Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-06 / 157. szám
TOLNA MEGYF .»mi Könyvtár VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! II. ÉVFOLYAM, 157. SZÄM. ARA: 50 FILLÉR. SZOMBAT, 1957 JÚLIUS G. Jelentés a gabonaföldekről Ma megyesxerte végesnek as őszi árpa aratással Lapunk tegnapi számában hírt adtunk arról, hogy a megye állami gazdaságaiban végeztek az őszi árpa aratással. Walter János, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője tájékoztatása szerint arról számolhatunk be, hogy a megye termelőszövetkezetei és egyéni gazdái is befejezik az őszi árpa aratását ma. Az említett két szektorban 15.633 hold őszi árpát arattak le. A kombájnnal aratott őszi árpák termésátlaga után ítélve, a megyében a holdankénti átlagtermés meghaladja a 13—14 mázsát. Haág János munkacsapata megkezdte a cséplést A felsőnánai Zöld Mező Tsz-ben a learatott gabonát azonnal asztagba hordják. így lehetőség volt arra, hogy a cséplést is megkezdjék. Csütörtökön délelőtt 9 órakor Haág János cséplőmunka csapata munkához is látott. Az első napon — amely nem számítható teljes műszaknak -— 120 mázsa gabonát csépeltek el. A munkacsapat tagjai fogadalmat tettek arra. hogy a cséplés ideje alatt átlagban minden nap elcsépelik a 200 mázsa gabonát. Szervezetten folyik a gabonabetakarítás a varsádi gépállomás körzetében A varsádi gépállomás kombájnosai és aratógépkezelői körülbelül egy héttel ezelőtt kezdték meg a munkát. Ezidő szerint közel 500 holdról aratták le a gabonát. Olyan szervezetten folyik a gépállomás körzetében most a gabonabetakarítás, hogy a gépállomás fennállása óta erre még nem is volt példa. A kombájnaratást azonnal követi a gabonatisztítás, az aratásokat pedig a tarlóhántás. A gépállomás még az aratás megkezdése előtt mindenhova kiszállította a tárcsát és a hengert. Napjainkban minden termelőszövetkezetben közvetlen az aratás után kapcsolt tárcsával és hengerrel végzik a tarlóhántást. Ezalatt pedig a Zeto- rok a termelőszövetkezetekben kapálnak. Jelentősebb műszaki kiesés az aratás alatt a varsádi gépállomás körzetében még nem volt. Ez azzal magyarázható, hogy a gépállomás vezetősége úgy intézkedett, hogy a Wippon-kocsira mozgó- műhelyt szereltek, s ezzel járják az arató- gépeket és kombájnokat, hogy az előforduló hibát a helyszínen a lehető leggyorsabban kijavítsák. Csakugyan nem kell az aratógép? A bonyhádi gépállomás a többi között az aparhanti Március 9 Tsz-el is megállapodott a gépi aratást illetően. A gépet ki is küldték, s mivel a megkezdett tábla eléggé kuszáit volt, a gép nem végzett kifogástalan munkát. Ekkor a termelőszövetkezet tagjai közül többen azt kérték, hogy állítsák ki a gépet a munkából; mások pedig ragaszkodtak ahhoz hogy maradjon ott az aratógép. Az ilyen huzavona napjainkban a rohamosan érő gabonabetakarításnál nagy kárt okoz. Ezért ezúttal is tolmácsoljuk az illetékesek kérését az aparhanti Március 9 Tsz vezetőségének: A tagsággal együtt döntsék el végre, akarják-e, hogy ottmaradjon a gép, vagy sem. A helyzet ugyanis az, hogy több termelőszövetkezetben kérik a gépállomásokat, hogy küldjenek még aratógépet. S ha az aparhantiaknak csakugyan nem kell az aratógép, akkor elirányítják egy másik tsz-be. De az ilyen vitának napjainkban nincs semmi helye. Pancza Ferenc az élen A teveli gépállomáshoz tartozó kétyi, teveli és zombai termelőszövetkezet tagsága úgy határozott, hogy ahol lehet, ott kombájnnal arattatja le a gabonát. Ezért a gépállomás kombájnosainak van 'munkájuk. S amint a jelek mutatják, ez említett három termelőszövetkezet tagsága jól döntött. A teveli gépállomás két kombájnosa ugyanis már több mint 100 holdról aratta le, csépelte el a gabonát. Kiemelkedik, nemcsak a gépállomáson, hanem megyei viszonylatban is, Pancza Ferenc kombájnvezető teljesítménye. Ö pénteken estig kombájnjával 75 holdról 11 vagon gabonát takarított be. Ezidő szerint ő aratott, csépelt legtöbbet a megye kombájnosai közül. Kövessék a várdombiak példáját A várdombi gépállomás vezetősége úgy határozott, hogy az aratás idejére az egyik gépkocsira mozgóműhelyt szerel. A gyakorlat bebizonyította, hogy ez jó. Ezidőszerint ugyanis a várdombi gépállomáson az előforduló műszaki hibákat ilyenmódon gyorsan, órákon belül ki tudják javítani. A bonyhádi gépállomáson viszont nem ez a helyzet. Nagyon gyakoriak a gépeken a törések, a kisebb- nagyobb műszaki hibák. S sok időt vesz igény-be, míg a gépállomás szerelői az eltört alkatrészt a gépállomásra viszik és kijavítják. Ezért javasoljuk a bonyhádi gépállomás vezetőségének, hogy kövessék a várdombiak példáját. A gabonabetakarítás ideiére gépkocsijukat alakítsák át műhelykocsivá, így megoldódik az aratógépéknél és kombájnoknál előforduló műszaki hibák gyors kijavítása. Sárszentlőrinci Táncsics Tsz Learatták a búza több mint felét A paksi járásban elsőnek a sárszent- A jelentés szerint a termelőszövetkezet lőrinci Táncsics Termelőszövetkezetben tagjai 120 hold búzavetésükből 63 holdat végeztek az ősziárpa aratásával. Utána learattak. Úgy számítják, hogy a többit nyomban megkezdték a búzaaratást is. a jövő hét elején elvégzik. Minden cseppje „aranyat" ér... A HŐMÉRŐ árnyékban is 34 Cel- sius-fokot mutat, s az aratópálinka, amely reggel nagyon jólesett a kaszásoknak. most nem ízlik senkinek sem. Pedig van bőven. Délfelé jár az idő. A hőség a tetőfokára hágott. A fiatal Bodó Ádinak, a kötélterítő- nek gyakran kell vízért szaladni. A nehéz, izzasztó munka egy percre sem áll meg. A közepesnél jóval nagyobb kalászit, rendre vágott búzát fürge mozgással szedik a marokszedő lányok és asszonyok a kaszások után. Különösen Bélák Péter után izzad meg a marokszedő, mert a szikár, hatalmas szál ember másfélszer akkora rendet vág, mint a többi, A hátai Vörös Zászló Tsz „lánka- dűlői" 22 holdas búzatábláját kézzel aratják a tagok. A kévekötő-aratógép az árpát vágja. Az sürgősebb, oda jobban kell a gép. A napokban végez a Rákóczi Tsz árpájával a kombájn, az is idejön a .,Vörös Zászló”-nak segíteni. AZ ARATÓK örülnek a jó termésnek, amely meghozza búzából a tervezett 9—10 mázsás holdankénti átlagtermést. Csak a kukorica miatt aggódnak. „Ha még egy hétig nem esik, akkor megsárgul a teteje a kukoricának” — mondja Szűcs István bácsi, miközben gondos mozdulatokkal „fen” a kaszáján egyet-kettőt. Bizony ezen a forró, július eleji délelőttön nem alaptalan az aggódás a hátai kukoricák miatt. Már hat hete kerülgeti Báta határát az eső. Vannak már olyanok is, akik az „isten átkát” látják ebben a hat hétig tartó esőtelenségben, „aki megharagudott valamiért” a bátaiakra, akiknek a határban cserepesre szíttá a nap heve a földjeit. Az aratók keveset beszélnek munka közben, a tíz kasza után egyre nagyobb területen kerül le a búza a ..lábáról”. Az ötven esztendős Babos Imre bácsi alig győzi kötni a kévéket. DÉLUTÁN HÁROM ÓRA tájban Babos Imre bácsi, aki gyakran kémlelte az eget, rámutatott egy sötétszínű kis felhőfoltra és megjegyezte: „Figyeljétek csak meg, hogy ebből még eső lesz.” A többiek hitetlenkedtek a kijelentés igazában. Az egyik fiatal marokszedő, Gacek Lászlóné azt mondta: „Sokszor kerülgetett már bennünket az eső, de a végén mindig Dunaszekcső, meg Bátaszék határát gazdagította áldásával." Ahogy múlt az idő, a kicsiny, sötét felleg egyre nagyobbá terebélyesedett. A lengedező szellő erősebb lett. „Csak nehogy a jég csépelje ki helyettünk a gabonát — ezt Tóth An- talné mondta, miközben aggódó pillantást vetett marokszedés közben az egyre sűrűsödő felhőkre. AMIKOR nagy, kövér cseppekben esni kezdett, az aratók futva igyekeztek a kepék felé. Keresztbe rakták a kepén a „pap kévét”, aláhúzódtak és megelégedetten nézték a földet, amely úgy itta magába az esőcseppeket, mint a szomjas ember a forrás vizét. Már több, mint félórája esett, amikor egy idős asszony, aki a szélső „kepe likba” húzódott meg. megelégedetten kiáltotta a szembelévő kepében „lakozóknak”: — Minden cseppje aranyat ér ennek az esőnek .. . ZöNpi H. T. OlemzetkőzL SzäattktzeiL Szerte az egész világon minden év_ ben július első szombatján ünnepük a Nemzetközi Szövetkezeti Napot. 1948 óta hazánkban is minden évben megünnepeljük ezt a napot, a szövet kezetekbe tömörült dolgozók nemzet közi ünnepét. A mai napon köszöntünk mi is megyénk területén lévő valamennyi szövetkezeti dolgozót. Köszöntjük a szövetkezeti dolgozókat, akiknek tábora, a szocializmus építésének következtében, napról napra erősödik. Ha figyelembe vesszük, hogy hazánkban és így megyénkben is a szövetkezeti mozgalom komoly múltra csak a felszabadulás óta tekinthet vissza, nagy eredménynek kell elkönyvelni, hogy a termelőszövetkezetekben, a földművesszövetkezetekben és a kisipari szövetkezetekben közel 60 000 főt számlálunk megyei szinten. Ez a 60 000 szövetkezeti dolgozó számtalanszor bebizonyította már megyénkben is a szövetkezeti mozgalom felsőbbrendűségét és ösz- szekovácsoltságát. A Nemzetközi Szövetkezeti Nap al kaiméval mindig vissza szoktunk emlékezni az elmúlt évre és számot- vetünk munkánkkal. Mit tettünk jól és mit tettünk rosszul. Milyen eredmények születtek és milyen hiányosságok vannak, amit még ki kell küszöbölni. 1956-ban a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmával meg kellett állapítani azt, hogy a tavaszi jeges árvíz okozta nehézségek kiküszöbölésében és a károk helyre- állításában igen komoly részük volt a Tolna megyei szövetkezeteknek. Most 1957-ben ismét visszapillantunk egy esztendővel ezelőtti időszakra. Meg kell állapítanunk azt, hogy az októberi ellenforradalmi események igen komoly veszélyt jelentettek hazánkban és így megyénkben is a szövetkezeti mozgalomnak. Az ellenforradalmi támadás, amely népi demokratikus államrendünk ellen irányult, egyúttal természetesen a szövetkezeti mozgalmat sem kímélte. Itt nyugodtan megállapíthatjuk azt, hogy szövetkezeteink túlnyomó többsége ezeknek a támadásoknak ellen tudott állni. Dicséret illeti meg megyénkben minden termelőszövetkezetet, ahol a termelőszövetkezeti dolgozó parasztságunk sok esetben puszta kézzel, vagy vasvillával védte meg a tsz vagyonát. Termelőszövetkezeti parasztságunk ideológiai tisztánlátása, valamint eggyékovácsoltsága, a szövetkezeti mozgalomba vetett hite ellentállt minden ellenkező hazug propagandának. Vagy az ellenforradalom fegyveres leverése után a sztrájkok szervezésére termelőszövetkezeti parasztságunk azzal válaszolt, hogy kenyerünk biztosítása érdekében minden mezőgazdasági munkát a legzavarosabb időszakban is elvégeztek. Ugyanezt tették a földművesszövetkezeti dolgozók is a saját vonalukon. Számtalan példát lehetne felsorolni megyénkben, amikor az ellenség .hírveréseinek következtében a vásárlási láz csaknem a tetőfokra hágott és a földművesszövetkezeti dolgozók helytálltak ezen harcban úgy, hogy fáradságot niem kímélve, biztosították az áruellátás zavartalan menetét. Különösképpen áll ez azokra a földművesszövetkezeti dolgozókra, akik a különböző élelmiszer boltokban dolgoznak. Akik nem estek pánikba, hanem öntudatos szövetkezeti dolgozókhoz méltóan biztosították nemcsak a megye élelmiszerellátását. hanem sok esetben a főváros ellátását is. Meg kell emlékeznünk a kisipari termelőszövetkezeti tagokról, akjk az ellenforradalom időszakában sokszor szerszámaikkal védték meg szövetkezeteiket a különböző külső provokációs támadásoktól. A kisipari termel őszövetkfteti dolgozók felemelt fejjel állhatnak pártunk és kormányunk előtt, mert a nehéz időszakokban egy percre sem léptek sztrájkba, teljesítették kötelességüket a megye lakosságának iparcikkekkel való ellátása vonalán. Biztosították az áramkorlátozások időszakában is, sokszor anyaghiánynyal küzdve, a különböző javítási és szolgáltatási tevékenységükkel a lakosság igényeinek kielégítését. 1957 I. negyedévében több mint 10 százalékkal termeltek több ipari terméket, mint a múlt év hasonló időszakában. De ugyanez a helyzet az 1957. évi II. negyede, alatt is. Köszöntünk benneteket szövetkezeti dolgozók a mai napon és kérünk minden egyes szövetkezeti dolgozót, hogy az elkövetkezendő időben még fokozottabb mérvben álljanak helyt munkaterületükön a szövetkezeti mozgalom előtt álló feladatok végrehajtásában. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya elismeri a szövetkezeti mozgalmat és támogatja azt. Ügyünk igazában bízva harcoljunk tovább még nagyobb sikerek eléréséért. Pollák Andor KISZÖV oszt. vez. A Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából ünnepély less ma Sxeksxárdon Ma délután a MÉSZÖV, a KISZÖV és a helyi termelőszövetkezetek a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából közös ünnepélyt tartanak Szekszárdon. Az ünnepi műsor délután fél 2 órakor kezdődik az újvárosi Gazdakörben, ahol a MÉSZÖV a KISZÖV és a Szekszárdi Béke Termelőszövetkezet teke csapata mérkőzést rendez. Ezután pedig a városi sportpályán az említett három szerv röplabdázói mérik össze erejüket. Később pedig labdarúgó villámtorna zárja le a nap sportműsorát. Este 8 órakor a Városi Kul- túrházban ünnepély lesz, ahol az ünnepi beszéd után színvonalas kultúrműsor szórakoztatja az egybegyűlt szövetkezeti dolgozókat. A kultúrműsor után reggelig tartó táncmulatság lesz. n szekszárdi kórház kommunistái helyeslik az SZKP Központi Bizottságának határozatát Csütörtökön este a szekszárdi kórház kommunistái és néhány pártonkívüli orvos, valamint ápolónő aktívaülésre gyűlt össze. Az aktívaülésen Papp Lajos elvtárs, a Gépállomások Megyei Igazgatóságának vezetője, ismertetést adott a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának csütörtökön nyilvánosságra hozott határozatáról. Az előadást követően a megjelent kórházi dolgozók elmondották, hogy helyeslik az SZKP Központi Bizottságának határozatát, mert meggyőződésük szerint ez újabb lépés lehet a nemzetközi feszültség enyhítésére, a pártegység további megszilárdítására. A határozattal kapcsolatban több kérdést intéztek az előadóhoz, aki minden kérdésre kielégítő és megnyugtató választ adott.