Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-09 / 134. szám
1957 JÚNIUS 9. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG S « Levonják a tanulságokból a tapasztalatokat és aszerint cselekednek — Koppánysxántói jegyzetek — Koppányszántó. Polecsák Károly, a forrradalmi bizottság vezetője erélyes hangon kijelentette a párttitkámak: ;,A ti időtök lejárt, fogd be a szád, mert különben elintézünk”. Szeles József nyilasvezér, aki már több éve nem lakott a községben, most visszatérve, a kormány és a kommunisták ellen uszított. A templomtéren nyilvános ellenforradalmi nagygyűlést szervezett, ahol szónoklása közben a szocialista rendszer megdöntésére és a községből a kommunisták eltávolítására szólította; fel az egybegyűlteket. Követelte, hogy mindenünnen el kell távolítani a vörös csillagot, valamint mindenkinek vissza kell adni a földjét, a község kommunista vezetőit azonnal felelősségre kell vonni. Majd átmentek a tanácsházára és elzavarták a tanácselnököt. Közben olyan jelszavakat kiabáltak; „Fel kell akasztani a párttitkárt!” Utána betértek Pozsonyi Sándor tsz-tag lakására és tettlegesen bántalmazták. Fenyegették, hogy éjszaka felakasztják. Ezután a tsz-be vonultak, ahol kimondták a feloszlást. Göndöcs József megtámadta Csordás Jenő párttitkárt, többször megütötte, majd Lőcze Istvánnal együtt olyan kijelentést tett, hogy „ez még csak a kezLevél Kanadából... Bonyhádvarasdról, az alig 800 lelkes községből az ellenforradalmi események és a Szabad Európa-rádió hazug és uszító propagandájának hatására tíz család, összesen 47 személy (többségében székelyek), keltek útra, hogy az úgynevezett szabad világban keressék boldogulásukat. Ki mit keresett, megtalálta, ki így, ki úgy... Van, aki iófizetésű állásba került, legalább is erről adott hírt. Vannak, akik — és ez a többség — hazakívánkoznak, mert úgy érzik, hogy iszonyúan becsapták őket, s csalódással a szívükben, elfogta őket a honvágy, hiányzik a haza, az otthoni környezet, a család, a rokonság. A csalódottság és az igazi haza iránti vágyódás adta kezébe a tollat P. L-nének, aki családjával együtt kezébe vette a vándorbotot és az Itália Genovai Hajóstársaság „Vulcania” nevű hajóján öt hónappal ezelőtt Kanadában kötött ki. „Kelt írásom Kanadából, 1957 május 19-én. Kedves Néném és Sógorom! Szóval nem tudom leírni keservünket, amibe jutottunlamiben itt élünk. Nagyon rossz itt nekünk, nem tudunk angolul beszélni, ezek meg nem értik meg szavunkat. Nehezen élünk, mert csak a sógorotok dolgozik és ez az egy fizetés az öttagú családnak igen kevés. Sokat szenvedtünk a hidegtől is, itt fenn északon nagyon hideg van. Nincs annyi csillag az égen, ahányszor már sírva elmondtuk: inkább lőttek volna fejbe bennünket, haltunk volna meg otthon, akkor nem kellene ezt a mérhetetlen kínt elszenvednünk. Bizony haza fogunk menni, mert ha nem bírok hazamenni, akkor úgy járok, mint a Marci bátyátok felesége, aki megzavarodott szegény, mert nem bírta el ezt a viszontagságot. Nagyon megbántuk, amit tettünk és haza is akarunk menni Magyarországra, mert ha nem tudjuk az útiköltséget összeszerezni, megfogom a kisfiam, a Laji kezét, és gyalog is hazamegyünk. Hogy milyen a sorsunk és mibe jutottunk, ezt le nem írhatom. Arra kérlek benneteket, néném és sógorom, vigyázzatok otthon mindenre, a házra, az állatokra, a ruhákra, a lisztre, a zsírozóra, egyszóval mindenre, nehogy széthurcolják azt, áfáiért otthon keservesen megdolgoztunk. Most csak a reménység tart bennünket. Ügy hallottuk, hogy öt év van adva és aki nem érzi jól magát itt Kanadában, visszamehet Magyarországra. Lassan csak mi maradunk ezen a környéken. A pesti népek, akikkel egy lágerben voltunk, már elmentek, sokan azóta talán már haza is jutottak. Nem tudjuk, mi van velük, mert bár megígérték, hogy írnak, nem kaptunk hírt róluk. A posta nagyon messze van, ezen a tájon az utak nagyon rosszak, autóval, vagy ahogy az angolok mondják, csak „káréval” lehet menni, de az is nagyon ritkán jár erre. Bocsássatok meg nekünk azért, amit tettünk és azért is, hogy ilyen rosszul írtam, de úgy hullanak a könnyeim, hogy alig látom a sorokat. Most már nem is írok többet, vigyázzatok otthon mindenre, őrizzétek meg az otthonmaradt holmikat, mert ha hazamegyünk innét Kanadából, mindenre szükségünk lesz. T. L-né és családja.” A levelet, a kusza sorokat bőven öntözte könnyeivel a levélíró. Mint ahogy a levélből is kitűnik, nagyon megbánták elhamarkodott cselekedetüket. Nem találtak otthonra, barátokra a „szabad” világban — mint ahogy ezt remélték —, magukra maradtak. Siratják elhibázott életüket és csak a reménység tartja bennük a lelket, hogy egyszer majd csak hazakerülnek Magyar- országra. det, ez csak Ízelítő, a nehezebb ezután jön.” S MINTEGY VÉLETLENÜL ezen az éjszakán feltörték a földművesszövetkezet boltját, ahonnan közel 50 ezer forint értékű áru tűnt el. Bilecz János, Lőcze István és Bodnár János barátaival nap mint nap követle- ték a Terményforgalmi Vállalat által begyűjtött kenyérgabona szétosztását. Az ellenforradalom azonban csak hitte, hogy mindenkit megzavart, megfélemlített. A hazugságok, rágalmait ellensúlyozása azonban mégis megtörtént. Ha nem is szervezetten, de egyénenkint beszéltek a kommunisták, mi várt volna a sok-sok földhözjuttatottra az ellenforradalom győzelmével. Ennek hatására, bár elég sok zűrzavaros nézet uralkodott szerte a faluban, a többség már akkor hangoztatta: „Lehet itt akármilyen rendszer, de V A PÜSPÖK NEM TESZI A LÄBÄT EBRE A FÖLDRE!” Tudniillik a környéken a veszprémi püspökségnek volt birtoka, amelyből a falusiak is kaptak 700—800 holdat. Az emberek fejében uralkodó zűrzavart misem mutatja jobban, hogy ekkor még nem látták tisztán, az ellenforradalom győzelmével csak jámbor óhaj lett volna az ellenszegülés a föld megvédésére, s a legbiztosabb, igazi védelem a proletár- hatalom. Nem haboztak sokáig a koppányszán- tói kommunisták. Már az első napokban öten jöttek össze, s elhatározták, megalakítják az MSZMP-szervezetet. Ennek érdekében elbeszélgettek a volt párttagokkal, s nem sokkal később meg is alakították huszonegy taggal. Kezdetben a munka akadozott, nehezen ment, hisz Nagy Imre árulása sok zavart okozott, de az egység megszilárdításából, a pártmunkában való részvételből már jól vizsgáztak. Igazolatlanul ma már senki sem marad el a taggyűlésről. Ez igaz, alapvető követelmény, de ha figyelembe vesszük, hogy azelőtt háromszor-négvszer is hívogatni kellett őket, sokat jelent. De nemcsak megjelennek, hanem megbízatásokat követelnek. Erre talán legjobb példa a leantóbb leleleplezett szakcsoport, amely inkább rosz- szul leplezett kapitalista vállalkozás volt. Keszthelyi Ferenc, ükös János, Topa Lajos és a többiek vállalkoztak rá, kiderítik az igazságot. Ez ki is derült, s az intézkedés sem maradt el. A ZŰRZAVAR TISZTÁZÁSÁRA nem érdektelen az olyan párttagok munkája sem, mint Tobak Lőrinc elvtársé, akit még 1924-ben is állandóan zaklattak a csendőrök, mert 1919-ben az elnyomott nép mellé állt. Az ő elbeszélései, tapasztalatai a két ellenforradalomról nagyban segíti a tisztánlátás erősödését. Tanulságos volt tehát az elmúlt néhány hónap, s a koppányszántóiak napról napra levonják a tapasztalatokat, s aszerint cselekednek, dolgoznak,, beszélnek rendületlenül. Egész sz A Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőségének határozata értelmé-fA- ben, nagyon helyesen, az ifjúságnak kommunista szellemben való nevelése érdekében életre hívta a Kommunista Ifjúsági Szövetséget, amely mozgalom országosan, megyénkben, városunkban beindult. Az eddigi eredmények arra mutatnak, hogy a munkásosztály és a kis- parasztság fiai okultak az októberi ellenforradalom véres napjain, amikor az osztályellenség félrevezette őket, szükségesnek látják az ifjúság pártjának megalakulását, amely párt harcos, forradalmi párt legyen. A fiatalság, a felszabaduífs óta nem tapasztalt, elszántsággal tömörül a most megalakult pártba, mert úgy érzi, hogy a párt által kibontott vörös zászló alatt a kommunista ifjúság forradalmi, harcos szellemben fog nevelődnie A kommunistákra ezekben a napokban szép feladat vár. Akarva-akarat- lanul is Krámer Sándor elvtárs, szekszárdi 1919-es kommunista szavai jutnak eszembe, aki abban az időben Szekszárdon az ifjúmunkásokkal foglalkozott. „... A fiatalsággal egész szívvel kell foglalkozni — mondotta a mártír* halált halt Krámer elvtárs —, mert az, aki a fiatalsággal szív nélkül kíván foglalkozni, csak kárt tesz az ifjiiságban és sokkal nagyobb kárt okoz a munkásosztály pártjának. Amint látod, a terem zsong a fiatalság hangoskodásától. Csupa fiatalság, életerőtől duzzad valamennyi. Öröm nézni őket. Mind tanulni akar. Az új világot, a kommunista világot akarja megismerni, építenie Ezzel a fiatalsággal foglalkozni szív kell, mert a fiatalságnak van szívet csak bánni kell tudni velük. Nem szabad a mi fiatalságunkat úgy kezelni, mint akiknek az életben mankóra van szükségük. Sokban még nem látnak tisztán és éppen kzért kell tanítani őket. De a fiatalsággal való fáradság minden áldozatot megér, mert ők a mi reménységünk, jövőnk...” — fejezte be szavait Krámer elvtárs. Ezt mondta 1919-ben Szekszárdon, az ifjúmunkások helyiségébenj egy forró júniusi napon. Krámer elvtárs és a többi elvtársak is szívvel foglalkoztak az ifjúsággal és volt is foganatja. A szekszárdi ellenforradalom alatt az ifjúmunkások százai fogtak fegyvert, hogy megvédjék a még fiatal magyar Tanácsköztársaságot, és leverjék a Gömbös—Haidecker-féle ellenforradalmi erőket. Valamennyien készek voltak az életüket áldozni az eszméért, a nemzetközi munkásosztályért. A múlt őszi ellenforradalom véres napjai világosan megmutatták azti hogy milyen nagy hibát követtünk el mi, kommunisták. Nem foglalkoztunk eléggé a mi fiatalságunkkal, kiengedtük őket a kezünkből és nem tudtuk mellénk állítani. Ezt használták ki ellenünk az ellenforradalmi brigantik és ezért kellett becsületes elvtársainknak mártírhalált halni. A Szovjetunió baráti segítsége kellett ahhoz, hogy az eddig megszerzett eredményeket az „úri” Magyar- ország és a kapitalista Nyugat csirkefogói meg ne döntsék. A múlt ellenforradalmi napok sokra megtanítottak bennünket. Megtanítottak arra, hogy ne higyjünk a sorainkban meghúzódott, a népet eláruló sötét ellenforradalmároknak. Megtanítottak bennünket arra, hogy a fiatalsággal, a mi jövőnkkel — mint ahogy Krámer elvtárs 1919-ben mondotta — szívvel foglalkozzunk. Kezükbe adjuk a vörös zászlót, hogy azt magasra tartsák és azt soha többé az ellenforradalmi brigantik ne tudják bemocskolni és ne legyen mégegyszer szégyenteljes októberi ellenforradalmi pünkösdi királyságuk. is. z ■ ■ -r Iz esti tagozat hallgatói is érettségiznekA Dunaföldvári Magyar László Gimnázium esti tagozatán 15 dolgozó érettségizett az idén. Az írásbeli vizsgák már június 4-én sikeresen befejeződtek. Most már csak a szóbeli vizsgák vannak hátra, amelyekre előreláthatóan június végén, vagy július elején kerül majd sor. A vizsgázók közül a legjobb eredményt eddig tanulmányaik során is és a vizsgán is a „jeles“ tanulmányi eredményt elérő Barotai Endre duna- pentelei vasmunkás érte el. Gondolatok a Népfrontról Jártamban-keltemben sok kérdést kaptam a Hazafias Népfrontra vonatkozólag. Az alantiakban elmondom, amit gondolok. A kormány nyilatkozata szerint a demokratizálás kiszélesítésében, a szocializmus vívmányainak megtartásában és továbbfejlesztésében többek között az összes demokratikus erőket egyesítő Hazafias Népfrontra kíván támaszkodni. Ezt csak helyeselni lehet. De ez nem elég. Ezt az elgondolást támogatni kell olyan módon, hogy a Hazafias Népfrontot tömegszervezetté tegyük, amelyre kormányzatunk bátran támaszkodhat, mert az világnézetre, fajra, vallásra való tekintet nélkül egyesíti magában mindazon erőket, akik becsületes, őszinte szándékkal hajlandók a szocializmust építeni. A fenti meghatározásból, az összetételből adódik, hogy a legnagyobb tömeggel rendelkező demokratikus szervezetünk a Hazafias Népfront lesz. Még megvan a Népfronttal szemben a nagyfokú bizalmatlanság. Ez a közelmúlt hibáiban gyökerezik, de ezt az utóbbi időkben éppen úgy eltúlozták, mint a többi hiányosságokat Ezt a bizalmatlanságot csak hosszú, sokszor áldozatos munkával tudjuk eloszlatni. Hogy ez megtörténjék, tisztán kell látnunk, mi volt és mi lesz. A Hazafias Népfront gyökerei visszanyúlnak az 1944-es esztendőre. Arra az időre, amikor a fasizmus elözön- lötte hazánkat. A megsemmisülés veszélye fenyegette népünk nemzeti és egyéni életét. Ekkor jött létre a Magyar Front, amely összefogta az összes demokratikus pártokat. A Magyar Front jelentette az összefogást, a nemzeti ellenállást a fasizmussal szemben. 1948-ban újból életrehívták a Népfrontot, hogy a szétszóródott nemzeti bizottságok helyett az újjáépítésre, a tervgazdálkodásra összpontosítsa a széthulló, sok pártra szakadt demokratikus erőket. Ugyanez történt 1953-ban. Akkor is sűrűsödtek a gazdasági és társadalmi problémák. Ez történt 1956 szeptemberében is. De miért kellett átlag 3—4 évenként felújítani a népfrontmozgalmat? Először, mert nem volt pontosan meghatározott szervezeti szabályzata és cselekvési programja. Másodszor, mert nem határozták meg pontosan a helyét társadalmi és politikai életünkben. Ezen vitatkoztak sokáig és sokan. Tisztán kell látnunk, mennyire helytelen volt az a követelés 1953- ban, hogy egy mindenen és mindenkin felül álló társadalmi és politikai csúcsszervezet legyen, ugyanúgy hely felen volt az is, hogy ezen követelés elleni harcban lezsugorították és a népszerűtlen állami feladatok agitátorává tették a népfrontot . „Mindig csak a választások idején virágzott a demokratizálás érdekében.“ „Lejáratták, elszigetelték tömegeiktől a Népfrontba tömörült pártok vezetőit“ — hangzanak a vádak. Igaz ez? Igen, általánosságban igaz. Az MDP 1956 júniusi határozatának szellemében, az októberi események előtt már nyíltak a szívek. Megkötöttség nélkül mondották el véleményüket a Népfront-aktívák. Bátran, őszintén beszéltek a dolgozók a nehézségeikről (talán egy kicsit sokat is). Jelentkezett már a bíráló szellem és ezt nyugodtan tekinthették vezetőink a bizalom jelének. Ezt az egészséges fejlődést akasztotta meg az októberi ellenforradalom. Ekkor mutatkozott meg, hogy Népfrontbizottságaink is gyengék. Ez a szervezetlenségből eredt. Nem tartotta rajta a kezét a falu, a város, a közösségek ütőerén. Ezért néma maradt, amikor szavát hallatni kellett volna. Ez volt. Mi lesz? Tisztán és világosan látható, hogy ha a történelmi időt, helyet és körülményeket figyelembe vesszük, a Hazafias Népfront a legszélesebb tö. megbázis, amelyre a munkásosztály vezető ereje, az MSZMP és a kormány támaszkodhat. Jelen körülményeink között az egyedüli lehetőség az erők összefogására, a nemzeti egység megteremtésére. Politikai, történelmi, gazdasági feladat vár a Hazafias Népfrontra. Most betöltheti azt a szerepet, amelyre hivatott és hogy betölti-e, az tőlünk függ, akik ott dolgozunk a szocializmus ügyéért. önkéntelenül felvetődik a kérdés, milyen legyen a Hazafias Népfront? A történelmi materializmus megállapítása: „Az ember társadalmi életét az anyagi javak termelési módja határozza meg.“ Ez kell, hogy a népfront cselekvési programját mutassa. Az a minimális cselekvési program, amit a megyei Népfront elnöki értekezlete meghatározott, az induláshoz elég, de csak akkor, ha azt valóra is váltja. A cselekvési program megalkotásához, végrehajtásához, tettekben való megnyilvánulásához ismerni kell társadalmunk minden, még legvékonyobb rétegének a problémáit is. Az pedig csak úgy lehetséges, ha a népfront-szervezet olyan lesz, amely ezeket a problémákat fel tudja deríteni. (Folytatjuk.) Bárd Flórián
