Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-21 / 117. szám

1957 MÄJUS 21. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 A gyomoknak nincs többé irgalom a bogyiszlói határban Jó termést ígérő gabona, virágzó borsó és napfény után áhítozó répa­táblák váltogatják egymást a bo­gyiszlói határban. Olyan szépen fej­lődnek a kalászosok és a kapások egyaránt, hogy öröm nézni. Az igaz­sághoz tartozik azonban, hogy a nö­vényekkel együtt a gyomok is roha­mosan fejlődnek, s ha a gazda nem éber, bizony könnyen elnyomja a a gyom a fejlődő kultúrnövényt. Ez­zel azonban már nem igen problé- máznak a bogyiszlói gazdák, mert megvan a hatásos ellenszere a leg­gyorsabban fejlődő és legveszedel­mesebb gyomnövényeknek... A bogyiszlói határ képéhez napja­inkban már hozzátartozik nemcsak a kapás ember, hanem az is, aki permetezőgéppel a hátán könnye­dén, hajlongás nélkül írtja a gyomo­kat. Két permetező embert, Kiss Ist­vánt és Berka Józsefet meg is szólí­tottuk. Ők éppen kiértek a tábla vé­gére és még a gépet megtöltötték permedével, beszélgettünk. Kérdé­sünkre elmondották, hogy 55 forintért egy hold gabonából egy ember fél nap alatt Dikonirt elnevezésű vegyszerrel kiírtja a mácsonyát, s a repcét, ha vi­szont az ember ezt kézzel csinál­ná, 10 napig böködhetné a gyo­mokat, mégse lenne munkája olyan eredményes, mintha per­metez. A mácsonya gyökere ugyanis a föld­ben marad, s az újra meg újra ki­hajt. így meg az ember vesz egy kiló vegyszert (Dikonirt), amely 50 forint, feloldja 300 liter vízbe, s kölcsönkéri öt forintért a permete­zőt (a Növényvédő Gépállomásnak van ugyanis több egyetemes perme­tezőgépe, melyet öt forint ellenében kölcsönad a gazdáknak) s itt a per­metező mester (ez a növényvédő gépállomás alkalmazottja) elmagya­ráz mindent. Nekünk csak a feladatunk, hogy permetezzünk, itt aztán többé sem a repcének, sem a mácso- nyának nincs irgalom — magyarázza Kiss István, s gyor­san hozzáteszi még azt: — én most csak segítek az unokabátyáméknak, Berkáéknak. Sajátomat már koráb­ban megpermeteztem, olyan jól si­került, hogy bátran merem ajánlani bárkinek. Amint a két permetező gazdát el­hagytuk, egy kissé távolabb megáll­tunk a helybeli termelőszövetkezet' és Telegdi György búzatáblájánál. — Ezt egy héttel ezelőtt permeteztük —- magyarázza Horváth József, a nö­vényvédő gépállomás főagronómusa. Annyi volt itt a mácsonya, hogy kézierővel semmiképen sem tudták volna kiirtani belőle. Viszont, ha meghagyják, akkor nem érdemes a gabonát learatni, olyan kevés ter­mést ad. Ezért a gazdák utolsó mentségként hozzánk folyamodtak. Mi gépekkel elvégeztük a per­metezést és meg lehet nézni, a mácsonya teljesen kipusztult. Egy probléma, amely nem tűr halogatást... 1901-ben létesült a szekszárdi fürdő, azóta a szekszárdiak hozzá­szoktak ahhoz, hogy hetente kétszer-háromszor, vagy legalább egyszer, jó melegvízben lezuhanyozzanak, vagy hogy a fürdőkád vizének pisz­kot ölő, egészséges, lágy ölelését élvezzék. Manapság természetes dolog­nak tűnik, hogy egy megyei székhelynek fürdője van. Csak az termé­szetellenes, megbotránkoztató, hogy idestova félév óta nem működik ez a fürdő. Ez pedig így van. Azok a szekszárdiak, akik nem rendelkeznek otthon fürdőkáddal, kénytelenek voltak a télen és a tavasz folyamán „lavórban“ fürödni. Ki a felelős ezért? Kinek a hanyagsága folytán jöt­tek vissza az 1901. előtti állapotok? Miért kell ismét éppen úgy „lavór­ban’1 fürödni egyeseknek, mint ahogyan dédapáink, dédanyáink tették ezt 56 évvel ezelőtt? Súlyos kérdések ezek, de akik felé ezek a kérdések elhangzottak, mindannyian szeretnék elterelni másokra a felelősséget, ahelyett, hogy komolyan nekilátnának az elromlott fürdő megjavításá­nak munkálataihoz. A Szekszárdi V íz- és Csatornamű Vállalat vezetői azt mondják: „Nem rajtunk múlik az, hogy nem üzemel a fürdő, ezért teljes mértékben a Városi Tanács ipari osztályát terheli a felelősség.’1 A Városi Tanács ipari osztályán Posta Lajos főmérnök abban látja a fő hibát —, hogy az építkezési vállalat hanyagolja a fürdő rendbehozásá­nak az ügyét és ahogy mondja — a Víz- és Csatornamű Vállalat talán örül is neki, hogy nem működik a fürdő, mert ráfizetett üzemeltetésére az utóbbi időben. Itt az ideje, hogy összefogjon a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Vál­lalat, a Városi Tanács ipari osztálya és az illetékes építőipari vállalat és közös erővel, a lehető legrövidebb időn belül, ismét üzemképes állapot­ba hozza a város fürdőjét. Ha mindig csak a másik vállalat hibájára hivatkoznak egyes „illetékesek“, akkor még sokáig fennállnak az 1901 előtti állapotok a fürdés terén Szekszárdon. H. T. A gabona viszont szépen fejlődik. Én biztosra veszem, hogy 4—5 mázsa gabonával több terem Telegdi György és a termelőszövetkezet egy . egy hold búzatábláján. Ennyit ar­ról, amit a határban tapasztaltunk. A határszemle után a helyi föld­művesszövetkezetbe is ellátogattunk, megérdeklődtük, hogy milyen a ke­reslet a Dikonirt iránt. —1 50 kg-t kaptunk, de el is adtuk mind egy szemig — válaszolta szűkszavúan a földművesszövetkezet elárúsítónője, s még azt is hozzátette: — Jelenleg nincs is gyomirtó- szer az üzletben. Nos, erről aka­runk néhány szót szólni. Sajnos, a községi földművesszövet­kezetek nem szívesen árusítanak nö­vényvédő szereket, mert nincs külön raktáruk, a vegyszernek pedig kelle­metlen szaga van. Ezenkívül azért sem szeretnek tartogatni növény­védőszereket, mert attól félnek, hogy nem tudják eladni, sokáig bent fekszik a pénzük. A növényvédelmi szakemberek­nek valósággal közelharcot kell vívni a földművesszövetkezeti vezetőkkel azért, hogy növény­védőszereket áruljanak. Pedig ez nem jól van így. Mind- annyiónknak örülnie kellene, hogy hazailag tudnak előállítani , ele­gendő növényvédelmi szereket a gyomirtáshoz, és segíteni kellene ab­ban, hogy ezek el is jussanak a gaz­dákhoz. Nagyon fontos népgazdasági .érdek ez. Arról van ugyanis szó, hogy ily módon, a szakemberek sze­rint, holdanként országosan 2 mázsá­val lehet emelni a gabonatermést, s ez fontos nemzetgazdasági érdek. Mindezt azért írtuk le ,mert újab­ban a legelőkről és a kukoricából nagyszerűen lehet mindenféle tüskés gyomot és repcét irtani Dikonirttal, s különösen a legelőknél nagy en­nek a jelertősége, mert azt aligha tudják ''biztosítani bármely község­ben hogy kézierővel kiszedjék a mácsonyát és egyéb tüskés gyomot a viszonylag elég nagy kiterjedésű legelőkről. A növényvédő gépállo­másnak viszont vannak nagy telje­sítőképességű permetezőgépei, ame­lyek bármikor rendelkezésükre álla­nak a gazdáknak, a termelőszövetke­zeteknek és adott esetben az állami gazdaságoknak is. Egy telefonfelhí­vásra a növényvédő gépállomás szakemberei és permetező brigádja a helyszínre megy és írtja a gyomo­kat. Ahol ők megjelennek, ott nincs többé irgalom a mácsonyának és a hozzá hasonló gyomnövényeknek. Hírek — MÁJUS 23-ÁN járási tanácsülés lesz Bonyhádon. Az ülésen a tanács tömegkapcsolatainak a kérdését tár­gyalják meg s ezenkívül a földmű­vesszövetkezet járási központja szá­mol be a járás áruellátásáról. • — CATHERINA BERNHAM a Virginia állambeli Cleentwoodban házkörüli munkája során a konyhá­ban magára hagyta kétéves fiacská­ját és a hálószobába ment ágyatvetni. A gyermek játék közben lerántotta a fogasról apja vadászfegyverét és bab­rálni kezdte. Játék közben megérin­tette a ravaszt és az élesre töltött fegyver elsült. A golyó áthatolt a hálószoba ajtaján és eltalálta a 22 éves anyát, aki kórházba szállítás közben meghalt. * — DIÓFÁBÓL készült, ízléses kivi­telezésű virágállványok érkeztek a Szekszárdi Bútorüzletbe. Az állvá­nyokra hat virágcserepet lehet elhe­lyezni. Az áruk is olcsó, mindössze 250 forint. * — LONDONI jelentések szerint Angliában újfajta porszívógépet hoz­tak forgalomba, amely apró méretei­nél és olcsóságánál fogva igen nép­szerű lett. Az egész készülék elfér egy 30x21x27 centiméteres dobozban Kezelése rendkívül egyszerű és a bú­torok alá is befér. — A KISZÖV szövetkezeteinél, 1956 áprilisához viszonyítva, ezév áprilisában a termelés növekedése 16 százalékkal ,a termelékenység pedig 20 százalékkal növekedett megyénk­ben. * — KÉZZEL HAJTHATÓ magyar gyártmányú mosógép mintapéldány-, érkezett a múlt héten a Szekszárdi Vasboltba. Az újonnan konstruált kézimeghajtású gép 1800 forintos vil­lanymosógéppel szemben olcsó, 785 forintos árban kerül forgalomba a közeljövőben. * — 1957-BEN 60.000 lakást építenek Moszkvában. A hatodik ötéves terv során 11 millió négyzetméternyi te­rületen építenek lakóházakat. * — FELFÚJHATÓ GUMIÁLLATOK „krokodil, ló, cápa stb.” — érkeztek a Szekszárdi Sport és Játékszer üzlet­be. A gyermekek körében különösen közkedvelt gumiállatok 65—85 forin­tos árban kaphatók. HOL LESZ A HÉTEN VÁSÁR? Országos állat és kirakodó vásár lesz május 21: Kölesd, Simontornya, Katymár. Május 23: Magyarmecske, Somogyszob, Sükösd. Május 24: Vé- ménd, Mélykút. Május 25: Kajdacs, Nagyharsány. NEM TÖRTÉNT VARÁZSLAT... z egyik mesében azt olvasta a fiam, hogy a szegény asz- szony fiát szétdarabolták., de utána kétszerié szebben és erősebben kelt életre, s végül legyőzte megölőjét. Magam is hallottam ezt, mert az ol­vasás gyakorlása végett fennhangon mondta. Valahogy ez jutott eszembe itt SL montornyán a Kossuth Termelőszö­vetkezet portáján, amint Kockás Pál elvtárs, az elnök szavait és a nádpallóhoz szükséges kapcsokat készítő tagok munkáját figyelem. Az októberi ellenforradalmi ese­mények résztvevői itt is csak a pusztítást, rombolást akarták elő idézni. Széjjel is verték a tsz-t, de csak bizonyos mértékig. A tagok egyrésze megingott, végkép s a töb­bi sem nagyon tudta, mit kellene tenni hamarjában. Szerencsére a vagyon széjjelhurcolására nem ke­rült sor, mert a többség azért még­is a közös mellett maradt. És még ugyanakkor a szétrobbantott közös­ből, az Alkotmányból új termelő- szövetkezet, a Kossuth született. — Megszületett és ma erősebb, mint valaha volt, mintha csak valami va­rázslat történt volna. pedig nem varázslat történt, csak folytatódott a közös gazdálkodás törvényszerű felfelé ívelő útja. A józanul gondolkodók mintegy 25 tagú csoportja nem en­gedett az ellenforradalmi nyomás­nak. Inkább hittek ők maguknak, inkább bíztak a saját erejükben. De miért? Kérdezhetné bárki. Azért, mert eddigi tapasztalataik győzték meg őket: Jobb, biztosabb a közös. Ez a meggyőződés volt a gyógyír, amelytől új, szebb életre kelt a tsz. Ez a meggyőződés tar­totta ott a teheneknél idős Závodi Istvánt is, bár társa otthagyta. Ez az érzés vitte oda segíteni neki az asszonyokat: Vig Jánosnét, Horváth Józsefnét. De minden munkaterület­ről lehetne ilyen embereket, tette­ket sorolni. E meggyőzés reális dologból szár­mazott, hisz az elmúlt évben is a tervezettnél sokkal több jövedelme volt egy-egy tagnak. Tavaly például egy munkaegységre 36 forint V°U betervezve, minden pénzre átszá­mítva s a végelszámoláskor 43 fo­rint jutott egy-egy munkaegységre, így kapott Závodi bácsi is közel 30 ezer forintot, de a növénytermesztők is, mint Kovács Gyula 24 ezer forint értéket. Bíznak, remélnek, hogy az idei esztendőben sem lesz ez másként. Amint Kockás elvtársat hallgatom, ez igaz. Erre az évre 70 forintos munkaegységenkénti jövedelmet ter veztek. Lehet ez nyugodtan több is, hisz a pénzbevételi tervet máris tel­jesítették. Az év végéig biztosították munkaegységenként minden hónap­ban a 25 forintos előleget. Ezt eddig is biztosították, s már 180.000 forin- tott osztottak előlegként tagjaiknak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy saját erőből majd nyolcvanezer forintért Zetort és pótkocsit vettek, sőt, egy húsz darabos tiszta Cornwald sertés törzset is állítottak be, kétségtelen a bizalom jogossága. jyjindezeket látva, a kilépett ta­gok egy része, sőt, kívülállók is, egyre többen kérték felvételüket. így szaporodtak 38 főre. — Még körülbelül 40 személy kérte felvéte­lét — veti közbe Kockás elvtárs, — A Budapesti Ipari Vásár hiá>m,i>lhi>dn rihht*i Ikarus-gyár új, D 700-as tehergé] kocsija, amely egy cement- és habaró szállításra alkalmas tartállyal rendelk zik. Ennek tartalma sűrített levegőv egész 20 méternyi magasságra nyomha fel. Az építési munka ezzel lényegese meggyorsulhat, és a munkaerőmegtakaj tás is igen jelentős. A hatalmas befogadóképességű és le mesfczebbmenően korszerű tehergépk esik egész sorozatával vonul ki a V sárra a Csepeli Autógyár és a Budapes Járműgyár, valamint a Járműfejleszté Intézet is. TÄJLABORATÖRIUM A MEZŐ­GAZDÁKNAK A Laboratóriumi Felszerelések Gyái egy komplett mezőgazdasági tájlaborat riumot mutat be. amely a Vásár lát gatói előtt igen tanulságos módon külö: féle talajtani vizsgálatokat fog eszközöli s emellett bizonyos növényeket, term nyékét vesz agronómiái vizsgálat al Ugyanez a gyár a Taneszközök Gyár; val együttesen egy üvegtechnikai üzei működését is szemléltetni fogja, s így látogatók közvetlen képet nyerhetnek különféle — üvegből készült — techn kai cikkek előállításáról. ŰJ TÜZOLTÖ CIKKEK A nyáron oly gyakori tűzesetek lekü: désére elsőrendű oltó-, riasztó- és jelzi készülékekkel ismerteti meg a Vásár li .fogatúit a Tűzvédelmi Berendezése , Gyára. f Az egyéb nagy érdeklődésre sz'mít I cikkek között a fényképezők rohan« 1 san szaporodó táborát kétségkívül ki 1 zelről érinti az EKM — Elektromos Ki szülékek és Mérőműszerek Gyára — ú ..Rótolux” nevű fényképezési fénymérí je. amely a megfelelő világítási! képe eléréséhez jelentős segítséget nyújt, i szemüveget viselők hatalmas táborát pe dig bizonyára érdekeim fogja a Szere üvegkeretgyár tanulságos vásári anyagi amely bemutatja, hogy a hazai szem üvegkeret-készítés miként jutott el foko zatosan a jelenlegi magas színvonalára Egy kézbesítő panasz; — Az elmúlt év decemberében a köz ségi postakézbesítő három nap szabad ságot kapott. S erre az időre egy kisegíti kézbesítőt, Farkas József harci lakos vették fel a kézbesítés elvégzésére. í munkakönyvét az előírásoknak megfele lően a harci postára beadta és amikor i három nap lejárt, megszűnt munka viszonya. S december óta hiába kérti már többször a helyi postamestertől é a postaigazgatóságtól is a jogos illetmé nyét, de ezt még ezideig nem kapta meg Sőt, mint mondja, még választ sem ka pott levelére, amelyben a jogos illet mény kifizetését kérte. A május 31. és június 10-e között le zajló BIV — Budapesti Ipari Vásár - rendkívül gazdag és változatos kiállítás anyagot mutat be. ÜJ AUTÓBUSZOK Ilyenek lesznek például a járművel a finommechanikai cikkek, különféle bal esetvédelmi felszerelések, a közszükség leti, vagy a szórakoztatás szolgálatába álló cikkek. Az Ikarus-gyár, amelynek 66-os — farmotoros — típusú, 100 személy ki nyelmes befogadására alkalmas autóbn sza nemcsak nálunk, hanem a külföld országokban is nagy elismerést szerzel a távolsági közlekedés lebonyolításáná ezúttal a városi belső forgalomra sze reite át ezt a kiváló járművét. A mű szaki újdonságok mellett nagy előnye kiállított új típusnak a háromajtós meg oldás, ami nagyban megkönnyíti az uta sok gyors fel- és leszállását. A gyár . 30-as jelzésű kisebb terjedelmű modell jét elsőrendűen szilárd szerkezete követ keztében a távolsági forgalomra is át alakította az eddigi kizárólagos város rendeltetésű típusa mellett. HATÁSOS SEGÍTSÉG AZ ÉPlTKEZE SERHEZ A vidéki nagyobb arányú építkezései számára igen jelentős segítséget nyújt a; mert nincs földünk. Most tárgya­lunk' hogy Kisszékelyben talán ka­punk, s egy üzemegységet alakítunk ott, s létesítünk egy sertéstenyésztőt és hizlalót. E jó eredmények, nagyszerű ter­vek ösztönzőleg hatnak a tagokra, így végeztek már a répák sarabolá- iával ,a kukorica vetésével stb. Természetesen hiba volna, ha' :sak a jót írnám meg, hisz azért | lkadnak itt is néha, elvétve, akik ( ilfelejtkeznek magukról. A fegye- ( \em azonban jelentősen megszilár- i lult az elmúlt évihez képest. A tag- i tyűlés határozatai egyformán köte-1 lezőek mindenkire, s ezt végre is > iajtják. Aki vét a határozatban le-' izögezettek ellen, legyen az vezető,', vagy tag, viseli amit a tagság reá ciszab. így fizetett például a köny-i velő is 200 forintot büntetésként. \ IVf indezeket összevetve tehát' i ezeket hallva, jutott eszem- i ve a fenti hasonlat. Mondhatom jói irzés volt. Kívánom, hogy a simon- i ornyai tsz továbbra is így dolgoz-% :on. Ehhez ott isi, most is erőt ,egész' ■.éget kívánok. (i—e)

Next

/
Thumbnails
Contents