Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-06 / 209. szám
TOL!*** ' , stemi Könyvtár fe as vtt.AG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! II. évfolyam 209. szám. ARA: 50 FILLÉR Péntek, 1957 szeptember 6. A MAI SZÁMBAN: Jegyzékváltás a szovjet kormány és az Egyesült Államok, Anglia, valamint Franciaország kormányai között a közel- és középkeleti helyzetről. (2. o.) — Spanyol földön.. (3. o.) — A munkásélet krónikása (4. o.) — Levelek, amelyek vádolnak (5. o.) — Amit a szakályiak megtudnak csinálni, miért nem csinálják meg Regclyben is? <6. o.) Egy egész falu tiltakozik! Vessenek véget a rágalomhadjáratnak A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériumának Budapest. Mözs község Békebizottsága, a Hazafias Népfront, valamint a Nőtanács, a pedagógusok, a dolgozó parasztság, az MSZMP és a KISZ-szervezet 1957 szeptember 2-án megtartott falugyűlésen hozott határozatában egyöntetűen aláírásukkal tiltakoznak az ENSZ ötösbizottsága jelentésében szereplő Immis vádak, koholmányok, az ENSZ közgyűlése elé terjesztése ellen. Követeljük, vessenek véget a rágalomhadjáratnak és az ellenünk irányuló jogellenes mesterkedéseknek. Értsék meg már, hogy a magyar nép ismeri ezeket a hazugságokat, szennyeket, de ismeri az ötösbizottság személyi összetételét is. Ismerjük az ENSZ által meghallgatott Király Béla, Kéthly Anna és társai Magyarország árulóinak tevékenységét, akik a régi pri kiváltságok országává akarták süllyeszteni népi demokratikus hazánkat. Elég volt már ,a koholmányokból, ne szóljanak bele a mi ügyünkbe, mert a jelenlegi kormány, Kádár elvtárssal az élen, következetesen harcol a !dolgozó nép érdekeiért és a világbékéért. Éppen ezért követeljük: a mi ügyünket bízzák a magyar népre és vegyék le a napirendről, helyette az ENSZ az ománi és az algériai kérdést tűzze napirendre, ahol a függetlenségükért harcoló hős hazafiakat gyilkolják. Foglalkozzon az atom- és hidrogénbombák gyártásának betiltásával és a leszerelés kérdésével. Ez legyen az ENSZ legfontosabb kötelessége, 1ha be akarja tölteni a hivatását. A magyar ügyet — újra csak ezt mondhatjuk — bízzák a magyar népre és kormányára. Ne feledjék azt, hogy hazánkban a munkások és parasztok az ország gazdái, a szocializmust építjük és erről az útról nem térünk le soha. Kérjük a külügyminiszter elvtársat, hogy Mözs község tiltakozó aláírási jegyzékeit szíveskedjék továbbítani az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának. MÖZS KÖZSÉG LAKOSSÁGÁNAK 1205 ALÁÍRÁSA Évi 20 ezer forintot fordít műemlékek és emlékművek gondozására a Városi Tanács Szüret előtti őrjárat a szekszárdi hegyoldalon Jó termést, jó minőségű bort Ígérnek a szekszárdi szőlők Egy hold dohány: 50 ezer forint jövedelem A fácánkerti Vörös Hajnal TermelőszöMosógépet vásárol a Nőbizottság JÓL HALAD A SZERZŐDÉSKÖTÉS Az elmúlt években nagyon kevés bor került országos fogyasztásra a szekszárdi dombokról. A Borforgalmi Vállalat éveken át úgyszólván semmiféle szerződést nem tudott kötni a gazdákkal, mert nem volt mire. Az idén itt is más a helyzet. Igaz, hogy a tavasszal, de még a nyáron is, csak gyéren óvatosan kötöttek szállítási szerződést a szekszárdi gazdák, akik ezelőtt a rossz időjárás miatt még a saját fogyasztásukat sem tudták leszüretelni. De augusztus végén már egymás kezébe adták a kilincset a Borforgalmi Vállalatnál, most pedig a leszerződött bormennyiség meghaladja a 4000 hektót. NEM LESZ BAJ A MINŐSÉGGEL Lesz tehát bor bőségesen az idén. Három éve ugyan már láttunk ilyent, amikor bő termés volt, de sehogysem akart izleni, mert savanyú is volt, gyenge is volt. Az idén, amint Zimmermann Mihálytól megtudjuk, nem lesz baj a minőséggel sem_ ismét azt a régi, jó szekszárdit ihatjuk, amelynek nemcsak az országban, volt megérdemelt híre, hanem túl az országhatárokon is. Annyi a dohány, hogy a tyúkólak padlásaira, a szénapajtákba, de még a mozi padlására is jutott. Előzetes kalkulációk szerint 14 —15 mázsa lesz átlaqban eqy-eqy hold dohány termése A fácánkertiek úgy számítják, hogy egy hold dohány ebben az évben 50 000 forint jövedelmet hoz a tsz-nek. Azt remélik, hogy a tíz hold dohány terméséért kapnak vagy 500 000 forintot. Szekszárd területén kilenc olyan épület és kilenc építmény van, amelyet műemlékként tartanak múlván. Ezeken kívül számos emlékmű javítja a városképet és több utcára és épületre városképi jelentőségénél fogva fokozott gondot ‘fordít a Városi Tanács. Ez a fokozott gondoskodás abban is megnyilvánul, hogy költségvetés szerint, rendszeresen bizonyos összeget fordítanak tatarozásra, javításokra és a műemlékek, valamint emlékművek környezetének gondozására. Erre a célra évente 20 000 forint áll a tanács rendelkezésére. Ez, bár nem nagy összeg, de rendszeres felhasználása biztoSzeptember 3-án, kedden vásár volt Hőgyészen. Állatokból — a ló kivételével — nem igen hajtottak fej többet, mint általában a többi hőgyé- szi vásárokra. Tehénből 92-őt hajtottak fel, de ugyanakkor csak 38 cserélt gazdát. Ez azzal magyarázható, hogy drága volt, átlagban 3700 forint volt egy közepes tehén ára. A jó tehénért viszont 4000—4500 forintot is kértek. Sonkasüldőből sem volt nagy a felhajtás, összesen 95 darab volt a vásáron. A 20-tól 50 kilós süldőkért 720 forintot kértek átlagban. A Egy sorozatos panama-ügyben négy vádlott került a bíróság elé. Törő László volt gyulaji vb. titkár társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett hivatali sikkasztás, bűnszövetkezetben elkövetett lopás, magánszemély sérelmére elkövetett zsarolás és hivatali sikkasztás miatt. Szalai József, a gyulaji tanács volt gazdálkodási előadója társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett hivatali sikkasztás, Kugli János lápafői villanyszerelő és Durczi László lápafői gazdálkodó pedig társadalmi tulajdon sérelmére bűnszövetkezetben elkövetett lopás és folytatólagosan elkövetett árdrágító üzérkedés miatt kerültek a bíróság elé. Törő László a múlt év november 24-én a tanács pecsétjével ellátott elismervény ellenében átvett megsítíja, hogy a rendbentartott épületek, a városkép javítását szolgálják. Az elmúlt két évben kijavították a Garay szobor feliratait, a Béri Balogh Adám-fa melletti emlékoszlopot rendbehozták és ismét felállították, a Városi Tanács gondoskodott arról, hogy a Szentháromság-szobor környékén elburjánzott növényzetet eltakarítsák, amely nemcsak a szobor talapzatált takarta el, hanem az egész tér képét rontotta. A Liszt emléktábla helyreállítási költségeihez ötezer forinltal járult hozzá a Városi Tanács a községfejlesztési alapból. Az emlékmű- jellegű szobrok és azok környéke mindenütt rendezett. 95-ből 76 cserélt gazdát. Hasonlóan magas árat kértek a nagyok, 50—70 kilós süldőkért is. 1100—1200 forintot kértek egy 60—70 kilós süldőért. De mivel a hízónak való iránt a hőgyészii vásáron nagy volt a kereslet, a felhajtott 80 darabból 55-öt eladtak. A vásáron, az utóbbi hőgyészi vásárokhoz viszonyítva, jóval több lovat hajtottak fel, s a lovak ára csökkent. Egy jó igás lovat 3600—3700 forintért adtak el. A kétéves csikók már nem voltak ilyen olcsók, 2900—3000 forintot kértek egy csikóért. őrzésre Kelemen Ferenc gyulaji lakostól 2000 forintot. Ezt a tanács páncélszekrényében helyezte el de később saját céljaira — mulatozásra — használta. A pénzt később úgy „térítette meg”, hogy az ellenforradalom „számlájára” igyekezett ráruházni — annak ellenére, hogy november 4 után vette át megőrzésre a pénzt. Behívatta magához a nemzeti bizottság volt elnökhelyettesét, közölte vel^, hogy a páncélszekrényből eltűnt a pénz az ellenforradalom idején, tehát térítse meg. A volt elnökhelyettes félt egy esetleges eljárástól és így inkább kifizette a 2000 forintot. Szalai volt gazdálkodási előadóval együtt pénzt vettek fel kukoricavásárlásra és különféle javító munkálatok fejében, amelyek a valóságban sohasem történtek meg — a pénzt pedig közösen elköltötték, főként elitták. Szőlősgazdák és borkedvelők kora tavasztól kezdve bizony gyakran kémlelték az eget s figyelték, milyen időjárást várhatunk? Ez az aggodalom különcsen indokolt volt Szekszárdon, ahol hat mostoha esztendő után az idei tavasz jó termést ígért. Igaz ugyan, minden tavasszal így volt az elmúlt években, de aztán mindig jött közbe valami, hol a pe- ronoszpóra, hol a jégverés. A szűk termések és az ennek megfelelő drága bor következtében eléggé kiszáradtak bizony a borivó torkok, ezért aggódott joggal az idei jó termésért mindenki, akinek akár mint gazdának, akár mint borivónak köze van a szekszárdi szőlőkhöz. — Most már csak néhány hét választ el bennünket a szürettől, miit mond hát a szekszárdi szőlők elsőszámú gazdája, Zimmermann Mihály, a. városi tanács szőlészeti agronómusa? JÓ KÖZEPES TERMÉS — Hosszú esztendők után az idén végre jó közepes termésre számíthatunk, — feleli érdeklődésünkre. — Igaz, hogy a jég az idén is tett károkat egyes helyeken, mégis az 1800 holdas termő szőlőben 19 mázsa A tengelici Petőfi Tsz-ből: Meghívás a csehszlovák versenytársnak Tavasszal a tengelici Petőfj Tsz és a Csehszlovákiában lévő Berencs község egységes földművesszövetkezet szocialista versenyszerződést kötött. Az egyességben az állt, hogy első alkalommal a gabonabetakarítás után a tengelici Petőfi Tsz-ben értékelik á versenyt. S most, miután a gabonabetakarítással végeztek Tengelicen, a Petőfi Termelőszövetkezet vezetősége levélben hívta meg a berencsi egységes földművesszövetkezet küldöttségét a verseny értékelésére. — Hosnyánszky János, a Petőfi Tsz Kossuth-díjas elnöke azt mondotta, hogy csehszlovák versenytársaik 8-án, pénteken érkeznek meg, hogy megtekintsék a Petőfi Tsz gazdaságát, s értékeljék a versenyt. A verseny végleges értékelése a berencsi egységes földművesszövetkezetben történik, ahol majd a gazdasági év végén a tengelici Petőfi Tsz küldötteit látja vendégüt az egységes föld- rnűvesszövetkezet. A tanácselnök megőrzése alá került a helyi termelőszövetkezet két villanymotorja miután feloszlott a tsz. Ezt Törő tevékeny segítségével Kugli János és Durczíi László egy este ellopták. Mikor a sikeres lopás után Kugli és Durczi elbúcsúztak, Durczi „búcsúzóul’’ 500 forintot „csúsztatott” Törő kezébe. Ezeken kívül természetesen még egész sor különféle üzérkedési és sikkasztási jellegű bűncselekményt is figyelembe vett a bíróság és ennek szellemében hozott ítéletet. Törő Lászlót 3 évi börtönbüntetésre ítélte és egyes jogai gyakorlásától 5 évre eltiltotta, Szalai Józsefet 2 évi börtönbüntetésre ítélte és jogai gyakorlásától 3 évre eltiltotta, Kugli Jánost 8 havi börtönbüntetésre, Durczi Lászlót pedig 10 hónap; börtönbüntetésre ítélte a bíróság. lesz az átlagtermés. Ez pedig jó közepes termésnek számít. Most már csak az a fontos, hogy a szüretig hátralevő idő meleg, napos legyen. A szőlők nagyfürtű, ritka bogyójú termést hoztak az idén s ez azt jelenti, hogy jól éri a Nap, jó a cukorképződés. Kielégítő a szőlők festék- és illatanyaga is s így — évek óta először — igazi szék szárai bikavérre is számíthatunk. KEVÉS A HORDÓ Ellenben kevés a hordó, amint a beszélgetés további részében megtudjuk. Közel-távolban egyedül a bátaszéki kádárszövetkezet készít hordókat, ez pedig — éppen jó munkája és jó híre következtében — alig tudja kielégíteni nagybani megrendelőit is, a különböző állami pincészeteket. így történhetett meg, hogy a szekszárdi pincék hordókészlete az idén kevés lett volna, ha a jégverés 800 holdon nem tesz kisebb nagyobb károkat. Szekszárdon működik egy hordóhitelesítő állomás, melléje azonban nagyon hasznos lenne egy kádárüzem is, hogy az állomásnak legyen is mit hitelesítenie. vetkezetben tíz holdon termelnek dohányt. A dohánykertészqlben állandóan 30 főt alkalmaztak eddig. A dohányszedésnek most már lassan a végcfelé járnak. De a fácánkerliek ezt nem is igen bánják, mert már ott tartottak, hogy nem tudják megszárítani a sok dohányt. Eddiq a tíz holdról összesen mint- eqy 20 000 füzérrel szedtek le, fűztek fel. A Bonyhádi Cipőgyárnak 420 nődolgozója van. Az asszonyok, különösképpen a sokgyermekes anyák, két műszakot is dolgoznak naponta. Helyt kell állniok a gyárban a gépek mellett, de helyt kell állniok az otthonukban is. A munkából hazaérve mosnak, főznek, gyermekeket nevelnek, s gyakran előfordul az is, hogy másnap, a nagvmosús elvégzése után, fáradtan állnak a gép mellé. Ezekről a problémákról beszéltek a legutóbbi szakszervezeti ülésen, ahol Horváth Józsefné, a nőbizottság elnöke, javaslatot tolt: Az asszonyok munkájának meqköny- nyitésére a vállalat anyaqi hozzájárulásával vásároljon a szakszervezet leqalább két mosóqépet. re igen hasznosnak ígérkező tervvel foglalkoznak. Itt is komoly gondot okoz az iskolákból kikerülő fiatalok amelyet csekély térítési díj ellenében kikölcsönözhetnének. Havonta 'felváltva, száz család nagymosását lehetne megoldani, havonta száz asszony mentesülne a nehéz házi munkától, a nagymosástól. A gép vásárlásához szükséges anyagiakat az igazgatói alap egy részéből fedeznék, amelyet a gyár igazgatója, Halász elvtárs ajánlott fel. A qyár termelése uqyanis ebben az évben mind mennyiséq, mind mi- nőséq tekintetében kifoqástalan, íqy az év véqére jelentős nyereséq- visszatérítésre számíthatnak, amely meqemeli az iqazqatói alapot is. Az asszonyok körében nagy örömet vál‘ tott ki a jó hír, amelynek megvalósítására még ebben az évben sor kerül. amelyek kizárólag csak ilyen iskolából kikerülő fiatalokat alkalmaznának. Ha megvalósítják ezt az elgon- a dombóvári fiataloknak egy jelentős jövedelemhez tud elhelyezése, foglalkoztatása, ezért új dolást, munkalehetőségeket akarnak biztosi- ré»ie tani. Létesítenek egy gombatelepet a j'itr’ Csökkent a ló, emelkedett a szarvasmarha ára a hőgyészi vásáron Hivatali sikkasztok, üzérek és tolvajok feleltek bűneikért Gombatelep, konyhakertészet — a fiatalok foglalkoztatására Dombóváron a Hazafias Népfront járási kultúrotthon pincéiben, ezen- járási elnökségének kezdeményezésé- kívül pedig egy konyhakertészetet_