Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-27 / 149. szám
T« Totóéi N VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! # A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAPJA II. ÉVFOLYAM, 149. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR. CSÜTÖRTÖK, 1957 JÜNIUS 27. Horváth Sándor mozdonybrigádjának versenye A Dombóvári Fűtőházban az elmúlt hetekben a munkaversenyhez, a 424-es sorozatú mozdonyok beosztottai valamennyien és a 324-es sorozatú mozdonyok személyzetének nagy része már csatlakozott. Ezideig a munkaverseny beindítását az MSZMP alapszervezet tagjai kezdeményezték és indították el. Az utazó személyzet mellett a műhelyek dolgozói is munkaversenyben végzik már munkájukat. A műhelyi dolgozók versenyét Slavati István KISZ- tag indította el, s ehhez a versenyhez nemcsak a fiatalok, hanem már az idősebb dolgozók nagyrésze is csatlakozott. Az elmúlt héten Horváth Sándor fiatal mozdonyvezető brigádjával felkereste az MSZMP alapszervezetet és bejelentette, hogy munkaversenyt akarnak indítani a 411-es sorozatú gépek brigádjai között. Felhívásukat meg is szövegezték és szocialista munkaversenyre szólították az ország összes 411-es sorozatú gépek személyzetét. A verseny értékeléséhez a munka különböző fokozatú teljesítését veszik alapul. Többek között a százelegytonnakilométer teljesítést, a szénterv teljesítést. A javítási óra megtakarítást úgy akarják elérni, hogy a mozdonyokon a kisebb javításokat a rnozdonyszemélyzet végzi majd el. Túlsúlyos vonatok továbbítása a menetidő betartásával is szerepel a versenypontokban. Végül a mozdony karbantartását és a baleset- mentes szolgálatot is figyelembe veszik a verseny értékelésekor. A fűtőház főnöksége és MSZMP alapszervezete támogatásáról biztosította Horváth Sándor brigádját és a brigád felhívását jelentették felsőbb szerveiknek is, hogy a különböző fűtőházak KISZ mozdony brigádjainak versenyét támogassák és az értékeléshez nyújtsanak majd segítséget. fl VarsádiGépállomás dolgozói: Csökkentik as egy normálholdra jutó önköltséget A szocialista munkaverseny felele. venítésére tettek vállalást a Varsádi Gépállomás dolgozói és versenyre hívják ki a megye valamennyi gépállomását. Lestár Vendel kiváló traktoros arra tett válalást, hogy augusztus 20-ig befejezi nyári tervét az alkatrészfelhasználást és üzemanyagfogyasztást pedig két forinttal csökkenti. Párosverseny társa, Csikány Józseft a két forinttal szemben még 10 fillér csökkentést vállalt az'üzemanyag fogyasztásnál. A kezdeményezés nyomán a Varsádi Gépállomás valamennyi dolgozója csatlakozott a versenyhez és vállalást tettek, hogy nyári idénytervüket augusztus húszadikáig részleteiben és összességében befejezik. Az egy normálholdra jutó önköltséget pedig az anyag alkatrész és üzem- myag felhasználásnál két-két forinttal csökkentik. — Ez azt jelenti, hogy vállalásuk teljesítésével 45—50 ezer forintot takarítunk meg. s ezzel jövedelmezőbbé teszik a gépállomás munkáját. JCciszlilltfiik az Országos Pártértekezletet A pártmunkának nagy hősi szakasza zárul le az Országos Pártértekezlettel. Nem túlzás azt mondani, hogy ez a pártértekezlet pártunk életében történelmi jelentőségű lesz, de minden bizonnyal jelentős hozzájárulás lesz a nemzetközi munkásmozgalom további megerősítéséhez, fellendítéséhez. A világon minden kommunista és munkáspárt, minden jószándékú ember felénk tekint: mert a pártértekezlet felméri az ellenforradalom óta megtett utat és megszabja további tennivalónkat. Tekintsünk vissza egy pillanatra a pártértekezlet alkalmával a megtett útra: honnan indultunk el, hol tartunk ma? A pártban nem volt meg az egység, a beépült ellenség megakadályozta, hogy a párt egységesen lépjen fel az ellenforradalommal szemben. Az országban heteken keresztül leállt a termelés, csak a raktárkészletekre lehetett támaszkodni, amelyek ugyancsak hamarosan kifogyóban voltak, többszörösen t fizettek ki béreket minden termelési t fedezet nélkül. Az üzemekben az ellenforradalom kezén voltak a munkástanácsok. Az ország gazdasági romlás szélére került. Nem volt élet- és vagyonbiztonság. Mi a helyzet ma? A Magyar Szocialista Munkáspárt eszmeileg, politikailag egységes, szilárd, a munkás- osztály politikai hatalmának következetes védelmezője. Egységben vannak a 19-esek és az illegalitás hősi harcosai a felszabadulás óta felnövekedett kommunista nemzedékkel Egységes állásfoglalásuk a lezajlott események megítélésében. Az ország gazdasági helyzete konszolidálódott, elértük az 1956-os termelés 85—95 százalékát. Lassan, de folyamatosan kibővülnek raktárkészleteink. Az októberi események óta már számtalanszor bebizonyosodott, hogy az ellenforradalmárok állítása csak hazug rágalom. A nép szereti a pártot, amely megalakulásától kezdve harcolt a munkásosztály, a dolgozók érdekeiért. Elismeri annak vezető szerepét. Ott él az emberek szívében a Tanácsköztársaságért folytatott hősi küzdelem, az illegalitás nehéz esztendeinek harcai, és a felszabadulás óta elért — joggal mondhatjuk — óriási sikereink. Felszabadult népünk életéhez Komló, Kazincbarcika, Sztálinváros csak úgy hozzátartozik, mint a kultúra kiterebélyese- dése, az emelkedő életszínvonal — főleg az 1938-as hoz viszonyítva — az egészségesebb, vidámabb nemzedék. Népünk tudja — hiába volt az ellenforradalom minden igyekezete —, hogy ezek az eredmények a mi. * - i a i Aii a a i ai a a a a a & i Á Nemzetközi Szövetkezeti Napra készülnek megyénk szövetkezetei Július 6-án, szombaton közösen ünnepük a földművesszövetkezetek, a kisipari termelőszövetkezetek és a termelőszövetkezeti csoportok tag: ui a szövetkezeti napot. Szekszárdon a szövetkezeti nap alkalmával gazdag műsor szórakoztatja a közönséget. A délután folyamán a MÉSZÖV, a KISZÖV és a termelőszövetkezeti futballcsapatok mérik össze az erejüket. Este ünnepség lesz a kultúrotthonban. Az ünnepségen kitüntetéseket, okleveleket és pénzjutalmat kapnak a város szövetkezeti mozgalmának legjobbjai. Majd, ahogy tervezik, fővárosi művészek lépnek fel műsorszámaikkal. Továbbá szerepelni fog a MÉSZÖV tánccsoportja, a KISZÖV tagsága pedig zongora- és énekszámokkal fogja szórakoztatni a közönséget. A kirándulókat, üdülőket érdekli énk, a dolgozóké, s mindezt a párt vezetésével értük el. Sikereinket minden rágalom hadjárat ellenére nem tagadhatja le a nyugati sajtó és rádió sem. Eredményeinkről kénytelen beszámolni az ENSZ jelentése is. És mi büszkék vagyunk eredményeinkre. De az eredmények alkalmasak arra, hogy egyik másik elvtársnál, pártszervezetnél és pártszervnél elaltassa az éberséget. Az ellenforradalom igyekszik most is taktikát változtatva a pártba beépíteni a kevésbé kompromittált elemeit, igyekszik megbontani pártunk egységét. A pártba beépített ellenforradalmi elemek voltak azok, akik a párt cselekvését éppen akkor bénították meg, amikor a legszükségesebb lett volna az egységes cselekvés. Az elmúlt nyolc hónap alatt az ellenforradalom ideológiai támadásait sikeresen vertük vissza. Teljes siker rel vertük szét azokat a rágalmakat, amelyeket a pártra szórtak. Sikeresen vertük vissza a revizionisták támadásait. E siker elérésében nagy szerepük van azoknak a kommunista pártoknak, amelyek segítettek tisztázni az elvi kérdéseket. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy az ellenforradalom ideológiai befolyása még hat. Az ideológiai fron tokon eszmék csapnak össze. És az eszmék harcát nem lehet paranccsal irányítani. Naponta kell szembeszállni a helytelen nézetekkel, tisztázni kell minden felmerült elvi kérdést. Nem félünk az eszmei harctól, sikeresen vívtuk meg azt az elmúlt 8 hónap alatt. Az eszmei és politikai térén vívott harc a pártszervezetek figyelmét többé-kevésbé elvonta a termeléstől. Pedig erre igen nagy gondot kell fordítanunk, mert további kibontakozásunk egyik fontos láncszeme az ipari termelés további emel kedése. Nehézségeinken a baráti országok igen nagymérvű segítsége révén úrrá tudtunk lenni. Most már rajtunk múlik, hogy gazdasági téren elérjük és fokozatosan túl is szárnyaljuk az 1956. évi termelési szintet. Ma, amikor az Országos Pártértekezlet összeül, elmondhatjuk, nem végeztünk rossz munkát. A pártértekezletre hárul a feladat, hogy megszabja azokat a tennivalókat, amelyek a további sikerek felé vezetik népünket. A Tolna megyei kommunisták sok sikert kívánnak az MSZMP Országos Pártértekezletének. GYERMEK SZÉPSÉGVERSENY 1957 HÉTVÁRI KATÖKA Paks. VARGA LACIKA Máza. MISTINA ERZSIKÉ Szekszárd. (S ^ kovács Jánoska Budapest. SÁROSI MONIKA Dombóvár. J A kirándulók, szórakoznivágyók számára erdeke: dolgok szerepelnek az IBUSZ Tolna megyei tervében Július 7-től vasárnaponként autóbusz különjáratoka] indítanak Szekszárdról és Bonyhádról a Balatonra Sikondafürdőre, Harkány fürdőre. Július 21-én Siófokra indítanak különvonatot bátaszéki kiindulással. Errt Szekszárdon kívül Sárpilis, Várdomb, Decs, őcsény, Tolna és Mözs dolgozói jelentkezhetnek. Megjelent az IBUSZ fizetőnendég-szolgálat tájékoztatója, amely magába• foglalja az ország nevezetesebi üdülőhelyeit, ahol egyéni utasoknak, kirándulóknak elszállásolást tud biztosítani az IBUSZ magánházaknál. Közölték azt az örvendetes hírt is szerkesztőségünk kel, hogy ezentúl az IBUSZ-nál váltott vasúti jegyekke nem kell még külön tolakodni a jegypénztáraknál lebélyegzés miatt, mert azok anélkül is érvényesek lesznek