Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-14 / 111. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1957 MÁJUS 14. BEFEJEZTE TANÁCSKOZÁSÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉS Á magyar nép megyédéimezte a szocializmus ügyét Kádár János elvtárs vitazáró beszéde Szombaton befejezte munkáját az országgyűlés ülésszaka, melyben felszólalt Kádár János elvtárs, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány miniszterelnöke is. Beszédének első részét vasárnapi számunkban már közöltük. Most közöljük a beszéd befejező részét. Az ellenforradalom győzelme háborút robbantott volna ki Nem tudtam beszámolómban hosz. szasan foglalkozni az októberi események olyan oldalával, amely a békét, az emberiség békéjét fenyegette. A felszólalók közül többen utaltak rá. Ez a veszély óriási volt, kétféle változatban is. Az egyik változat a következő. Az ellenforradalom, amelynek arculata ebben a vitában is kellőképpen kidomborodott, mindenki tudja, imperialista, soviniszta, revansvágytól átfűtött ellen- forradalom volt. Mindenki ismeri Magyarország sajátos történelmi helyzetét. Magyarországnak öt állam a szomszédja. Nincs az öt között egyetlen egy sem, amelyhez ne tartozna olyan terület, amely a történelem során valamikor, rövidebb vagy hosszabb ideig, réges régen, vagy nem nagyon régen Magyarországhoz tartozott. Ez történelmi adottság volt. Mi helyes úton járunk, amikor a nacionalista revansiz must elutasítjuk és ebben a kérdésben visszatérünk a kossuthi eszméhez, hogy minden törekvésünkkel, mégpedig a szocialista gondolat jegyében, a békés testvéri egymás mel lett élés és a közös harc formáját valósítjuk meg a Duna medence népeivel. Helyesen járunk el, mert ez a magyar nép érdeke. De ezek az urak nem sokat törődtek a magyar nép érdekével, és én kijelentem, ha a hatalmat kezükbe kapták volna, nem kell sokat mondani, talán any- nyit, hogy elemeiben megszilárdítsák a hatalmukat, mondjuk 2—3 hét leforgása alatt, az ország három hatáA Hazafias Népfront magva már megszületett Felmerült itt a Hazafias Népfront kérdése. Nem tudok programot adni, vagy szervezeti formát ma megjelölni a Hazafias Népfront számára. De utalni tudok egy történelmi előzményre. A Hazafias Népfront csírája valamikor a második világháború időszakában született meg a Történelmi Emlékbizottság Magyar Front és hasonló elnevezésű szervezetek formájában. Ez később Magyar Nem. zeti Függetlenségi Front lett és ezeknek történelmileg egyenes folytatása a Hazafias Népfront. Amikor ez született, eleven tartalma volt, nem kellett keresni a tartalmat, mert a nemzeti összefogás gondolatának jegyében született, akkor is a kommunisták kezdeményezésére. Ezt nem pártgőgből, hanem a történelmi igazság kedvéért mondom. Sokan vannak — Darvas és mások — akik ebben részt vettek. Azt hiszem, miközben mi itt arról sóhajtoztunk, hogy a tömegek várják; legyen valami a Hazafias Népfrontból, addig a tömegek kicsit már megelőztek bennünket. Mert valójában ami itt november 4 óta szemünk előtt végbemegy, a közélet, politikai élet aktivizálódása, ez már tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tömegek előttünk járnak és a Hazafias Népfront körvonalai, magva, aminek az élet a tartalma, szerintem már meg is született az elmúlt hat hónapban. Tessék, itt van május elseje vagy az a négy gyűlés, amelyet a kommunista párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány égisze alatt hívtak össze! Tudott dolog, hogy népünk körében még mindig meglehetősen éles polémiák vannak. Ne csapjuk be magunkat! Ha Magyar- országon hétmillió felnőtt ember Sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül a tömegek akaratát Szeretnék itt egy gondolattal foglalkozni: a vezetők és a tömegek viszonyával. Azt hiszem, a vezetés csak abban az esetben töltheti be hivatását, ha sohasem hagyja figyelmen kívül rán lángban állt volna Európa. (Helyeslés.) Ezt a vak és az ostoba is tudja. A dunántúli ellenkormány második Koreát csinált volna hazánkból Van egy másik variáns is. Vannak elvtársaim, ismerem a nézetű- ke^ akiknek nagyon komoly lelki probléma Szigeti Attila személyiségének megítélése, ők ismerik, nem tudom, milyen évekből, amikor pozitív irányban dolgozott. Hát ha Szigeti Attila személyesen nem is adott ki olyan utasítást, hogy azt a 34 demokratát lőjék agyon a győri Fő téren, vagy égessék el, de volt egy nagyon súlyos dolog, a dunántúli ellenkormány. Ez nem valami bábszínházi előadás mozzanatának készült, hanem véres történelmi valóságnak. A dunántúli ellenkormány alap- gondolata az volt, hogy második Koreát csináljanakl Magyarországból. (Úgy van. úgy van.) Nem úgy, hogy Észak, és Dél-Ma- gyarország, hanem úgy, hogy Nyugat- és Kelet-Magyarország, s itt akart az imperializmus egy új háborús tűzfészket teremteni Európa szívében. Pedig Európa szívében helyi háborút a történelem során soha senki sem tudott csinálni, abból min dig világháború lett, úgyhogy nagyon jogos Péter János képviselőtársunk figyelmeztetése arra, hogy az eseményeknek ezt a vonását szintén alá kell húzni. van, abból nem hétmillió mondja, hogy „Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt és éljen a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány!“ Ezzel a kormánnyal szemben van ellen vélemény is ebben az országban. Nem kell becsapnunk magunkat! A párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány hívására a négy budapesti gyűlésen hozzávetőleg nyolcvan— száznegyvenezer ember jött össze. Nem számolta meg senki, hogy a budapesti május elsejei nagygyűlésen hány ember volt de azt hiszem, nem mondunk sokat ha azt mondjuk, hogy kétszázezer biztosan volt. Nem kétséges, hogy az egész országban mindenesetre hat—nyolcszázezer ember összegyűlt. Tessék összevetni a számokat! A Magyar Szocialista Munkáspártnak, mondjuk háromszázezer tagja van az országban, Budapesten pedig ennek megfelelően kevesebb. A gyűléseken a párt szavára háromszor-négyszer-ötször any- nyi ember jelent meg, mint a párt tagsága. Miféle emberek ezek? Vannak nem kommunista, becsületes munkások, parasztok, értelmiségiek, akik a fő dologban — és szerintem ma ez a népfront tartalma — az ellenforradalom elítélésében, a népköztársaság védelmében, a szocializmus építésében egyetértenek. A mi feladatunk, és lehet, hogy Apró elvtársnak még külön feladata, mert ezidőszerint ő a Hazafias Népfront passzív elnöke (Derültség), hogy ezt az egészséges áramlatot, amely szerintem a népben már meg is született, a Hazafias Népfront felélesztése érdekében megfelelő, értelmes formában fogjuk és ezúttal is növeljük erejét. Ez a feladatunk. a tömegek gondolkozását és akaratát. Mi szükséges ehhez? Először is ott kell lenni a tömegek között, meg kell kérdezni, mi foglalkoztatja az embereket és válaszolni kell nekik. Enélkül azt sem tudjuk, mit kívánnak a tömegek. Nem lehet elbújni a tömegek kérdései elől. Mindig vannak kérdések, amelyek foglalkoztatják a tömeget, amelyekre választ vár és valakitől választ kell kapnia. Ha mi nem válaszolunk, akkor az ellenség válaszol, az ő érdekeinek megfelelően. Ezért ott kell lenni a tömegek között. Nem kell megijedni a tömegektől, a kérdéseiktől sem! Ha álláspontunk igazságos azt mindig nyugodtan megmondhatjuk a tömegeknek. Ehhez hozzáfűzöm azt is, hogy véleményem szerint a vezetésnek nem az a feladata, hogy a tömegek óhaját és akaratát valósítsa meg. Akármilyen furcsán hangzik, ezt kimondom. Véleményem szerint a vezetés feladata, hogy a tömegek érdekeit valósítsa meg. Miért teszem ezt a különbséget? A közelmúltban találkoztunk olyan jelenséggel, hogy elég fontos kérdésben bizonyos dolgozó kategóriák saját érdekeik ellen léptek fel. Mi a vezetés feladata ilyen helyzetben? Mechanikusan megvalósítani a nem helyes elképzeléseket? Nem ez a vezetés feladata, A vezetés feladata. hogy a tömegek érdekeit képviselje. Meg kell ismerni és mindig figyelembe kell venni a tömegek véleményét és óhaját is. Ez rendszerint egybe esik a haladással, de ha nem, a tömegeket ebben az irányban kell neveim. Ez is a vezetés feladata. Ehhez hozzátartozik többek között, hogy aki igényt tart arra, hogy vezetőnek becsüljék, és nincs minőségi különbség falusi és országos vezető közt, mert faluban is megtiszteltetés és rang vezetőnek lenni, annak mindig legyen bátorsága megmondani azt, ami a tömegek érdekében áll. Akkor is, ha ezt tapsok kísérik és akkor is, ha ez először nemtetszéssel találkozik! (Helyeslés és taps.) Véleményem szerint a tömegek tízszer jobban fogják becsülni azokat a vezetőket, s általában azt a vezetést, amelynek még azt is van bátorsága megmondani, ha a tömegeknek nincs igazuk egy bizonyos kérdésben, mint azt, aki a tömegek udvarlásával és demagógiával akar megbecsülést szerezni magának. A tömegek ugyanis később megértik, hogy a bátor vezető álláspontja helyes volt s ezért becsülik majd, míg a demagóg vezetőket az emberek később nem fogják vezetőnek tekinteni. Lehet pillanatnyi sikert el érni, de a vezetésnek akkor lesz tekintélye, ha mindig válaszol a tömegek kérdésére, mindig a tömegek érdekeinek megfelelően, és nem a pil lanatnyi hangulat szerint. Ez a vezetés lesz akkor a legjobb, mert ösz- szeforr a tömegekkel. Tanuljunk abból, hogy az ifjúságot meg lehetett métely ezni De szerintem kétségbeesésre nincs okunk. Mert emlékszem a Horthy- világ idején — és ne haragudjanak, ha felvetek egy gondolatot, fontosnak tartom — 1932-ben én már kommunista ifjúmunkás voltam, volt az a bizonyos Eötvös-kollégiumi kommunista per. Akkor az újságok óriási tálalásban írtak erről, ezt megint nem célzásként mondom i katolikus egyház felé, de a Nemzeti Újság és az Uj Nemzedék olyan vezércikket írt erről, hogy majdnem sírva lehetett fakadni. Azt írták, hogy az az Eötvös-kollégiumi per bebizonyította, hogy az uralkodó osztály ifjúsága a munkásosztály mellett van. Mi volt az érdekessége annak a pernek? Kommunista ifjúsági szervezkedést lepleztek le valami 40 valahány taggal, és volt a letartóztatottak között az ország leg- jobbmódú földesurainak gyermekei közül kettő-három, gyárosok gyermeke, a budapesti helyettes rendőr- kapitánynak, valamint vitéz unokaöccsének s az Uj Nemzedék és a Nemzeti Újság joggal írta a kétségbe esés hangján, hogy „a kommunisták elragadták saját ifjúságunkat.’1 Én azt hiszem, az, ami 1932-ben történt, természetesen logikus. Az az emberi haladás útja, hogy a feltörekvő dolgozó osztályok az uralkodó osztály gyermekeinek jóra hajló részét megnyerték eszméiknek. Ez a normális. Az a nem normális, aminek a közelmúltban tanúi voltunk, hogy a munkások gyermekei közül a legingadozóbbakat az ellenforradalom és a fasizmus a maga oldalára tudta állítani. Miféle eszmékkel? Itt felnőtt emberek ülnek, ismerik azokat az eszméket. Hát normális ez? Lehet azt tűrni, megengedni, hogy az emberölés, a népnyúzás a nemzeti függetlenség elrablásának az eszméje zászlaja alá tudjon vonni akárcsak öt magyar munkás-, vagy parasztgyermeket is? Nem normális. Le kell vonnunk a megfelelő tanulságot, hogy ez ne ismétlődjék meg. Csak úgy lesz jogunk a fiataloknak megmondani, hogy ők is vonják le, a maguk számára a tanulságot. Itt még egy kérdés van: ideológiai természetű, amivel szintén foglalkozni kell. Parragi képviselőtársunk a következő igényt sorolta fel: a kormány részéről mutatkozzék meg türelem, emberiesség és mutassuk meg, hogy nincs lezárt sorompó sem bent, sem a határon azoknak, akik vissza akarnak térni. Ez én szerintem helyes igény, jó igény, de bizonyos kiegészítésre szorul. Véleményem szerint minderre szükség van a vétkesekkel szemben is. És mi itt messze elmentünk. Harcoljunk a hibák ellen, pardon nélkül. Nagyon keményen ütjük a hibát, a hibával együtt ütjük az embert is, aki hordozza, de ha megválik a hibájától, akkor megtalálhatja a maga helyes útját. (Taps.) Ezt a türelmességet és emberiességet sajnos, ki kell egészíteni a szigorúsággal a bűnösökkel szemben. S megmondom őszintén, ha belegondolunk, nem igaz, hogy a 170 000, vagy hány, aki első bolondulásában kivándorolt innen, ellensége a magyar népnek. Ez nem igaz, mint ahogy vissza is tért belőlük nem kevés. De hogy ez áldozat a nemzet részéről az feltétlenül igaz. A népellenes bűnöket a legsúlyosabban meg kell torolni A meghaltakkal is így van. Én saj nálom azokat akik a front túlsó oldalán haltak meg, beugratás következtében. Ezért a bűnösökkel szemben szigorúnak kell lennünk, mert a nép életénél drágább dolog nincs a mi számunkra! (Felkiáltások: Úgy van! Taps!) Ezzel kapcsolatban vannak aggodalmak. Itt is ülnek elvtársak, akikkel én a közelmúltban beszélgettem, akiknek olyan gondjaik vannak, hogy a törvényességgel hogy lesz, mert folyton mondjuk, hogy „proletárdiktatúra“, „megbüntetni“ és így tovább, nem lesz-e itt megint baj a törvényességgel? Én azt gondolom, hogy nem. Miért? A következő miatt: először is ha a múltban volt olyan eset, és sajnos volt, hogy egy emberre rámutattak, hogy ez bűnös, akkor a feladat abban állt, hogy bebizonyítsák, hogy ez bűnös ember. Ez rossz kiindulási pont volt, s bizony még az is előfordult, hogy kitaláltak valami bűnt, amit el sem követett. Most mi a helyzet? Szükség van ilyesmire? Körül kell nekünk most néznünk, hogy „Hű, már három hete nem láttam egy ellenséget!“ (Derültség.) Nem vagyunk mi e tekintetben ilyen szegényes helyzetben! (Derültség!) Van itt éppen elég reális valóságos népellenes bűncselekmény, amit feltétlenül ki kell vizsgálni, s bizony a legsúlyosabban meg kell büntetni. Hogy ne legyen belőle hiba, ahhoz két dolog kell. Először is a tényeket vegyük elő, azokat vizsgáljuk, s akkor ott van az ember, aki azt csinálta. Másodszor pedig azt mondom: a bűnt kell büntetni és nem az embert. Ez együtt jár gyakran, de azt is meg kell mondani, hogy aki nem főbenjáró bűnt követett el, annak meg kell találnia valamikor az utat vissza az életbe. A bűnt szigorúan meg kell torolni s ha főbenjáró bűne volt, akkor azt kell kapnia, ami főbenjáró bűnért jár. Miért kell a bűnt üldözni? Hogy visszatartsunk másokat, akik még nem bűnöztek a nép ellen. S így, azt hiszem, lehet érvényesíteni a türelmet is, és emberiességet is, ami a nép életének kötelező védelmét jelenti, mert erről nem lehet lemondani. Mert ha az uszítót nem tartóztatják le, s nem büntetik meg akkor vétkeznek az ellen a harminc fiatal ellen, akit ő holnap, meg a jövő héten fog a saját érdeke és a saját népe ellen felszítani. (Közbeszólások: Úgy van! Taps.) ( Milyen munkamegosztást képzelnek egyesek? A gazdasági dolgokról. Nem tudtunk részletekbe belemenni. Dolgozni máris kell, az országgyűlésnek pedig majd meg kell vitatnia az éves tervet, mert az irányelv lesz a későbbi munkához is. Helyes, hogy az ipar mellett a mezőgazdasággal és mással is foglalkozunk. Itt azonban szeretném a következőt megemlíteni : Most olyan intézkedésekre kényszerültünk, amely nem kellemes; bizonyos cikkek árát kénytelenek voltak a hatósági szervek felemelni. Most a dolog a következőképpen áll: eljutottunk egy bizonyos helyzetbe. De arról is kell beszélni, hogyan jutottunk ide. Itt olyan rendelkezésekről van szó amelyekkel részben törvényesítettünk egy elért élet- színvonalat s részben mi határoztuk el. Ezt is pontosan tudni kell. Voltak munkástanácsok, meg nemtu- domén miféle szervezetek akkor, amikor nem volt központi irányítás. Azok vették a csekket, elmentek a Nemzeti Bankba, felvették a pénzt, s fizettek, ami eszükbe jutott. Nos, ennek egy bizonyos részét törvényesíteni kellett, más választásunk nem volt és talán nem is lett volna helyes A kormány is elhatározott béremeléseket, a beszolgáltatás megszün tetését és ebből kijött az a bizonyos életszínvonal emelkedés. Most persze savanyú az árak emelése, s bizony a bort is megsavanyítja az, ha az árát felemelik. Annakidején, amikor jöttek hozzánk emberek azzal, hogy ilyen bért, olyan bért adjunk, s megmondom, az először magukhoz térő szakszervezetekben is volt egy pár ember, aki olyan béremeléseket javasolt s már az újságban is megírta, még mielőtt tárgyaltuk volna, hogy mindenkinek a haja szála az égnek állt, aki ért valamit a pénzügyekhez, mi ezekkel az emberekkel vitatkoztunk. Mindeki jó fiú akart lenni. Vitatkoztam az elvtársakkal, s mondtam, hogy nem jó munkamegosztás ez. Beszéltem a szakszervezetekkel, amelyek bérjavaslatokkal jöttek. Ők a jóemberek, mi kormány a rossz emberek akik azt mondjuk javaslataikra, hogy nem. Beszéltem az újságírókkal. Azok vitatkoztak, hogy több szabadságot, meg, hogy bírálni lehessen. Mondtam nekik: nem jó munkamegosztás ez. Micsoda dolog az, hogy a kormánynak csak az a feladata, hogy hibákat kövessen el, s az újságírónak az a feladata, hogy ezt megírja? (Derültség.) Én erre nem akarok életfogytiglan berendezkedni. (Derültség.) Fel kell tételezni, hogy a kormány is tehet valami jót és az újságíró is követhet el valami hibát — úgyhogy egyenlő munka- megosztással dolgozzunk, mert külön ben én rögtön átváltok, s elmegyek a szakszervezethez. Tudok én olyan követeléseket összeállítani, hogy nincs semmiféle miniszterelnök, aki azt mondja, hogy rendben van. (Derültség.) Vagy ha újságíró: én is ki tudok pécézni olyan hibákat, hogy azokat nehéz lenne kimagyarázni. Úgy, hogy ez nem munkamegosztás. Az összkomfortos sztrájk böjtje Nos miről van szó? Mondtuk az embereknek, figyeljetek ide ez az összkomfortos sztrájk olyan farsang, amelynek lesz böjtje. Jöttek azzal, hogy „nem dolgozunk“, nem az igazi munkásak képviselői, tianem olyanok, akik akkor olyan helyzetben voltak, hogy így tudtak fellépni, „nem dolgozunk, amíg ezt nem teljesítik, azt nem teljesítik.“ —> Mondtuk nekik: Emberek, nem vagyunk mi bányarészvényesek, gyárosok. (Folytatás a 3. oldalon.)
