Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-20 / 43. szám

Egyszerre csak ötszáz forintot! TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 1957. FEBRUÁR HM.-4L­Néhány gondolat az Sz. SC második edzőmérkőzéséről /Régi óhaja már a pedagógusoknak^ hogy az iskolai pénzgazdálkodás ne a községi tanácsok, hanem az iskola igazgatók hatáskörébe tartozzon. — Sok vita folyt már erről gyűléseken, értekezleteken, hasznos javaslatok is hangzottak el. Úgy látszik a sok hozzászólás és javaslat nem volt hiábavaló, mert történt intézkedés ebben az ügyben. Hogy milyen, ar­ról szeretnék pár szót szólni. Min­denesetre magam is megdöbbenve és az örömöktől nem nagyon röp- dösve, vettem tudomásul. Az 1957. évi ellátmányból kaptam ezer forintot. Miután a szükséges dolgokra elfogyott, átvittem a szám. Iákat a tanácshoz elszámolásra. A gazdasági előadó, hivatásának teljes tudatában, közölte velem, hogy az iskola részére előírt pénzösszeget ezután csak ötszáz forintonként fogja kiutalni. Megpróbáltam elő. szőr tiltakozni, érvelni, de a „fel­sőbb utasításra’’ hivatkozó előadó hajthatatlan maradt. Most ezúton kérdezem meg a „felsőbb szerveket”, hogy mit lehet kezdeni ötszáz forinttal? Különösen akkor, ha magasabb értékű árura van szükség. Mit tegyek például ak­kor, ha egy könyvszekrényt szeret­nék venni, de esetleg hatszáz forint­Már foglalkoztunk az „Európa’’ tánczenekar szombat esti szekszárdi vendégszereplésének sikerével, elmon dottuk véleményünket az egyes szá. mokról, most a rendezéssel kapcsolat­ban említünk meg egy-két észre­vételt. Mint azt xnár az előadás alatt el­döntötték a nézők, a műsor megnyer­te a közönség tetszését. E mellett tel_ jesen élvezhető is lett volna, ha a rendezés is legalább úgy sikerül, mint az előadás. De ez, sajnos, elma­radt. Vitathatatlanul kellemetlen dolog az, ha előadás alatt a kultúrház nagy­termében egyszer eloltják a reflekto­rokat, másodszor pedig fel­gyújtják. — A változatosság kedvéért pár perccel később a színpad világítása sötétül el majd is. mét felvillantak a fények, de most már az egész nagyterem világítása is. Arról már hírt adtunk lapunkban, hogy a megyei. nőtanács a Vöröske­reszttel és a Hazafias Népi ront bi­zottsággal karöltve több mint 20 budapesti család patronálását vállal­ta. Azt is megírtuk, * hogy részükre az első szállítmányt, a szeretet aján­dékait elküldték és széjjelosztották, amelyek lényegében a tolnai, a sza- kályi és a dombóvári asszonyok gyűjtéséből eredtek. Irtunk arról is, A Kartográfiai Vállalat még az év első negyedében új kiadás ban hozza forgalomba Budapest belső területének térképét. A térkép jel­kulcsa a magyaron kívül angol, fran­cia, német és orosz nyelven készült. Kiadják Magyarország nyolcszínnyo­mású közigazgatási térképét is, amely feltünteti a közlekedési térképet, a közlekedési hálózatot és a legfonto. sabb természetföldrajzi adatokat. MOZI Garay Filmszínház: február 18—20 Nem igaz. Színes magyar mesefilm. Kezdések: Vasár- és ünnepnap 3, 5 és este 7 órakor. Hétköznap: 5 és 7 órakor. Pénztárnyitás: Vasár, és ünnepnap délelőtt 9—12-ig és délután 2-től. Hétköznap: délelőtt fél 11—12-ig, délután 4 órától. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 ba kerül? Szerintem és az utasítás szerint is, csak két megoldás van: 1. Vagy megveszem a szekrényt darabonként. (Ez még a jobbik eset.) 2. Vagy az egyik felét (ötszáz fo­rintig) kifizetem reggel, hazaviszem a számlát, amire a tanács nagylel­kűen kifizeti az ötszáz forintot, hogy másnap rohanhassak vissza a másik felét is kifizetni. (Szegény tanító, nincs más dolgod?) Mi lesz nyáron a napközivel? — Minden nap járjunk be Szekszárdra vásárolni, mert több napj készletet ötszáz forintból nem vásárolha­tunk? Ki fizeti meg az útiköltséget? Ki ér rá erre? Vagy „állítsunk be“ erre egy külön személyt havi nyolc, száz forinttal? Valahogy úgy érzem, hogy ezt nagyon „leegyszerűsítették”. Az egészhez még csupán annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy én nem merném a gyermekem, az egész falu ifjúságának nevelését rábízni olyan tanítóra, vagy igazgatóra, aki­re csak ötszáz forint erejéig lehet pénzt bízni. NAGY ANDOR ált. isk. igazgató, Sióagárd. És így tovább, kezdve ismét a reflek­torokkal ... Sok nézőnek a szeme valószínű rossz, tehát nincs semmi szüksége arra, hogy egy előadáson, ahol jól akar szó­rakozni, szórakozás helyett a szemét rontsa. S akinek jó a szeme, az se pupillatágulási tréningre akar járni a kultúrház rendezvényeire. Sokan tudják a nézők közül, hogy a kultúrház villanyvezetékei rosszak, hogy a tűzoltóság további felelőssé­get nem vállal az esetleges tűz miatt, ami könnyen kiüthet az épületben. A .kultúrház vezetőségének viszont pénze pillanatnyilag nincs arra, hogy a hibát kijavítássá. Felmerül hát a kérdés, hogy mikor lesz ismét elő­adás? ... Ki tudna erre válaszolni? A nézők a városi tanácstól várják a választ. Van-e pénze a városnak a hiba kijavítására? ..; hogy ezek a családok nem csak ott a küldöttségnek személyesen köszön­ték meg a segítséget, hanem leve­lek egész sorát írták megyénk asszo­nyainak. Most újabb ilyen köszönő levelekből idézhetünk. Fazekas Jánosné háromgyermekes édesanya a negyedik gyermeket vár­va, így írt: „Nagyon örülök annak, hogy nem felejtkeztek meg rólunk, jóságtokat és fáradozástokat nagyra becsüljük.1’ A levélben szinte egész életét leírja a családnak Fazekas Já­nosné. ír arról, hogy bizony van még problémájuk, például a kis­gyermekeknek cipő kellene stb. De utána hozzáteszi: „Én mindezeket nem is azért írom, hogy nektek is gondot okozzak, csakis azért, mivel férjemen kívül és kisgyermekeimen kívül nincsen senkim. Hiszen olyan jó, ha valaki meghallgat és van úgy is, hogy megkönnyebül az ember, ha kipanaszolja magát valakinek.“ Egy másik levélíró, Recsnik Já­nos arról ír, hogy a kisebbik fia milyen nagy örömmel egyezett bele a Tolna megyei asszonyok javasla­tába. miszerint nyárra gyermekeket fogadnak egy-két hétre nyaralásra. Ezután arról ír, hogy miként élnek e súlyos helyzetben. „Az én drága feleségem meghalt és most én vet­tem át az anya szerepét is“ — írja. akinek ez a kis ajándék oly jól esett — már mint a négy árvának és magának — hogy egy kicsit fel­frissültem a lelki bánatomban. Most eszméltem csak rá, hogy vannak még jóságos emberek, akiknek eszükbe jut ez a négy kis porszem.“’ Lehetne még a köszönő levelek egész sorát ismertetni. De úgy gon­doljuk, elég ennyi is. Már ez is mu­tatja, hogy a szeretet vártáján őrt álló Tolna megyei asszonyok erőfe­szítése nem hiábavaló, s megérde­melt helyre jutnak az összegyűjtött ajándékok. A Megyei Tanács MSvelődésiigyi Osztálya megyei középiskolás röplebdabajnakságot rendez A kiírás szerint a döntőbe került csa­patok március 24-én bonyolítják le a bajnoki küzdelmeket Szekszárdon, a kg. technikum tornatermében. Amennyiben ennél több nevező lesz, az esetben elő- mérkőzésekre kerül sor. Játékidő 2X15 perc. Az előmérkőzéseket két nyert játszma alapján kell eldönteni. A dön­tőben a csapatok körmérkőzést vívnak egymással és így a 2X15 perces talál­kozó végződhet döntetlenül is, anélkül, hogy meghosszabbításra kerülne sor. A versenyt ismét pártatlan, az isko­láktól függetlenített sportvezetők bo­nyolítják le. A versenybíróság elnöke Nyárs Sándor, titkára pedig Kárpáti András lesz. A bajnokságon minden középiskola 12 játékossal vehet részt. A férfi és a női bajnokságot együtt bonyolítják le, tehát a megyeszékhely közönsége változatos, érdekes küzdelmeket láthat majd. A baj­nokság megrendezésével kapcsolatos költségek a Megyei Tanács Művelődés- ügyi osztályát terhelik. Különben ugyanazok a megszorítások állnak fenn, mint a kosárlabdabajnok­ságban. Tehát csak 1937. szeptember 1. után született tanulók vehetnek részt és fel kell mutatni a fényképes sportköri igazolványt, három hónapnál nem ré­gibb keletű sportorvosi igazolást, vala­mint az intézet igazgatójának olyan irányú igazolását, hogy a tanuló félév­kor elégségesnél nem ért el rosszabb eredményt. Természetesen csak az is­kolák nyilvános rendes tanulói vehet­nek majd részt a küzdelmekben. A ta­nítóképző gyakorlóéves növendékei sem szerepeltethetők. A nevezési határidőt a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya 1957. február hő 25. napjában állapította meg. A ha­táridő a nevezés beérkezésének határ­idejét és nem postára adásának határ­idejét jelenti. III. közlemény 3. Gyakorlatanyag: A tárgyi feltételek megteremtésével és a felszerelés birtokában most már csak az okoz gondot, hogy mit is gya­koroltassunk ezeken az órákon a ta­nulókkal. Az általános iskolai Testnevelési Út­mutatóban a legtöbb kérdésre választ kaphatunk, csak az egyes mozgásfajták­ban levő anyagból kell a helyi viszo­nyokhoz alkalmazkodva kiválasztani a megfelelő gyakorlatokat. A járás-futás gyakorlatok kivételével minden mozgás­fajtából választhatunk ki gyakorlatokat. Tanmenetünket tehát a téli hónapokra úgy állítsák össze a fálusi nevelők, hogy az Útmutatót felhasználva, abban csak olyan gyakorlatok szerepeljenek, ame­lyek a teremben is elvégezhetők. Ne elégedjünk meg a tananyag-beosztás le­másolásával, hanem a tantermi órák gyakorlat-anyagának összeállítását ön­állóan végezzük! 4. öraszervezés: A tantermi óra felépítése nagyjában megegyezik a szabadtéri órákéval. A különbség csak annyi, hogy járás- és futógyakorlatokat nem végzünk és így A sióagárdi sportkörnek van két szakosztálya, ahol január első nap­jaiban érdekes versenyműsor és komoly munka vette kezdetét. Az egyik az asztalitenisz-szakosz­tály. Az igen jó versenyző gárdával rendelkező szakosztály már évek óta nem vesztett csapatmérkőzést falusi ellenféllel szemben. 1957-ben már több mérkőzést vívott a csapat és folyamatban van a házibajnokság lebonyolítása is, hol a győztes a sportkör vándordíját kapja. A szekszárdi MÉSZÖV 7:2 arány­ban győzött a sióagárdiak ellen. Jó játékot Baka és Babits mutatott a sióagárdiak közül pedig Simon. Február 9-én Decsen vendégszere­peitek a ping-pongozók, ahol 11:4 arányban győzelmet arattak. A sió­agárdiak közül Molnár, a decsiek közül Mester emelkedett az átlag fölé. Vasárnap Harcon következett az újabb győzelmi állomás — hol nagy Előrebocsátjuk, hogy a bírálat olyan fegyver, amely nélkül ma már a sport területén sem élhetünk meg. Bírálatunk­nak az a célja, hogy a március 17-én kezdődő rajtra olyan csapat képvisel­hesse majd a megyeszékhely labdarúgá­sát az NB II. újoncok kupaküzdelmé­ben, amely nem fog szégyent vallani * Sokan tették fel a kérdést a mérkő­zés után, miért volt szükség háromhar- mados mérkőzésre, amikor a hazai csa­pat egyetlen játékost cserélt. Erről be­szélgettünk Zsilka Sándor edzővel a mérkőzés után, aki elmondotta, hogy a háromharmados edzőmérkőzésre a két sportkör között lezajlott levelezés alapján került sor és a vendégek har- madonkint éltek is a csere lehetőségé­vel. Sajnos, az öltözőben derült ki, hogy a hazai csapat csak 12 játékossal ren­delkezik. Kiss és Bosnyák, a két ifjú­sági játékos a pécsi rostamérkőzésen Tárnok Budapesten volt. Felföldi enge­déllyel maradt távol. Kunszabó eljegy­zését tartotta, Diófási és Zádori pedig indok nélkül maradt távol. Cser és Ul­rich vidékről nem jött be. Ezek sze­rint csak 14 játékos állt vasárnap ren­delkezésre? A szurkolók méltán emle­gették a mérkőzés alatt is és után is, hogy vajon mi van Ludassal, Domon­kossal, Lázárral, Schlarbbal, Gajdossal, Bátorival, stb. Ludas és Schlarb talán abbahagyja? Domonkosról és Lázárról, a két vidéki játékosról talán lemond a sportkör? Ez így bizony igen szegényes játékosállomány és nem nyújt lehetősé­get arra, hogy a sportkör a tartalék­csapatát is bajnoki mérkőzéssorozatban foglalkoztassa. Enélkül pedig NB Il-es csapat nem lehet meg. * Kevés örömteli momentuma volt az edzőmérközésnek. Ilyennek számít fel­tétlenül Dósai nagy játékkedve és né­hány szép megoldása (bár még ő is messze van a régi Dósaitól), Frei biz tonsága és bravúros védései. Rajta lát­szott meg igazán, hogy komolyan vette a tornatermi edzéseket. Kettejükön ki­a szervezet bemelegítését csupán az elő­készítő mozgásanyag segíti elő. Ennek megfelelően az időbeosztás is megvál­tozik. Ahol szükség van rá, bizonyos időt teremrendezésre szánunk, vagy a tanulók őltözését, vetkőzését bonyolítjuk le. Az óra ez esetben is négy részből áll (bevezető, előkészítő, fő és befejező rész. Az alábbiakban óratervezet mintát közlök, amelyből elgondolásom legjob­ban érthetővé válik s bebizonyosodik, hogy a tantervi anyag nagy része be­építhető a tantermi óra kereteibe. A) Sorakozó, egy vagy többsoros vo­nalba (padok mellett állásba), jelentés­adás, fordulatok helyben (csoportokban, oszlopokként), labdaadogató sorverseny, fej fölötti adogatása; b) adogatás ter­pesztett lábak között; c) az a) és b) kombinációja (a padok mellett végez­hető, oszlopok párosversenye, döntő). B) Szabadgyakorlatok 1. Kh terpeszállás, bal kar magastar­tásban, malomkörzés előre, hátra, ellen­tétes karhúzogatás hátra (ütemezéssel). 2. LMHK „kiváló” 3-ik gyakorlat. 3. LMHK „kiváló” 5—6 gyakorlat. 4. Kh nagy oldalterpeszállás, kéz a combon. Térdrúgózás kétszer, bal, majd fölény után — 9:0-ra győzött Sió­agárd, A sakkszakosztály sem marad el lelkesedésben és eredményekben sem az asztaliteniszezők mögött. Az idő­sebbek körében ez a legnépszerűbb szakoszály. Most folyik a házibaj­nokság II. fordulója. Február 3-án a harciakat látták vendégül — kiktől 5:4 arányban ve­reséget szenvedtek — majd 5-én a szekszárdi MÉSZÖV ellen 4:0 arány ban diadalmaskodott a csapat. Mivel a megállapodás értelmében a Sióagárd—Harc csapatmérkő/és kétfordulós — a II. fordulóra lö-én Harcon került sor hol 10 táblán Sió­agárd 6:4 arányú győzelmet aratott. A végeredmény tehát 10 :9 Sióagárd ja. vára. A két szakosztály további műso­rán a házibajnokságok befejezése és más sportkörökkel való csapatmér­kőzések szerepelnek. Szeleczki Mihály vül azonban már csak lámpással kelt keresnünk azt, aki megütötte a „mér­téket”. „Háromharmados” játékost mást nem is találunk. Egy-egy harmadban még elfogadható teljesítményt nyújtott Oláh, Simon és Baka. A hátvédhármas is rendkívül bizonytalan volt, de a csatársor szétesettsége még szembetű­nőbb volt. Majnay cselezéseibe „ful­ladt bele”, Gabin rendkívül sok a súly- felesleg és szinte nem volt egy jó meg­mozdulása, Benácsról már régen kide­rült, hogy nem összekötő s rendkívül nehézkes volt Kázmér is. * Ezen a mérkőzésen mutatkozott meg leginkább, hogy mennyire nélkülöihe- tetlen a felkészüléshez a tornatermi ed­zés. Egyes játékosok, akik nem vettek részt az eddigi edzéseken, rendkívül gyenge bőrben vannak. Ihász, Kacsá- nyi. — s Kázmér különösen. Mindössze egy hónap választ el bennünket a rajt­tól. Zsilka sporttársnak ez alatt az idő alatt sok mindent meg kell valósítania. Többek között a csapat erőnlétét is a maximumra kell fokoznia, mert az NB II. szikrázó mérkőzésein csak az áll­hatja meg a helyét, aki tökéletes erőn­léttel rendelkezik. Továbbá még egy örvendetes tényről is emlékezzünk meg. Ezt azonban már nem a játékosokban, hanem a közön­ségben kell keresnünk. Rendkívül ör­vendetes Volt, hogy a közönség meny­nyire együttérzett az együttessel. Evek óta nem tapasztaltuk azt, hogy ennyire együttérezzen a közönség egy csapat­tal. szurkoljon sikeréért és elnézze hi­báit. Úgy látszik, a közönség már meg­találta önmagát. Most már csak az szük­séges, hogy a csapat is rátaláljon ön­magára. * Hadd emlékezzünk meg a lelkes hida­siakról is. Igen jó benyomást tett ránk a csapat, különösen a csapatmunka szempontjából. Igyekeztek a labdát fut­tatni és összjátékban messze felül is múlták a hazaiakat. A lelkes és sport­szerű együttes igen jó edzőtársnak bi­zonyult. — T. L.— jobb térddel (ütemre). C) Csapatfoglalkozás: 1. Bátor-ugrás, kétrészes szekrény­ről (vagy pádról). 2. Guruló-átfordulás hátra, állásból,, nyújtott ülésen át.^uggolótámaszba. 3. Kislabda dobás céltáblára (csapatok közötti verseny). D) Értékelés: Helyben járás oszlop­ban balra. Ez az óraszervezés sokkal nagyobb elmélyülést és alaposabb felkészülést kíván, mint a szabadtéri óráké. Mun­kánk eredménye azonban tavasszal megmutatkozik s fáradságunk busásan megtérül, hiszen egész télen rendszere­sen mozgattuk tanulóinkat, aminek kö­vetkezménye ugrásszerű minőségi ja­vulás. Kormán* Céza Totó eredmények 7. hét. 1. Internationale—N apoli 1 <3:11 2. Juventus—Genoa 1 (2:0) 3. Lanerossi—Lazio X (1:1) 4. Palermo—Mil an 2 (1:2) 5. Triestina—Padova X (0:0) #. Rennes—Marseille X (1:1) 7. Metz—Nimes 1 (3:1) 8. Lyon—RC Paris 2 (1:2) 9. Monaco—St. Etienne 1 (3:1) 10. V alenciennes-—Angers 1 (1:0) 11. Strasbourg—Lens 2 (1:4) 12. Reims—Toulouse 1 (2:0) 4 prófairdetések SZÉNPOROS tégla gyártását és égetését vállalja Péter István, Klskundorozsma, Kisfalud! u. 7. TOLNA MEGYEI Villany- és Épület- «eerelő Vállalat. Szekszárd, Garay tér 14. «z.. vállal mindennemű vlllanysze relésl munkálatokat, villamos készülé­kek Javítását és motorok tekercselését. SZEKSZÁRDI Építőipari Szövetkezet •lesó árak mellett vállal feztő-mázolö, kovács, bognár, vízvezetékszerelő, üve­ges. villanyszerelő, ács. kőműves, bá­dogos munkákat. VADVESSZÖT, simát, minden mennyi­ségben, magas áron veszek, özv. Kiss Péterné, Abasár. ÖNÁLLÓAN dolgozó villanymotor- tekercselő szakembert azonnal felveik a Tolna megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat, Szekszárd, Garay tér 14. Még egyszer a szombat esti előadásról Üzenetek „a szeretet vártájára" Testnevelés oktatása mostoha körülmények között Á Sióagárdi SK két szakosztályának munkájáról

Next

/
Thumbnails
Contents