Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-19 / 116. szám
1957 MÄJUS 19. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 5 > ALL a matöm, ált a kereke a „benzin11 pedig belefolyik a Sióba Nem a használat, hanem nyáron a nap, télen a fagy emészti a nagy, körülbelül 2—2,5 méteres lapátkereket. A vizet elzárták egy kis „zsilippel”, csak a réseken csurog át annyi, amennyi a fakerék gyorsabb rothadásához „szükséges”... A nagy-víz — amelynek igazság szerint a kerékre kellene ömleni — a felesleges vizet elvezető csatornában folyik, másik része pedig közvetlenül a kerék melletti elvezetőn zuhan le körülbelül bárom méter magasból. Vízimalom. Az épület egy várra emlékeztet. Erős, egyméteres falak, az alsó rész több méteren tiszta kő. Nem volt még akkora felhőszakadás, hogy a sok víz az épületet megrongálhatta volna, pedig a csatorna egyik oldala — mint általában a vízimalmoknál — az épület fala. Történetkutatók vizsgálták néhány éve. Azt állapították meg, hogy 346 éves ez a vízimalom. A Sárszentlőrinchez tartozó Űzd on fekszik egy völgy közepén. Festői környék: rét, domb. erdő. „üzemanyag szempontjából” pedig kívánni sem lehetne jobb helyet. Ez a völgy vezeti le Hogy észtől kezdve tízkilométereken át ennek a hegyvidéknek a vizét. Ezért „benzinből” még a legnagyobb szárazság idején sem volt hiány. Valamikor ebben a völgyben kilenc vízimalmot hajtott meg a közönséges folyóvíz. Mind nagy malmok voltak. Ennek az uzdi malomnak is négy lapátkereke volt valamikor. Az épület belsejében még megvan minden „kelléke” a vízimalomnak: á transzmissziók, rosták, kövek, stb. Ezenkívül pedig, ami nem feltétlenül tartozik ide, csibéket nevelnek a tágas helyiségben, a felszerelést eszi a rozsda, a szú, rágják az egerek. A felszerelés tehát, amely hiánytalanul megvan, éppen a használatlanságban fog tönkremenni. A tulajdonos. Boda István, aki évtizedekig őrölt a malomban, azt állítja, hogy naponta körülbelül 50 mázsa gabonát tudtak megőrölni. De 1950-ben le kellett állítaniok a malmot és azóta a környékbelieknek a szomszéd községbe kell elmenniök őrletni. A „kuncsaftok” emlékeznek, hogy nem is akármilyen lisztet őrlettek itt. . . De most már csak a régi híre, története van meg Boda István vízimalmának. A falba erősített, vasbaöntött V—J betűk és az ólombaöntött hivatalos pecsét jelzi, hogy ennek az épületnek „vízjoga” volt hivatalosan is. Hasonló „dokumentum” jelzi azt is, hogy mennyi vizet engedhettek a kerékre. (Ha több vizet engednek a kerékre, az gátolta volna a szomszéd malom működését.) A tulajdonos és a környékbeli öregek mesélik, hogy ez a malom valamikor Rózsa Sándornak is búvóhelye volt: a malom mély és rejtMiért nem kapnak árammérőt a dalmandiak? Azzal kezdődik a történet, még valamikor 1956 elején, hogy a községi tanács elhatározta a villanyhálózat bővítését, amelyre a pénzösszeget a községfejlesztési hozzájárulásból biztosítja. Azonban a községfejlesztési terv azért terv_ hogy ember tervez, DÉDÁV végez, ugyanis értesítette a községi tanácsot, hogy a hálózatbővítéshez jelenleg nem tudnak energiát biztosítani. — Akkcr, ha nem bővítünk> javítunk — mondották a dalmandiak és megszavazták a járdák megjavítását. Meg is rendeltek 30 vagon sódert, hogy a tanácstól az állomásig az állami gazdaságig megjavítsák a járdákat. A tanácshoz akkor újabb értesítés érkezett a DÉDÁV-tól, hogy tudnak energiát biztosítani, fogadtassák el újból a hálózatbővítést. Nem is len-^ ne ennek különösebb akadálya, mert ^ a gazdák, akiket érint, saját költség gükön is beköttetik a villanyt, de ... Már megint az a „de‘‘ a minden bajnak, kifogásnak, miegyébnek a velejárója, az előhírnöke. Nem lehetne talán kitörölni a szótárból? Akkor talán megszűnne a sok baj, ami a „de“ után következik. Szóval, lenne villany, de nincs óra. ITsvanis, amikor a hálózat bővítése szóbakerült a két utcában, a Petőfi és Leperdi utcában, a gazdák elvégeztették a belső szerelést, fel volt szerelve már az óra is, csupán az( utcai vezeték hiányzott az előzőleg, említett okok miatt. i Aztán, mivel arról volt szó, hegy u egyelőre nem lesz villany, leszerel-(> ték az órákat, elvitték és felszerelték máshova. Most lenne villany, de azért nem lehet, mert nincs óra — holott korábban már megvolt. Joggal j, kéri tehát az a, mintegy 40 gazda,' aki arra vár, hogy villannyal világítson, szereljék fel az órákat, amelyeket a múlt tavasszal elvittek tőlük. Néhányan kaptak már ugyan órát, de az a pogány sejtelem ad hangot a többi villanytulajdonos jelöltnek. hogy hozzá lehet jutni az órához, ha okosan beszélnek a villanyszerelőkkel, az okos beszéd tudni illik az óra hivatalos árán felül egy kis plusz-fizetést jelent. Valami alapja pedig minden szóbeszédnek van. Erre már az illetékesek is felfigyeltek. Mindenesetre az lenne a helyénvaló, ha a legsürgősebben gondoskodnának órákról, mivel egyszer már kaptak, de elvitték a dal- mandiaktól. Mindezeken felül érdemes lenne, ha a legfelsőbb fórumok is tennének valamit az árammérők érdekében. Általános jelenség ugyanis az órahiány, holott a gödöllői Ganz-gyár — nem is éppen olyan kicsi üzem — kimondottan árammérő gyártásra van berendezkedve, de azok túlnyomó részét exportálják. Nem kétséges, népgazdaságunknak előnyös, ha minél többet exportálhatunk, viszont ajánlatos lenne, ha figyelembe vennék a hazai szükséglete, két is. Kevesebb visszáságra — nem egyszer visszaélésre — adna okot, ha összhangba hoznák az exportszállításokat a hazai igényekkel. Bognár hető földalatti részében rejtőzött a híres betyár. így tehát múzeális értéke van ennek a malomnak, de jelenlegi értéke túlnő az átlagos múzeális dolgok értékén. Túl nő, mert jelenleg is használható lenne akár őrlésre, darálásra, akár pedig villamosenergia nyerésére. Es ilyen célra fel is kellene használni, mert a berendezést elszállítással nem lehet hasznosítani most, a korszerű, modern malmok korában, így pedig éppen a használatlanság teszi tönkre, mert ha nincs belőle haszon, nyilván a javításával sem törődik a gazda. Azt senki sem mondja, hogy építsünk vízimalmokat, de ha már létezik — hála elődeinknek —- kár kihasználatlanul hagyni. Nem vagyunk bőviben sem a korszerű malmok kapacitásának, sem pedig az energiának, ezért csak hasznunkra válhatna egy olyan dolog, amelyhez nem kell állami beruházás, csupán engedély. A víz ugyanúgy folyik, mint azelőtt, csak éppen megkerüli a lapátkereket, anélkül, hogy erejéből hasznos energia lenne. Ennél sokkal nagyobb természeti erőforrások kiaknázásán fáradozunk, de — pénzügyi akadályaink vannak. Ugyanakkor az országban igen sok kisebb értékű természeti erőforrás is van — kihasználatlanul, pedig ide kevesebb pénz elegendő lenne. Halálos vétek ezeket kihasználatlanul hagyni, az illetékesek mégsem értékelik, segítik hasznosításukat. Sőt, mint az uzdi példa mutatja, egyszerűen megakadályozták a hasznosítást: becsukatták a malmot (nem államosították, mert nem tőkés tulajdon volt, a tulajdonos fia jelenleg is tanácstag), de azért már senkinek sem fájt a szíve, hogy a természetadta „benzin” — veszendőbe megy. Mert ez történik, mégpedig ottvan a kész felszerelés is és a tulajdonos legfeljebb arra használja, hogy este bevilágítja a saját lakását a vízimalom energiájával, vagy ezzel vágják meg a tüzeléshez szükséges fát. Pedig ennél sokkal többre lenne képes, ha a tulajdonosnak adnának őrlési engedélyt, vagy ha valamilyen formában a földművesszövetkezet, vagy valamilyen szerv közbeiktatásával lehetővé tennék a működését. Ez nem jelentene visszafeléhala- dást sem a technikában, sem a társadalomban, de előrehaladást jelentene erőnk felhasználásában. A torinói rendőrség hadjárata a szervezett prostitúció ellen A torinói rendőrség hadjáratot indított a prostitúció elllen. A harc nehéz és kemény, mert a rendőrség munkáját erősen akadályozzák a törvény kibúvói, a korrupció és a szervezett bűnszövetkezetek összetartása. A dolog úgy kezdődött, hogy a város főútvonalán, a Corso Vittorion, két fiatalember az éjfél utáni órákban összeverekedett, s az egyik holtan maradt a helyszínen. Az eset harmadik főszereplője, egy fiatal lány, Orlanda Gherra vallomása indította meg a rendőrség munkáját. Kiderült, hogy a két fiatalember a lány „tulajdonjoga” miatt vívott késpárbajt. Orlanda a rendőrségen elmondotta, hogy kiterjedt alvilági szervezet működik a városban, s azok tagjai a tulajdonukban levő fiatal nőket áruba bocsátják. A leány pontos adatokkal is szolgált volt „tulajdonosai” és társai üzelmeiről, úgyhogy most már egész dosszié áll a rendőrség rendelkezésére. Kiderült, hogy a „fehér árut” előbb a torinói piacon hozták forgalomba, s miután itt alaposan kihasználták, külföldre, vagy tengerentúlra adták tovább. Külföldön a torinóiakkal szoros kapcsolatot tartó hasonló szervezetek vették át és hozták forgalomba az „árut”. A banda módszere esetenkint és eze- mélyenkint változik. Rendszerint megkömyékeznek valamely gyárban dolgozó, vagy háztartásban alkalmazott kisfizetésű fiatal lányt és olyan ajándékokkal halmozzák el, amelyekhez különben még álmában sem juthatott. Rendesen munka után, luxusautóval mentek érte, elvitték éjszakai szórakozóhelyekre, ahol szórták a pénzt. Ez készíti elő a talajt. Ezután következik az a szakasz, amikor megértetik a fiatal lánnyal, hogy gavallérjai mindenkor súrolják a törvényt. De csakhamar elérkezik a nap, amikor végleg otthagyja eddigi munkahelyét, s még mindig abban reménykedik, hogy gáláns gavallérjai közül valamelyik el fogja venni. Mire rádöbben a valóságra, már késő. Beletörődik a prostituáltak életmódjába, s talán azt hiszi, hogy keresetével megmentheti szíve lovagját. A férfi úgy tesz, mintha kétségbe volna esve, csak a körülmények kényszerítik minderre, s még mindig Ígéretekkel tartja hatalmában. Innen már csak egy lépés a hivatásos prostitúcióig. A nyomozás során kiderült, hogy Orlanda Gherra néhány hónap alatt gépkocsit vehetett keresetéből lovagjának. Orlanda Gherra, aki akarata ellenére került abba a posványba, elhatározta, hogy visszatér a jó útra és ezért leplezte le azt a bűnszövetkezetet, amelynek karmaiba került. Börtönben — mégis kö... Boda Ferenc Furcsa események színhelye volt az elmúlt hetekben a genfi Sion-börtön. A börtönben töltötte büntetését Louis Denereaz és fivére. Mindkettőjük ítélete életfogytiglanra szólt. Március 31-én Louis eltűnt. Az azonnal riasztott rendőrség átkutatta az egész környéket, de eredmény nélkül. Denereazt a börtön igazgatósága szököttként könyvelte el, s így tudták ezt a börtönőrök és rabtársai is. Valójában Denereaz nem szökött meg. Ottmaradt a börtönben, csak nemigen mutatkozott. Fivére, Jean, a konyhában teljesített szolgálatot. A két testvér már régebben elhatározta, hogy megszöknek, s erre a legjobb útnak az látszott,, ha alagutat vájnak a börtön épülete alatt. Március 31-én a két fivér egyedül volt a konyhában és észrevették, hogy a konyha padozatának egyik kőlapja felemelhető, alatta pedig tágas üreg van. Louis bemászott a lyukba, fivére pedig visszatette a kőlapot. Louis szerszámokat is vitt magával és 17 napon át szorgalmasan dolgozott az alagúton. Fivére mindig talált rá alkalmat, hogy ellássa élelemmel és eltüntesse a kiásott földtömeget. Tizenhét napig zavartalanul folyt az előkészület a nagy szökésre, míg azután az egyik börtönőr váratlanul éppen abban a pillanatban nyitott be a konyhába, amikor Jean a napi élelmet adta le testvérének. Louis Denereazt tehát abban a börtönben tartóztatták le, ahonnét meg sem szökött. Esemény Mikor az öregek félévszázados, vagy annál is régibb élményeikről mesélnek, betyáros időkről, a magas, szikár, feketehajú. szúrósszemű szegénylegényről, akitől mindenki félt. pedig csak a gazdagokat bántotta, az ember azt gondolhatná, ma már nem történik semmi érdekes. Igaz. szegénylegény meg pandúr nincs, de betörő, nyomozó és rendőrkutya van. tehát nagy események is vannak. Bizonyára a naki gyerekeknek is lesz mesélni valójuk hatvan éves korukban, hogy a Bojka, Tuba, meg a Boska. az a három, égetnivaló, hogyan törtek be 1956 november 21-én este a faluban és hogyan jöttek vissza nem egészen hat hónap múlva, de akkor már a kaposvári nyomozók és Kasztor. az okos rendőrkutya vigyázott rájuk. Mert nagy esemény az ilyesmi egy akkora községben, mint Nak. összesereglettek az emberek — na és a gyerekek — fő sokan A. Bucsi Mihály házánál a főutcán, mert mindenki látni akart. Úgy kellett ,,bekönyökölni” az első szobába, ahová november 21-én, kihasználva az ellenforradalmi kísérletet. Lakatos Sándor (Baika), Horváth József (Tuba) és Kolompár János (Boska) az ablakon keresztül betörtek. Bizony nem kérdezték meg a házigazdát, mire van szüksége, mit tud nélkülözni, többezer forint értékű ágyneműt, ruhát, ami a kezükbe akadt — vitték. Kint a réten a faluvégen aztán eldobálták a felesleges holmit. Egy bácsi, aki egyideig csendesen hallgatta, hogyan vall be sorjában mindent a három bűnös, közbemormogott: — Miért nem hagyják őket itt a faluban? — Majd mi eligazítanánk a dolgukat! — Szétszednénk a nyavalyásokat apró darabokra — kontráznak rá egyszerre többen is. — Csillapodjanak emberek — vet véget a hangzavarnak a vizsgálatot vezető nyomozó és újra a három díszvirághoz fordid. — így történi minden? — Igenis „százados úr” — bólogatnak azok. — Na, akkor megyünk a pincékhez .. . Csodálatos gyorsaság. Mire a gépkocsi bőgő motorral felkapaszkodott a dombra és mindenki lekászálódott az autóról, már legalább harminc gyerek (rögtön feltelepedtek egy szerencsétlen gyümölcsfára), húsz felnőtt és pontosan három kutya érkezett a helyszínre. Itt volt a három betörő pihenője. Annakidején túlságosan korán érkeztek, a faluban nem akartak mutatkozni, hát letáboroztak. Szőlőkaróval felfeszítették F. Bucsi Mihály pincéjét, odabent tüzet gyújtottak, majd átmentek élelmet keresni Kaposi Lajos pincéjébe, természetesen itt sem kértek kulcsot a házigazdától. Megvárták, míg besötétedett, aztán elindultak a vállalkozásra, amelyről az előbb már szó volt . . . A vizsgálat eközben folyt, működött a fényképezőgép, a gyerekek bámultak, az emberek azt tárgyalták, milyen jó orra van egy rendőrkutyának és az ilyennel nem érdemes haragba lenni, az asszonyok meg sajnálkoztak. Az egyik károsult felesége oda is ment a nyomozókhoz. — Kérem szépen, mégis csak szegény szerencsétlenek ezek, hadd vigyek nekik valami kis enni-inni valót. — Én nem bánom nénikém — vo- nogatta a vállát a nyomozó — de tudja, hogy ezek még életükben nem dolgoztak, csak a fegyházban? Most is egy egész sorozat betörés terheli őket. volt olyan hely. ahol eleresztették n* gazda összes borát. Mit szólt volna J | hozzá, ha az ura itt éri őket és jól^ fejbeverik?! (A néni visszahúzódott.) Vezessék be a terhelteket, mert sürget az idő... A jegyzőkönyvet lezárjuk, dátum. 1957 május 15. Ugye? Bajka!^ Gyertek közelebb, fogjátok. — Mindegyik kezébe egy jókora karéj kenyeret nyomott. — Most már aztán in-' dulás tovább, mert másutt is vár ben-1 nőnket a munka. A: emberek összenéztek és hátid va- j laki azt suttogta a társának: azért ren-( des emberek ám ezek a rendőrök. Vasárnapi humor EGYÜTTÉRZÉS — Pincér, egy darázs úszik a kávémban! A pincér odamegy a vendéghez, kihalássza a darazsat a kávéból és össze akarja taposni, mire a vendég így szól: — Hagyja azt a szerencsétlen állatot. Épp elég büntetés volt számára egy ilyen kávéban vergődni. . . KÖLTSÉGES SZERELEM — Nem jársz már az Ancsával? — Nem. Túl költséges lett a dolog. Valahányszor meg akartam ölelni, morogni kezdett a kutyája. Csak kolbász- szál tudtam elhallgattatok HÁROM ORVOS-VICC —- 0 drága doktor úr, sosem tudom a hálámat leróni azért, hogy megmentette az életemet. — Pedig mióta a föníciaiak feltalálták a pénzt, ez már nem probléma ..: * — És mit ehetek, doktor úr? — A következő három nap alatt semmit a világon. De ne felejtse el étkezés után bevenni az orvosságot. * — A legfontosabb most az, hogy a kedves férje sokat és mélyen aludjon. Majd felírok egy nagyszerű szert. — És mikor adjam be neki? — Ezt nem neki kell beadni, ön vegye be lefekvés előtt. . .
