Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-14 / 190. szám
4 TOLNA MEGTfci NÉPÚJSÁG 1957 AUGUSZTUS 14. A 165-ös antifasiszta táborban. • • Ma este szokatlanul eleven volt a szoba. Takarodó után a sötétben a szomszédos ágyakon fekvők suttogó, szenvedélyes szavakkal vitatkoztak. A tűzhelyen égő hatalmas fahasábok megvilágították a szobában levő tárgyak körvonalait. A cigaretták úgy világítottak a félhomályban, mintha apró szentjánosbogárkáli lettek volna. A szomszéd szobában, ahol németek és osztrákok voltak, egy régi, nagyon régi munkásindulót játszott valaki szájharmonikán. A románok szállása felől, amely távolabb esett egy kissé, egy népdal ismétlődő refrénjét lőhetett hallani idő- közönkint. A vitatkozókat nem zavarták a szobába szűrődő távoli hangok. A meleg szobában félig kitakarózva, hasonfekve, könyökre támaszkodva, vagy az ágyon törökülésben ülve tárgyaltak. A bejáratnál levő ágyakon hárman dugták össze a fejüket. Mindhárman jóbarátok voltak, s mindegyikőjük egy_ megyéből, a messzi Tolnából került ide a végtelen nagy orosz erdő kellős közepén létesült antifasiszta táborba, ahol a partizán-harc fortélyaival és a marxiz- mus-leninizmus tanításaival ismerkedtek. Cinkon János, aki a Pincehely melletti Martinca-pusztán cselédeskedett civilben, öklével a takaróra ütött. — Nem leszünk cselédek többé Ferikém, ha a fenefenét eszik, akkor sem. Schiffer Feri hallgatott egy darabig, a mai előadáson gondolkodott, amely a földosztásról szólt, aztán végülis minden szót alaposan megrágva tette fel a többieknek a kérdést. — Szét lesznek osztva a nagybirtokok, ez nagyon jó lesz, de tudjátok, ott Dal- mand környékén is, ahol én szolgálok, nemcsak a nagybirtokosok, hanem a nagygazdák is sanyargatják a szegényembert, mi lesz azokkal? Azoknak nem osztjuk szét a hatvan-nyolcvan holdjait? Csend lett megint. Hallgattak, hosszan bámulták a tűz fényét, amely vörös homályt élesztett a szobában. A szófoszlányokból ki lehetett venni, hogy a többiek is a földről beszélnek. Nyílt az ajtó, középmagas, vállas férfi lépett be rajta... egyenest feléjük tartott. Cinkon János ágyára ült. A tűz fényénél felismerték a vonásait. Sziklai Sándor volt, a szeminárium-vezetőjük. Még mielőtt szólhatott volna a vendég, a tolnanémedi Tihanyi Sándor, aki az uradalmi cselédeknél is sanyarúbb életet élt a nagygazdák szolgálatában, megkérdezte: — Mi lesz a pohosokkal, a nagygazdákkal, azoknak nem osztjuk szét a földjeit? Sziklai elmosolyodott, hallgatott egy darabig, s csak azután válaszolt. — Egyelőre nem. De majd ba a szocializmus építésére Magyarországon is sor kerül, ők sem maradhatnak meg ki- zsákmányolóknak. Nem lesz kulák. . . Nem lesznek kizsákmányoltak, s majd a kis apró parcellákon dolgozó magyar parasztok, ha rájönnek, hogy a közös munka jobb életet biztosít, akkor szövetkezeteket alakítanak. Megint csend lett. A szomszéd ágyak ■ vitázó csoportjai is elhallgattak. Az egészséges alvást mély, egyforma szuszogás jelezte az ágyakon. Sziklai Sándor az ő csendes, halk, barátságos atyai hangján megint beszélni kezdett. Érdeklődött a családtagjaik iránt. Erőt, bizalmat öntött beléjük megnyugtató szavaival. Mikor megtudta, hogy mindhármójuk Tolna megyei, egy régi bajtársáról, az ozorai kepés arató Miklós Istvánról beszélt nekik, akivel együtt harcolt spanyol földön a nemzetközi brigád magyar zászlóaljában. Amikor elment, Cinkon János még sokáig nem tudott elaludni. Hogyan is mondta — zakatolt agyában egyre a gondolat — nem lesznek majd kulákok sem. .. Milyen furcsa egy szó ez: kulák .. . Nem lesz senkinek megengedve Magyarországon, hogy kizsákmányolhassa a másikat. Zúgott a szél a fenyőfák felett. Bent az erdőben is mínusz 38—40 Celsiusfokot mutatott a hőmérő. S a Gorki és Talicin város között elterülő fenyveserdő 165. számú antifasiszta táborának lakói egy szabad hazáról álmodtak az éjszakában. H. T. Adjunk munkát a főldművesssövetkeseti asszonyoknak Ha megvizsgáljuk megyénk földművesszövetkezeteinek létszámát, megállapíthatjuk, hogy a tagság kb. 30—35 százalékát a nők képezik. Ez az arány nem oszlik meg a vezetőségeknél megfelelően. Kevés asz- szony van bekapcsolva különböző ellenőrző szervekbe. Pedig, ha jobban támaszkodtunk volna már eddig is az asszonyok ellenőrző és segítő tevékenységére, sokszor meg tudtunk volna akadályozni egyes visszaéléseket, illetve elősegítették volna javaslataikkal a jobb áruellátást, stb. Az elkövetkezendő időben ezeken a hiányosságokon is kívánunk segíteni azáltal, hogy a földművesszövetkezeteknél nőbizottságokat hozunk létre. A nőbizottságok feladatai közé tartozik, hogy a földművesszövetkezet asszonyait mozgósítsák a szövetkezeti mozgalom előtt álló feladatok végrehajtásának elősegítésére. Nagy jelentősége van a szövetkezeti mozgalomban a népi ellenőrzésnek. Nagyon helyes, ha külön megbízatást adunk a szövetkezet asszonyainak, hogy lakóterületüknek megfelelően a földművesszövetkezeti boltoknál ellenőrzést végezzenek. Észrevételeikkel, javaslataikkal sokat tudnak segíteni. A nőbizottságok közösen az fmsz igazgatóságával és a községi nőtanácsokkal asszonyokat érdeklő, nővonatkozású előadásokat, tanfolyamokat szervezhetnek. (Pl. szövővarró, főzőtanfolyamok, vagy az anya- és gyermekvédelemről szóló előadásokat, stb.). Természetes, hogy a községi nőtanácsokkal közös akciókba bekapcsolódnak. Ahol felismerték e mozgalom jelentőségét, már hozzá is fogtak az fmsz-i nőbizottságok szervezéséhez. Dombóváron pl. 60 szövetkezeti asszonyt jelöltek ki aktívaként, akikből majd megválasztják a nőbizottság tagjait. A bonyhádi földművesszövetkezet a legközelebbi taggyűlésen választja meg az aktívákat. Általában tapasztalható, hogy szövetkezeti igazgatóságaink helyeslik a földművesszövetkezetnél a nőbizottságok létrehozását, akikre majd nagymértékben tudnak támaszkodni. G YÉRMÉK EK NEK A PÁRVIADAL Zsigmond idejében egy Csobaj nevű kevély úr parancsolt a kanyargós Tisza mentén. Vágtató ménesei felverték a folyóparti rétek csendjét. Se szeri, se száma nem volt majorjainak. Ott, ahol a Tisza kikukkant a tokaji szőlőhegy mögül, s megpillantja a zöld mezőkkel, vadvirágolsal tarkázott alföldi rónasá- got, a legmeredekebb kanyarodóban kelepeit egy vízimalom. Ennek a malomnak a kövei is neki őröltek, s az esti szellő az ő halászainak dalát hordta a holdfényes folyóról . Minden rendű, rangú szolganép lebzselt. körülötte: kasznár, kulcsár, számadó, juhász, kocsis, béres, molnár; volt cifra palotája, bíbor-bársony ruhája, mindene megvolt a nagyúrnak, mégsem volt boldog. Bú mardosta a szívét, mert nem volt fia, aki nagy vagyonát örökölje, a kevély úr a leánygyermeket nem szívelte, s ezért nem tudott ötülni egyetlen leányánakj Saroltnak sem. Egyetlen örömét a vadászatban lelte, reggelenkint a nyakába kanyarította párduckacagányát, kézbe ragadta puzd- ráját, íját, s a lovára kapva, nekivágott a tiszaparti ligeteseknek. Hadseregnyi szolgahad hajtotta fel előtte a berkeket, s csörtető vaddisznót, iramló szarvast kergettek a nagyúr elébe. S ha egy nemesvad lőtávolba került, könyörtelenül leterítette. Pedig egyetlen lánya, a szépséges Sarolt, dolgos, derék lányka volt! Már kora reggel a mosóasszonyokkal járta a tiszapartot, versenyt szapulta velük a szennyest, és az egyéb mosnivalót. Aztán megfürdött a Tiszában, haját a hullámok selíjmes puhára mosták. Délben búzavirágból koszorút kötött a hajába, s elkísérte a hosszú kocsisorokat a vízimalomba. Egy délben is, alighogy apja kutya- falkáival, szolgahadával nekivágott a ligeteknek, kapta magát, s meg sem állt a malomig. Pedig szigorú apja meghagyta, hogy a malomba menni ne merészeljen. Megtiltotta, hogy a parasztmolnárokkal szóba elegyedjen. De mikor ő úgy szerette azt a malmot! Elhallgatta volna naphosszat az őrlőkövek zakatolását. Legszívesebben kikönyökölt a malomtornácra, s órákig szótlanul bámulta az óriási vízkerék forgását, melyről gyöngyözve hullott a vízcsepp a Tiszába. Be szép látvány volt ez! A nap sugarai a szivárvány minden színét ráfestették a lapátkerekekről lecsobbanó vízzuhatagra! A legszívesebben azonban egy Kenéz nevű molnárlegénnyel csónakázott a fodros Tiszán, ha Kenéz a gabonát már mind feltöltötle a malomgaratba, csónakba ugrott, s odasimult a tornáchoz, és az ábrándos Saroltot besegítette. Most is hamarosan végzett a munkájával, s a lányka máris hallotta a malom mögül evezőcsapásait s kedves dalát. A malomnak nincsen köve, Mégis lisztet jár, Mégis lisztet jár. Tiltják tőlem a rózsámat, Mégis hozzám jár, Mégis hozzám jár! Kenéz szilaj evezőcsapásokkal vitte a ladikot Sarolttal a Tiszára. Nem is lett volna semmi baj, ha a szigorú Csobaj váratlanul előbb vissza nem érkezik a palotába. Bizony visszajött, s első dolga volt, hogy Saroltot kereste. Addig faggatta a cselédeket, amíg végre elárulták, hogy hova ment. . . (Folytatjuk) Könyvismertetés Dr. Kessler Hubert: As alvilág csodái Európa-hírű barlangkutatónk könyve igen népszerű formában és ugyanakkor igénnyel mutatja be földünk legérdekesebb és legnagyobb barlangjait. A leghíresebb barlangokat részletesen ismerteti, leírja a barlangkutatók versengését, küzdelmeit, a földalatti vízfolyások feltárását, földalatti vízierőművek építésére irányuló terveket, törekvéseket. Helyet kapnak a kötetben azok az ismertetések, amelyek gyógyhatású barlangokról szólnak. Foglalkozik a szerző a barlangok életvilágával, a barlangok emberi őslakóival, a barlangkutatás tragikus hőseivel, valamint a kutatások mai, korszerű módszereivel. Dr. Kessler Hubert érdekes és igen értékes könyvének anyagát mintegy 80 fénykép és rajz egészíti ki. December elején vándorbotot vett a kezébe és mint annyi tízezren, ő is hátra hagyva szülőt, feleséget, gyermekeit, elindult szerencsét próbálni, jobb világot látni. Sok-sokezer kilométert tett meg, s eljutott egészen a Csendes Óceán keleti partjára. Sok mindent látott, tapasztalt, olykor a saját bőrén is. Van itt fénykép, írásos bizonyítékok tömkelegé, takarékbetétkönyv, s mindez igazolja szavainak hitelességét. Visszajött a „jobb világból”, visszajött volna még akkor is, ha mezítlábason, gyalog kellett volna is visszajönnie — mondja, miközben kiteregeti dokumentumait. . December 4-én lépte át az osztrák— magyar határt, s néhány nap múlva már — azért, mert megtalálták nála a sztahanovista igazolványát — Bécsben a rendőrség foglya lett. S mint a bűnözőktől szokás, tőle is ujjlenyomatokat vettek és le is fényképezték. Néhány nap után azonban kiszabadult. így kezdődött az ismerkedés a „jobb világgal”. De azért reménykedett, hisz még a múlt nyáron az egyik magyar képes újság oly szép képet festett Kanada életéről, s oly jó hírek jöttek Nyugatról, hogy azért a paradicsomért szívesen elviselte még ezt az „incidenst” is. Minden akarata az volt, hogy kijusson az „ígéret Földjére”. Es december második felében teljesült is kívánsága. Genovában hajóra szállt mintegy 1100 magyarral együtt. A remény nőttön nőtt, hiszen arról kaptak tájékoztatást már Ausztriában, hogy mindenki a szakmájában ott dolgozik majd, ahol akar, s a kereset sem lehet kevesebb, mint 70 dollár hetenkint. Arról is hallott, hogy egy munkahét csak öt nap — ez K. Balogh János: Megjárta Kanadát... már mindennek a tetejét jelentette nála. S amikor arról is tudomást szerzett, hogy száz dollárért már személykocsit lehet kapni — el sem akarta hinni. Január első napjaiban megérkezett az újvilágba. Saint John-ban lépett az „ígéret Földjére”. Fellélegzett. Itt van tehát ... S amint körülnézett, észrevett egy autót ,amelyben hangszóró volt. Éppen hozzájuk szólt. Elmondotta, hogy Kanadában nincs szegény ember, ott dolgozhat minden magyar menekült, ahol akar, s amire szakmája van. Amint először végigjárta a várost, valóban úgy érezte magát, mintha álomban lenne. Csupa fény, csupa reklám minden. Meggyőződött arról, hogy valóban száz dollárért lehet egy jókarban levő használt autót kapni. A kirakatok telve vannak olyan cikkekkel, amelyekért nálunk sorbanállás van, s hiánycikként kezeljük, mint például a mosógéppel. Nem is olyan drága: 116 dollárért már olyat lehet kapni, amelyik a mosás után kicsavarja a ruhát. S mint gépkocsivezető, az utak is érdekelték, Igen jó állapotban levőnek találta azokat. Nos — úgy vélte — mégis igaz az, hogy itt sokkal jobban élhet az ember, mint otthon. Van itt minden, ami szemnek, szájnak ingere.- Valóban hamar gazdag lehet az ember. A zavartalan álom igen rövid ideig — alig egy napig tartott csak. Az ébredés lassan, fokozatosan következett be. A kiábrándulás azzal kezdődött, hogy szeretett volna Windsorba menni és ott a villanyszerelő szakmában dolgozni. Erre a kérésre azonban azt a feleletet kapta, hogy ők Vancouverbe vannak irányítva, oda kell menniök a táborba. Ez volt az első csalódás. A „szabadság földjén” nem mozoghatott szabadon, oda kellett mennie, ahova irányították őt. Vancouverben néhány napig volt csak. Utána egy másik kis helységbe vitték. Amikor az „emigráció” lakói megsokalták a vándorlást, munkát kértek. Északon, a hideg égöv tájékán kaphattak volna erdei munkát. Ezt azonban nem vállalták, mert ott egészen más az éghajlat, mint amihez szoktak. Ezért Port Albernibe vitték őket. Itt töltötte le idejének további részét. Munka persze itt sem várta őket. Egész nap tétlenül tengtek, lengtek vitatkoztak, biztatták egymást. Mindent megkíséreltek, hogy a csüggedés erőt ne vegyen rajtuk. A tétlenség, az unalom és a rémhírek sokasága őrölte 'degeiket. Munkára pedig kilátás sem volt, s csak egyre-másra jöttek az újabb „menekültek”. Még kevesebb lett a kilátás arra, hogy valaha is munkát kaphatnak. Arról nem is beszélve, hogy számosán voltak a kanadaiak közül is munka nélkül. Az „ígéret Földje” egyre inkább az Ígérgetések földjévé lett szemében, mert, amint telt-múlt az idő, egyre inkább arra jött rá, hogy csak az ígéretek, az álmok voltak szépek, a valóság azonban egyre- másra rácáfol ezekre, darabokra tépi. ígértek itt Port Albemiben is munkát, mondva: „Majd ha elolvad a hó, akkor az erdőben lesz munka”. A hó elolvadására nem kellett sokat várni, mert ez januárban már bekövetkezett. Itt az óceán időjárást szabályozó hatásaként korai a hóolvadás. Munkára azonban még kellett jócskán várni. Hol van az annak az ígéretnek a valóraváltása, amely szerint ott dolgozhat a szakmájában magyar menekült, ahol akar? Hol van a megígért heti minimum hetven dolláros munka? Sehol, s ezért kénytelen-kelletlen kegyelemkenyéren kényszerült továbbra is fenntartani magát. Végre — ritka szerencséje volt — kapott munkát. Február elején oly hosszú idő után ismét szerszámot foghatott és dolgozhatott — de nem a szakmában, amint az ígérték. Egy építkezésnél az alapozási földmunkálatoknál dolgozhatott. Ez a lehetőség is csak két napig tartott. Utána ismét egy hónapig kellett várnia, míg valahol munkát kaphatott. Talán most mégis megvalósul a régi ígéret, a szakmájában helyezkedhet el. Kereshet is, -— amint azt még Ausztriában ígérték neki — legalább heti hetven dollárt — ismét reménykedett. Felvették villanyszerelőnek március elején egy transzformátor állomáshoz. De hamarosan kiábrándult ismét, csupán a segédmunkásnak járó munkát biztosították számára, s kénytelen volt villanyoszlopoknak gödröt ásni. De mindegy volt már, hogy milyen a munka, lényeg, hogy dolgozhatott A gödörásás azonban nem is volt olyan egyszerű, mert sziklás a talaj és spájszerral kellett megmozdítani minden darabka hantot. Csak néhány napig dolgozott, mert a metsző, hideg szélben megfázott, megbetegedett. Mum- sza lett. Több napig feküdt betegen. Orvost kellett hívni. Csupán azért, mert megvizsgálta, öt dollárt fizetett. A gyógyszerért külön fizetett. Csak a legnagyobb vállalatoknál van orvosi szolgálat, amiért nem kell fizetni. A gyógyszerért azonban mindenkor fizetni kell. Nincs ingyen gyógyszer, de még ingyen kórházi kezelés sem. Aki Kanadában kórházba kerül, ott a kórházi költségek mellett a gyógyszert is kénytelen megfizetni. Táppénzt nem kapott. I Ilyen körülmények között feküdt nyolc napig betegen, a kilencedik napon — még a hideg rázta — munkára jelentkezett. Dolgoznia kellett, mert egyre inkább megérlelődött benne a gondolat, hogy hazajön, még ha mezítláb is, nem marad itt. Az út hosszú, sok-sok dollár kell. És dolgozott betegen a metsző hidegben. És lassan gyűltek a dollárok. De alig kezdett munkához, ismét elbocsátották. És a dollárok, amelyeket szinte egyenkint a fogához vert, megint fogytak... (Folytatjuk)
