Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)
1957-03-13 / 61. szám
1957. MÁRCIUS 13. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 ff Neve és műve is, élni fog századokon át!“ 1957 március 14 — Kari Marx halálának 74. évfordulója Az emberiség történelme Kari Marxra, mint a munkásosztály kimagasló vezérére és tudósára emlékezik. A proletáriátus az elmúlt évszázad 30—40-es éveiben a legfejlettebb európai országokban nyílt harcot indított a burzsoázia ellen. Marx általánosította e harc tapasztalatait és a társadalomfejlődés törvényeinek feltárásával, újabb fegyvert adott a munkásosztály kezébe. A kiváló tudós bebizonyította, hogy az embereknek* enniök és öltözködniük kell, mielőtt „történelmet csinálnak“. Marx minden emberi tevékenység alapjává az anyagi termelést tette. Rámutatott arra, hogy a kapitalista társadalom osztályeEentéteinek fejlődése elkerülhetetlenül a proletár forradalomhoz, a munkásosztály politikai hatalmának kialakításához és a kommunista társadalom felépítéséhez vezet. Feltárta az akkori kapitalizmus alaptörvényeit és a szocializmust elsőnek emelte ki az utópiából ós tudománnyá változtatta. Marx azonban nemcsak eszmei fegyvert adott a proletáriátus kezébe. Vezetése alatt szervezték meg a munkásosztály első harci, politikai szervezeteit, amelyek a szocialista elméletet egyesítették a munkásmozgalommal. Ilyen szervezet volt például a Kommunisták Szövetsége (1847—1852) és az első Inter- nacionálé (1864—1876). A kiváló tudós nemcsak született gondolkodó, hanem a tömegek igazi vezetője is volt. Munkájának alapját az új világnézet legfőbb követelménye, az elmélet és a gyakorlat egysége képezte. Miközben új filozófiát, politikai gazdaságtant, kommunista tudományt alkotott, sohasem távolodott el az élettől. Kutatásainál mindig figyelembe vette kora kiemelkedő társadalom- és természettudományi vívmányait. Köré tömörültek olyan kiemelkedő munkásvezetők, mint például W. Wolff, J. Weydemeyer, W. Liebknecht, A. Bebel és P. Lafargue. Tudományos munkáival soha nem látott forradalmat idézett elő a filozófia, a politikai gazdaságtan és a történelem világában. A dialektikus materializmus módszerével forradalmasította az egyetemes világtudományt. Értéktöbblet elméletével leleplezte a kapitalista társadalom fejlődésének mechanizmusát. Marx és Engels barátsága nemcsak egyedülállóan őszinte emberi kapcsolatot, hanem példás munkaközösségi is jelentett. Marx — a tudós, a politikus és az ember — halhatatlan művein keresztül kerül közel hozzánk, amelyek joggal viselik alkotójuk nevét. A marxizmus az osztályharc, a forradalom, a proletárdiktatúra, a kommunizmus tudománya. Legfőbb tanításai a proletárdiktatúráról szólnak és ennek elismerése különbözteti meg az igazi proletár forradalmárt a szociáldemokrata fecsegőktől, akik csak álmodozni szerelnek a kommunizmus szépségeiről. Marx eszméi a proletárdiktatúráról „A gothai program kritikája“ című műA szovjet orvosok tapasztalataiból A kivetített agy Szovjet tudósok új módszert dolgoztak ki az agy bielektromos áramú kutatására. M. N. Livanov fiziológus profesz- szor, V. M. Ananjev mérnökkel együtt megszerkesztette az elektroencephlalosz- kóp nevű módszert, amely lehetővé teszi az agy mozgásának tanulmányozását — kivetítés útján. A beteget különlegesen hangszigetelt szobában helyezik el, amelyet minden elektromos behatástól védenek. A beteg fejére 50 elektródából álló sapkát tesznek. A szomszéd helyiségben az elektro- .encephaloszkóp ernyőjén megjelenik az agy sejtmozaikjának képe. Ha az illető nyugodtan ül és nem gondolkodik, az ernyőn megjelenő pontok fényereje egyforma. Ha azonban például két számot szoroz össze, abban a pillanatban az ernyőn határozott elváltozások észlelhetők: egyes pontok fényereje növekszik, a többieké pedig elhalványul, vagy teljesen Füldünk lakosságának száma évente körülbelül 40 millióval növekszik Földünkön jelenleg közel hárommil- liárd ember él. A legtöbb ember, közel másfél milliárd, Ázsiában él, 400 millió Európában, 360 millió Amerikában, 210 millió Afrikában és 15 millió az óceáni szigeteken: A három legnagyobb népességű ország: Kína 600 millió lakossal, India 380 millió lakossal és a Szovjetunió közel 220 millió lakossal. A Föld lakosságának száma évente körülbe'ül 40 millióval növekszik. elmosódik. Az agyféltekéken sajátságos foltok jelennek meg, amelyek jelzik, hogy az ember gondolkodik, az agy dolgozik. A berendezés segítségével könnyen megállapíthatjuk az agytumorok helyét. Livanov professzor nemrégiben házinyu- lakkal végzett kísérleteket. A nyúlok szilárd agykérge alá borsószem nagyságú parafinrészecskét helyezett el, vagy mesterséges agylumort okozott. A kísérleti állatot elektroencephaloszkópikus módszerrel vizsgálta. Az ernyőn qzemmellát- ható agysejt-elváltozást észlelt. A mesterséges daganat felett elhelyezkedő pontocskák nem változtatták meg fényerejüket, de a kissé távolabb levő pontok már sokkal fényesebben világítottak. Az agy egészséges részén az agysejt-elhelyezke- dés — vagyis a pontok fényereje — normális volt. Ha az emberi agyban tumor keletkezel t, a daganat közvetlen közelében erősen csökken a bielektromos aktivitás, távolabb pedig szakadatlanul, de lassabban játszódik le az a folyamat. Az elektroencephaloszkópikus vizsgálatok eredményeit teljes egészében igazolták a más módszerekkel végrehajtott kutatások. Az új módszerrel bővült az agydaganat elleni harc orvosi fegyvertára. vében öltenek testet: „A kapitalista és a kommunista társadalom között van egy időszak, amelyben az első forradalmi úton a másodikká alakul át. Ennek megfelel egy politikai átmeneti időszak is, amelynek az állama nem lehet egyéb, mint a proletáriátus forradalmi diktatúrája“. Lenin a fenti alapvető eszméket továbbfejlesztve, hangsúlyozza, hogy a proletáriátus diktatúrája az elnyomók ellen irányul és a legteljesebb demokráciát nyújtja a dolgozóknak. Minden országot óva intett attól — s itt Marx mondására: a marxizmus nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala — emlékezünk —, hogy sablonosán lemásolják az orosz tapasztalatot. „Kétségtelen, hogy a mi orosz taktikánk részletes lemásolása a magyar forradalom sajátságos viszonyai közt, nagy hiba lenne, s ettől a hibától óva intem . . .“ — írta Lenin 1919. március 23-án Kún Bélának. Sajnos, később az MDP vezetői nem vették figyelembe a lenini előrelátást. Marx csupán egy olyan próbálkozást élt meg, amely során proletárdiktatúra jött lére, a Párizsi Komműn napjait. A komműn bukásának alapvető okát abban látta, hogy a proletáriátus nem gyakorolt erélyes diktatúrát és a forradalom ellenségei iránt hihetetlen nagylelkűséget tanúsított. A kiváló kommunista tudós már nem lehetett tanúja a proletárforradalom győzelmének. Életében azonban a munkásmozgalom nagyszerű sikerekkel büszkélkedett, de 1849-ben és 1871-ben vereségeket is szenvedett. Marx a vereségek ellenére is, utolsó leheletéig kitartott történelmi optimizmusa és mély meggyőződése mellett, hogy eszméi „előbb vagy utóbb a proletáriátus uralmához vezetnek az egész világon“. Marx a kommunizmusért vívót harcot minden nép ügyének tartotta s ezért ha lározottan síkraszállt a burzsoá-naoiona- lizmus ellen, a munkásosztály nemzetközi szolidaritásáért, a proletár internacionalizmusért, Marx és Engels „A Kommunista Kiáltvány“ című művükben egységbe hívták a proletáriátust. „Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik Cserébe egy egész világot nyerhetnek. Világ proletárjai egyesüljetek!“ A két világhírű kommunista tudós szakadatlanul hangsúlyozta a nemzetek önrendelkezési jogának fontosságát és „a nemzeti függetlenséget mindenféle inter- nacionális együttműködés alapjának” tartotta. Hangsúlyozták, hogy „interna- cionális együttműködés csak egyenlők között lehetséges“. E szellem hatja át a szovjet kormány elmúlt év október 30-án kiadott nyilatkozatát a szovjet—magyar kapcsolatokról. E nyilatkozat valameny- nyi szocialista állam támogatására talált. Marx halálától egy egész korszak választ el minket. Ma már csaknem egy- milliárd ember valósította meg országában a proletárdiktatúra egyik-másik formáját és építi a szocialista, a kommunista társadalmat. Marx eszméi átalakították a világot. S ma Engels bölcs szavaira emlékezünk, amelyekkel 74 évvel ezelőtt búcsúztatta barátját: „Neve és műve is, élni fog századokon át!“ r Az Eszakaflcmfi-óceán temetője A Halifaxból induló • hajók fedélzetéről csak a legderűsebb napokban lehet észrevenni egy keskeny homoksávot a látóhatáron. Sauble- szigete ez a homoksáv és Uj-Skócia partjaitól 150 mérföldre fekszik. A tengerészek Sauble-szigetet az Észak atlanti óceán temetőjének nevezik. Parti zátonyain százszámra pusztulnak el a hajók. A szigetnél a múlt század katasztrófái során körülbelül 10 ezren vesztették életüket. REPÜLŐ HOMOK Az öreg tengerészek, akiknek Sauble-sziget partjainál sikerült el- kerülnick a hajótörést, azt mesélik, hogy a zátony homokja a kaméleonra emlékeztet. ÁUítólag a homok (mindig olyanra változtatja színét,: mint az óceán, s a megtévesztett kapitányok a biztos pusztulás felé vezetik hajóikat... Sauble vándorsziget. Nyugati oldalát az óceán kimossa, s a sziget lassankint eltűnik a víz alatt. A másik oldalon azonban, a szelek és a hullámok hatására, új homokdombok rakódnak le. így tehát a sziget évi 230 méteres átlagsebességgel halad kelet felé. 1766 óta 42 kilométert „tett meg“. A kanadai hatóságok már ötször áthelyezték a sziget nyugati partján lévő világítótornyot. A sziget méretei is változnak: ma 3.5 kilométerrel hosszabb mint a XIX. század végén volt. A legutóbbi adatok szerint a sziget hossza 44 kilométer, szélessége viszont alig 3.8 kilométer. 505 HAJŐTŐRÉS A szigetet Halifax felől megközelítve a vízből és a homokból kimeredő árbócrudakat és hajóroncsokat látunk. A sziget 1947-ben végzett utolsó áldozatával, a „Menchaseta“ nevű hajóval. Nemrég a hullámok kimosták a homokból a 75 évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt egyik amerikai vitorlás roncsait. Eddig a hajó sorsa ismeretlen volt. Egyszer a szigeten XVI. századbeli tárgyakat találtak: hajótöredékeket, edényeket, egy brit zászló széttépett darabjait I. Erzsébet korabeli pénzeket. A roncs alatt emberi csontok feküdtek. Megbízható adatok alapján a sziget közelében 505 hajó pusztult el. S mennyi ismeretlen áldozatot rejt még magában a víz és a homok! Egyszer egy szörnyű viharban elpusztult hajóról egy ember úszott a szigetre. Nagy nehezen eljutott a mentőállomás ajtajáig, de amikor már a küszöbön állott, s szólni akart, hirtelen holtan esett össze, így hát nem is sikerült megállapítani, hogy ki volt. Voltak azonban olyan esetek is, amikor ez a borzalmas hírű sziget nem elpusztította, hanem megmentette az emberi életet. Néhány évvel ezelőtt az óceán 3 francia tengerészt sodort egy kis csónakon a szigetre. Tizenegy napot töltöttek a nyílt tengeren^ ivóvíz és élelem nélkül. A sziget lett a mentsváruk. A SZIGET LAKÓI A múlt század közepétől kezdve a régebben lakatlan Sauble-szigeten különleges mentőszolgálat működik. Jelenleg húszán látják el a mentőállomással, a két világítótoronnyal és a rádióállomással kapcsolatos teendőket. A sziget lakói gazdag gyűjteményt állítottak össze a parton talált tárgyakból. Azt állítják, hogy a homok és a partmenti sekély víz egész kincsesházat rejt, amelynek értéke meghaladja a 2 millió dollárt. * A tengeren már messziről látható a világítótorony, amely figyelmezteti a hajósokat: „Kerüljétek el a Sauble-szigetet, az Északatlanti óceán temetőjét.“ TUDJA-E, HOGY . . . Tokió lakossága 1957 január 1-én 8310 174 fő volt.? A japán főváros lakossága évente 240 173 fővel szaporodik. * ... a nyugati világ olajhiányán egyedül a Standard Oil Company of New Yersey társaság 100 millió dollár különnyereséget vág zsebre? * ... a Délafrikai Unióban hetedik hete tart a négerek közlekedési bojkottja, amelyet a faji megkülönböztetés ‘miatt határoztak el? A bojkott kezdetétől mostanáig 8000 személyt ítéltek el a tiltakozó mozgalomban való részvétel miatt. * .. . Chilében évente 195 000 gyermek születik, akik közül azonban 35 000 még egyéves kora előtt meghal? * . .. o bonni véderőminisztérium dr. Götze nevű miniszteri tanácsosát beválasztották a Messerschmidt-kon- szern ellenőrző tanácsába? llymódon — akárcsak a hitleri időkben — a bonni véderőminisztériumnak „közvetlen” kapcsolata van a nyugatnémetországi repülőgépiparral.-rvs» Mentőcsóncskok — üvegből Csehszlovákiában már hosszabb ideje üvegből készítik a mentőcsónakokat. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az üvegcsónakok sok szempontból előnyösebbek az eddigi fa-, illetve bádogcsónakoknál. Az üvegcsónak súlya mindössze 240 kilogramm, vagyis egynegyede a bádogcsónak súlyának, ezenkívül 2000 kilogramm súlyú szállítmány továbbítására is alkalmas. Rendkívül könnyen siklik a vizen, tartósabb és olcsóbb, mint az eddigi csónakok. Legnagyobb előnye, hogy nem merül a víz alá. Lakk, mint termaméter Sanghájban olyan lakkot állítanak elő, amely védi a gépeket a nagy' hőségtől. A rendes körülmények között vörös színű lakk 65 Celsius-fok feletti hőmérséklet esetén ibolyaszínűvé változik. A lakk ilymódon jelzi a gépekre káros hőmérsékletemelkedést. A lakk a hőmérséklet csökkenése után ismét visszanyeri eredeti színét. •s* st* Megyeszerte helyreállítják az ellenforradalmi események alatt lerombolt szovjet hősi emlékműveket. Képünk a dombóvári iejmetőben készült, ahol a község dolgozói megkoszorúzták az újjáépített/ emlékművet