Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-31 / 178. szám
4 TOLNA MEGYEI NÍPÜJSÁG 1957 JŰLIUS 31. GYERMEKEKNEK Hogy Róbert Károly vagy Nagy Lajos királyunk idejében történt-e, nem tudom, annyi azonban bizonyos, hogy a kecsegés halásztanyán nádból összetákolt kunyhóban éldegélt az öreg Csorba, legényíiával, Ferkével. Szél repítette a fiú hasas bodon- hajóját a náddal kerített Tiszán. — Reggelenként feljárta a parti leshelyeket, kiszedte a sügért, márnát kecsegét a fonott varsákból. A tanyán az öregháló szakadt fonalát összeaggatta, s közben versenyt fütyült a nádi fülemilével, ámította a mélyhangú bölömbikát, rókát riasztott ki a nádi rejtekekből. Aztán csak belemerítette a vízbe aprószemű emelőhálóját, a táplit, s ahányszor csak felrántotta, volt abban hal bőségesen. Pirosszárnyú keszeg, aranyos tiszai ponty s nagybaj úszú harcsa. Nem is volt vidámabb, dolgosabb halászlegény Ferkénél a széles Tiszaparton! Amilyen nagy volt a vígsága, egy szép napon olyan nagy lett a szomorúsága. Ficánkolhatott a fonott varsákban száz sügér, márna, kecsege! Többé feléjük se nézett! Fütyölhetett a nádirigó, búghatott a bölömbika, va- kobhatott a róka nádi rejtekekben, Az aranyhal Ferke fejét lógatva csak üldögélt a csónak végében, s egy szomorú nótát dúdolgatott szüntelenül, a tiszai halászok nótáját: A szögedi halastó, halastó, Beleestem kocsistó, lovastó, Jaj, Istenöm, ki vösz ki, Mögsajnál-e engömet valaki? Amikor abbahagyta, fújta élőiről, mintha csak fizettek volna neki érte. Az öreg Csorba kérdezhette, szó- longathatta! A fürge evezőket többé fel sem emelte, az öreghálók porosodhattak a szárítófán! — Búsulsz, Ferke? — kérdezte az egyik csendes este az öreg Csorba — Gondolkodom, édösapám* — Gondolkodói? — Itthagyom én ezt a tanyát. — Ugyan hova mönnél? . — Szélös a nagyvilág — s azzal se szó, se beszéd, csak kiugrott a csónakból, s eltűnt, nyomaveszett a ringó nádrengetegben. Aznap, melyen Ferke eltűnt a nádban, nagy lótás-futás támadt a budai királyi palotában. Szaladt a sok léhűtő, fullajtár, ajtónálló, pohárnok, madarász, mintha csak valaki megfenyegette volna őket, hogy hátraköti a sarkukat. Tudták bizony ő kigyelmek, hogy miért szaladoznak olyan lóhalálában! Reggel iszonyú haragos ábrázattal ébredt a király. Hogy miért haragudott őfelsége? Azt is mindjárt elmondom! Csak a minap tért haza győztes seregével. A temérdek zsákmány, drága kincs között, amit magával hozott, volt egy gyönyörű aranyhalacska. Ezt a kedves kis jószágot egyetlen leánykájának ajándékozta, aki szerfelett örvendezni kezdett az ajándék láttán, és a Duna-szigeten üvegből való szép medencét építtetett a számára. Ott üldögélt aztán a medence partján álló nap, s a halacskával játszogatott, azt ajnározta, dédelgette, kezéből etette. E nap reggelén hirtelen megáradt a Duna, elöntötte szennyes hulláma a szigetet, és magával sodorta az aranyhalcskát. A királylány, amikor ezt meghallotta, olyan bánatos lett, hogy még nézni is rossz volt a szomorúságát! Menten hivatták a királyt. Az, ahogy rápillantott, s megtudta, mi történt, maga elé rendeLe az udvari népet, rájuk ripakodott, s kiadta parancsba, hogy estig előkerítsék az aranyhalat, mert ha nem, hétszer rossz az életüknek! Annak pedig, aki esti honkorodásig meghozza, csordultig dönti körmöci arannyal a tarisznyáját. (Folytatjuk.) Hét évszázad magyar versei Babits Mihálys Petőfi koszorúi Vízszintes: 1. Az idézet kezdete. Tudományág. 17. Szembe a veszély- 10. Folyó a Szovjetunióban. 11. Sze- lyel. 19. Levelet küldött. 21. A lélek lid erdei állat — fordítva. 12. Nyel- mérnöke. 22. A vízsz. 1. alatti folyvünkkel érezzük. 13. Messziség. 14 tatása. 26. Külső védőréteg. 27. A függ. 23. alatti folytatása. 28. A vízszintes 22. folytatása. 29. Iharos Tamás. 30. Kis házacska. 31. Farész 32. Büszkeség. 33. Görög bölcs volt. 35. Román pénz. 36. ötven római számokkal. 37. Kikötőváros. 39. Egyenletes felületű. 41. Kicsoda (két betű). 42. Kártyalapok. 44. Indiai név — fordítva. 45. Szóban érdeklődik. 48. Nikkel vegyjele. 51. Késnek van. 53. Katonai személy. Függőleges: 1. Ló. 2. Rendben van — angolul. 3. Majdnem lamentál! 4. Madár. 5. U. a., mint a 11. alatti. 6. Személyes névmás. 7. Nagyon kedvel. 8. A növénynek ez a része. 9. Ilyen hamar. 15. IIR. 16. Híres matematikus volt. 18. Sok kacat. 20. Levágott búzaföldén. 21 Szereti mértéktelenül az italt. (Második kockába kettős betű kerül.) 22. Szolmizáló hang. 23. A függ. 26. alatti folytatása. 24. Anglia — idegen kifejezéssel. 25. Kiejtett betű. 26. A vízsz. 28. folytatása. 33. Sakkjátszma egy állása. 34. Nézd csak. 38. Szolmizáló hang. 40. Molibdén vegyjele. 43. Összehúzza. 46. ÉÉR. 47. Ide keverve! 49. Igevégződés. 50. 999 római számokkal. 52. Asszonyjelző. 53. Udvarias megszólítás. 54. Egy római számmal. 55. ötszáz római számmal. Megfejtendő: Az idézet a következő sorrendben: Vízsz. 1., 22., 28. függ. 26., 23. és vízsz. 27. £(/(/ éldtn- LEVÉL Nem az a szándékom, hogy a nyilvánosság előtt arról beszéljek, hogy milyen az új kultúra, milyenek az új emberek, akik építői ennek a nemes foglalkozásnak, mert erről sokat ír a sajtó, sokat beszélnek az emberek a gyárakban, a földeken, az irodákban, sőt nem /egy tudományos értekezés is bebizonyította azt, hogy a szocialista kultúra lényegesen magasabbrendű, mint bármely más kultúra, amely idegen a néptől, idegen a realitástól, mást ábrázol, mint a való élet. ( Nem vagyok mai értelemben vett kultúrmunkás. Ezt a megállapításomat nem úgy értelmezem, mintha nem a mai törekvéseknek lennék a támogatója, hanem úgy, hogy „pályafutásom” alatt sok, nagyon sok szerepet játszottam. Köztük sok jót, de mondjuk meg őszintén, sok rosszat is. Egy azonban mégis biztos: mindegyikből tanulni lehetett. Nem csak alakítani egy-egy figurát, lumem megismerni számtalan társadalmi problémát, számtalan, az élettel együttjáró vívódást is. » Évtizedek óta foglalkozom kultúr munkával, mint színjátszó, öndícséret nélkül állíthatom, sok sikert arattam egy-egy alakításommal. Kétségtelenül jólesett a közönség elismerése, ami okot és erőt, vagyis biztatást adott arra, hogy ma, hatvan éves fővel is, lelkesedjek ezért a munkáért. Ma is játszom. A bonyhádi járási kultúrház színjátszója vagyok. Most adjuk elő az „Iglói diákok”-at. Más szemmel nézzük ma ezt a darabot, mint mondjuk húsz esztendővel ezelőtt. Ma ez a darab bemutatja a különbséget a régi társadalmi rend és a mai társadalmi rend között: és ez a lényeg. Mi ezzel is nevelünk, neveljük nemcsak a fiatalokat, hanem még a korabelieket is, mert hiszen eléjük tálaljuk a múltat minden nevetséges figurájával, fonákságával együtt. Űj emberek, az új kultúráért. Van-e ennél szebb szó? Szerintem aligha. Ki nem vágyik a szebbért, ki nem akar jobbat, emberibbet, reálisabbat, való- szerűbbet, az élettel egyértelműt. Minden józan ember, minden olyan ember, akinek kedves a nép ügye, aki együtt érez a néppel. Én is ezt akarom, ezt kerestem egy életen át, míg végre megtaláltam. Örömmel tapasztalom azt, hogy nemcsak a gyárak fiataljai, hanem a szántóföldek dolgozói is mind nagyobb számban kapcsolódnak be a kultúrmunkába. Érzik valamennyien, hogy szebb így az élet, hogy célja van a munkának és az életnek egyaránt. Mi „öregek” mindenütt ott leszünk, ahol az új generációt nevelni és támogatni kell, hogy az új hajtásokból erős tölgy nőjjön, mert szükség van rájuk, szükség van mindenkire, aki a szépért akar dolgozni, aki szereti, ha másnak örömöt szerez. Én is ezt akarom. Ezért akarok még nagyon sokáig dolgozni, nemcsak a munltahelyemen, hanem itt, a kultúrházban is. Most, hogy az „Iglói diákok"-at adjuk elő, hosszú, fáradságos próbák után, igen jó kultúregyüttessel, eszembe jut sok-sok szép darab, amelyben játszottam („Kőszívű ember fiai”, „Ármány és szerelem”, „Csárdáskirálynő”, stb., slb.). Boldog vagyok. Boldog vagyok, hogy kultúrmunkánkkal örömet okoztunk dolgozó társainknak, és most is az az érzésem, hogy az „Iglói diákok”-kal is ki fogjuk érdemelni nemcsak Bonyhád dolgozóinak, hanem a járás sok-sok dolgozójának elismerését. CSIMA JÓZSEF a Bonyhádi Téglagyár dolgozója Könyvismertetés Makariosz ciprusi érsek vádol Makariosz, Ciprus érseke, akit az zetközi közvélemény elé tárta az an- angol gyarmatosítók letartóztattak golok ciprusi kegyetlenkedését bizo- és tizenhárom havi száműzetés után nyitó hiteles tanúvallomásokat. — nemrégiben engedtek szabadon, 1957 Makariosz nem az elmúlt évek hátjúnius 19-én az Athéni Lapszerkesz- borzongató kínzásait sorakoztatja tők Egyesületében sajtóértekezletei fel, hanem csakis a „legfrissebb” tartott és nyilatkozatában a nem- eseményeket. — Gyulajon nem tétlenkedtek a gazdák az esős napok alatt sem. Behordani, csépelni nem lehetett, hozzáláttak tehát az utak javításához A dalmandi gépállomás DT—413-as lánctalpas traktorát is igénybevették az útjavításhoz, az beszántotta a nagyobb vízmosásokat, kézierővel csak az egyengetést kellett végezni, így egy nap alatt mintegy 300 méter hosszúságú útszakaszt hoztak rendbe. — A dunaszentgyörgyi Szabadság Termelőszövetkezet összes gabonáját kombájn aratta le. A 76 hold árpa 17.7 mázsás holdankénti átlaggal fizetett. A szövetkezetben már osztottak is árpából előleget, három kilót munkaegységenként. Böcz József — harmadmagával dolgozik, — tizenöt mázsánál több árpát vitt haza. G N E S Kocsma. Nem is kocsma, lebuj. Olyan ronda, piszkos és bűzös, hogy nem is tűnik valóságnak. Az élet tud olyan fokozást, ahol a realitás már szinte alig- foghatóvá válik. Részegek, öregek, suhancok, ondulált- hajú-piszkosnyakú csavargók és — nők. De milyenek...! Budapest, VIII. kerület. Hihetetlen. Málnát kérek, de a pénztárosnő az arcomba nevet: — Mennyi rummal? Végülis megkapom rum nélkül. A ^sörösök” után beállók a sorba. Van időm gyönyörködni. Az utcai nagy ablaknál egy negyven év körüli szatír „agitál” egy 14—15 éves kislányt. A férfi szemei parázslanak, a kislány unottan hallgatja. Pálinkát isznak. Egy országúti csavargó ne legyen prűd, nem is az, de ez már émelyítő, ez gazemberség, embertelenség, ez bestialitás. És ezt nézik, látják mások is? Nem tudom levenni róluk a szemem. A lány rám-rámsandít, aztán vállát vonva otthagyja a parázslószeműt, odajön hozzám. — Kellek? — kérdezi, de lesüti a szemét: Szóhoz sem jutok, csak valami rettenetes, majdnem ijedt undorodás önt végig. A kanálisszaga, a rothadás rémítő bűze és valami ijedt, alig tapintható szánalom. Kellek? Dehogyis kellesz, te sápadt kis nyomor-virág, dehogyis kellesz :.. — Mindent tudok — néz rám véreres szemekkel — és nagyon ügyes vagyok... Kérdezd meg, mert te itt idegen vagy, nem tudhatod :;: Űristen, hol láttam ezeket a szemeket? Eszembe jut, hogy egyszer elütöttem egy nyulat. Csak a hátsó lába törött el. Nem tudott elfutni és rámnézett, ahogy lehajoltam érte. Akkor láttam ezeket a szemeket. Nagyon sajnáltam szegény tapsifülest, ha értettem volna hozzá, meg is gyógyítom, — de ez a „kislány” ::: — No, mondd, hogy kellek, és menjünk. Othagytam a sort, ott a málnát rum nélkül, megfogtam a kezét, kivittem. Feltornázta magát a kocsira — kicsit meglepte, hogy négy férfi van benn, s elindultunk. Csak a parázsszemű nézett utánunk és kiköpött. Megálltunk egy olcsó, de tiszta kis vendéglő előtt. Tíz forint a nagymenő és kitűnő. ■— Éhes vagy? — ez volt hozzá az első szavam, mert addig egy hang sem jött ki a torkomon. — Nagyon. Amikor túl volt a mignonon is, megkérdeztem, hány éves. — Tizenöt múltam. A töröttlábú nyuszi szemei rámnéztek és azt kérdezték, mi köze az éveinek az „ügyhöz”. Én azonban nem az ügyet néztem, hanem ezt a kis örökondulált, pálinkával kocintó gyereklányt, aki mindent tud és aki „olcsó”. — Anyád nincs? — Van.-— Apád? — Diszi (azaz: disszidált). ■— Anyád engedi? — Ö is ilyen. Rémes. Uvölteni tudnék, de most már tovább kell kérdezni. — Iskolád? — Kimaradtam a nyolcadikból. Még október végén. — Azóta csinálod ezt? — Nem. Csak mióta apa elment..: A nyusziszemek könnybe borulnak és valahová messze néznek. Vajon mit látnak? Egy elszökött és letörött apát, aki nem simogathatja meg most nyusziszemű lánya fejét és nem szólíthatja a nevén .. . Az ám, a nevén. — Hogy hívnak? — Mi az, maga zsaru? — Nem, de még nem tudom a neved. — Agnes. F. Ágnes. Ronda név, mi? Cinikusnak akar látszani, pedig csak egy ijedt gyerek, aki már nem éhes, de aki még mindig „olcsó” ..: — Mit szeretnél? — Pénzt. De sokat. Nagyon sokat. — Mire az? — Utána mennék apának, mert apa jó. Apa szeret. Anya csak ver és elveszi a pénzt. — Igen. Fiúja van. És az sokba kerül ... Nem igaz. Ez már nem lehet igaz. Tudom, van ilyen is, és mégse hihetem. Aztán lassan mesélni kezd. Felnőtte- sen és keserűen, primitiven, de őszintén bugyog fel a gyereklányból a hirtelen- érett nő keserű tragédiája. Nem lehet meghatódás nélkül hallgatni. Ha csak a fele igaz, akkor is rosszabb, mint a pokol. De ez egészen igaznak látszik. És az az örök refrén: — Ha apa itt maradt volna.-:: De apa nem maradt itt. Apa elment és apa nem ír. Nem akar, vagy nem is tud? Vagy elfelejtette Ágnest? Ezt a szőke, nyúlszemű kislányát? A kiváló tanulót, akiből pár nap alatt az „utcasarkok rongya” lett? — Ágnes, mi lesz veled? Hüppög, de nem válaszol. Hisz ő maga se tudja, hogy mi lesz. Talán nem is érdekli. Csendben töröm a fejem, hogy mit lehetne tenni érte. Vöröskereszt? Szociális otthon? Esetleg: rendőrség, fiatalkorúak osztálya? Keressem meg az anyját? Mit tegyek, jaj, mit tegyek ezért a kis nyomorultért, aki nem jobb és nem rosz- szabb, minit én vagyok ... ? Az ő hangja rezzent fel : — Köszönöm a kaját, az ebédet. Mennem kell, ha semmit nem akar tőlem. (Már nem tegez le.) Maga jó ember. Biztosan apa. Igaz? — Igaz... — és majd összeroppan a kezemben a pohár. — Tudtam... Csak egy apa lehet ilyen jó. Feláll. Megigazítja a ruháját, aztán a vállamra teszi súlyos kis kezét. — Sose hagyja el a gyerekét. Azt nem szabad... Jaj, azt nem szabad...! Kifut a vendéglőből és szalad a pa- rázslószeműhöz vissza. Jó „pali”, vaD p'nze, és nem nagyon követelőző. Utána nézek, és utána néz a pohár, félig a málnával, amit ivott, — és talán messziről most idenéz egy apa, hogy megkeresse a lányát, Ágnest. Nem találja meg többet. Szegény kis árva, Ágnes. Ágnes? Jánosy Zoltán
