Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-21 / 94. szám

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. Április 21. LÁTTUK — HALLOnUK — OLVASTUK A Tolnai SE vezetősége megállapo­dást kötött Zsilka Sándorral, a Szek­szárdi SC volt edzőjével, melynek alapján Zsilka Sándor már át is vette a tolnai csapat edzéseinek vezetését. * A kölesetektől hallottuk a követ­kező kérést: A játékvezetők tanácsa a jövőben minden körülmények kö­zött küldjön partjelzőt az otthoni mér kőzésekre, mert a vidéki ellenfelek nem minden estben egyeznek abba bele ,hogy kölesdi játékvezető, akár még, mint csak partjelző is, működ­jön saját falujában. * Nagyon sok csapat küzd a megyé­ben kapusgondokkal. A hét folyamán az Építőktől Greilich, Tolnáról Ezer vonult be katonai szolgálatra. Bony- hádnak és Dunaföldvárnak a kapus gondjai már régebbi keletűek. Duna- földvárról mióta eljött Rapp, nem talál tak utódjára, azaz hogy mégis.. Vasár nap kapusuk vidéken volt, és így kénytelenek voltak Bálintot beállíta­ni a kapuba. Szekszárdon még az Építők ellen Bálint mint középcsatár játszott, de a Bonyhád elleni védése arra vall, hogy kapusnak jobban megállja a helyét. Egy két olyan bra­vúros védést lehetett látni tőle, mely még Rappnak is dicséretére válnék. És ha már a dunaföldvári csapatról írunk, szóljunk Bodzáiról is. A fiatal játékos remek játékot produkált és nyugodtan mondhatjuk, hogy a me­zőny legjobbja volt. Ismerjük edzőjét is és biztosak vagyunk, hogy Bodzái rövid időn belül „kifut". * Az Építők szerint Pakson majdnem meglepetés született. Mint mondják, a játékvezető a mérkőzésen csak egy­szer tévedett, de ez neki egy pontba került. Az egyik paksi játékos kézzel ütötte le a labdát és mégis az Építők ellen ítélt szabadrúgást. Ébből az ak­cióból született a gól. (Mindenesetre nem kellett volna tolnai játékvezető­hármas erre a mérkőzésre.) * Égy játékvezetői műhiba: A Duna- földvár—Bonyhád mérkőzésen Égi, a bonyhádiak hátvédje egy rosszul si­került ollózás után fekve maradt .A labda a jobbszélső földvári játékos elé került, aki a labdával az alapvo­BELSPED Vállalat simontornyai, bonyhádi és szék szárdi kirendeltségein lóhajtói és rakodói munkára dolgozókat felvesz Jelentkezés: fenti címeken. Kereseti lehetőség 1000—1400 forintig. HIRDESSEN TOLNA MEGYEI Héfi'ÍUáafiar*! Hirdetésfelvétel a Kiadóhivatalban Szekszárd, Mártirok-fere 15—17 Hirdetési díjszebás : Apróhirdetés hét­köznap szavankint 1 forint, vasárnap 2 forint, az első szó duplának szá­mít. Szövegoldali kere­tes i de’és hasá- bonkint, milliméte­re^ kint 2.50 to­riát. vasárnap 3 forint. Vidékiek a hirdetés szövegét és az érte járó dijat postán is beküldhetik a kiadóba. nalig ment, majd onnan beadott. Ez Krommer zsákmánya lett. Ezután a jelenet után a játékvezető több játé­kossal együtt a földönfekvő Égihez ment, aki bizony ápolásra szorult. Ez hozzávetőleg 2 percet veit igénybe. — Ezalatt Krommer kezében volt a labda, sőt, egy pillanatra a földre is le ette (nem labdázott vele állan­dóan). Közben Égit levitték a pályá­ról és a játékvezető intett Krommer- nek, hogy végezze el a kirúgást. — Krommer kézből rúgta ki a labdát. A játékvezető nem fütyült.A labda nem hagyta el a játékteret, tehát já­tékban volt. A játékvezető ítélete te- há: mindenképpen helytelen volt. Ha valamelyik szemfüles dunaföldvári játékos a labdát a kapuba juttatta vol na, míg Égit ápolták, ez szabályos gól lett volna. De nyugodtan lehetett volna közvetett szabadrúgást ítélni Bonyhád ellen labdatartogatásért is. Mindenesetre a játékvezetőnek fújni kellett volna és a labdát a 11-es pont táján feldobással játékba hozni. A játékvezető tévedéséből nem lett gól, ellenben az miatt kellett hosszabbí- bítani és a hosszabbítás alatt rúgta Bonyhád az egyenlítő gólt. A játékvezetőküldésekkel baj van. Dunaföldvártól 20 kilométerre van Dunapentele, mégis Bajáról kaptak játékvezetőhármast, összegszerűleg nem tudjuk pontosan, hogy tnibe ke­rült ez Dunaföldvárnak, de semmi­esetre sem a takarékosság figyelem- bevételével történnek a játékvezető- küldések. Véleményünk szerint a há­rem bajai játékvezető számlája meg­közelítette az 500 forintot, míg ha Dunapenteléről kaptak volna játék­vezetőt (jó játékvezetők vannak ott is), az egyesületnek nem került volna 200 forintnál többe. Jó lenne, ha egy­szer már próbálnának az egyesületek zsebére is gondolni. Kedves Tagjainknak és Vevőinknek Kellemes Húsvéti «# U nnepeket kívánunk Paks és Vidéke Földművesszövefkezet Igazgatósága SPORTTUDÓSÍTÓIN KHOZ! Kérjük tudósítóinkat, hogy a mai NB III-as osztályozó mérkőzésekről az eredményközlést vasárnap este fél 7, és fél 8 között közöljék a 20—10-es telefonszámon. A mérkőzés részletes leírását levélben kérjük. Á Szekszárdi SC érdekes felállításban veszi fel a küz­delmet vasárnap délután fél 4 órai kezdettel a vezető veszprémiek ellen. Schmidt betegsége miatt Frei lesz a kapuvédő. Domonkos a középhátvéd, Cser a jobbhátvéd. Újra helyet kap a csapatban Dósai, Ulrich és Benács. Az I. csapat összeállítása a következő lesz: Ludas — Cser, Domonkos, Tár­nok — Kunszabó, Kacsányj — Dósai, Ulrich, Benács, Gabi Majnay. Tarta­lék: Zádori. A tartalékcsapat előmér- kőzést játszik a következő összeállí­tásban: Bencze — Szloszár, Kázmér, Bosnyák — Simon, Baka — Lacz, Bátori Klézli, Schlarb, Kiss. Ellen­fele Kajdacs lesz. Kedves tagjainknak és vevő­inknek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk! Keresse fel ez alkalommal Vetlei Halászcsárdánkat! Beton út mellett! Dunaszentgyörgyi Földműves­szövetkezet Igazgatósága Az Ön gyermeke is esélyese lesz a „gyermekszépségversenynek, ha a felvételt a Fényképész Szövetkezet (mozi mellett) készíti Bérmálási képek felvétele egész napon át. Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk szövetkezetünk dolgozóinak, egész tagságunknak, valamint vásárlóközönségünknek Dees és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet Igazgatósága APRÓHIRDETÉSEK ALKAL.MAZAS A Dunaföldvári Cipész KTSZ cipész és autógumi futózó. gumis szakmun­kásokat keres. Jelentke­zés írásban, képesítés és eddigi gyakorlat megje­lölésével; __________________ A zonnal felveszünk a dol­gozó kívánsága szerint meghatározott időre kő­műves szakmunkásokat. Tórft segédmunkásokat komlói építkezésünkre. — Munkásfelvétel: Komló. Kendeföld „D” tömb. Ba­la. Anrllis 4 tér 10.. vagv a járási. IBetve községi tanácsok munkaerőgaz- riálkodásl csoportján« . — É M. Bács megyei Állami I Kedves Vevőinknek Kellemes Húsvéti •• Ünnepeket kívánunk Tolna megyei Képből) Vezetősége Kedves Tagjainknak és Vevőinknek T^eUemeé :H’iíóvéti mm \Ünnepeket kívánunk Szekszárdi Földművesszövetkezet Igazgatósága Hol lesznek vásárok? A héten megyénkben és a szomszé- Április 24. szerda: Harkány, Má- dos megyékben az alábbi helyeken goes, Tas. lesznek országos állat- és kirakodó- Április 25 csütörtök: Nagyszé- vásárok Április 22, hétfő: Bácsalmás, Bo- kely’ Balatonfőkajár. gyiszló, Nagyatád. Április 26, péntek: Mecseknádasd, Április 23, kedd: Köveskál, Zirc. Kaposszekcső. Földjét szorgKimasan művelte. Mindenre gondolt, csak éppen a jégbiz­tosításra nem. Egy napon síitát vi­harfelhők gyülekez­tek, és a lezúduló jég néhány perc alatt elpusztította egész évi munkájá­nak gyümölcsét. Előrelátó gazda nem Hagyja termését jégbiztosítás nélküli Itt levágandól _______________________________________ T öltse ki és küldje be ezt a szelvényt az Állami Biztosítónak. Szándékomban van jégbiztosítást kötni. Kérem, hogy bővebb, költségmentes tájékoztatás végett — 10 napon belül keressenek fel. Név: Helység: Pontos lakcím: A szelvény beküldése nem jár semmiféle kötelezettséggel! FORDÍTS! Építőipari Vállalat, Kecs­kemét. Bánk bán utca 1. Segéd­munkásokat felvesz Építőipar: a pécsi, komlói, várpalotai munkahelyekre és a bánya. Komlóra. — Bővebb felvilágosítást adnak a tanácsok VÉTEL-ELADÁS Eladó 100-as Wanderer- Sachs motorkerékpár, ki­tűnő állapotban. Oláh Bé­la, Kajdacs. Weltmeister 120 basszu- sos fekete tangóharmoni- ka. 3000-ért sürgősen el­adó. Hegedűs János. Döb- rököz, Apor u. 5. HÁZASSÁG íízveqyasszonyt elvennék feleségül, 45-től 48 éve-: korig. Egy családom van, állami gazdaságban dol­gozom. Leveleket ..Fia­talnak érzem magam” jeligére a kiadóba kérek. Garay filmszinház műsora: Április 18-tól 21-ig GRÁCIEL A Argentin film Előadások kezdete: Vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 óra­kor. Hétköznap: 6 és 8 órakor. Pénztárnyitás: Vasárnap délután 3 órakor. Hétköznap: délután 5 órakor. A délelőtti pénztám- ' ás változat­lan. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS vasárnap estig: Változó felhőzet, ma néhány helyen keleten, holnap a nyugati megyékben több helyen záporeső. Mérsékelt, helyenkint szél, az éjszakai lehűlés kissé erősödik, a nappali hőmérséklet 15 fok körül. Várható legalacsonyabb hőmérsék let ma éjjel: Általában 2—5 fok kö­zött, legmagasabb nappali hőmérsék let vasárnap 14—17 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP Intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 4

Next

/
Thumbnails
Contents