Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-07 / 82. szám
1951. ÁPRILIS 1. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Elmélkedés a futballról Ez egy szörnyű dolog. Nem is tudom, hogyan találhatott fel ilyet az emberiség. Mert, hogy feltalálta, az biztos, mert van, létezik, mint valami népbetegség, azzal a különbséggel, hogy ezt ráadásul még csak nem is írta senki. Sőt, anyagilag támogatják. és így „szaporodik’1. Azt még valahogyan megérti az ember, hogy a nézőknek van belőle valami haszna, nekik nyújt valami élvezetet, mert jót nevetnek, amikor a bírót megverik, vagy legalábbis meg zavarják. Ezenkívül élvezni lehet azt a sok bokarugdosást, bukfence- zést, meg mikor a játékosok „röp- gyűlést“ tartanak, hogy eldöntsék, les volt, vagy nem les, szabálytalan volt a szerelés, vagy nem szabálytalan, és amikor a bíró ki akarja állítani a röpgyűlés „előadóját“, az cinikusan a szemébe nevet, hogy „apukám, ahhoz még nőhetsz.“ Szóval mindez olyan élvezet", hogy megéri érte még bőrig ázni is. De képzeljük el annak a 22 embernek a helyzetét, akik majdnem két órán keresztül össze-vissza futkosnak a pályán. Csöpög róluk a verejték, mint nyáron az aratókról, mert any nyit futnak, amennyit csak bírnak. De, hogy miért, azt senki sem tudja. Csak látja az ember, hogy gurul a labda és még öten is futnak utána egymást löködve, mert mindegyik elsőnek szeretné elérni. És amikor elérné, nem kapja fel és nem szalad el vele, mint azt várná az ember, hanem — belerúg egy nagyot és akkor meg a másik négy, vagy öt szalad utána. Megértené az ember, ha •egypár jó csizma szaladna és azután futnának versenyezve, mert abból legalább lenne valami haszna otthon a családnak. Ha pedig valaki úgynevezett luftot rúg, annak meg egészen elképesztő a következménye. Nem elég, hogy szegény futballistának majdnem elrepül a lába és úgy megfájdul, hogy alig tud szegény ráállni, ráadásul a nézők soraiból különböző jelzőkkel illetik. Pedig ilyenkor az volna a lovagias, ha a tömeg odarohanna hozzá és részvétét fejezné ki fájdalma iránt és nem pedig üvöl teni, hogy „Te két ballábas! miért nem bélyeggyűjtéssel foglalkozol, ott majd nem sántulnál meg.’1 Különösen nem szabad ilyenkor a szüleit és a fel és lemenő rokonságát emlegetni, mert hát nekik nem sok közük van ehhez a lufthoz. És ami talán a legérdekesebb, újabban már nem is csak lábbal, hanem fejjel is (sőt, ha a bíró nem látja kézzel is) játszák a futballt. Ez egyenesen borzasztó és az emberiség roppant könnyelműségére vall. Mert tegyük fel, ha valaki luftot rúg és ezért megsántul a lábára, az idővel még meggyógyulhat, ha szorgalmasan rakja rá a vizesruhát, de ha mondjuk, valaki luftot fejel és megsántul a fejére (pontosabban az agyára), az többet sosem lesz rendes még, ha vizesruhát rak rá. akkor sem. Mindettől függetlenül a fejeléshez igen nagy bátorság kell. Ha mint szürke nézők beállnánk a pályára játszani, nem tudom mernénk-e fejelni. Én egyszer beálltam, de amikor megláttam, hogy rohamosan közeledik a labda a fejem felé, hirtelen arra gondoltam, hogy mi lenne, ha az a labda nem labda lenne hanem valami más — és elugrottam előle. A kollégám ellenben azt mond ta. hogy legyen aminek lenni kell és odatartotta a buksiját. Lett is... hanyatt lökte. Azóta sem láttam futballozni. Már-már arra is gondoltam, hogy talán megfizetik ezeket a futballistákat és azért képesek olyan kitartóan és mindenre elszántan szaladni, rúgni, lökni,. vágni, stb. Mert, ha mondjuk a normakönyvben meg van szabva, hogy egy rúgás 2 forint, egy föllökés 3 forint, egy fejelés 5 forint, egy les-letagadás 6 forint, góllal egybekötve pedig 12, egy bíróval való feleselés pedig 8 forint, akkor elképzelhető ez a nagy iram, versengés, stb De állítólag itt még nem tértek rá a teljesítménybérezésre, sőt, nem is tudni, hogy léte- zik-e egyáltalában valami bérezés. Mesélik, hogy az egyik lakást kapott, a másik állást azért, hogy rúgja a bőrt, a harmadikat előléptették, noha nem ért a mesterségéhez semmit, a negyediknek pedig mindent elnéznek a hivatalában, de ezt csak mesélik. Semmi tárgyi bizonyíték nincs és ha van is nem tudunk róla, ezért ezzel ne is igyekezzünk magunknak megmagyarázni az okot. A lényeg az, hogy rúgják a bőrt, szaladnak utána, berúgják még a kapuba is és ilyenkor a tömeg egy része tombol örömében a másik része pedig — lest reklamál. Boda Ferenc Eltéptem az autómat A Lottó sorsolás előtt egy hétig ■valóságos tudományos kutatómunkát folytattam* hogy kiválogathassam azt az öt számot, melyekkel biztosan nyerni fogok a Lottó játékban. Kockát vetettem számokat húztam ki a kalapomból összeadtam, ki vontam a rokonaim évszámát. Böngésztem az álmos-könyveket és még a csillagokat is megkérdeztem, hogy megtudhassam a bűvös nyerőszámokat. Fáradozásaim eredményeképpen csütörtökön délelőtt reszkető kézzel írtam be az X-et a rózsaszín Lottó-szelvénykére és az utolsó percben bedobtam a legközelebbi Lottó-ládába. Egyetlen számot sem találtam el. Dühösen kattintottam le a rádiót és felpaprikázva billentettem oldalba a lábam mellett doromboló macskát, mintha ő lett volna oka sikertelen fáradozásaimnak. Aztán fogtam a Lottó-szelvény igazoló részét és precízen négy részre szakítottam, majd az ágy alá vágtam. S mint aki jó munkát végzett, nyugovóra tértem. Napok, hetek múltak el. S minden héten újabb sorsolás, de én többet nem játszottam, mert nem akartam újabb csalódásoknak kitenni magam. Egy nap kezembe került az újság. „Megtartották a Lottó jutalom- sorsolását“ — írta. Érdeklődve böngésztem végig a kihúzott sorozatszámokat. Szemem megakadt egy számon s úgy éreztem, mintha fejbevágtak volna. „Személyautót nyert — írta a lap — az első héten eladott szelvények közül a 001021-es számú szelvény tulajdonosa.“ Hiszen ez az én számom! Személyautót nyertem! — kiáltottam fel ujjongva. Nyertem? — de hisz’ én eltéptem és kidobtam a szelvényt, mert nem volt találatom. Mint az őrült, ugrottam fel az asztaltól. Hajadonfőtt, kiskabátban rohantam el a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságra. — Én nyertem a személyautót — mondtam az illetékes tisztviselőnek. — Gratulálok! hangzott a válasz* Örülök a szerencséjének. — Hol vehetem át az autómat? — Tessék elfáradni a Lottó Áruházba. De lenne szíves előbb megmutatni az igazolószelvényt? Hebegva, dadogva válaszoltam. — Izé... sajnos én azt összetéptem ... kidobtam a szemétbe ... de becsület szavamra ... biz isten ... enyém volt az a szám ... A tisztviselő finoman és kétkedőén mosolygott, majd karját széttárta. — Uram, ezt bárki mondhatja, mi a bizonyíték? Szédelegve támolyogtam az utcára s még ott is magamon éreztem a tisztviselő gúnyos mosolyát. Az utcán az emberek összesúgtak a hátam mögött, mustrálgattak s egy mama újjal mutatva rám ezt mondta kislányának: — Nézd, ez az a bolond bácsi, aki összetépte az autóját. Izzadva és kimerültén ébredtem fel. Négykézláb másztam az ágy alá és örömtől ragyogó arccal halásztam ki a megbántott Lottó-szelvényt. Aztán óvatos, finom mozdulatokkal összeragasztottam és bezártam az íróasztalom fiókjába. Hátha autót nyerek vele az áprilisi jutalomsorsoláson! A legifjabb nemzedék „tudományos fejlődéséért44 Mert ugyebár feltétlenül fontos a 2—3—4—5 stb. éves kisgyerekeket is elvinni egy komoly műsoros estre. Ma már ott tartunk, hogy az ilyen nemcsak a felnőttek egy részének a kiváltsága ,hanem megadatott a gyermekeknek is a művelődés joga, csillapíthatják tudományszomjukat és pótolhatják ,amitől évtizedekig el voltak „szigetelve’’, mert kinőnek a pelenkákból és még nem láttak ilyet. Hát nem szép dolog, amikor már ezeket a pelenkás apróságokat is ott látjuk a felnőttek sorában egy komoly mű. soros esten? Nincs is szíve annak az apának, aki például ne gyönyörködne ezekben a kis nebulókban és ne repesne a szíve ,amikor már hosz. szú idő óta némán figyeli a szónokot és egyszer csak megszólal a második sorból egy ilyen kis pelenkás: i —■ Ez az a kampós orrú bácsi, akivel tegnap ijesztgetni akartál? — s letagadhatatlanui a szónokra mutat. A papa természetesen megmagyarázza, hogy szó sincs róla, de ha nem lesz csendben, akkor nem hoz a húsvéti nyuszi semmit stb. Időközben elkezdődik a műsor és a Bánk bán-ból énekel egy művésznő. Zongoraszám következik. Egy nebuló mindjárt ott terem a művész mellett és lesi minden mozdulatát. A kis pelenkás pedig megszólal kisded hangján. — Bácsi kérem, ne segítsek ütni, te már elfáradtál? Körülbelül ezzel egyidőben a másik pelenkás hangos sírásba kezd: — Anyukám, vedd elő a bilit, mert... Nem bírom tovább. Az anya először oda sem figyel, mert nagyon leköti a művész zenéje, de aztán magyarázni kezdi, hogy kislányom tudhatod, hogy ilyen helyre nem hozunk bilit, meg itt jó kislánynak kell lenni stb. Szóval nélkülözhetetlenek ilyen helyen a pelenkások. Képzeljünk el csak egy slágert is gyermeksírás nélkül, hátha még operáról van szó. Nem is lehet, a fő dolog pedig az, hogy mire elsőbe mennek, ismerjék Bach, Bartók, Schiller stb. műveit mert különben, hogy tanulják meg az abc-t? Nevessünk PÉTERRE VÉLEMÉNYE — Nos, Péterke, mi a neve egy olyan embernek, aki csak beszél, beszél, de senki sem hallgat rá, mert senkit sem érdekel, amit mond? — Tanító a neve, tanító úr. CSAK KONKRÉTEN — Pincér, hozzon nekem néhány szelet sonkát. — Örömmel, uram . . . — Inkább mustárral. . . VAJON TÉNYLEG ÍGY VAN? Egy ismert karikaturista azt állítja, hogy a szibériai kutyák a világ leggyorsabb kutyái. — Hogy-hogy? — Borzalmasan messzire állnak egymástól a fák. OLCSÓBBAN A rendkívül fösvény L. báró le akarta magát festetni Max Lieber- taiann festővel. Liebermann borsos árat kért és a báró alkudozni próbált. — Na, jó — mondta Liebermann. — Annyiért is lefestem, de akkor hasonlítani fog a kép .. . SÉRTŐDÖTTSÉG — El sem megy az unokája lakodalmába? — Nem én. Ha a keresztelőjére nem hívott meg, most sem megyek. NÉMI IGAZSÁG VAN BENNE Max Regler zeneszerzőnek sok harcába került, inig végre elismerték tehetségét. Regler azonban nem vesztette el önbizalmát. Szavajárása volt: „A disznót és a művészt csak halála után becsülik“. MIBŐL ÁLL? Albert Bessermann, a hírneves színművész mondta egyszer: „Az egész színművészet csak any- nyiból áll, hogy megakadályozzuk az embereket abban, hogy az Előadás alatt köhögjenek.“ CHAPLIN ÉS A BÜSZKE HÖLGY Egy hölgynek, aki ugyanolyan kövér volt, mint amilyen büszke, leesett a kézitáskája. Charlie Chaplin odaugrott és udvariasan felemelte. A hölgy alig hogy megbiccentette tokáját. — 0, bocsánat, — suttogta Chaplin. — ön egy méltatlanra pazarolja ridegségét. HÁZASSÁG — És most cseréljetek gyűrűt — — Tisztelendő úr — dadogja nagy zavartan a vőlegény — nem elég, ha csak zálogcédulát cserélünk? SZOLIDARITÁS — Miért akarja tulajdonképpen a papagájt visszaadni? Nincs ennek semmi baja az ég-világon. — Azt tudom, de ha veszekszünk a férjemmel, mindig vele tart. SAJNOS, NINCS — Kérem, fel szeretném próbálni ezt a ruhát, a kirakatban. Van erre lehetőség? — kérdi egy hölgy. — Sajnos, nincs, asszonyom, legfeljebb az egyik fülkében. CSAK TELFONÁLÁSRA Stockholm külvárosában több telefonfülkén a következő felírás látható: „Ez a fülke csak telefonálásra, nem pedig csókolózásra való“. NYOMÓS ÉRV A férj: — Szivecském, születésnapodra ezzel a csodás nercbundával ajándékozlak meg. A feleség: — De hiszen autót Ígértél. A férj: — Az igaz, csakhogy autóból még mindig nem lehet kapni utánzatot. MARIKA SZÓTFOGADOTT — Kislányom, nem szabad mindent kibeszélni, ami a családban történik. A családi ügyekről általában nem illik idegeneknek beszélni — oktatja Marikát a mamája. Amikor este hazajön a mama, kislánya ezzel fogadja: — Szót fogadtam anyukám. Itt volt a doktor bácsi és megkérdezte, hogy hol vagy. Megmondtam neki, hogy ilyenekről nem illik beszélni. BOLYGÓJA VÁLOGATJA Egy férfi és egy nő a Marsba érkezik. Ok az elsők, akiknek alkalmuk van megismerkedni e különös világgal. Találkoznak a különös formájú Mars-lakókkal, s persze a legváltozatosabb kérdésekkel ostromolják egymást. — Hogyan gondoskodnak utódokról? —• kérdezik a Földről érkezettek. — Nagyon egyszerűen — felel egy Mars-lakó. Zacskót vett elő, tartalmát egy nagy pohárba szórja, sűrű folyadékot önt rá, az egészet összerázza, meghinti valamilyen porral, megint összerázza és íme, a különös coctailból lassan egy kis Mars-lakó feje bontakozik ki. A két Föld-lakó megdöbbenten néz egymásra. — És önök hogyan gondoskodnak utódokról? — kérdezik a Mars-lakók. A földi emberpár zavarba jön, de a vendéglátók unszolására végül is bemutatják. A Mars-lakók harsány kacagásba törnek ki. — Mi van ebben nevetséges? — tiltakozik a földi férfi. A Mars-lakók hahotázva magyarázzák : — Higyjék el, a nevetés nem önöknek szól. Azt találtuk mulatságosnak, hogy nálunk pont így készül az autó . . . KITETT MAGÁÉRT Egy falu asszonyai elhatározták, hogy Mindenszentek alkalmából a templomkertben bűnbánatuk jeléül annyi szál gyertyát égetnek el, ahányszor megcsalták a férjüket. A pap természetesen ott állt a kert bejáratánál, amikor a feleségek hordták a gyertyákat. Az egyik egyet vitt, a másik ötöt, hatot és így tovább. A legváltozatosabb, mennyiségű gyertyákat szállították a feleségek. Volt olyan is, aki egy egész öllel vitt. Egy asszony pedig egy egész kubikostalicska gyertyát tolt. A pap ránéz, de csak ennyit mond: — Hm, hm. Az asszony közömbösen válaszol neki: —- Mi az, hogy hm. Még kétszer fordulok... Április 14-én indul a Tolna megyei Népújság GYERMEK SZÉPSÉGVERSENYE Pályázni lehet 1—6 éves korú gyermekek fényképével, (lehetőleg levelező-lap nagyságú). Hátoldalon tüntessük fel a gyermek nevét és lakhelyét. Valamennyi képet a NÉPUJSÁG-ban leközlünk. Az olvasók döntik el a verseny sorsát: Szavazni úgy kelt, hogy a Népújságból kivágjuk annak a gyermeknek a fényképét, amelyet legszebbnek tartunk, s azt beküldjük a Szerkesztőség címére. ÉRTÉKES DIJAK !
