Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-12 / 110. szám
1957 MÁJUS 12. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Őseink nyomában „Regöczén" Jövő héten lesz ítélet a 200 ezer forintos mörágyi föld mű vessző vetkezeti sikkasztás ügyében Különleges élvezetet nyújt az embernek a különféle régiségek után való kutatás. S tegyük hozzá mindjárt, ez nem is olyan önmagáért való „élvezet”, mert a jelen társadalmának, technikájának, az emberek jelenlegi életkörülményeinek felismerése, értékelése, megbecsülése szinte lehetetlen a múlt ismerete nélkül. Kevesen vannak, akik a régiségek ösz- szegyűjtésével foglalkoznak, legalábbis olyanok, akik olyan szenvedéllyel, kitartással, mint Regölyben Józsa József. Jó- zsa nem ennek a falunak a szülötte, de mégis valósággal szenvedélye a régi dokumentumok, leletek gyűjtögetése, kutatása, mint más embernek mondjuk a sakkozás, vagy éppen a kártyázás. Ez ad erőt neki ahhoz, hogy még a vb titkári teendők ellátása mellett is „régész- kedjen”. Halomszámra fekszik íróasztalában és lakásán a sók írásos dokumentum a község múltjáról. Van egy bélyegzőlenyomata is az 1780-as évekből, amelyen még Regöcze név szerepel. Regöly- nek ugyanis, mint egykori városnak, ez volt a neve. Megtalált Józsa József egy 1840—41-es adókönyvet, amelyen nyilvántartották a falu szabadembereinek az adótartozását. Első helyen áll a „Tavali tartozás” tehát ha valaki elfelejtett, vagy nem tudott fizetni, azzal még nem szabadult meg az adótartozástól. Ezután felsorolja az évi adó formáit. A lista tanúsága szerint a falu szabadembereinek összesen 39 (nem sajtóhiba: harminckilenc!) féle adót kellett fizetniük. A lista például így kezdődik: „Jobbágy, Fija, Leánya, Testvér, Zsellér, Lakó, Szolga, Szolgáló, Jár- mos ökör, Fejős tehén, Meddő tehén, Tinó esztendős, Rorjú, Ló, Csikó esztendős” és így tovább. Ez a harminckilencféle adó még további három részre oszlott, úgymint királyi adóra, honi adóra és városi adóra. Az írástudó emberek tehát számolgathattak egy darabig, míg kijött a végeredmény .. . Ha nem fizetett valamelyik „nagypapánk”, küldték neki a felszólítást, méghozzá egy hivatalos írás formájában. Nem minden horgászat kellemes, néha éppen az ellenkezőjét tapasztalja a sporthorgász, amikor egyik kellemetlenség a másik után éri. így kezdődött ez a nap is, amikor egyik barátommal megbeszéltünk egy kirándulást a Dunára. Szép nyári napsütéses idő volt. így biztosan számítottunk arra, hogy a következő nap is ilyen lesz. Korán hajnalban indultunk s az úton, amely igen rossz volt, egy defektet kellett ragasztanunk. Na, gondoltam magamban, ettől még lehet jó fogásunk. Megérkeztünk, összeállítottuk a felszerelést és megkezdtük a sokatígérő horgászatot. Tőlem pár méterre lejebb, az egyik sporttársam már három pontyot fogott, amelyekben én is szívesen elgyönyörködtem. Mire visszamegyek a helyemre, mintha valami történt volna az úszómmal. Ezt meg kell nézni, hiányzik róla a csali. Úgy látszik, itt is éheznek a halak. Nem szabad elmenni a horogtól, mert ahogy figyelem az úszót, mintha lassan sű- lyedne. Óvatosan a nyél után nyúlok, hogy időben bevághassak. Az úszó lassan felemelkedik, kis szünet, majd újra lemerül, vagy kétszer-háromszor megismétlődik egy-egy kis szünettel. Ez a várakozás az ember idegeit bizony próbára teszi. Na, nem baj, gondoltam bizakodva, majd csak elmerül az úszó és akkor... A következő pillanatban ismét elmerül az úszó, Regölyi kutatások 5 forint tartozásért kapott egy igen éleshangú felszólítást, amely egyben kötelezte arra is, hogy 6 krajcárt pedig azonnal fizessen a kézbesítőnek a kézbesítés díjaként. A kézbesítés természetesen nem „Kartársi üdvözlettel”, vagy „Tisztölte- tem az egész esaládját”-tal fejeződött be, hanem így: „... máskép a záloglást el nem kerülvén”. Próbáltam megkeresni ennek a Hetesi bácsinak az unokáit, de annyi Hetesi nevű ember lakik a faluban, hogy nem lehet kibogozni, ki az igazi utód. Foglalkozás szerint is különbözőek, mindössze annyi közös vonás van bennük, hogy nagyrészük jómódú ember.. . Kovács Mihály nagyapánknak a Dávid János nevű kovácsnál csinált „kontóját” találta meg Józsa. 1859-ben például 17 forint és 9 krajcár kontója volt. De úgy látszik, nemcsak egy évben javíttatta kontóra a szerszámait, hanem rendszeresen, mert a következő évi „kontóját” is megtalálták, rajta pontosan feltüntetve, hogy hány ekevasat élesíttetett, stb. Előkerült a lomtárból a malom alapító- levele is. Kelte: 1777. Eszerint a hely „az Eszterházy hercegség Kiss Tavai pusztánál, a szakáli út mellett, a csárda ellenében lévő telkéből kiadatik ’. Az Eszterházy — természetesen — kiköti, hogy ehhez semminemű szántóföld, vagy rét nem jár, tehát még a molnárnak egy kis kertecske sem, csak pusztán akkora hely „adatik” hozzá, „amelyen az őrlyősök becsületesen megfordulhatnak”. Természetesen kiköti azt is, hogy az adományért mit kell fizetni a parasztoknak: „Szent György és Szent Mihály napján húsz forintokat”. Ha valaki szolgálni ment, — adót kellett fizetnie és ez alól nem lehetett még úgy sem megszabadulni, hogy az illető szolga helyet változtatott, mert az új helyre bizonyítványt kellett vinni az adó kifizetéséről. íme egy ilyen dokumentum: Rizonyítvány, mely szerint alulírott bizonyítom, hogy Dombai Lajos Miszlán méltóságos Kiss Pál úr- őnagyságánál mint hajdú egy évig szolgált, adóját az 1861-—62. évre befüzette. Gyalog Mihály számtartó”. bevágok. Úgy érzem elég szép példány akadt a horgomra. Most újabb csalódás ért, mert a hal rátekerte a zsinórt egy közeli fatuskóra, s elmenekült. Legalább a horgot próbálom megmenteni, de ez sem sikerült. Barátom kissé feljebb horgászik és már két pontyot fogott. Nem szabad elcsüggedni — biztatom magam — hiszen a ponty csapatban jár, lehet még nekem is kapásom. Délutánra azonban esőt kaptunk, amely hirtelen jött és olyan hirtelen el is ment. De mi már nem tudtuk elérni a horgásztanyát és bőrig áztunk. Ennyi bal- szerencse után kissé csüggedve bíztatom magam, hogy majd eredményesebb lesz az estéli kapás. Az is elérkezett. de nem hozott sok szerencsét, az első bevágás után rögtön emelem is a horgot. Felhúzom a víz felszínére, a horog végén egy szép ponty ficánkol. — No, most már én sem megyek haza üres kézzel — mondom a barátomnak. De úgy látszik elkiabáltam a szerencsét, mert amint szá- kolni akarom, megszabadult a horogtól. A körülbelül egy és félkilo- prammos ponty, gyorsan ficánkolva tűnt el a vízben. Van ilyen balszerencsés nap a horgász életében. Tiporja az ember a pedált minden eredmény nélkül. Vigasztalásul csak annyi marad: „No, majd legközelebb jobban sikerül.” H. K. Ráakadt a tiszteletreméltó kutató egy úrbéri per aktáira is. De ezt barbár kezek eltüntették az októberi napokban. Előtte néhány nappal találták meg, még arra sem volt idő, hogy áttanulmányozzák. Úgy látszik „kompromittáló” lett volna számukra, ha az utókor megismeri ezt a peranyagot.. . Nagy kitartással gyűjti Józsa József a földben levő leleteket is. Talált például egy két-háromezer éves női koponyát, állkapcsot fogakkal, amelyből kitűnik, hogy ősapáinknak sokkal nagyobb és egészségesebb fogazatuk volt, mint a mai embereknek. Mindebből egy falumúzeumot akarnak berendezni, amely szintén dícséretreméltó törekvés. Fő segítői a falu lakói, akik apáik elmondásából tudják, vagy sejtik, hogy mit takar a környéken a talaj, tudják, merre feküdt az ezer évvel ezelőtti vár és akik örömmel újságolják, ha munka közben valami „nyomot”, vagy leletet találnak. így válik fokozatosan ismertté a falu története: először csak a közelmúlt és fokozatosan visszafelé a régmúlt is. Egy rendkívül bonyodalmas ügy hosszú idő óta húzódó tárgyalásainak végére jutott el a bonyhádi járásbíróság. Szerdán befejeződött a tárgyalás az egy évvel ezelőtt nyilvánosságra került mórágyi földművesszövetkezeti sikkasztási és magánokirathamisítási ügyben. A földművesszövetkezet ügyvezetője, Lieszkovszky Károly 1954 elejétől 1956 tavaszáig mintegy 290 000 forint összeget sikkasztott el a szövetkezettől, részben Örményi Miklósné közreműködésével. A járásbíróság október 23—24-én kezdte tárgyalni ezt az ügyet, az ellenforradalmi események azonban megszakították. Rendkívül bonyolulttá tette az ügyet a sokfelé szétágazó csalás, sikkasztás, amelyet Lieszkovszky meglepő ravaszsággal, körültekintéssel követett el. A földművesszövetkezet könyvelésében rendben volt minden s így a nagyösz szegű sikkasztásból Lieszkovszky csak 45 000 forintot — a rendőrségi nyomozás során 65 ezret — ismert be. A sikkasztás, úgymond, teljes egészében a felvásárlásokból és értékesítésekből eredt. Lieszkovszky úgy gazdálkodott a szövetkezet vagyonával, mintha az a sajátja lenne. A szakértői vélemény — két szakértő meghallgatására volt szükség — 208 000 forint összegű sikkasztást állapított meg. Ezekből néhány nagyobb tétel: A vádlott 1955 júliusában a bátaapáti tanácstól 67 hold lábon álló lucernát vásárolt meg a szövetkezet részére. A lucernát 43 000 forintért elár- vereztette, a szövetkezet részére azonban ebből csak 20 000 forintot fizetett be, a többit saját céljaira használta fel. A sikkasztás leplezéseként 13 000 forintot készletként szerepeltetett. A magánál tartott összegből örményi- nének 2000 forintot fizetett. Azonkívül: kukoricavásárlások címén 28 600 forintot sikkasztott el úgy, hogy nemlétező nevekre állított ki vételi jegy eket, illetve a vételijegyeken nagyobb mennyiséget tüntetett fel, mint amennyit a valóságban felvásárolt. Hasonlóan cselekedett a tégla, épületfa, tűzifa, cserép, hordó, bor, szilvapálinka és egyéb vásárlásoknál is. Azonkívül Boly ás Jánosné részére vásárolt egy Pannónia motor- kerékpárt, amelyet Bolyásné részletekben fizetett ki. Az első részletet — nyolcezer forintot — Lieszkovszky nem fizette be a földművesszövetkezet számlájára, hanem megtartotta magának, örményi Miklósné olymódon vált Lieszkovszky bűntársává, hogy több ízben vett fel kölcsönöket, amelyek egy részét, mint túlmunkáért és az ügyvezető helyettesítéséért járó jutalomként elengedte. Ennek fejében úgy kellett vezetni a könyvelést, hogy fedezze az ügyvezető nagymérvű sikkasztásait. Az ügy többi vádlottainak — Csé- falvi Gyula boltvezető és Novotni József — bűnössége jóval kisebb. Gséfalvi például abban bűnös, hogy beleegyezett a leltárhamisításba, illetve a nemlétező áruátutalásba, hogy a hiányt fedezzék, ami abból keletkezett, hogy Lieszkovszky vásár lásokra vett fel összegeket, amelyet nem fizetett vissza a bolt részére. Lieszkovszky Károly védekezése során — és a védő is — arra hivatkozott, hogy a szakértői vélemény a 200 ezer forintos sikkasztásról teljesen hibás, eltúlzott és hogy nem adtak neki módot az ügy tisztázására. (Ezév január óta szabadlábon van!) Jellemző például erre az ügyre, hogy a tárgyalások során nem kevesebb, mint 176 tanút hallgattak ki és az összes iratok mennyisége 1600 oldalt tesz ki. A tárgyalás befejeződött, mivel a tárgyalás anyagának feldolgozása hosszabb időt vesz igénybe, az ítélet kihirdetésére a jövő szerdán, I5-én kerül sor. Lieszkovszky Károly minden valószínűség szerint méltó büntetést fog kapni a nagyszabású sikkasztásért és okirathamisításért. Boda Ferenc Lehet? Nem lehet? Egy kis akarással lehet! — Építkezni akarunk — mondták a tamási termelőszövetkezet tagjai — tégla kéne, mert tégla nélkül téglaépületet nem tudunk építeni. Az illetékes tanácsi szervek a kérelem elbírálásához fogtak, majd a Megyei Tanácstól megkapták a felvilágosítást: — Ha építkezni akarnak, Kocsolán, vagy Nagyszékelyben, a felbomlott szövetkezeteknél megmaradt téglát felhasználhatják: a szükséges, körülbelül 50 000 téglát innen elszállíthatják. A tsz-ben erre azt mondták: — Állítólag egyszerűsítették már az államapparátus munkáját, az ügymenetét, de mégis képesek ilyen badarságot kieszelni? Itt helyben téglagyár van, és menjünk el Kocsolára, vagy Nagyszékelybe tégláért? Ha szerényen kalkulálunk, ez a szállítás akkor is megkétszerezné a tégla árát. Nem sokkal egyszerűbb lenne, ha azt a téglát helyben eladnák és mi is helyben kapnánk, mint a helyi egyéni építkezők? Ezt mondta a járási tanács is, és tolmácsolva a tsz kérését, kérte a megyét, hogy ezt valahogyan egyszerűbben oldják meg. A válasz azonban ez volt: — Nem áll módunkban. A tsz vezetősége azonban nem hagyta ennyiben (a járási tanács is tovább verte az asztalt) és így személyesen keresték fel a Megyei Tanács tervosztályát, így már el lehetett intézni ezt a tégla-ügyet — egyszerűen, anélkül, hogy a téglát tíz kilométereken keresztül sétautaztatnák. így a megyénél is beismerték, hogy mégiscsak könnyebben utazik egy, vagy két levél, ami a kiutaláshoz kell, mint 50 000 tégla. A HÉT HUMORA JÖN ARRA EGY VÁNDOR ... — Hogy is élhettek őseink autó, mozi és telefon nélkül -— szörnyűlködik egy elkényeztetett asszony. Jön arra egy vándor és így szól: — Borzalmasan! Meg is haltak valamennyien! * Két barát hajnaltájt hazafelé támolyog a kocsmából. — Hukk — mutat az egyik a sápadt Holdra. — Nézd, süt a napocska . . . — Hikk, te buta — így a másik. — Hogy sütne este a napocska. Az a holdacska . .. Jön arra egy vándor és így szól: — Sajnos, nem tudom eldönteni a vitát. Nem vagyok idevalósi, nem ismerem a helyi viszonyokat. . . * Két öreg úr azon sopánkodik, milyen meggondolatlan dolog, hogy pont az iskola előtti téren állították fel a „Tavasz ’ nevű szobrot — egy meglehetősen hiányosan öltözött női alakot. — Elképzelni is rossz, hogy a gyerekek naponta látják ezt — szömyűlködnek. Jön arra egy vándor és így szól: — Felháborító. Legalább vártak volna néhány évig, míg a gyerekek kissé felnőnek . . . * Egy fára a következő hirdetés van kitűzve: „Schiller- művek eladók”. Jön arra egy vándor és így szól magában: — Schiller-művekről még sohasem hallottam. Valami egészen kis cég lehet. .. A baleset oka gondatlanság a kár több ezer forint Fotóriporterünknek sikerült megörökíteni az FB 370. rendszámú tehergépkocsit (a komlói Szénbányászati Tröszt tulajdona), miután Nagymányoknál az árokba szaladt a kO_ rülbelül 3,5 tonna terheléssel. Az ügyben még folyik a nyomozás. Az első megállapítások szerint a balesetet minden valószínűség szerint az okozta, hogy a vezető elaludt. Az anyagi kár körülbelül 14—16 ezer forint. Hetesi Mihály „apánk” például 1858-ban Nem minden kapás eredmény...
