Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-15 / 112. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 MÁJUS 15. Francia lap feltűnő cikke a Kelet és Nyugat közötti megegyezésről Párizs (MTI). A France Soir washingtoni tudósítója írja: — Eisenhower elnök arra törekszik hogy a Fehér Házban lévő második és egyben utolsó tartózkodási ideje alatt megteremtse a Nyugat és Orosz­ország között a tartós megegyezés alapjait. Megítélése szerint a leszere­lés az egyetlen út, amely sikerhez vezet. Ezért van az. hogy Dulles ké­telkedése ellenére egészen különös figyelemmel tanulmányozza az vlnök a londoni leszerelési konferencián a Szovjetunió részéről tett újabb javas­latokat. A tudósító szerint tanácsadói nem győzték meg az elnököt, hogy nem fogadhatja el az Egyesült Államok területe háromnegyed részének átre- pülésére lehetőséget adó tervet. Cse­rébe azért, hogy Szibéria elhagyatott és jégborította tundráit ellenőrizhes­sék, az elnök utasítást adott ellenja­vaslat kidolgozására. Stassen való­jában megerősítette, — írja a France Soir newyorki tudósítója, hogy az oroszok ezúttal valóban őszintéknek látszanak. A tudósító szerint az új amerikai javaslatban szereplő ellen- őrzendő terület Bjelorusszia és Uk­rajna egy részét is magában foglalja. A másik oldalon pedig az Avignon— Sedan-vonal az ellenőrizhető terület határa. A Monde vezető helyen számol be arról, hogy az Egyesült Államok ve­zetői kedvezően foglalnak állást egy európai kísérleti zóna megteremtése kérdésében, amely zónában csökken­tenék és korlátoznák a fegyverzetet. Az indonéz közvélemény Yorosilov látogatásáról A TASZSZ jelenti: Az indonéz közvélemény nagy érdek­lődéssel kíséri Vorosilov indonéziai lá­togatását. A rádió napról napra részle­tesen beszámol Vorosilov körútjáról, nyi­latkozatairól. Hétfőtől kezdve valameny- nyi filmszínházban látható az a doku- ment-film, amely Vorosilov Indonéziába érkezését mutatja be. A hétfői lapok részletesen beszámol­nak Vorosilovnak a középjávai városok­ban tett látogatásairól. Valamennyi lap egyhangúan megállapítja, hogy a lakos­ság mindenütt nagy lelkesedéssel fogadta a kiemelkedő szovjet vendéget. A Bintang Timur című lap kiemeli Vorosilovnak az egyik középjávai egye­tem diákjai előtt tett azon kijelentését, hogy a Szovjetunió és Indonézia barát­sága egyre erősebbé válik. Fogadás a moszkvai mongol nagykövetségen A TASZSZ jelenti: Sz. Bata a Mongol Népköztársaság moszkvai nagykövete május 13-án fogadást adott a Moszkvában tartózkodó mon­gol kormányküldöttség tiszteletére. A fogadáson jelen volt a teljes kor­mányküldöttség Cedenbal miniszter- elnök vezetésével. Szovjet részről megjelentek: N. A. Bulganyin, L. M. Kaganovics, G. M. Malenkov, A. I. Mikojan, V. M. Molotov, M. G. Per­vuhin M. Z. Szaburov, N. Sz. Hrus­csov, D. T. Sepilov, N. M. Svernyik mi niszterek, tábornokok, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsának vezetői, a szovjet tudományos és kulturális élet kiválóságai. Bata nagykövet üdvözlő beszéde után Cedenbal, a Mongol Népköztár­saság minisztertanácsának elnöke mondott beszédet. A LEMP a nacionalizmus és az antiszemitizmus ellen Varsó május 13. (PAP) A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának nemzeti ki­sebbségi ügyekkel foglalkozó állandó bizottsága értekezletet tartott. Az ér tekezleten megbeszélték a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bi­zottsága titkárságának javaslatait a nacionalizmus és az antiszemitizmus leküzdését szolgáló intézkedésekről, valamint a titkárságnak a lengyel- országi ukrán kisebbségre vonat­kozó határozatát. Az értekezleten megegyeztek abban, hogy a közösséget megfelelőbben kell tájékoztatni arról, hogy milyen magatartást tanúsít a párt a nemzeti kisebbségi kérdésekben. A bizottság felszólította az összes pártszerveze­teket, hogy küzdjék le a nacionaliz­mus és antiszemitizmus összes meg­nyilvánulásait, valamint a nemzeti kisebbségekkel szemben alkalmazott megkülönböztetés bármiféle formá­ját Lengyelországban. Parlamenti választások Dániában Kedden tartják a folketing (az kettőt-kettőt, egykamarás dán parlament) válasz- A választásokon Dánia Kommu- tásait. Az 1953-ban elfogadott új al- nista Pártja, a Szociáldemokrata kotmány szerint 179 tagot kell vá- Párt, a Venstre Párt, a Konzervatív lasztani a folketingbe, közülük a Párt, a Jogállam Párt és több más Faröer-szigetekről és Grönlandból párt vesz részt. A tudomány és a művészetek palotája a brüsszeli világkiállításon A brüsszeli világkiállítást — ame­lyen Magyarország is részt vesz — számos nemzetközi kongresszus és értekezlet megtartásával kötik össze. Ser kerül majd a gyermekbírák nem zetközi találkozójára, a nemzetközi gyermekvédelmi, testnevelési, állat­orvosi értekezletekre, a statisztikai intézetek kongresszusára, a keres­kedelmi kamarák nemzetközi meg­beszélésére, sőt olyan, kissé kurió­zumszámba menő találkozóra is, mint a női vállalatvezetők európai kongresszusa. Nemzetközi művészeti versenyeket és fesztiválokat is ren­deznek. A nemzetközi filmfeszti­válra a kiállításon részt vevő összes országokat, köztük hazánkat is meg­hívták. A tudomány nemzetközi palotájá­ban az elmúlt 25 évben elért tudo­mányos eredményeket mutatják be. A művészetek nemzetközi palotája összegyűjti a résztvevő országok vá­logatott remekműveit. Egy múzeum­ban mutatják be az egész világ nagy képzőművészeti alkotásait. % I Szovjetunió hönyvajándéka Jugoszláviának A Borba közli: Firjubin belgrádi szovjet nagykövet közölte a Jugo­szláv Könyvkiadók Szövetségének képviselőivel, hogy a május 4-én Bel­grádiján, a Szovjet Kultúra Házában megnyílt könyvkiállítás anyagát a Szovjétunió a Jugoszláv Könyvki­adók Szövetségének ajándékozza. A Borba értesülése szerint a szovjet könyvkiállítás anyagából könyvtárat létesítenek. KÜLFÖLDI HÍREK Róma (TASZSZ). Az olasz sajtó nagy figyelmet fordít a Szovjetunió Legfelső Tanácsának az Egyesült Ál­lamok és Nagy-Britannia parlament­jéhez intézett üzenetére. A legtöbb lap közölte az üzenetet és hozzáfűzte szemleírójának kommentárját. Az Unita szerint jelenleg megvan a reá­lis lehetőség arra, hogy végetvessenek a fegyverkezési hajszának. Az Avanti hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió a nukleáris fegyverek kir próbálásának teljes eltiltása mellett száll síkra.' Komolyabb polgári lci­pók beismerik, hogy a Szovjetunió őszintén törekszik a nemzetközi fe­szültség enyhítésére. A Milanóban megjelenő Corriere della Sera hang­súlyozza: „Oroszország minden ere­jét latbaveti ,hogy megegyezést érjen el a leszerelésben.’’ A római Popolo Italiano azt írja: „a Szovjetunióban teljesen meg lehet bízni, ha az atom­leszerelésre hív fel’’. * A MEN hírügynökség szerint Szaud Arábia és az Egyesült Államok egyez­ménye értelmében a napokban Szaud Arábia amerikai lökhajtásos repülő­gépeket kapott. * Amszterdam (Reuter). Húsz ország mintegy kétszáz küldőiének részvé­telével kedden Amszterdamban nyílik meg a nemzetközi sajtóintézet által összehívott hatodik újságíróérte­kezlet. * A kairói rádió közölte az egyiptomi pénzügyi és gazdaságügyi miniszté­rium hivatalos szóvivőjének nyilatko­zatát. amely szerint Nagy-Britannia elhatározta, hogy feloldja az 1956 jú­lius 27-én zárolt egyiptomi sterling­javakat. A szóvivő hangoztatta, hogy ezt a határozatot a Svájcban folyt angol— egyiptomi tárgyalásokon hozták, ame­lyekén rendezték a csatorna átkelési illeték kifizetési módozatait és a zá­rolt egyiptomi sterlingjavak kér­dését. * Isztanbul (TASZSZ). — A török köz­vélemény aggodalommal fogadja, hogy atomtámaszpontokat létesítsenek. A Térd- zsjuman az idegen területeken létesítendő atomtámaszpontok amerikai terveit ille­tően a következőket írja: „Vajon egyes nagyhatalmak nem azt keresik-e ebben, hogy önmagukról más területekre hárít­sák a csapást? Mit hozhatnak a kis or­szágoknak az ilyen intézkedések?” A lap felszólítja olvasóit, ne engedjék, hogy Törökországot atomfegyverek támasz­pontjává változtassák. Nem akarjuk — írja —, hogy házaink atomtámadás cél­pontjává váljanak. A Terdzsjuman vé­gül hangsúlyozza, hogy nemzetközi mé­retekben kell eltiltani az atomfegyverek gyártását. Mint a TASZSZ jelenti Maszud An- szari, Irán moszkvai nagykövete foga­dást rendezett a határkérdésekkel foglal­kozó iráni kormányküldöttség tisztele­tére. A Reuter jelenti: Hétfőn átadták a washingtoni japán nagykövetség vezető­jének az Egyesült Államok jegyzékét, amelyben udvariasan, de határozottan visszautasítja Japán tiltakozását a má­jus végére tervezett nevadai kísérleti atomrobbantások megtartása ellen. * Csou En-laj, a népi Kína minisz­terelnöke Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából üdvözlő táv­iratot küldött Sziltanuk hercegnek, Kambodzsa miniszterelnökének. * Hivatalos közleményt adtak ki Eisenhower elnök és Ngo Dinh Diem délvietnam; elnök tárgyalásai­ról. A közleményben megállapítják, hogy „eggyüttesen küzdenek Vietnam békés egyesítéséért.’’ Nincs a tenger fenekén Az AFP Jolóbói (a Fülöp-szigetek déli részén fekvő Sulu tartományból) érkező hírek alapján azt írja, hogy Painter amerikai professzor a tenger mélyén folytatott kutatásai során 50 millió dollár értékű kincset talált. A kincs állítólag egy, a háború alatt el- sűlyeszteit japán hajóból származik. Palmer azonnal Manillába utazott, hogy felfedezéséről beszámoljon a hatóságoknak. A német szociáldemokraták élesen támadják Adenauer kiilpolitikáj át A Német Szociáldemokrata Párt is­mét élesen bírálta Adenauer külpoliti­káját abból az alkalomból, hogy a leg­újabb washingtoni sajtójelentések sze­rint az új amerikai leszerelési javaslatok a demilitarizált övezet koncepcióján ala­pulnak. A szociáldemokraták véleménye szerint Adenauer külpolitikája Német­országot, olyan helyzetbe hozta, hogy ölhetett kézzel kell látnia, hogy a nagy­hatalmak esetleg olyan irányvonalat kö­vetnek, amely hosszú időre Németország és Európa megoszlásának alapján törek­szik az egymás mellett élésre. A szociál­demokraták szemére vetik a kormány­nak, (hogy elutasított minden önálló kez­deményezést az újraegyesítés céljából és ragaszkodott a NATO-politikához. „A washingtoni nyilatkozat után teljesen kompromittált Adenauer-konnány — hangzik a nyilatkozat — véleményünk szerint csak egyetlen szolgálatot tehet már a német népnek, tudniillik azt, hogy lemond.” Ollenhauer, a Német Szociáldemok­rata Párt elnöke hétfőn Strasbourgban nyilatkozott azokról az amerikai tervek­ről, hogy Közép-Európában semleges, katonailag demilitarizált övezetet létesít­senek. Ollenhauer ismét bírálta a szö­vetségi kormány politikáját, amely, véle­ménye szerint, elmulasztotta, hogy a tár­gyalások alkalmából saját újraegyesítési és leszerelési javaslatot tegyen, összekap­csolva ezeket az európai biztonsági rend­szer kérdésével. A Pravda a varsói szerződés második évfordulójáról A TASZSZ jelenti: A Pravda keddi száma szerkesztőségi cikkben emlékezik meg a varsói szerződés megkötésének második évfordulójá­ról. A szerkesztőségi cikk hangsú­lyozza, hogy a szerződés megkötésé­vel a szocialista tábor országaiban folyó békés építő munka védelme ezen országok határainak és terüle­tének sérthetetlensége a szerződés­ben résztvevő nyolc ország közös ügye lett. A szerkesztőségi cikk több vonatkozásban megjelöli, miben kü­lönbözik lényegében a varsói szerző­dés a NATO-tól és a SEATO-tól, va­lamint a többi agresszív katonai cso­portosulástól. A varsói szerződés, amely nem lezárt katonai csoporto­sulás, nyitvaáll más államok csatla­kozása előtt is, függetlenül azok tár­sadalmi és államrendszerétől. A szerkesztőségi cikk rámutat ar­ra, hogy amikor a nyolc ország alá­írta ezt a szerződést, nem mondott le az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtéséről. Amikor Európában megkötik a kollektív biztonsági szerződést, a varsói szer­ződés tagállamai érvényteleníteni fogják a szerződést. A szerkesztőségi cikk rámutat a varsói szerződés jelentőségére az imperialista intrikák és agresszív próbálkozások elleni harcban. A nyolc ország szerződése mind nagyobb pozitív hatással van az egész nemzetközi helyzetre. Reális és komoly erő ez a szerződés, amellyel mindenkinek számolnia kell. A var­sói szerződés megsokszorozza a béke híveinek erejét és megszilárdítja a nemzetközi biztonságot — írja a Pravda. Több mint két és félezer új lakás épül állami segítséggel Az állam hosszúlejáratú kölcsö- hozzájárulást igényelnek az egyes nőkkel támogatja azokat, akik családi építtetők, annál többen juthatnak házat, illetve leválasztás útján új kölcsönhöz. lakást akarnak építeni maguknak, s Az év első negyedében a helyre­bizonyos pénzösszeggel már rendel- állításokon kívül, 2726 építtető csak- keznek. Erre a célra meghatározott nem 80 millió forint kölcsönt kapott, pénzügyi keret áll a kölcsönt folyó- Ebből Budapesten 347-én építenek sító Országos Takarékpénztár rendel- maguknak új otthont, vidéken pedig kezésére, s minél kevesebb állami 2379 családi ház, illetve lakás készül. kis hírek NAGYVILÁGBÓL Színdarab — egy szereplővel Lengyelországban a Nyugati Szín­művek Fesztiválja keretében — amely különösen Anouilh és Agatha Christie munkásságának megismertetését tűzte ki célul —, bemutatták Pedro Bloch „Euridika kezei” című kétfelvonásos színművét. A darab érdekessége, hogy úgynevezett monodráma: egyetlen sze­replője van. A férfi-szereplő végig ön­magával beszélget, időnkint a közönség felé fordul, kérdéseket tesz fel, amelyek olykor dialógus benyomását keltik. A darab pesszimista kicsengésű, de na­gyon szellemes és szórakoztató. Beköltözött a saját kriptájába A 72 esztendős Albert Zinner három­szobás, verandás, tetőterraszos kriptát építtetett magának a nyugatnémet­országi Schwandorf temetőjében. Ami­kor az építkezést befejezték, Zinner tá­bori ágyával, egy csomó könyvvel és bélyeggyűjteményével beköltözött a kriptába. A temetőgondnokság ki akar­ta lakoltntni, de Zinner arra hivatko­zott: nincs olyan törvény, amely meg­tiltaná, hogy saját kriptájában lakjék, különben is, megvette a sírhelyet és viselte az építkezés minden költségét. Egy kellemes végrendelet A nyugatnémetországi Rheda váro­sában a kora délutáni óráktól a késő hajnali órákig száz személy nagy va­csorán vett részt, hogy megünnepelje a 30 esztendővel ezelőtt elhúnyt Paul Fritzer halálának évfordulóját — az elhúnyt végakarata szerint. Kegyetlen büntetés A 41 esztendős Neal Keaseyt, akit az Egyesült Államokban fekvő Des Moinesben ittas állapotban letartóztat­tak, csak akkor engedik ismét szaba­don, ha 7600-szor leírta a következő mondatot: „Olyan ember vagyok, aki­nek naponta legfeljebb egy pohár al­koholt szabad innia”. Indigót nem használhat.

Next

/
Thumbnails
Contents