Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-23 / 146. szám

1957 .It! NIL'S 23. TOLNA MEGYEI- NÉPÜJSAG 3 A termelés pártellenőrsése; Tizennyolc dombóvári üzem termelési tapasztalata — A% MSZMP a termelés fellendítéséért — Magyarország német szemmel Mit látott két német újságíró Magyarországon hat hónappal az ellenforradalom után? Dombóváron az MSZMP községi in­tézőbizottsága hónapokkal ezelőtt úgy határozott, hogy felülvizsgálja a község­ben levő valamennyi üzem termelését, feltárja azokat az okokat, amelyek gátol­ják a termelés további emelkedését és a legjobb tapasztalatokat általánosítja. A határozat nyomán az intéző bizottság al­kalmi bizottságokat hozott létre, amely­ben egy intézőbizottsági tag, egy terme­lési szakember, valamint egy főkönyvelő volt, akik megvizsgálták az üzemek po­litikai helyzetét, a termelés helyzetét és a termelési mutatókat is. A kezdeményezés nyomán 18 üzem munkáját vizsgálták meg. A tapasztala­tok a legmerészebb várakozást is felül­múlták, igen sokoldalúak. Mindenek előtt megállapították a bizottságok, hogy a ter­melés valamennyi üzemnél emelkedik a november—decemberi mélyponthoz vi­szonyítva. Arról is beszámoltak a bizott­ságok, hogy növekszik — bár nem kielé­gítő mértékben — a termelékenység is. Itt mindjárt megemlítjük, hogy példamutató a helyzet a fűtőház­nál, ahol a múlt év azonos időszaká­hoz viszonyítva húsz mozdonnyal ke­vesebb van, mégis harminc száza­lékkal magasabb a teljesítés. Ez or­szágos Jelentőségű előretörés a tér. melékenység terén. Az alkalmi bizottságok azonban sok visszás helyzetet is feltártak, olyat is, amelyet eddig homály fedett. így a többi között megállapították, hogy szá­mos üzemben a racionalizálásra több tíz­ezer forintot fizettek ki, ugyanakkor az improduktív munkaerő létszáma nem, vagy csak alig csökkent. Súlyos hiba van a produktív és az improduktív munkaerő arányában is. Két esetet említünk meg a bizottságok tapasztalatai közül, elret­tentő példának. Az egyik a lenüzemből való. Itt az összes dolgozók létszámának 42,7 százaléka improduktív munkával foglalkozik. Megjegyezzük azonnal azt Is, hogy ilyen nagy létszám elle­nére sem a termelt áru elosztását, sem eladását nem itt az üzemben, hanem a központjukban végzik. Te­hát minden fizikai dolgozóra csak­nem egy személy Jut, aki improduk­tív munkát végez. De hasonló a helyzet a MAV-szertárnál is. Itt azt az anyagot, amit 43 ember mozgat, nem kevesebben, mint harminchatan könyvelik el. A 18 üzem átlaga — amelyet eddig meg­vizsgáltak — ezeknél természetesen sok­kal kedvezőbb: az összes dolgozók lét­számának 22 százaléka foglalkozik im­produktív munkával. Annyi bizonyos, hogy az így feltárt tűrhetetlen helyzeten sürgősen változtatni kell, mindenek előtt azzal, hogy a hatásköröket a közbeeső gazdasági irányító szervektől az alsóbb szervekhez leéli adni és ezzel párhuzamo­san az adminisztráció csökkentésével fel kell szabadítani az improduktív munka­erő jelentős részét. Az alkalmi bizottságok az üzemek ter­melését nemcsak globálisan vizsgálták, hanem apró részkérdéseket is megvizsgál­tak. így derült ki aztán az is, hogy a 100 forintra eső termelési érték a múlt év azonos időszakához viszo­nyítva mindössze 82 százalék. Je­lentős javulás van az egy főre eső termelés terén, bár ezen a téren az eredmények ellenére sok a tenni­való — főleg a teljesítménybérezés bevezetése. A cementüzemnél mindössze 69,4 száza­lék az sgy főre jutó termelés a múlt évi­hez viszonyítva. A munkafegyelemre vonatkozó tapasz­talatok összegezve azt mutatják, hogy az üzemekben az októberi sztrájk után foko­zatosan javul. A községi MSZMP intéző bizottság igen helyes kezdeményezésével csak egyet le­het érteni, mert a számszerű adatokon túlmenően sok olyan haszon is szárma­zik mind a pártnak, mind az egyes üze­meknek, sőt a vizsgálatban résztvevő párttag és pártonldvüliek számára, amit nem lehet számokban kifejezni. Mik ezek az eredmények? Mindenek előtt az, hogy a pártszervek és szervezetek köze­lebb Jutottak a termeléshez, fel­ismerték az egyes területen adódó tennivalókat. A párt intéző bizott. sága konkrét feladatot adhat a párt- szervezeteknek a termelés ellen­őrzésére. Valamennyi üzem veze­tője, akik ugyancsak részt vettek saját üzemük helyzetének „felderí­tésében”, most átfogó képet kaptak az általuk irányított üzemről. Eddig sajnos az volt a tapasztalat, hogy az üzem vezetői nem voltak ténylegesen vezetők, mert a napi apró-cseprő dolgok­ban elmerülve, nem tudták értékelni üze­mük termelési és pénzügyi helyzetét. A községi intéző bizottság úgy véli, hogy sokkal nagyobb segítséget kell adnia /i gazdasági vezetők számára, mint amit eddig adtak. Egy másik tapasztalat az, hogy a munkástanácsok általában nem tevé­kenykednek, vagy csak olyan ügyekkel foglalkoznak, amelyek nem tartoznak hatáskörükbe, vagy egyes gazdasági ve­zetők részére esetleg „népszerűtlenek”. Éppen ezért az intéző bizottság azt java­solja, hogy a munkástanácsok szerepét, felada­tát a község üzemeiben ismertessék, s az eddigi ma még kevés Jó tapasz­talatot általánosítani kell. Azt is megállapította a vizsgálat, hogy a szakszervezetek sem foglalkoznak meg­felelően a feladataikkal, legtöbb helyen n bélvegek árusításával foglalkoznak csak. Éppen ezért az intéző bizottság azt javasolta, hogy a szakszervezet feladatait az üze­mekben az SZMT vezetésével vitas­sák meg, rendszeresen tartsanak termelési értekezleteket. A dombóvári községi intéző bizottság úgy határozott, hogy félvenkint minden körülmények között megismétli ezt az ellenőrzést, de ha mód és lehetőség lesz, akkor negyedévenkint ad ilyen átfogó segítséget az üzemeknek. Az elgondolás szerint az alkalmi bizottságok — amelyek ezentúl majd állandó jelleggel működnek, — ugyanahhoz az üzemhez mennek is­mét. amelyiknél már voltak, s így az általuk előzőleg adott tanácsok, felfedett hibák kijavítása és megvalósítása felől is tájékozódhatnak. E munkában különösen Horváth Já- nosné és Élő Lajosné pártonkívüliek, valamint Kovács András elvtárs nyúj­tott nagy segítséget a dombóvári köz­ségi intéző bizottságnak. K. Balog János A „Neue Berliner Illustrierte” című né­met hetilap két munkatársa, Ralph A. Zahn és Horst E. Schulze a közelmúlt­ban Magyarországon járt, s most terje­delmes cikkben számoltak be úti élmé­nyeikről. Cikküknek ezt a címet adták: „Hat hónappal utána” —, s elsősorban arra akartak válaszolni, hogyan él ma Magyarország népe, hat hónappal az el­lenforradalom után. Nyugaton még ma is sok hazug hír jelenik meg az újságok­ban rólunk s most a két német újságíró nemcsak meggyőződött az igazságról, ha­nem számos fényképen meg is örökí­tette. A képek, amelyeket a két német kol­léga közöl, rendkívül változatosak. Min­denekelőtt itt van Somogyi Berta La­jos, a halál szélétől visszatért hős katona, mosolyogva és derűsen. De itt vannak azok a képek is, amelyeket az amerikai „Life” című hetilap közölt a Köztársaság téri kivégzésekről, s az egyik képen Somogyi Berta Lajos is látható. Mit tart egy német újságíró érdemes­nek arra. hogy megörökítsen Budapest­ről? Mindenek előtt a Váci utca roppant forgalmát, az áruházak bő választékát, a Dunapart békés horgászait, s természe­tesen az egyik pesti espressót, amely nemcsak a fővárosnak, hanem ma már minden magyar városnak egyik jelleg­zetessége a külföldi szemében. Milyen a magyar kávé? Forró és erős, mint a szerelem, édes, mint a szépasszony csók­ja és fekete, mint az éjszaka. — véli a berlini újságíró. A hazánkban levő vallás- szabadságot egy templomi felvétel iga­zolja, amelyen a hívők reggeli misén vesz­nek részt, a másik felvétel pedig a fiatal művészeknek a közelmúltban megnyílt ki­állításán készült s épp egy absztrakt szobrot ábrázol, bizonyítva a különböző művészeti ágak szabad versenyét. A mai Magyarország élete természete­sen úton-útfélen meglepetésekkel szolgál az utazóknak. Az élet teljesen normalizá­lódott, olvassuk beszámolójukban s az ellenforradalom 20 milliárd forintos kár­tevése ellenére is jobb, mint korábban. Horst E. Sulze az októberi harcok alatt Budapesten tartózkodott, s most szinte álmélkodva kiált fel: „Az amit itt az elmúlt hat hónap alatt teremtettek, a csodával határos!” De nemcsak a helyre­állított épületek, a zavartalan közlekedés és az árubőség lepi meg az utazókat, ha­nem nem utolsó sorban a Műegyetemen tett látogatásuk is. Október 23-án innen indult ki a tüntetés, ma azonban itt is zavartalanul folyik a tanítás. S mit mon­danak maguk az egyetemisták? „Ismé­telten arra kértek bennünket. — olvassuk a berlini lapban —, világosítsuk meg a külföld előtt, hogy az egyetemi diákság többsége az ellenforradalom célkitűzéseit akkor is, ma is elítéli.” A két német újságíró sok olyannal is találkozott, akik az októberi események után elhagyták Magyarországot s most visszatérnek. Érdemes a visszatérőkkel folytatott beszélgetéseikből hosszabban idézni. Itt van mindjárt Horváth Sándor győrsövényházai fiatal, aki a közelmúlt­ban tért haza Hollandiából. Arra a kér­désre, hogy miért szökött ki Magyar- országról, ezt felelelte: „Mert mások is mentek.” És miért jött haza? „Rossz volt — válaszolta. Nem vettek bennünket em­berszámba.” A számos hazatérő között megszólaltattak egy fiatal papot is, aki Nyugat-Németországb'pl jött vissza. A fiatal pap így nyilatkozott a német újság­íróknak: „Ha soha többé nem vehetnem fel a reverendámat s nem végezhetnék egyházi szolgálatot, akkor is Magyar- országon akarok élni.” Jakab József tizenhat éves traktoros esete valóságos regény. Hamburgba ve­tődött s csak négyszeri szökési kísérlet után sikerült visszajutnia Ausztriába, ahonnan a bécsi magyar követség haza­segítette. Magyarország szebb, derűsebb és op­timistább, mint valaha —, írják a német újságírók —, s ennek szemléltetésére a május elsejei budapesti ünnepség képét közlik. Mi is így gondoljuk: szebb, bol­dogabb élet áll előttünk, mint bármikor eddig, s ezért lehetünk joggal optimisták. De ugyanakkor hálásak is vagyunk a két német újságírónak, akik az igazsággal sok balhiedelmet és rémhírt segítenek el­oszlatni Nyugaton. <=s. I.) Ahol „megállt11 az évszakok változása... Ritkaság is, furcsaság is, meg az­tán egy kicsit talán elítélendő is, szerintünk, akik óráinkat már a nyári időszámításhoz igazítottuk a Nagytormási Állami Gazdaság nagy tormási üzemegységének „sajátos időszámítása”. Úgy érzi az ember ebben az üzemegységben, ha az it­teni órák után igazodik, mintha megállt volna az idő, mintha nyár helyett tél lenne. Ahány emberrel csak beszél az idetévedt idegen, a juhásznak is, a brigádvezetőnek is... mindenkinek a téli időszámítás sze­rint jár az órája. A munkát is a téli időszámítás szerint kezdik és feje­zik be. A bölcskei kiszesek tervei A falusi fiatalok aktívan bekapcso­lódnak a RÍSZ szervezetek tevékeny­ségébe, amely kevésbé kötött, mint volt a DISZ. Tapasztalat szerint szí­vesen vesznek részt a közös rendez­vényein, kirándulásain és a társa­dalmi munkában is, A bölcskei KISZ-szervezet figye­lembe vette a fiatalok lelkesedését, amikor helyi programját összeállí­totta. A programot a fiatalok egy­hangú lelkesedéssel fogadták el. — A fiatalok egy összejövetel alkalmával elmondották, hogy nincs a községben tekepálya, pedig ez a sport szinte ha­gyomány a községben. Nos, ezen ne múljon — mondották a fiatalok — építünk mi olyan pályát, hogy még öreg korunkban is azon játszunk. És nekiláttak a munkának. A munkában nemcsak a KISZ-tagok vettek részt, hanem a szervezeten kívüli fiatalok is, sőt, olyan családos apák is, akik­nek gyermekei csak évek múlva szó­rakozhatnak m. tekepályán. A teke­pálya mintegy 7500—8000 forintba került volna, de a fiatalok társadalmi Természetesen a konyha is téli időnek megfelelően főz. Az ebédlő órája déli 12 órakor még csak 11 órái mutat. Hogy miért van szükség külön téli és nyári időszámításra, azt hiszem, nem kell külön magya­rázni, mert megyénk lakosságának 99.9 százaléka tisztában van vele, s ennek megfelelően a nyári időszá­mítás szerint dolgozik. De hogy miért nem lettek előre igazítva a nagytormási üzemegységben az órák, arról senki sem tudott ma­gyarázatot adni a nagytormásiak közül... talán nem is lehet. H. T. munkával elvégezték az összes szük­séges munkát, a tanács pedig biztosí­totta a szükséges anyagot, cementet, deszkát stb. A KISZ-szervezet titkára, Kaszner Miklós elmondja, hogy a tekepálya építésén kívül számos egyéb elkép­zelést is a programijukba vettek a fiatalok. így például a szülőföld köz­vetlen környékének megismertetését, de ezenkívül távolabbi kiránduláso­kat is terveznek. A közelmúltban el­mentek Németkérre, s tervük szerint még ezen a nyáron két távolabbi utat csinálnak, mégpedig kétnapos túra keretében: elmennek Komlóra és Pécsre, megismerkednek egy kissé a Mecsekkel is. A fiatalok terveinek megvalósításában nagy segítséget kapnak a szomszéd községben állo­másozó szovjet helyőrség Komszomol szervezetétől, ök biztosítják a kirán­dulásokhoz a megfelelő szállító- eszközt. A fiatalok nagy számmal, igen szí­vesen vesznek részt ezeken a meg­mozdulásokon­Mikor keli esőért A gyönki járási ku'turháznál is fellendült a kultúrmunka az utóbbi idő­ben. Június 2-án a Magyar Játékszín mű­vészei Gárdonyi Géza: „Ida regénye” című zenés vígjátékát mutatták be. Jú­nius 16-án ugyancsak a Magyar Játék­szín művészei is vendégszerepeitek Gyönkön, s két előadásban mutatták be Jókai Mór „Holdfényes vőlegény” című zenés vígjátékát. Ez a darab kevésbé sem sikerült olyan jól, mint az előbbi: gyengék voltak a díszletek és kosztümök, s az alakítások sem érték el minden esetben a kívánt mértéket. Június 30-án a kecskeméti Katona Jó­zsef Színház művészei vendégszerepeinek a Csókos asszonyokkal Gyönkön, ezt kö­vetően július 7-én ugyancsak a Magyar Játékszín mutatja be Kálmán Imre „Ma- rica grófnő című operett'ét. A színházi előadásokon kívül egyéb rendezvények színhelye is lesz a kultúrház. Többek kö­zött bált rendez a KISZ, itt lesz a balett­növendékek záróvizsgája, s valószínű, hogy sor kerül egy nemzetiségi bálra és egy tűzoltóbálra is. Amennyiben a szabadtéri színpad elkészül, az előadá­sok nagyrészét ott rendezik meg. Tikkasztó, szinte foj­togató melegek voltak azokban a napokban — ezelőtt húszegynéhány esztendővel. A népek szaladtak volna fűhöz- fához egy kis esőért. Csak fájt, sajgott az emberek szíve-lelke,amint a mezőn kó- kadó, szomjazó növényekre gondoltak. Hát még látni a senyvedő kukoricákat. . . Nem magukat sajnálták, pedig még ma­gukról is majdnem szakadt a víz, amint az árnyékban igyekeztek dolgukra. Ember, állat, növény, a föld mind-mind áhítozta az éltető vizet Az ember azon­ban nem akart megalkudni e kényszerű állapottal. Alkalmi jósok a világ végét jelentették, de esőt nem csináltak. A falu népének nem maradt egyebe, mint a templom. Az igaz, itt is hiába tartottak bűnbánatot, hiába énekeltek, imádkoztak oly szívhezszóló buzgalom­mal, hogy még talán a kövek is meg­lágyultak tőle, nem használt semmi. A mennybéli patrónus, úgy látszik, még keményebb lehetett, mint a kövek . . . De im a mai nap — amely talán a pokolban is enyhébb — a drága jó öreg tisztelendő úr, rászánta magát, együtt könyörög híveivel esőért a magasságos- hoz. S mit ád Isten? ... Estefelé, oly hirte­len, mintha megrendelésre jött volna, olyan takaros felhőszakadás locsolta, ön­tözte, verte, pacskolta a kitikkadt falut, határt, öröm volt azt nézni. Az emberek gyerekek módjára táncoltak az eresz alatt, némelyik csuromvizesre ázni ki-ki­ugrott az esőre. A jószágok az istállóban szinte eszüket vesztették, megérezve az eső szagát. Volt is becsülete az esőt leimádkozó öregnek, no meg a felülvalónak is. A következő vasárnapokon már alig fért a falu apraja-nagyja a templomban. Min­denki hálálkodott, s még a persely is telt. Kétszer, vagy háromszor megtörtént ez azon a nyáron, s a termés betakarítása­kor már az eleinte hitetlenkedők is megtértek, látható jelként egv-egy kocsi­val — nem üressel — a parókiához. Minden jól ment a fenti a lenti jóttevő becsülete igen-igen megnőtt, kiterebélye­sedett. De próbálta volna is valaki csak egy szóval is az öreg plébános, s maga az Isten érdemeit kicsinyelni... Lett volna annak hadd el hadd . Igaz, akadt egy-kettő, akik valami rá­dióról meg barométerről beszéltek, dehát azok valami szocialisták voltak, meg az­tán egy-két rádió volt csak a faluban. Az urak, no meg a csendőrök hamar el­hallgattatták őket, s később már csak le­gyintettek rá: szamárbőgés nem hal'ik az égig! No és, könnyebb és biztonságo­sabb volt elhinni a két patrónus minden- hatóságát. A következő esztendő is valahogy úgy kezdődött, mint az előző. Mindenki nyu­godt volt. Ha majd nagy-nagy lesz a szükség —, esőben — majd csak megv az erős fohász, s jön az áldás — gondolták. Ebben az időben azonban a jó öreg plébános valahol cgv gvógvfürdőben áz­tatta reumás csonriait, s kisebb gondja is nagvobb volt annál, lesz-e eső, vagy sem. Egyedül maradt a kánián s mivel ő is szeretett volna egynéhány morzsát a dicsőség asztaláról, válogatás nélkül ostromolta és ostromoltatta híreivel az egek urát. Ha már három-négy nap nem esett, már ment a könyörgés, a fohász. De mindhiába . . . Megtörtént ugyan, hogy esett néha, de sohasem akkor, amikor kérték. Sőt egyszer az is megtörtént, hogy szombaton kihirdették: vasárnap esőért könyörög­nek, hát a misére majdhogy nem ladikkal kellett az al- és felvégieknek megindulni. Az egyszerű emberek csak annyit érez­tek: úgy látszik az Isten ád esőt könyör­gés nélkül is. Meg is csappant a temp- lombajárók száma alaposan. A jó öreg plébános testben és lélekben megerősödve, ebben a helyzetben érke­zett haza. Amikor először akart misézni, ma jd hanyattesett, alig lézengtek a temp­lomban, pedig igen-igen el kellett volna egv kis eső. Rettentően mérges lett, amikor meg­tudta, miiven csúfos termést hozott az ő drága, leikéből lelkedzett vetése. S ami­kor azt is megtudta, hogy helyettese vá­logatás nélkül, össze-vissza könyörgött, nem tudta magát tartóztatni, Istennek ajánlotta lelkét a várható bűnért és azt mondta a káplánjának: ..Nagy marha maga. amire. Hát nem tudja, hogy kö­nyörögni csak akkor lehet esőért, ha a rádió vihart jelez?” (I ej

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents