Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-19 / 168. szám
1957. JÚLIUS 19. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1 községben 1ÁITU& HAHÓIT UK A megye legunalmasabb járási székhelyének nevezik egyesek Gyönköt és azt állítják róla, hogy ott nincs semmi érdekesség. Tévedés, csak körül kell nézni. A maga kicsiségében, eldugottságában, tele van ez a falu érdekességgel. Itt van például a megye egyik legrégibb és legkisebb gimnáziuma, vele szemben áll Tolnai Lajos író háza. A régiségek mellett van új érdekesség is. Gépállomás épül a hegytetőn. A hétfő délutáni nagy zápor elöntötte majdnem az egész községet. A vihar fákat tépett ki, a víz faoszlopokat ragadott magával és az udvarokból igyekezett minden holmit magával vinni. Az egyik udvarban például kiemelte medréből a WC tartalmát is és nemsokkal odébb pedig bevitte egy raktárpincébe. Szóval itt a felhőszakadás nagy és kellemetlen kárt okozott... BŐVÜL A GIMNÁZIUM A megye legrégibb és egyben a legkisebb gimnáziumának eddig mindössze négy tanterme volt. Most a nyári szünet alatt egy új tantermet és színpadot építenek még a régi épülethez. A gimnáziumban tudtuk meg, hogy a tanárok a nyári szünetben is dolgoznak — önszorgalomból. Egy részük a község történetét dolgozza fel, illetve fejezi be a már régebben megkezdett munkát, vannak, akik nyaralnak, az igazgató pedig közmondásokat gyűjt. De milyen érdekesek és találóak ezek a közmondások, nemhiába hosszú évszázadok alatt formálódtak ki a nép között... Csak kettőt említsünk: „Csak sorba, mint a papok a pokolban”, vagy „Kevés ember becsületes, még a pap se tiszta”. A gimnázium életéhez tartozik még az is, hogy úgy a tanárok, mint a növendékek szeretnék, ha iskolájukat a valamikor itt élt Tolnai Lajosról neveznék el. Küldtek is ezzel kapcsolatban kérvényeket a minisztériumhoz, de ott mereven elutasították kérésüket .. . Talán mégis érdemes lenne megfontolni és mérlegelni ezt a kérést. . . NÉMET NEGYED — MAGYAR NEGYED A falut azelőtt főként svábok lakták, de éltek itt magyarok is, de semmiesetre sem valami jóbarátságban. Ezt mutatja az is, hogy a falu külön részén, az „altégen” éltek a németek, a Miszlai utcában, az „alvéggel’ ellentétes irányban pedig a magyarok. Vasárnap délelőtt a Nagyszálló — mert akkor ilyen is volt — előtti téren, együtt szokott lenni mind a két „fél”, de rendszerint még itt is külön csoportokban verődtek össze. A magyarok meglehetősen lenézték a svábokat, a németek viszont igyekeztek minél zárkó- zottabb életet élni. A „alvégen” lakó svábok még beszélni sem igen tudtak magyarul. Csak a Miszlai utcába szorult néhány német beszélt magyarul. Ezek gazdaságilag is közelebb álltak az itteni magyarokhoz: általában szegényeb emberek, ldsparasztok, vagy éppen sommások voltak, mint az ittlakó magyarok, akiket különböző helyekről vetett ide a sors. Német és magyar fiú és leány ritkán házasodott össze, egyrészt azért, mert a falu németjei gazdagabbak voltak, mint a magyarok, másrészt pedig a nemzeti elkülönülés miatt. Ma már nem ritka a németajkú és a magyar fiú-leány házassága, a magyar és német negyed pedig nincs, eltűnt, s ez nem is csak a kitelepítésnek tulajdonítható, hanem mindenekelőtt a társadalmi változásoknak. A termelőszövetkezetben például egyaránt van németajkú és magyar — de nagyon jól megértik egymást. szelvényeit már továbbítottuk”. A kíváncsi emberek utánajártak a postán, hogy meddig lehet a lottószelvényeket Gyünkről továbbítani. Ott azt a felvilágosítást kapták, hogy szerdán este, a hetes busz- szal küldik őket az állomásra. Miért akkor a nagy sietség? TEREBÉLYES FA A fa — az írások szerint — 237 éves, de a valóságban minden bizonnyal ennél több. Gyönkön úgy nevezik, hogy a „Wolfék családfája”. Ott lóg a falon beüvegezve, bekeretezve és ágai már alig fémek el a keretben. A Wolf-család egyik tagja, András, felkutatta őseit a különféle dokumentumokból. A származást 1720-ra tudta visszavezetni, amikor az egyik ükapa, Wolf Henrick Johann született. 1900-ban aztán megrajzolták ezt a családfát: a tő, az 1720-ban született Wolf Henrick Johann, az ágak pedig a leszármazottak, a gyermekek, azok gyermekei és így tovább. Legalább kétszáz név szerepel már az ágakon, mint a leszármazottak nevei. Az apai örökség szerint a család adatainak mindig valamelyik férfitag birtokában kell lennie. — Most az öregedő Wolf Henrick birtokában van és az ő neve is ott szerepel az egyik ág végén. Azt tervezik, hogy újabb kutatást kezdenek, próbálják felkutatni a család fellelhető leszármazottait, annál is inkább, mert a jelek szerint a család ágai elvezetnek már majdnem az egész világba. A családi ereklye jelenlegi tulajdonosának a fia példáid a háború alatt a Szovjetunióból nősült. A családban van tehát már orosz vér is. A család egy János nevű tagja a 14-es világháború után Boszniába került családjával együtt. Fiai már ott házasodtak. Amerikába is került a családból, sőt, újabban Németországban telepedett meg a Wolf-család egy tagja. Ha most felkutatják, csak részben is a vérbelieket, kiderül majd, hogy rokonságban vannak a világon nagyon sok nemzetséggel. A KÖRNYÉK EGYETLEN FAZEKASMESTERE Itt él egy fazekasmester is. A vásárokon és a helyi piacon árulgatja portékáját: köcsögöket, korsókat, virágcserepeket. Alig lehet megtalálni. A falu szélén, egy völgyben fekszik néhány elszórt ház és itt lakik Báth György fazekasmester is. Foglalkozását apjától örökölte, aki szintén ebben a községben fazekaskodott. A felszerelése a lakószoba egyik részében van: egy jókora fakorong, amelyet a lábával forgat és amely segítségével formálja az edényeket. De itt nem anv- nyira a felszerelés, mint inkább az ügyes kéz számít, mert hogy ügyes keze van a mesternek, annyi bizonyos. Mindenütt szívesen vásárolják a portékáját. kislánnyal Gyönkön — a kerékpárját is segítettük megcsinálni — aki jó sportoló. Megtudtuk, hogy tavaly még csak 135 centit ugrott magasba, az idén viszont már jóval többet. Nosza, gondoltuk, új megyei csúcstartót fedeztünk fel. Már zsebben voltak a kezek a jegyzetfüzetek felé, záporoztak a kérdések, hogy hogyan éri el ezeket a jó eredményeket, mit eszik reggelire, mi a kiegészítő sportja, mi a neve, hány éves? ... Menynyit ugrott utoljára? ő megmondja, hogy utoljára 143 centit ugrott, ami szerintünk nagyszerű eredmény így megyei viszonylatban a női magasugrásban. Már gondolatban elkészült a nagyszerű riport, amikor megkérdeztük, hogy hol lakik, hol edz?. . . ö erre elárulja, hogy Budapesten, s most van életében először Gyönkön . .. Gondolhatják, hogy gyorsan elköszöntünk, és lemondtunk a megyei csúcstartó felfedezéséről... HOL A PÉNZ? A téglagyárban. Nem rejtett kincsről, ellopott pénzről, hanem munkával keresett pénzről van szó. Ügy hírlik, hogy a legtöbb pénze itt van az embereknek. Nem készítettünk és vizsgáltunk a jövedelemmel kapcsolatban statisztikát — a statisztika nem mindig ad hű képet. Csupán egy kis epizódról következtetünk erre. Ha fővárosi, vagy vidéki színészek érkeznek a faluba, először a törzsvendégek, a téglagyári dolgozók igényeit elégítik ki. Azok mindig ottvannak a színházban — telik rá. Néha 20—22 jegyet is „félretetetnek” és nem is akárhova, hanem az első sorokba. Kevés olyan állandó látogatója van a színházi műsoroknak, mint a téglagyáriak. Ebben „mindössze” annyi az érdekes, hogy régenfe téglagyári munkást legfeljebb ott láttak „szórakozni”, ahol nem kellett pénz .. . „FÖLDALATTI” GYÖNKÖN Néhány éve egy szépkülseiű, betetőzött kis épületecskét emeltek az öregotthon bejáratához. Még a villanyt is beszerelték, amit a tetején lévő csőből kiálló drótok bizonyítanak. Szép ajtókat, ablakokat szereltek az épületecskére. Egyszer aztán bezárták az ajtókat és erről tudta meg a környék, hogy vége az építkezésnek. De mi ez tulajdonképpen? — találgatták az emberek. Volt, aki valami titkos erőművet gyanított benne, volt, aki különleges stílű elárusítópavillont sejtett benne, mások vámháznak nézték, míg végül egy bölcs és jóhumorú ember ezt mondta: — Földalatti épül itt is, mint Pesten, csak most beszüntették az építkezést és bezárták a „végállomást”, mint Pesten ... Ügy látszik, ez mutatkozott a „legsikeresebb” találatnak, mert az épületecskén rajta is maradt a név, hogy „földalatti”. Ezért aztán nem is törődtek különösebben az épülettel, mint legfeljebb a környezetét felhasználták bizonyos dolgok elintézésére .. . De végül kiderült, hogy ez se nem földalatti, se nem erőmű, se nem pavilion, hanem egy közönséges WC, amely arra hivatott, hogy kielégítse az utcai rászorulók igényeit... Gondolták, egy nagy és növekvő járási székhely mégsem lehet meg egy modem WC nélkül, ezért hát építettek egyet kb. húszezer forintos költséggel. A helyét azonban még akarva sem tudták volna rosszabbul megválasztani. Pont oda építették, ahol már viszonylag nincs forgalom és hát nemigen zarándokol ide senki sem. Az illetékesek becsületére legyen mondva, hogy még építkezés közben észrevették, hogy itt nem igen lesz kuncsaft, főként, ha még fizetni is kell, ezért aztán meg sem rendezték az „átadási ünnepséget”, hanem mihelyt elkészült — és felemésztette a sok pénzt — mindjárt be is zárták az ajtóit. Mindezekután szeretnénk, ha jelentkezne az a valaki, aki tudja, hogy hogyan lehet ennél észszerűtlenebbül kidobni az ablakon 20 000 forintot. Bunl — Boia MIÉRT A SIETSÉG? Gyönkön is szeretik a pénzt az emberek, mint mindenütt Ezen nem is kell csodálkozni, mert jelenleg Magyarországon és a világon aligha találnánk épeszű embert, aki — ha becsületes dologról van szó — a pénzt visszautasítaná, vagy nem kísérelné meg, hogy minél többhöz hozzájusson. Itt, ebben a községben is, sok ember próbál szerencsét. Ki totózik, ki lottózik, ki pedig a nősüléssel próbálja megalapozni életét. (Még talán az utóbbi a legköltségesebb szerencsejáték.) Nos, sok lottózónak — különösen most, hogy a megyeszékhelyen volt a húzás, csak kedden délben jutott eszébe, hogy hátha sikerül. Meg is vették a szelvényt, igen ám, de amikor be akarták dobni a ládába, ott már ki volt írva, hogy „a 19. hét Csakhogy Báth György már kezd idősödni. Mi lesz, ha kiöregszik a szakmából? Ezt nem tudni, mert az ő fia már inkább az állami gazdaságba jár, minthogy ezt a mesterséget űzné. Azt mondják, már nem olyan kifizetődő ez a mesterség, mint azelőtt, pedig itt nincs anyagkorlátozás, vagy hiány, mint mondjuk, néha a cipészeknél, vagy az asztalosoknál. Ügy látszik, a modernebb edények azért mégis csak nagyobb népszerűségnek Örvendenek a környéken, mint a cserépedények ... 143 CENTIMÉTER MAGASBA Az újságíró kíváncsi ember, néha tál- kíváncsi is. Vannak, akik ezt a kíváncsiságot rossznéven, de vannak, akik természetesnek veszik. Találkoztunk egy A nép, amely a boldogulását tervezi ••• „S a hozzáértő dolgozó Nép okos gyülekezetében Hánynl-vetní meg száz bajunk.” József Attilának, a nagy proletárköltőnek a verssorai jutnak az ember eszébe, amikor az egybegyűltek újabbnál újabb problémákat, merész ötleteket felszínre hozó megbeszélését hallgatja. A szekszárdi városi tanács mező gazdasági osztályának irodája megtelt emberekkel. Kékkötényes bortermelő gazdák, gyakorlati mezőgazdászok, szövetkezeti emberek és mezőgazdasági tudományokat oktató szaktanárok ültek ösz- sze tanácskozásra, hogy megbeszéljék a város mezőgazdasági távlati tervét. A „nép okos gyülekezetében” sok szó esik A BELTERJES GAZDÁLKODÁSRÓL. Mert, úgy látszik, hogy az itt levő parasztemberek mind valamennyien a belterjes gazdálkodás hívei. Mielőtt idejöttek volna, sokat beszéltek gazdatársaikkal, a gazdálkodás előtt álló problémákról, s most az ő meglátásaikat is tolmácsolják. — A kertészeti növényekért, a gyümölcsért, a paprikáért, dohányért tízszer annyi pénzt kap az ember, mintha búzát termelne azon a földön — mondja Dabi József gazdálkodó. Es a szavaiból mindjárt feleletet is kapunk arra ,hogy miért fordult az utóbbi években, elsősorban is ebben az évben, a szekszárdi parasztság a belterjesség felé. Az anyagi érdekeltség, a belterjes termelvényekért kapott magasabb ár a legkisebb törpegazdaság gazdáját is arra ösztönzi, hogy változtasson gazdálkodásának eddigi menetén. Az előbbi évekhez viszonyítva még nem termeltek Szekszárdon annyi belterjes növényt egyszer sem, mint az idén. De nézzünk csak egy összehasonlítást Ha egy kataszteri hold földre a gazda mákot vet, akkor közepes termés esetén is 20—25 ezer forintos jövedelme van belőle. Igaz. a mák munkaigényes növény. Egy kataszteri hold egyeléséhez körülbelül 16 munkanap szükséges, s a kapálásra is számíthatunk tíz munkanapot egy gazdasági évben, ha viszont azt nézzük, hogy egy holdon, ha búzát termel valaki, évi 3000 forintos jövedelemnél többet nem nyerhet belőle, akkor mégis csak a mák mellett dönt ebben fiz esetben ad, aki több jövedelmet akar. A belterjesség felé fordulást jelenti a szekszárdi parasztság körében az is, hogy TÖBB ÁLLATOT TARTANAK, mint az előző években. 1952-ben csak 1206 szarvasmarhát tartottak a szekszárdi gazdák. 1956-ban viszont már 1409 szarvasmarha volt a tulajdonukban. Legelő hiányában a szekszárdiak rászorulnak az „isdállózott’ állattartásra. Ezért aztán, ha rosszul van megválasztva az állat fajtája, amelyet istállóznak, akkor költséges nagyon a tartása. Ha már ólban kell tartani például a sertést, ha nem tudunk biztosítani számára legelőt, akkor elsősorban is a fehér hússertés tartása a leggazdaságosabb. A gyümölcsfatelepítés sajnos, csak szór ványos. Pedig a várost körülvevő dombok, déli-délkeleti lejtői, különösen a Séd-patak balpartján levő lejtő nagyszerűen megfelelne a gyümölcstermelés követelményeinek. Ezeken a lejtőkön, mivel a napsütés erősebben éri őket, egy héttel előbb megérik például az őszi barack, mint Pest környékén. Mondanunk sem kell, hogy ez a piac szempontjából milyen jelentőséggel bír. Nagy hiányosság, hogy a város területén nincs faiskola. A mezőgazdasági terv készítői elsősorban is faiskola létesítését határozták el. A csaknem húszezer lakosú városnak, amelynek lakossága főleg mezőgazdasággal foglalkozik, mivel évről évre mindinkább a belterjesség hódít nagyobb tért, szükség lenne egy kisebbfajta mezőgazdasági kombinátra is. Ez fel tudná vásárolni a belterjes gazdaságok termelvényeit és egyúttal állandó ösztönzője is lenne a belterjességnek. (Tapasztalatból tudhatjuk, hogy a konzervgyár környékén a legnagyobb a belterjesség megyénkben.) A SZÓLÓ IS SZÓBAKERÜLT Az idén 350 kataszteri hold szőlőt újítottak fel az egyéni parasztok Szekszárdon. Ahhoz azonban, hogy nagyobb arányú telepítési munkákhoz fogjanak, elsősorban is egy, legalább 30 kataszteri holdas „anyatelepet” kellene létrehozni, amely ellátná a gazdákat vadalannyal. Ügy döntöttek, hogy a tervből az anyatelep mielőbbi létrehozása sem hiányozhat. Ez azért is fontos, hogy ne piacról vásároljanak százféle megbízhatatlan fajta „alanyt” a szőlősgazdák. Az egységes, a helyi talaj- és éghajlati adottságoknak legjobban megfelelő fajta nagyarányú kitermelése vár majd az ..anyatelepre”. Egy kataszteri hold szőlő telepítési munkái, mire az első komolyabb termést leadja a szőlő, addig 40—50 000 forint költséget jelent az itteni becslések szerint egy-egy gazdálkodó számára. Ezzel szemben a borforgalmi vállalatok az előző években nagyon alacsony áron vették át a bort a termelőktől. Nem vált kifizetődővé a szőlővel való foglalkozás, nem telepítettek, sőt a meglevő szőlők jelentős részét kivágták. Az új árrendszer azonban, amely a szőlő- és borfelvásárlás terén is reális árakat szab meg, ismét ösztönzőleg fog hatni a szőlőtermesztésre és az új szőlőtelepítésre. A borkészítésnél nagymennyiségű „törköly” marad hátra. Városi viszonylatban ez 30—40 vagonra becsülhető. Ugyanakkor nincs a városnak egy valamirevaló pálinkafőzdéje. A földművesszövetkezeti pálinkafőzde csak jelentéktelen hányadát tudja „kifőzni” a törkölynek. A Szeszipari Vállalat finomító üzeme pedig az idén már nem vállalhatja exporttervei miatt a törkölypálinka készítését. Sürgősen szüksége van tehát a városnak egy pálinkafőző üzemre. Ez csak az első nap megbeszélése volt. A terv még nincs véglegesen kidolgozva. Még majd sokszor összejönnek a tervezők, a parasztok, a gyakorlati mezőgazdászok, a szövetkezeti emberek és a tanárok, hogy elkészítsék a tervet, amely a város földművelőinek boldogulását segíti elő. H. T. A plébános lelőtte püspökét Garanhus északbrazíliai város polgár- dés” címén felfüggesztette a plébánost, mestere gyilkosság címén vád alá he- aki „megszegte a tisztasági fogadalmat lyezte Don Hosana Sigueirát, Quipapah és fegyveresen járkált az utcákon”, plébánosát, mert a pap meggyilkolta püs- Don Sigueira nemrég felkereste a rápökét, Francisco Expedite!. diót’ és azl kérte> közvetítsék a püs, , , . ... ,pök elleni heves támadását Miután a A vád szerint a püspök és a plébános , ... ,, . , , ...... r r 1 rádiónál elutasították, elrohant a püspöki között már hosszú ideje feszült volt a palotába, kihallgatást kért és több'revol- viszony, mert a püspök „rossz viselke- verlövéssel megölte a főpapot