Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-04 / 207. szám
1957. szeptember 4. rOLNA MEGYEI NÉPtJJSÁG 3 A PÁRT TÖRVÉNYE A Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeti szabályzata eljutott már a legtöbb elvtárshoz. így lehetőség van azt megismerni, tanulmányozni és megvalósítani. Rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy minden elvtárs megismerje a párt működésének szabályait, a párt belső életének rendjét, mert a szervezeti szabályzat betartása biztosítja csak az akarat és cselekvés szabadságát. A PÁRT SZERVEZETI SZABÁLYZATA és annak betartása elválaszthatatlan tartozéka a pártegységnek, mert szervezeti egység nélkül nincs akarategység és egyöntetű cselekvés. A pártéletben a szervezeti szabályzat megsértésének mindig súlyos következményei voltak, amelyek önkényeskedésben, a kollektív vezetés (megsértéséiben, a demokratikus centralizmus gyengítésében nyilvánultak meg és gyengítették a párt egységét, erejét Ezért a szervezeti szabályzat betartását biztosítani kell minden körülmények között. A szervezeti szabályzat a marxiz- mus-leninizmusnak mai viszonyokra alkalmazott szervezeti elveit testesíti meg. A lenini pártvezetés és pártépítés elveire épül, s ennek alapján meghatározza a párt felépítését és előírja a párt munkájának azokat a formáit, módszereit, amelyek szükségesek a kommunisták egységes cselekvéséhez. A szervezeti szabályzat minden párttag és párt- szervezet (törvénye, és ezi minden párttagra, pártszervezetre és pártszervre egyformán kötelező. Ezért nekünk a szervezeti szabályzat előírásai szerint kell a pártéletet megteremteni és egész munkánk során e törvények szellemében cselekedni. A szervezeti szabályzat szoros kapcsolatban van pártunk politikai irányvonalával, közvetlen célkitűzéseivel, a szocializmus felépítésével. Ez a kapcsolat jut kifejezésre a kötelezettségek és jogok, valamint a párt felépítésének meghatározásánál is. A szervezeti szabályzat és a gyakorlati politikai vonal közötti szoros kapcsolatot azért kell látnunk, mert a párt politikájának alapos ismerete nélkül nem tudjuk teljesíteni kötelezettségeinket, de jogainkat sem tudjuk gyakorolni. Ez pedig a szervezeti szabályzat megsértését vonja maga után. •• Ot perc a MINDIG csodáltam, a vitorlázó repülők munkáját, bátorságát, képzettségét. Nem egy esetben nézegettem őket, de arra sohasem gondoltam, hogy magam is megpróbáljam a repülést. Pedig nem egyszer volt rá lehetőség. Ilyenkor mindig elütöttem valamivel a választ — hivatkoztam arra, hogy rengetegen akarnak felszállni, arra is, hogy nincs kedvem, azt persze sohasem mondtam — pedig ez volt az igazság —, hogy bátortalan vagyok, még soha nem ültem repülőgépen. VASÁRNAP Őcsényben újra megkérdezték tőlem, nem akarok-e repülni. Újra azt válaszoltam, nincs kedvem. Láttam a csodálkozást az arcokon — hiszen naponta százával kérik a repülősöket, vigyék fel őket — és egy kicsit szé- gyeltem is magam. Még sem vallottam be, hogy félek. Hogy eltereljem a figyelmet magamról, érdeklődtem arról, milyen érzés, mikor felemelkednek, mikor újra a földre érnek, nem okoz-e gyomor bántal- makat a repülés, van-e ejtőernyő stb. Valójában pedig attól tartottam, hogy rosszullét fog el és be- piszkolom a gépet, aztán rajtam mulat mindenki. A DÖNTÖ elhatározás akkor született meg bennem — a repülést illetően —, amikor egy idősebb asz- szony szállt fel és a földre érve áradozott a repülés gyönyöreiről, a látottakról. Figyeltem és úgy döntöttem, felszállók — persze az elA szervezeti szabályzat minden párttag kötelességévé teszi, hogy állandóan világosítsa fel a pártonkívüli dolgozókat a párt politikájáról, határozatairól, legyen a pártonkívüliek tanácsadója, vezetője és kötelessége tanulni a tömegektől. E fontos kötelezettség maradéktalan teljesítéséhez rendszeresen tanulni kell. Alaposan ISMERNI KELL AZ ORSZÁGOS PÁRTÉRTEKEZLET HATÁROZATÁT Bár aktívákon, taggyűléseken már ismertették, de ezt a nagy elvi határozatot, amely hosszabb időre szól, nem lehetett egyetlen taggyűlésen alaposan megismerni. Esténkint, vagy munkaszüneti idő alatt vegyük elő a pártértekezlet anyagáról szóló brosúrát és tanuljunk belőle, beszéljünk róla a pártonkívülieknek. Rendszeresen olvassuk a Népszabadságot és a megyei pártlapot. Az újságolvasás nélkülözhetetlen fegyvere a tömegek felvilágosításának. A pártlapokból határozatokkal, rendeletekkel, tapasztalatokkal ismerkedünk meg, s figyelemmel tudjuk kísérni az ország társadalmi és gazdasági életét, a nemzetközi helyzet alakulását. Véleményem szerint a tájékozatlanság és a tanulás hiánya erősíti a tömegektől való szektáns elzárkózást, ami számos esetben az önelégültségből is fakadhat. A tanácsadáshoz és a pártonkívüliek vezetéséhez nélkülözhetetlenül szükséges az emberek problémáinak, gondjainak, örömüknek ismerete. Ezek ismeretével, hasznos tanácsainkkal közel tudunk jutni az emberekhez, mert kialakul a kölcsönös bizalom légköre. Türelmesen hallgassuk meg a párton- kívülieket, tanuljunk tőlük, fogadjuk el hasznos tapasztalataikat, munka- módszereiket, javaslataikat. Nekünk a tömegekhez tisztelettel és megbecsüléssel, nem pedig lebecsülő magatartással kell közeledni. A SZERVEZETI SZABÁLYZAT KÖTELEZ BENNÜNKET a pártszerűségre, a demokratikus centralizmus betartására, ugyanakkor jogaink érvényesítésére is. Azt követeli tőlünk, hogy fáradhatatlan harcosai legyünk a párt politikája végrehajtásának és e közben engesztelhetetlen harcot folytassunk a revizionista nézetek, valamint a szektáns, dogmatikus hibák ellen. A párt centralizmusa gyengítésének konkrét megnyilvánulása a revizionizmusnak párton belül. A leghatásosabb harci eszköz ellene a párthatározatok maradéktalan végrehajtása. Az MDP-ben az ellenforradalom előtti időkben nagyon elharapódzott a párthatározatok pártszerűtlen bírál- gatása. A végrehajtás helyett huzavona volt a jó határozatok végrehajtásánál is. A centralizmus gyengítése újból ilyen helyzethez vezetne. Ne engedjünk teret a fecsegésnek, a határozatok pártszerűtlen bírálgatásának a végrehajtás helyett. A párttagnak joga van véleményét kifejteni, ha nem ért vele egyet, akkor is köteles végrehajtani. A különböző beadványoknál szükséges betartani a pártszerű utakat. Néhány helyen megcsinálják azt, hogy azonnal beadványt küldenek a pártközponthoz, a járási, vagy a megyei pártszervek megkerülésével. így ez helytelen, mert akaratlanul is magában hordja a lebecsülést, vagy a bizalmatlanságot a terület közvetlen felsőbb pártszervei felé. A pártközponthoz való közvetlen fordulás akkor indokolt, ha a helyi, járási, vagy megyei pártszerv nem intézkedik, vagy ha a Központi Bizottság határozataival szemben ellentétesen intézkedik. Nekünk viszont nagyon lelki- ismeretesen kell foglalkozni a beadványokkal. Döntéseinket alapos körültekintéssel hozzuk meg és egyetlen beadványt se hagyjunk intézkedés, vagy válasz nélkül. PÁRTUNK HELYES POLITIKÁJA és a szervezeti szabályzat szigorú betartása kedvező alapot nyújt, hogy dolgozó népünk minél nagyobb tömegét sorakoztassuk fel a szocializmus építésére, az ellenforradalom maradványai elleni küzdelemre. Ismerje meg tehát minden elvtárs a párt szervezeti szabályzatát és annak szellemében dolgozzon. A párt-alapszerve- zetek és pártbizottságok pedig egy- egy párttag munkáját a szervezeti szabályzatban megállapított kötelezettségek teljesítése alapján bírálják el. Szigeti János a megyei párt vb tagja A mezőgazdaságból jelentik A termelőszövetkezetek földjein megyénkben 5280 kataszteri holdon végezték el eddig a vetőszántást, az egyéni gazdák földjein pedig 14 600 kataszteri holdon. * A trágyázás üteme is elég kielégítő módon halad. Az aratás-cséplés nagy munkái után mindenhol nekikezdtek a trágya kihordásának. A termelőszövetkezetek 1425 kataszteri Íróidat, az egyéniek pedig 17 086 kataszteri holdat láttak el eddig az idén istállótrágyával. * A sarjúszéna területének körülbelül 75 százalékát kaszálták le a legutóbbi jelentések szerint. * Az arankairtást 1044 kataszteri holdon végezték el. Huszonöt termelő ellen eljárást indítottak, mivel az előírásnak megfelelően nem végezték el a kötelező gyomirtást. A maglucernának 70 százalékát, a maglóherének pedig 65 százalékát kaszálták le. * A cséplést a megye 108 községéből 105 már teljesen befejezte. Tamási, Bátaszék és Tolnanémedi is befejezi a napokban. Az állami gazdaságokban körülbelül 25 vagon csépelni való van még vissza. Különösen az alsóleperdi és fomádi állami gazdaság maradt el. A becslések szerint azonban csütörtökre ezekben a gazdaságokban is befejezik a cséplést. # levegőben határozásomhoz társaim ugratása is hozzájárult. Beültem és izgalmamat leplezve, akasztófa humorral közöltem a többiekkel — ha netán valami történik, mondják meg a feleségemnek — hősiesen viselkedtem. REPÜLTÜNK. 200 méter magasban megszűnt minden izgalom és csodáltam a tájat, a földeket, házakat. Nagyszerű volt. Amikor a földre értem, fülig érő szájjal meséltem én is — mint aki már legalább százszor felszállt — nem kell félni, nagyszerű érzés repülni. Most még jobban értékelem a vitorlázókat, munkájukat és szeretnék mindenkit meggyőzni, legyen vitorlázó, ez a legszebb sport. Petrits Ferenc Hétffin hirdetett ítéletet a megyei bíróság Sulyok István és társai ügyében. A bíróság Sulyok Istvánt hatévi börtönre, négyévi jogvesztésre, Cziráki Ádámot háromévi börtönre, kétévi jogvesztésre ítélte. Dorogi Imrét egyévi javító-nevelő munkára, 20 százalékos bércsökkentéssel, Lánger Istvánt egyévi börtönre, egy év jogvesztésre, Tóka Mihályt nyolchónapi börtönre, három év felfüggesztéssel, Kiss Györgyöt hathónapi börtönre, 3 év felfüggesztéssel, Hollendus Józsefet 10 hónapi javító-nevelő munkára, 10 százalékos bércsökkentéssel, ítélte. Hallotta ? A pillangók vándorútjait is fi- zalékkal nagyobb a múltévi országos gyelemmel kísérik? A pillangók útját persze sokkal nehezebb kikutatni, mint a madarakét, amelyeket gyűrűkkel látnak el. Kezdetben azzal próbálkoztak, hogy festékkel jelölték meg a pillangók szárnyát, de ez nem bizonyult eredményes módszernek. Nyugatnémet tudósok sokévi kísérletezés után jó jelzési módot találtak ki: pillangók szárnyát perforálják, majd alsó oldalukra leheletvékony aluminium lapkát, felső oldalára pedig ragasztóanyaggal bekent légipostapapir-darabkát helyeznek, úgyhogy a kettő összeragad. A napfényben felcsillámló alumi- niumlapka felhívja a figyelmet a pillangókra. A nyugatnémet tudósok már sok olyan helyről kaptak értesítést, hogy ilyen pillangókat láttak. * Anglia a dohányosok országa. Ezért itt a nemdohányosoknak is van szövetségük. E szövetség most egy különösen vonzó külsejű, fiatal hölgyet keres, egy úgynevezett „Miss Nemdohányzót“, akinek az volna a feladata, hogy rendszeresen látogassa a londoni klubokat és itt a fiatal dohányosokat elriassza a dohányzástól. A kívánalmak szerint a fiatal hölgynek „ragyogó szemmel, különösen tiszta arcbőrrel, arányos termettel és igéző kebellel1’ kell rendelkeznie. * A MALÉV kidolgozta hároméves fejlesztési tervét, amelyet a már megkötött nemzetközi szerződések alapján készítettek el, s most a hároméves tervben kiszélesítenek. Mind az utas-, mind az áruforgalom jelentős növelését tűzték ki célul a következő években. Eddig Berlinbe, Varsóba, Bukarestbe, Szófiába, Prágába és Bratislavába indultak magyar gépek. 1958-ban már mintegy újabb nyolc külföldi légiútra kötnek szerződést. Többek között Amszterdammal és Brüsszellel már megkötötték a szerződést és tervek vannak arra, hogy Kassára és Kolozsvárra is megindítják a magyar légijáratokat. 1959-ben további négy külföldi útvonalon is magyar gépek közlekednek. A hároméves fejlesztés során lényegesen növelik a légiúton szállított áruk meny- nyiségét. A fejlesztési terv kiterjed a Ferihegyi repülőtér korszerűsítésére. * A Kulturális Kapcsolatok Intézete kiállítást állított össze azokból a reprodukciókból, amelyeket a Képző- művészeti Alap Kiadóvállalata adott ki, s a kiállítás most világkörüli útnak indul. Az első bemutatót Argentínában, Buenos Airesben rendezi meg a Kulturális Kapcsolatok Intézete. Utána más városba és délamerikai országokba vándorol a kiállítás. * Nemrégiben egy angol gőzös futott be Archangelszk kikötőjébe. A hajó egyik tengerésze súlyos tüdőgyulladásba megbetegedett. A kapitány a kikötő orvosához fordult, aki azonnal kórházba vitette a matrózt. A fiatalembert természetesen ingyenes kórházi ellátásban részesítették és néhány nap múlva gyógyultan hagyta el a kórházat. Hazájába visszatérve, levelet írt a kórház dolgozóinak: „Egyet lenegy országban sem tapasztaltam olyan nagy figyelmet a külföldi tengerészek iránt, mint a Szovjetunióban. Soha sem felejtem el a vendég- szerető Archangelszket.” * A Külkereskedelmi Minisztérium illetékes osztályának közlése szerint ebben az évben majdnem kétszer annyi citromot hozunk be, mint amennyit a háború előtti években importáltunk. Az 1934— 1938. évek átlagában 5500 tonna citromot hoztak forgalomba. Az év első felében pedig 4500 tonna jött be az országba, s a második félévre 6000 tonna behozatalát tervezik. A narancs- és citromvásárlásokról külkereskedelmünk megbízottai egyébként most tárgyalnak külföldön. Kínában ezer tonna narancsot kötöttünk le, ebből az év végéig 400 tonna ér ide. Karácsony és újév táján lesz tehát citrom és narancs, sőt még datolya, füge, banán és szentjánoskenyér is. Mazsola most is bőségesen, korlátlanul kapható üzleteinkben. Megvásárolták külkereskedelmi szerveink az egész évben szükséges kávé- és teamennyiséget, Brazíliából és más tengerentúli országból többféle kávét vettünk, s így lehetővé válik a különböző minőségek keverése. Ebben az évben megkezdődik a kakaópor rendszeres behozatala és árusítása. Hollandiából elsőrendű kakaóport vásároltunk és már az utolsó negyedévben is 300 tonna érkezik. * A Földművelésügyi Minisztérium termésbecslése szerint az idén jó kendertermés várható. A terméshozam országosan eléri a holdanként! 23.6 mázsát, ami mintegy húsz száátlagnál. A jó termés következtében az összes hozam — jóllehet a bevetett terület az idén mintegy harminc százalékkal kisebb — nem lesz sokkal kevesebb a múlt évinél. * Amerikában betiltották Shean O’Caisy ír drámaíró „Piros rózsák” c. színművét, azzal az indokolással, hogy írója kommunista. „Szakasztott olyan kommunista vagyok” — felelte erre az író — „mint Shelley, Dickens, Byron és Milton, akik a felemelő emberszeretet és humanizmust vallották, amit Marx is vallott és én is vallók.” * Az élgárdához tartotó kínai irodalomtörténészek egy csoportja a kínai irodalom történetének összeállításán dolgozik. A kutatóknak az a szándékuk, hogy elkerüljék az utóbbi 50 esztendő során készült irodalom- történeti művek dogmatikus hibáit. * A pályaudvarok peronjainak tisztántartása mindmáig kézi erővel történik. Ez a művelet hosszadalmas, s főleg egészségtelen. A MÁV a sepregetést rövidesen gépesíti. Az újfajta pályaudvari sepre- gető gép porszívóval van ellátva, s a felsepert port, hulladékot gyűjtőzsákba szívja. Ezzel teljesen elkerülhető a levegő szennyeződése. A gép első példányai rövidesen elkészülnek, s fokozatosan először a budapesti, majd a vidéki pálya- udvarokat is ellátják ilyen sepregető gépekkel. * A „Vityaz“ nevű szovjet hajóval 70 szovjet tudós nyolc éve kutatásokat végez a Csendes-Óceánon. Mostanáig 200 eddig nem ismert halfajtát és egyéb tengeri állatot fedeztek fel. A tudós-csoport egy tengeri szondát is bocsátott le 9600 méter mélységbe, ami rekord eredmény. * Szeptemberben a 27., 28., 29. és a 30. heti lottósorsolást rendezi meg a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzások közül kettőt vidéken, kettőt a fővárosban tartanak. Szeptember- 6-án a MEDOSZ színháztermében ismét kettős sorsolás — az augusztusi tárgynyereményhúzás és a 27. heti nyerőszámok húzása — rendeznek. Szeptember 13-án a balatoni hetekben Balatonfüreden perdül meg a lottógömb. Szeptember 20-án a Danuvia Gorkij Művelődési Háza, szeptember 27-én pedig Győr lesz a sorsolás színhelye. • Az Országos Vasutas Ifjúsági Nevelési Tanács vasárnap a hűvösvölgyi nagyréten rendezte meg a III. Országos Vasutas Ifjúsági Találkozót. A fiatalokat az ország minden részéből különvonatok szállították Budapestre. A vasárnapi gyűlésen egyhangúlag tiltakozó táviratot fogadtak el, amelyet az ENSZ-hez való továbbításra megküldték a külügyminisztériumnak. A találkozó sokrétű, vidám programja egész nap tartott. * Vasárnap a menetrend szerinti prága—berlin—varsói gyorsvonattal bratislavai vendégszereplésre utaztak a Nemzeti Színház művészei. A búcsúztatásnál sokan megjelentek a Nemzeti Színház társulatának tisztviselői közül. A Nemzeti Színház Bratislavában a Tartuffe-el, a Galileivel és a Bcrnarda házával vendégszerepei. * Az ember fején 20 méter haj nő naponta. Szakértők megállapítása szerint az emberi fejen körülbelül 85 000 hajszál van, s minden hajszál körülbelül 0.2—0,3 millimétert növekszik naponta. A közepes korú emberek fejéről átlag 90 hajszál hull ki naponta. * Vasárnap ünnepélyes keretek között adta át rendeltetésének Kállai Gyula művelődésügyi miniszter Ko-' mádiban a nyntegy másfél millió forintos költséggel épült új, négytantermes, korszerűen berendezett általános iskolát. * Nemcsak az emberek, hanem sok növény is szereti a társaságot. Az Üjzélan- don honos kauli-fenyő például menthetetlenül elpusztul, ha egymagában áll. Mindig több ilyen fenyőnek kell együtt állnia, hogy életben maradhassanak és fejlődhessenek. * Az ember bőre a talpán a legvastagabb? Ezen a helyen körülbelül 5 milliméter vastag. A legvékonyabb viszont a szemhéjon és a fülön, ahol vastagsága nem haladja meg az egy millimétert.