Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-21 / 170. szám
TOLNA 1HF.CVF.1 VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! II. ÉVFOLYAM, 170. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR. VASÁRNAP, 1957 JŰLIUS 21. A MAI SZÁMBA K: Kibővített pártbizottsági ülés Bonyhádon (3. oldal) 66 kombájn, több mint 50 cséplőgép mintegy tízezer tonna gabonát csépelt eddig a Tolna megyei állami gazdaságokban Mintegy 12 000 hold kalászos várta az idén az aratást—cséplést a Tolna megyei állami gazdaságokban. A kalászosok szerte a megyében jó termést ígértek, az állami gazdaságok idei gabonatermése azonban méltóan igazolja a szocialista nagyüzemi gazdálkodás eredményességét, a korszerű gépi és agrotechnika együttes alkalmazásának sikerét és (maguknak a gazdaságoknak a fölényét a szétaprózott kisparcellás gazdaságokkal szemben. Az állami gazdaságokban a csép- lésnek még csak a felénél tartanak, de az eredmények máris felhívják magukra a figyelmet. Múlt évben például a megye 9—10 mázsás átlagával szemben az állami gazdaságok 11.1 mázsás holdankénti átlagot termeltek búzából, az idén azonban ennél is jóval nagyobbak az eredmé- hyek. A cséplési eredmények alapján a Nagytormási Állami Gazdaságban az eddig elcsépelt 175 holdon 14.91 mázsa búza termett átlagosan, ami hozzáfűzött szavak nélkül is jóval felette lesz a legszorgalmasabb egyéni paraszti termelési eredménynek is. Tizennégy mázsás az átlag a Biritó pusztai Állami Gazdaságban eddig elcsépelt 350 hold búzából. A Sárközben 12.90 a búza termésátlag az előcséplések alapján. A megye 12 állami gazdaságában a gépállomásokról küldött 17 kombájnnal együtt 66 kombájn aratja, csépeli a nagy kiterjedésű búzatáblákat, s rajtuk kívül a kévekötőző aratógépek által vágott gabonát és a kombájnolt búza tisztítását összesen 59 cséplőgép csépeli, tisztítja. E látszólag hatalmas géppark ellenére is még mintegy ötezer hold búza és rozs áll a lábán, noha jelentősek az eddigi eredmények is. Szűcs elvtársnak, az állami gazdaságok igazgatósága statisztikusának szombati jelentése alapján mintegy 5000 tonna búzát kom- bájnoltak és csépeltek eddig a gazdaságokban, s megközelíti ezt a mennyiséget a mér magtárakba került árpa is. Ezenkívül 1100 tonna borsó cséplését is elvégezték már az állami gazdaságok. A gazdaságok együttes cséplési eredménye már elérte a 10 000 tonnát. A kombájnosok és aratógépkezelők eredményeit tekintve azonban nem nagy teljesítményekről lehet számot adni. A 49 állami gazdasági kombájnos közül mindössze kettő érte, illetve teljesítette túl a kettőezer mázsát. Falb József Juhász pusztai kom- bájnos körülbelül a 130 holdnál és a 2200 mázsás teljesítménynél tart, s nem sokkal kevesebb az Alsóle- perdi Varjú János kombájnos eredménye sem. Az aratógép kezelők közül egyedül Schill Imre érte el szombatig a 200 holdas teljesítményt. A cséplőgépeknél már jobbak az eredményeik A kajmádi gazdaságban Erlich Gyula cséplő csapata az 1070- es géppel mintegy 1400 mázsa gabonát csépelt eddig. (Nagy) Fiatalokról fiataloknak (3. oldal) Utazás közben ••• (4. oldal) S’ Földművesszövetkezeti Elet (5. oldal) „Teljes gőzzel" dolgozik a Paksi Konzervgyár (7. oldal) A cséplés első napjaiban öteserötssás mássá gabonát vásároltak fel as állam ssámára Tolna megyében Tolnában alig pár napja kezdődött még csak el a cséplés, máris jelentős mennyiségű gabona gyűlt az állam magtáraiba, amelyet a termelőszövetkezetek és egyéni gazdák adtak el feleslegeikből. A Terményforgalmi Vállalat felvásárlói huszonkét termelőszövetkezettel és hatvankét egyéni gazdával kötöttek előzetes megállapodást gabonafeleslegének eladására a cséplés első négy napján. A huszonkét tsz több. mint háromezerötszáz, a hatvankét egyéni gazda is mintegy kétszáz- kilencven mázsa búza eladását aján lotta fel. Az előzetes megállapodások nyomában azonnal megindult a felvásárlás is. Csütörtökig mintegy ezer métermázsa búzát és több, mint négyezerötszáz mázsa árpát vettek át az állami magtárakban. Nem halad azonban ilyen ütemben a gabona felvásárlás megszervezése a földművesszövetkezetek kezelésében levő magtárak körzetében. Eddig még sem termelőszövetkezettel, sem egyéni gazdával nem kötöttek előzetes megállapodást a földművesszövetkezetek a felesleges gabona felvásárlására, noha Tolnában több ,mint húsz gabonamagtár került a földművesszövetkezetek kezelésébe. Törpe vizmű épül Dunaföldváron Új búsát őrölnek a FADD Alapos és jól kijavított gépekkel várja a faddi malom az új búzát. Elsőnek a Gerjeni Állami Gazdaság jelentkezett az új gabonával. Ezideig két vagon búzát szállítottak a faddi malomba az állami gazdaságból, melynek őrlését pénteken meg is kezdték. Az új gabonával már sorba jelentkeznek a termelőszövetkezetek tagjai és az egyénileg dolgozó parasztok is, akik közül már mintegy 20-an vittek új kenyérnek valót. A napi három vagon kapacitású faddi malom, ’.bben a hónapban két vagon új lisztet őröl a kereskedelem számára, amely a környező község üzleteibe, illetve Sütőipari üzemeibe kerül majd. megye malmai BÁTASZÉK Július 17-én érkezett az első idei termésű búza a bátaszéki malomba. A Leperd pusztai Állami Gazdaság 10 vagon búza beszállítását kezdte meg a héten. Már ebből a búzából készítenek lisztet a kereskedelem ré- részére. Nemcsak a kereskedelmi őrlésre, hanem vámőrlésre is szállítanak a malomba Július 19-ig Bátaszékre mintegy 70 termelő hozott idei búzát őrletni, ezenkívül a malom hat cseretelepén is többszáz termelőnek búzáját cserélték be lisztre. Az alsónyéki cseretelepről azt jelentették, hogy a raktár már megtelt idei termésű búzával, amiért lisztet adtak cserébe. A Furkópusztai Kendergyár az első a Dunántúli Rostkikészítő Vállalat üzemei közötti versenyben, a legutóbbi értékelés szerint. A vállalati átlag szerint a szálhozam százalék rostkenderből 6.05 százalék volt, a furkópusztai üzemben 7.17 százalékos szálhozamot értek el. Javult az első osztályú áruk aránya is. Ebben különösen kiemelkedő eredményt értek el, hisz a vállalat átlagánál mintegy 50 százalékkal több első osztályú kendert gyártottak. Július 17-ig a gyár termelésével két napos előnyt értek el, ugyanis a tervszerinti 3450 kilogrammos termelés helyett 5400 kg rostot állítottak elő. Kettős házasság A tamási járásbíróság ítéletet hozott Botmanegy József 24 éves szoba festő, pincehelyi lakos ügyében. Botmanegy József 1955 augusztus 19-én Tatabányán házasságot kötött Vida Máriával. Feleségével azonban csak pár napig élt együtt. Ebben az időben még katona volt és leszerelése után nem tért vissza feleségéhez, mert megismerkedett Hegyi Erzsébet pincehelyi leánnyal, aki előtt eltitkolta, hogy már nős, és vele Pincehelyen 1957 január 11-én ismét házasságot kötött. A bíróság kettős házasság bűntettében mondotta ki bűnösnek Botmanegy Józsefet és ezért őt hat hónapi felfüggesztett börtönre és 600 forint pénzbüntetésre ítélte. Dunaföldvárnak sokéves problémája a község ivóvízellátása. A községi kutak nagyrésze nem ad kifogástalan minőségű ivóvizet. Éppen ezért már húsz évvel ezelőtt is felvetődött a községben vízmű létesítésének gondolata. Az azonban eddig nem valósult meg. A községi tanács a tavasszal napirendre tűzte ezt a kérdést és határozatot hozott a tervek kidolgozására, majd az építkezés megkezdésére. Ezek szerint törpe vízmüvet építenek a községben, amelyhez a vízellátást a tavaly fúrt, 170 métei mély, bővizű mélyfuratú kút és az ezután fúrandó kutak biztosítják. Az egész munka több, mint kétmillió forintba kerül, ezért megvalósítása több évet vesz igénybe. Az idén több, mint négyszázezer forinttal kezdik meg a munkát és ezzel biztosítják a község legvízsze- gényebb részeinek vízellátását. A négyszázharmincezer forintot teljesen helyi erőforrásokra támaszkodva teremtette elő a községi tanács. 280.000 községfejlesztési hozzájárulásból, a lakosságtól biztosítanak, a Sertéstenyésztő Vállalat és a Földművesszövetkezet 50—50 ezer forinttal, a Cipész KTSZ 30 ezer forinttal járul hozzá a vízmű létesítéséhez. E vállalatoknak is kifizetődő ez a hozzájárulás, például a Cipész KTSZ jelenleg havonta kétezerötszáz—háromezer forintot fizet“" ki vízhordásért. A törpevízmű építésére a tervek már készen vannak, a munkákat holnap, hétfőn kezdi meg a Pest megyei Tanács Kút- és Mélyépítő Vállalata. Megvalósulóban a szekszárdi tejüzem terve Néhány héttel ezelőtt lapunk hasábjain felvetettük egy szekszárdi tejüzem létesítésének fontosságát, várható előnyeit. Most a tervvel kapcsolatban újabb fejleményekről számolhatunk be lapunk olvasóinak, elsősorban a leginkább érdekelt szekszárdiaknak. A tejüzem létesítése ügyében tárgyalások folytak a szekszárdi Árdrágító üzérek a bírásán előtt volt csendőriskolának az üzem céljaira való átadására. Ez az épület nagyon megfelelő lenne a tejüzem részére. A kérdés jelenleg úgy áll, hogy a termelőszövetkezet szívesen átadja, ha megfelelő helyiséget kap. A termelőszövetkezet a volt Fekete-malom épületét kapja meg, az ottlévő terményforgalmi zsák raktárral kapcsolatban pedig az a ■terv, hogj? Bonyhádra helyezik át, ez előreláthatólag szeptemberre valósulhat meg. A Tolna megyei Tejipari Vállalat és felettes szerve az Élelmiszer - ipari Minisztérium tejipari igazgatósága már lépéseket tett a szükséges hitel biztosítására. Bár beruházásra, jelenleg az ország ne héz gazdasági helyzete miatt, nincs pénz, de a szekszárdi tejüzem létesítéséhez szükséges hitelt valószínűleg meg lehet kapni, mivel az üzem azt a várható megtakarításból és jövedelemből három év alatt vissza tudja fizetni. A Bányásznap tiszteletére hatvan lakás készül el határidő előtt Mázán Két koppanyszantoi lakost ltelt el a bíróság árdrágító üzérkedés miatt: az egyik Csonka Lőrinc 46 éves, a másik pedig Récsei Vilmos 31 éves, mindketten földművesek. Csonka Lőrinc az idén februárban 3 borjút vásárolt ,egyet Vörös József helybeli lakostól 400 forintért, Tobak Simontól egyet 775 forintért. Gelencsér Györgytől pedig 550 forintért. Récsei Vilmos pedig Jani Ferenctől a kölcsönadott 500 méter léc ellenértéké fejében kapott két borjút. Ezután Rittenberger Ádám levágta mind az öt borjút, amelyeket Csonka é= Récsei Budapestre akarták szállítani, hogy haszonnal értékesítsék. — A rendőrség ebben megakadályozta őket, a borjúkat még Rittenberger Ádámnál lefoglalta. A bíróság bűnösnek mondotta Ki mindkét vádlottat és ezért Csonka Lőrineet 800 forint, Récsei Vilmost pedig 500 forint pénzbüntetésre ítélte Az ítélet jogerős. Máza községben a tavasszal kezdték meg 70 bányászlakás építését. A Bányászlakás Építő Vállalat mázai kirendeltségének dolgozói röviddel az építkezések megkezdése után úgy határoztak, hogy jóval a december 31-i határidő előtt átadják a lakásokat a bányászoknak. Az építkezés olyan jó ütemben halad, hogy szeptember 2-án a bányásznapon 60 lakást átadnak tulajdonosaiknak. A Komlói Szénbányászati Tröszt lakásonként 450 forint prémiumot tűzött ki az építőknek, ha vállalásukat teljesítik. A bonyhádi pedagógus üdüld Bonyhádon, az egykori Perczel- kastélyban megnyílt a Pedagógusüdülő ,ahol az ország különböző részein lakó nevelők hetenként változó 50-es csoportokban töltik el szabadságuk egy részét. Az első üdülő-csoport most érkezett Bonyhádra. Az 50 alföldi pedagógus részére az egyhetes üdülés minden napjára gazdag programot dolgoztak ki, és ennek keretében megismerkednek Bonyhád környékével, s ellátogatnak a Mecsekbe. \