Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-07 / 184. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 AUGUSZTUS 7* SPORT tKétszámjegyű vereséget szenvedett ifjúsági labdarúgóválogatottunk Ifjúsági labdarúgó válogatottunk az ifjúsági válogatottak tornájának utolsó mérkőzését játszotta Sztálin- városban. Az ellenfél a Fejér megyei válogatott volt. Megyénk válogatottja az első félidőben igen gyengén játszott. A védekezésre szinte alig fordítottak gondot. Szünet után már jobban játszott a csapat, még sem tudta megakadályozni a kétszámjegyű vereséget. Az ifjúsági válogatott így végeredményben pont nélkül végzett az utolsó helyen. Gólaránya 7:28. A csapat gyenge szereplése intő jel minden labdarúgó vezető számára. Ebben a gyenge szereplésben kétségkívül sok körülmény játszott közre. Elsősorban az, hogy a csonka tavaszi forduló alatt nem történt gondoskodás az ifjúsági labdarúgók foglalkoztatásáról, anyagi okok miatt már-már úgy volt, hogy részt sem vesz a megye a tornán, a versenykiírást is alapos késéssel kapta meg a megye, amelyből kiderült, hogy szinte az egész tervezett csapatot ki kell cserélni, mert csak a szeptember után születettek vehettek részt a tornán. Utoljára, de nem utolsó sorban említjük meg azt is, hogy a sportkörök magára hagyták a szövetséget a válogatott csapat összeállításánál. Többszöri felhívás után sem ajánlottak játékosokat a megyei válogatottba s egyes játékosok sportszerűtlensége is akadályozta az eredményesebb szereplést. A csapat eredménytelen szerepléséből le kell vonni a tanulságot és már holnap meg kell kezdeni a jövő évi csapat kialakítását, hogy hasonló gyenge szereplés miatt ne kelljen szégyenkeznünk a sportközvélemény előtt. A magunk részéről csak helyeselni tudjuk, hogy a szövetség a megyei bajnokságban való részvétel feltételéül szabja meg ifjúsági csapat indítását. Természetesen a szövetségnek arra szankciója nincs, hogy az ifjúsági csapatával nem törődő sportkörrel szemben retorziót alkalmazzon. Erre azonban úgy véljük, hogy nem is lesz szükség, mert nem hinnék, hogy volna olyan sportvezetője a megyének, aki nem látná az ifjúsággal való foglalkozás szükségességét. A torna másik mérkőzését Dombó- várott játszották. Ezen Budapest II. együttese győzött és így pontveszteség nélkül nyerte meg a tornát. A lejátszott két mérkőzésről, valamint a torna végeredményéről az alábbiak ban számolunk be: Budapest II—Baranya megye 3:1 (2:1). Dombóvár, 500 néző. Vezette: Horváth. Baranya szinte odaszegezte kapujához a budapestieket úgyany- nyira, hogy az egész mérkőzés folya1. Budapest II. 4 2. Fejér megye 4 3. Baranya megye 4 4. Somogy megye 4 5. Tolna megye 4 mán a budapesti csatárok mindössze ötször futottak le. Ebből az öt lefutásból három gólt lőttek és megnyerték a mérkőzést is és veretlenül a tor nát is. Góllövők: Gyöngyösi 2, Kárpáti, illetve Vajda. Fejér—Tolna 12:0 (9:0). Sztálinvá- ros, 1000 néző. Vezette: Soós Gábor. Megyénk válogatottad mintaszerűen fogadták Sztálinvárosban. Mind a sztálinvárosiak, mind a Fejér megyeiek siettek üdvözlésükre, majd a pályán a két csapat csokrot cserélt és a virágot a közönség közé szórták. Élénk érdeklődés előtt a hazainak számító Fejér megyeiek irányították a játékot Védelmünk állandóan kitámadott és így az első félidőben Feiér megye tetszés szerint érte el góljait. Szünet után kiegyenlítettebb lett a játék. Csapatunk lényegesen több gondot fordított a védekezésre és ígv szorosabb küzdelem alakult ki, de már nem tudták megakadályozni azt, hogy a csapat ne szenvedjen kétszámjegyű vereséget. A gólokat Sárvári (7), Leszi (4) és Takács szerezte. A torna végeredménye a következő: 4 — — 15:6 8 3 — 1 20:6 6 2 — 2 9:8 4 1 — 3 6:9 2 — _ 4 7:28 — Egyetlen góllal szenvedett vereséget Dombóvár a Nyári Kupában A Nyári Kupa Vasutas Csoportjában résztvevő dombóvári csapat az elmúlt vasárnap Siófokon vendégszerepeit. A találkozót a hazai csapat 1:0 arányban megnyerte és így a dombóváriak második vereségüket szenvedték el. A többi mérkőzésen Komárom —• meglepetésre — nagyarányú győzelmet aratott Sopronban, Pápa pedig csak egyetlen góllal győzött a keszthelyiek ellen, Nagykanizsa pedig Veszprémben is legyőzte a hazaiakat. így a Pápa—Komárom—Dombóvár sorrend nem változott az élmezőnyben. A mérkőzésekről az alábbiakban számolunk be és a beszámoló végén a táblázatot is ismertetjük. Komárom—Sopron 5:1 (1:1). Sopron, 1600 néző. Vezette: Pillér. Az ötletesen adogató komáromi csapat. 1. Pápa 5 2: Komárom 5 3. Dombóvár 5 4. Nagykanizsa 5 5. Sopron 5 6. Keszthely 5 7. Siófok 5 8. Veszprém 5 bár túlzott gólaránnyal, de megérdemelten nyert a lélek nélkül játszó soproniakkal szemben. Pápa—Keszthely 1:0 (1:0). Pápa, 1200 néző. Vezette: Varjú. Az elmúlt vasárnap Dombóvári nagy gólarány- nyal verő Pápa meglepetésre csak öngóllal tudott győzni a jól védekező keszthelyiek ellen. Nagykanizsa—Veszprém 5:3 (3:1). Veszprém, 1000 néző. Vezette: Kőrös. Veszprém ezúttal is többet támadott, mint ellenfele, .gyenge védelme miatt azonban most is vesztett. Siófok—Dombóvár 1:0 (0:0). Siófok, 800 néző. Vezette: Nagy. Végig erős iramú mérkőzésen a hazai csapat a második félidőben, ha csak egyetlen góllal is, de felülkerekedett. A Vasutas Kupa állása a következő: 4 1 9:1 9 4 — 1 18:5 8 3 — 2 13:11 6 3 — 2 11:10 6 2 1 2 15:12 5 1 1 3 8:9 3 1 1 3 5:17 3 — — 5 7:21 — Bácsalmási Bástya—Naqymányoki Bányász 3:1 (1:1) Nagymányok, 500 néző. Vezette: Bessenyei. Nagymányok: Szlavicsek — Hartmann, Dormány, Takács — Wágner, Csordás — Wusdhing, Molnár, Weitner, Trés eh. Marton. — Bácsalmás: Magosi — Jágity, Pinkovics, Wachtler — Böröcz, Pólyák — Barcsik, Schlarb, Mezei, Se- veracz, Freppán. A mérkőzés kezdetén Nagymányok lép fel támadólag. A 10. percben Molnár bombája a felső lécen csattan. A túloldalon Mezei találja el a kapufát, öt perccel később Molnár még a kapu torkában cselezget és Jágity a gólvonalról ment. Feltűnő, hogy Nagymánvokban Molnár, a vendégcsapatban pedig Mezei veszélyeztet legtöbbet. Borcsik lesgólja után a vendégek szerzik meg a vezetést. A 30. percben Severacz lövését Szlavicsek kiüti és a befutó Freppán a léc alá helyezi a labdát (1:0). A gólra Nagymányok heves támadásokkal felel. Marton ismét eltalálja a kapufát, de végül a sorozatos hazai támadások mégis csak eredményt hoznak. Tresah viszi fel a labdát, s a kaputól 35 méterre lövésre szánja el magát. Magosi előrevetődik és alatta a labda a hálóba gurul (1:1). A második félidőre Wuschingot Pásztor váltja fel. A vendégcsapatban pedig Harczi, Pehitv és Simity is helyet kap. Bácsalmási góllal indul a második félidő. Simity begurított labdáját Schlarb á tétovázó védelem mellett a hálóba küldi (2:1). Ezután a vendégek nagy mezőnyfölénybe kerülnek, úgyhogy a hazai csapatnak csak szórványos támadásai vannak. A Bástya belső csatárai szép támadásokat vezetnek, de újabb gólt a vendégcsapat mégis csak félóra után tud elérni: Dormány kézzel üti ki a labdát az üres kapuból. Wachtler büntetőjét még kivédi Szlavicsek, de már azt nem tudja megakadályozni, hogy közvetlenül a kirúgás után Mezei háromra ne szaporítsa a bácsalmási gólok számát (3:1). Bácsalmás megérdemelten nyerte a visszavágó mérkőzést. (Az elsőn ugyanis 3:1 arányban Nagymányok diadalmaskodott.) A gólképtelen hazai csapat nem tudta érvényesíteni helyzeteit. Kitűntek: Schlarb, Mezei, Severacz, Böröcz ,illetve Hartmann, Csordás, Marton, és a gólok ellenére is Szlavicsek. Csak két csapat esik ki az NB II-ből! Hétfőn az MLSZ elnöksége is ülést tartott. Megtárgyalták az MLSZ ügyvezetője által elkészített 1957—58. évi bajnoki kiírást, amely alapja lesz az 1958—59. évi bajnokságoknak is. Az MLSZ elnöksége a tervezetet jónak találta és azt döntés végett ma az MLSZ tanácsa elé terjeszti. Eszerint az idei bajnokság során az NB I-ből három, az NB II-ből cso- portonkint két-két csapat esik ki. Az 1958—59. évi bajnokságban az NB I. létszáma 14-es lesz, az NB I—B-é 12-es, és nem két-, hanem háromcsoportos NB Il-őt állítanak fel, csoportonkint, 16-os létszámmal. Az NB III. kilenc csoportból áll. Egy-egy csoport 16-os létszámból áll majd. Felhívás Az MLSZ Tolna megyei alszövetsé- ge felhívja mindazokat a sportköröket, amelyek a III. osztályú bajnokságra kívánnak nevezni, postafordultával küldjék be nevezésüket Szek- szárdra. az MLSZ Tolna megyei al- szövetségéhez. A héten megejtendő sorsolás után már nem lesz módja az alszövetségnek nevezéseket figyelem, be venni. SPORTHÍREK A Megyei Tanács labdarúgó csa. pata az elmúlt héten a paksi járási tanács csapata ellen szerepelt Pakson. A megyei tanács együttese, érdekes és izgalmas játék után 5:3 arányban győzött. * A Kosárlabda Szövetség úgy döntött, hogy a megyei bajnokságokon kívül területi bajnokságokat is kell rendezni. Itt kapnak majd helyet az NB II-ből kiesett csapatok, valamint a megyei bajnokságok élcsapatai. A kerületi bajnokság Somogy—Tolna— Baranya megyékre és Nagykanizsa, valamint Baja városokra terjed ki. Az NB II-be csak a területi bajnokság megnyerése után lehet majd feljutni. * Felhívjuk vidéki tudósítóinkat, hogy a bajnokságok rajtjára készülő csapatok barátságos mérkőzéseiről levélben szíveskedjenek 20—30 soros tudósításban tájékoztatni szerkesztőségünket. Sportrovatvezető MOSZKVA. Az MTI kiküldött munkatársa jelenti : MOZAIKOK MOSZKVÁBÓL Két érdekes rekord született eddig: az egyik az, hogy az NDK—Ceylon 15:0-ás német győzelemmel végződött. A labdarúgómérkőzésen Tröger, az NDK középcsatára, egymaga tíz gólt lőtt. A másik a brazfl—finn kosárlabda találkozó, mely 200:3 arányú brazil győzelemmel fejeződött be. * Ier, Pitica (román) 3:1. Férfi páros döntő: Gantner, Harasztosi (román), Andreadis, Stipek (csehszlovák) 3:1. * Kenu: Román sikert hozott a férfi kenu kettes (tízezer m) döntője. A magyar kettősök a 6. és a 8. helyen végeztek. * i A III. Nemzetközi Baráti Sportjátékokon jól szerepelt magyar kerékpárosok vasárnap hazautaztak, mivel — mint ismeretes — résztvesznek a Brüsszelben rendezendő világbajnokságon, önbizalmuk a moszkvai versenyeken erősen megnőtt, s Belgiumban is sikeresen szeretnének szerepelni. Vívás: Magyar sikerrel végződött a párbajtőr csapatverseny. Magyarország— Lengyelország 11:5. Magyarország— Franciaország 9:4. Végeredményben: 1. Magyarország, 2. Franciaország, 3. Szovjetunió, 4. Lengyelország. * * A magyar labdarúgók NDK elleni mérkőzése és a magyar vízilabdázók Szovjetunió elleni döntő mérkőzésére szerdán kerül sor. * Kosárlabda: Kellemes meglepetést szerzett a magyar kosárlabda együttes, amely lelkes és jó játékával biztosan győzött Bulgária csapata ellen. Magyarország- Bulgária 70:56. Hétfőn játszották le a Luzsnyiki stadionban — tízezer néző előtt, a csehszlovák Gallia játékvezetése mellett — a Magyarország—Szudán labdarúgómérkőzést, amely a magyar csapat 2:1 arányú győzelmével ért véget. A magyar csapat meglepően gyengén játszott, s csak nehezen szerezte meg a győzelmet a tornacipős szudániakkal szemben. * Asztalitenisz: Kóczián-—Mossóczy 3:1. Férfi egyes döntő: Bérezik (magyar)— Andreadis (csehszlovák) 3:0. Női páros döntő: Kóczián, Mossóczy (magyar), Zelöttusa: Szovjet sikert hozott az öttusaverseny harmadik napja, a pisztoly- lövés. 1. Bahomov (szovjet) 192 kör, 940 pont. 5. Nagy. Az egyéni összetett verseny állása: 1. Tarinov (szovjet) 2890 pont, 2. Bahomov (szovjet), 3. Novicov (szovjet), 10. Szaniszló (magyar) 2245.5 pont. * Úszás: 100 m női hát, döntő: 1. Bot (román), 2. Komajova (szovjet), 3. Boros (magyar). 100 m női mell, döntő: 1. Poznyak (szovjet), 2. Skupilova (csehszlovák), 3. Littomericzky (magyar). Női műugrás, döntő: 1. Krutova (szovjet), 2. Dzons (lengyel). Jövő évi bő termés alapja az időben elvégzett tarlóhántás! Köss szerződést a gépállomással tarlóhántásra Gyorsan és szakszerűen elvégzi az alábbi díjakért: Termelőszövetkezeteknek: tar ló tárcsázás; ingyenes, tarlószántás: 10 cm-ig 50-58 Ft. kh-ként, 10-14 cm-ig 62-70 Ft. kh-ként. Egyéni gazdáknak: tarlótárcsázás: 44-55 Ft. holdanként, turlószántás: 10 cm-ig 70-80 Ft. kh-ként, 1G-14 cm-ig 38-98 Ft. kh-ként. APRÓHIRDETÉSEK A MEGYEI KÓRHÁZ Szekszár- don szeptember hónapban kétéves bejárásos ápolónőképző tanfolyamot indít. A tanfolyam tandíjmentes. Étkezést és munkaruhát a kórház biztosít. Jelentkezhetnek augusztus 30-ig 18—30 éves korú nők, akik legalább VIII. általános iskolai végMozik műsora: Garay Filmszínház mOsora: Augusztus 6—7-ig: öz őrük éjszaka titka Magyarul beszélő színes szovjet film Előadások kezdete hétköznap fl, fél 9 órakor; vasárnap: 4, 8, fél 9 órakor. Pénztárnyítás: Vasárnap: délután 3 órakor. Hétköznap délután 5 órakor. A délelőtti pénztárnyítás változatlan. Újvárosi Gazdakör Augusztus 7— 8-ig Szerda—csütörtök Mágnás Miska Vidám, zenés magyar film. Előadások kezdetei: Hétköznap 9 ó. Vasárnap: 9 óra. zettséggel rendelkeznek. Érettségizettek előnyben. Szükséges iratok: j Születési anyakönyvi kivonat, iskolai bizonyítvány, orvosi igazolvány, önéletrajz, melyek a kórház címére küldendők. A TOLNA MEGYEI KISZÖV felvételre keres egy mérnököt, lehetőleg gépészmérnököt és egy revizort, aki mérlegképes vizsgával rendelkezik, illetve tanfolyamra jár. Jelentkezni lehet: Szek- szárd, Széchenyi út 53. CIPÉSZ szakmunkásokat aljamunkára, valamint autó- és motorkerékpárgumi futózáshoz szakmunkásokat szövetkezeti tagként felvesz a Dunafoldvári Cipész KTSZ. Kereseti lehetőség cipészeknél 1600—2000, a gumirészlegben 2000—2500 forint között, a teljesítménytől függően. Üze- i mi étkezés, munkaruha biztosítva % van. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szerdán estig: változó felhőzet, néhány helyen záporeső, zivatar. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán estig: 24—27 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Aa a tanácsok lapja Sserkesztl a Szerkesztőbizottság Ssekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 20-10. 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP Intézőbizottsága Szekszárdi Nyemde H Telefon: 21-21