Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-17 / 218. szám

„emi Könyvtár PKCb MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAPJA II. évfolyam, 218. szám. ARA: 50 FILLÉR. Kedd, 1957 szeptember 17. Nagyobb a sajt, mint az ember" A tejtermelési verseny eredményei Az állami gazdaságok tehenészetei között folyó versenyt a napokban értékelték. Az értékelés szerint a tejhozam emelése szempontjából a Leperdpusztai Állami Gazdaság érte el a legjobb eredményt. Leperd-pusz- tán tavaly átlagosan egy tehénre augusztus végéig 1539 kilogramm tej termelése jutott. Az idén 1960 liter tejet termelt augusztus végéig átlago­san egy-egy tehén a gazdaságban. — Tehát tehenenként 421 literrel több tejet termeltek az idén Leperd-pusz.- tán. A Biritói Állami Gazdaságban vb szánt más a helyzet. Itt tavaly augusztusig átlagosan 2018 kilogramm tejet adtak a tehenek, az idén vi­szont 1846 kilogramm a tehenenkénti tejhozam ugyanez idő alatt. Ezáltal ebben az évben 172 kilogrammal ke­vesebb tejet adtak a tehenek a Biritó puszta; Állami Gazdaságban, mint tavaly. •• Ötnapos tanfolyam a tss könyvelőknek A termelőszövetkezetek zárszám­adásainak előkészítésében nagy fel­adat vár a termelőszövetkezetek könyvelőire. S mivel a megyében lévő termelőszövetkezetek könyvelői közül még sokan nem vettek részt ilyen munkában, részükre tanfolyamot szerveztek. A megyei tanács végre­hajtó bizottsága ugyanis úgy intézke­dett, hogy a megyei mezőgazdasági osztály a nagyobb gyakorlattal nem rendelkező tsz-könyvelők részére ok­tóber 5-től 10-ig tanfolyamot ren­dezzen. A tanfolyamot Pakson rende­zik, ahova mintegy 80 termelőszövet­kezeti könyvelőt, járási tsz-könyvelőt és.revizort várnak. A tanfolyamon a megyei tanács termelőszövetkezeti főkönyvelője és termelőszövetkezeti revizora tart előadásokat. Dunaszentgyörgyön megértik Dunaszenlgyörgyön a földmű vessző vet­kezet megtartotta összevont vezetőségi ülé­sét. A vezetőségi ülésen megvitatták az MSZMP agrárpolitikai téziseit és az eb­ből fakadó időszerű kérdéseket. Nagy helyesléssel fogadták az igazgatósági el­nök bejelentését, hogy a község dolgozó parasztjainak régi problémája oldódik meg azzal, hogy a most jegyzett rész­jegyekből vetőgépet és a földművesszö­vetkezet részére házhelyet vesznek, ahol majd üzletházat fognak építeni. Ennek eredményeképpen 20 vezetőségi tag 45 részjegyet jegyzett. Vállalták, hogy fel­keresik a földművesszöve'kezeti tagságot és velük is jegyeztetnek részjegyet. Lát­ják, hogy nem ablakon kidobott pénz, amit jegyeznek. Egyöntetűen helyeselték a mezőgazda- sági üzemág létrehozását. Nagy remé­nyeket fűznek ahhoz, hogy ezáltal mind jobban be fogja tölteni a földművesszö- vetkezet azt a szerepét, amit az MSZMP agrár ézisei megszabtak a földművesszö- vetkezeti mozgalom részére. A vezetőség részéről sok figyelemre­méltó javaslat hangzott el. Többek kö­zött az. hogy a vetőgépet elsősorban földmővesszövetkozeti tagok kapják meg használatra. A kívülállók csak abban az I esetben kaphatják meg, ha a vetőgépet miről van szó földművesszövetkezeti tag nem igényli és megfizetik a megkülönböztetett hasz­nálati díjat. Ezzel is érzékeltetni akarják, hogy a földművesszövetkezeti tagrészjegy bőven meg őrül. Megállapodtak abban, hogy mivel a meglévő szőlőtermelő szakcsoport eddig csak papíron működött, ezen változtat­nak. A helyi tanácstól megfelelő tartalék- területet kémek és ezen új szőlőt fognak telepíteni és gyökeresvessző dugványo­zással ,is közösen foglalkoznak. A jelenlegi szőlő szakcsoport elnöke felvetetté, helyes lenne a gyümölcsfa-kul­túrát emelni olyképpen, mint ahogy Ja­pánban történik — ahol minden szüle­tendő gyermek tiszteletére ültetnek egy gyümölcsfát — és ezt, mikor a gyermek iskolás lesz, átadják neki további keze­lésre. Ezt nálunk is — Dunaszentgyör- gyön — meg lehetne valósítani és ezáltal emelkedne a gyümölcsfa-kultúra. A gyűlésen a gépállomás igazgatója is résztvett. Ismertette a gépi szerződés nagyüzemi előnyeit. A vezetőségi ülés bizakodó hangulatba* fejeződött be. Császár János Csalt és okiratot hamisított a bogyiszlói földmüvesszövetkezet ügyvezetője Barna Tibor, a bogyiszlói földműves­szövetkezet ügyvezetője, az ellenforra­dalom utáni zavaros időket arra hasz­nálta fel, hogy csalás és okirathamisí­tás útján megkárosította a földműves- szövetkezetet. Páhi és Kiskőrös közsé­gekben bort vásárolt egyéni termelőktől, de azt drágábban számolta el a szövet­kezetnek, mint amennyiért a valóságban megvásárolta. Általában egy-három fo­rintért számolta el drágábban a szövet­kezetnek a bort, mint amennyiért meg­vásárolta. Az elismervényekre több eset­ben fiktív neveket írt és több eladónak egyszerűen aláhamisította a nevét. Ez­által közel 10 000 forint illetéktelen jö­vedelemhez jutott Barna Tibor. A bíróság dr. Kis Tóth Tihamér ta­nácsa társadalmi tulajdon sérelmére el­követett csalás és 12 rendbeli magán­okirathamisítás bűntettében mondotta ki bűnösnek és egy év és öt hónapi börtön- büntetésre ítélte és egyes jogai gyakor­lásától két évre eltiltotta. II Tolna megyei Hazafias Népfront készül a Nagy Okléberi Szocialista Forradalom évforduléjára A Hazafias Népfront Tolna megyei szervezetének keretében az elmúlt na­pokban 45 tagú művelődési bizottság alakult, olyan emberekből, akik már számtalanszor bebizonyították, hogy a népművelést szívügyüknek tekintik^ A bizottság most állítja össze munkatervét. Egyik első feladatának tekinti a Nagy Októberi Szocialista Fórra da­lom közelgő negyvenedik évforduló­ja méltó megünneplésének előkészí­tését. A bizottság a községi Népfront-bizottsá­gokkal karöltve, minden községben meg­szervezi a forradalom évfordulójának megünneplését, az elmúlt évekhez viszo­nyítva azonban annyiban változik az idei ünnepségek műsora, hogy mindenütt felkutatják azokat, akik valamilyen formában résztvettek a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom eseményeiben. A volt magyar hadifoglyok közül még ma is sokan élnek Tolna megyében, akik részvevői voltak az 1917-es oroszországi eseményeknek, s ezeket most a Hazafias Népfront művelődési bizottsága a novem­ber 7-i ünnepségeken megszólaltatja. A bizottság távolabbi terve az, hogy a forradalom Tolna megyei részvevőinek emlékezéseit összegyűjti és könyvben is megjelenteti. Társadalmi munkában segíti a KISZ / az aparhanti kultúrotthon bővítését Az aparhanti kultúrotthon mind ki­sebbnek bizonyult a közönség befogadá­sára, bármilyen rendezvény zajlott le a falai között. Eddig legfeljebb 120 em­ber nézhette meg egyszerre az előadáso­kat. A kultúrotthon igazgatója a KISZ- szervezet tagjaihoz forduld segítségért, amit az ifik nem is tagadtak meg, hi­szen, mint minden szervezet, a KISZ is a kul úrotthonban éli életét. Egy fal ki­bontásával sikerült úgy megnagyobbítani a nagytermet, hogy most már az előbbi alig száz helyett 250 ülőhelye1 és 50 álló­helyet tudnak egyszerre biztosi ani. A fiatalok az igazgatóval együtt társa­dalmi munkában végezték cl a falbon­tást. Tíz napon keresztül állandóan öt­hat fiatal dolgozott, munkájuk értéke hozzávetőleges számítások szerint mea- közelíti a 3000 forintot. Már csak a vil­lanyszerelési munkák vannak hátra, amelyhez a MOKEP-től kémek ■ segítsé­get, tekintettel arra. hogy a nagyterem mozi céljait, is -szolgálja. Minden bizonnyal ebben a községben működik a járás ..leggazdagabb” KISZ- szervezete. Ebben az évben hatezer forint bevétele volt a KISZ-nek. különböző ren­dezvényekből. Ebből természetesen biz­tosítani tudják a szervezeti élet jó fel­tételeit. Három napon keresztül baromfipestis-kutatást végeznek a megye állatorvosai A néhány nappal ezelőtt megtartott megyei állatorvosi értekezleten több, az egész megye állategészségügyi helyzetére kiható határozatot hoztak a megjelentek, így többek között a megyei tanács fel­hívása alapján elhatározták, hogy min­den álla’orvos három napon keresztül pestiskutatással foglalkozik. Ugyanis me­gyénkben több helyen, elsősorban a du- namenti községekben elharapózott a baromfipestis. A rendszeres kutatásra azért van szükség, mert a lakosság be­jelentési morálja rossz, többen elhallgat­ják, ha baromfiállományukban megbete­gedést észlelnek, sőt ellenszenvvel fogad­ják az állatorvost. A megye állatorvosai az év végére elvégzik Tolna mrirvo egész szarvasmarha állományának gümőkór-vizsgálatát is. Tehát nemcsak az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek, hanem az egyéni gazdák szarvasmarhaállományát is felül­vizsgálják. Ezzel a megyei szervek teljes képet kapnak megyénk szarvasmarhaállo mányának egészségügyi helyzetéről és utána a további feladatokat is meg tud­ják határozni. kűzlekedésrendészet hírei ITTASSÁG, GYORSHAJTÁS MIATT EGY HALÁLOS ÁLDOZAT A Tengődi Állami Gazdaság ST 957. rendszámú Wippon gépkocsija, amelyet Ábrahám Sándor tengődi lakos vezetett, az Iregszemcse—tamási útszakaszon ha­ladt. A vezető ittas volt s a rossz út ellenére gyorsan, mintegy 80 kilométe­res sebességgel hajtott és a gépkocsi az út mellé szaladt. A gépkocsin ülők közül Jeges Istvánná újiregi lakos súlyos sérüléseket szenvedett és még ott a helyszínen belehalt sérüléseibe. A gép­kocsivezetőt előzetes letartóztatásba he­lyezték. A baleset szeptember 13-án tör, tént, a 10—7-es telefonoszlopnál. Ezen az útszakaszon nincs sebesség- korlátozás, de eléggé rossz az út és ilyen helyen nyilvánvalóan óvatosan kell haj­tani — mint azt ez az eset is tanúsítja. GYORSHAJTÁS -GAZOLÁS — TlZ HÓNAPI BÖRTÖN Még ez év júniusában hírt adtunk ar­ról, hogjj Angyal János (Gege) szekszárdi lakos bidltorkerékpárj-al elgázolta Oláh Tibor négyéves kisgyermeket. A gázolás a Mészáros Lázár és a Hunyadi utca ke­reszteződésénél történt. Angyal gyorsan hajtott, a gyerek át akart szaladni az úttesten és a motorkerékpár kormánya elkapta. A motor mintegy nyolc méter távolságig vonszolta magával a gyerme­ket, ott elszakadt a motortól és a motor ezután még csak mintegy száz méter távolságra tudott megállni. A baleset kö­vetkeztében Oláh Tibor fejsérülést, agy­rázkódást, farcsonttörést szenvedett és súlyos állapotban szállították kórházba, * Angyal János ügye te* mészetesen bíró­ság elé kerük. A bíróság a körülmények mérlegelése után Angyal Jánost bűnösnek mondotta ki húsz napon lúl gyógyuló élet- és testi épség veszélyeztetésének bűntettében és ezért őt tízhónapi börtön- büntetésre ítélte. BALESETET OKOZOTT A SZABÁLYTALANUL KÖZLEKEDŐ LOVASKOCSI Bittler József Paks, Dózsa György u. 51. szám alatti lakos motorkerékpárral haladt Dunaföldvár felől Paks irányába szeptember 14 én, az esti órákban. Oláh Ferenc dunaföldvári lakos egy dűlőútról megállás nélkül ráhajtott a 6-os műútra, amelyen a motoros haladt. A motoros már nem tudott megállni és nem tudta elkerülni a kocsit, hanem beleszaladt. Szerencsére csak kisebb sérülést szen­vedett. A lovaskocsin lámpa sem volt, amit előírnak a közlekedési szabályok. Oláh Ferenc ellen megindították az el­járást. Már nem méretre nagyobb, hanem súlyra. Közel egy mázsásak ezek a malomkő nagyságú ementáli sajtok, amiből már két és fél vagonnyi ér­lelődik a Szekszárdi Sajtérlelő Üzem pincéjében. Nincs könnyű dolga Eszh terbauer Mihály és Novák Márton sajtkezelőnek. A sajtok kezelését na­ponkénti letörölgetését még csak el tudják végezni egyedül, de a polcról leemelni és oda visszatenni, már kettőjüknek együtt kell megfogni a sajtot. Az MSZMP Városi Pártbizottságának ülése Az MSZMP Szekszárd Városi Párt- bizottsága szeptember hó 13-án ülést tartott, ahol Kalmár József elvtárs, Szekszárd város tanácselnöke számolt be a Városi Tanács államhatalmi, tö­megszervezeti, valamint közigazga­tási munkájáról, A beszámoló után számos hozzászólás hangzott el: A hozzászólók a város lakásépítési pro­blémáiról, a kenyér- és vízgondokról, valamint a beterjesztett határozati javaslatról mondották el véleményü­ket és több fontos kérdésben javasla­tot tettek a hiányosságok kijavítása érdekében. A pártbizottság ezután több fon­tos oktatási és pártépítési kérdést tárgyalt. MIKOR ÁLLT MEG AZ ÓRA? 23-án, délben nyitjuk ki és akkor ál­lapítjuk meg, hogy mikor állt meg az óra. A páncélszekrény felnyitását az érdeklődők közül bárki megtekint­heti. A héten minden számunkban közlünk szelvényeket, amellyel tip­pelni lehet, mikor állt meg az óra. Mindenkinek jogában áll annyi szel­vényt beküldeni, amennyit csak akar. Aki eltalálja, hogy mikor állt meg az óra (hány óra, perc, másodperc), vagy megközelítőleg a legjobb tippelést éri el, az kapja meg jutalomként a kar­órát. Szelvényeket hétfőn déli .12 óráig lehet a szerkesztőség címére postán vagy személyesen eljuttatni. Szerkesztőségünkben, mint azt már előre jeleztük, hétfőn délben elindí­tottuk a karórát, pályázatunk jüta- lomtárgyát. Az óra elindításáról és a páncélszekrénybe zárásáról jegyző­könyv készült. A páncélszekrényt a következő hétfőn, tehát szeptember

Next

/
Thumbnails
Contents