Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-03 / 53. szám

1195*. MÁRCIUS 3 TOLNA MEG IFI NÉPÚJSÁG Búcsú es gyártól JN' í y ehéz búcsúzni a gyártól, at­tól a helytől, ahol életünk javát töltöttük el munkában, örömben, bánatban. Különösen ne­héz elszakadni elvtársáinktól, munkatársainktól, a műhelytől, a géptől, amelyek megannyi szállal kötnek éfe jó ideig, mint visszahú­zó erők emlékeztetnek a mun­kában eltöltött évekre, a letűnt fiatalságra. A Bonyhádi Cipőgyárban 19 nyugdíjast búcsúztatnak szomba­ton este, kis családi ünnepség ke­retében. A 19 nyugdíjas közül egy- gyel, Réti Konrád elvtárssal be­szélgettünk, akinek immár 60 év terhe nyomja a vállát és aki 30 ■évet töltött el a gyárban szorgal­mas munkával. Réti bácsi — mint mondja — is­meri a gyár minden zegét-zugát, hisz szeme előtt nőtt, fejlődött. Jól ismeri a cipőgyártás különböző folyamatait is. Több műhelyben megfordult az elmúlt 30 év alatt. Az utóbbi években a sarokösztály csoportvezetője volt, innét megy nyugdíjba. S ok kedves és sok szomorú emlék fűz a gyárhoz — mondja. — Sajnos több volt az üröm. mint az öröm. — Nagyon szomorú volt az a nap például, amikor 1923-ban beállí­tottak a csendőrök és magukkal ci peltek. Ha jól emlékszem, három­hetes ifjú férj voltam akkor. Ab­ban az időben elég volt csak a szakszervezeti tagság is ahhoz, hogy az embert politikailag megbíz hatatlannak nyilvánítsák. (Réti báGsi 1922. óta szervezett munkás, szakszervezeti tag, de hűséges tag­ja volt az MKP-nek és ma is az MSZMP-nek.) —• Az első „előállítás1’ nagyon rosszul esett, később azonban már fel sem vettem. Ha valami eszükbe jutott, vagy ha május elseje követ­kezett, rendszeresen meglátogat­ta^ megjöttek értem. A másik nagy szomorúság 1947- ben érte, amikor a lánya halálhí­rét hozták az üzembe. — Volt öröm is — persze, hogy volt. Azt mondani sem kell, hogy a legnagyobb örömnapot nekem is a felszabadulás hozta. A másik örömöt, mint mondja, az elmúlt hónapokban élte át. Nagyon el volt keseredve az októberi esemé­nyek miatt és sokszor eszébe ju­tott, hogy mit kell még megérnie öreg napjaira. Most kétszeresen örül annak, hogy sikerült vissza­verni az ellenforradalmárok táma­dását. — Öröm látni azt, hogy újból erősödnek a szocializmus erői — mondotta. Ennek egyik mutatója az is, hogy az üzemben megalakult három nappal ezelőtt az MSZMP- szervezet. — Néhány nap óta időmilliomos vagyok — folytatja, és szemei mintha elhomályosultak volna. — Bár, ha megengeditek — fordult Halász József igazgató régi harcos­társa felé — ókor-ókor benézek hozzátok. tt iába nem tud elszakadni j “ teljesen a gyártól, s lát-1 szik rajta, hegy mindég érdekel-! ni fogja a gyár helyzete. Ha valami! baj fordulna elő, éppen úgy bán- j taná, mint ha még mindig ott j dolgozna. Látszik Réti bácsin, | hogy gondolatban sokat foglalko- j zik a gyárfal, bár a két kis unoka,« a Laci meg a Zsuzsika számítanak j arra, hogy a nyugdíjas nagypapa! többet foglalkozik majd velük, j mint eddig. — Akad majd egy kis munka aj ház körül, a veteményes kertben í — meg különben is jól fog esni! egy kis pihenés annyi év után, hiszi úgy tele van a lábam reumával,! mint a jó pap allelujával — pró -1 bál viccelődni, hogy palástolja el-! érzékenyültségét. — Hogy milyen megelégedett le-J szék, az attól függ, mennyi nyug-j díjat kapok, őszintén szólva — és* ezt írja is meg — nem helyeseljük! a jelenleg érvényben lévő nyug-j díjrendeletet, amely figyelmen kí­vül hagyja a felszabadulás előtti | munkában eltöltött évek számát.! Méltánytalan ez — mondotta és! mi öreg nyugdíjasok hátrányos j helyzetbe kerültünk azokkal szem- \ ben, akik mindössze 10 évet töl- j töttek el munkában és esetenként! több nyugdíjat kapnak, mint mi,| mivel az utolsó munkában eltöltött! év keresetének átalányát veszik j alapul. Ezt kellene módosítani. — Na, de most már búcsúzom« — várnak az unokák — mosolyo-J dik el. ! (P-né) ! A Szekszárdi Kenyérgyárban Magasabb bérek Jobb kenyér Lesz-e új kenyérgyár? Kicsiny, vezetékes rádió zenéje tarkítja a ventillátor búgását. A pá­rás, meleg levegő kissé szokatlan annak, aki ritkán jár sütődében. Az itt dolgozó pékipari munkások már megszokták ezt a levegőt Szellős, fehér öltönyeikben, a nyárra emlé­keztetik az embert. Nyárias, köny- nyed, vidám a hangulat is. S ezen nem is lehet csodálkozni. Van miért örülni a pékipari dolgozóknak. A •novemberi, decemberi dupla múnka- ‘díj mellett 30—35 százalékos bér­emelést hajtottak végre a szakmá­ban. Ezenkívül napc^nta egy kilo­gramm kenyeret négy darab süte­ményt kap díjmentesen minden munkás. Nyolc, hosszú idő óta itt dolgozó munkásnak tetézte az örö­mét az is, hogy két héttel ezelőtt szakvizsgát tehetett. — Remélhetjük-e, hogy ezek után jobb kenyér kerül a boltokba? — te­szem fel a kérdést a vásárlóközön­ség nevében. — Hogy a vásárlóközönség pana­szaira egyre kevesebb okot adjunk, megszigorítottuk a minőségi fegyel­met. Aki figyelmetlenségből, vagy hanyagságból sütőlapáttal el­böki, megégeti, vagy laposra süti a kenyeret, az az elfuse­rált kenyérért nem kap munka- díjat. Ezek a kenyerek szárítóba kerülnek és prézlinek lesznek felhasználva, vagy megkapja a teljesen hasznave­hetetleneket a hizlalda. Főként ezek­kel a módszerekkel tudjuk fokról - fokra javítani a minőséget — mond­ja az igazgató. Még a mesék óriásainak a keze sem tudná pótolni a dagasztógép karját, amely az egyenletesen forgó 300 lite­Kiszökött a börtönből és öngyilkos lett Dudás Tolna megyei „képviselője" Letartóztatta a rendőrség Dékány István simontomyai lakost, aki már büntetve volt lopás, verekedés és súlyos testi sértés miatt. Október 26-án jött vissza Simontornyára Bu­dapestről. Vallomása szerint 28-án lakása kapujában nézelődött, amikor megállt ott egy Wippon, amely több embert hozott, akik azt mondták ma­gukról, hogy Dudás küldöttei és bort szeretnének inni. Dékány bevezette őket saját lakásába, ott mulatoztak, s közben elmondották, hogy azért jöt­tek. hogy megszervezzék a „forradal­mat’’. Végül megbízták Dékányt a „forradalom” szervezésével, irányítá­sával. Az egyik fő feladata az volt, hogy kapcsolja ki a telefonerősítőt, amit végre is hajtott. Fegyverrel megjelent a postán és megfenyegette a telefon kezelőjét, sőt, kényszerí­tette a postán levő fegyver átadására is. Feladata volt a rendőrség lefegy­verzése is, amit megkísérelt ugyan, de nem sikerült. Körülbelül 200 fős tömeggel akarták lefegyverezni a rendőrséget, a becsületes bőrgyári dolgozók azonban védelmükre keltek. Megbízatásként kapta a tanács szét­verését és a forradalmi tanács meg­alakítását is. A tanácselnökre többek között pisztolyt fogott, agyon akarta lőni. A szovjet tankok ellen pedig a megbízatás szerint barikádokat kel­lett volna építenie. Amint látjuk tehát, még rosszindu^ latból sem lehetne megvádolni a népi demokrácia iránti hűségével, az ellen- forradalomból azonban annál aktí­vabban kivette részét. Már éppen be­fejeződött a nyomozás ügyében ami­kor egy éjszaka sikerült megszöknie a börtönből. A beépített kályhánál si­került kibontania a falat és így aztán sikerült a szökés. Azonnal megindí­tották a kutatást utána, de nem sike­rült elfogni. Csak reggel találták meg a börtöntől körülbelül 20 kilométerre egy erdőben — egy fán lógott. Fel­akasztotta magát. rés csészében a kenyértésztát dagasztja. Halk, alig hallható duruzsolással működik a szitálógép. Háromlábú ► kisütő kosarakba rakják a villany- £ nyal megvilágított kemencéből a ► kenyeret. A gárbok, ahol a frissen £ kiszedett kenyerek hülnek, lassan ► megtelnek. £ Úgy gondolja először az ember, t hogy itt minden szép simán megy. ► Ez csak a -külső látszat. A valóság £ az, hogy komoly nehézségek féke- £ zik a munkát. Hogy mik ezek? ► Elsősorban is az épület, amely- F ben az üzem el van helyezve, f rendkívül rossz állapotban van. £ Falbeomlástól is lehet tartani. £ Nagyon régi, elhasznált épület ez. ► Az egyik szárnyát, mivel már tel - ► jesen hasznavehetetlenné vált, le- £ bontották. Ahogy mondják már * többször volt kint bizottság az épü­letet megvizsgálni, s meg is állapí­tották minden alkalommal, hogy nem alkalmas erre a célra. A sütöde mégis a régi helyen maradt. Arról is szó esett, hogy majd áttelepítik az üzemet az egykori Fekete malom épületébe. Megnézték a malom épü­letét, ez sem volt alkalmas. Sok a vályog és a tömött fal benne. A vásárlók friss, ízletes, jóalakú kenyeret várnak a sütőipartól. Mi­nél megfelelőbb lesz a dolgozók asz­talára kerülő kenyér minősége, an­nál nagyobb megbecsülést érdemel­nek azok, akik a kenyeret készítik. Hajpál Tibor ísvéi iMwzíhéí Kedves Elvtárs! „Nálunk, a Simontomyai Bőrgyárban október végén is az volt a vé­lemény, hogy ide a tőkések többé be nem tehetik lábukat. Beszélgettünk akkor erről és ezzel minden munkás egyetértett. Nem is jöhettek volna vissza ide sohasem a régi tulajdonosok, egyetlen dolgozó sem akadt, aki visszakívánta volna őket.” — Ezt mondta ön többek között, amikor jel. szólalt egy szűkebbkörü értekezleten Felszólalása többi részében igaza van. Sőt, ebben is van igazság. Mármint az, hogy a munkások nem ki. vánják vissza a tőkéseket. De hogy nem is jöhettek volna vissza? — Ea már erősen vitatható. Nem akartam ott, azonnal vitatkozni. Kizárólag azért, mert újság­írói minőségben voltam ott, az újságíró dolga pedig nem az, hogy felszó­laljon, hanem véleményét a lap hasábjain mondja el. Talán szükséges ez azért is, mert esetleg másutt is lehet találkozni ilyen véleménnyel. Oldalakon keresztül lehetne idézni a marxizmus—leninizmus taní­tásait arról, hogy szocializmus nincs porletárdiktatura nélkül, proletár- diktatúra nem valósítható meg a munkásosztály egységes, marxista— leninista, tehát a kommunista pártja, e párt vezetőszerepe nélkül. De erről bizonyára sokat olvasott az elmúlt években. Inkább vessünk egy pillan­tást az akkori politikai helyzetre. Míg az ellenforradalom általános támadást indított a párt ellen, nemcsak * Rákosi—Gerő-féle vezetés ellen, hanem az egész párt ellen, tucatszám alakultak és törtettek a hatalomért (nem eredménytelenül) a régi reakciós pártok. Azok a pártok, amelyeknek szétverése után kerül­hetett csak sor nálunk a szocializmus építésének megkezdésére, a ban­kok, a gyárak (köztük a Simontomyai Bőrgyárnak is) államosítására, népi tulajdonba vételére. Azok a pártok, amelyek végsőkig védték a „magántulajdon szentségét”, a föld-birtokosok, gyárosok, banktulajdono­sok érdekeit. Hányszor és hány fórumon hangzott eV „Nem lehet a poli­tikai életben többé szerepük azoknak, akik kiszolgálták a bukott rend­szert”, tehát a szocializmust építő népi demokratikus rendszert? — Ol­vastam azokban az időkben egy új szervezet, a volt politikai elítéltek és internáltak szövetségének megalakulásáról. Ez a szervezet különleges elő. jogokat követelt mindazoknak, akik politikai bűncselekmény miatt el vol_ tak ítélve. Mindenkinek, még a volt nyilasoknak is. Kell-e bizonyítani, hogy nálunk az elmúlt években nemcsak ártatlanok kerültek börtönbe, hanem sokkal többen voltak azok, akik a munkásosztály, a parasztság ellenségei voltak? — Es lehet folytatni a sort Mindszenty „szózatával”, a GYOSZ megalakulásával, a MATEOSZ feléledésével, akiknek már nemcsak a régi teherautóikra fájt a foguk, hanem szét akarták maguk közt osztani a TEFU-telepek gépkocsiállományát. Végiglapozva az akkori újságokat, a kommunista sajtón kívül már sehol sem volt szó szocializmusról, csak ,bűnös rendszerről’, „demokrati­kus” kibontakozásról, az „ÁVH rémtetteiről” stb. A fegyveres hatalom már ténylegesen az ellenforradalom kezén volt. Olyan elemek kerültek vezetőhelyekre, akik a leghűbb kiszolgálói voltak a Horthy-rendszernek. És hogyan ítélte meg a külföld a magyarországi eseményeket? — Nyu gáton örültek a változásnak. Az imperialisták örültek. Azok, akik Horthy- tói Habsburg Ottóig, Nagy Ferenctől a Simontomyai Bőrgyár egykori tu­lajdonosáig nemcsak menedéket adtak a szocializmus összes ellenségei­nek, hanem százmilliókat fordítanak arra, hogy ezek visszakerülhessenek a hatalomba. „Nem jöhettek volna ide vissza tőkések, a munkásság nem engedte volna.’’ De miért nem tudta megakadályozni a munkásság mindazt, ami e napokban történt? — Miért nem tudott fellépni mindaz ellen, ami ténylegesen már megtörtént a tőkés rendszer visszaállítása érdekében? — A munkásosztály csak úgy tudta eddigi szocialista vívmányait is kihar­colni, hogy létrehozta egységes, forradalmi pártját, megteremtette a pro. letár diktatúrát. Elnyomta ellenségeit. Ezekben a napokban nem volt ilyen pártja a munkásosztálynak. A párt egysége — a belső bajok miatt — megszűnt, az ellenforradalom szét tudta így verni a pártot. Ezért wolt tehetetlen a munkásság. Talán megkérdezték volna a tőkések, hogy visszajöhetnek-e? A ma­gyar történelemben már egyszer előfordult, hogy a földbirtokosoktól el­vették a földet, a gyárosoktól a gyárakat. Közel negyven esztendővel ezelőtt, 1919-ben. Tizenkilenc augusztusában — az ántánt fegyveres segít­ségével — felülkerekedett az ellenforradalom. Nem rendeltek el népsza­vazást, hogy kellenek-e a földbirtokosok, tőkések. Pedig a dolgozóknak akkor sem kellettek. Azt csinálták, hogy tömegesen mészárolták le, kínoz, ták halálra, zárták börtönbe és internálótáborba azokat, akik a „legbű- nösebbek” voltak a földbirtokok, gyárak, bankok kisajátításában, a dol­gozók tulajdonába vételével a kommunistákat. Az így terrorizált, megfé­lemlített, pártjától megfosztott munkásosztály tehetetlen volt az ellenfor­radalommal szemben. Nem nehéz párhuzamot találni az ellenforradalom akkori és mostani rémtettei között. „Nyilvánvaló, a folytatása sem lett volna más. Csak a Szovjetunió — proletárszolidaritásból tett — segít, sége, a megváltozott nemzetközi helyzet mentette meg a magyar munkás- osztályt most ettől a sorstól. Le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy itt tovább építhettük volna a- szocializmust. Az ilyen illúziók legtöbb esetben jóhiszeműségből fakadnak, de ártalmasak további előrehaladásunkra, a szocializmus el­lenségeinek hsználnak, megnehezítik a munkásosztály, a dolgozók tisztán, látását. Elvtársi üdvözlettel: JANTNER JÁNOS IAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAkAAAAAAAAAAAAAAAAAAA MARI NÉNI, teljes nevén Molnár Ferencné valóban megfelel, néze­tem szerint, a címben adott meg­tiszteltetésnek. Mire alapítom ezt a megállapítást? Először is arra. hogy az 1951-ben alakult faddi Kossuth Termelőszövetkezet „bölcsőjénél” már ott állt, s utána szíve-lelke, legjobb tudása szerint résztvett a közös vagyon gyarapításában. És úgy történt ez, mint a legjobb családokban, hogy szülői hasonlat­tal éljek. A szülő, aki gyermekét dajkálgatta, felnevelte, közben meg öregedett, most már gyámolításra szorul maga is. A jó gyermek a tsz nem felejtkezik róla, a sok jót most igyekeznek szinte kamatostól vissza adni neki. így aztán a 70 éves nénike gondtalan öregségét biztosítják, immár máso­dik éve, az ötéves működés után. Egészen azért nem vonult vissza, mert amint mondja: „Segítek, amit tudok, meg aztán nem akarom el­unni magamat.’’ Ha kell zsákot fol_ A tss „mamája” toz, a tejesedényeket és ruhákat mosogatja, mindig talál valami mun kát. Világért sem akarná, hogy míg mozogni tud, ne csináljon valamit a közösségért. A HÁLÁS KÖZÖSSÉG pedig nem marad adós. A kenyérnek való gabonát 2 és fél, 3 mázsát mikor kell, megkapja. Azért mondom, hogy amikor kell, mert az 1955— 56-os évben kapott 3 mázsa búzája sem fogyott még el. — Majd pün­kösd felé kérek valamennyit, ha már elfogyott — mondja. — Kevés kell egymagámnak — teszi hozzá. Még az elmúlt hét péntekjén vág­tam egy kakast, most főzöm meg az utolját. — És valóban ízes húsleves, sült combok, mellehusa gőzölög, sis­tereg a tűzhelyen. Egy kis malackát is kapott a hoz­závaló kukoricával, s ezt jó bőven, hogy még a néhány baromfinak is jut belőle, örömmel újságolja, hogy volt olyan nap, még 20 tojás is össze jött a baromfiaktól és olyan sonkái lettek a hízónak — mutatja a két kezével — alig bírja felemelni. NEM SEMMISÉG azonban a napi félliter tej és havonta a 100 forint sem. Ez nem kis szó, ha az ember azt is tudja, hogy Mari néni több, mint harminc esztendeje él itt. Ugyanis a Kossuth Tsz portája valamikor — igen a felszabadulás óta eltelt 12 évet ebből a szempontból mindenki hosszú-hosszú időnek tartja — a Bartal méltóságosé volt, s a Mari nén; férje, mint kertész dolgozott nála. Mari néni azonban, .mire a tsz megalakult, egyedül maradt anyjá­val s a juttatott három hold földdel. így került, mint alapító tag közvet len közelségbe a közössel. És nem bánta meg majd minden szavával az csendül ki: „Jól vagyok én itt, nincs semmi hiányom.” AMINT ELNÉZEM öreges sürgő- lődését a kis szobában ahogy hal­lom sokszor lelkesedő beszédét, a kimondott szó kétségtelen igazsággá válik, az. üres szó megtelik tarta­lommal. Megtellik és mutatja, hogy itt á dolgozók közössége nemcsak a néhány évi munkáért hálás, fizet a múltért is. Most már teljesen egyedül áll itt az anyja is meghalt 93 éves korá­ban, egyetlen leánya is távol — de mégsem egyedül mert egy egész közösség, félszáznál több ember gondoskodik boldog, gondtalan öreg ségéről. Való igazsággá vált az a mondás, itt is, kissé távol a falutól: „Nem hiába élt, aki a közösségért élt és dolgozott.” (i—e)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents