Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-11 / 85. szám

1957. ÁPRILIS 11. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Nevelés — Szülő — Iskola ii. MIT JELENT EGYÜTT DOLGOZNI? A gyermek, de a felnőtt is, úgy jut ismeretek birtokába, hogy konkrét dolgokat lát, hall, tapasztal. Például; látja, hogy édesapja kezet mos ebéd előtt: hallja, hogy az emberek barát­ságosan üdvözlik egymást az utcán; látja, hogy édesanyja naponta ki­tisztítja a cipőt; tapasztalja, hogy szülei milyen tisztességtudóan beszél nek a nagymamával, stb. Ez a ta­pasztalat azonban egymagában nem jelent sokat. Szükséges, hogy ennek értelme és lényege is világossá vál­jon. Erre a kisgyermek a maga foly­tonos kérdezésével rá is irányítja a felnőttek figyelmét. „Miért köszön­töttél?“ :— hangzik el a 3—4 éves gyermek ajkáról. Csak győzzünk fe­lelni! A kérdések nem fogynak el! Amíg ilyen pici a gyermekünk szí­vesen válaszolgatunk is. örülünk, hogy milyen „okos“ és „ügyes!“ — De később terhesnek találjuk azo­kat. Talán néha az elevenünkbe is vágnak, s azért nem felelgetünk. Hamar készen vagyunk: „Ugyan hallgass már egyszer!“ — A gyerek érzi, hogy milyen szívesen válaszol­gatunk, s ahogy nyiladozik az értel­me, igyekszik önmagának választ adni, s mindig távolabb kerül a fel­nőttektől. Pedig még akkor is szük­sége van, vagy igazán most lenne szüksége, a magyarázatra, a beszél­getésre. Tapasztalatait meg kellene beszélnie. Pedagógiai nyelven: a konkrét tényeket elemezni kell. Vannak, akik erre azt mondják: „azért van az iskola s a nevelő.“ Igaz! A nevelő és az iskola azért van. De képes-e a tanuló az iskolá­ban töltött 4—5 óra alatt mindent elsajátítani, amit tudnia kell? Mennyi minden van, amit csak ott­hon, vagy a ház körüli környezetben vehet magára és gyakorolhat be! Csak néhányat: öltözködés, étkezés, a ruházat rendbentartása, tisztelet- teljes hang a felnőttekkel szemben, stb., stb. Mind erre meg kell taní­tani őt, s mind ezt be kell vele gya­koroltatni. A „tanítás“ kifejezés nemcsak az iskolai ismeretanyagra alkalmazandó, hanem a viselkedés­re, a viselkedésre vonatkozó szabá­lyokra is. Amit nem „tanulunk“ meg, azt nem tudjuk. S ha valamit nem tudunk, úgy nem is cselekedhe­tünk annak szellemében. Általános tapasztalat, hogy a gyér mekek szépen elmondják, hogy az utcán köszönteni kell; hogy nem il­lik verekedni; hogy a gyengébbet se­gítse az erősebb; hogy sötétedéskor hazamegyünk, stb. Csak éppen meg nem teszik! Gyakran halljuk: „Tud­ják! „Hát miért nem teszik?“ „Hány­szor megmondtam már! De hiába beszélek! Mindez falrahányt borsó!1’ Ez így is van! Hiába hallotta, lát­ta a gyermek a helyeset, hiába be­széltünk arról, hiába világítottuk meg még olyan szépen, hiába tudja mindezt a gyermek! A helyeset mégsém teszi! Nincs még gyakorlata annak végzésében! Tehát arra kell törekednünk, hogy gyakorolja is a helyességet. Meg kell szerettetni ve­le azt a gyakorlatot, amely képessé teszi, hogy a helyeset valóban vé­gezze is. Arra kell törekedni, hogy a „helyes“ végzéséhez legyen alkal­ma, lehetősége. Segíteni kell, hogy valóban végezni is tudja azt. A GYAKORLAT MEGSZERZÉSE szoktatással történik. Ha a tapasztalatokat megbeszél­tük gyermekünkkel és felhasznál­tunk minden alkalmat, hogy a tapasz tálatokat, megtanultakat jól alkal­mazza, akkor érünk el eredményt. Ezzel megválaszoltuk a feltett kér­dést is: „Hol a helyes út?“ Minden él és dorongolás nélkül ismételtetjük minél többször a tudatossá tett cse­lekvést. Segítjük a jó gyakorlását. De nem elég csak akkor foglalkozni vele, ha hibázik! Sajnos, pedig ezt tesszük a legtöbbször! Szükséges, hogy meg is erősítsük helyes cselek­vésében. Dicsérni is kell. Gyakran elfeledkezünk erről, s csodálkozunk, hogy a gyermek közömbös lesz. A helyesen alkalmazott dicséret lényeges nevelési eszköz. De nem ál­talában kell alkalmazni, hanem mindig ki kell emelni azt, ami di­cséretes. Például. Ködös utcán me­gyünk gyermekünkkel. Hangos szó­val üdvözli a szembejövőt. Ne mu­lasszuk el otthon szóvátenni: „örü­lök, hogy ilyen szépen üdvözölted János bácsit! Bizonyára jót gondol rólad!“ — Ez a gyermek szinte lesni fogja, kit, mikor üdvözölhet! Hány­szor segít gyermekünk valamiben. Ne az elkövetett hibákat nézzük, ha­nem azt emeljük ki, amit jól vég­zett! Többre megyünk ezzel, a hibák kijavításában is. Nehogy azt vélje valaki; a szokta­tás egyszerű munka. Nem! Kemény elszántságra, nagy-nagy gyermeksze retetre, következetességre és állha­tatosságra van szükség. Éppen ezért sokan csak a kezdethez jutnak el. Csak megmutatják, megbeszélik, s egyszer-kétszer követelik a helyeset, de nem teszik ezt rendszeresen. Ha­mar belefáradnak, hamar elvesztik türelmüket, vagy egyszerűen képte­lenek következetesnek lenni. Pedig ezek nélkül semmire sem jutunk! Nem hivatkozhatunk az „idegeink­re“, a „gondokra!“ Nézzük a gyer­mekünket, s annak jövőjét! Mit követeljünk? Milyen szokáso­kat alakítsunk ki? Mindegy, hogy mire szoktatom fiamat, leányomat? Erre csak határozott „nem“ lehet a válasz. Minden életkornak megvan a ma­ga sajátossága. Ezt figyelembe kell venni. Csak olyat taníthatok, csak olyanra szoktathatok, amit a gyer­mek képes felfogni, képes elsajátí­tani. Ha az ellenkezőjét cselekszem, koravénné teszem gyermekemet. A gyermektől a család és az iskola is követel. Mindegyik a gyermekért van. Mégis előfordul, hogy az is­kola és a szülői ház követelése nem azonos. A kétféle követelésben az­után elveszik az, akinek az érdeké­ben követelünk. Elveszik a gyermek. Idegessé, kapkodóvá, alakoskodóvá. nemtörődömmé válik. Hisz nem tud megfelelni a követelményeknek! Pe­dig neki kell helytállani itt is, ott is! Például. Az iskolában azt hallja, hogy sötétedéskor otthon a helye. Igen, de este kell a tejet a csarnokba vinni, s senki sem kéri számon tőle, mikor jön haza. Az iskola azt köve­teli, hogy a házi feladatot délután készítse el. Igen, de a szülő legeltet­ni küldi. A tanító bácsitól azt hallja az iskolás, hogy a cipőt mindennap kitisztítjuk, de otthon rászólnak, „Ne pazarold a boxot!” Az iskola szerint: moziba csak osztályfőnöki engedéllyel szabad menni, de a szülő engedély nélkül is magával viszi. Az őszinteségről hall, de gyakran mást tapasztal. És még mennyi ilyen probléma vetődik fel! Mindebből azt kell levonni, hogy a nevelőnek és a szülőnek sokat kel­lene egymással beszélgetni. Ezeken a beszélgetéseken mindegyik félnek őszintén fel kell tárni a tapasztala­tokat s a gyermekkel kapcsolatos kérdéseket. Csakis akkor lesz sike­res mind a kettő munkája, ha közös nevezőre jutnak. Csakis így válik a tanulóból valóban olyan ember, ami­lyent szülő is, nevelő is elképzel. Csakis így kerülhető el, hogy a két­féle „nevelés“ kínjait ne kelljen a gyermeknek hordoznia, s ne legyen kénytelen kétarcúvá, cinikussá len­ni. A szülő és a nevelő megtalálhatja a közös utat, ha jó szándékkal szót értenek egymással, de a gyermek csak töréssel kereshet magának ki­utat a szülő és a nevelő között. Hogy a „kiút“ keresésben mivé vá­lik arra már van tapasztalat! Sem az iskola, sem a szülő nem akarhatja a kettősséget, ha eredményes mun­kát akarnak végezni, és ha igazán szeretik a gyermeket. KIÉ A VEZETÖSZEREP a nevelés útjának kijelölésében? Az iskoláé. Az iskolának kell megmu­tatni a célt. Az iskolának kell meg­indokolni, hogy mit, miért kell tenni. Vagyis az iskolának minden körül­mények között tudatosnak kell len­ni! Az iskolának kell a szülői ház nevelési tevékenységét megisimerni, s azt tanácsokkal segíteni. Termé­szetes, hogy ez csak a legjobb összr |iang mellett lehetséges. Az elmondottak azonban nem je­lentik azt, hogy a szülői ház elvte­lenné váljon! A szülői ház melegét, színét, hatását nem lehet és nem sza bad megszüntetni. Nem egészséges dolog egyszerűen - rákényszeríteni egy más elgondolást. A nevelő és a szülő közötti megbeszélésnek ez nem is lehet célja. A megbeszélés­sel a cél tisztánlátását akarjuk el­érni, s a követelmények azonosságát. Az iskola és a szülői ház azonban kettő maradj mint ahogy az apa és az anya ölelése is kettő. Azonban a gyermek mind a kettőből a szerete- tet érzi. Erre van szükség. A család és az iskola összefogásá­val olyan nevelési tényező jön létre, amely képes az utca s egyéb ténye­zők hatását megelőzni, vagy a mini­málisra csökkenteni, s eredményez­ni, hogy a mai szabadabb gyermek magatartása megfelelővé alakul és nyugodtan tekinthetünk a jövő elé, amelyben a mai gyermek lesz a fel­nőtt, az alkotó, s a nevelés irányí­tója. Békés Ferenc 7SO millió rubel hitel A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kormányfőinek tárgya­lása alkalmából kiadott hivatalos nyilatkozatot olvasva, akaratlanul is a „régi jó napok’’ jutottak eszembe, amikor a kapitalista államok által nyúj­tott Speyer-kölcsönt kapott a magyar dolgozó nép. A kormánynyilatkozat szerint: „A szovjet kormány, hogy segítséget nyújtson a Magyar Nép- köztársaság kormányának a magyar népgazdaság megszilárdításá­hoz és továbbfejlesztéséhez... ... ez évben felhasználható 750 millió rubel összegű hosszúle­járatú hitelt nyújt Magyarországnak. A hitelből 200 millió rubel szabad deviza. A Szovjetunió a hitelt kedvezményes feltételekkel évi két százalékos kamat mellett nyújtja. A hitel törlesztése az 1961. évben kezdődő tíz év alatt a Magyarország által exportált áruk számítása útján történik .. A nyilatkozat hangja baráti hang, nem úgy, mint annakidején, az első világháború után, amikor a Speyer-kölcsönt kaptuk és a kölcsönnel együtt eladták Horthyék az ország szabadságát, függetlenségét. A Speyer kölcsönt súlyos feltételekhez kötöttéks a kamatokon kívül komoly összeget kellett ezáltal bizonyos nem kurrens cikkekből átvenni, amely más országoknak nem kellett. A kapott kölcsön felhasználásakor az ország nemhogy a gazdasági csődből megszabadult volna, hanem újabb nehéz­ségek, gazdasági válság állt elő, aminek nyomán a munkásosztályra munkanélküliség várt. A munkások, a dolgozó parasztok ezrei apró-cseprő vagyontárgyai kerültek zálogházba vagy bankadósság címén kis házacs­kájuk, földjük dobra, amelyeket a mindenen kereső bankárok az árveré­sen negyedáron vásároltak fel. Számtalan példát lehetne abból az időből Szekszárd életéből felhozni, hogy mit hozott Szekszárd dolgozó népének a Speyer-kölcsön. A Speyer- kölcsönből építették a várost vízvezetéket és az aszfaltozást is. A kölcsön felhasználása, a korrupció a város dolgozó népére olyan súlyos terheket rótt, hogy a Mátyás király utcai és a B. Balogh Ádám utcai szegényparasztság házainak akkori értékével felért a ház előtt tör­ténő aszfaltozás. A szegényparasztság nem győzte fizetni a magas adót, a vízdíjat és az aszfaltozás túlmagas amortizációját, a kamatokat. A kis házacskáját állandóan az a veszély fenyegette, ha nem ma, úgy holnap kerül dobra. Erre a sorsra került többek között a Pipellán, Steiner János, Vesztergombi József, Dóczy Gyula, Hauszknecht János stb. házak. Ezek az árverések és állandó zaklatások a város szegény dolgozó pa­rasztságának sok álmatlan éjszakát okoztak. A két kölcsön között nagy a különbség. Az első világháború utáni kölcsön, mellyel eladták hazánk függetlenségét, szabadságát,, békéjét és ezzel a kölcsönnel a második világháborút készítették elő. A most ka­pott kölcsön a béke, a szabadság, füg getlenség kölcsöne, amelyet a baráti Szovjetunió népe adott a magyar dolgozó népnek. Rajtunk a sor most már, hogy a kapott baráti kölcsönt hogyan használjuk fel. Ez a kölcsön nagy gazdasági segítséget nyújt a magyar dolgozó népnek és tőlünk függ a kapott kölcsön felhasználásának módja, annak eredménye és nem utolsó­sorban az, hogy a kapott kölcsönnel tudjuk-e biztosítani a magyar dolgozó népnek az igazi életszínvonal emelkedését, jólétét, boldogságát, békéjét. A magyar dolgozó nép még a régi kapitalista világban is, mint legjobb munkásnak volt elismerve az egész világon. Most Magyarország a dolgozó nép hazája és most meg kell mutatnia a Szovjetuniónak és az egész világ dolgozó népének ,hogy a kapott kölcsönt úgy használjuk fel, hogy az a magyar nép boldogulását biztosítani tudja. ...z ...r. Az ezredik házasságkötés Nagyon szerény és egyszerű de szorgalmas és jó munkaerő Babay Irén a szekszárdi tanács anyakönyvi hivatalának vezetője. Olyan ember ő, aki magáról nem igen szeret be­szélni, de annál többet beszél mun­kájáról. — Szép és felemelő érzés fiatal párok boldogabb perceiben gyönyör_ ködni — mondotta. Babay Irén 1941-ben, mint kise­gítő munkaerő került a szekszárdi anyakönyvi hivatalba. — Álmodni sem mertem akkor, ilyen szép pozí­cióról, sőt, akkor, amikor hivatal­főnököm látta, hogy tanulok és nagy érdeklődéssel figyelem az egyes munkameneteket, meg i$ mondta. „Kár az erőlködésért, magából úgy­sem lesz ebben az életben anya­könyvvezető.” Valóban, a felszabadulás előtt egy nő nem is gondolhatott arra, hogy ilyen felelősségteljes munkakörbe kerülhessen, még akkor sem, ha erre megvolt a képessége. Ez akkor ■pplt. A szorgalmas tanulás azonban nem volt hiábavaló, mert Babay Irén 1950 óta, mint hivatalvezető dolgozik. íme maga az élet bizo­nyítja be, hogy nálunk nemcsak szólam a női egyenjogúság. — Emlékszem arra, amikor az első házasságkötést vezettem le, nem kis lámpalázzal. Körülbelül én is úgy érzem magam, mint azok a fiatalok, akik előttem áll­tak, azzal az elhatározással ,hogy egymáshoz kössék sorsukat. Azóta évek teltek el és az elmúlt év de­cemberében jubiláltam. Ugyanis december 22-én adtam össze az ez­redik fiatal párt, Nagy Andor és Rákics Olga pedagógusokat. — Az idei farsangban is elég nagy volt a „forgalom” 41 fiatal párt adtam össze. Előreláthatóan húsvétra is sokan fognak háza­sodni. Ezt persze csak következtetés­ként mondhatom, ugyanis a 1953-as anyakönyvi törvény szerint meg­szűnt a házassági hirdetés. Az­előtt három hétig hirdetni kellett a házasulandókat a tanács, illetve a községházán. Ha valaki azonnal akart házasságot kötni, kérni kel­lett a hirdetés alóli felmentést. — Természetesen a kérelemre 20 Ft-os okmánybélyeget kellett ra­gasztani. Ezenkívül az engedély kiadása is pénzbe került. Jó, hogy eltűnt az a régi elavult módszer, melynek semmi gyakorlati haszna nem volt, esetleg a bürokráciát növelte és munkatöbbletet jelen­tett a, hivatali dolgozók számára. A beszélgetést többször félbe kellett szakítani, mert állandóan jöttek az anyakönyvvezetőhöz az ügyfelek. Ki gyermekszülést je­lentett be, kinek születési anya­könyvi kivonatra volt szüksége. — Babay Irén nagy lelkiismeretes­séggel végzi munkáját, melyért ugyan külön elismerést nem vár, de azért — mint mondja —: „Jól esett volna ha az ezredik házasság kötésnél a hivatal vezetősége mél­tatta volna néhány szóval munká­mat. Úgy gondolom ,ami késik, az nem múlik s mindenesetre büszke vagyok arra, hogy szülővárosom­ban én lehettem egyszerű szürke ember létemre az első női anya­könyvvezető.” Április 14-én indul a Tolna megyei Népújság GYERMEK SZÉPSÉGVERSENYE Pályázni lehet 1—6 éves korú gyermekek fényképével, (lehetőleg levelező-lap nagyságú). Hátoldalon tüntessük fel a gyermek nevét és lakhelyét. Valamennyi képet a NÉPUJSÁG-ban leközlűnk. Áz olvasók döntik el a verseny sorsát: Szavazni úgy kell, hogy a Népújságból kivágjuk annak a gyermeknek a fényképét, amelyet legszebbnek tar­tunk, s azt beküldjük a Szerkesztőség címére. ÉRTÉKES DÍJAK ! Csak azért, mert orosz tanár vagyok... Délután, a kicsiny tanári szobá­ban csak ketten vagyunk, . Joachim Györggyel, az iskola orosz tanárá­val. Ahogy a halkszavú, csendes fia­talember beszél, az ellenforradalom Várdombon is felszínre jutó brutali­tása elvenedik fel. — Tavaly ősszel végeztem el az egyetemet — mondja. — Orosz sza­kos tanárként kerültem a várdombi általános iskolába. A gyerekek sze­rették az orosz nyelvet. Tanultak szorgalmasan. Nagyon kedveltem ezt a kis falut és lakóit. Az ellen- forradalom kirobbanása váratlanul ért. Az addig meghúzódó, lappangó ellenforradalmi elemek itt is munká­hoz láttak. Gyakori volt a részeg ember ezekben a napokban. Úgy látszik, örömükben ittak. A gyere­keket meg egyesek arra beszélték rá, hogy elégessék az orosz köny­vüket. Egyszer bementem a szövetkezeti italboltba. Az italbolt csaposának fiát még az egyetemről ismerem. Egy könyvet ígért az apja nekem. Amikor a söntéses átadta a könyvet, részeges hang süvöltött felém az egyik sarokból — „Ahá, az orosz tanár. Maga Oroszországból jött ugyebár, azért, hogy itt oroszra ta­nítsa a gyermekeket.’’ Nem ismer­tem az embert, aki elém botorkált. Valahol a közeli állami gazdaságban dolgozik. A nevét még most sem tudom, de úgy hallottam, hogy az utóbbi időben letartóztatták, mivel az ellenforradalom egyik szervezője volt Várdombon. A szavak, amiket velem szemben használt, nem bir- nák el a nyomdafestéket. Részeg társaság röhögött az egyik asztal­nál a kijelentésein. Mikor kiléptem az utcára, utánam jöttek. Akkor már nem volt egyedül az előbbi táma­dóm. Ütni kezdtek ... Nem volt pártfunkcionárius, még- csak párttag sem. Politikával nem 'foglalkozott. Egyetlen bűne csak az volt az ellenforradalmárok szemé­ben, hogy mint nyelvtanár, az orosz nyelvet tanította.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents