Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-26 / 174. szám

1957 JŰLIUS 26.

TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG

3

Háborús bűnös a bíróság előtt

Több mint egy évtized telt el a második világháború óta, de még mindig kerülnek elő emberek, akik a háború idején olyan bűncselekményekei követtek el, amelyért még most több, mint 10 év után is feltétlenül büntetni kell.

A közelmúltban egy ilyen háborút bűnös állt a megyei bíróság dr Szily László tanácsa előtt. Puskás Ferenc dunaföldvári (Baross-u. 62.) lakos személyében, aki a háború' után Molnár Ferenc név alatt szerepelt és erre volt kiállítva a személyi igazolványa is. A háború után 11 évig bujkált hamis okiratokkal ellátva, végülis feljelentette magát az ügyészségen. Ez a feljelentés azonban csak arra vonatkozott, hogy az igazolvány hamis névre van kiállítva és neki nem Molnár hanem Puskás a neve. Ezután az illetékes szervek kíváncsiak voltak arra is, hogy

tulajdonképpen miért volt szüksége Puskásnak álnév használatára több, mint tíz éven keresztül.

És a nyomozás során derült fény háborús bűncselekményeire.

A felszabadulás előtt Puskás Budapesten önálló kovácsmester volt. két inassal és két segéddel dolgozott

1939-ben lépett be a nyilaskeresztes pártba és ott tevékeny működést fejtett ki, mint tisztségnélküli tag,

egészen a felszabadulásig. Arra hivatkozott, hogy gazdasági előrehaladása miatt lépett be a pártba és menteni akarta felesége testvérének

a zsidószármazású férjét, aki szintén ki volt téve a zsidóellenes üldöztetéseknek. A nyomozási adatok s a bíróság megállapításai azonban bizonyítják, hogy Puskásnak egész beállítottsága, gondolkodásmódja és viselkedése nyilas, fasiszta volt és a nyilas pártba való belépésnél, tevékenykedésénél ez játszotta a tulajdonképpeni fő szerepet. A bérházában lakó emberek előtt még azokat is szidalmazta, akik sajnálták a gettóba hurcolt zsidókat. Baráti köréhez több nyilas tartozott és német katonatiszteket vendégelt meg. Egy alkalommal meglátott az utcán sárga csillag nélkül járni egy Kertész nevű embert és saját gépkocsiján beszállította a nyilas pártházba.

1944 decemberének második felében egy este a X. kerületi Fűzér utcai nyilas pártházból telefonon keresték és Tóth Ernő körzetvezető arra kérte Puskást, hogy menjen be a pártházba, mert őrizetükben van egy zsidó ember, aki rá hivatkozik, mint jó ismerősére. Puskás nyomban eleget tett a meghívásnak ás saját tehergépkocsiján két inasával és egy segéddel a nyilas pártházba hajtott. Itt találta a körzetvezető szobájában Jelinek Ferenc zsidószármazású fuvarost, annak öccsét és öccsének fiát.

Puskás csak Jelineket ismerte és annak állítólagos kijelentései és egyéb okok miatt, nyomban ütlegelni kezdte. Valaki az ott lévő nyilasok közül gumibotot adott a kezébe és azzal ütötte tovább Jelinek Ferencet. Mikor belefáradt, a kínzásnak más

módját választották, majd pedig a megkínzott és megszomjazott üldözötteknek sört adtak, amibe valamilyen pasztillát tettek, amiről Puskás is úgy tudta, hogy méreg.

Rövid megbeszélés után a körzetvezető arra utasította Puskást, hogy a három személyt vigye ki a Duna- partra és ott „intézze el“ őket. Puskás — saját maga vezette gépkocsiján nem vitte ki őket a Duna-part- ra, hanem az Andrássy-út 60. szám alatt levő nyilas központba. Ezt a módszert azért választotta, mert nem tartotta símán keresztülvihetőnek a kivégzést saját személyében és azt tudta, hogy

a nyilas-központban úgyis „elintézik” majd őket.

Miután a központban leadta őket, visszhajtott a Füzér-utcába és közölte, hogy elintézte a reá bízottakat. Puskás tehát tevékenyen részt- vett az üldözöttek megkínzásá- ban és ugyanakkor részese volt az emberek törvénytelen kivégzésének is.

A felszabadulás után természetesen érezte bűnösségét és ezért felvette sógorának, Molnár Ferencnek a nevét és hamis igazolványokkal bujkált.

A bíróság emberek törvénytelen megkínzásával és kivégzésével, valamint személyi igazolvánnyal kapcsolatban közokirathamisítás bűntettében állapította meg bűnösségét, összbüntetésül 7 évi börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta jogainak gyakorlásától s kötelezte többek között, több, mint 1000 forint perköltség megtérítésére.

Aki megingott, — nem biztos, hogy ellenség

— n sérelmek ne befolyásolják a tisztánlátást —

Meg kell értenünk, habár nem mindenben értünk egyet a |véleményével. Az ő helyében magunk sem igen lennénk mások. Ha végigéltük volna 1919-et, abban a helyzetben lettünk volna, mint volt októberben, ha még most is azt hallanánk, amit ő — rendszerint a háta mögött, mert nincsenek annyira gerincesek, hogy a szemébe mondják — tudnánk-e másképpen beszélni, mint Simon Ferenc elvtárs, Gyulaj község VB-elnöke.

— Még mindig vannak olyan dolgok, ami miatt nem tud megfelelően dolgozni a pártszervezet, vannak olyan személyek a községben, akikkel szemben elnéző a bíróság. Itt van Bazsonyi János, volt bíró — mondja Simon elvtárs, és újból felidézi az októberi eseményeket — most is előttem áll, ahogyan akkor a kultúrház- ban az asztalra támaszkodott és szónokolt: ..Kedves polgártársak, gazda- társak! Ide (a község élére) nem való szegény ember. Nincs esze ahhoz, hogyan kell vezetni. Mi majd visszahozzuk a régi módszert, megmutatjuk újból, hogyan kell kormányozni. Végre egyszer fel tudjuk számolni a kommunista uralmat. Nincs többé szükség a kommunistákra, majd intézkedni fogunk felettük.”

— Aztán a plébános „úr” megfogta á kezemet, odahúzott az első sorok elé (a kultúrházban volt a nemzeti bizottság alakuló ülése), hogy „Most pedig számoljon be mindenről, mert

A newyorki utcákon plakátok és transzparensek hirdették, hogy a Victoria mozi bemutatja a „Baby Doll” című filmet. Spellman bíboros a manhattani St. Patrick katedrális szószékéről elszörnyedve fordult híveihez: „Alighogy visszatértem keleti utazásomból, ahol odaadó és áldozatkész katonáink a kommunista veszélytől óvják országunkat... s a szívem megreszketett a „Baby Doll”-tól. A bíboros felelőssé tette a cenzúrát, amely engedélyezte ennek a „mérgező hatású” filmnek a bemutatását és felhívta az amerikai polgárokat, harcoljanak nemcsak a fenyegető külső veszélyek, hanem a belső „rombolás” ellen is. Ezek a veszélyek „borzalmas” veszélyek: minden lelkiismeret hiánya és azoknak a mérgező állásfoglalása, akik ezt, valamint más erkölcstelen filmeket alkottak . .

Spellman bíboros „vigyáz az erkölcsökre“

— Vétkezik az, aki ezt a filmet megnézi! — dörögte a szószékről a Vatikán amerikai helytartója.

A Victoria mozi két nappal később bemutatta a filmet, s azóta is telt ház előtt vetítik a „Baby Doll”-t.

A „Baby Doll” forgatókönyvét Williams, a mai Amerika egyik legismertebb drámaírója írta. Rendezője Elia Kazan, saját produkciójában hozta ki a filmet: a nagy filmvállalatok szívesen vállalkoztak volna ugyan erre, de csak némi „enyhítések” árán, amelyeket sem az író, sem a rendező nem volt hajlandó végrehajtani.

Mi is az, ami annyira sérti a bíboros erkölcsös érzelmeit? A film négy amerikairól szól, és ha nem is tudatosan, de lényegében leleplezi az amerikai társadalom erkölcsrontó és erkölcsromboló jellegét. Köztudomíású, hogy a politizáló kardinális mindenbe beleszól és pró vagy kontra, állást foglal minden kér désben. Egyházi átokkal sújtott ő már több filmet, magas egyházi tisztsége ellenére többízben is kifejezésre juttatta rokonszenvét az alapjában véve nem is szigorúan katolikus Kuomintang iránt. Nem történhet semmi Amerikában, vagy a világon, amiről Spellman bíboros ne közölné véleményét híveivel. „Csak” kétszer tartott ezelőtt politikai tartalmú beszédet a St. Patrick katedrális szószékéről: egyszer a Mind- szenty-per alkalmával, egyszer pedig a

kommunizmus ellen. Most harmadszor éppen a „Baby Doll” című filmet érte az a megtiszteltetés, hogy a bíboros a szószékről sújtsa egyházi átokkal.

Williams minden művében megbotránkoztatja az amerikai társadalmat azzal, hogy szemébe mond egynéhány igazságot. Williams a nála szokásos szó- kimondással félreérthetetlenül mutatja be az erkölcsi dekadenciát apró, személyi tragédiákon keresztül. Es sok apróság, amiről sem az író, sem a rendező nem volt hajlandó lemondani: így például két kút egymás mellett, két illemhely egymás mellett és elmaradha- tatlanul a felírások egymás mellett: „Fehéreknek” és „Színeseknek”. A film apró mozzanatokon át \piutatja be a reakciós, konzervatív, ellentmondásaiban groteszk amerikai társadalmat, annak reakciós, ultrakonzervatív vonásait.

MOLNÁROKRÓL - MUNKÁJUKRÓL

Riport a Dombóvári Malomból

Elősfcör a parancsnokkal találkoztam, bent az irodában. Valami csavarügyben járt ott. Az új szita szereléséhez kellettek. Megkapta az utalványt, elment a raktárba s még vissza is jött értem.

— Na, akkor mehetünk, nézzen meg bennünket, molnárokat.

Engedtem a hívásnak — ez is volt a célom — és követtem a hosszú léptekkel haladó főmolnárt, Bechauer Jánost.

Mint kísértet, ingó járással ballagott mellettem. Fehér volt rajta minden, a ruhája, sapkája, arca. Az igazi molnár ilyen — gondoltam, de még képzeletemben hozzáragasztottam néhány kilót, hisz mindig úgy képzeltem el, hogy a molnárok nagy erős emberek, akik játékszerként emelgetik a nehéz zsákokat.

— Erre megyünk, az őrlőrészbe először — igazít útba s előre tessékel egy hosszú, kacskaringós falépcsőn. Itt már gépek, transzmissziók surrognak, érezni a levegőben is a liszt poros ízét, szagát. Amikor már beérnénk a gépek közé, akkor ő megy elől s úgy meséli, melyik gép, mit szolgál, melyik milyen műveletét végzi el az őrlésnek. Ezek a hengerszék sorok, mutat egy sereg bordóra festett csillogó gépre, ezekben őröljük a búzát, rozsot.

— Üljünk le egy percre, először elmondom, hogyan lesz a búzából liszt, azután meg majd megnézzük a gépeket, meg a búzát, ahogyan liszté válik.

Bemegyünk egy szűk kis irodaféle helyiségbe. Hellyel kínál, egy

zsákdarabbal letörli a lisztes széket, ő is leül, még közelebb is csosszan a székkel egy kicsit, mert kívülről nagyon behallatszik a gépek zúgása — így jobban lehet szót érteni. Azután meséim kezd.

Űj búzát még nem kaptam a malomba. Az idő elrontott mindent, de nem baj, mert van olyan sok búza, hogy az még a jövő évre is elég lesz őrletni. Pontosan nem is tudja, hogy mennyi vámőrlőnek adtak már idei búzájáért lisztet, í 1

Szóval a búza útja a malomban, az átvételkor kezdődik, az egy teljesen különálló helyiség, ahol csak búzát — amit átvesznek és lisztet — amit kiadnak, tárolnak. Itt aztán az a feladata az átvevőnek, hogy fajsúlyozza, megállapítsa egészséges-e a ga bona. Ha átvételre, őrlésre alkalmas, altkor elindítják szállítószalagon a cellák felé. Tizenhárom hatalmas cella sorakozik egymás mellett. Tizenhárom fajta búzát tudnak egyszerre tárolni. Ez a búza első állomása. Innen már a kívánalmak szerint kerül tovább a koptatóba. Ha például azt a rendelést kapják, hogy 30-as búzából őrlessenek lisztet, akkor nem csak a nyolcvanas cellából fogyasztanak búzát, hanem a 78-as- ból és a 82-esből is. így sokkalta jobb lisztet tudnak kapni.

A vegyített búzát azután elküldik — szállítószalagon — a másik épületbe, az őrlőüzembe. Itt koptatják, megtisztítják az idegen anyagoktól, még meg is fürdetik a búzát, hogy tiszta legyen, meg azért, hogy a megfelelő nedvesség tartalommal tudják

majd őrölni. A mosás után azután újabb cellákba engedik, itt már csak 6—24 óráig hagyják pihenni, ezután már kezdődik a tulajdonképpeni őr- letés, először a koptatógépre kerül a búza, itt, ha szükséges, még utónedvesítést is adnak. A koptatóról pedig a kefélőgépre kerül, ami a búza külső burkát leveszi. Ezután kerül a búza a hengerszékekbe. A búzát 20 hengerszéken, a rozsot nyolcon engedik keresztül. A búzánál először a törető, majd a sima hengerek következnek. Az első hengerbe, mint búza kerül be, az utolsóról már mint liszt jut a keverőhelyre, ahol már csak a zsákbatöltés műveletei vannak vissza. Vissza van még az is, hogy vagonba, kocsira rakják és küldjék a pékekhez, vagy az üzletekbe a lisztet.

Valahogy így mesélte el Bechauer elvtárs a búza útját. Ezután elindultunk, hogy megnézzük, megpróbáljam megtanulni néhány óra alatt a molnár mesterséget. De ezt nem lehet, mint mondja kísérőm, mert szakmunka ez, még akkor is, ha mos tanában alig látni molnár inast, azaz molnárszakipari tanulót. De hát inas marad az, mert segédeknek ismeri mindenki őket, ha felszabadulnak.

És valahogy az az érzésem, hogy itt nagyon katonás rend van. Katonás a beosztások neve is. Például az almolnár az alparancsnok, helyesebben a műszakjában a parancsnok szerepét tölti be. Segédjei, a katonái, a hengerőr, ez a hengerekre vigyáz, arra, hogy az eredeti beállítás szerint menjen továbbra is a búza őrlése. Látogatásomkor Bechauer főmolnárral egyidőben Takács Sándor volt az almolnár. Az ő feladata közé tartozik az, hogy minden órában liszt-mintát vegyen, amit molnár nyelven „pekár"-nak hívnak. Takács almolnár segítői, Fenyvesi Géza hengerőr, Szekeres József korpaőr, ő a korpára vigyáz. Szabó Ferenc a szitaőr, ő a sziták munkáját ellenőrzi és Bálint Mihály meg Fehér Imre a zsákőr, akik a lisztet zsákba csomagolják.

Fehérek mind, fehér minden, az ember azt hinné, hogy lisztesek, de ha jobban megnézi, nem is annyira liszt az, hanem már valami más, igaz, a munkaruhának is fehér színe van, de mégsem fehér, hanem lisztes. S a lisztes emberek jól végzik munkájukat. Azt már nem ők, hanem Dombóvárait mesélték, hogy amikor az ellenforradalom legjobban dühöngött, a malom gépei akkor is zúgtak. Volt kenyér mindennap. S most is zúgnak a gépek, éjjel-nappal búzát őrölnek, kell a kenyérnek, kalácsnak való.

Amikor el akartam búcsúzni, még eszembejutott, megkérdezem — talán nem hivatali titok — mennyi lisztet, kenyérnek valót készítenek egy nap?

Több mint tizenötezer kiló lisztet — számolja. — Mennyi kenyeret lehet ebből sütni? Pontosan azt nem tudtam meg, ahány péktől megkérdeztem, valamennyien különböző számot adtak. így az olvasóra bízom, számolja ki.

(PáJkovács)

a maguk uralma végétért.” Aztán átkísértek a tanácsházhoz, hogy ott is adjak át mindent. Csak egy-két sze- gényparasát szólt mellettem, odakiabált a tanácsháza előtt ácsorgók közül: „Aztán ne merjenek hozzányúlni ...”

— Amikor másnap bementem a tanácsházhoz, Molnár Bálint borbély kilökött a szobából azzal, hogy „Még mindig itt vagy?” A borbélynál folyt a szervezkedés, ott hallgatták éjjelen- kint a „Szabad Európa”-rádiót, a volt jegyző ott tartotta a „politikai tájékoztatókat”.

— Aztán a 92 párttag (annyi volt a községben) közül csak hatan tartottunk ki. Varga Lajos, Kertész József, Csapiáros István. Molnár István, De- vecska Károly, Szentgyörgyi Ferenc, éjjelenkint járta egymást, — akkor már betegen feküdtem az ágyban — nem. történt-e valamelyikünkkel valami, tartották a kapcsolatot. A többi? Vagy hallgatott, vagy segített a szervezkedésben az ellenforradalmároknak. Vincze József útőr, ugyancsak párttag volt, szedette össze a vadász- fegyvereket a többiektől. A párton- kívüliek álltak mellém akkor is. amikor — miután Bükösdi János igazgató-tanító ablakait bedobálták — idejöttek a fegyveresek a házunk elé, kerestek. A pártonkívüliek mondták, hogy már nincs itthon, a kertek alatt ment el valahová.

— Amikor a helyzet megváltozott, megtettük az intézkedést, hogy vonják felelősségre azokat, akik legjobban „tevékenykedtek”, de úgy látszik, a bíróság nem nagyon igyekszik a felelősségrevonással. Szabadon jár- kel még mindegyik főkolompos, ráadásul a szemünkbe nevetnek: „Nem sikerült ezeknek a kódisoknak. . .” Még mindig tanácstag Kroff Sándor, aki a plébánossal együtt a legjobban tevékenykedett a címerek leverésében.

— Negyvenhat tagja van most a pártnak, de nem egy van köztük, aki nem odavaló. Akárcsak október előtt, most is megtörténik, hogy amit este a taggyűlésen tárgyalunk, korán reggel már tudják a kulákok. Amikor az ’átigazolások voltak, a kórházban voltam, soknak azzal intézték el az októberi tevékenységét, hogy „meg- tévedtés visszavették minden további nélkül. Nagyon kevés az, akiben meg lehet bízni. Az igaz, hogy vannak, akik megtévedtek, akiknek meg kell bocsátani, de tanultam 1919- ből és tanultam most is, és tudom, kiben lehet megbízni.

Meg lehet érteni Simon elvtársat, de meg kell mondani, mit látunk másként. Nyilvánvaló, hogy felelősségre kell vonni az ellenforradalom főkolomposait. Felelősségre is lesznek vonva, de természetesen alapos vizsgálatnak kell azt megelőzni, minden tettüket alaposan mérlegre kell tenni. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy ez nem lehet egy általános felelősségre- vonás mindenki ellen csupán azért, mert tagja volt a nemzeti bizottságnak.

Nem lehet egyforma mércével mérni a megtévedt párttagokat sem és csupán arra a hat elvtársra alapozni a községben a párt tevékenységét, akik szilárdan kiálltak az eszme mellett az ellenforradalom idején. Mindenkinek ismerik a tevékenységét és be kell lál- niok, hogy a párttagok tízezrei álltak tanácstalanul abban az időben. Nem lehet elítélni párttagot csupán azért, mert résztvett a nemzeti bizottság szervezésében. Ezzel nem mondjuk, hogy nincsenek olyanok, akik a pártot most is búvóhelynek akarják felhasználni.

Mit tehetnek mégis ilyen körülmények között a gyulaji kommunisták? Mérlegeljék minden párttag tevékenységét. Akik októberben megtévedtek, adjanak nekik olyan feladatokat, amelyek elvégzésével hitet tehetnek a párthoz való tartozásuk mellett. A kommunista tanácstagok például javasolhatják az olyan tanácstagok visszahívását, mint Kroff Andor. A felsőbb pártszervezetek felé csak annyit, hogy segítsenek tiszta helyzetet teremteni a gyulaji kommunistáknak, hogy Simon elvtárs és a többiek sérelmeik mellett is mindenkit megfelelő mértékkel mérhessenek.

BOGNÁR ISTVÁN