Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-23 / 197. szám
I 1957 augusztus 23. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG Közel négyezren hallgatták meg Varga András elvtárs beszédét sél“ című és a „Telitalálat“ című alkotása éppúgy megnyerte az érdeklődő tetszését, mint Czencz János bátai festőművész alkotásai. Mindmind finoman kidolgozottak, szépek voltak, témájukat a sárközi emberek mindennapi életéből merítették. Egyébként a Sárközi Nap középpontjában a sportpályán rendezett nagygyűlés állt, melyet délután 3 órakor tartottak. Mintegy 4000 ember hallgatta meg Varga Andrásnak, a Minisztertanács tanácsok ügyosztálya vezetőjének ünnepi beszédét. Varga elvtárs beszélt a dolgozó parasztok alkotmányban le. fektetett jogairól, s bel- és külpolitikai helyzetről, számokon keresztül érzékeltette Sárköz 12 éves fejlődését. Személyes élményei és tapasztalatai alapján mondotta el, mi volt az októberi ellenforradalmi napokban az Országházban, hogyan akarták a Nagy Imre mellé felzárkózott egykori földesurak, horthysta katonatisztek a munkások és parasztok kezéből kivenni a hatalmat. Beszélt arról, hogy Sárköz parasztsága az ellenforradalom napjaiban kiállt a népi demokrácia mellett. „Annak ellenére, hogy az elmúlt évek vezetésének hibájából kifolyólag sok sérelem érte Sárköz parasztságát, az ősszel mégis mindenki megművelte földjét, elvetette az idei kenyérnek valót. Ez azt bizonyítja — mondotta Varga elvtárs —, hogy Sárköz lakossága bízik a munkás-paraszt kormányban, abban, hogy az elmúlt évek hibáját kijavítjuk, nem engedjük meg, hegy azok megismétlődjenek. Varga András elvtárs beszédét nagy tetszéssel fogadták a sárköziek. Még a késő esti órákban is arról beszélgettek több csoportban, hogy a szívük szerint beszélt az előadó. S egy kicsit kárpótolta Sárköz lakosságát azért, hogy nem Péter János a Kultúrkapcsolatok Intézeté nek igazgatója beszélt a nagygyűlésen. Az igazság ugyanis az, hogy egészen a nagygyűlés időpontjáig a legtöbb sárközi azt hitte, hogy Péter János lesz az ünnepi szónok. A nagygyűlés után egy percnyi szünet sem volt. A gazdag program folytatódott tovább. A bátai, az alsónyéki, a várdombi, az őcsényi és a decsi kultúrcsoportok népi táncokkal szórakoztatták a nagyszámú közönséget. A fiatalság vidám dalai, a fergeteges táncok annyira fokozták a hangulatot, hogy még a 73 esztendős Fülöp Feri bácsi, a Népművészet mestere is táncra perdült. Utat kért magának a színpadra és a népi együttessel énekelt, táncolt. S talán nem is lett volna teljes a nap, ha Katik Józsefné nem énekelhetett volna az egybegyűlteknek. Fülöp Feri bácsi után ő is felpenderedett a színpadra, s most már öregek, fiatalok, együtt táncoltak, énekelték; „A sárközi legények jaj, de nagyon szegények .. Hogy hányszor hallották már a sárköziek ezt a nótát Kati nénitől? — azt nem lehet tudni. De akit ez esetleg nem érdekelt, az talált más szórakozást is. Futballmeccset nézett, vagy egyet körhintázott, de elfogyaszthatott egy szelet Laci pecsenyét, vagy virslit, s leöblíthette egy korsó Kinizsivel, vagy akár egy pohár szekszárdi vörössel is. De mivel semmi sem tart örökké a programban csakugyan gazdag Sárközi Nap-ot a népviseleti szépségverseny kihirdetése után csárdás versennyel berekesztették. A népviseleti szépségversenyt Molnár Mária, decsi kislány nyerte meg. A csárdás-verseny győztesét illetően a zsűri döntése még ismeretlen. Ezen a versenyen ugyanis az volt a helyzet, hogy mindenki egyformán, szépen táncolt és a végtelenségig tudta volna járni. Járták is. Tegnap reggel ugyanis felhívtuk telefonon a decsi tanácsot, s úgy tájékoztattak bennünket, hogy még mindig nem fejeződött be a Sárközi Nap. Vannak, akik még mindig ropják a táncot, de szaporán. Molnár Lászlóné Majosi hétköznapok... MAJOS KÖZSÉG egész életére hatással van az, hogy közel van Bonyhádihoz és a bányavidékhez. A mintegy 1600 lelket számláló község felnőtt lakosságának jórésze bányában dolgozik, — ezeknek is mintegy nyolcvan százaléka Komlón, a többi Nagy Hiányokon, Mázán, Szászváron. Naponta háromszor — műszakonkint — fordulnak meg ezekről a helyekről a bányász-autóbuszjáratok. Ezenkívül sokan járnak dolgozni a bonyhádi üzemekbe is. Mivel általában jól keresnek, jó az anyagi helyzet is. Végig kell csak sétálni vasárnap, vagy ünnepen az utcán. A majosi lányok csinosak, jólöltözüttek, mintha csak városban. élnének. Hasonló a helyzet a férfinemnél is. Náluk még abban is meglátszik a jó kereset, hogy egyre többen járnak motorkerékpáron. Harmincnál több motorkerékpár van a községben. Nemrégiben szervezni kezdték a motoroskört a Honvédelmi Sportszövetség segítségét kérve. Amint híre ment, hogy motoroskiképzés indul, negyvenötén jelentkeztek, hogy majd letehessék a nagymotor-vezetői vizsgát. (így van ez, ha már egyszer lovas nemzetből motoros nemzet leltünk.) EGYSZÓVAL eléggé elvárosiasodott Majos, de azt is lehetne mondani róla, hogy Bonyhád külvárosa. Es ugyanúgy, mint Bonyhádon, Majoson is lakáshiány van. Kevés az olyan ház, amelyben ne lakna két család, vagy ahol ne lenne lakó. Ennek az a magyarázata, hogy aki Bonyhádon talált munkaalkalmat, lakást viszont nem, s mivel közel van, odaköltözött Majosra. Es most már ez odáig jutott, hogy Majoson is „telt ház” van mindenütt. Ennek arányában viszont kevés új ház épül, mostanában csupán csak négy. Ennek is megvan a magyarázata. Aki éppen házépítésre szánja magát, inkább Bonyhádot választja. Bonyhád mellett szól az is sokak számításában, hogy ott vannak a középiskolák, és ha iskoláztatni akarják a gyermekeiket, nem kell vidékről bejárniok. A község lakosságának az a része, amelyik nem foglalkozik ipari munkával, természetesen gazdálkodik. Mégpedig nem is rosszul. Ezt az idei cséplési eredmények is tanúsítják. A múlt évben 67 vagon, most 62 vagon termett, ráadásul a tavalyinál 80 holddal kevesebb területen. Több, mint egy hete már, hogy a cséplés befejeződött a községben, két gép dolgozott egyik 32, a másik 30 vagon gabonát csépelt el. A jó termést, a majosi parasztok jó munkáját a termésátlagok is igazolják. A község búzatermés-átlaga 12,25 mázsa, az árpa átlaga 16 mázsa felett van. Nemcsak a termésátlagok tanúsítják a majosi parasztok szorgalmát, hanem más tényezők is. Amikor a begyűjtési rendszer fennállt, a majosiak mindig az elsők között voltak a beadás teljesítésében. Most az adófizetésben tesznek ki magukért. 218 000 forint a község adófizetési előirányzata a luirmadik negyedévre, s ezideig már befizettek 142 000 forintot. Az előírt adógabona-tartozás 450 mázsa volt, ezzel szemben 842 mázsa gabonát adtak be a majosi gazdák. Mi a magyarázata annak, hogy ilyen szor- galmasan eleget tesznek kötelezettségüknek a majosiak? Erre ők maguk is nehezen tudnak választ adni, hiszen a község lakosságát bukovinai, csíki, gyer- gyói székelyek, orosházi, felvidéki telepesek s őslakosok alkotják, de ebben mégis egységesek. Az egyik magyarázat erre az, hogy a község lakossága közel- áll az ipari munkássághoz, mivel sokan dolgoznak iparban a községből, s ez a közeli kapcsolat van serkentő hatással az állampolgári kötelességek teljesítésére. A MAJOSIAK ezúton tolmácsolnak egy kérést — a fiatalság érdekében. Nemsokára újból megkezdődik az iskolai év és még három nevelő hiányzik a tantestületből. üi lenne a kérés, hogy az egyik jérji testnevelő legyen, aki kézbefogná a község sportéletét, szakszerűen foglalkozna a fiatalokkal. Az idősebbek adnának segítséget, de ők úgy vannak, hogy szeretik nézni, ha a fiatalok sportolnak, de nem értenek hozzá. Mivel a: utóbbi időben a sport visszaesett a községben, sokan mennek át Bonyhádié, vagy Nagymányokra, egy-egy futballmérkőzésre. Az idősebbek segítsége anyagiakban is megnyilvánulna, ugyanis a községi tanács a jövő évtől kezdődően negyedévenkint 1000—1000 forintot fordít sportcélokra. Tehát megfelelő, lelkes fiatal szakember kellene, aki irányítani tudná a majosi fiatalok sportéletét. Ezért kérik, hogy helyezzenek a községbe testnevelő szakos férfi nevelőt. Van olyan dolog is, ami nem tetszik a majosiaknak, — ez a kereskedelmi ellátottság, amely meg lsem közelíti a bányavidék ellátottságát, annak ellenére, hogy a községben nagyszámmal élnek ipari munkások. Azt szeretnék, ha például külön húsüzlet lenne a községben, mert jelenleg Bonyhádról szállítják ki a húst, de attól tartanak, hogy az — mivel az aratás-cséplés befejeződött — nem lesz rendszeres. Annál is inkább kellene a külön húsüzlet, mert azelőtt volt egy magánhentes, de ez elköltözött. MÁR MOST TERVEZGETNEK a maiosiak. milyen szórakozással töltsék el a telet. Üjból működni kezd a híres faragószakkör, sakk-kört akarnak beindítani, a tanács, a KISZ-szervezet, a kultúrház együttesen állítják majd össze a téli programot, mert úgy tartják a majosiak is, a napi nehéz munka után szórakozni is kell. B. I. Moszkvai emlékek Úgy voltam, mint nagyon sokan a helyemben akikkel közölték, hogy külföldre utazhatnak. Örömömet még inkább fokozta, hogy a világ egyik legszebb városát, Moszkvát láthatom és részt vehetek néhány VIT rendezvényen is. A hosszú utazás csak óráknak tűnt és feltűntek a moszkvai felhőkarcolók tornyai. A harminc emeletes Hotel Ukrajna A város legszebb szállodájába helyeztek el bennünket. A harminc emeletes, modem épületben rengeteg külföldivel találkoztunk. A liftek szinte megállás nélkül szállították le és fel a küldöttségek tagjait, a turistákat. Elgondoltam, vajon mennyi lépcsőt kellene naponta megmászni, ha történetesen elromlana a lift. Ebben a szállodában lakott Major Tamás is, a Nemzeti Színház igazgatója, akivel több alkalommal találkoztunk. Ö mesélte — mivel előbb érkezett nálunk, — hogy a szálló előtti gyönyörű park egy nap alatt született. Este fogtak munkához, reggelre fákkal, bokrokkal beültetett oázist varázsoltak a munkáskezek. Ez a tempó az építkezéseknél, az útjavításoknál is. Biztos vagyok benne, senki nem róná fel, ha ezt a szovjet példát lemásolnánk. A toronydaruk és televíziók városa Valahol olvastam ezt a megfogalmazást, nagyon találó, ezért használom én is. Folynak az építkezések városszerte. A hatalmas toronydaruk karmaiból helyére kerül a sok előregyártott elem és sokasodik az emeletes épületek szám,a hétről hétre. A munkások véleménye szerint három hónap alatt építenek fel egy több- emeletes lakóházat. Annyi televíziós antennát nem láttam életemben, mint az ott töltött néhány nap alatt. Emeletes és földszintes házak tetején, végig a városon, de a falvakban is antennaerdők. Egy készülék ára 90—1500 rubel, így rengetegen vásárolják. Őszinte barátság Mondanom sem kell, hogy barátságosabb emberekkel, mint a szovjet emberek, még nem találkoztam. Százával fogtak közre bennünket és szorították a kezünket, mikor megtudták, hogy magyarok vagyunk. így igen érdekes élményem volt egy odesszai munkással. A magyar viszonyokról érdeklődött, az ellenforradalom utáni helyzetről. Mikor elmondtam, hogy rend van nálunk és a helyes úton járunk, a nyakamba borult és hosszan megölelt. így fejezte ki magát: Nagyon örülök, hogy Magyarországon derék emberek élnek és megálltak a helyüket a legnehezebb napokban is. Azt hiszem nyugodtan vonhatok le olyan következtetést csupán ebből az egyetlen epizódból is — de ilyen és hasonló százával akadt —, hogy a szovjet nép aggódva figyelte a hazánkban lezajlott eseményeket és mélyen együtt érzett velünk. A mezőgazdasági és ipari kiállításon Nem tudom más szóval kifejezni magam, gyönyörű volt. A hatalmas # pavillonok, egy-egy köztársaság kultúrája, művészete szerint berendezve. A szivárvány minden színében játszó szökőkutak, a legmodernebb gépjárművek, az ország legjobb állatfajtái, a különböző mezőgazdasági és ipari termékek bámulatba ejtettek valamennyiünket. A kiállítás közepén a nálunk is ismert TU 104-es utasszállítógép, amelyet belülről is megnéztünk. A nagyszerű konstrukciók a szovjet munkáskezek alkotásai méltán keltenek elismerést az egész világon. Négy órát töltöttünk a kiállításon, de a negyed részét sem láttuk ahhoz hetek kellenek. Láttam a látogatók között angol tőkést, akit úgy bámulatba ejtettek a látottak, mint bennünket. Furdal a lelkiismeret, hogy nem tudom e sorokban visszaadni mindazt, amit ^szeretnék mindenkinek elmesélni... csodás volt. (Folytatjuk.) PETRITS FERENC Az első embernek — akivel találkoztam augusztus 20-án Decsen a Sárközi Napon — sárközi motívumú „kokárda“ volt a kabátja hajtókájára tűzve. Első látásra nem tudtam mire vélni ezt a szokatlan látványt. De amint jöttem-mentem a színes népviseletbe öltözött ünneplő tömegek áradatával, egyre több ilyen „kokárdás“ emberrel találkoztam. Később kiderült, hogy aki vidéki és megnézte Decsen a népművészeti kiállítást, azt megajándékozták egy — a Háziipari Szövetkezet által készített — díszes könyvjelzővel Ezt tűzték ki kokárdának a budapesti munkásküldöttek és a Sárközi Nap vidéki látogatói, akik olyan nagyra becsülik a sárköziek népmű vészetét. Ha már itt tartunk elmondom, hogy augusztus 20-án, a Sárközi Napon — amelyet a decsi Hazafias Népfront és a decsi tanács rendezett — az őszies, esőre hajló idő ellenére annyian voltak, hogy Decsen — Sárköz legnagyobb községében — ennyi embert még nem láttak együtt. Ami a látni és hallani valókat illeti, erre sem panaszkodhatott senki... A nap azzal kezdődött, hogy Erdős Emil, decsi iskolaigazgató, a decsi népművészeti házban megnyitotta a népművészeti kiállítást. Itt sokféle változatban, megkapóan szép, sok-sok térítőt, párnát, vitrindíszeket és végben lévő sárközi szőtteseket láthattak az érdeklődők, olyanokat, amit egyedül a világon csak a sárközi asszonyok tudnak esi nálni. A népművészeti házban berendeztek egy sárközi szobát úgy, ahogy évtizedekkel ezelőtt kinézett egy sárközi paraszt otthona. Emeletes vaságy, nagy kandalló, kézzel faragott asztal, színesre festett pad, díszes kivitelű székek és a falon sok-sok apró tányér, kiskorsó, és megannyi kézimunka olyan, ami Sárközben is ritkaságszámba megy ma már. Egy cseppet sem csodálkoz tam — a kiállítás megtekintése után azon —, hogy augusztus 20-án délig közel ezren nézték meg ezt a sok élményt jelentő kiállítást. A Sárközi Napon egy másik kiállítást is rendeztek Decsen. Sárköz fiatal és idős képzőművészei állították ki legsikerültebb alkotásaikat. S bár ez nem vonzotta annyira a látogatókat, mint a népművészeti kiállítás, mégis sokan nézték meg ezt is. Szabó István, a kiállítás rendezője elmondotta, hogy délután 1 óráig 300 látogatót számláltak a községi tanács tanács termében rendezett képzőművészeti kiállításon. A kiállítók négyen voltak. Szabó Jenő ma földműveléssel foglalkozó idősebb parasztember a „földosztás“ és a „Balog néni népművész“ című festménye még hivatásos festőművésznek is becsületére vált volna. Ugyanezt lehet elmondani a másik három kiállítóról is. Szabó István „öregapám meSÄEIKÖgn MAP» PÉCSIM
