Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-30 / 177. szám

tolna nr VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAPJA II. ÉVFOLYAM, 177. SZÁM. ÄRA: 50 FILLÉR KEDD, 1957 JÚLIUS 30. Elitélte a megyei bíróság a bonyhádi „nemzetőr" ellenforradalmárokat Népi demokratikus államrend meg­döntésére irányuló szervezkedésben való részvétellel elkövetett büntet­őén mondta ki bűnösnek a szek­szárdi megyei bíróság Halász János és Teliér Endre bonyhádi lakosokat. A tárgyalás folyamán a tanúval­lomások, a vádlottak részbeni beis­merése, a tárgyalás adatai alapjár tisztázódott, milyen mértékben vet tek részt Bonyhádon az ellenforra­dalmi eseményekben. Az 1956. október 27—28-án megalakult nemzeti bizottság tagja lett Halász János is, akit az időközben megalakult nem­zetőrségben „különleges” bizal­mi jellegű megbízatásokkal lát­tak el. Az ő feladata volt a fegyverek összeszedése a „megbízhatatlan ele­mektől” — a kommunistáktól — nem különben a község vezetőinek, a tanácselnöknek, párttitkároknak, kommunistáknak az őrizetbevétele. Ezeket a személyeket bekísérték a tanácsházára, faggattak, fenyeget­ték őket. Halász „foglalkozott” pél­dául Budai József ügyészségi nyo­mozóval és Nemes Ferenc vállalati igazgatóval. Budai József eközben az „elv­társ” szót használta, mire Ha­lász tettleg bántalmazta. Október 28-án hét fegyveres nem­zetőr — köztük Halász János is — megjelentek Cikón, a 64 éves Tóth Gyula lakásán, az Államvédelmi Hatóságnál szolgálatot teljesítő fiát keresték. Feldúlták az egész lakást, az udvarról fellövöldöztek a széna- padlásra. Olyan brutálisan bántak az idős házaspárral, hogy Tóth Gyuláné a kiállott izgalmaktól hete­kig beteg volt. A következő napon Zombára, Kétyre és Murgára látogattak ki Halászék. A zombai tanácsnál Ha­lász külön szobába vitte Lakatos Antal tanácselnököt, fegyvert fogott rá és úgy vallatta, fegyvert követeit tőle. Mivel a tanácselnöknél nem volt fegyver, eltávoztak a község­ből és Murgára mentek át. Ennél a „vállalkozásnál” jutott szóhoz Teliér Endre, a bonyhádi cipőgyár gépkocsivezetője is, akit a nemzeti bizottság írásban rendelt be szolgálattételre. Murgán felkeresték Bakó László VB elnököt, s mivel nem volt tudo­másuk arról, hogy Bakónál fegyver lenne, eltávoztak. Amint a tanács­házat elhagyták, Szentgyörgyi tanítónő felhívta a figyelmüket ,hogy két géppisz­toly van a faluban. Meghallották azt is, hogy Czinkon János volt járási VB elnök is a köz­ségben tartózkodik. Erre visszamen­tek a tanácsházhoz ,a falhoz állítot­ták Bakó László VB elnököt, Pá- kozdi József párttitkárt, csőre töl­tött fegyverrel fenyegették őket, ha nem adják elő a fegyvereket. Czinkon Jánost értesítették, hogy keresik, erre Czinkon elvtárs jobb­nak látta, hogy eltávozik Murgá- ról. Eközben Halászékat értesítet­ték ,hogy valaki bujkál a hegyen. Halász és Nagy Ferenc — a másik nemzetőr — utánaindultak, harma­dik társuk azalatt a tanácselnököt és a párttitkárt őrizte. Halász a hegyen mozgó alakra rá akart lőni, Nagy viszont lebeszélte azzal, hogy nem tudni, ki lehet. Teliér Endre közben a Nagy Ferenctől kapott pisztollyal gép­A Postavezérigazgatóság közli, hogy a külföldről érkező postautal­ványokkal kapcsolatos tudakozódáso­kat és panaszokat ezentúl a posta el­számoló hivatalának nemzetközi osz­tálya (XII., Krisztina körút 6—8.) intézi. A Postavezérigazgatóság kéri a közönséget, hogy ilyen irányú ké­relmeikkel akár írásban, akár sze­mélyesen az említett postai szervhez forduljon. * A Lottó ötödik jutalomsorsolását augusztus 2-án rendezik meg. A há­rom főnyeremény ismét a kétszobás és a garzon öröklakás, valamim a Wartburg személyautó. A régebbi, már ismert nyeremények mellett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság újabb meglepetéseket tartogat a fo­gadóknak. Ezúttal az amatőrfényké­pészek örömére két teljes fényképé­szeti laboratóriumi felszerelést is kisorsolnak. A cseh gyártmányú na­gyító és a sötétkamra mellett az egyik nyerő Kijev, a másik Pentacon gyártmányú fényképezőgépet kap. kocsiján ugyancsak Czinkon Já­nos után indult. A község hatá­rában utol is érte, letartóztatta és visszavitte a tanácsházhoz, ahonnan erősítést kért Bonyhádról, majd amikor az megérkezett, men­tek vissza Bonyhádra, magukkal vitték Czinkon Jánost is. A megyei bíróság nem fogadta el Halász és Teliér védekezését, hogy mindent utasításra tettek, hogy a letartóztatottakat bántalmazták vol­na .illetve, mint gépkocsivezető, csu­pán parancsot teljesítettek, bűnös­nek mondták ki ■ őket népi demokratikus államrend elleni szer­vezkedésben való tevékeny részvétel miatt. Ezért Halász Jánost hatévi börtönre és ötévi jogvesztésre, Teliér Endrét ötévi börtönre és négy­évi jogvesztésre ítélte. A bíróság enyhítő körülménynek vette figyelembe Halász Jánosnál három kiskorú gyermekes családi állapotát, büntetlen előéletét, Tel­iér Endrénél a többgyermekes csa­ládos állapotot. Újdonság még a nyeremények között az 5000 forintos vásárlási utalvány is, amelyre a Lottó Áruházban bár­mit lehet, vásárolni. Bizonyára öröm­mel fogadják majd a szerencsés lot­tózók az ötezer forint értékű ágy­nemű csomagot is. A jövőheti lottó jutalomsorsoláson csaknem háromszáz értékes nyere­mény talál majd gazdára. * Statisztikai jelentés szerint az or­szágban 12 800 magánkiskereskedő működik. Ez az elmúlt évhez képest 39 százalékos növekedést jelent. A kereskedők legnagyobb része vidé­ken van és jól segítik az állami ke­reskedelem munkáját. Ez megmutat­kozik abban is, hogy olyan szak­mákra kértek engedélyt, amelyet a lakosság érdeke megkíván. Árad a Duna, Belföldi hírek A MAI SZÁMBAN: A pártoktatás előkészületei Szekszárdim (3. oldal) flz ítélet legyen méltó válasz... (3. oldal) Sportkör nélkül maradnak a szekszárdi úszók!? (4. oldal) Szabadtéri színpad és szélesvásznú kertmozi épül Szekszárdon A 600 000 forintos építési költség­nek a felét, 300 000 forintot társa­dalmi munkában vállalták a külön­böző szekszárdi vállalatok, ami nagy­mértékben meggyorsítja a szabadtéri színpad és a kertmozi megvalósulá­sát. Az építkezéseket rövidesen meg­kezdik s a tervek szerint a jövő év tavaszán megnyílhat a szekszárdi szabadtéri színpad. Bérletet bocsát ki a Ssekssárd Városi Kulturhás Szekszárdon hosszú évek óta húzó­dik a szabadtéri színpad kérdése, melynek megoldására csak az idén találtak módot. Az építkezéseket je­lentős összeggel tudja támogatni a városi és a megyei tanács, s így el­készülhettek a tervrajzok, amelyek szerint 850 férőhelyes színpadot épí­tenek a város középpontján. A sza­badtéri színpad építésébei bekapcso­lódik a MOKÉP is, amely széles­vásznú kertmozit létesít. Munkatársunk értesülése szerint a Vá­rosi Kultúrház szeptemberben kezdődő színházi évadban bérleteket bocsát ki. A színházakkal való tárgyalások alatt saj­nos nem sikerült a Kultúrház vezetősé­gének olyan megállapodásra jutni, hogy a bérlet árkedvezményt is jelentsen a tulajdonosoknak, így csak állandó helyet biztosít. Előreláthatólag a jövő színházi évadban minden héten lesz egy színházi előadás, valószínűleg keddi napon. Az eddigi tárgyalások szerint a Pécsi Nem­zeti Színház, a Kaposvári Csíky Gergely Színház, a Magyar Játékszín és való­színűleg a budapesti Madách Színház művészei szerpelnek majd Szekszárdon. Érdekesség lesz még a jövőben a Kultúrház munkájában, hogy a télikert minden nap nyitva tart és ott fővárosi, valmint helyi művészek lépnek fel. Bestiális gyilkosság Bölcskén Július 25-én reggel vérbefagyva talál­ták Szijj Jánosné 42 éves, Bölcske, Sztá­lin utca 50. szám alatti lakost. Fején és testén baltától és lapáttól eredő sérülé­seket találtak. A baltát és a lapátot, amellyel a gyilkos elkövette merényletét, meg is találták. A meggyilkolt asszony férje ebben az időben Budapesten tartóz­kodott. A lakást nem rabolták ki. Az asszony hálóingben volt, amikor az ajtó­ban meggyilkolták. A tettes egyelőre még ismeretlen. Kézrekerítésére erélyes nyo­mozás indult. de a veszély sokkal kisebb, mint 1954-ben Kisorsolták a VIT sorsjáték nyereményeit Nagy érdelődéssel kísért esemény színhelye volt vasárnap a Magyar Néphadsereg Központi Tisztül «za. A színházterem széksorait ezúttal a hatodik VIT alkalmából rendezeti sorsjáték sorsjegyeinek tulajdonosai töltötték meg. Délelőtt 10 órakor fog. lalta el helyét a hatodik VIT nemzeti előkészítő bizottság, a KISZ, az EPOSZ, az úttörő szövetség és az OTP képviselőiből álló sorsolási bi­zottság, majd hamarosan megnerdül- tek a szerencsekerekek és az úttörő- pajtások megkezdték a számok húzá­sát. Egyenkénti húzással 11 főnyere­ményt sorsoltak ki, sorozathúzá <sal 120 egyéb értéke^ tárgynyere n ínyt, közöttük világvevő rádiók it, fény­képezőgépeket, márkás karórákat, kerékpárokat, sok egyebet és számos vásárlási utalványt. A főnyeremények közül a két- szoba komfortos családi házat, a 200 négyszögöles telekkel a 10. osztály 53 882 számú, a Moszkvics személy­autót ugyancsak a 10. osztály 19 0JA számú, a Pannónia motorkerékpárt a 2. osztály 94 680 számú sorsjegy nyerte. A teljes nyereményjegyzék a jú­lius 31-i lapunkban jelenik meg. A sorsolási jegyzék megtekinthető az OTP fiókokban, a KISZ szervezetek­ben és valamennyi elárusító helyen, ahol a sorsjegyeket a tulajdonosok vásárolták. A nyertes sorsjegyek legkésőbb szeptember 30-ig válthatók be. A tárgynyereniérmyel kihúzott sorsjegyeket a VIT Nemzeti Előké­szítő Bizottság Budapest. Vili., Blaha Lujza tér 1—3 szám alatt ér­vényesíti. A vásárlási utalvánnyal kihúzott sorsjegyek beválthatók a Magyar Divatcsarnokban, a vidéki ál. Iami áruházakban, továbbá a szek­szárdi, a veszprémi, a zalaegerszegi és a kaposvári népbolt szaküzletek­ben. (MTI.) Az elmúlt hetek nagy esőzései erő­sen felduzzasztották a Duna vizét, az árhullám már hazánk területére ér­kezett. Felkerestük Vígh Dezs5 elv­társat, a Megyei Tanács elnökhelyet­tesét, hogy érdeklődjünk az árvíz- veszély nagyságáról, a már megtett és a még ezután szükséges védelmi intézkedésekről. — Az árhullám a hétfőre virradó éjszaka a Duna Győr megyei szaka­szánál tetőzött. Megyénkben a tetőzés kedden es szerdán várható. Ami a vízállást illeti, az nem éri el sem az 1954-es nyári, sem a tavalyi jeges árvíz legmagasabb szintjét. Olyan lesz, mint az 1955-ös dunai ár­hullám volt, a víz csak a dunai hul­lámtereket önti el. A legfrissebb je­lentések szerint az újabb esőzések a Duna felső szakaszán ismét árhullá­mot indítottak el, azonban az csak a jelenlegieknek az elvonulása úrin ér ide. A számítások szerint Paksnál mintegy 700—710 centiméterrel, az 1954-esnél 120—130 centimé­terrel alacsonyabban fog tetőzni. — Milyen az árvízvédelmi fel­készülés? — Az 1956. évi jeges árvíz után mindenütt teljesen rendbehozták a vízügyi szervek a megrongálódott gá­takat, ezek több helyen erősebbek és magasabbak, mint korábban voltak. A fadd—dombori szakaszon például a megmagasított gátak egy részét a tavalyi jeges árvíznek megfelelő próbanyomásnak vetették alá tíz na­pig, a gát kiállta a próbát. A Duna- kömlőd és Madocsa között lévő két belvíz-levezető árok elzárását vasár­nap megkezdték, mivel ezekben már visszafelé folyt a víz. A Vízügyi Igazgatóság szakembe­rei állandóan kint tartózkodnak a gátakon, ellenőrzik azok állapo­tát, hogy ha szükséges lesz. azon­nal megtudják tenni a szükséges intézkedéseket. — Milyen mértékben veszélyezteti az árvíz a mezőgazdasági területe­ket? — A hullámtereket el fogja önteni a víz. Éppen ezért intézkedtünk, hogy ezekről a területekről minde­nütt betakarítsák a termést. Vasár­nap ellenőriztük ezt a munkát az egész vonalon és azt tapasztaltuk, hogy mindenütt rendben folyik. Több helyen az árhullám ideér- keztéig elcsépelik a gabonát, másutt elszállítják a keresztek­ben lévő gabonát, szénát, öl­fát stb. Bölcske—Madocsa községek határá­ban három—négyezer holdat veszé­lyeztet az árvíz, azonban a rendbe­hozott nyári gátak előreláthatólag ezt a területet is meg fogják védeni a víztől. A múlt héten itt egy há­rom méteres — még tavaly a jeges árvíz által okozott gátszakadást ja­vítottak meg az érdekelt dolgozó parasztok — a gépállomás egy Zetort bocsátott rendelkezésükre. Bár itt előreláthatólag nem tör be a víz, mégis — biztonsági okokból — intéz­kedtünk a termények elszállítására. A veszély tehát korántsem olyan nagy, mint tavaly, vagy három évvel ezelőtt, a főgátak minde­nütt levezetik az árhullámot, azonban szükség van arra, hogy a nyári gátakat figyeljék minde­nütt és ahol azok gyengék, erősítsék meg, hogy minél kisebb terület kerüljön víz alá — fejezte be nyilatkozatát Vígh Dezső elvtárs.

Next

/
Thumbnails
Contents