Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-28 / 99. szám

4

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

1957 ÁPRILIS 28.

Gondolatok a Sárközről

Nem mehetünk el szó nélkül egy, különösen az irodalom iránt érdeklődök számára fontos, de a megye kul- túréletében is számottevő, jelentős esemény mellett, mely bizonyítja, hogy megyénkben is vannak tehetséges írók, költők, akik megérdemlik a nyilvánosságot. Ez az esemény a Sárköz legújabb számának 'megjelenése.

Rég vártuk már a folyóiratnak ezt a számát, hisz számos megjelölt dátumot figyeltünk, amelyek mindig eltolódtak, s amelyeken a folyóirat harmadik számát vártuk a kezünkhöz. S most együtt kaptuk a harmadik, negyedik számot, annak ellenére, hogy sokan, akik borúlátók voltak, a megye folyóiratát már eltemették, eltemették vele együtt azt a harmadik számot is. amely már hónapok óta kiszedve, a nyomdában várt.

A Sárköznek ez a száma többet ad, mint az eddig megjelent számok, a folyóirat egészét tekintve értékesebb, különösen művészi szempontból, az eddig megjelent kettőnél;

Ha megpróbáljuk a folyóiratban elfoglalt sorrend szerint bírálni vagy tárgyalni az egyes műveket — bár egy ilyen alapos elemzéshez oldalakra lenne szükség, — akkor Zsikó Gyula: Játék a szavakkal című írását kell elsőként említenünk. Az írás első látásra száraznak és unalmasnak Ígérkezik, 'le ha végigolvassa az ember, észreveszi, hogy egész jól szórakozott. S ha elolvasva arra gondol, hogy mit olvasott, nem tudja eldönteni, hogy komoly nyelvtani dolgot játékosan, szórakoztatóan tálalva, vagy egy kis játékot komoly formában.

H. Németh István: Éjjel a hegyen című elbeszélése értéket ad a folyóirat e számának, hasonlóan Antal László tanulmánya is Kosztolányi Dezső költészetéről, ez annál is inkább jelentős, mert Kosztolányiról keveset beszéltünk az utóbbi években.

Csányi László: Ketten című írása következik a sorrendben. Engedtessék meg. hogy ennél a műnél egy kicsit tovább időzzek, annál is inkább, mert róla sok embert, sokféle véleményt alkot s minden vélemény ellenére én ezt a művet igen komoly, jólsikerült írásnak tartom, persze több ennél a jól- sikerültségnél, mert ez véletlenre enged következtetni, a mű viszont alapos, mély gondolkozásra vall és ezt tartalNo, de az utcán, Fülesei sétálva, mást is észre lehetett volna venni, nem csak a pipás kutyát és azt a részeget. Elismerem, hogy ez az epizód az egésznek egy közel lényegtelen része, harmadrendű, de mégis ront az egész értékén, ahogy egy külsőre tökéletes emberen ront, ha elfagyott az egyik füle, vagy egy széparcú nőn ront, ha pattanás sárgul az orra hegyén. . . És nem hiszem, hogy a jegest megvetnénk a pipázó kutyáért, mint ahogy mást se vetünk meg, ha kutyája pacsit ad, vagy pitizik egy szem kockacukorért. S azért sem vetünk meg senkit, mert szobakutyát tart, holott ez is az eb kutyái mivoltának eg- nyírbálása, mert a kutya szenved, „szemmel láthatólag szenved” nemcsak az agyarára csapott pipa miatt, hanem azért is, mert kénytelen egy szobában, mindentől elzártan kuporogni, s ez „ellenkezik” jellemével és szokásaival, sőt egész életfelfogásával. És szerintem Füles éppen olyan kényszer alatt van a szobában, vagy az utcán pórázon, mint a pipázó kutya, szájában a pipával. S ha a pipázó kutya gondolkozna, lehet, hogy Füles gazdáját támadná meg, hogy Fülest megszabadítsa a nyakába akasztott póráztól, mert ő mégis elszaladhat, ha akar, még akkor is, ha a pipa a szájában van.

Beszélhetnénk a részeg emberről is, aki nyakába akasztva hordja üzletét. No, de miért éppen őt kellett választani, aki éppen eleget kínlódik életfenntartásával, ilyen keserves munka árán, nyomorékon? Nincs talán Szek- szárdon olyan részeg is, aki erősebb, munkabíróbb, de ... tudjisten hogyan,

részeg mindig, ha nem dolgozik. S vajon tudja-e az író, hogy az az ember nem költészetet keres a borban? Hátha! Hisz költészetet nem csak az kereshet a szeszben, aki verset ír — jót vagy rosszat — költészetet jelenthet annak számára is, aki nem kínlódik rímekkel. . . Én ismertem költőt, aki túl prózai volt, eszébe se jutott a költészet részegen, és ismertem lakatost, aki nagyon költőien gondolkozott ilyenkor, de soha nem írta le.

... A Sárköz mostani számának érdekessége, hogy szlovákiai költők művei is szerepelnek a kötetben: négy vers és egy prózai mű.

A tanulmányok között találunk két igen érdekes és értékes alkotást. Az első Hadnagy Albert tanulmánya Tolna megye parasztságának XVIII. századi történetéből értékét az teszi, hogy új kutatás eredménye, s most jelent meg

először. A tanulmány első része kicsit száraz volt, ez viszont annál érdekesebb, irodalmi színvonalon megírt,1 könnyen érthető. Hasonló szempontok teszik értékessé Tucsni László: Liszt Ferenc Szekszárdon című írását is .;. Itt említést érdemel még Moldován Vilma és Andrásfalvy Bertalan új, ed-(l dig ismeretlen népdalgyűjtése, vala- f mint Tóth Nándor: Két ismeretlen Ady emléke.

A versek közül Gyenes István, Fenyő Lajos, Nagy Zoltán, Csányi László, Sió Sándor verse emelkedik ki.

Kifogásolható még a folyóirat e számánál, hogy hiányzik belőle az állásfoglalás, amire egy most megjelenő folyóiratban feltétlenül szükség van. Sokan hangot is adtak ilyen hiányérze-l tűknek. Itt azonban feltétlenül ismerni1 kell azt a körülményt, hogy a folyóirat már decemberben nyomásra ké-i szén állt

__ f

R

. G/

HAMAR IMRE:

'Ttlió&lán

Itt járok megint, annyi év után.

A margaréta szirma rámnevet.

Éled, éled a sok kicsi emlék, ügy megrohanják fájó szívemet.

Itt éltem Miszlán, szerettem az erdőt, Szabad voltam, kicsit vad is talán. Színes álmokat, felhőket űztem,

S vágyódtam titkon az őzek után.

Hívtak soha nem látott messzeségek, Én kitártam a gyenge két karom. Gyerekszívvejl jártam a világot, Hittem, hogy a holdat is lehozom.

Földre hulltam, mint száronütött virág. De dalra keltem, vígra, magyarra,

S ha itt járok a vén hegyek között, Gyermekkorom ízét érzem újra.

Az április 29-i, hétfő esti Liszt hangverseny elé

Kétszeri terminus változás után végre imegvalósul a Liszt Emléktábla Bizottság elképzelése: péntek óta újra emléktábla díszíti a Garay téren az Augusz- kastély falát, hétfőn este fél 8 órai kezdettel pedig megrendezésre kerül a Liszt Emlékhangverseny, amelyen leleplezésre kerül az első szekszárdi Liszt-hangverseny emlékére készített emléktábla, Kon- rád Sándor, Szekszárdról elszármazott szobrászművész alkotása.

A megyeszékhely 1957. évi zenei évadjának kétségkívül legjelentősebb zenei eseménye megérdemli, hogy kissé részletesebben foglalkozzunk az est műsorával, a vendégművész és az est előadójának személyével. Az est vendég- művésze, Zempléni Kornél zongoraművész, 1922-ben Debrecenben született. Itt kezdte meg zenei tanuknányait is. 1941-től a Zeneművészeti Főiskolán Böszörményi Nagy Béla, majd a művészképzőben Dohnányi Ernő dr. tanítványa lett. A művészi oklevelet 1946-ban kapta meg. 1949-ben a budapesti V1T zenei versenyei során díjat nyert, majd 1953- ban Liszt-díjjal tüntették ki. Jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanára. Eddig a hazai hangversenytermeken kívül Németországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és Kínában hangversenyezett. A 29-ik szekszárdi hangversenyét megelőzőleg vasárnap a rádióban nyilvános hangversenyen Bartók Béla III. zongoraversenyét játsza. Nem kétséges, hogy fiatal zongoraművész nemzedékünk egyik legtehetségesebb képviselőjét sikerült a szekszárdi emlékhangvcr- senyre megnyerni.

Az est fényét nagyban növeli, hogy Husek Rezső, a zeneiskola igazgatójának közbenjárására sikerült felkérni az ünnepi megemlékezés tartására Kóbor Antalt, a művelődésügyi minisztérium zenei osztályának vezetőjét. Kóbor Antal a megyéből, nevezetesen Bátaszékről származott el és így a hangversenyen földiként üdvözölhetjük. Kiváló szónoki képessége biztosíték arra, hogy a rendelkezésére álló rövid idő alatt is méltóképpen állíthat emléket Lisztnek és főképpen szekszárdi kapcsolatainak. Kialakult az est végleges műsora is, melyet

17 .nláKhinlcTinn ísmpirtpit.ii'nlí:

I. rész

Garay: Liszt Ferenchez. Előadja: Rácz Erzsébet gimnáziumi tanuló.

ünnepi megemlékezés. Tartja: Kóbor Antal, a művelődésügyi' minisztérium osztályvezető j e.

Miszlay György: Liszt. Előadja: Lakatos Mária gimnáziumi tanuló. Az emléktáblát leleplezi Tuska Pál, a Megyei Tanács elnöke, átveszi: dr. Saárossy István, a Városi Tanács elnöke.

Vörösmarty: Liszt Ferenchez. Előadja: dr. Horváth Lajos orvos.

II. rész

Zempléni Kornél zongoraművész Liszt emlékhangversenye:

1. H-moll szonáta. — Szünet. — 2. Weinen-klagen variációk. — 3. Három Petrarca-szonett. — 4. Mefisztó-keringő.

Az emlékhangversenyen — értesülésünk szerint — megjelenik Konrád Sándor, az emléktábla alkotója is. A hangversenyt rendező TTIT ezúton is kéri a bérlettulajdonosokat, hogy a bérlet III. részletét szíveskedjenek rendezni a hangverseny előtt az Állami Könyvesboltban. Ugyanott és a hangverseny előtt egy órával a helyszínen is vásárolhatók jegyek.

KULTÚRHÍREK

,.Gyermekváros” címmel színdarabot mutat be a közeljövőben a naki általános iskola színjátszócsoportja. Az előadást az új — még nem is egészen kész — kult úr otthonban tartják és a teljes bevételt a kultúrotthon befejező költségéré fordítják.

Hőgyészen is készülnek május elsejére, mint mindenhol, itt is kultúrműsorral akar kellemes élményt szerezni a helyj kultúrcsoport a falu dolgozóinak. A május elsejére tervezett kultúrműsorban többek között fellép a tánccsoport, az iskolások pedig szavalat és énekszámokkal járulnak hozzá a dolgozók szórakoztatásához.

*

Ráta és a szomszédos megyében lévő Dunaszekcső községek kultúr- csoportjai között élénk a kapcsolat már évek óta. A dunaszekcsőiek minden színművet bemutatnak Bátán is, amit megtanulnak. Utoljára a „Süt a nap” című színművel vendégszerepeltek. A jövőben a bátaiak is sűrűbben viszonozzák a dunaszekcsőiek látogatásait, vendégszereplésekkel.

*

Szinte csodálatra méltó az az önzetlen munka, ahogy Nak község fiataljai, öregjei összefogtak, hogy kui- túrházukat minél előbb felépítsék. Az EPOSZ-szervezet például a közelmúltban faültetést vállalt a közeli erdőgazdaságban. A fiatalok 6000 darab fát ültettek el, s a pénzt, amit ezért a munkáért kaptak, a kultúr- ház építési költségeire fordítják.

*

A Dunaföldvári Sport Egyesület kultúrgárdája Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét játssza. A darabból már négy előadást tartottak, a negyediket tegnap az ifjúság részére.

PÓRIKÉ

K

ellemesen hűvös irodahelyiségben ültünk le beszélgetni. Velünk szemben az asztalnál Galambos Lajos, galambősz hajjal, mi Tervvel kínáljuk, de ő Mátrára gyújt. Talán ez a kedvenc cigarettája? Nem tudjuk, nem is azért jöttünk, hogy erről érdeklődjünk. Egészen másról. Arról, hogy... No, de hogyan is jutottunk idáig?.. . Dunaföldvár főterén hatalmas plakát lüvja fel magára a figyelmet, színei vonzzák az arrajárók szemét, senki nem tudja elkerülni anélkül, hogy el ne olvasná, mit is hirdet a plakát. Mi is így jártunk, S így tudtuk meg, hogy a Dunaföldvári Sport Egyesület most — nem kivételesen — színdarabot mutat be, méghozzá nem is ilyen-olyan színdarabot, hanem operettet, Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét. És ezen a plakáton találkoztunk az ő nevével is, ahol, mint rendező szerepel. Itt az irodában is úgy beszélgetünk vele, mint rendezővel, nem mint a Terményforgalmi Vállalat vezetőjével.

Pár másodperc csendben telik el, amíg kifújjuk tüdőnkből az erős cigarettafüstöt, aztán elhangzik az első kérdés és első felelet.

— Hányszor játszották már a Lili bárónőt és mire fordítják a bevételt?

Egy pillanatig gondolkozik, talán furcsa, hogy mindjárt ezzel kezdtük, ide válaszol.

— Eddig háromszor játszottuk, s ma, pénteken játszuk negyedszer. Az előadások bevételét a sportegyesület javára fordítjuk. A színjátszók nem mind sportolók, hanem sportbarátok, akik nem sajnálják idejüket és fáradságukat a sportkör segítségére. Ebből a darabból tizenkétezer forint tiszta bevételre szákul tunk . . .

— Játszottak-e már mást is ilyen céllal?

— Igen, persze, — hangzik a gyors felelet — December 16 óta 56 ezer forintot kerestünk így a sportkörnek. A Mágnás Miskát például tizenkétszer adtuk elő. A Csárdáskirálynőt pedig huszonnégyszer játszottuk.

S mielőtt még a tervekről érdeklődnénk, már sorolja is, hogy mit akarnak bemutatni legközelebb. Elmondja, hogy a községben él egy írónő, aki most egy népi játékot dolgozott fel, s ezt szeretnék legközelebb bemutatni, ha a darab bemutatását engedélyezik.

— Kik a szereplői a darabnak?

A válasz gyors, alig győzzük jegyezni. — Varró Gábor, Gallai János, Bánföldi Éva, Gazsó Józsefné, Gazsó József, Farkas Lászlóné, Szitkovits Éva, Farkas László, Joó Lajos, Bognár János, Pataky József, Pálfy Anna és még sokan mások ... A díszletfestők pedig (ez nagyon érdekes) Székelyhidi Sándor, a Vasipari Vállalat festője, Horváth József, földművesszövetkezeti dekoratőr és Hambalkó József benzinkútkezelő.

És most valamit Galambos Lajosról, a rendezőről. .. 1942 óta rendez színdarabokat, de ezelőtt is itt dolgozott Dunaföldváron, ismerik az emberek és ő is ismeri azokat. Minden ellenszolgáltatás nélkül csinálja, valóban műkedvelésből. Ha csak húsz fillért akarnának is neki adni, — mint mondja —•, talán lemondana a rendezésről. Elismerésként elég, ha látja, hogy az emberek jól szórakoznak a nézőtéren, s nem azt tartja nagy sikernek, ha a város központjában lakó emberek, hivatalnokok, tisztviselők ott szoronganak a nézőtéren, hanem azt, amikor a — valahova messze mutat kezével — a város szélén lakó emberek, parasztok, kendergyári munkások jönnek el és tapsolnak az előadásnak, amit ő rendezett. Ez a legkedvesebb siker... Valóban.. . Nagy öröm azoknak az embereknek mosolyt, vidámságot csalni az arcára, akik egész nap az eke mögött görnyedtek, vagy akik a gép zúgását hallgatva fáradtak el...

Buni

Hz én véleményem...

— de másoké is — a Mária főhadnagy körül keletkezett üggyel kapcsolatban. Joggal nevezem ügynek, mert az egesz város beszél róla és érdekli az embereket, mi is lesz tulajdonképpen. Ehhez a darabhoz nagy reményeket fűzött szereplő, rendező, egyéb kultúrmunkás és a közönséges szemlélő is, hisz olyan hírek terjedtek el róla, hogy az ötvenedik előadást is megtartják belőle és akkor veszik csak le a műsorról. A darab joggal megérdemelte az érdeklődést, mert valóban nagyszerű alakításokat láthattunk a szereplőktől.. . Most azonban egyik napról a másikra elterjedt a hír. hogy a szereplők nem hajlandók tovább játszani a darabot. Miért?.. . Igazuk van, vagy nincs? Azt hozzák fel indokul, hogy a bevételből valamit kapjanak ők is. Ez persze furcsán hangzik egy műkedvelő csoportnál, de nem is furcsa annyira, ha gondolkodunk, mint első hallásra. Az együttes harmnicegynéhány nap alatt huszonegy előadást tartott a Mária főhadnagyból. Ez még hivatásos színészeknek is nehéz, megerőltető munka lenne. Vannak köztük családos emberek, akiknek a családja unja már, hagy férje vagy felesége nem csinál mást, csak színészkedik... és költi a pénzt. Igen, igen, pénzt, mert ha elmennek valahova, azt nem lehet megúszni kiadás nélkül. Egy pohár sör, vagy egyéb hűsítő, egy kis uzsonna, valamivel több cigaretta, mint rendesen. . . nem sok. csak 20—30 forint, de ez minden harmadnap már sok. .. Nem hiszem tehát, hogy fizetést kérjenek a szereplők, megállapított gázsit, csak valamit, ami kiegyensúlyozza a szereplésükkel kapcsolatos kiadásaikat. És vajon hogyan jár jobban a kultúrház? Úgy, ha ezt nem adja meg és a szereplők nem hajlandók tovább játszani (joggal, mert a fizetés kell a családnak is), vagy ha valamit ad és neki is marad... Nem ismerek pontos számokat, de szerintem a Mária főhadnagy nyers bevétele körülbelül hatvanezer forint lehetett, s gondolom, hogy ebből szépen maradt a kultúrháznak is. Nem lenne jobb vajon, ha valamit adna a szereplőknek is (azt nem írja elő semmilyen paragrafus, hogy valamelyik szereplő is felesleges kiadásokba keveredjen azért, mert egy műkedvelő színjátszócsoportban játszik), s emellett neki is lenne haszna, mert, hogy lenne, az biztos.

S kicsit furcsa az is, hogy egy kultúrház csupán arra rendezkedik be, hogy a színjátszócsoport tartja el.

Különösen indokolt szerintem a szereplők kérése most, amikor távolabbi szereplések előtt állanak, amikor esetleg napokra mennek el hazulról, munkájukat kénytelenk otthagyni és egyéb kellemetlenségeket vállalnak csak azért, hogy nevet, pénzt szerezzenek a kultúrháznak. Furcsa, hogy kérésük elől ilyen mereven elzárkózik a kultúrház vezetője.

INUB