Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-03 / 181. szám
TOLNA MEGYEI NÉSPÜJSAG 1957 AUGUSZTUS 3. A vietnami küldöttség látogatásai Magyarországon {Folytatás az 1. oldalról.) Az első felvonás után az Operaház együttese nevében dr. Palló Imre, Gencsy Sári és Gyurkovics Mária virágcsokrot nyújtott át Ho Si Minh elnököt. Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, a Vietnami Munkapárt főtitkára, Hoang Van Hoan, a Vietnami Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, Hoang Minh Gian kulturálisügyi miniszter pénteken délelőtt meglátogatta az Egyesült Izzót. A látogatásnál jelen volt Dobi István, a népköztársaság elnöki tanácsának elnöke, Marosán György, Somogyi Miklós az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Csergő János, kohó és gépipari miniszter, Kristóf István a népköztársaság elnöki tanácsának titkára, Bakonyi Sebestyén Endre, a kohó és gépipari miniszter első helyettese és Szarka Károly külügyminiszterhelyettes. — Ott volt Hoang Van Hoi, a Vietnami Demokratikus Köztársaság ideiglenes budapesti ügyvivője. A vendégek 9 óra tájban érkeztek a gyár III. számú kapujához, ahol György Gyula a gyár igazgatója, Sziics Lajos, a gyár pártbizottságának titkára, Galambos József, az üzem szakszervezeti bizottságának elnöke és Ambrus János, a IV. kerületi pártbizottság első titkára köszöntötte őket, majd fiatal lányok hatalrnas vörös rózsacsokrot nyújtottak át Ho Si Minh elnöknek. A gyár kapuit és a különböző üzem részeket kétnyelvű üdvözlő feliratok, vietnami és magyar zászlók, Ho Si Minh elnök arcképei díszítették. A vietnami kormánydelegáció tagjai ellátogattak az izzólámpa, a fénycső a katód és a rádiócsőgyártó üzemrészekbe és a szerszámműhelyekbe, ahol nagy figyelemmel tanulmányoz ták az ott dolgozók munkáját és száA Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke a második felvonás után virágkosarakkal jutalmazta a János vitéz együttesének művészi teljesítményét. mos kérdést tettek fel az őket kalau zoló Vaszili Györgynek, a gyár főmérnökének. Amerre jártak, integetve, tapsolva fogadták a gyár dolgozói népünk kedves vendégeit. Felkeresték az orvosi rendelőt is, majd a napközi otthonba látogattak el, ahol a gyermekek hangos jónapot kívánok-kal köszöntötték „Ho bácsit”. Az elnök és kísérete barátságosan elbeszélgetett az apróságokkal. A gyár megtekintése után átadták Ho Si Minh elnöknek és a kormányDobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke pénteken délben az Országház vadásztermében díszebédet adott Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke tiszteletére. Részvettek az ebéden a vietnami küldöttség tagjai: Hoang Van Hean, a Vietnami Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, Hoang Minh Giam kulturálisügyi miniszter, Pham Ngoc Thach egészségügyi miniszterhelyettes. Magyar részről jelen volt: dr. Münnich Ferenc a forradalmi munkás-paraszt kormány első elnökhelyettese, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula az MSZMP politikai bizottságának tagjai, Nagy Dániel, az elnöki tanács elnökhelyettese, Kristóf István, az elnöki tanács titkára. Csergő Tonne Irnlln delegáció többi tagjának a gyár dolgozóinak ajándékait. Ho Si Minh elnök egy hordozható filmvetítőgépet, a küldöttség tagjai pedig herendi porcelánból készült dísztárgyakat kaptak emlékül. Ho Si Minh elnök mosolyogva mondott köszönetét az ajándékokért, a küldöttség tagjai nevében is. Ezután a gyár dolgozói vendégül látták a vietnami nép küldötteit. Ho Si Minh elnök a legnagyobb elismerés hangján szólott a látottakról és több kérdést tett fel Csergő János miniszternek, aki részletesen tájékoztatta őt a gyár munkájáról és terveiről. Ho Si Minh elnök megkérte a gyár igazgatóját, György Gyulát, tolmácsolja saját maga és a vietnami nép üdvözletét az üzem dolgozóinak. A gyár dolgozói éljenzéssel, lelkes tapssal búcsúztak a vietnami küldöttség tagjaitól. Czottner Sándor nehézipari miniszter, Dögéi Imre földművelésügy' miniszter, Trautman Dezső építés-1 ügyi miniszter, Kisházi Ödön közlekedés és postaügyi miniszter, Kisházi Ödön munkaügyi miniszter, Kiss Árpád az Országos Tervhivatal elnöke, Pongrácz Kálmán Budapest főváros tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke, Sik Endre, a külügyminiszter helyettese, dr. Simo- novits István, az egészségügyi miniszter első helyettese, Úszta Gyula honvédelmi miniszter helyettes, Szarka Károly külügyminiszter helyettes, Péter János, az elnöki tanács tagja. Részt vett a díszebéden Hoang Van Lói ,a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti ideiglenes ügyvivője is. A díszebéden Dobi István, a Nép- . köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke pohárköszöntőt mondott. A francia külügyminiszter hazautazott Londonból Ho Si Minh Elnök és a vietnami kormánydelegáció több tagja meglátogatta a* Egyesüli Izsót Az Elnöki Tanács díszebédje Ho Si Minh elnök tiszteletére Mint az AFP jelenti, Christian Pineau, francia külügyminiszter csütörtökön este különrepülőgépen hazautazott Londonból. Elutazása előtt nyilatkozott: „Londoni utam alkalmával összefoglaltam a francia kormány álláspontját a leszerelési kérdésben. Teljes megállapodást akarunk az ellenőrzött leszerelésben, nem kívánunk megelégedni propaganda-szólamokkal. Mindamellett elfogadtuk, hogy az ENSZ keretében tanulmányozzuk egy részleges megállapodás lehetőségét. Hangsúlyozta azonban, hogy egy ilyen megállapodásnak nem szabad súlyosbítani a különböző hatalmak fegyverzete között meglevő eltéréseket, egyik vagy másik biztonságának rovására.” — Reméljük — mondotta Pineau —, hogy javaslatainkat szovjet tárgyalófeleink megértéssel fogadják és így egy lépést tehetünk a leszerelés felé, amely után minden nép áhítozik. fiz ázsiai ás afrikai országok közbenjárását kárle az imam Kairó (Reuter). Mohammed El Har- Mint mondotta, távirati utasítást ka- szi, az omani imam kairói képviselője, pott: a bandungi értekezleten résztvett csütörtökön közölte, hogy az imam fel- ázsiai és afrikai országoknál jelentsen be kéri az ázsiai és afrikai országokat: jár- ”c™telies tiltakozást Anglia eljárása el- , , _ ten — amelyről az imam megállapította, janak el az Oman ellem támadások meg- hogy ^ öreffek és töme_ szüntetése érdekében. ges gyilkolása.” Megkezdték a Szovjetunióban a gyermekbénulás elleni oltóanyag gyártását Moszkva (MTI). M. D. Kovrigina, a Szovjetunió egészségügyi minisztere, csütörtökön délután a Szovjetunió külföldi kulturális kapcsolatai bizottságának helyiségében sajtóértekezleten tájékoztatta a szovjet és a külföldi újságírókat az ország egészségügyének fejlődéséről. A miniszter a többi között elmondotta, hogy a ' Szovjetunió népegészségügyét egységes rendszer szerint fejlesztik. Ennek lényege a betegségek gyógyításán kívül a betegségek megelőzése, továbbá az ingyenes orvosi szolgáltatások rendszere. A miniszter a továbbiakban számos adattal bebizonyította, milyen nagy mértékben járult hozzá az egészségügyi hálózat fejlődése a szovjet lakosság egészségének fejlődéséhez. A többi között elmondotta, hogy a Szovjetunióban a forradalom előtti időszakhoz képest mintegy kétszeresére növekede't az átlagos életkor. A forradalom előtti időszakhoz képest számos fertőző betegséget teljesen felszámoltak, így például a kolera és a himlő, a többi fertőző betegség terjedését pedig nagyon visszaszorították. Igen nagy mértékben fejlődik a Szovjetunió orvosi hálózata. 1956-ban tízezer lakosra már 16 orvos jutott. Ebben a Szovjetunió a világ egyik legelső országa. Újságírók kérdésére válaszolva a miniszter elmondotta, hogy a Szovjetunióban a gyermekbénulás ellen nemrég új oltóanyagot dolgoztak ki. Az oltóanyag gyártásához felhasználták Salk professzor szérumának előállítási módszerét, - valamint az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat is. A kísérleti oltások az idén sikerrel indultak meg, s a gyógyszer gyártása olyan ütemben folyik, hogy jövőre már sokszázezer gyermeket részesíthetnek a Szovjetunióban hatásos védőoltásban. fi lengyel külügyminiszter küszünütávirata Adam Rapacki elvtárs a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere táviratban köszönte meg azokat a jó. kívánságokat, amelyeket Horváth Imre elvtárs, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából intézett hozzá. (MTI) Kis hírek a nagyvilágból MILYEN GYORS AZ EMBER? A világ leggyorsabb futója az amerikai Dave Sime, aki 200 yardot (201.16 méter) pontosan 20 másodperc alatt fut. Ez azt jelenti, hogy Dave Sime másodpercenként 10.06 métert tesz meg, ami 36.21 kilométeres óránkénti sebességnek felel ’.meg. Ezzel a sebességgel a .leggyorsabban futó állatok közül is sokat maga mögött hagy. A hosszúlábú zsiráf és a sivatag királya, az oroszlán, másodpercenként „csak” 10 métert futnak s ha fejhosszal is, de az ember megelőzi őket. Legalább is Dave Sime, mert ez valamennyiünkről azért mégsem mondható el... SAJÁT LÄNYÄT GAZOLTA EL EGY APA Burton Collins kincardinei lakost erősen nyugtalanította ,hogy May Lou nevű kilencéves kislánya, aki délután kerékpárján indult el hazulról, még a késő esti órákban sem tért haza. Az apa gépkocsijába ült, hogy lánya elé menjen, és az országúton, nem messze házától, nekirohant egy lámpa nélkül szembejövő kerékpárnak, amelyet a sötétben nem vett észre. Amikor leszállt kocsijáról, rémülten döbbent rá, hogy saját kislányát gázolta halálra. a lottó jutalomsorsolásának eredménye Ötödször rendezett kettős sorsolást a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A júliusi tárgy-jutalomsorsolást és a 22. heti nyerőszámok húzását pénteken délelőtt tíz ólakor a MEDOSZ székház színháztermében tartották meg. A júliusi jutalomsorsoláson a 19. hét 1,718.535 szelvénykéje vett részt. Ez alkalommal ismét két öröklakás és a Wartburg személygépkocsi volt a legnagyobb nyeremény. A húzáson összesen 293 értékes nyeremény talált gazdára. A júliusi lottó jutalomsorsolás nyertes szelvényszámai és nyereményei a következők: Egy 2 szobás összkomfortos öröklakás 1 915 293 Egy garzon öröklakás 2 088 795 Egy Wartburg személygépkocsi 1 612 762 öt Pannónia motorkerékpár 257 643 2 573 762 2 218 198 3 076 883 2 233 057 Öt férfi kerékpár 1 076 805 1472 994 2 411121 342 670/b 358 305/a Öt női kerékpár 650 704 765 727 1 526 265 2 359 422 2 917 148 Csepgl kerékpár Dongó motorral: 209 373 1 047 748 2 104308 2 624 405 2 815 988 Két Sirály csónakmotor: 1 920 018 2 423 391 Egy túracsónak: 2 648 927 Egy motorcsónak: 3131 558 Két export hálószoba: 1 216 388 1 858 063 Két stílbútor: 2 993 506 3 069 503 Egy konyhabútor: 2 915 059 Két kombinált szoba: 334 255 986 136 Két zongora: 1 113 398 2 704 148 Egy pianino 14 400 forint értékben: 861 410 Két pianino 15 000 forint értékben: 2 405 255 386 173/a Két tangóharmonika: 2 124 262 2 366 418 Két zenegép: 179 698 2 132 593 Öt lemezjátszó: 1 009 711 1 337 975 1 955 801 2 897 817 2 949 100 Húsz rádió: 203 852 546 207 672 269 823 616 953 338 977 940 1 513 332 1 588 705 1 733 083 1 807 625 1 921877 1 904 041 1931 434 2 224 406 2 516 1 57 2 607 221 2 743 396 3 022 262 • 3 039 159 3 080 665 Tíz táskarádió: 620 120 1 323 521 1 425 508 1 723 498 2 064 009 2 209 482 2 348 197 2 387 157 2 608 741 2 914 120 Öt televízió antenna felszereléssel: 230 739 1 146 273 1 862 244 2 352 794 3 156 287 Egy Pentacon fényképezőgép: 2 992 173 Két Practica fényképezőgép: 410 251 014 150/4 öt Mometta fényképezőgép: 478 017 1 063 246 1 910 836 2 067 229 011 269/2 Egy Kijev fényképezőgép laboratóriumi felszereléssel: 1 054 785 Egy Pontacon fényképezőgép laborotóriumi felszereléssel: öt csillár: 339 537 365 180 2 011 596 358 379/b 007 326/4 Egy herendi étkészlet: (hat személyes): 1 976 906 öt herendi lámpa, ernyővel: 977 043 1 389 849 1 098 873 2 620 679 354 504/a Tíz tűzhely: 477 757 949 553 1 354 566 1 446 354 1 672 357 1 909 047 2 024 977 2 779 233 Egy villanytűzhely: 2 153 107 Két porszívógép: 887 663 1 973 742 Három villany hűtőszekrény: 278 000 1 955 998 2 185 412 Öt varrógép: 252 592 642 449 866 158 1 940 278 2 795 125 öt nagy perzsaszőnyeg: 1 478 582 1 843 319 2 495 919 2 671 493 2 680 128 Tíz perzsa összekötő: 033 910 207 718 265 527 423 139 494 568 871197 1 134 029 2 305 609 2 613 140 351 039/c Tíz háztartási edények és felszerelések: 580 517 995 871 1 250 381 1 538 001 2 300 140 2 462 43i 2 737 722 374 101/a. 3 026 597 310 743/e Tíz ágyneműcsomag (pamutáru): 058 608 270 001 1 081 339 1 101.741 1724 611 1 901 495 2 051 754 342 468/b. 2121 855 2 487 462 Tíz ötezer forintos vásárlási utalvány: 045 163 206 435 310 768 984 284 1 310 579 1 669 849 2 827 309 345 215/a. 3 020 844 3 071 155 Négy női kosztüm elkészítéssel': 809 624 977 456 1 119 009 2 722 786. öt férfiöltöny elkészítéssel: 142 951 722 791 2 631 063 338 200/a. 066 834/2. öt festmény: 430 872 1 807 357 2 128 032 2 769 336 3 061 119. Tíz képző- és iparművészeti tárgy: 056 755 365160 639188 1 197 833 1 364 457 1 394 021 2 382 966 2 645 487 3 193 444 015.460/4. Két női bőrkabát: 866 753 2 416 695. Két férfi bőrkabát: 2122 324 320 241/a. Tíz könyvtár: 216 630 438 259 538 088 866 181 1 343 675 1 401 123 1 919 215 316 482/b. 329 880/b 012 826/1. Tíz kétszemélyes üdülés: 345 880 757 771 876 482 1 217 937 1 243 058 1 735 672 2 619 428 2 814 745 2 216 076 1 759 179 Két 12 kalapácsos daráló: 717 547 382 315/b Két motoros daráló: 806 295 017 315/3 Két vetőgép 8050 forint értékben: 491 533 1 363 390 Két acélgereblye: 2 732 994 312 525/b Egy fűkaszálógép: 2 125 766 Egy gabonarosta: 878 827 Három szőlőprés, 4000 forint értékben: 1 300 917 2 439 375 2 754 462 Három permetező töltővel: 207 076 1 639 382 2 795 040 Két szekér: 2 182 267 2 921 076 öt háztáji gépegység: 218 652 444 402 1 254 729 1 254 729 1 163 459 Öt permetezőgép: 411 185 653 917 1 907 709 3 036 092 3 066 214 Három szőlőprés: 1 406 048 2 083 166 311 569/b Három vetőgép '6550 forint értékben: 338 288 311 569/b 2 621 090 Két plattos lófogatú kocsi gumikerékkel: 1 709 612 3 097 200 Három mérleg: 894 413 2 927 749 2 998 325 Egy kerékpár Dongó motorral: 362 997 Egy pianino: 387 095/a Egy rádió: 1 635 655 Egy táskarádió: 2 910 902 Egy televízió, antenna felszereléssel: 1 703 510 Egy szőnyeg; 2 139 452 Egy csillár: 1 919 932 Egy herendi étkészlet: Egy tűzhely: Egy villany hűtőszekrény: 1 720 203 (Fenti gyorsUsta közvetlen a húzás után készült, estleges számhibákért felelősséget nem vállalunk.)