Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-10 / 59. szám

1957. MÁRCIUS 1«. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG AZ IGAZI PETŐFI VASÁRNAPI LEVÉL Az ellenforradalom 1956-ban is hű maradt régi hagyományaihoz. Az ellenforradalmárok leverték a vö­rös csillagot, elégették a munkásmozgalom jelvényét a vörös zászlót, nemzeti hősöket — akik a nemzetközi ha. ladásért, és hazánk felvirágoztatásáért harcoltak — meghamisították és saját elődjüknek nevezték, tgy tettek többek között Petőfivel is. Mindenütt az ő ver­seit szavalták az ellenforradalmárok, s Petőfi, a nagy magyar szabadsághős lángoló szavait igyekeztek felhasz­nálni arra, hogy a tömeget gyilkolásra^ rablásra, foszto­gatásra serkentsék, s időközben ők a saját pecsenyé­jüket sütögetve visszaállítsák a királyságot (Habsbur­gokat vágj’ Horthyt akarták ismét a magyar nép nya­kára ültetni), azt szerették volna, ha visszaáll a nagy- birtokosok, a mágnások világa. Sokan már soviniszta uszításba kezdtek. Petőfinek nincs semmi köze a múlt évi ellenforradalomhoz. . Nem, Petőfi soha nem akart mágnás világot, soha nem akarta, hogy elnyomók ül­jenek a magyar nép nyakán, de azt sem akarta, hogy a magyar nyomjon el más népeket. Nézzük meg egy kicsit közelebbről a kérdést, és azonnal minden erőlködés, magyarázkodás nélkül tisz­tázódik minden lelepleződnek az ellenforradalom „hősei.“ Már az ellenforradalom kezdetén hamarosan elő­térbe kerültek a fegyveres bandák igazi szervezői, az ellenforradalom sugalmazói: a tőkések, nagybirtoko­sok. a grófok és hercegek. Mindszenti, aki Isten híré­nek vallja magát, úgy beszélt, hogy a megbukott rend­szer helyet- eg>' újat kell létrehozni, amely biztosítja az egyház régi uralmát, visszaadja neki a régi birto­kait, vagyonát. Persze ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy vissza kell adni a földet azoknak a földbirtoko­soknak, akiktől a kommunisták által vezetett és végre­hajtott földosztás során elvették. De említsünk meg megyei példát is: Pakson Klein Antal közismert föld- birtokos, Gerienben Szuprics földbirtokos jelentkezett, hogy visszavegye a parasztok ősi jussát. Bonyhádon is hasonló volt a helyzet. Ilyenek érdekeiért soha nem emelt szót Petőfi — bár mennyire is akarták az ellen­forradalmárok „aktualizálni“ őt. Ellenben írt Petőfi olyan verset — nem is egyet —, amelyben kiáll a sze­gény nép mellett. Csak egy példát hozunk fel a tények igazolására. S hol vette gazdád ama kincseket, Mik semmiből őt mindenné teszik? Ott, hol a héja a kis madarat, Mit szétszakít, melynek vérén hízik. A héja vígan lakomáz, S szomszéd bokornak fészkiben Madárfiúk zokognak, árván Anyjokra mely meg nem jelent Ne féljetek szegény jó emberek, Jön rátok is még boldogabb idő (Palota és kunyhó) Bfiészen más ez, mint amit az ellenforradalmárok hangoztattak, ki nyíltabban, ki burkoltabban. Pstőfi gyűlölte az urakat. t Ezer évig híztak rajtunk Az urak, Most rajtok a mi kutyáink Hízzanak! Ott egyék a kutyák őket Ebédre !... Vasvillára velők, aztán Szemétre. (A mágnásokhoz) Akiket Petőfi a szemétre dobott, azt az ellenforra- daüaárok visszahozták a magyar nép nyakára — hol itt am eszmei azonosság Petőfi és az ellenforradalmá­rok között? Ilyen nem volt, ilyen nincs és nem is lesz, ha egyszer a társadalmi haladással szegül izembe valaki. >, Az ellenforradalom idején egyesek a „megdöntött“ rendszer heij-ébo vagy a Horthy-korszak „királyságát" (az csak nevében volt királyság — király nélkül), vagy pedig Habsburg Ottó trónját akarták visszaállítani (esetleg számításba jöhetett volna Mindszenty). Azt a dinasztiát akarták a magyar nép nyakára ültetni, amely évszázadokon át gyarmatosító politikát folyta­tót* Magyarországgal szemben, azt a dinasztiát akar­ták ismét hatalomhoz juttatni, amely soha semminek sem tekintette a magyart, legfeljebb, mint alattvalót. Annak a dinasztiának sarjadékát akarták visszahozni, akinek őséről így nyilatkozott Petőfi: „Akasszátok fel a királyokat.“ A Habsburg dinasztia volt az, amely a magyar nép legjobbjait juttatta vérpadra. Az ő parancs­szavukra került vérpadra Martinovics, az ő paran­csukra jutott bitófára az 1848—49-es szabadságharc 13 vértanúja. Névtelen hősök ezrei, tízezrei sínylődtek távoli országok börtöneiben, csak azért, mert a magyar haladás ügyéért emeltek szót. Ezt a dinasztiát gyű­lölte Petőfi — s 1956-ban az ellenforradalmárok, akik Petőfi utódainak vallották magukat, ezt a dinasztiát akarták visszaállítani régi jogaiba. Lehet, hogy az ellenforradalom urai, eszmei elő­készítői és szervezői ezekről a versekről elfeledkeztek, vagy talán a „jótékony“ feledés homályába akarták süllyeszteni. Van már egyébként is nekik bőven tapasz­talatuk a történelem hamisításában. Meddig tart nekik valamit eredeti lényéből kiforgatni, meghamisítani? Petőfit meghamisították 25 éven keresztül, s most 1956-ban ott folytatták, ahol 1945-ben kénytelenek voltak abbahagyni. Az ellenforradalom ugyancsak nagy előszeretettel hangoztatta, hogy az utcára lépő ifjúság legjelesebb képviselője a márciusi ifjak hagyományainak. Március örökségének ok az igazi képviselői. Valóban igaz az, hogy sok fiatalról el lehet mondani, hogy a márciusi eszmék örökösei. Ezek az ifjak a „respublika" hívei, akik készek a nép érdekeiért harcolni, hogy soha többé ne legyen mágnások és földbirtokosok, a királyok ha­zája Magyarország. Ezek az ifjak készek harcolni a „királyság“ hivei ellen; készek harcbamenni a szocializ­mus marxi—lenini eszméiért, akik készek szívvel, lé­lekkel a nemzetközi haladásért és ezzel együtt hazank haladásáért harcolni a proletárinternacionalizmus szel­lemében, akik készek megvédeni a vörös zászlót, ame­lyet olyannyira szeretett Petőfi is. Ez az ifjúság joggal nevezi magát a márciusi eszmék őrzőjének, örökösé­nek. De mi címen nevezték magukat Petőfi utódainak azok, akik leszaggatták és megtaposták a vörös zászlót? Petőfi egészen másként ír arról a zászlóról amit ..kö­vetői“ 1956-ban meggyaláztak. Ha majd minden rabszolga-nép Jármát megúnva síkra lép, Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval „Világszabadság!" Ezt harsogják el kelettől nyugatig, S a zsarnokság velük megütközik: Ott essem el én, A harc mezején, n*.t. folyjon az ifjúi vér ki szívembül, S hv. ajkam örömteli végszava zendül, I-ladd nyelje el azt az acéli zörej, A trombita hangja, az ágyú dörej. S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra. (Egy gondolat bánt engerr.ot.) Mennyivel mások ezek a szavak: pirosló arccal, ' piros zászlók alatt menni a világszabadságért, s ha kell, elesni a csatatéren a szent eszmékért mint az, amit 1956 októberében, novemberében tettek az ellen- forradalmárok. Máglyát raktak a szabadság zászlajának és elégették, amely alatt Petőfi örömteli végszava zen- dült. Ledöntötték a szovjet emlékművekkel együtt az 1843-as hősi forradalom és szabadságharc emlékmű­veit is s ezzel le is leplezték magukat, levették maguk­ról az álarcot: semmi, de semmi közük a márciusi if­jakhoz. Soha nem vállaltak közösséget a márciusi ifjak a hazaárulókkal, az urak támogatóival, a reakcióval. Petőfi eszméi egybe estek a társadalmi haladás múlt századbeli eszméivel, követelményeivel. Petőfi, századának nagy fia volt. Harcolt a jobbágyfelszabadí­tásért, hazánk függetlenségéért, az elmaradottság fel­számolásáért. Nálánál talán senki nem gyűlölte jobban a zsarnokot, az elnyomót. Százriyolc év múltán ezeket a szent eszméket az ellenforradalmárok egészen inás tartalommal töltötték meg: szovjetellenes uszítás, a nyugati demokrácia dicsőítése soviniszta, nacionalista uszítás, és ki tudná felsorolni mindazt, amit ennek ürügyén tettek. A nagy magyar költő, aki gyűlölte a cári elnyomó csapiatokat és a Habsburgokat, éppen olyan lelkesedés­sel üdvözölte az orosz csapatok egy részének átállását a magyar szabadságharc oldalára, mint amilyen lelke­sedéssel szólt például a székelyek harci sikereiről. Er­ről persze „elfeledkeztek1“ az ellenforradalmárok. Az c-üenforradalmárok meghamisították Petőfi szabadságszeretetét is, s 1956-ban a következőképpen nyilatkoztak: „Petőfi és mi is a szabadságért harco­lunk ...“ Petőfi valóban szabadságot akart, független Magyarországért harcolt. De az ellenforradalmárok egészen más malomban őröltek. A „szabadság“’ han­goztatásával azt akarták elérni hogy hazánk szakírson a szocialista országokkal és lépjen szövetségre a ka­pitalista, imperialista államokkal. Nem rajtuk múlott, hogy céljaik nem valósultak meg. Hazánk független állam (de nem „semleges“), önállóan dönt kül- és bel­politikai kérdésekben, önállóin határozza meg csele­kedeteit. Lehet, hogy éppen ezért nem tetszik néhány tízezer fasisztának, tőkésnek. Petőfi az utókortól nem azt kérte, hogy gyalázzák meg azokat az eszméket, amelyekért ő és az egész magyar nép harcolt, s amelyért oly sokan áldozták életüket is, hanem arra hogy folytassák a harcot. Ugy-e, ugy-e kis fiam, ha majdan Én a sorbul kiöregedem. Iparkodni fogsz túltenni rajtam, Vagy betöltőd legalább a helyem? (Fiam születésére) Erre kérte saját fiát és fián keresztül az egész utókort. Egészen más ez a Petőfi, mint amivé a nép ellen­ségei. a fasizmus hívei, hercegek és bárók, földbirto­kosok és milliós vagyonnal rendelkező ipari tőkések szálláscsinálói szerették volna tenni. Petőfi a dolgozó népé s azt tőle soha senki semmiféle demagógiával el nem veheti. A magyar nép megvalósítja Petőfi álmát: a gazdasági hibák felszámolásával lehetővé teszi, hogy Kánaán legyen e hon. Tudjuk még nincs itt az ígéret­nek földje, sokat, nagyon sokat kell még tenni, de nem lehetetlen dolog elérni, megvalósítani az egykori ál­mot. De az, aki ez álom megvalósítását gátolja, sztrájkra uszít, azonos azzal, akikeket Petőfi hamis próféta jelzővel bélyegez meg. Az említett néhány példa is bizonyítja: Petőfi nem azonos azzal, amit az ellenforradalom szeretett volna belőle faragni. Március 15-én nem az ellenforra­dalom által meghamisított, hanem az igazi, harcos, a haladásért küzdő Petőfit és márciusi ifjúságot ünne­peljük K. Balog János ► Kedves Fiatal Barátom! Ne haragudjon, a napokban sétája közben akaratlanul kihallgattam barátjával folytatott beszélgetésüket. Különösen akkor lettem figyelmes, amikor néhányszor a „ha” szócska ütötte meg a fülemet. Különben körül nézett, meglátott engem, erre elvörösödött és elhallgatott. Megismert. Elngedje meg nekem, hogy minden harag nélkül, ez nem alaptermé­szetem, beszélgetéseikre a nagy nyilvánosság előtt adjam meg a választ. .. .ha az októberi ellenforradalmi napokban nem lett volna Magyar- országon a Szovjetunió katonai segítsége, az még véresebb áldozatot kö­vetelt volna a magyar munkásosztálytól, a földnélküli parasztságtól. A bosszúra éhes söpredék, lepénzelt brigantik sáros csizmái proletárvérben fiirödtek volna. Az ellenforradalmi brigantik győzelmét 1919-ben a bőrünkön éreztük a Tanácsköztársaság után Szekszárdon is, amikor a mi becsületes elv- társainkat az akasztófa alá vitték a megyei pártbizottság helyén lévő eperfák alá. Többi elvtársaink is sokat szenvedtek. Kik sortüzet kaptak és a vasút töltése mellett haltak meg, kik a börtönökben, internálótábo­rokban szenvedtek esztendőkön át. Sajnos, akkor a Szovjetunió a fiatal Magyar Tanácsköztársaságnak nem tudott katonai segítséget adni, s a dicső 1919-es forradalomnak el kellett buknia, hogy helyet adjon a vér gőzös ellenforradalomnak. — A burzsoá brigantik ki is tombolták magukat a magyar dolgozó népen. A magyar proletariátus huszonöt éven át szenvedte a burzsoá elnyomatást. Nemcsak a dicső Magyar Tanácsköztársaság bukott e\ 1919-ben sú­lyos véráldozat mellett. Súlyos károkat okozott ez a nemzetközi prole­tárizmusnak is. Utat nyitott a fasizmusnak, amely a hitleri fenevadakat szabadjára engedte. Elindította a második világháború apokalipszisét, mely a hullahegyek ezreit hozta. Ezt, kedves fiatal barátom, maga sem akarhatta, csak nem gondolt arra, hogy ez is bekövetkezhetik. Egész fiatal kora óta ismerem. Isme­rem szüleit, sőt, nagyapját is, aki életével fizetett az 1919-es időkért, miután a munkások ezreivel, ahonnét származott, a Horthy-pribékek bör­töneiben sínylődött. Lehet, hogy pillanatnyilag elfelejtkezett ezekről a fájó sebekről, de én soha. Amikor van egy kis időm, lemegyek az alsóvárosi temetőbe a mártírok sírjához, kegyelettel adózom hős poraiknak, akik életüket ál­dozták a mi jobb, boldogabb jövőnkért. Egyszer tegye ezt meg fiatal ba­rátom é: akkor másként fogja nézni a magyar dolgozó nép jövőjét. Gondolkozzék Fiatal BarátomÚjra bekövetkezhetett volna az 1919-es vérgőzös állapot, a bosszú a munkásosztályon! Nem hiszem, hogy azt kívánja. Ne haragudjon, hogy pár sorommal zavartam. Jó szívvel írtam és fogadja tőlem jóindulattal. Egy régi panasz nyomában Szekszárdon is, mint az ország bár­melyik részép sok igazságtalanság érte' a dolgozó parasztokat, az el­múlt évek helytelen politikája nyomán. Még 1953-ban történt, hogy S. L. hétholdas szekszárdi dolgozó paraszt házához tartozó 72 négyszögöles ker­tet a TÜZÉP kiigényelte. S. L. annak, idején fellebbezéssel élt a kisajátí­tás ellen, kérését az 1953. március 27-én kelt véghatározattal elutasí­tották. „A véghatározat ellen mivel azt a legfelsőbb illetékes hatóság i3 jóvá- hagj’ta és a műszaki szakértők is megállapították a döntés helyességé“, további jogorvoslatnak helye nincs.” így mit volt mit tenni, S. bácsi­nak bele kellett törődnie abba, hogy kertjét amely évente 1000—1500 fo­rint jövedelmet hozott, bérbeadja a TÜZÉP-nek. (Megjegyezzük még azt, hogy az egyesség akkor úgy szólt: a TÜZÉP a kertet fel nem töltheti és az esetleges átadásnál köteles a ker­tet használható állapotba hozni.) Négy éven keresztül használta a TÜZÉP a kertet, amelyért évente 720 forint bérletet fizetett. 1956-ban, amikor még a Béri Balogh Adám utcai TÜZÉP-telep megszűnt, S. bá­csi visszakapta kertjét, amelyet 30— 40 centiméteres szénporral és tégla- törmelékkel töltöttek fel. Ezenkívül lebontották a kerítést is. Mondani sem keü hogy a kert ilyen állapot­ban művelésre teljesen alkalmatlan­ná vált. Az előrelátó gazda már a té­len készül a tavaszra és S. bácsi is levelet intézett a Pécsi TÜZÉP igaz­gatósághoz, melyben sürgette a her­ét adásának végleges elintézését és a kártalanítást. A kártalanítás összegét a panaszos 1500 forintban állapította meg, a kert rendbehozása és a lebon tott kerítés helyreállítása fejében. A Pécsi TÜZÉP-nél még nem dön­töttek a kártalanítás ügj’ében, de vé­leményünk megegyezik S. bácsi véle­ményével aki szerint ez az összeg nem nagy, ha figyelembevesszük a dolgozó paraszt kárát. Négy éven keresztül 720 forint bérletért nélkü­lözték a kertet, amelynek évi jöve­delme ennél jóval több volt. mert piacoztak a kertben termelt zöldség­félével. Most, hogy visszakapták a telket, fel kellett törni és kocsival el kellett hordani a szénport, íéglaiör- meléket, amely művelésre alkalmat­lanná tette a földet. Ezután 120—136 cm mélyen fel kellett forgatni, tölteni és frissen trágyázni kellett a kertet, amelyen a család már hetek óta dolgozik. Ezenkívül kocsifuvart is igénybe kellett venniük. Amikor a sérelmek orvoslásáról beszélünk, a dolgozó parasztok joggal várják el, hogy ügyükben gyorsabban intézkedjenek az illetékesek — ebben az esetben a Pécsi TÜZÉP. Mert mint S. bácsi mondja — ,amikor jogtala­nul kiigényelték, négy nap alatt in­tézkedtek sőt, véghatározatot is hoz­tak az ügy intézéséről. Most azt vár­nánk. hogy a sérelem orvoslásával is jobban igyekezzenek mert ha nem sietnek, júniusban lesz egy éve an­nak, hogj’ az ügy vajúdik. Az elmondottakhoz a magunk ré­széről csak annyit: Igaza van S. L.- nek és ha a hibák orvoslásáról van szó, gyorsan intézkedjenek az illeté­kesek, hogy a gyakorlatban is lássák a dolgozók: Valóban csökkentjük, sőt .teljes egészében felszámoljuk az életünket oly sok esetben megkese­rítő bürokráciát. Karikatúra G. B. Shawról, akinek „Hét színdarab” címmel legközkedveltebb színdarabjai lelentek meg — Gondolatok 1957 március 15-ére —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents