Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-13 / 163. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 JÚLIUS 13. Baranya megye—Tolna megye 5:2 (3:2) Pécs, 300 néző. — Vezette: Papp Az eredetileg vasárnapra kisorsolt Ba­ranya megye ifjúsági válogatott—Tolna megye ifjúsági válogatott labdarúgómér­kőzés csütörtökön délután került leját­szásra Pécsett, a vasútpályán. Baranya megye: Markó — Várfalvi, Köves, Baka — Füleki, Zborai — Szabó, Vincze, Vajda, Bérces, Szűcs. Tolna megye: Bencze — Farkas, Ko- leszár, Turgonyi — Helebrandt, Szabó — Keller, Csötönyi, Mácsik, Kiss, Zakk. A Tolna megyeiek kezdenek, de pár másodperc múlva a baranyaiak érnek el szögletet, amit csak szerencsével tud há­rítani a tolnai védelem. A következő percben egy gyors ellentámadás után alapvonalon túlra szerel a Baranya me­gyei védelem, de a sarokrúgásból nem születik gól. A 6. percben már Benczének kell bravúrosan védeni. Két perc múl­va Koleszár hibájából majdnem gólt érnek el a baranyaiak, de Bencze ezúttal is véd. A technikai fölény a baranyaiaknál meg­mutatkozik, és játékosaink csak időn- kint jutnak szóhoz. A 20. percben Mácsik jó érzékkel meglép, de a kaputól mintegy 18 méterre felvágják. A szabadrúgást a sorfal felett Szabó gyönyörűen a felső sarok­ba juttatja (0:1). Nem sokáig örülhetünk a vezetésnek. Öt perc múlva egy mintaszerű akció után Vajda kapásból hatalmas gólt lő (1:1). A következő percben Koleszámak a gól­vonalról kell menteni. A 27. percben Mácsik ügyesen előretett labdájával Kiss fut el és jó érzékkel a védők mellett kapuba gurít (1:2). Sorozatos baranyai támadások után a 32. percben Vincze 20 méterről küldött ha­talmas lövése a bal felső sarokban köt ki (2:2). Továbbra is a baranyaiak irá­nyítják a játékot és a 35. percben a vé­delem hibájából Szűcs lesz eredményes (3:2). A II. félidő első percében 20 méteres szabadrúgáshoz jutunk, de Szabó erős lövése elkerüli a kaput. A második percben egyenlíthet­nénk, de a villámgyors Mácsik elcsúszik és a négy méterről kül­dött lövését a kapus ártalmat­lanná tudja tenni. Ettől kezdve a baranyaiak uralják a me­zőnyt. Gyönyörű támadások futnak a pályán és hogy nem születnek egymás után a gólok, abban nagy része van a kitűnően védő Benczének. A 13. percben a védelem ismét „elalszik” és Vajda erős lövését Bencze kiejti, melyet Bérces két méterről belő (4:2). A mi csatáraink elvétve vezetnek erőtlen támadásokat, de ezek nem veszélyesek a kapura. A 18. percben hatalmas lövés a felső sarokról pattan a gólvonalra, majd onnan a mezőnybe. A 30. percben Bencze helyett Kiesz áll a kapuba. Befejezés előtt hat perccel Bérces beállítja a végered­ményt (5:2). A hátralevő időben még Kiesznek van több alkalma bebizonyí­tani, hogy ő is jó kapus. Jók: Vajda, Kardos, Bérces, Vincze, illetve Bencze, Mácsik, Szabó és a má­sodik félidőben Zakk helyett beállt Gálfi. A mérkőzés részletes értékelésére la­punk holnapi számában visszatérünk. Szlalinvárosi Vasas SC—Tolnai SE 7:1 (2:1) Tolna, 1500 néző. — Vezette: Kindl Sztálinvárosi SC: Lennert — Takács, Ullmann, Nagymáté — Schédl. Krasznai — Cserpes, Fejes, Kőhalmi, Bédi, He­gedűs. Tolna: Ezer — Schäffler, Straubingcr, Paszler — Joósz, Pruzsina — Bajza, Ele­kes, Széles, Kappeter, Főfai. Gyenge iramban indul a játék. A nagy meleg miatt a játékosok nemigen hajta­nak. A 2. percben Pruzsina távoli lövést ereszt meg ,de Lennert könnyen véd. A tolnai fiúkban az idegesség nem tud feloldódni a nagynevű és jól képzett lab­darúgók mellett, Elekes egyedül tör ka­pura és lövése a felső kapufáról jön visz- sza. A 19. percben a Vasmű gólt ér el. Védelmünk késlekedik a beavatkozással és Bédi a kapuba sétál a labdával (1:0). A gól után sem alakul ki erősebb iram, a sztálinvárosi csapat szépen adogat, Ezer a bravúros védések egész sorozatát mutatja be. A 20. percben Bédi lábáról merész vetődéssel ment. A 25. percben Hegedűs nagy lövését védi, a 27. percben az egyedül kapura törő Fejes elől lábbal ment, a 30. percben Ullmann nagy lövé­sét a felső lécre tolja. Nagy tapsot kap érte. A 37. percben azonban Cserpes lövésével szemben tehetetlen (2:0). A 39. percben Tolna szépít, egy előrevágott labdával Főfai elmegy őrzője mellől, ível­ten bead és Bajza az ötösről a későn kiinduló Lennert mellett lő a hálóba (2:1). A második félidőben a sztálinvárosi csapat átcsoportosítja csatársorát. Szóhoz jutnak az újonnan leigazolt játékosok. Most már sokkal jobban gördülnek a támadások és a közönség sokszor nyílt tapssal jutalmazza az NB II. éllovasának kitűnő és szép játékát. A 13. percben Ullmann 25 méteres szabadrúgására Ezer későn vetődik és az mellette a balsarokba jut (3:1). Ezer ettől kezdve elveszti ön­bizalmát és nem talál magára. A védelem kapkod, ami újabb gólokat eredményez. A 19. percben Schédl, majd a 23. perc­ben Hegedűs lő gólt (5:1). Tolna csak le­futásokkal kísérletezik. De ezek is el­akadnak a sztálinvárosi védelmen. A 30. percben Elekes nagy helyzetben az oldal- bálóba lő. Ugyancsak 6 egy perc múlva nagy bombát zúdít kapura. Lennert csak nehezen tolja léc fölé a labdát. A 35. percben Krasznai, majd a 42. percben Cserpes újabb góljával 7 :l-re alakul ki a végeredmény. Bírálat: Élvezetes és igazán szép játé­kot láthatott a közönség. A sztálinvárosi csapat iskolajátékát sokszor tapsolták meg a nézők. Tolna csapata megilletődötten és bágyadtan játszott. Iregszemcse Kisdorog 1:1 (1:1) Iregszemcse, 300 néző. — Vezette: Bélecki Iregszemcse: F. Szabó — Pavelka, Zs. Tóth, Nagy — Halasi, Csákási — Sipos, Lódi, Novák, Juhász, Oberihter. Kisdorog: Jónás — Németh, Szabó, Márton — Lukács, Bece — Krémer, Dom, Újvári, Nagy, Gseidt. Már a mérkőzés első perceiben meg­látszik, hogy egyik csapatnak sem megy a játék. A nagy hőség rányomja bélye­gét az egész mérkőzésre. Az első félidő 18. percében születik az első gól. 1:0 Kis­dorog javára. A hazaiak a gól után talál­nak magukra, de az iregi csatárok bom­báit Jónás nagy bravúrral védi. A 24, percben a kisdorogiak 11-est vétenek. A megítélt 11-est Novák védhetetlenül vágja Jónás hálójába (1:1). A II. félidő­ben mindkét csapat fáradtan kezdi a já­tékot. A kisdorogi kapu sokszor forog veszélyben, de már több gól nem esik. Jók: Sipos, F. Szabó, Csákási, illetve Jónás (a mezőny legjobbja), Krémer és Lukács. Somogyvári László PÁHIISI VALLOMÄI 2. Szombat este van, moziba akarunk: menni, de akkora a sor mindenütt, hogy lemondunk róla. Mászkálunk. Beszélgetünk a fióküzletről. A helyi­séget november elejére megkapjuk, a berendezés megfelel a céljainknak is. A cégtáblát is megcsináltatjuk és amint beköltözhetünk azonnal m^g is nyitjuk a boltot. Itt csak átvesszük és visszaadjuk a ruhát, a tisztítást az első üzlet mellett lévő műhelyben végezzük. A fióküzlet az Odeon mel­lett lesz, az is jó környék. A felesé­gem belemerül a témába, észre sem veszi hogy már a Szajnához jutot­tunk. — Jól elcsavarogtunk — mondja — majd a metrón megyünk 'haza. Ekkor találkozunk Csutákkal, akit már Marie-Helene is régen ismer. Edző volt Marseilleben, de amióta megnő­sült felhagyott a sporttal. Egy ven­déglős özvegyét vette feleségül. — Hol van Louise? — kérdezte a feleségem. — Valakinek az üzletben is kell lenni — válaszol kedélyesen a bará­tunk. — De maga ,persze, nem hiányoz­hat a meccsről — mondja epésen Marie-Helene. — No, hallja! Csuták a szemével kérdi, mi baja a feleségemnek. Intek, hogy ne törőd­jék vele. Erre Csuták mesélni kezdi, hogy meglátogatta a fiúkat, mert van néhány ismerőse a csapatban. Jó a hangulat, a játékosok bíznak az új szövetségi kapitányukban, akinek ve­zetésével győztek Belgrádban és Moszkvában. — De most itt játszanak majd Párizsban — hangsúlyozza a felesé­gem. — Itt próbáljanak győzni! — Győztek már itt is — mondom. — Ezek soha — válaszol diadalma­san a feleségem. — Több, mint har­minc éve annak, hogy magyar válo­gatott csapat győzött Franciaország­ban, akkor sem Párizsban, hanem Le Havreban és csak azért, mert hagy­ták őket. — Hagyták? — Igen, mert sajnálták szegénye­ket, úgy letörte őket a2 a 3:0-ás vere­ség amit közvetlenül ,a Le Havre-i mérkőzés előtt, a párizsi olimpián Egyiptom csapatától szenvedtek el. Rábámulok a feleségemre. Alapo­san utánanézett a magyar—francia futballkapcsolatoknak. — Amennyivel ez a mostani csa­patunk többet tud — mondja Csuták. Marie-Helene megfelel neki is: — De az egyik oszlopa már kor­hadt, a másik ingadozó, a harmadik meg fáradt. I Látom Csutákon ő is azon gondol­kozik, kire értette Marie-Helene az elsőt, a másodikat és a harmadikat. Persze, az igaz, hogy nem lehet mérget venni a győzelemre. Ez nehe­zebb meccs lesz a moszkvainál is,. A francia játékosok nagyon lendülete­sek és érzik, hogy mindenki győzel­met vár tőlük. Nehéz meccs lesz hol­nap a stadionban. Mielőtt lefekszünk, mégis fogadok a feleségemmel. Ne mondja, hogy félek. Vasárnap délelőtt izgatott vagyok. Talán már félek is egy (kicsit. így lesz egy régi, nyugodt játékosból ide­ges szurkoló. Csak a feleségem ne vegye észre, mert másra magyarázza. Akkor is ilyen őszi vasárnap volt, amikor feleségül kértem. Együtt mentünk el a mérkőzésről, de nem engedtem haza. Elcsaltam egy moziba Valami amerikai filmet játszottak, emlékszem, a férfi annyira szerelmes volt a lányba, aki egyre csak ugratta, hogy végül leütötte. Szabályos jobb­horog és — knock aut. A nő elvá­gódott azután premier plánban lát­tuk, ahogy nyitogatja a szemét, szelí­den néz, karját a föléje hajló brutális fiatalember nyaka köré fonja és be­adja azt a makrancos karcsú dere­kát. Marie-Helene megrázta a fejét. Nem tetszhetett neki ez a happy-end. — Te is ilyen vagy? — kérdezte. — Tudod jó, nem vagyok amerikai — válaszoltam. (Folytatjuk.) Á kosárlabdabajnokság végeredménye NŐK: 1. Paksi Kinizsi 5 4 1 235:184 9 2. Bonyhádi MTE 5 4 1 347:240 9 3. Szekszárdi SC II. 5 3 2 305:248 3 4. Baja II. 5 2 3 157:213 7 5. Nagydorogi Traktor 5 1 4 157:271 6 6. Bátaszéki Vasutas SK 5 1 4 120:165 5* F 1. Bonyhádi MTE ‘ÉRFIAK: 6 6 369:282 12 2. Baja II. 6 5 1 306:269 11 3. Paksi Kinizsi 6 4 2 367:306 10 4. Nagydorogi Traktor 6 3 3 311:349 9 5 Szekszárdi Közg. Techn. 6 2 4 302:323 8 6. Szekszárdi SC II. 6 1 5 315:352 7 7. Bátaszéki Vasutas SK 6 — 6 217:306 5* x = Egy büntető pont levonva. Az MLSZ döntött: Nagymányok jutott az NB lll-ba Mint dr. Pazar a Délnyugati Labda rúgó Alszövetség titkára közölte az MLSZ kedden tárgyalta végső fokon Nagymányok óvását Simontomya el­len. Mint ismeretes, Nagymányok megóvta Simontornya ellen elvesztett mérkőzését, s így került az ügy végső fokon az MLSZ elé. Az MLSZ a ked­di ülésén Pados igazolását, mivel azon (illetve a régi egyesületének ki­adatásán) javítások voltak, szabályta­lannak minősítette és így Nagymá­nyok óvásának helyet adott. Ennek alapján tehát nem Simontomya, ha­nem a Nagymányoki Bányász került az NB III-ba. Simontornya az elkö­vetkező 1957—58-as bajnoki idényben a megyei bajnokságban játszhat csak. Az MLSZ döntése ellen fellebbezés már nincs. Járvány megelőzése céljából gondoskodjék a pöcegödrök. ámyékszékek megfelelő mész öblítéséről A földművesszövetkezet anyagatelep ei megfelelő felké­szültséggel várják a vidéki mész-vásárlókat. \ F«Sgg«3iS|£g ngfésgi szerencséjét vegyen 330 ért s z eIvénytJ Mozik műsora: Garay Filmszínház műsora: Július 11—15-ig Hajnalodik Egy francia orvos Korzika szigetén Francia-olasz film Előadások kezdete hétköznap 6, fél 9 órakor; vasárnap: 4, 6, fél>,9 órákor. Pénztárnyltás: Vaiárnap délután 3 órakor. Hétköz­nap délután 5 órakor. A délelőtti pénz­tárnyltás változatlan. Szekszárd-szőlőhegv Július 12—13 Péntek—szombat Oké Néró Alom Rómában Olasz film Előadások kezdete: Hétköznap: 9 óra. Vasárnap: 9 óra. EZ AZTÁN Iß SZERENCSE! ö A 27. játék héten 1 db 12 találatos szelvény mcr,mn! í OTÓZZÉK ! >N IS NYERHET! Apróhirdetések ARÍEL 250 cm3, 4 ütemű motor el­adó jó állapotban, kisebbért cserél­hető. Váralja, Salavin. BEKÖLTÖZHETŐ ház Szekszárd központjában eladó. Érdeklődni lehet: Garay-tér 8. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Változó felhőzet, többfelé záporeső, helyenkint zivatar. Időn­ként élénk nyugati-északnyugati szél. A nappali hőmérséklet 1—2 fokkal emelkedik. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet szom­baton 22—25 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt ás a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Ssekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10. 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP Intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next

/
Thumbnails
Contents