Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-06 / 81. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÉJSAG 1957 ÁPRILIS 6. Nagymányoki Bányász—Bálaszéki Vasút 7:1 (4:1) Nagvmányok, 800 néző. Vezette: Sutyor. Mindkét csapat idegesen játszik az első percekben. Bátaszék hosszú labdákkal, a hazai csapat rövid adogatás, sál próbálkozik. A gyors bátaszékiek támadásokat vezettek, míg a mázaiak igyekeztek lassítani a játékot, A kezdetben tehát szoros eredmény, nehéz küzdelemre volt kilátás. A kezdeti iram fokozatosan lanyhult és a kezdeményezést a hazaiak ragadták magúkhoz. A 17. percben Takács 7 méterről megszerzi az első gólt. 1:0. Ezután egymásután vezetik támadásaikat és a 25. percben Trischler szép góljával 2:0 lesz az eredmény. A 30. percben Horváth szándékosan Wéber után rúg, amiért a játékvezető kiállítja. Ezután a hazaiak még nagyobb erőbedobással játszanak és a 33. percben Trischler, majd két perc múlva Takács góljával már 4:0 a mérkőzés állása. A vendégcsapat szórványosan bár, de veszélyesen támad., Hartmann 11-est vét. Bátaszék Toronyi révén értékesíti azt. 4:1. A II. félidőben Nagymányok lép fel újból támadólag és a 47. percben Trischler védhetetlen góljával 5:l-re alakul az eredmény. Bátaszék most erősen védekezik, a hazaiak pedig rossz felfogásba a belső játékot erőltetik. A mérkőzés utolsó 10 percében újra magára talál a hazai csatársor és Wéber^ gólhelyzetben felvágták, 11-es. A büntetőt Tóth értékesítette. A 86. percben Molnár egyéni játékkal megszerezte a mérkőzés utolsó gólját. 7:1. Bírálat: A gólarány ellenére a báta- széki csapat jó benyomást keltett, mert kezdettől az utolsó percig jól küzdött ®s ha nem történik kiállítás, úgy szorosabb lehetett volna az ered. mény. A nagymányokiak időnként ellenállhatatlanok voltak, de hosszabb időn át meddő volt játékuk. Sutyor játékvezető kitűnően vezette a mérkőzést. M. Ötödik a szekszárdi gimn. női kosárlabda csapata Kedden és szerdán folytatták az országos középiskolás bajnokság döntő mérkőzéseit. A megyéd képviselő szekszárdi Garay gimnázium női csa. pata az Alkotmány utcai tanítóképző legyőzése után több mérkőzést már nem nyert meg és így az 5. helyen végzett. Bp. Fazekas gimnázium—Szekszárdi Gamy gimn. 56:41 (27:17). Vezette: Vel-key és Matits dr. A második félidőben volt valamivel szorosabb a küzdelem ,de ekkor sem fért kétség a budapesti lányok győzelméhez. Legjobb dobók: Müller 18, Pin. tér 13. VÉGEREDMÉNY: 1. Békési gimnázium 9 pont, 2. Diósgyőri Kilián gimnázium 9 pont, 3. Bp. Fazekas gimnázium 8 pont, 4. Bp. Apácai Csere gimnázium 8 pont, 5. Szekszárdi Garay gimnázium 6 pont, 6. Alkotmány utcai tanítóképző 5 p. Itt a kosárlabda NB II. csoportbeosztása Az Országos Kosárlabda Szövetség elkészítette az NB II. csoportbeosztását. A Szekszárdi S. C. férfi csapata a déli, női együttese pedig a Közép csoportba került. Érdekessége a beosztásnak az is, hogy figyelembevették a Dombóvári Vasutas Sport Kör kérését is és így Tolna megyét két együttes is képviseli az NB II- ben. A férfiak és a nők csoportjainak beosztását az alábbiakban ismertetjük: Férfiak: 1. Pécsi Pedagógiai Főiskola, 2. Pécsi Traktor, 3. Pécsi E. A. C. 4. .Pécsi Postás, 5. Bajai Posztó, 6. Dombóvári V. S. E. 7. Kaposvár, 8. Nagykanizsa, 9. Zalaegerszeg, 10. Bp. Hm. Petőfi, 11. Budapesti Vasutas II., 12. Szekszárdi S. C. Érdekességként említjük meg, hogy a Budapesti V. S. C-ben egy egész sereg volt szekszárdi játékos játszik. így például Gyulay, Fertőszegi, Romvári. Vesztergombi. Nők: 1. Bajai Építők, 2. Bajai Vasút. 3. Pécsi Meteor, 4. Kecskeméti MÁV, 5. Kecskeméti A. C. 6. Dombóvári V. S. E. 7. Székesfehérvári Vasas, 8. Budapesti MÄVAG, 9. Budapesti FÜSZÉRT, 10. Budapesti Magyar Pamut, 11. Budapesti Ganz Villany, 12. Szekszárdi S. C. A Szekszárdi S. C. együttese értesülésünk szerint április 14-én Domb- óvárott játssza majd első bajnoki mérkőzését. A sorsolását ezúttal még nem ismertetjük, mert tudomásunk szerint a sorsolás módosítás alatt áll. Mindkét csoport komoly játékerőt képvisel és így a kosarasokra is komoly feladat hárul ahhoz, hogy a megye és a megyeszékhely kosárlabdasportját méltóan képviselhessék. Megváltoiott a bonyhádi járási labdarúgóbajnokság sorsolása Északi csoport: Apr. 7. Aparhant—Tevel. Kéty—Zomba, Závod—Nagyvejke. Apr. 14. Tevel—Závod, Nagyvejke— Kéty, Zomba—Aparhant. Apr. 21. Zomba—Tevel, Aparhant— Nagyvejke, Kéty—Závod. Apr. 28. Tevel—Kéty, Závod—Aparhant, Nagyvejke—Zomba. Május 5. Nagyvejke—Tevel. Zomba— Závod, Aparhant—Kéty. Déli csoport: Apr. 7. Izmény—Majos. Nagymányok II—Cikó, Bonyhád II—Nagymányoki Vá- járiskola. Apr. 14. Majos—Vájáriskola, Cikó— Bonyhád II., Izmény—Nagymányok II. Apr. 21. Nagymányok II—Majos, Bonyhád II—Izmény, Vájáriskola—Cikó. Apr. 28. Bonyhád II—Majós, Vájáriskola—Nagymányok II., Cikó—Izmény. Május 5. 'Majos—Cikó, Izmény—Vájáriskola, Nagymányok II—Bonyhád II. Szekszárdi SC II.—Bölcske 11:0 (5:0) II. osztályú mérkőzés Szekszárdon SZSC II.: Bencze — Klézli, Diöfásf, Bosnyák — Simon, Baka — Lacz, Bá- tori, Benács, Ribling, Schlarb. Bölcske: Kiss — Szőke, Simon, Szé- nási — Bubori, Bénák — Tóth, Kern, Kiss, Dukai, Udvari. A vendégcsapat csak az első negyedórában bírja feltartóztatni a jó játékerőt képviselő hazai együttest. A 15., 18. és a 17. percben Benács lő, illetve fejel gólokat (3:0). A 20. percben Bátori sarokrúgásából születk a gól (4:0). A 40. percben a kapus kiejti a labdát és Benács közelről a há'óba küldi (5:0). Az ellenfél csatárai ritkán jutnak szóhoz, de a 16-osig nem jutnak el. A hazai védelem játszi könyedséggel tisztázza a vérszegény támadásokat. A II. félidőben Schlarb nyitja meg a gólok sorozatát, majd 16 méterről Diófási Úzép fejese köt ki a hálóban (7:0). A nyolcadik gólt Benács lövi 20 méteres szabadrúgásból. majd Bosnyák lesz eredményes (9:0). A 10. és 11-ik gólt Lacz lövi. A bölcskei_együttes nem tudta próbára tenni a hazai együttest. SPORTTUDÓSÍTÓIMKHOZ! Kérjük tudósítóinkat, hogy a vasárnapi NB. III-as osztályozó mérkőzésekről az eredményközlést vasárnap este fél 7—fél 8 között közöljék a 20—10-es telefonszámon. A mérkőzés részletes leírását levélben kérjük. KOSÁRLABDA Szekszárdi SC II.—Bátaszéki VSK 57:50 (26:21) Bátaszék. Vezette: Kardos. A kerületi bajnokságokra készülődő két csapat mérkőzése szoros küzdelmet hozott. Az első félidőben a vendégcsapat 5 pontos vezetésre tett szert s a még szorosabbá vált II. félidei küzdelemben ezt az előnyt már csak egyetlen ponttal sikerült megtoldaniok. Legjobb dobók: Cza- kó 18, Visontai 16, illetve Schmidt 24. A játékvezető Keszthelyi Bélát az I. félidő 7. percében feleselésért kinyitotta. ÖKÖLVÍVÁS Szekszárdi SC—Simontornyai BTC 10:8 A Szekszárdi SC ökölvívó szakosztálya vasárnap Simontomyára látogatott el, ahol bemutató mérkőzést vívtak a simontornyai BTC ökölvívóival. A simontornyai ökölvívók bemutatkozását nagy érdeklődés előzte meg, s mintegy 400-an szorongtak a kultúr- ház nagytermében. . Egyes mérkőzések eredményei (előlállók az SBTC versenyzői): Juhász—Takács. — Győz Juhász. 2:0. Liptai—Sörös. Sörös képzettebb vívásával megérdemelten győz, 2:2. — Csorik—Andi. Két egyforma képességű öklöző, az eredmény döntetlen, 3:3. Torizs—Hercig. A szekszárdi öklöző erőfölénnyel győz 5:3. Tóth— Steib. Először Tóth a kezdeményező és jobb is ellenfelénél, de később Steib magára talál és nyeri a mérkőzést, 6:4. Horváth—Budai. A nagyobb erőnléttel és technikai tudással rendelkező Budai megérdemelten győz, 8:4. Kovács—Szarka. Kovácsnak egy jólsikerült ütéssel sikerült kiütni Szarkát, 8:6. Búzás—Kálmán. A si- montornyai versenyzőnek ezúttal meg kell hajolni az okosan szurkáló és na gyobb tudással rendelkező Kálmán előtt, 10:6. Barocsai—Kossá. Barocsai lerohanja ellenfelét és végülis megérdemelten győz, 10:8. SZ. GY. LABDARÚGÁS Sióagárd — Medina 0:0 (0:0) Barátságos úttörő labdarúgó mérkő- I minden gólszerzési igyekezetét csírájá- zés. A vendégek csatársora ötleteseb- Iban fojtott el. Jók: Tóth, Topánka, ill, ben játszott, viszont a hazai védelem ! Küruc.z és Barsi. Sióagárd—Tolna II. 2:2 (1:2) Sióagárd. Vezette: Nagy. Járási bajnoki labdarúgó mérkőzés. A tetsze:őseb- ben játszó vendégek irányítják az első félidőben a játékot. Egy jobboldali támadás után úgy születik meg az első gól, hogy Németh lövése Katus lábán iránytváltoztatva jut a hazai kapuba, öngól (1:0). Az öngól megzavarja a hazaiakat és Németh lövése ismét betalál a sióagárdiak hálójába (0:2). A két gól nem töri le a hazaiakat és a 40. percben szép támadás után Molnár III. közelről értékesíti Simon átadását (1:2). Szünet után nagy iramban folytatódik a játék. Sióagárd támad többet és ennek eredményeképpen Molnár III. átadásit Balázs közelről a hálóba juttatja a 65. percben (2:2). Ezután nagy küzdelem folyik a félidő végéig a győztes gólért, de az eredményen már egyik együttes sem tud változtatni. A döntetlen megfelel a játék képének, bár a hazaiak valamivel többet támadtak és egy kis szerencsével megszerezhették volna a győzelmet is. Kitűntek: Grénusz és Katus, illetve Bien és Németh. Véméndi SK Stedresi SC 5:0 (3:0) Véménd: Rácz — Czibi, Veszelics, Cso- báth I. — Honti, Antal — Csobáth II., Bereczki, Csizmadia. Falus, Háhn. Szedres: Técsy — Gaál, Szontág II., Szontág I. — Fehér, Nagy — Postás, Kovács, Acsádl, Tóth, Peremenszki. A hazai csapat kezd és az első percben Szontág II. szögletre ment, amelyet Bereczki a hálóba fejel (1:0). A gól után tovább támad a hazái csapat. Ä vendégek alig jutnak el a félpályán. A 15. percben sikerül Peremenszkinek ki- ugrani. de lövése kanu fölé száll. A 35. percben Csobáth II. lő gólt (2:0). A 44. percben Szontágh II. becsúszását a játékvezető szabálytalannak ítéli, a 11-est Bereczki értékesíti (3:0). Továbbra is a véméndi csapat támad. A II. félidő eleién Csobáth I., majd a 21. percben Csizmadia lesz eredményes (5:0). Bírálat: A mérkőzésen megmutatkozott a véméndi csapat nagy játéktudása, I ők uralták a mezőnyt. Éppen ezért ' sportszerűtlen volt, hogy a nagy gólarány érdekében sokszor átlépték a snortszerüség határát és komoly sérüléseket okoztak. Jók: Szontág I.. Szontág II., illetve Bereczki, Csobáth II., Háhn Iker László VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Labdarúgás. Megyei bajnokok tornája: Székes- fehérvár—Kaposvár, Pécsbányate- lep—Szombathely, Zalaegerszeg— Veszprém, Mosonmagyaróvár— Szekszárd. Osztályozó az NB III-ba jutásért: Nyugati csoport. Bátaszék—Máza, Dombóvári Iparosok—Simontornya, Nagymányok—Dombóvári Vasút. Keleti csoport: Szekszárdi Építők— Dunaföldvár, Bonyhád—Tolna, Paks szabad lesz. II. osztályú bajnokság. Nyugati csoport. Döbrököz—Ozora Kurd— Tamási, Hőgyész—Regöly,' Csibrált —Kisdorog, Gyünk—Irygszemcse. Keleti csoport: Szekszárdi S. C.— Kölesd, Véménd—Nagydorog. Fadd —Kajdacs, Váralja—Szedres. Bölcske—Öcsény. Ökölvívás Szekszárd, délelőtt 10 óra: Szekszárdi S. C.—Baranyaszentlőrinc. Kosárlabda. A Szekszárdi S. C. vasárnapi műsora még nem alakult ki. Április 14-én azonban már megkezdődnek az NB. II küzdelmei. Atlétika. A Bátaszéki Vasutas S. K. 2# versenyzője az országos vasutas mezei bajnokságokon vesz részt. Erre való tekintettel a Szekszárdra kiírt mezei verseny későbbi időpontra marad. Dunapentelei SC—Paksi Kinizsi 4:2 (3:0) Paks, 500 néző. Vezette: Peresztegi Dunapentele: Lennert — Takács, Ull- mann, Nagymáté — Ladányi, Bédi — Cserepes. Burján, Krasznai, Fejes, Hegedűs. Paks: Rapp — Horváth, Hausmann, Sztanó — Fetter, Pál — Hlrczi, Jerkó, Hermann, Nemes, Babay. Az NB I. várományosa: Dunapentele, a sérült Kőhalmi kivételével, teljes csa- Datával állt fel. A hazai csapatból Dar- nai és Somodi is hiányzott. A hazaiak nagy lendülettel kezdenek és a 3. percben Babav fejese a felső kapufáról pattan vissza a mezőnybe. (Szép fejes volt, megérdemelte, hogy gól legyen. Pár perc múlva a vendégcsapat ragadja magához a kezdeményezést és kisebb megszakításokkal az egész mérkőzés ideje alatt megtartja. Az 5. percben már Rappnak nyílik alkalma bemutatni tudását. A 15. percben váratlan gólhoz |ut a vendégcsapat. Egy beadást Hauz- mann mellé lő, a saját kapujába juttat (1:0). Három perc múlva Krasznai szép adogatás után megszerzi a második gólt, amely a kapufa mellett vágódik a hálóba (2:0). Két perc múlva Hegedűs a kiiutó Rapp felett ügyes megoldással a „pipába” emeli a labdát (3:0). A pen- teleiek különösen balszárnyuk révén gyönyörű támadásokat vezetnek. A hazaiak gyenge támadásait a védelem könnyedén hárítja. Közben Rappnak többször kell beavatkozni és bizony jó érzékének köszönhető, hogy nem kap gólt. A 40. percben szép akció után Krasznai lövését Rapp kapu fölé öklözi. A félidő utolsó percében helycserés támadás után Rappnak kell menteni. A II. félidő elején Babav kerül ordító helyzetbe, de gyenge lövése nem iut át a gólvonalon, mert Hennert elcsípi. Ebben az időszakban Paks támad, de jól zár a vendégvédelem. A nyolcadik percben sarokrúgást harcol ki a hazai csapat, de a beküldött labdát Fetter mellé lövi. A 10. percben Fejes nyoicméteres éles lövését jó érzékkel öklözi ki. A 16. percben lábról lábra száll a labda, végülis Krasznai fejezi be az akciót (4:0). A vendégcsapat már enged az iramból, de a. hazaiak továbbra is igykeznek és időnként szép megmozdulásokat. ötletes megoldásokat látni tőlük. A 30. percben Fetter megszerzi a hazaiak első gólját (4:1). A 37. percben egymásután két sarokrúgáshoz is jutnak a hazaiak, majd Nemes lövése száll el a sarok mellett. A mérkőzés utolsó percében a II. félidőben beállt Wolf II. ügyes megoldással beállítja a végeredményt (4;2). Jók: Ullmann, Hegedűs. Fejes, illetve Rapp, Fetter, Hermann, Nemes. APRÓHÍRDETÉSEK ÁLLÁS ALKALMAZÁS A Komlói Szénbányászati Tröszt felvesz férfi segédmunkásokat földalatti munkára. Olcsó, jó étkezés, ingyenes szállás, munkaruha, lábbeli. 40 mázsa szén. Jelentkezz a tanácsnál. Vidékre normál mozigépészeket, akik vizsgával rendelkeznek, valamint Szekszárdra keskeny kör zeti mozihoz ugyancsak vizsgázott mozigépészt felvesz a Tolna megyei Moziüzemi Vállalat. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Szekszárd, Garay tér 4. Szakképzett, bedolgozó varrónőket., fehérnemű- készítőket, állandó munkára felveszünk. Szekszárdi Szabó KTSZ. Szakképzett, legalább 3Szőrtelenítse lábát Barévi önálló boltvezetői gya korlattal rendelkező fűszer és vegyi szakmában tártas boltvezetőt keresünk azonnali belépésre. Nagydorog és Vidéke Földművesszövetkezet, — Nagydorog. KÜLÖNFÉLE Eladó 1 db 250 köbcentis NSU motorkerékpár, kitűnő állapotban, 12 ezer forintért Kajdacs, Komáromi Dániel 7. elmén. Keresek 2 és 3 éves leánygyermekeim mel'é gondozónőt, aki kisebb házimunka végzését is válalja. Kisfazekas Pál, Bonyhád, Perczel Mól út 14. szám. Villanyszerelési és javítási munkákat vállalok. Támer Ferenc villanyszerelő mester. Szekszárd, Jókai u. 21. bienkrémmel, arcát Bar- bienporral. Bőre percek alatt bársonysima. Egészségére ártalmatlan. Tégelyei 7.20. Zsíros, mitle- szeres arcra arcvíz, érzékeny, száraz arcbőrre vi- taminos zsíroskrém. Fehérítő. szeplőkre alapozó púderkrém, bőrtápláló vi- taminos arckrémek megrendelhetők dr. Rabinek Aladár vegyészmérnöknél, Székesfehérvár, — Piac tér 53. Szekszárd Rövidvölgyben két ház földdel. eladó. Szekszárd. Rövidvölgy. Türy és With. Idős házaspárt, vagy magánost eltartásra vállalok Cím: Szekszárd, Hirdetőben. Stabil állóhengeres ..Lange" 10 HP benzinmotor eladó. Illyés József, Szek- szárd-Csatár, Hirdetésfelvétel a Kiadóhivatalban Szekszárd, Mártirok-tere 15—17 Hirdetési díjszabás : Apróhirdetés hétköznap szavanként 1 forint, vasárnap 2 forint, az első szó duplának számít. Szövegoldali kereteshirdetés hasábonként, milliméterenként 2.50 forint vasárnap 3 forint. A fentieken kivül közlünk kívánságra kishirdetést (keretes apró), gyászjelentést, filmhirdetést, vállalati, ügyvédi, orvosi közleményeket, stb. Vidékiek a hirdetés szövegét és az értejaró díjat postán is beküldhetik a kiadóhivatalhoz. j" MOZI GARAY FILMSZÍNHÁZ Április 4-től 6-ig: AZ ÉN FELELŐSSÉGEMRE Derűs román filmvígjáték, két szerelmes párról. PÉNZT ÄRNYITÄS: Vasár- és ünnepnap délelőtt 9-től 12-ig, és délután 2 órától. HÉTKÖZNAP: Délelőtt fél 11 órától déli 12 óráig, délután pedig 4 órától. ELŐADÁSOK KEZDETE: Hétköznap: negyed 6 és negyed 8, vasárnap: 3, 5 és 7 órakor. Vasárnapokon délelőtt 10—12 óráig ugyanaz a műsor, mint délután! Gyakorlóit gyors- és gépírót keresünk azonnali belépésre. Fizetés havi 900 forint. Pénzügyi vonalon gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés személyesen, vagy írásban a Bonyhádi Cipőgyár főkönyvelőségén Dózsa György úf 6 szám TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10. 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 2Í-21