Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-14 / 88. szám
1957. ÁPRILIS 14. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG ■ g^ßkef**«/ Az „ősember unokája" Történet az emberi hiszékenységről A rongyszedő torkaszakadtából üvöltötte az utcán, hogy „van-e rongy eladó”. „Mindenféle rongyot veszek”. Ezidő alatt egy asszony járt háziéi házra. A rongyszedő felesége volt és ugyanakkor a „kortese” is. Külsőleg olyan cigányféle lehetett, de semmi esetre sem azok közül való, akik egy hátukra kötött rongyos zsákkal házról házra járnak kéregetni, hanem inkább olyan jobbmódú. kulturáltabb cigány, akinek van valamilyen foglalkozása és abból él. Nem sietett, mindenütt ráért egy kis beszélgetésre, minden után érdeklődött és látszott rajta, hogy nem tartozik a „félnomád” emberek közé. Talán éppen ez volt az, ami miatt szívesen álltak vele szóba. Az egyik helyen aztán váratlanul így szólt: — Ha maguk tudnák, hogy ki vagyok én . . . A ház népe természetesen kíváncsian várta a választ, mert sosem lehet tudni. hogy kit takar egy rongyos ruha. — Lányom — mondta a ház asszonyának, — hozz gyorsan egy tojást a tyúkólból, ahol kodácsol a tyúk. Azt hozd el, amelyiket most tojt meg, de vigyázz, nehogy összetörd és úgy hozd el, hogy útközben ne nézz vissza. Kicsit gyanakodva néztek a jövevényre, de azért mindjárt sejtették, hogy itt nem akárkiről van szó, mert nem mindenki mer ilyen merész hangon beszélni. A ház asszonya pedig szaladt a tojásért és úgy hozta el, hogy vissza sem nézett. A jövevény átvette a tojást és egy gyors, ügyes mozdulattal feltörte s kihúzott belőle egy szőrcsomót. Majd hanyatt estek a csodálkozástól. mert hát ilyet még sosem tojtak errefelé a nyúkok. Az ember is megjegyezte: — Hallod-e asszony, de jó, hogy nem ebből készítettél tojásrántottát. — Egy szót se — csitítja az embert a jövevény. — Ha közönséges ember töri fel, nincs benne szőrcsomó. En azért varázsoltam bele, hogy megmutassam: manapság az emberek lelke nem tiszta, tele van mindenféle szenv-. nyel. Szerencsére e ház népe nem bűnös, mert különben a nézésüktől meg- gyúlladt volna a szőr és aki ránéz és bűnös lelkű, hamuvá égett volna. — Végre egy olyan házhoz értem, amelynek népe a becsületesség, a tisz- talelkűség megtestesítője. — Az ég felé tekintett. — Amint látom, ezért gyógyult meg tavaly a lovatok is abból a nagy betegségből és te fiam — szól Autótolvajok Az olasz rendőrségnek nemrégen sok gondot okozott egy autótolviajbanda. Ebben persze semmi új nincs. Olaszországban naponta többszáz autót lopnak el. Jelen esetben azonban a tolvajok „becsületessége“ vezette zsákutcába a rendőrséget Különösképpen az este ellopott autókat reggel mindig megtalálták valamelyik utcában, méghozzá sértetlenül: az utolsó pótkerékig minden a helyén volt az autóban. A rendőrségen sokáig azt hitték, hogy a tolvajok talán nagyobb bűntettek elkövetéséhez használ iák fel az autókat. A körülmények érdekes alakulása folytán váratlanul megoldódott a rejtély. A római rendőrség néhány nyomozója késő este az utcán észrevett a járda mellett egy autót, amelynek fényszórói nem világítottak. A rendőrök odamentek a kocsihoz és két fiatalembert pillantottak meg, akik kabátjukba takarózva az ülésen aludtak. „Minden rendben van — gondolták a rendőrök —, biztosan becsíptek a fickók és most pihenik a szórakozás fáradalmait“. Ebben a pillanatban a fiatalemberek felébredtek és megpillantván a nyomozókat, felemelték a kezüket . . . A két fiatalembert a rendőrségre vitték, ahol elmondották, hogy két órával ezelőtt lopták az autót. Ki akarták aludni magukat a kocsiban, mivel nincs lakásuk. Amint a „Corriere d’ Informa- zione“ című lap írja, „a fiatalok beismerték, hogy rendszerint lopott autókban töltötték az éjszakát és „így biztosítottak maguknak hajlékot néhány héten át”. (A „Lityeratumaja Gazeta”-ból.) az emberhez — már a Don-kanyarban meghaltál volna, ha nem vagy igazlelkű. Szent ég, ki ez az asszony. Soha nem látták még csak a faluban ssm, és tudja, hogy tavaly beteg volt a ló, tudja, hogy az ember a Don-kanyar- nál volt. Meg is kérdezték, honnan ez a nagy tudománya? — Az ősein her unokája mindent tud — mondta lassú, ünnepélyes hangon. — Mert én az ősember unokája vagyok. Én azt is tudom, hogy a tavasszal, dohányültetéskor összevesztetek, haraggal ültette a férj és feleség a dohányt, de vasárnap, mire mentetek a misére, meghallgattátok az úr sugallatát és kibékültetek. Ezért hozott ötezer forintot a házhoz a dohány. Az asszony keresztet vetett, mert arra gondolt, hogy talán valami isteni követ látogatott el hozzájuk és amikor az asszony mindenőjük zsebéből kihúzott egy-egy szentképet, nem akartak hinni a szemüknek. Hogy került az oda, hiszen még csak nem is láttak olyan szép képeket. — Ezt az úr küldte annak jeléül, hogy ő mindenütt ott van és figyelmeztetőül mindenkinek: aki bűnös, annak megégeti a kezét, amikor hozzáér. Ti nem vagytok bűnösök, mert egyetlen egy koldus sem hagyta el házatokat üres kézzel. Most pedig hozzatok nekem egy piros színű papírpénzt abból a nagy kötegből, amelyet a ház ura a fejénél tart a szalmazsák alatt. Ez valami megelevenedett szellem lehet, hogy ennyire tud mindent. így aztán, azt sem tudták, hogy milyen gyorsan hozzanak a kötegből egy piros papírpénzt: egy százast. Kezébe veszi a jövevény. Valamit mormol, megforgatja, meglebegteti és gyors mozdulattal belenyomja az ember zsebébe. — Most pedig gyermekem, vedd ki a zsebedből. Az ember a zsebébe nyúl. Valami kemény tárgy akad a kezébe. Kihúzza. Egy szentkép. — Az úr nagyon jól tudja, hogy a te lelkiüdvösséged többet ér, mint az a rongyos pénz. Az ember az asszonyra néz, aztán gondolkozás nélkül ráfeleli: — így van, szóról szóra. Az ember sosem tudja, meddig él és a tiszta lelket nem lehet megfizetni. — Gyermekem, szerencséd van, hogy ezt mondtad. Nyúlj ismét a zsebedbe. A férfi ismét belenyúl. Csodák eső dája, két darab százas akad a kezébe, pedig saját szemükkel látták, hogy az előbb csak egyet tett bele az asszony és arról is azt gondolták, hogy szentképpé változott. — Most pedig adjátok oda azt a köteg pénzt az ősember unokája kezébe. Az ember rohan, hogy hozza a köteg pénzt, hátha az is megkétszereződik. Az ősember unokája pedig tenyerén tartva mormol valamit, keresztet vet és becsomagolja abba a papírba, amit a ház ura zsebéből szedett elő, noha az nagyon jól emlékezett rá, hogy még csak cigarettapapír sem volt benne. Amikor becsomagolja, így szól: — Most pedig ássatok a szobában az ágyatok alá egy gödröt, ezt temessétek bele és ha van türelmetek kiállni, hogy nyolc napig nem nyúltok hozzá és nyolc éjszaka úgy alusztok felette, hogy sosem fordultok egymás felé, nagy szerencse ér benneteket. — Hát ha csak erről van szó, ezt megtesszük — mondták és már ásták is neki a gödröt. Az ősember unokája pedig eltűnt, azóta sem látták. S azontúl éjszakákon át alig aludtak, nehogy véletlenül egymás felé forduljanak álmukban és nyolc nap után kiváncsian bontották ki a csomagot. Legnagyobb meglepetésükre az ötezer forint helyett egy levelet találtak benne. „A szerencse, amit megígértem, nem fog késni. A pénzt pedig magamhoz vettem a fáradságdíj fejében. További sok szerencsét kíván az ősember unokája.” Boda Ferenc „MIÉRT nincs hely számomra?11 — Egy röntgenkészülék panasza — Először is engedjék meg, hogy bemutatkozzam: — Röntgenkészülék vagyok. Azért akarok most a nagy nyilvánosság elé lépni, mert nagy gondban fő valamenn-'i alkatrészem. Sehogyan sem találom a helyemet — jobban mondva, seholsem találnak nekem helyet. — így most használaton kívül állok, pedig — higyjék el — ha nem is vagyok éppen fiatal, szeretnék még valahol tevékenykedni, már csak azért is, mivel nagy szükség volna rám Szekszárdon, ahor*yan a körülöttem folyó beszédből hallottam. j Remélem, nem neheztelnek meg az'rt, hogy e y kis időre visszafelé kalandosok. Hosszú időn keresztül tevékenykedtem a szekszárdi kórházban, s a sok megerőltető munka alqásta az én egészségemet is. Nem is lehet csodálni, amikor hosszú évekkel ellőtt egy nap húszszor, mostanában pedig százhúszszor vettek igénybe. Sajnos, én sem bírok minden strapát és néha én is bizony betegeskedtem. Olyankor aztán, mondanunk sem kell, hogy méltatlankodtak az orvosok. Hiába, olyan időket élünk ,amikor hallatlanul nagy szükség van rám és rokonaimra. Nemrég aztán kicseréltek, egy fiatalabb testvéremet állítottak a helyemre. Mennyi utánjárásra, volt szükség ahhoz is. Nem is tudom elképzelni, miért mondják olyan gyakran az emberek: „Nincs rá keret?" És főleg akkor szűkmarkúak, ha az egészségügyről van szó. Tehát a kórháznak nem volt pénze, s mivel segített a párt, a minisztérium, a tanács, valahogyan csak sikerült meg szerezniük testvéremet. Azóta tevékenykedik a kórházban ,engem pedig bizonytalan időre szabadságra küldtek. Nem azért,mintha használhatatlan lennék — sőt! Nagy szükség lenne rám, — de nincs hely ,ahova elhelyezhetnének. Hallottam .amikor mondogatták, az SZTK rendelőintézetben kellene tevékenykednem, de az olyan szűknek bizonyul, hogy erre nincs lehetőség. Illetve van, mégpedig úgy, hogy a fogászati rendelőt elköltöztetik valahova, mert annak nincs szüksége az én közreműködésemre, mint, teszem fel ,a belgyógyászatnak, vagy a sebészetnek. Viszont annak sem találnak megfelelő helyet, illetve találnának, de akkor valami más szervnek kellene helyet keresni. Hallottam emlegetni, hogy az egészségházban kellene elhelyezni a fogászatot és akkor nekem lenne helyem az SZTK-ban. Az illetékesek ,a megyei tanácsig bezáróan, már „heha- tóan” foglalkoztak az én elhelyezésemmel és velem együtt a többiekével, de csak annyi jutott el hozzám: ,rMajd megpróbáljuk, mit lehetne tenni.’’ Én pedig változatlanul tétlenségre vagyok kárhoztatva. Pedig hallottam, nagy szükség lenne rám nagyon sok beteg embernek. Kezdek már letenni minden reményről, kezdek belenyugodni lassan, hogy elmerülök a feledés homályába, ha csak nem akad valaki, aki meghallgatja végső fohászomat. El sem hiszik, milyen hálás leszek érte. — ÁRÁN — A HÉT HÜMORA 5 Győzött Két barát beszélget: — És, hogy végződött a tegnapi összeveszésed a feleségeddel? — Öh, a szokásos módon. Térden csúszva jött utánam. — És mit mondott? — Azt, hogy bújj elő az ágy alól, te gyáva kukac. A kezdet kezdetén A bírósági tárgyaláson a bíró megkérdezi a tanút: — És jelen volt a házastársak vitájának legelején? — Hogyne — válaszolt a tanú — én voltam a tanú az esküvőjükön. Szemet szemért... — Oda van a jegyességünk — meséli barátnőjének a szép fiatal, szőkeség. — Egy rettenetes veszekedés után a vőlegényem kijelentette, hogy elege volt az állítólagos szerelemből. — És aztán mi történt? — Aztán visszaadtam neki az állítólagos gyémántgyűrűjét. Előrelátás — Miért kezdtetek most franciául tanulni? — kérdezi egy fiatal házaspártól barátjuk. — Örökbefogadtunk egy francia csecsemőt és szeretnénk megértem, ha majd elkezd beszélni. Nem túlzás — Maga minden nap szebb lesz — bókol a szerelmes ifjú. — Maga túloz — szerénykedik a szende hajadon. — Hát jó, akkor minden másnap ... Jó szolgálat — Fogalmam sem volt róla, hogy mi a szerelem — turbékolja a fiatal leány a meglehetősen ügyéfo- gyott udvarlójának — amíg meg nem ismertem magát — és maga be nem mutatta a barátját. Lehet érteni belőle — Milyen ember az új papotok? — kérdezi az egyik jámbor nénike a barátnőjétől. — Nehéz megállapítani. Hat napon át láthatatlan, a hetediken pedig érthetetlen. Elsőrangú kiszolgálás — Ügy látszik, itt éhen halhatok — dühöng a vendég az étkezdében, félórai várakozás után . — Nem valószínű, uram — válaszol udvariasan a pincér. — Egy órán belül zárunk. Tehetséges diplomata — Miből gondolja, hogy alkalmas lenne diplomáciai pályára — kérdezi a vizsgáztató a jelölttől. — Húsz éve nős vagyok — válaszol a jelölt — és a feleségem még mindig azt hiszi, hogy van egy nagybeteg barátom ... Nagy szerencse — örült szerencsém volt az éjjel álmomban. Amerikába utaztam és körsétát tettem New Yorkban. — Na, és mi ebben a szerencse? — New York az a város_ ahova mindig szerettem volna egyszer ellátogatni. Nemes bosszú — A vőlegényem annyirj felbosszantott — meséli a gazdag fiú menyasszonya —, hogy lehúztam a tőle kapott gyűrűt és bedobtam a — retikülömbe. Minden eshetőségre ... A turista egy magas hegy tetején találkozik egy emberrel, aki nem visel magán semmi mást, csak egy kalapot. — Mindig ilyen szellősen öltözködik? — kérdezi a turista. — Igen, hiszen ide úgysem jön fel senki. — Hát akkor minek a kalap? — Hátha mégis feljön valaki. Testvéri egyetértés Iskolai dolgozatot kell írni a „A mi kutyánk“ címmel. A dolgozat javításakor a tanító észreveszi, hogy két dolgozat majdnem szóról- szóra azonos. Amikor felelősségre vonja a dolgozatok szerzőit, a következő választ kapja: — Egy házban lakunk és mind a ketten ugyanarról a kutyáról írtunk. Miért? — Nos, hogy mulattál a bálban? — Minden körülöttem forgott. — No, ne hencegj. — Nem hencegek, csak tökrészeg voltam. Gyakorlati tanács — Hogy csináljami hogy a kalapáccsal ne csapjak az újjamra? — Fogja mindkét kezével a kalapácsot ... Érthet belőle — Péterke, ne segítsek a szám- tanpéldát megcsinálni? — Nem bánom, apu, segíthetsz. De ezt rendesen kell megcsinálni, itt nem lehet trükközni, mint az adóbevallásnál. A bíróság előtt Egy gépkocsivezető már másodszor kerül a bíróság elé. A tárgyaláson az utolsó szó jogán ezt mondja: — Enyhítő körülménynek tessék betudni bíró úr, hogy egy kicsit ittas voltam vezetés közben, amikor a baleset történt. a külföldi lapok humorából Micsoda különbség! Egy férfi megrendelt egy nadrágot szabójánál. Két hét múlva át akarta venni a nadrágot, de az túlságosan szűk volt. Egy hónap múlva ismét megjelent a szabónál, akkor azonban a nadrág hosszával volt baj. Egy egész évbe tellett, amíg a rendelt ruhadarab elkészült. A megrendelő bosszúsan fordult a szabóhoz: — Az Istennek csak 6 nap kellett ahhoz, hogy megteremtse a világot, magának meg 12 hónapra volt szüksége ahhoz, hogy elkészítsen egy nadrágot. — Ah, uram — kiáltott fel méltatlankodva a szabó — nézze meg a világot és azután nézze meg ezt a nadrágot. (A Daily Express-bői) Lincolnról mesélik Lincoln egyszer meglátogatta egyik bérlőjét. A háza közelében az út mentén talált rá, ahol a bérlő éppen ebédjét fogyasztotta nagy búslakodás közepette. — Miért nem eszik bent a lakásban? — kérdezte Lincoln. — Mert... mert ott bent nem le. hét kibírni ... rettenetesen füstöl a kályha —• hebegte a bérlő. — Na, majd utánanézek, értek valamit a kályhákhoz — mondta Lincoln és máris a ház felé indult. Alig nyitotta ki az ajtót, egy főzőkanál repült a fejéhez és mérges női hang sivított feléje: — Nem takarodsz innen, te vén gazember! A köztársasági elnök sietve visszafordult, majd odaült a bérlő mellé és felsóhajtott: — Fel a fejjel, Tom. Az én kályhám is füstöl néha ... (Volksstimme) A bökkenő Egy nagy francia lap szerkesztőségébe bájos fiatal párizsi nő kopogtat be, hogy az illetékes rovattól tanácsot kérjen szívügyi problémájához. — Kérem> én eljegyeztem magam egy rendkívül szellemes, csinos, jól kereső fiatalemberrel. — Talán a családja ellenzi a házasságot ? — vág közbe a rovatvezető. — Ellenkezőleg. — Akkor bizonyára a vőlegény családja ellenzi. — Nem, máris nagyon szeretnek ... — Akkor nem értem, hol itt a probléma? — Nem tudom, hogyan mondjam meg a dolgot a férjemnek... (Volksstimme) A praktikus ember A rádióügynök igyekszik rábeszélni egy skótot, hogy vegyen tőle készüléket. — Ha nem felel meg a gép —érvel — egy heti próbahasználat után készségesen kicseréljük és csak akkor kell kifizetni, ha végleg megfelel. — Rendben van — válaszol a skót — Minden pénteken küldheti az új gépiét.
