégla, mész és cement korlátlan mennyiség­ben beszerezhető. MEG AZ ÓRA? pontosan 11 órakor megindítunk egy értékes karórát, azt az előzőhöz ha­sonlóan páncélszekrénybe zárjuk és október 14-én, hétfőn délelőtt 11 óra­kor nyitjuk fel. Az előzőhöz hasonló­an olvasóink feladata a lapokban megjelent szelvényein meghatározni hány óra, perckor állt meg az óra. Aki a megállás időpontját eltalálja, vagy legjobban megközelíti, jutalmul megkapja a karórát. Közöljük továb­bá azt is, hogy tippelni csak 12 órá­ra kell, mivel csak 12 szám van az óra számlapján. A szelvények bekül­dési határideje október 14-én délelőtt 11 óra. Párizs (MTI). Rene’ Coty francia köztársasági elnök kedden megkezd­te a kormányválságok idején már hagyományos tanácskozássorozatát. Elsőnek Le Troquer-vel, a nemzetgyű lés elnökével tárgyalt. A szocialista nemzetgyűlési elnök távozóban kije­lentette: „Véleménye szerint a túl­zott pesszimizmus nem indokolt, a válság elég gyorsan megoldódhat.’* A szenátus elnöke — Gaston Mon- nerville, — Rene Coty-val folytatott megbeszélés után már ellenkező vé­leményen volt. Kijelentette ugyanis, hogy szerinte „a válság rendkívül nehezen oldható meg." Albert Sarra- ut, a Francia Unió közgyűlésének el­nöke is így nyilatkozott távozóban a köztársasági elnöktől: „félek, hogy a válság hosszú lesz." Kedden délben a köztársasági el­nök hivatala közölte, hogy Rene' Coty a délután folyamán fogadni fogja azokat a volt minisztereket, akikkel elnöksége idején együtt dol­gozott. Mendes-France-on kívül a délután folyamán mint volt miniszterelnök Edgar Faure és Guy Mollet tárgyal­tak a köztársasági elnökkel. A kedd esti párizsi lapok már el­kezdték a találgatásokat: milyen kor­mány alakulhat Franciaországban? A Monde szerint három lehetőség van: 1. A jobbközép kormánya, amely­nek elnöke Pflimlin lenne és ame­lyet a szocialisták támogatnának. 2. A balközép kormány az MRP- vel, Mitterrandnal, vagy Guy Mol- let-vel az élen. 3. Igen széleskörű koalíciós kor­mány, az elnöki székben Plevennel, René Coty tanácskozásai a kormányválság megoldására Pécs-Szekszárdi Tiizép V. MIKOR ÁLLT Mint azt legutóbb, az előző pályá­zat eredményhirdetésénél közöltük, megismételjük a rövid idő alatt is igen népszerűvé vált rejtvénypályá­zatot. Közöljük olvasóinkkal, hogy kívánságukra október 4-én pénteken, A fejlődő kínai filmművészet problémái amerikai és török csapatösszevonások a szfriai határon

Next

/
Thumbnails
Contents