Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-21 / 170. szám
1957 JÜLIUS 21. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1 Agitáljon minden kommmunista Kibővített pártbizottsági ülés Bonyhádion A kommunisták életében mindig nagy jelentősége van egy-egy tanácskozásnak. Mégis a mostani, bonyhádi kibővített pártbizottsági ülés az eddigieknél nagyobb hord erővel bir. Nemcsak azért, mert Daradics Ferenc elvtárs, a járási párt- bizottság titkára, élményszerű beszámolója nyomán az országos pártértekezlet határozatait beszélték meg, s az ebből adódó feladataikat, hanem azért is, mert minden eddiginél bátrabb, közvetlenebb hang érvényesült a beszámolóban éppúgy, mint a hozzászólásokban. Nehéz egy ilyen egésznapos értekezlet anyagát röviden papírra vetni minden apró részleteivel foglalkozni. Nem is vállalkozunk rá, csak a fontosabb részeket ismertetjük. Ezek között is első helven áll — melyet a beszámoló is említ — a pártegység további megszilárdításának döntő feladata, s ezzel párhuzamosan a tömegkapcsolatok állandó erősítése, ellenforradalom még meglévő elemeinek és ellenséges nézeteinek megsemmisítése. A feladatokat ebből kiindulva jelölte meg a beszámoló. Minden párttag dolgozzon. Jó példákat sorol fel, mint a te- veli, bonyhádi üzemek pártszervezetei. De vannak még olyanok is, mint a kakasdi. cikói szervezetek, ahol a párttagok még egymásközt sem dolgoznak, nemhogy a tömegek között. Márpedig ha a belső élet gyenge, kifelé sem tud eredményesen dolgozni a pártszervezet. Különböző veszélyes nézetek leküzdésére is felhívta a figyelmet a beszámoló. Újra és újra elhangzik: Ne legyen olyan párttag, aki nem dolgozik a különböző tömegszervezetekben, mint a szakszervezet, Népfront, KISZ, a Nőtanács stb. Főként az előbbi két szervezet nagyobb segítéséről sok szó esik, amely eddig elhanyagolt területe volt ? kommunistáknak. Mindezekből kiindulva, részletesen tárgyalta a beszámoló a gazdasági feladatokat is, tn szén a jobb élet alapja: minél többet és jobbat minél olcsóbban termelni. A hozzászólások szókimondó, bátor hangja arról győzött meg bennünket': a járás kommunistái egyetértenek az országos pártértekezlet határozataival, akarnak és tudnak annak szellemében ,azok megvalósításáért küzdeni. Ne feledkezzünk meg az elmúlt ellenforradalomról — mondotta Lovász elvtárs a nagy- vejkei tanács elnöke, majd azután elmondotta, hogy nemcsak a párttagokkal, hanem a pártonkívüliekkel is ismertetik a pártértekezlet anyagát. Szinte valamennyien beszéltek, mint Baricz Dénes elvtárs arról hogy a megtévedt embereket meggyőző, bizalmas szóval kell felvilágosítani. de az ellenforradalmárokat keményen meg kell büntetni és le kell leplezni a becsületes emberek előtt. Teszler Vendel elvtárs a pártegység erősítése érdekében s káros intrikálás elleni harc jelentőségét fejtette ki. Illusztráció Daudet Dabomev bírálva ctmfl könyvből Sok szó esett a tömegkapcsolatok fejlesztéséről, a bizalom kérdéséről. — Bízni kell a becsületes, jószándékú emberekben — hangzott el többször is — és véleményüket javaslataikat meg kell hallgatni, fel kell használni. Papp Károly elvtárs a Bonyhádi Zománcművek pártszervezetének titkára felszólalásából kitűnt, hogy nálunk milyen módszerrel sikerült jó eredményekkel bevezetni a teljesítménybérezést. — Ha valaha szükség volt a szocialista szektorok példamutatására, — kezdte hozzászólását Balogh József elvtárs a Juhépusztai Állami Gazdaság igazgatója — most még fokozottabban szükség van rá. E téren nem is lesz hiba a gazdaságban. Beszélt arról is, hogy a felső vezetés sokszor akadályozza őket a jobb eredmények elérésében, a lóállomány selejtezését nld. éppen a behordás előtt rendelték el, s ez hátráltatja a munkákat, hisz a vontatókhoz sem kapnak gumit. Minden hozzászólásban szerepelt az ifjúság nevelésének fontosságát hangoztató és megértő vélemény. — Fodor Jánosné elvtársnő a fiatalok munkára, munkaszeretetre való neveléséről beszélt általános helyeslés mellett. Siklósi elvtárs a megyei KISZ szervezőbizottság titkára pedig arról beszélt, milyen módon segítsék a pártszervezetek a KISZ-t. — Ne hagyják magukra — mondotta többek között. — A fiatal kommunistákat feladatokkal küldjék a KISZ-be. s utána kérMagyarkesziben július 10-én olyan esemény történt, amelyre az egész község felfigyelt, s még ma is erről beszélnek. Letartóztatták Takács János 54 holdas kulák fiát, Takács Pált. A tamási járásbíróság még 1956 tavaszán elrendelte Takács János házáruik elárverezését, mert közel 50 000 forint adótartozása volt. Takács Pál azóta is állandóan azon törte a fejét, hogyan szerezhetné vissza a házat/ leendő jussát. Erre elég kedvező alkalom kínálkozott az október-novemberi ellenforradalom idején. Takács Pál akkor felkereste a községi tanácsot és követelte volt házának visszaadását. November végén azonban értesítették, hogy nem kaphatja meg volt házát, mert törvényes keretek között, a törvény előírásainak megfelelően történt az árverezés — adóhátralék miatt. Takács Pál — akit mindenki részeges Takácsnak ismert, mert naponta H sendesek a tantermek, a lakószobák, a szépen gondozott park fái alatt sem igen látunk hancúrozó gyerekeket. Pedig nyáron sem szünetel a faddi állami fiú- kollégium. Jelenleg is hatvannégy budapesti, ugyancsak állami gondozott gyereket látnak vendégül, ezenkívül az itt tanulók közül is húsz tő a kollégiumban tölti a nyári vakációt. A budapesti vendéggyerekek két nevelő-tanáruk felügyelete alatt kirándultak a Dunához. Az idevaló gyerekek közül ki ping-pongozással, ki tornászással tölti idejét, tíz-tizenkét gyerek pedig, Somogyi Lajos nevelő-tanár felügyelete mellett, repülőmodelleket készít. Így, munkaközben beszélgettünk Somogyi Lajos fiatal pedagógussal, aki a faddi kultúrház igazgatója, és a községi KISZ-szervezet egyik legaktívabb tagja. Somogyi elvtárs szívesen foglalkozik az ifjúsággal és amikor a párttól azt a feladatot kapta, segítse az ifjúsági szervezet megalakítását Faddon, nagy hozzáértéssel fogott munkához. — Május elsején tartottuk az alakuló gyűlést — mondotta. — Húsz taggal kezdtük a munkát. Eljöttek közénk a régi DISZ-tagok is. Zömmel azonban új tagokból alakult meg a faddi KlSZ-szer- vezet. A gyűlés résztvevői Takács Istvánt választották meg a KISZ-szervezet titkárának. Másfél hónap után ismét titjék számon a munkájukat, valamint vonják be az ifjúsági vezetőket a pártvezetőségekbe is. Szóba kerültek a termelőszövetkezetek problémái is. A beszámoló és a hozzászólások egyértelműen hangoztatták ,hogy a paraszti felemelkedés igazi útja a nagyüzemi gazdálkodás. Természetesen az eddigieknél sokkal megértőbben, több emberséggel kell ezirányban a dolgozó parasztok között felvilágosító munkát végezni. Lai Henrik elvtárs arról beszélt, hogy több segítséget várnak a bátaapáti tsz-ben a járástól és a gépállomástól. A tsz-tagok ezévben különösen jól vizsgáztak munkaszeretetből, nemcsak a maguk munkáját végzik szorgalmasan, hanem a tanács segítségére is siettek, mintegy hetven hold gabona betakarításában. Nappal a sajátjukat, éjjel a tanácsét végezték, mivel a tanács nem kapott munkásokat. Hunyadi Károly elvtárs a Népfrontbizottságok újjászervezéséről munkájuk beindításáról s a kommunisták segítésének fontosságáról beszélt részletesen. A tanácsokban dolgozó kommunisták fokozott felelősségéről szólt Bercsényi elvtárs. Az AKÖV munkájáról beszélt Pamuk elvtárs. Ságvári Ágnes elvtársnő a központi bizottság irodája részéről szólt hozzá. A pártegység erősítésének és jelentőségének fontosságát hangsúlyozta, s elemezte a proletár nemzetköziség feladatait. Daradics elvtárs válasza után az Internacionálé éneklésével ért véget az ülés. kétszer is berúgott, értesült az SZKP Központi Bizottságának határozatáról. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy már a Szovjetunióban is megváltozik a helyzet, meggyengül a szocialista tábor. Ezt igyekezett kihasználni s ismét előállt követelésével. Azonban most már nemcsak követelt, de fenyegetőzött is: „Itt is megváltozik a helyzet, a kommunistákat egy-két nap múlva felakasztják. Minden kommunista a saját kertjében lóg majd". Ilyen szavak kíséretében támadta meg július 10-én a pártonkívüli Bertalan Józsefnél, aki az elárverezett házban lakik, s még ugyanezen a napon hasonlóan járt el Keserű Jánossal szemr ben is. Nem sikerült a terve, mint ahogy nem sikerült októberben sem. Ezúttal is elszámította magát és az erős proletárdiktatúrával találta magát szembe, ö nem így akarta. kárt kellett választani. Takács elvtárs ugyanis Komlóra ment dolgozni. Ezután Mácsik János parasztfiatal lett a titkár, s ez a változás némileg vissza is vetette a szervezet fejlődését, bár mindkettejüket szerették a fiatalok. Mácsik János, az új titkár, igen sokoldalú, leleményes fiatalember, ö maga a falu első sportolója, de a munkája és magatartása után is tekintélye van a fiatalok előtt. A faddi KISZ-vezetőség igyekszik vonzóvá tenni az ifjúság előtt a KISZ szervezeti életét, amelyet nem a hivatalosan megtartott értekezletek jellemeznek, hanem rendezvényekkel, kirándulásokkal teszik változatossá a fiatalok életét.-— Az elmúlt vasárnapok egyikén például esónakkirándnlást szerveztünk — mondja a fiatal pedagógus. — A faddi halászoktól csónakokat kértünk kölcsön és a faddi Dunaágon végigesónakázva, egy árnyas tisztáson kötöttünk ki. Fürödtünk, sportoltunk, napoztunk, ki sakkozott, ki főzőcskézett. A kirándulás egésznapos volt. a fiúk. lányok iól érezték magukat. Pompásan szórakoztak. Szombatonkint a kultúrházban, amely egyre inkább a fiatalok otthonává vált, klubestéket tartunk. Itt is ki-ki a saját ízlése szerint szórakozik. Vannak, akik a lemezjátszó zenéjére táncolnak, vannak, akik szenvedélyes sakkpartikat rendezElszámította magát... „A végén pattanik as ostor.*“ M iközben a határt járjuk, Kovács Kálmán, az alsóleperdi Állami Gazdaság vörösegyházi üzemegységének a vezetője, sokat beszél egy traktorosról, aki munkájával példát mutat a többieknek. — Soha nem válogat a munkában. Bármilyen munkát is adok neki... meg is csinálja ellenvetés nélkül, s a teljesítményén is meglátszik a szorgalmas munka. Eddgi r1\ár 1575 normálholdnyi munkát végzett traktorával, és messze maga mögött hagyta az üzemegység traktorosait, akikkel együtt dolgozik — mondja az üzemegységvezető, és ahogy beszél, közben oda is ér a kocsi a hatos számú táblához, ahol Földi István, a sokat emlegetett traktoros, most kombájnnal aratja a búzát. Helyesebben mondva — aratná a búzát — ha jó lenne a kombájnja. Ahogy odaérünk, éppen javítgat. Tetőtől-talpig olajos. A kombájn hűtőjét szereli, gyors, kiszámított mozdulatokkal illeszti a villáskulcsot a „csavaranyához”. — Elszakadt a hidralika-lánc s a hűtőberendezés is megrongálódott — mondja, amikor a hiba oka felől tudakolództunk. Majd megjegyzi: „Azért a versenyben emiatt nem fogok lemaradni. Néhány óra javítás, aztán csinálom tovább a munkát...” — Ebből a fiatalemberből nem hiányzik a fiatalos munlsalendület. Gyors mozgása, vidám jókedve, szakszerű, magabiztos munkája ezt bizonyítja, még csak huszonhét éves, de már kilenc év óta traktoros. Ért a gépekhez — valósággal hozzánőtt a traktorhoz — mondják róla. A kombájnnal, amelyet most javít, már a negyedik aratást végzi. Tavaly negyedik lett az állami gazdaságok kombájnosainak versenyében. Most is a megye állami gazdaságaiban dolgozó ötven kombájn-vezető versenyében a negyedik helyre tört fel, pedig később kezdett neki az aratásnak, mint a többiek. Takács Jancsi, a fiatal zsákos (ö ügyel arra, hogy a kombájnra kötözött zsákokba megfelelő mennyiségű búza menjen), most minden figyelmét a kombájnista Földi István munkájára fordítja és szerényen adogatja neki a szerszámokat a szereléshez. Ö is traktorista, később pedig kombájnvezető akar lenni. Jelentkezett is traktoros iskolára, csak még nem tudja, hogy felveszik-e. . . Varjú József, a verseny első kombájnosa is, ebben a gazdaságban dolgozik. Az elmúlt hét szombatján együtt olvasta Földi Istvánnal a verseny értékelését. Földi, aki akkor még a negyedik helyen állt, azt mondta Varjú Józsefnek: „Azért el ne bízd magad Jóska, mert majd a végén pattanik az ostor...” i H. T. KULTURHÍREK GYÖNKRÖL Többször adtunk már hírt arról, hogy a gyönki járási kultúrháznál milyen munkák folynak. Legtöbbet a szabadtéri színpad építésével foglalkoztunk. Most úgy értesültünk a kultúrház vezetőjétől, Magyari Bélától, hogy a kultúrház épületét is javítják. A Megyei Tanácstól 20 ezer forintot kaptak erre a célra. * A gyönki községi tanács négyezer forintot szavazott meg a járási kultúrház szabadtéri színpadának építésére. * Szervezik a kultúrház zenekarát is, amelybe eddig huszonnégyen jelentkeztek. A tervek szerint két zenekart: egy fúvóst és egy szalonzenekart hoznak össze. A hangszerek vásárlására 3500 forintot adott a kultúrháznak a Magyar- országi Német Dolgozók Demokratikus Szövetsége. A kultúrháznak eddig volt ugyan színjátszócsoportja, de az csak névlegesen létezett. Arra nem került sor, hogy ez a csoport színművet is bemutasson, ha a próbákig el is jutottak. Most újjászervezik a színjátszó csoportot, s az ősszel komolyan munkához látnak. A csoportba eddig közel negyvenen jelentkeztek. i * A gyönki gimnáziumban hagyománnyá vált már, hogy a tanulók minden évben bemutatnak egy színdarabot. Ezt nemcsak a járási székhelyen, hanem a járás több községében is előadják. A darab bevételéből készíttetik el a tablót és a többit kirándulásra, vagy egyéb hasznos dologra fordítják. A terv készen van már a jövő tanévre is: Csíky Gergely „Nagymama” c. színművét mutatják majd be. Fiatalokról fiataloknak nek, zenét hallgatnak, vagy vitatkoznak. Fiataljainkat élénken foglalkoztatják a politikai-gazdasági és kulturális események. Sok körültekintésre van szükség és sokszor nem könnyű kibogozni a felmerült kérdéseket. A fiatalok vitatkoznak, érvelnek, de sokszor helytelenül, az itt-ott felszedett és félfüllel hallott mende-mondák továbbadására is hajlamosak. Ezért fontos az, különösen most, az ellenforradalom után, hogy a pedagógusok és a politikailag jól felkészült fiatal párttagok vállaljanak részt az ifjúsági szövetség munkájából, hogy a téves nézeteket, amelyek még felmerülnek, tisztázhassuk. Jelenleg 36 tagja van a faddi KISZ- szervezetnek, amely nem sok, ha figyelembe vesszük, a fiatalok számarányát községi viszonylatban. A KTSZ-rendez- vények azonban igen népszerűek és látogatottak. — Szívesen látjuk magunk között a fiúkat, lányokat, függetlenül attól, hogy tagjai avagy nem tagjai a KTSZ-nek — mondotta Somogyi elvtárs. — Jöjjenek közénk bátran, ismerjék meg munkánkat, célkitűzéseinket, és akkor lépjenek a KISZ-be, amikor már látták azt, hogy mit jelent a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjává lenni. Nem titkoljuk a fiatalok előtt azt, hogy az MSZMP-hez legközelebb álló tömegszervezet vagyunk, sőt azt is megtettük már nem egy esetben, hogy a jelentkező fiatalt többször megkérdeztük, jól meggondolta-e és őszintén akar-e soraink közé állni. A további tervekkel kapcsolatban Somogyi elvtárs elmondta, hogy a közeljövőben egy szép balatoni kirándulást szerveznek. A továbbiakban pedig „Ismerd és szeresd meg hazánkat!” jelszó alatt sok kerékpáros kirándulást terveznek, így például lerándulnak Pécsre, és a Mecsekbe. Atrándulnak még a nyár folyamán Kalocsára. Terveznek ezenkívül egy nagyobbszabású kerékpártúrát, valamelyik csehszlovák ifjúsági szövetséggel, csereakció keretében. Ehhez természetesen anyagi alapra is szükség van, amelyet az e célra szervezett kultúrren- dezvényekből fedeznek majd. Jó volt hallani a szép terveket, amelyhez a fiatal pedagógus is megadja a segítséget, de ez csak egy része a dolognak. Ahhoz, hogy a tervek valósággá váljanak, a fiatalok összefogására, és a KISZ-szervezet erősödésére van szükség. Arra van szükség — ahogy Somogyi elvtárs is mondotta —, ne csak féllábbal, hanem szíwel-lélekkel álljanak mellénk a fiatalok. Olyan szívvel és olyan meggyőződéssel, hogy amikor a KISZ-ről és annak célkitűzéseiről hallanak, gyűrkőzzön neki minden fiatal, és a célkitűzésekért akarjon és tudjon is harcolni. P. l-né