Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-06 / 183. szám
föln; jegyei VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! II. ÉVFOLYAM, 183. SZÄM. ÁRA: 50 FILLÉR KEDD, 1957 AUGUSZTUS 6. Népeink a szocializmus nagy családján kelni testvérekké váltak Elutazott Magyarországról a vietnami kormányküldöttség A nagyjavítás után is kifogástalanul dolgozik a dunaföldvári malom Június első napjaiban kezdték meg a dunaföldvári malomban az évi nagyjavítást. Több mint egy hónapot vett igénybe a malom gépeinek javítása, illetve új gépek beállítása. A malom üzemeltetését hétfőn kezdték meg. Az egy napos próbajáratás után már megállapították azt, hogy a liszt minősége semmivel sincs alatta a nagyjavítás előttinek. A próbaüzemeltetés után már két- műszakos termelésre tértek át. A malom mindkét műszakában kifogástalan lisztet készítenek és a liszttel már el tudják látni a dunaföldvári és környékbeli fogyasztókat. Naponta közel három vagon búzát cserélnek lisztté a vámőrlőktől. Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, a Vietnami Munkapárt elnöke, Hoang Van Hoan, a Vietnami Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, Hoang Minh Gian kulturálisügyi miniszter vasárnap délelőtt megtekintette a magyar fővárost. úttörők sorfala között vonultak be a vendégek s szerte a táborban vidámság, nótaszó fogadta őket. A postaépületben „Kézbesítették“ Ho Si Minh elnöknek az úttörők levelét kis vietnami társaikhoz. Az elnök és kísérői megnézték a leányok és a fiúk táborát. A látogatás befejezésekor az úttörők felsorakoztak, a kürtökön felharsantak a díszjelek és nyolc úttörő lépett elő, csapatzászlót hozva. Tren- csényi Waldapfel Imre, az Úttörő Szövetség elnöke eléjük állt. s megköszönte az elnöknek, a delegáció tagjainak a látogatását. A vendégek először a Várba mentek. a Halászbástyáról megtekintették Budapest látképét, majd kocsijaikkal áthaladtak a Lánchídon, a Népköztársaság útján, a Dózsa György úton és a Népstadionba mentek, ahonnan a csillebérci úttörőtáborba hajtattak. Kelemen Ágnes úttörő vietnami nyelven üdvözölte a kedves vendégeket, majd az úttörők egy csoportja virágcsokrokat nyújtott át s a vietnami és a magyar párt és államvezetők nyakéba vörös úttörőnyakkendőt kötött, mellükre pedig kitűzte a tábor jelvényét. Éljenző, tapsoló, éneklő Ho Si Mink és Kádár János megbeszélése Augusztus 4-én Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Vietnami Munkapárt elnöke megbeszélést folytatott Kádár Jánossal, a magyar forradalmi-munkás paraszt kormány elnökével, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárával. A megbeszélésen résztvett Hoang Van Hoan, a Vietnami Munkapárt Politikai Bizottságának tagja Marosán György államminiszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja. Ho Si Minh elnök fogadása Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság cs a Vietnami Munkapárt elnöke vasárnap este fogadást adott a Néphadsereg KözAugusztus végén ! megindul a forgalom a Dombóvár melletti új Kapos-hídon ponti Tisztiháza nyári helyiségében. A fogadáson megjelent Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a for- ■radalmi munkás-paraszt kormány elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, valamint az MSZMP Politikai Bizottságának, az MSZMP Központi Bizottsága, a forradalmi munkás(Folytatás a 2. oldalon.) A háború utolsó hónapjaiban a visszavonuló németek az országnak úgyszólván valamennyi vasúti hídját felrobbantották. Dombóvár közelében a Kapóson és a Sión négy vasúti hidat pusztítottak el amelyek közül hármat már helyreállítottak, a negyedik pedig, amely a legnagyobb híd volt Dombóvár közelében, most van befejezés előtt. Itt eddig cölöp- hídon haladtak át a Budapest—Pécs között közlekedő vonatok. Ez a szükségmegoldás azonban nagyon megnehezítette a közlekedést, mert a cölöphídon csak tíz kilométeres sebességgel mehettek át a vonatok. A most felépülő negyvenöt méter hosz- szú híd jelentősen megkönnyíti a közlekedést a budapest—pécsi vonatok számára. A híd építése befejezés előtt áll s augusztus utolsó napjaiban átadják a forgalomnak. Az átadási ünnepség a hídépítés vezetőjének, Nagy László nak külön ünnepet jelent, ez ugyanis a százötvenedik híd, amit hídépítési munkája során készített. Exportálnak a termelőszövetkezetek Megyénkből már több termelőszövetkezet küldött külföldre gyümölcsöt és konyhakerti terményféleséget a külkereskedelmi vállalaton keresztül. A bonyhádi Mező- és Tógazdasági Termelőszövetkezet például Csehszlovákiába szállított még júniusban két vagon korai káposztát. A faddi Kossuth Termelőszövetkezet egy vagon kajszibarackot és négy vagon Kicfer-körtét (konzervkörtét) szállított ugyancsak Csehszlovákiába. Az idén előreláthatólag még több szállítmány is megy exportra a megye termelőszövetkezeteiből. Korszerűsítették a csatári téglagyárat Naponta 35,2 kiló tej A szarvasmarhatenyésztő gazdák körében már ismert Lippa Ambrus- né zombai parasztasszony neve. Évente legalább egy törzskönyvezett növendék apaállatot ad el továbbte- nyésztésre. Több alkalommal nyert már díjat a megyében rendezett szarvasmarha kiállításokon és egy alkalommal az Országos Mezőgazdasági Kiállításon is díjat nyert szarvasmarhájával. Most Rezeda nevű tehenéről beszélnek a környéken. Rezeda kiváló külemű, bonyhádi tájfajta, törzskönyvezett tehén. Naponta 35.2 kiló tejet ad. Ez az ered mény egyéni parasztnál megyej viszonylatban kiválónak mondható. Nem bántam meg, hogy vájártanuló lettem Igen komoly gondot okozott részemre az elmúlt évben — éppen úgy, mint a többi hasonlókorú fiatal részére — hol tudok majd elhelyezkedni, miután elvégeztem a nyolc általános iskolát. Ez a gond azonban hamarosan megoldódott, amikor egyik alkalommal a kezembe került egy könyv. Ez volt a címe' „Pajtás, mi leszel, ha megnősz?” Ez a könyv számos szakmát ismertetett, többek között a bányászéletet is. Ekkor határoztam el, hogy bányász leszek. Hamarosan jelentkeztem tanulónak a nagvmányoki vájáriskolába, ahol fel is vettek. Azóta eltelt egy év. Nem bántam meg, hogy ezt a mesterséget választottam. Az iskolán igen jó sorunk van, jó az elhelyezésünk, sok érdekeset tanulunk, teljes ellátást kapunk, az étkezésünk kitűnő — s mind ez egy fillérünkbe sem kerül. Most az iskolaév megindításakor ismét sok fiatalt vesz fel az iskola vájártanulónak Szeretettel várjuk őket, remélem, ők sem csalódnak, ha eljönnek közénk. Aki bővebbet akar tudni a vájártanulók életéről, szívesen adok neki felvilágosítást jómagam is, de érdeklődhet az iskolában is, ahol mindenkor szívesen látják. Ifj. Vaszkó György. Szekszárd. Különvonat indul a Balaton mellé és Harkányfiirdőre Az IBUSZ szekszárdi fiókja aug. 4-én 600 személyes különvonatot indított Bonyhádról Siófokra. A megyé bői legközelebb augusztus 11-én indul különvonat a Balaton mellé, Fonyódra. Ez Tolnáról indul és a szekszárd—bátaszék—kaposvári út. vonalon halad a Balaton partjára. A résztvevők 30 perces hajóúttal megtekinthetik Badacsonyt is. Szeptember 8-án Harkányfürdőre indít különvonatot az IBUSZ. x. Gemenc felkészült a szarvaskőgésre Külföldön igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a gemenci szarvasbőgés iránt. Svájcból, Franciaországból, Nyugat- Németországból ép még egy sor nyugati államból már bejelentették igényüket a vadászok egy-egv szarvasbika kilövésére. Sajnos, a vadállomány az árvizek következtében erősen megcsökkent és így mindössze csak tíz bika kilövését engedélyezik. Az őszi vadászatra az előkészületek már megtörténtek. Az első félévben, a nyerstéglakészítési szezon beindulása óta nem tudták követni a napokra felbontott tervet, így napjainkig az esedékes éves terv 62 százalékát tudták csak megvalósítani. A termelés elmaradását leginkább a gyár korszerűtlen gépi berendezése okozta. Az eddig üzemeltetett présgép a követelményeknek nem felelt meg, sok üzemzavar volt munkaközben. A Megyei Bánya, és Építőanyag ipari Egyesülés — a téglagyár felettes szerve — megvizsgálta a gyár munkáját. Elhatározták, gépi-felújítással. a gépek javításával növelik majd a teljesítményt. A gyár munkásainak véleményét is kikérték a gyér felújítási programjával kapcsolatban. A dolgozók megígérték a napi 32 ezer darabos termelést, ugyanis ennyit kellene készíteni naponta, hogy az első félévben a tervtől való lemaradást pótolni tudják. A téglaprés meghajtására üzembeállítottak egy 125 lóerős villanymotort, új törő- és simahengert szereltek a présgépre. A gépi felújításra közel 150 ezer forintot fordítottak. A felújított gépi berendezés már kifogástalanul működik és úgy tervezik a csatári téglagyárban, hogy a korszerű téglapréssel napi 32 ezer darabos termelés mellett az első féléves termelés-kiesést szeptember 15-ig pótolják. A betakarításban is segítettek Az elmúlt hetekben az Erdőgazdasági Szállító Vállalat dolgozói jó munkát végeztek. Júhusban a havi szállítási tervet 115 százalékra teljesítették. A vállalat igazgatója úgy szervezte meg a gépkocsi- vezetők munkáját, hogy naponta hatnyolc tehergépkocsi tudott segédkezni a tamási és a Dunaártéri Erdőgazdaság ga- bonabeszállításniná]. Csaknem minden vasárnap a faszállító gépkocsik gabonát hordtak, sőt nem egy esetben munkaidő után két-három forduló gabonát még beszállítottak a gazdaság gabonaföldjéről is. Szinte hősies munkát végzett Lampek Adám és segédvezetője, Máté József, akik Bátán, a Dunaártéri Erdőgazdaság földjéről, 80—90 centiméteres vízből hordták ki hattonnás tehergépkocsijukkal a gabonát. Jelenleg is árterületről szállítják az Erdőgazdasági Szállító Vállalat gépkocsivezetői a bánya- és tűzifát. I G a hon a osztás a szekszárdi „Béké“-ben KÉT IMRE ül a hajdani „csendőr- laktanya” egyik szobájában egy hosszú asztalnál. Egyikőjük Kovács Imre gyakorlaton levő egyetemista, a másik Varga Imre, a termelőszövetkezet könyvelője. Most mindketten a legelfoglaltabb emberek a szövetkezeten belül. A tagok munkaegység utáni gabonaelőlegrészese- dését számítják. Körülöttük tolongnak az emberek. Mindenki kíváncsi arra. hogy mennyit kap. Az arcok elégedettek. Úgy látszik, örülnek az emberek az osztaléknak. Az egyik belső teremben már mérik is a gabonát. Finom porfelhő vonja be a zsák körül állók alakját. Az épület telve gabonával. A „palánki” raktárak is megteltek. Még soha nem volt ennyi gabonája a tsz-nek. Még javában folyik a cséplés. de már nem tudják hova raktározni a gabonát. Az osztalékon is meglátszik, hogy az idén bő termés volt. De talán beszélgessünk egykét csoport taggal, akik eddigi munkájuk eredményének jutalékát, a búzával, árpával megtelt zsákokat szállítják még a mai napon otthonaikba. CSEHÁK MIHÁLYNE. kedves, idős néni, a bejáratnál szólított meg bennünket és elújságolta, hogy az öregek is kapnak annyi gabonát, hogy még eladásra is jut. „Mi kapunk kilenc mázsa búzát és hat mázsa árpát. A búzából hat mázsát itthagyunk a szövetkezetben és majd együtt adjuk el az államnak. Amint Csehák nénivel beszélgettünk, ott termett Antal János, a szövetkezet egyik legszorgalmasabb tagja, aki már hordja a búzával tele zsákokat a kocsira. „Mi kapunk negyven mázsa búzát — mondja. — De kérdezzék meg az asszonytól, 6 jobban tudja.” Antal nénit nem találtuk meg. vele nem tudtunk beszélni. De a mindenttudó könyvelő elmondotta helyette. hogy ők 962 munkaegységükre 38 mázsa 40 kiló búzát és 27 mázsa 60 kiló árpát kaptak a mostani osztásnál. — De van olyan tagunk is. aki ennél többet kap — szól közbe Kiss Antal elvtárs, a szövetkezet elnöke. — Ki az? — kérdeztük. A választ erre is a könyvelő adta meg: — A Vincze-család 1251 munkaegységet szerzett augusztus 1-ig, erre összesen búzából és árpából 82 mázsa 54 kilót lutpnak most. LEHETNE így sorolni tovább, még sokáig. Egymásután mondják el ugyanis a tagok, hogy egy szorgalmas szövetkezeti paraszt 20—30 mázsa gabonát kap a közösből, s ezzel nagyon megvannak elégedve. Hogy mit csinálnak ezzel a sok gabonával? Erre Janó József, a szövetkezet magtárosa, adja meg a választ: „A felesleget eladjuk az államnak. Itt mindjárt feliratkozik, akinek eladó búzája van, megmondja, hogy mennyi a felesleg és azt közösen szállítjuk az állami magtárba, ahol becsületes árat kapunk érte.” Míg ott voltunk, kilenc tsz-tagnak mérték ki a gabonát és ők 70 mázsa búzát szándékoznak eladni az államnak. Előzetes kalkulációk szerint a tagok, a Béke Tsz tagjai. 200 mázsa gabonát adnak el az államnak a kapott részesedésből. Hogy miért éppen az államnak adják el? Ben- kéné, az egyik tsz-tag erre így válaszolt: — Mert így sokkal jobban járunk. Ha közösen adjuk el a gabonát, 238 forintot fizetnek egy mázsáért. Ha viszont mindenki maga adná el a felesleget, akkor csak 218 forintot kapnánk egy mázsáért. VÉGEZETÜL még csak annyit, hogy a Békében a mostani gabonaosztás az augusztus 1-ig szerzett munkaegységek arányában történik, összesen 21 000 a munkaegység, s erre most kiosztanak a szövetkezetben 570 mázsa árpát és 840 mázsa búzát.