Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-17 / 166. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 JÚLIUS 17. A kétszázötvenedik hajóroncs Hősies munka via alatt és via felett aa elsüllyedt hajó kiemeléséért mellettünk, Kispál azonban már készülődik, mert a hajó kiemelése közben is szükséges a vízalatti ellenőrzés. A leszállás előkészületei hosszadalmasak. A búvár először is levetkőzik, helyesebben nekivetkőzik, hogy magára öltse a búvárruhát. Mindenekelőtt meleg alsót húz fel, nem is egyet, mert hideg van a víz alatt. A gyapjúharisnyák és alsónemük után következik maga a búváröltöny, hatalmas súlyú bakancsokkal, a gömbalakú sisakkal s a gumiból készüli öltözékkel. Mindez pedig kereken 120 kiló, beleértve persze azokat az ólomnehezékeket is, amelyek azért kellenek, hogy a viz sodra magával ne ragadja a búvárt. — Nem könnyű mesterség — mondjuk csodálkozva, amíg Kispál Sándor elindul a mélybe, a négy méter hosszú létrán lefelé. — Nem könnyű, bizony, — veszi át a szót Ugray Károly. — S aki búvár akar lenni, sok minden követelménynek M megfelelnie. De még ha az egészségügyi vizsgálatokon meg is felel, az sem jelenti, hogy jó búvár válik belőle. Hosszú, kitartó tanulás eredménye ez. — Mit kell tudni? Mindenekelőtt helyesen lélegezni. Két éven át tulajdonképpen alig tanulnak mást a búvárok, mert ez a legfontosabb. Aki gazdaságosan tud bánni a víz alatt a levegővel, az akár nyolc-tíz órát is kibírja. — Hány búvár van Magyarországon? — A Hídépítő Vállalat kebelében huszonnégy búvár működik.-— Nem túl kevés ez a szám? — Nem, — feleli Ugray Károly. — Sőt, ma már ott tartunk, hogy a Duna magyar szakaszán jóformán minden hajóroncsot kiemeltünk, a Ruthof már a kétszázötvenedik. A magyar roncskiemelőknek és búvároknak azonban nem kell tartaniok munkanélküliségtől. Most folynak tárgyalásaink Jugoszláviával, Romániával és Ausztriával, mert a magyar roncskiemelőknek igazán jó nevük van külföldön. Ausztriában 5000 tonna híd- és hajóroncs van még a Dunában, a jugoszláv és román szakaszon pedig 300 hajó kiemelése vár ránk. Közben kiemelkedik a vízből Kispál Sándor, a huszonnégy magyar búvár egyike, s az uszályokra ácsolt emelvényen ismét megindulnak a hidraulikus saj tolók, s a tizennégy éve víz alatt fekvő Ruthof hatalmas teste lassan emelkedik ki a vízből. De itt van már a házigazda is. Sztojka Illés, az emelő- csoport építésvezetője, s jóféle hajósebédre invitál bennünket. -A háziasszonyt dicséri a pompás halpörkölt és a rántott hal s fogyasztjuk is derekasan. A pompás bort pedig a derék roncskiemelőkre ürítjük, aldk a Duna magyar szakaszán kiemelték a kétszázötvenedik hajóroncsot is. Cs. L. Az érsekcsanádi hajóállomásról motoroshajó visz bennünket a Duna közepén lehorgonyzott két uszályhoz, amelyek azonban inkább valami hatalmas építkezés benyomását keltik. Valóságos gerenda-erdő fogad bennünket a két hajón, amelyek között, hatalmas köteleken lógva, lassan feltűnik egy elsüllyedt hajó fedélzete. A valóban történelminek beillő tény ennyi: 1944 őszén aknára futott és elsüllyedt Ruthof nevű bajor vontatógőzös. Huszonegy főnyi személyzetéből mindössze tizennégy maradt életben. Az elsüllyedt hajó kiemeléséhez május elején kezdtek hozzá a Hídépítő Vállalat VI. emelőcsoportjának dolgozói, s július első napjaiban megjelent a víz színén a Ruthof fedélzete. A kiemelési munka alaposan próbára tette a roncs- kiemelők erejét, találékonyságát, sőt türelmét is. A tizennégy éve elsüllyedt hajót hatalmas iszapréteg borította el s ebből az iszaphegyből kellett a szó igazi értelmében kihalászniok a Ruthofot. — Valóban komoly munka volt, — mondja Sztojka Illés, az emelőcsoport építésvezetője. — A Ruthof 62 méter hosszú és nyolc méter széles, ezer lóerős, kétkazános vontatógőzös volt. Kilenc méter mélyre süllyedt s az évek folyamán hat méter vastag iszapréteg borította el. Nekünk így 550 tonna súlyt kellett megmozdítanunk, ami csak úgy volt lehetséges, hogy a két uszályon, amely az elsüllyedt hajót közrefogja, negyven hidraulikus sajtolót helyeztünk el. Előbb, amennyire lehetett, leszívattuk a hajóroncsról az iszapot, drótköteleket húztunk át alatta, s akkor kezdődhetett csak meg a tulajdonképpeni emelés, ami természetesen nem megy valami gyorsan: milliméterről milliméterre tudunk csak haladni. így aztán sok minden egyéb mellett nagy türelmet is igényel ez a munka. így, amint Sztojka Illés szájából halljuk, mindez nagyon egyszerűen hangzik. A valóság azonban sokkal bonyolultabb, s hosszú hetek szívós munkájára volt szükség, amíg a hajóroncs megjelent a víz felszínén. Ebben a munkában fontos szerepük van a búvároknak is, akik nélkül a roncskiemelést nem lehetne megcsinálni. Kezdettől fogva két búvár dolgozott a Ruthof kiemelésénél, de látogatásunk alkalmával épp itt tartózkodott Ugray Károly is, a Hídépítő Vállalat építés^ vezető mérnöke, a magyar búvárok vezetője. A búvárok munkájával kapcsolatban ő a legilletékesebb. — A búvárok feladata ebben az esetben az volt — mondja Ugray Károly —, hogy mindenekelőtt megállapítsák a hajó pontos fekvését. Szabályos tervrajzot készítettek, de mielőtt a kiemelési munka megkezdődött, még egyebet is kellett tenni. A kerékdobokat előbb el kellett vágni vízalatti lánggal, mert akadályozták volna a kiemelést. Amikor ez megtörtént, az iszaphegy alatt köteleket húztak át s ezeken fogva emelik a hidraulikus sajtolok ki a hajót. A két búvár, Kispál Sándor és Kántor Károly, itt áll A kürtőskalács Tenyérnyi széles, fekete tollú volt ütve abba a süvegbe, amelyet az 1241. esztendő ősze emelt a magyarra. A rettenetes Batu kán sáskahada elárasztotta az országot. Akit elértek, megöltek vagy rabszíjra fűztek. A föld népe — előbb az Erdőntúli Föld lakói, aztán a tiszahátiak — erdőkben, nádasokban találtak előlük menedéket. Egy esős, borongás nyárvégi napon már a tatárok paripáinak körme ott dobolt a bálatonparti fövenyen. Amikor az ebédet kihordták a keneseiek a szőlőskertekbe, a Balaton még áttetsző zöld ruhájában pompázott. Délutánra már haragos felhők borították be a tihanyi hegyet, erre a Balaton sötétfekete kendőt kerített a vállára és estére fellovagoltak a kenesei magas partra a tatár előcsapatok. A kenesei magyarok összekapták azt a keveset, ami a kezük ügyébe került, s bevették magukat a tóparti nádrengetegbe. Az asszony s a gyermek a réti farkasok búvóhelyét foglalta el, felriasztották a madarakat, s elhagyott fészkeikben levackoltak. Szél paskolta, eJő. áztatta, vihar verte szegény kenesei magyarokat. A meglett emberek még csak állták valahogy a sikongó szelek fúvósát, de az isten szabad ege alatt, a nagy harmaton, megfázott a gyenge gyermek, s nem lelték helyüket az asszonyok. Ambrus névre hallgatott a kenesei kanászbojlár. Vállas legény volt, puszta marokkal tördelte a vaspatkót, az esze meg úgy fogott, mint az éles sás. Áldott jó szíve volt Ambrusnak, igen sajnálta a gyenge gyermekeket, s megszánta a síró asszonynépet. Addig-addig törte a fejét, mígnem egy éjszaka nagyot ütött rézbaltájával a Balaton homokjára. Aztán összedugta a fejét az emberekkel, s addig-addig fűzték a szót, míg csak reggel nem lett. Hogy miről beszélhettek, azt nem tudom, de annyi bizonyos, hogy mjásnap éjszaka takaros barlangokat vájtak a magas part sárga homokjába. Virradóra el is készült a hevenyészett szállás, s az A diófa alatt... A sildes sapkás végzett mondókájá- val. Befejezésül még a nyomaték kedvéért a földre üt a kezében tartott bicikliküllővel, s azután felemeli fejét, még egy „nahát”-ot is fűz mondanivalójához. Valami nem egyezik beszédében, mert feleletképpen egy másik ember ugrik fel ültéből. — Aztán ha többen leszünk, s ha kevesebbet keresünk, ki tartja akkor a hátát? Ki fizeti ki a különbözetet? Majd én, vagy a másik? Hát édesapám, ilyenből nem kérek! Inkább leszünk hatan, de legalább keressünk. Néhány nyugodt, megfontolt mondatot kellene valakinek mondani — gondolom —, mert az ilyen vihar mindig veszélyes, veszélyes akkor, ha pénzről, ha munkáról van szó. Különösen fontos ez a téglagyáriaknál, azoknál, akik szeretnek dolgozni és keresni is. S nem különbek ebben a dombóvári kettes téglagyáriak sem. — Nézzék emberek — emelkedik fel, majd visszaül egy piros svájcisapkás fiatalember —, azt kell nézni, hogy több téglát tudjunk csinálni, az meg nem igaz, hogy ha többen leszünk a földelőkészi- tésnél, akkor kevesebbet keresünk, hát nem keresi meg az a két ember a saját bérét. Valaki hümmögve helyesel a hátsó sorból. Amilyen nagy vihar volt, olyan csend ül az emberek fölé. Néhány percig hallgatnak. Elhelyezkednek a füvön, ki-ki keresi a diófa alatt a hűvösebb helyet, mert ha így megy, sokára lesz vége ennek a termelési értekezletnek. Vár mindenki, várják, hogy valaki megint mondjon valamit, amelyen el lehet vitatkozni. Hiába beszélnek ugyanis napközben a munkáról, más íze, zamata van annak, amikor fáradtan, de ráérősen nyugodtabban megfontolva mondhatja el mindenki a véleményét. Mert az a fontos, azt kell tenni, hogy valami megoldás jöjjön elő valakinek a koponyájából, hogy legalább annyit — ha nem is többet —, mint az elmúlt évben, adjanak az államnak. Kell a tégla. Tudják ezt, legalább is a felszólalásokból ez tűnik ki. Egy idősebb asszony gyorsan pergő nyelvvel eldarálja: — Jöhet miattunk akármennyi, én elszedem, arra írást is adok, akár negyvenezert is, de hát ha nem jön a gépből, mit szedjünk akkor el? — Nem jön, nem jön — szól közbe az egyik regálozó — miért nem jön? Azon persze nem gondolkodtok. Hát bírjuk mi hatan azt a rengeteg földel kitermelni, ebből a köves földből? Mi? Te bírnád, ha odaállítanának? Igaza lehet a regálozónak, mert az asszony nem szól semmit. A gyárvezető zárja le a vitát: „Holnaptól kezdve nyolc embert adunk a regálozáshoz.” Egymásután, egymás szavába vágva mondják javaslataikat a téglagyáriak. Tudják mind, hogy keveset termelnek, munkaerőhiány van a gyárban. S az a legnagyobb baj, hogy a présnél nincs törzsgárda, mert ha volna, akkor az idén is talán még elsők lehetnének az egyesülés üzemei közül. De így? Nehéz lesz a régi hírnevet visszaszerezni. Még néhányon beszélgetnek, van, aki már úgy véli, eleget mondott a mai gyűlésen, elindul haza. Kertész elvtárs, a gyárvezető, még megnyugtatja az embereket, hogy amit elmondtak, a megvalósítható javaslatokat mind a termelés szolgálatába állítják, és csak azt kéri a téglásoktól, dolgozzanak úgy, mintha maguknak készítenék a téglát, akkor biztosan nem lesz majd hiba. Ezt meg is Ígérik. A présnél dolgozók elmentek, néhány percig várunk csak, míg az egyik kihordó összehívja a ki- és behordókai, mert a présesek után az ő ügyüket, problémáikat beszélik majd meg. Nyolcan-tizen a kemencéből jövet, porosán, izzadton, fáradtan keverednek le a diófa alá. Várni Gyula elvtárs, az egyesülés igazgatója kezdi el a beszélgetést: „Baj van emberek az égetéssel ...” — ezzel kezdi mondanivalóját kezdené, de folytatni ő sem tudja, mert közbeszól az egyik kihordó: — Tudjuk mi azt, de kevesen vagyunk. — Meg rosszul is rakják be — szól közbe az egyik égető. — Mit, hogy én rosszul rakom be? — pattan fel fektéből az egyik őszhajú berakó. — Nem tudtok égetni, az a helyzet. Azért, mert új a kemence, nem lehet mindept a berakásra fogni. Űj égetőember jön Baranyából — mondja a gyárvezető. — Valahogy furcsának is tartom egy kicsit, hogy ide, Dombóvárra hozatnak új égetőt? Ide, ahol a téglagyártásnak olyan régi múltja van? Ha már az itteni égetők erről beszélnek, akkor valóban baj van az égetéssel. Hosszas vita után megegyeznek abban, hogy ha itt lesz a Baranya megyei égető, majd megfigyelik a munkáját, s majd ha a tetőt is felépítik a kemencére, akkor nem lesz probléma az égetéssel, meglesz naponta a harmincezer. A kihordók pedig kapnak még egy embert, és elgyőzik a kihordást, még a vagonba is. Szenvedélyesen vitatkozva, az új, a jobb megoldások keresésével akarnak a dombóváriak újból az elsők lenni, s a termelési értekezletük hangulatából, az emberek szavaiból ítélve az a véleményem, hamarosan ismét az elsők között lesznek a dombóváriak. A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL Akinek a kopasz férfiak voltak a gyengéi „Az orvosi hipnózissal foglalkozó angol társaság” folyóiratának legutóbbi számában igen érdekes esetet ismertettek: Mrs. „A” egyébként ideális házasságát csak egy dolog tette tönkre: az asszony a kopasz fejek megszállottja volt. Magas és csinos férje viszont dús hajjal volt megáldva. Felesége úgy gondolta, hogy ezen segíteni lehetne és azt tanácsolta, hogy férje, Yul Brynner filmszínész mintájára vágassa le kopaszra a haját. A férj azonban félt, hogy munkatársai az irodában gúnyt fognak űzni belőle, s asszonyok s a gyermekek felköltözhettek. A tatár kán másnap valahogy neszét vette a dolognak. De hiába nyújtogatta a nyakát fenn a parton, hiába méregette a mélységet, a barlangokhoz férni nem tudott. Nagymérgesen levackolt fenn, s feltette magában, hogy majd csak kifüstöli valahogy a szegény bujdosó magyarokat. Ha másként nem megy a dolog, ha jószántukból elő nem bújnak, biztosra vette, hogy az éhezés majd csak kiűzi őket a kényszerű tanyából. No, ez egyszer rosszul számítottI Ugyanis Ambrus s a kenesei férfinépek éjjelente beszökdőstek a faluba, s annyi lisztet, zsírt szalonnát, szegény ember kenyerét szedtek elő a vermekből, amennyi csak kellett. (Folytatjuk) nem volt hajlandó teljesíteni felesége kívánságát. Az asszony erre idegösszeroppanást kapott. Dr. S. J. Van Pelt, az „Orvosi hipnózissal foglalkozó társaság” elnöke, cikkében ismerteti Mrs. „A” esetét és kifejti, mi okozta vonzódását a kopasz férfiakhoz. „Az asszony mélységesen ragaszkodott apjához, aki kopasz volt. Amikor állásba került, kezdett vonzódni a kopasz férfiakhoz” — mondotta az orvos, majd beszámolt arról, hogy az asszonyt végül is hipnózissal gyógyították meg. Meggyőzték arról, hogy a kopasz férfiak már nem vonzzák és egyedül férje érdekli. II gyengébb nem — a férfi James Bond amerikai professzor megállapította, hogy helytelen dolog a nőket nevezni a ,gyöngébb nemnek”, mert a férfiak a gyengébbek. így például 1950- ben a férfiak halandósága 30 százalékkal haladta meg a nőket. Doktor Bond szerint idén a 65 évnél idősebb nők száma 40 százalékkal fogja meghaladni a hasonló korú férfiakat. Az amerikai orvos úgy magyarázza, hogy a férfiaknak ez a gyöngesége a szakmai túlerőltetettségből származik. Másrészről a férfiak inkább uralkodnak magukon és kevésbé engednek szabad folyást érzelmeiknek, mint a nők, ezért tiagyobb mértékben támadják meg őket különböző szív- és vérkeringési betegségek.
