Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-03 / 79. szám

1957. ÁPRILIS 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Ellenforradalmárok tündöklése és bukása a Szekszárdi Vasipari Vállalatnál HÍREK Diákok és szovjet katonák műsoros estje Szekszárdon Szombaton délután 6 órakor zsúfolásig megtelt a szovjet katonai pa­rancsnokság épületének kultúrterme. A helyőrség tisztjeit, katonáit és a szekszárdi általános gimnázium tanárait tanulóit, jó, de kissé hosszúra nyúlt műsor szórakoztatta. A szovjet katonák népi és fúvós zenekarral, énekszámokkal léptek fel, az ált. gimnázium tornászcsapataival, ének- és zongoraszámokkal szerepelt. A mindkét részről hálás közönség még a buzgó tornaszer cipelőket is viharos tapssal jutalmazta. A hangulat mind­végig kitűnő volt, az est vendégei jól szórakoztak. Befejezésül egy színes szovjet filmet vetítettek. Az ellenforradalom alatt a Szek­szárdi Vasipari Vállalatnál is bemu­tatkoztak a népi demokrácia ellen­ségei. Első tevékenységük közé tar­tozott, hogy a párttagok egy részét eltávolították a vállalattól. Azok­ban a napokban alakult munkásta­nácsba a becsületes dolgozók mel­lett nagy számban voltak karrieris­ta demagóg elemek, akik a mun­kástanácsban felülkerekedtek Hogy csak pár nevet említsünk, Csengéi, Hámori, Farkas, Fejes, de egyenként is bemutatjuk őket: Csen­géi, az asztalosüzemben dolgozott és ott szította a tüzet és buzdított sztrájkra. Lehetelen követeléseket támasztott, így főképpen az ő bom­lasztó munkájának az eredménye, hogy az asztalosüzem hónapok óta deficittel dolgozott, a Bútorértéke­sítő Vállalatnak nem szállították a bútorokat, mert többek között az ő javaslata között szerepelt, hogy a legyártott bútorokat a dolgozók között osszák szét ön­költségi áron. A hozzá hasonlóknak ez az ötlet tet­szett és volt olyan, aki 3—4 garni­túra bútort is vett és azt dupla áron eladta, vagy megtartotta. Az autósrészleg dolgozói közül Hámori autófényező „remekelt.“ An­nak ellenére, hogy nem volt tagja a szakszervezetnek, keresztülvitte az üb. elnök lemondatását és saját ma­gát választatta elnöknek. Többek között ilyen kijelentéseket tett: „nem szabad dolgoznunk, ki kell fosztanunk az államkasszát, mert ad dig ez a rendszer nem bukik meg, míg pénz van.“ Szintén az autósrészlegnél dolgozott Farkas István, aki az elmúlt két év alatt már dolgozott a megyei tanács­nál, utána önálló iparos lett, majd Dunaföldváron dolgozott, ezt köve­tően Bánya és Építőanyagipari Egye­sülésnél majd a Vasipari Vállalat­nál. November 4-ig a vállalatnál egyik föhangadó volt, ezalatt felke­reste régi munkahelyét, a Bánya és Építőanyagipari Egyesülést és követelte, hogy ott az egyik dolgozót azonnal bocsássák el, mert 1953-ben az Államvédelmi Hatóságnál dolgozott. A saját vállalatánál pedig az egyik női dolgozót zavarta ki a helyiség­ből, mivel a férje az ÁVH-nál dol­gozott az elmúlt években. November 4-e után a szovjet csapatok megjelenésekor egy hé­tig fegyveresen az erdőben buj­kált és kereste az alkalmat a szovjet egységek megtámadá­sára. Utána, mintha mi sem történt volna, visszament a vállalathoz és az elmúlt napokig ott dolgozott. Ezalatt az idő alatt a városi tanács (úgy látszik jó összeköttetése volt) két szoba össz­komfortos lakással „jutalmazta1’ az újonnan épült bérházban. (Úgy lát­szik, nem találtak érdemesebbet a lakásra). Fejes, a lakatos részlegnél dolgo­zott és igyekezett „fejes“ lenni. Csengéivel és Hámorival nagy egyet értésben úgy dolgoztak, hogy eb­ből csak nekik legyen hasznuk, ö segédkezett a párttitkár író­asztalának feltörésében és csak a becsületes dolgozóknak kö­szönhető, hogy nem bántalmaz­ták tettlegesen a párttitkárt. Fejes odáig merészkedett, hogy no­vember 2-án szerkesztőségünk egyik dolgozójától azt követelte, hogy a szerkesztőség épületén lévő csillagot azonnal vegyék le, mert mint mon­dotta; „ha ő veszi le, akkor nagy baj lesz!“ Úgy gondoljuk, a leírtakból vilá­gosan kiderül, hogy milyen „szabad­ságot" és milyen „új szellemet" akartak teremteni a vállalatnál. Ar­ról talán felesleges írni, hogy mind­egyik követelése volt a 80 százalékos béremelés, de ez a sztrájkidőre is vonatkozott. A Vasipari Vállalatnál azóta megszilárdult a helyzet. A párt szervezet, a vállalatvezetőség és a munkástanács kiseperte a vállalat­tól ezeket a nemkívánatos elemeket. Pár hét óta újból a régi szinten ter­mel a vállalat, a raktárak újra meg­teltek nyersanyagokkal és a válla­lat mintegy 250 dolgozója újból lát­hatja, már jó kezekben van a veze­tés. — A SZÜLÖK FŐISKOLÁJA utol. só előadását április 5-én, pénteken este 7 órakor rendezi meg a TTIT a szekszárdi általános gimnáziumban. Előadó: Cséke Miklós gimnáziumi tanár, az előadás tárgya: Helyes ma­gatartás — helytelen magatartás. * — EGY AMSZTERDAMI étterem tulajdonos érdekes ötlethez folyamo. dott. Minden vasárnapi vendégét, aki nála fogyasztja el ebédjét, taxin ingyen oda-éshazaszállítatjaazzal az egyetlen feltétellel, hogy a vendég lakása nem lehet 10 kilométernél tá­volabb az étteremtől. Az ötlet — te­kintettel a jelenlegi nyugateurópai benzinkorlátozásra —' kitűnően be. vált és az étterem forgalma rendkí­vül fellendült. — A TAKARÉKOSSÁGI mozgalom­ban a középlétszámú iskolák sorában legjobbnak a gyöniki bizonyult, itt egy-egy növendék 23.67 forintért vá­sárolt bélyeget. Tengelicen 22.70 Ft, Bcgyiszlón 20.43 forint, Szakályon 19.75 forint az átlagos megtakarítás. * — A BRIT KORMÁNY elhatározta, hogy aranyának egyrészét pénz for­májában tartalékolja. A rendelet sze­rint egymillió font értékű sovereight ■vernek Erzsébet királyné képével. Az aranypénzek természetesen nem ke rülnek forgalomba. * — VÍZCSAPRA szerelhető vízme­legítők érkeztek a szekszárdi villany és rádió szaküzletbe. A vízmelegítő­ket áram működteti nem tartályosak és alig nagyobbak, mint egy-egy hét- decis pohár. Mindig reális alapokon vitatkozzunk! Gondolatok az agrárszakemberek értekezlete után Résztvettem az elmúlt héten egy értekezleten, melyet a MEDOSZ Megyei Elnökségén tartottak. Az ag­rárszakemberek megyei csoportja, mint érdekvédelmi szerv ülésezett itt. Miután végighallgattam az emlí­tett szerv megbeszélését, oly vélemé­nyem van, hogy a megyei mezőgaz­dasági szakemberek egy kicsit a mindennapi élettől eltérően vitat­koztak. Siralmasnak látják saját helyzetüket, nevetségesen kevésnek tartják a szakemberek jelenlegi fi­zetését, abszolút rossznak a pré­miumrendszert és ami a legfájóbb, keveslik az agrárszakemberek, fő­leg a fiatal szakemberek megbecsü­lését. Én nem vagyok ellene a vitáknak, sőt .. de szerény megállapításom, szerint az említett értekezleten az agrárszakemberek nagyon elfogul­tan vitatkoztak. Hogy miért? Maul János az agrárszakemberek megyei csoportjának megbízott el­nöke vitabevezetőjében elmondotta, hogy- hivatalos értesülései szerint pillanatnyilag nincs mód arra, hogy rendezzék az agrárszakemberek fi­zetését. Ez világos, nyílt beszéd. Eb­ből mégis parázs vita kerekedett. Az egyik felszólaló, Szíjáró János azt mondotta, hogy „megint a mezőgaz­dasági szakemberekkel toltak ki.“ Szerinte, míg az ipari munkások forradalmasdit játszottak, addig a megyében a mezőgazdasági szakem­berek a helyükön voltak, lelkiisme­retesen látták el feladatukat. Mégis az ipari munkások bérét rendezték, a mezőgazdasági szakemberek pedig most sem kapnak semmit, pedig hát igazán indokolt volna. Egy másik fel szólaló, a lengyeli tangazdaság fő- agronómusa pedig azt mondotta, hogy pillanatnyilag nevetségesen kevés fizetést kapnak a mezőgazda- sági szakemberek. Én mind a két megállapítással vitába szállók. Maga az a megállapítás, hogy az ipari mun kások forradalmasdit játszottak, té­ves. Már számtalanszor tisztázták a legilletékesebbek, hogy októberben ellenforradalom volt, melyet nem az ipari munkások robbantottak ki, de becsületes emberek is sodródtak az ellenforradalmi hullámba. Ami pedig azt illeti, hogy az ipari munká sok bérét rendezték, és a mezőgaz­dasági szakemberekét nem, arról a következőket kell tudni: Az ipari munkások 10—15 százalékos béreme lése indokolt és szükséges volt. S bár városban jóval nehezebbek a megélhetési lehetőségek, mint falun, mégis a béremeléssel együtt egy át­lagképességű ipari munkásnak nincsen annyi évi jövedelme, mint egy át­lagképességű mezőgazdasági dolgo­zónak, nem is beszélve a mezőgaz­dasági szakemberekről. Pontosan megtudtam, mennyi a fizetése egy állami gazdaságban a szakembernek (azért állami gazdasági szakembert hozok fel például, mert többségében azok vettek részt az értekezleten). Sulin elvtárs, az állami gazdaságok megyei igazgatója mondotta, hogy 1800—2500-ig keres egy állami gaz­dasági vezető szakember. Én nem mondom, hogy ez sok, de azzal sem­miképpen sem értek egyet, hogy „nevetségesen kevés.“ Mert ehhez még feltétlenül hozzá kell számítani hogy az állami gazdasági főagronó- musnak is van illetményföldje és olcsóbban jut hozzá a mezőgazdasági terményekhez, mint mondjuk az iparban egy műszaki vezető. És aki tisztában van az ország jelenlegi gazdasági helyzetével, annak feltét­lenül be kell látni, hogy nem lesz katasztrófa, ha egy félév múlva rendezik csak a mezőgazdasági szak­emberek fizetését. Mint már említettem, nagyon hely telenítették az értekezlet résztvevői a jelenlegi prémiumrendszert is. El­hangzott az a megállapítás is, hogy ha egy kocsirúd keresztbe állt vala­melyik gazdaságban, a felsőbb szer­vek megállapították, hogy az agronó must nem illeti meg a prémium. Erre azt tudom mondani, hogy ez rosszindulatú megállapítás. Nem vitatkozom azon, hogy valóban sok hibája van a mezőgazdasági pré­miumrendszernek. De ezt ilyen vi­tákkal kijavítani semmiesetre sem lehet. Különben is az igazság az, hogy tavaly áprilisban körülbelül félmillió forint prémiumot osztottak ki az állami gazdasági vezetők (ide­értve a szakembereket is) között. Er­ről csak ennyit. Végül néhány megjegyzésem volna a megbecsülésről alkotott vélemény­ről is. Abban egyetértek, hogy a múltban olyanok is osztogattak ter­melési utasítást, tekintélyes mező- gazdasági szakembereknek, akik ke­veset, vagy egyáltalán nem értenek a mezőgazdasághoz. Az is igaz, hogy sok esetben mellőzték egyik, vagy másik jóképességű szakember véle­ményét. De ismeretesi hogy ebben a tekintetben nagyon sok változás van. A legutóbbi időben például minden esetben bevonják a legtekin­télyesebb mezőgazdasági szakembe­reket a tervek elkészítésébe és felső szinten a mezőgazdasági program ki­dolgozásába. Azzal azonban már nem tudok egyetérteni, hogy a fiatal szak embereket nem becsülték meg elég­gé. Tudott dolog ugyanis, hogy az utóbbi években minden alkalom­mal intézményesen biztosították a végzett mezőgazdasági szakemberek elhelyezkedését. Ezt a cikket azzal kellett volna kezdeni, hogy sok helyes dolog is elhangzott az agrárszakemberek ér­tekezletén. Az például feltétlenül pozitív vonás, hogy segíteni akarnak az olyan mezőgazdasági szakembe­rek elhelyezkedési problémáiban, akik pillanatnyilag állás nélkül van­nak és nincs más megélhetési lehe­tőségük. Azzal is feltétlenül egyet lehet érteni, hogy kérik az agrár- szakemberek, hogy végre tisztázzák, kit lehet, illetve kell szakembernek nevezni. Csakugyan joggal sértette a magas képzettségű szakemberek ön­érzetét, hogy gyakran egyenlőséget tettek a háromhónapos tanfolyamot végzett szakemberek és az egyetemet végzett szakemberek között. Az is reális követelés, hogy végre tisztáz­zák milyen hatásköre legyen a ter­melőszövetkezeti agronómusnak. Együttvéve pedig az egész értekez létről az a> véleményem, hogy helyes volt, amiért összehívták. A javasla­tom pedig az, hogy a közeljövőben ha a megyei agrárszakemberek hasonlókról vitatkoznak, mindig reális alapokon tegyék ezt. Ez na­gyon fontos! Molnár Lászlóné 700000 forint — és semmi haszon! Ha az ember kissé megerőlteti magát, felfedez egészen különös dol­gokat, amelyek néha megdöbbentően valódiak. Ki gondolt már például arra, hogy az újságíró mesterség és egy csikósistálló között egészen szoros kapcsolat van, amit úgy lehetne kifejezni, hogy sorsközösség. Pe­dig így van. Az újságíró megír egy cikket, ami tudósításnak készül, riport lesz, de a végén senki sem veszi hasznát (sajnos gyakran így van, mert az úgynevezett illetékeseknek „kényelmetlen“ törődni vele.) A csikóistállónál ugyanígy van Építenek egy nagy hodályt, ami csikóistállónak készül, tehénistállónak keresztelik el, de a végén senki sem veszi hasznát (úgy látszik ez is kényelmetlen ügy). Itt a legköze­lebbi példa Tengelicen. Négy év óta építik azt a szerencsétlen épületet, azóta — a falubeliek szerint — kétszer rájöttek, hogy valami nincs rendjén és átépítették (át kellett dolgozni a cikket). Egy 73 méter hosszú, 13 méter széles épület most ott áll Tengelicen befejezetlenül, s még csak egy valamirevaló gazdája sincs. A lótenyész­tés tervét úgy látszik elejtették, a termelőszövetkezetnek van elég te­hénistállója, a körülbelül 700 ezer forintos kolosszus pedig ázik az alatt a meglehetősen kevés védelmet nyújtó kupola alatt, amit isten szabad egének neveznek. Sokkal többet érne pedig, ha befejeznék a tetőfedést. Ez azonban még mindig nem oldaná meg a nagy kérdést. Mi legyen az épület sorsa? Ha nem veszik rossz néven, segítenék. Mivel már félig kész, istállónak vagy másnak, de használják is, ne hagyják ott őrizetle­nül addig, míg jótét lelkek maszek-alapon gondozásba veszik a szana­szét heverő anyagot. S ha ez nem jó, hát adják ki lakásoknak. Igaz, hogy így az állam részére nem hajt hasznot a több 100 ezer forint, de bőven akadna Tengelicen 15 olyan család, aki saját költségén befejezné az építkezést, hogy két szobás vízvezetékes lakása legyen, öt lakrész csekély átalakítással már1 készen is lenne. Két javaslatot adtunk, mindkettő lényege, hogy ne álljon az épület kihasználatlanul és befejezetlenül. De, ha egyik sem lenne jó, örömmel várjuk az igazi megoldást. B. L. Sikerült megmenteni egy emberéletet Egyik nap estefelé idősebb embert szállítottak be a pincehelyi kórházba. Hasbaszúrták, sürgős műtétre van szüksége. — Cseplesz-előtüremlést észleltünk, valószínű, megsérültek a belek is — mondja doktor Pilaszanovics sebész­főorvos. — Elég sok vért is vesztett, a műtét előtt még vért kell neki adni. — Végignézhetném én is a műté­tet? — kérdezem. — Hát ha végig bírja nézni, semmi akadálya. — Majd megpróbálom ... Ezzel fehérbe öltöztetnek, a sebé. szék bemosakodnak, beöltöznek a mű téthez, a műtőbe tolókocsin betolják a sérültet. Sápadt, verejtékes arcán a fájdalom vonásai elárulják, hogy ál­lapota súlyos. Vigyázva, óvatosan a műtőasztalra fektetik, Nagy alorvos fertőtleníti a hasfalat, az operálandó részt steril kendőkkel letakarják, majd az alta­tás következik. — Most odaállhat a sérült feje mö­gé — mondják, mire elfoglalom figye_ lő posztomat. A műtőasztal feletti reflektor fel­gyullad ,odakészítik a műtéthez szük­séges műszereket, csipeszeket, tűfogó_ kát, érfogókat, majd a főorvos meg­kérdezi az altató orvost. — Elég mélyen alszik? Lehet kez­deni? — Igen. Ezzel kezdetét veszi a tulajdon­képpeni műtét. Egy határozott kéz­mozdulat, máris húsz-huszonöt centi­méter hosszú nyílás tátong a kés nyo­mán. Az itt-ott előbuggyanó vért gyorsan felfogják. Néhány halk szó hallatszik csupán, a műszerek halk csörrenése és a beteg mély, egyenle­tes lélekzése. — Csipeszt kérek ... — Érfogót kérek ... Végül teljesen nyitva van a has­üreg. A sebész benyúlj kiemeli a vé­konybeleket. — Amint láthatja, négy helyen ha­tolt át és egy helyen sértette meg a belet a kés a szúrás nyomán... A műtőasztal melletti transzfúziós állványról közben lassan folyik a vér a beteg vénájába. Szükség van a vér_ átömlesztésre. A műtét közben gyorsan pereg. — Csattog a tűfogó, siklik a selyemszál, eltüntetik, elvarrják a bélen levő sé­rüléseket. Utána a hasüregből eltávo­lítják az odakerült béltartalmat, a beleket visszahelyezik, most már a hasfal lezárása van vissza. — Kapcsokat kérek ... A sebet kapcsokkal fogják össze, a főorvos ekkor emeli fel a fejét. — Köszönöm, készen vagyunk. Az altató orvos is jelenti: — Élénk reflexek vannak, a beteg ébredezik... — Tizennégy percig tartott a mű­tét — jegyzi naeg a műtősnő. A beteg ezután ismét tolókocsira kerül, majd a kórterembe. — Milyen az eshetőség a gyógyu­lásra — kockáztatom meg a kérdést. — Minden valószínűség szerint si­mán meggyógyul majd a beteg, nem lesz semmi komplikáció. Még szük­ség lesz vérátömlesztésre, penicilinre, sztreptomicinre, hogy a szervezet le- küzdhesse a fertőzést. — Lehetett volna a sérülésnek ko­molyabb következménye is? — Hogyne. Ha a körzeti orvos nem küldte volna azonnal kórházba, ak­kor hashártyagyülladás lép fel és ak­kor már nehezebb dolgunk van, ak­kor súlyosabb következményei lehet­tek volna a szúrásnak, — magyarázza a főorvos. Az alorvos, Nagy doktor még hozzáteszi: — Azért nagyon meggondolatlanok az emberek. Felöntenek a garatra, nézeteltérés támad, egy késszúrás és a legszerencsésebb esetben is jó ideig munkaképtelen lesz egy ember. Sok_ szór napokon, éjjeleken át azon kell aggódnunk, vajon életbe marad-e. — Sokszor nagyon is olcsó az ember­élet. A beteg szerencséjére — a szur­koló szerencséjére is — hamarosan kiheverte a sérülést, a műtét után ki­lenc napra elhagyhatja a kórházat. — Megint sikerült megmenteni egy em. beréletet... (BOGNÁR)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents