Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-24 / 120. szám

MAGYAR SZÓC II. ÉVFOLYAM, 120. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR PÉNTEK, 1957. MÁJUS 24. LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A megyei kommunista aktívaülés elé A kommunista és munkáspártok életében mindig nagy jelentősége volt annak, ha egy-egy idő eltelte lesztése érdekében. Azok, akik az el­lenforradalom után kérték felvételü­ket, biztos támaszai a pártnak. Rész­Á MÁI SZAMBÁN: „Gazdaságosság“ vasutas módon (3. oldal.) — Pirkad Afrika fe­lett (3. oldal.) — Ballag már a 30 helyett 15 munkás után összejönnek egy meghatározott terület pártszervezeteinek képviselői, hogy megvitassák a végzett munka tapasztalatait, ebből lendületet, erőt merítve kezdjenek hozzá az újabb feladatok végrehajtásához. Az ellenforradalom óta megyénk­ben is már több kommunista aktíva­ülés volt, ahová a megye egész terü­letéről eljöttek a küldöttek, megvi­tatták a pártélet aktuális kérdéseit, a termelés problémáit, számos elvi je­lentőségű kérdést, részletesen ele­mezték a külpolitikai eseményeket, az ellenforradalom után kialakult helyzetet. Elmondhatjuk, hogy a résztvevők az aktivá lelkes hangula­tát, munkakészségét a megye min­den pártszervezetébe eljuttatták, és ennek nyomán megszülettek azok a nagyjelentőségű eredmények, ame­lyekről napról-napra a sajtó beszá­mol, s amelyek napról-napra sze­münk előtt sokszor hősj helytállás nyomán születtek. Az aktívák jelen­tőségét tehát mindenekelőtt ezekben az eredményekben mérhetjük le. Vasárnap ismét tanácskozásra ül­nek össze a kommunisták Szekszár- don. Ez az aktíva azonban, ha lehet így mondani, még jelentősebb ese­mény a Tolna megyei pártszerveze­tek életében, mint az előbbiek. Mi­ről ad számot ez az aktíva? Minde­nekelőtt arról, hogy az előző aktíva óta, — amely mintegy két hónappal ezelőtt volt — tovább szilárdult pár­tunk eszmei, politikai, szervezeti egy­sége. A pártmurikában jelentős ered­ményeket értünk el, számszerűen is megnövekedtek a pártszervezetek és jelentős eredménynek tartjuk, hogy az MSZMP-be olyanok is kérték fel­vételüket, akik azelőtt nem voltak politikai pártok tagjai, de úgy érzik, hogy ezekben a nehéz napokban, min­den erőre szükség van a szocialista vívmánvoV ác trwáKh fpi­letesen feltárja az aktíva azokat az ismérveket ,amelyek mutatói annak, hogy külpolitikai téren, gazdasági té­ren és politikai téren is további kon­szolidáció következett be. Az aktíva útmutatást ad majd a megye pártszervezeteinek arra, ho­gyan menjünk tovább a pártélet fej­lesztés területén. Szó lesz többi kö­zött a községi vezetőségek megválasz­tásáról, a tagfelvételről, felül kell vizsgálni a kizártak ügyeit, — hogy csak néhányat említsünk meg. Ter­mészetesen ezen az aktíván is — ép­pen úgy, mint az előzőkön — számos elvi kérdésről is szó lesz. De nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy egy sereg tennivaló is akad még, amiket igen sürgősen orvosolni kell. Az aktiva ülésen az intrikával kapcsolatban szó lesz ar­ról, hogy a megyében már több he­lyen éppen az ellenforradalmárok örömére, azoknak malmára hajtja a vizet. Az aktíva harcba szólít minden kommunistát az intrika ellen. Ha az intrika ellen a kommunisták egysé­gesen nem lépnek fel, az ellenforra­dalom egyik célkitűzését segíti meg­valósítani a párt politikai és cselek­vési egységének származik belőle kár. Van mód és lehetőség arra, hogy sze­mélyi kérdéseket pártszerűen, párt­szerű eszközökkel, a megfelelő párt­fórumok előtt tisztázzák. Ez az egye­düli útja annak, hogy az intrikák sorozatának végetvessünk. A májusi megyei aktiva ülés tehát nagyjelentőségű. Le­vonja a elmúlt két hónap munkájának eredményeiből, hi­báiból a megfelelő tanulságot elvi és gyakorlati útmutatást ad a további munkához. De azért is jelentős ez az aktiva, mert itt választják meg azo­kat a küldötteket, akik a megye pártszervezeteit, kommunistáit kép­viselik majd a közeljövőben összeülő vén diák... (4. oldal.) — Mórá ­gyon is mély gyökerei vannak a kommunista mozgalomnak (5. oldal.) sokkal több kendert tud kikészíteni a dunaföldvári kendergyárban az újtípusú csehszlovák kcnderturbiná val, mint kézitilolással. Képünkön a csehszlovák gyártmányú kenderturbina munkaközbgn látható. A gépsor érdekessége, hogy az egész munkafolyamatot úgy végzi el, hogy a ken­dert csak a géplánctranszportőrjére felteszik és a tilolást a gép végzi el, s a gépsor végén mindössze három dolgozóra van szükség, akik a kiké­szített (kendert fejekbe csavarják. Az új gép üzemeltetésével Dunaföld- váron teljesen megszüntették a kézitilolást. Üjabb hírek a megyei borversenyről Érthető nagy érdeklődés előzi meg a jövő hét elején sorra kerülő me­gyei borversenyt. A hivatalos szak­embereken felül szekszárdi, paksi, dunaföldvári szőlősgazdák is tagjai lesznek a bírálóbizottságnak. A szekszárdi szőlőtermelők kö­zül már beérkezett Székely 1st-, ván, Fogarassi József, Takács József, Főglein Ferenc, Sipos József és még néhány gazda bora. A szekszárdi szőlőhegyek termé­sét „csupán“’ 40—50 borfajta képvi­seli. A bírálat titkosan történik, a be­küldött borminták számozást kap­nak — természetesen a félreértések elkerülése miatt a számozást nyil­vántartják — külön elbírálás alá esnek a ve­gyes fehér, a fajborok, a siller, a vörösborok évjáratok szerint. Nem lesz könnyű dolga a bíráló- bizottság tagjainak, hiszen hasonló színű, ízű zamatú borok — nem egyszer 20—30 minta — közül kell kiválasztani a bizo­nyos évjáratú, legjobb vörös, siller, rizling, vegyes fehér borokat. A kiszivárgott hírek szerint a bírálóbizottság tagjai — nevük még nem ismeretes — már hetek óta „különleges“ edzéssel készülnek, hogy eldönthesse^ melyik a legjobb bor, amely az esetlegesen megren­dezésre kerülő országos borverse­nyen is résztvehet. Képviselői beszámoló (regszemcsén Az elmúlt vasárnap Iregszemcsén a mozihelyiségben szorongott vagy 350—400 ember, nagy többségük dolgozó paraszt; — Király László képviselő beszámolóját hallgatták nagy érdeklődéssel. A beszámoló főleg a most lezaj­lott országgyűlésen elhangzott pro­blémákkal foglalkozott, a kormány munkájáról, a népgazdaság jelenlegi helyzetével, az ellenforradalom és a sztrájkok által okozott károkkal, anyagi nehézségekkel. Burgonyabogárkereső brigádok alakultak Alsónyéken Alsónyék határában a dolgozó p arasztok és a községi agronómus több alkalommal talált már ebben az évben burgonyabogárral fertőzött kisebb—nagyobb gócokat. S mivel a növényvédő állomás csak 3 holdnál nagyobb összefüggő területen végzi el gépekkel a védekezést, ezért az alsónyékiek úgy határoztak, hogy szervezetten, társadalmi munkával keresik a burgonyabogarat. A községben 11 burgonyabogárkereső bri­gád alakult, amelynek tagjai burgonyatermelők. A 11 brigádban össze­sen 121 tag van. Be van osztva, hogy melyik napon, melyik határrészre megy egy-egy brigád burgonyabogarat keresni. A 11 tagból álló brigádra ötnaponként kerül a sor, melyen a saját munkájukat mellőzve csak burgonyabogarakat keresnek. A brigádok munkáját K. Papp János, a 40 lakást falegyenbe—négyre már a tétét is felépítették a nagymányoki bányásxlakótelepen A beszámolót követő napokban hangzottak el vélemények, a beszá­moló megállapításai ellen is, de nagy többségében mellette, A köz­ség dolgozó parasztsága.— amely érzi, mit jelent számára a népi de­mokrácia, szilárdan kiállt a képvi­selői beszámolóban — és az ország- gyűlésen elhangzott megállapítások Az elmúlt két hét alatt gyorsult a nagymányoki bányász lakótelep épí­tésének üteme. Jobb is volt az idő, meg az anyagellátás is megjavult. Ez- ideig már negyven ikerlakást fal­egyenbe építettek és további négy ikerlakásra már a tetőzetet is felépí­tették. Az építkezés valamennyi dol­gozói, kőművesek, ácsok, segédmun- sok és műszakiak munkaversenyben végzik munkájukat, s ez is egyik hajtóerő a még gyorsabb és jobb munkára. Az építkezés további foly­tatásához munkaterület és anyag is van, s így valószínű az építést az elő­irányzott ütemben tudják továbbra is folytatni. A jövő héten — egyhetes j késéssel meg tudják oldani az épít­kezésen dolgozók étkezését is. Ez- ideig az építőmunkások ugyanis a a bánya konyháján étkeztek, s a jövő héten már az építkezés üzemi étkez­déjében főznek a bányász­lakások építőinek, ezzel egyidőben a helyi munkásszállásokat is lakhatóvá teszik. Téglakészítési érdekesség Kevesen tudják, hogy mennyi munka van a földdel, amíg abból acé­los hangú, kemény tégla lesz. Keve­sen tudják, hogy például egy három­tagú vetőbrigád átlagosan naponta elkészít négyezerkétszáz darab vályo­got. Ehhez negyven köbméter földet kell megmozgatni. Úgy negyvenet, hogy lényegében csak tíz köbmétert, de azt négyszer kell „átverni”. A föld forgatását a brigád férfitagja végzi el. A nők készítik a téglát. Jól is keresnek ennyi munkával. Hárman 357 forintot kapnak egy napra. Ha például egy 25 munkanapos hónap­ban ennyi téglát készítenek .akkor 8925 forintot kapnak s ezt osztják háromfelé. Egy szezonban, — hat nyári hónap alatt — egy ilyen brigád közéj 55.000 forintot keres. A fenti példát Lajkó Ferenc keszőhidegkúti téglaverőről vettük. De hasonló a helyzet megyénk valamennyi tégla­készítőjénél. A Tolna megyei rendőrfőkapitány­ság nyomozást indított dr. Nagy István és társai ügyében a Magyar Népköz- társaság államrendjének megdönté­sére irányuló szervezkedés bűntette miatt. A rendőrfőkapitányság dr. mellett. Félezer építfimonkás ünnepel vasárnap Tolnán A héten befejezték a tolnai építő­munkások otthonának tatarozását. Elkészült az építők napjára a kert­helyiség is. Tolnán, ahol a megye építőmunkásainak nagyrésze lakik, itt tartják meg az építők napi ünnep­ségeket. A megye más részén ünnep­ségek nem lesznek. A közeli építke­zésekről azonban beszállítják a dol­gozókat az ünnepségre. Úgy tervezik a rendezők, hogy mintegy félezer építőmunkás jelenlétével tartják meg az építők napját. Az ünnepségek ki­emelkedő eseménye a Komlói Béta Akna—Szekszárdi Építők labdarúgó­mérkőzés. Ezenkívül egész napos tér­zene és filmvetítés szórakoztatja majd az építők napján a tolnai építő­munkásokat. Nagy István és társai ügyében a nyo­mozást befejezte. Dr. Nagy Istvánt és társait átadták a Tolna megyei ügyészségnek a további eljárás lefoly tatása céljából. A szekszárdi Béke Termelőszövetkezet a jövő tavasszal mintegy öt hol­don telepít szőlőt — kadarka oltványt — amely alá a forgatást a vár­dombi gépállomás Sz. 80-as traktora végezte el. Tökéletes forgatást vé­gez oz a gép, ráadásul sokkalta olcsóbban, mint kézierővel. Már több szekszárdi gazda bejelentette, hogy a nyár végén, az ősszel ezzel a gép­pel végeztet forgatást. Dr. Nagy Istvánt és társait átadták az ügyészségnek

Next

/
Thumbnails
Contents