Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-25 / 199. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Cigány versgyűjteményt ad ki a Babits Társaság Több országos napilap hírüladta, a Népújság is bejelentette és bár helybeli irodalmi körökben közszájon forogj az emberek többsége édes keveset, vagy éppenséggel semmit sem tud arról, hogy a Babits Társaság a megye határain túlnövő jelentőségű gyűjtemény kiadására készül. A megyében élő cigányok népköltészetéből gyűjtenek össze egy könyvre valót, amely még ebben az évben meg is jelenik. A munkát Csányi László és Adrásfalv; Bertalan végzi. Az ötlet majdhogynem véletlenül született meg. Egyéb irányú gyűjtőmunka során a Társaság néhány tagjának feltűnt a cigányok verseinek dallamossága, csodálatos szimbolizmusa, a balladák drámai feszült sége. Ettől a felismeréstől csak egy lépést kellett megtenni a rendszeres, tervszerű gyűjtésig. Bár ez a lépés nem volt könnyű. Akadályt jelentett az anyagi eszközök szegényessége (pénzhiány, rossz magnetofon közlekedési eszközök hiánya stb.) a cigányok bizalmatlansága, a nyelvi nehézségek és természetesen a még ma is élő és ható előítéletek. A cigánykérdés — és ez nemcsak nálunk, hanem a Szovjetuniót kivéve, szerte a világon — elsősorban és főleg rendőri ügy. A cigányokat az emberek többsége lenézi, a cigányokat — valljuk be őszintén — nem tartják egyenrangú embernek. Következésképpen mindenki azt hiszi róluk, hogy szellemileg meglehetősen fogyatékosak, munkára és becsületes életre képtelenek, tehát legjobb ha meghúzódnak valahol a társadalom perifériáján és élik kunyhóikban a maguk elszigetelt, bár egy kissé misztikus és érdeklődést keltő életet. Ek a meglehetősen elterjedt nézet a cigányversek hallatán, ahelyett, hogy kedvüket szegte volna inkább megerősítette a fiatal írók hitét abban, hogy jó munkát végeznek, amikor a cigányversek és dalok tolmácsolásával cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a cigány is ember, méghozzá nem is akármilyen hanem egyenragú ember, mert amelyik nép ilyen irodalmat alkot, az semmivel sem alávalóbb más nemzetnél. A munka körülménye; a legjobb akarattal sem mondhatók kielégítőnek. Néha hasznos lenne' megvendégelni egy-egy verselőt, egy-egy „nótafát”, dehát a Társaság szegény, semhogy erre, még másra sincs pénz. Ha az írónak van, ,hát saját zsebéből fizet egy pohár sört, vagy egy nagyfröccsöt. Állítólag Dunaszentgyörgyön és Pálfán sok szép verset tudnak az ott élő cigányok. Ezeket is fel kellene gyűjteni, de ehhez autó kellene. Autót viszont senki sem ad. — Hiába, erre a célra nincs. A cigány versgyűjtemény azért elkészül, mert megbocsáthatatlan bűn lenne nem megcsinálni. Az idő sürget. Nem könnyű már fellelni néhány öreget, ak; a régi verseket is tudja. Néhány esztendő, ezek kihalnak, s velük együtt kihal egy serg gyönyörű népköltemény. Amit ma nem gyűjtünk ösz- sze, holnapra esetleg már felgyüjt- hetetlenné válik. Az idő sürget, mentsük hát, ami még menthető. Bár a cigányköltészetet nem fenyegeti, egyelőre legalábbis nem, az elsorvadás ,a pusztulás, mert mindent megénekelnek ma is, azt is, am; ma történik. Minden költészetté válik kezük alatt, helyesebben az ajkukon, néha úgy érzi az ember, hogy versben beszélnek, sőt, versben gondolkoznak. Mennyivel gazdagabb ebben, mint a magyar népköltészet, amely a tegnapban él s nem tudom, el jut-e valaha a máig. S míg a cigányköltészet na- ponta újat teremt, addig állandóan pusztul a régi, amely pedig méltán megérdemli a feljegyzést. S erre alkalom csak ma van, holnap már késő. Nem kuriózumokat gyűjtünk, csalódik hát az, aki valami egzotikumot vár ettől a gyűjteménytől. A cigányok versei nem különlegességek, ha csak annyiban nem, hogy minden remekmű különlegesség. A különlegesség varázsával legfeljebb csak annyiban bír, hogy hosszú időn át a cigányok egyszerű rendészeti ügy voltak, csak egy évtized óta kezdik felismerni, hogy munkásnak sem utolsó fajta, és ha kellően foglalkoznak velük mindenütt megállják helyüket. S ha már felismertük, hogy a cigány sem alsóbbrendű faj, akkor adjunk teljes polgárjogot költészetüknek is, amely nem kuriózum, nem különlegesség, hanem szerves része az ebben a hazában élő népek és nemzetiségek irodalmának. S hogy ezt könyvvel dokumentálni mi vállaltuk feladatul, arra csak büszkék lehetünk. Egy rövid írás keretében ennél többet nem lehet elmondani. — A gyüjetmény készül. Hitvallás lesz a mélységes humanizmus, emberszeretet, az emberiségben és emberekben való feltétlen bizalom mellett. Jelentőségét növeli, hogy cigányversekből ezideig sem hazánkban, sem külföldön, tudomásunk szerint, gyűjtemény nem jelent meg. L. GY. Helyesírásunk bizonytalan helyzete 1954-ben megjelent az új helyesírási szabályzat, őszinte érdeklődés fogadta, sőt, az érdeklődés jóval nagyobb volt, mint az Akadémia helyesírási főbizottsága is várta. Az új szabályzat mégis nagy kiábrándulást keltett s heves sajtóviták követték. Az ellenzéket a nyilvános viták sem tudták meggyőzni s hova-tovább egy furcsa felemás helyzet állt elő. A főbizottság makacsul ragaszkodott továbbra is nyilvánvaló tévedéseihez, sőt, Benkő Lóránd egyik tanulmányában kijelentette: Nem volna bölcs dolog a kiadás elveit és szerkezetét megbolygatnunk — a gyakorlat pedig nem vette át az új szabályzatot. — S ebből adódik az, hogy ma újságjainknál, iskolai gyakorlatunkban egy-egy szó írása többféleképp is előfordul, aszerint, hogy tanárban, íróban, nyomdászban pillanatnyilag a szabályok tisztelete vagy a helyes nyelvérzék kerekedik-e felül. Az új szabályzat nem is mehetett át a gyakorlatba. Készítői egy eléggé furcsa vezérelvből indultak ki: mindenáron egyeszerűsíteni akartak mindent. Ez az egyszerűsítés aztán nem egyszer vagy a nyelv elszegényítésé- hez vezetett, vagy pedig teljesen indokolatlan volt. Annakidején a tudományos megalapozottságú tanulmányoktól a gúnyiratokig számos helyen támadták az új szabályzatot — általában joggal. Ezúttal nem bocsátkozunk részletekbe, csak egy-két példát idézünk, emlékeztetőül. Félvilág helyett, aminek sajátos jelentése van, fél világot kellene írnunk. Harmadikutas politika, mondja a szabályzat, de vele született betegséget ír elő, ami ott egy szó, az itt kettéválik. Nincs enmagam — k; tudja, miért akarják kiirtani? Az elválasztásoknál is baj van: ge-og-ráfia? A legtöbb baj a vajjonnal van .amelynél mindössze egy j-t engedélyez a szépnevű helyesírási főbizottság. De ugyanígy nem lehet elfogadni az idegen tulajdonnevekkel kapcsolatos szabályokat sem: miért kívánja a főbizottság, hogy ezt írjuk: Madáchcsal — Ma- dách-al helyett? A példákat folytathatnék, hisz rengeteg a zavar a-szerű képző használatával, az ikes igékkel stb. A főbizottság azt mondja „Fogadják szeretettel, megértéssel; sajátítsák el, tartsák meg rendelkezéseit s igyekezzenek megtartatni őket másokkal is.’’ (Deme László.) De ugyanez a szerző, nagyon bölcsen ezt is írja: „Törvényerejű csak olyan szabályzat lehet, amelyik helyes szabályokat tartalmaz.’’ Helyben vagyunk. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy az új helyesírási szabályzat nem tartalmaz helyes szabályokat, mert három év alatt sem tudott átmenni a köztudatba s ahelyett, hogy egységessé tette volna helyesírásunkat, zűrzavart, bizonytalanságot okozott. Benkő Lóránd maga írja, „még a jelen szempontjaiból is van rajta javítanivaló” — de akkor miért nem szűri le az elmúlt évek tapasztalatait a főbizottság és miért nem javítja ki azokat a nyilvánvaló hibákat, amelyek felesleges félreértéseket és bonyodalmakat okoznak iskoláinkban, nyomdáinkban? A főbizottság működésének csak akkor van érteimé, ha megszünteti a bizonytalanságot, ha rendet és egységet teremt nem pedig zűrzavart és bonyodalmat. CSÁNYI LÁSZLÓ Dunaföldvári szokás...? . a pártnak, a szövetkezeti vezetőknek és minden öntudatos termelőszövetkezeti tagnak a jövőben naqyobb qondot kell fordítani a termelőszövetkezeti parasztsáq eqyséqének, nevelésének, öntudatának kikovácsolására az eqyséqes, eqészséqes szövetkezeti szellem kialakítá- tására.” (A párt agrárpolitikai téziseiből.) A dunaföldvári Alkotmány Tsz-ben megnéztük, milyen a szövetkezeti tagok egysége, s ebből kiindulva, megvannak-e a feltételek ahhoz, hogy a gazdálkodás területén belátható időn belül előre lépjenek. Ami ezt a két egymástól el nem választható kérdést illeti, arról a következőket lehet elmondani: Az első tsz-tag, akivel beszéltünk, Demeter Sándorné volt. Örömmel újságolta, hogy egy-egy munkaegységre kaptak a szövetkezetből 6 kiló búzát és 2 kiló árpát. „A keresettel meg is vagyunk elégedve. Itt nincs semmi baj, de örökké piszkálnak, örökké bántanak bennünket” — mondotta. Megcsuklótt a hangja, s sírva panaszolta el, hogy lopással gyanúsították őket. Elkeseredésében még azt is mondta, ősszel kilépnek a tsz-ből. Beszéltünk még Juhász Ferenccel, a szövetkezet magtárosávaL Tőle is megkérdeztük, milyen a termelőszövetkezetben a tagok egysége. — Rossz! — hangzott a szűkszavú válasz. — S miben látja ennek az okát? — Tudjaisten __ Dunaföldváron szok ás, hogy az emberek marják egymást... Más szavakkal, de ugyanezt mondotta el Fatala Gyula, a szövetkezet párttitkára, Szabó Sándor, a tsz egyik kovácsa, s Pere János, a szövetkezet elnöke is. A dunaföldvári Alkotmány Tsz jó gazdaság, nyugodtan lehet mondani, a paksi járás, sőt a megye legjobb termelőszövetkezetei közé tartozik. Fiatal elnöke — akinek agronómusi diplomája van — jól irányítja a gazdaságot: Ügy, hogy két éven belül olyan belterjes gazdálkodás lehet az Alkotmányban, mint amilyen a „nagykönyvben meg van írva.” A szántóterületnek jelenleg tíz százaléka évelő pillangóstakarmány. Annyi jószág van a közösben, hogy 5,7 holdra jut egy számosállat. S noha ez még nem mondható jónak, de megvan a törzsállomány, ami biztosíték arra, hogy két éven belül három holdra jut egy számosállat. Termelnek a szövetkezetben pillangóstakarmány-magvakat, és a terv az, hogy jövőre már a szántóterület 17 százalékát vetik be lucernával, lóherével. Ami pedig a tagok ezévi részesedését illeti, még a legpesszimistább tsz-tag is biztosra veszi, hogy eléri az 50 forintot az egy munkaegység értéke. S hogy még több legyen a bevétel, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője, Walter János javasolta a szövetkezetnek, hogy vásároljanak kiselejtezett szarvas- marhákat, s — mivel szántóföldi takarmány van bőven — hizlalják meg azokat, s adják el. A vásárlásra az állam még célhitelt is biztosít a tsz-nek. Az alkotmánybeliek meg is ígérték, hogy ezt is megvalósítják. Az anyagi érdekeltség tehát megvan a tsz-ben, a tagok egyrésze mégis kifelé kacsingat. Maga az elnök is azt mondta: gondolkozik azon, hogy az év végén kilép. Ez pedig ahhoz a bizonyos dunaföldvári szokáshoz vezethető vissza, amit legjobban így lehet megfogalmazni: Hiba van a szövetkezeti tagok egységével... Azt mindenki tudja, hogy még a legjobb családban is összezörrenek néha ezen, vagy azon. Hogyne fordulna ez elő egy olyan nagy családban, mint a szövetkezet, ahol 70—80 család van együtt? — bizony ez előfordul! Node ez nem egyeztethető össze jazzal, hogy egyik 1957 augusztus 25. Néhány gondolat a Magyar Játékszín műsorpolitikáj áról A felszabadulás után színház-kultúránk vitathatatlanul nagy eredményeket ért el, játékfelfogásban, ötletességben, alaposabb művészi munkában egyaránt messze túlhaladta a felszabadulás előtti színházat. Mindez nemcsak egy-egy időszakra mondható el, hanem az itt-ott megjelenő hibák ellenére is jellemzője az elmúlt 12 esztendőnek. A fejlődés feltételeit — nyilvánvaló, mindenki előtt ismeretes — népi demokráciánk teremtette meg, s e lehetőségeket művészeink kihasználták... A színházak legtöbbje ezen idő alatt kezdeményezésekkel lépett tel, megpróbált új utat keresni, néhány közülük azonban a régi kitaposottat választotta erényeivel, hibáival együtt. ... Állandó színháza, sajnos, nincs városunknak — nézzük meg hát alaposabban annak a társulatnak a műsorpolitikáját, amelyik legtöbbet vendégszerepei nálunk, s amelyiktől azt Várjuk hogy a műsorában szereplő darabokkal, a szórakoztatással párhuzamosan .nevelje is a közönséget. A Magyar Játékszínről szeretnék ilyen formában írni, ilyen követelményeket támasztva, vizsgáin; munkáját. — A Magyar Játékszín művészeinek különösen feladata a nevelés, mert művészi nevelő tevékenységük nem egy színház keretei közé szorítkozik, hanem járják a vidéket, falvakat látogatnak, falusi emberek előtt játszanak, s mindezt azért teszik, hogy neveljenek, tanítsanak a színjátszással, a szórakozással. Ha munkájuk során eredmény nem mutatkozik, akkor érdemessége vitatható. Itt már természetesen nem az egyes csoportok művészei a felelősek annyira munkájuk eredményességéért, vagy eredménytelenségéért, mint inkább a Magyar Játékszín vezetői, akik egy- egy darabot műsorra tűznek, vidékre küldenek. Nos, mit adott a Magyar Játékszín közönségének fennállása óta? Talán említsünk néhány darabot: „Ida regénye’’ (zenés vígjáték .három felvonásban), Marica grófnő (nagyoperett, I három felvonásban), Vadvirág (ope- ! rett, három felvonásban). Majd utoljára a „Szerelmi párbaj” (vígjáték). A megyében volt még többek között a Néma levente, a Holdfényes vőlegény (vígjáték), az egyikről rossz, a másikró; jobb vélemény alakult ki. Valamennyi darab víg, könnyű, véletlenül sincs köztük komoly színmű, dráma „esetleg” aktuális problémát tárgyaló színmű. Közbevetem, hogy az aktualitás nem minden esetben jelent nap; eseményt. Egy régebben íródott színmű lehet aktuálisabb egy napjainkban írott és játszódó színműnél. Nem láttunk tehát a Magyar Játékszíntől komoly, mélytartalmú, tanító nevelő darabot, viszont annál több polgári giccset — tisztelet a kivételnek — az álművészetet népszerűsítő darabot. Úgy érzi az ember, hogy színházkultúránkban nincs is más csak O. Péter bornagykereskedő, ügyetlen Bogár Vince, Marica grófnő ... szóval bárók, hercegek grófok és hamisan ábrázolt, ügye-fogyottnak, fajunkénak bemutatott kisemberek ... Ezt érzi az ember, de az érzelmen túl tudja, hogy van más is. Van. Dehát miért nem ad abból is valamit a Magyar Játékszín. Van a magyar színpadirodalomnak, — hogy csak néhányat említsek — Bánk bánja, János vitéze, Tanítónője, Nórája Eszperanzája... És sorolhatnám tovább a világirodalom nagy színpadi alkotásait is. Lehet, hogy a Magyar Játékszín vezetői a kezdő társulat anyagi nehézségeit tekintve, a játszott darabokat kasszadaraboknak szánták, szerintünk a Bánk bán, a János vitéz, vagy az Ármány és szerelem... bármikor számíthat olyan anyagi sikerre Is, mint a fent említettek bármelyike ... Szeretettel érdeklődéssel várjuk a Magyar Játékszín művészeit továbbra is reméljük, hogy a kezdeti nehézségeken botladozó lépések után határozott vonalat követve, műsorpolitikájukban is haladást tapasztalunk, olyan haladást, amely a szocialista, realista ábrázolás felé tart, olyan előrehaladást bizonyító előadásokat várunk tőlük, ami segíti a szocialista embertípus kialakítását. B. G. Szóvátesszük... Az ellenforradalom kellős közepén távolították el Iregszemcse község VB titkárát. Az ellenforradalmi tettet a jogaiba azóta visszaállított járási tanács szentesítette. A munkakönyvét ,,Hozzájárulás” beírással adta ki. Vannak a megyében néhányan, akiket nem helyeztek vissza eredeti funkciójukba és kiadták nekik a munkakönyvét. Ezek többségükben nem állták meg helyüket megfelelően a vezetőposzton. De ezúttal nem erről van szó, hiszen pár héttel később a munkakönyv kiadása után ugyanaz a járási tanács visszavette állományába az elvtársat! tehát valószínű, hogy előző munkahelyén megfelelő munkát végzett. Sőt, ugyanabban a beosztásban is alkalmazta, jelenleg az ozorai VB titkára. Azért, mert a járási tanács nem merte visszavenni azonnal az elbocsátott VB titkárt — könnyebb volt így kitérni a „népszerűtlen’’ dolog elől — hozzájárult olyanhoz, amit nem akart a munkakönyv tulajdonosa csak az ellenforradalmárok. Azután visszavette, más községben alkalmazta, de a munkakönyv eredeti bejegyzését nem változtatta meg. Ezáltal megszűnt a folyamatos munkaviszony, s ez számos területen éreztetheti hatását. ember a másikat lopással vádolja, csirke- ' fogónak tartsa. Dunafoldvaron sajnos, 1 , ...... J ilyen is előfordul. Egyik ember meg-,»™1« ve°uhs uOV döntene, hogy nem issza a másik féldeci pálinkáját, s ezért j járul hozzá az ellenforradalmi gaztet- a magtárost — aki íi pálinkát kiadta —■! szeTitGSÍtes&hGz @s & miiTilcü,“ csalással vádolták. Az állatgondozókra |> könyvi bejegyzést a tényeknek meg- már többször mondták, hogy megdézs-l1 felelően megváltoztatná, s ezzel régi málják a közös állatok takarmányát. A1 jogaiba helyezné vissza a VB titkárt. leltározókra, hogy „elsikkasztottak” né-l1 hány birkát. Az ilyen megnyilvánulások 11--------------------------------------------------■ t ermészetesen nem használnak a termelő-1* szövetkezeti tagok eggyékovácsolásának, i1 hanem fordítva — szétzüllesztik a tagsá-f got. Mint már azt mondottuk, a szövetkezetben azt mondják, dunaföldvári specialitás a vádaskodás. Ez sajnos nem így áll. S, hogy mit lehet ellene tenni? Aki azt mondta felebarátjára, hogy gazember, nyomban bizonyíttassák be vele. S ha csakugyan az, akkor nincs helye a szövetkezetben. Ha pedig nem az. akkor r ne tűrjék meg, hogy vádolják. Mert a*r alapnélküli vádaskodás a jó gazdálkodás? fékezője nemcsak Dunaföldváron, de más' termelőszövetkezetben is. S e tekintetben r elsősorban a tsz pártszervezetére és a * vezetőségre hárul nagy feladat. A jó el-1 lenőrzéssel, a megalapozott bírálattal a‘ vádaskodások meg nem tűrésével har- ? colni kell a párt agrárpolitikája tézisei- ’’ nek megvalósításáért, a termelőszövetke-f zeti tagok egységének megteremtéséért, f Most Jelent meg Heltai Jenő Toliforgatók cimű három kis-_ f regényét tartalmazó kötete (
