Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-06 / 31. szám
s TOLNA MEGYEI NEFÜJSAG 1957. FEBRÜÄR 6. Kadar János elvtárs beszéde Salgótarjánban (Folytatás az 1. oldalról.) hogy vissza a monopoltőke nyílt diktatúrájához, mert ezzel a német munkások valószínűleg nem értettek volna egyet. A szocializmus olyan erős gondolat volt a népekben már akkor is, hogy ezt nem kerülhették meg, és ezért kitalálták a „nemzeti szocializmust.‘‘ Azt már régesrégen kielemezték. hogy ez a „nemzeti szocializmus’1 Mostanában új jelszót dobiak fel az imperialisták. 1956-ban erősen propagálták a „nemzeti kommunizmust“. Dulles külügyminiszter úr 1956 tavaszán tartott beszédében azt mondta: bele kell törődnünk abba, hogy ezekben a kelet-európai országokban a társadalmi élet irányítói önmagukat kommunistáknak tartják és nekünk azért kell harcolni hogy ezeket az embereket, mint kommunistákat elszakítsuk Moszkvától. Ez volt Dulles Programm ja. Ezzel egyidőben kiadták a nemzeti kommunizmus jelszavát és kezdték a kommunistákat megkülönböztetni. Ezt mondták: az egyik puha kommunista, a másik kemény kommunista. Az egyik sztálinista, a másik liberális, az egyik internacionalista kommunista, a másik nemzeti kommunista és kinyilatkoztatták, hogy ők a nemzeti kommunista törekvéseket támogatják minden rendelkezésükre álló erővel. A nemzeti kommunisták közé sorolták többek között Nagy Imrét. A reményüket Nagy Imrébe helyezték, mint egy ismert,.nagy- tekintéllyel rendelkező“ magyar „nemzeti kommunistába“ és ennek megfelelően irányították pc'. okújukat. Végezzünk legalább itt, Nógrád megyében ezzel a nemzeti kommunizmussal. Ezért vetettem fel a németországi hasonlatot. Ez az úgynevezett nemzeti kommunizmus nem ikertestvére-e annak a nemzeti szocializmusnak. amelyet 1930-ban agyaltak ki az imperialisták a néptömegek becsapására? Én azt hiszem, ikertestvére és a magyar forradalmároknak szembe kell szállniok ezzel a jelszóval. Nincs nemzeti kommunizmus! A nemzeti kommunizmus hamis jelszó. A dolgozók megtévesztésére való, mert a kommunizmus internacionalista, a világ dolgozóinak világnézete. (Taps.) Az a meggyőződésem hogy a sztálinista—rákosista és hasonló jelszavak is befejezték pályafutásukat. Eddig több szocialista országban is beszéltek erről, de súllyal három szocialista országban: Jugoszláviában, Magyarországon és Lengyelországban. Magyarországon november 4-én, a forradalom visszaütött és világossá vált, hogy az ellenforradalom ellen kell harcolnunk és nem valamilyen képzelt sztálinizmus, vagy rákosizmus ellen, mert miközben ilyen képzelt fogalmakkal vesződünk és vitatkozunk, az ellenforradalom megfojtja a magyar proletárdiktatúrát. A lengyeleknél a Trybuna Ludu valamikor novemberben már azt írta: „Nem tűrhetjük becsületes kommunisták üldözését a sztálinizmus kiagyalt jelszava alatt.’“ A lengyelek is kimondták. A kegyelemdöfést a kínai elvtársak adták meg egy nagyon nagy értékű marxista művel, amely a Zsen- minzsipaoban megjelent. Ebben leleplezték és megsemmisítették ezt a hamis jelszót és teóriát. A jelszavak osztálytar tál ináról Vannak elvtársak, akiket megtéveszt a tisztánlátásban Nagy Imre és társainak szerepe. Nincs semmi okunk ezeknek az embereknek kommunista múltját elemezgetni, mert az most alárendelt, tizedrangú kérdés. A tények alapján kell eligazodnunk. Nagy Imre, Losonczy Géza, Háy Gyula me,g Zelk Zoltán igenis szította a fegyveres támadást, a Magyar Népköztársaság ellen és védelmezte a forradalmi erők megmozdulása után is az ellen- forradalom ügyét. Nem Mindszentyt meg B. Szabót, meg herceg Eszterházy Pált. meg gróf Takách-Tolvayt változtatta forradalmárrá Nagy Imrének, Losonczy- nak, meg Háy Gyulának a csatlakozása, hanem ők léptek az ellenforradalom útjára. (Taps.) Beszéltünk az úgynevezett nemzeti szocializmus meg a nemzeti kommunizmus osztálytartalmáról. Nézzük meg ezeknek a jelszavaknak a másik felét, a nemzeti felét. És itt is a lényeget nézzük. Voltak ugyanis akik azt állították, hogy október 23-a valamiféle nemzeti forradalom volt. sem nemzeti, sem szocializmus nem volt. Erre nem vesztegetek sok időt, mert önöknek volt alkalmuk a nemzeti szocializmus áldásait a saját bőrükön tapasztalni a második világháború alatt a német megszállás alatt, a Szálasi-rezsim alatt. Ez a nemzeti szocializmus a német dolgozóknak, Európa dolgozóinak, az emberiségnek a második világháborút és az emberek millióinak legyilkolását hozta. Kik harcoltak a nemzeti függetlenségért? Az előbb már említettem, hogy nem Horthy harcolt a magyar nemzeti függetlenségért 1919 tavaszán, hanem a salgótarjáni vörös katonák, Horthy Szegeden a francia katonai parancsnokságon, Bethlen István pedig Bécsben a bécsi ellen- forradalmi komiténál áruba bocsátották a magyar nemzet függetlenségét azért, hogy osztály uralmukat visszaszerezzék. Árulásuk sikerrel járt, mert a nemzet függetlenségét elárulva megnyerték az antantba tömörült imperialisták támogatását és az antant támogatásával vérbefojtották a magyar proletárdiktatúrát — de ugyanakkor megölték a magyar nemzeti függetlenséget is. A második világháború időszakában nem Horthy, nem Kállay Miklós, és általában nem a földbirtokosok és burzsoák védték a magyar nemzet függetlenségének ügyét. Ök annak idején elmentek Berlinbe és eladták a magyar nemzet függetlenségét, eladták a magyar népet Hitler háborús gépezete számára. Magyarországot 1944. március 19-én megszállták a német fasiszták ez a magyar népnek 600 ezer ember életébe került. Ez nem a nemzeti függetlenség védelme, hanem elárulása volt. A nemzeti függetlenség nagy és szent dolog, elsősorban a mi számunkra. kommunisták számára szent dolog és nem a burzsoák számára. A nemzeti függetlenségért a második világháború idején a kommunisták, Rózsa Ferenc, Schőnherz Zoltán Ságvári Endre és társaik harcoltak, akik közül sokan elestek ebben a harcban. És a felszabadulás idején? Hogyan kaptuk vissza nemzeti függetlenségünket? A világ első szocialista államának, a Szovjetuniónak a segítségével. (Taps.) Függetlenségünk igaz hívei És most, október 23-án ki védte, ki támogatta a magyar nemzeti függetlenség ügyét? Dulles, az amerikai külügyminiszter talán? Vagy Eden, az akkori angol miniszterelnök? Vagy azok a francia imperialisták, akik m& is gyilkolják Algír hazafiait? Ezek új gyarmatot kerestek maguknak. Párt nélkül nincs A párt kéréséről annyit akarok csak mondani: az a régi tétel hogy a proletárdiktatúra vezető ereje a párt, semmit sem változott. Párt nélkül, a párt vezetése nélkül nincs proletár- diktatúra. E bajoknak, amely október 23-a után köszöntöttek a népre, egyik forrása az, hogy a párt vezetősége nem állt a helyzet magaslatán. — A párt vezetőségében október 24-e reggelén olyan helyzet volt. hogy a pártvezetésben bent voltak a szocialista forradalom önzetlen és áldozatkész hívei és bent voltak a szocialista forradalom árulói is. Ez a magyarázata annak, hogy a legnehezebb időkben, a sorsdöntő napokban a több százezernyi magyar kommunista nem kapott a párt vezetőségétől világos, egyenes útmutatást. Most a párt vezetésében olyan emberek tömörültek, akikben megvan az eltökéltség hogy tanultak a múlt hibáiból. Mi leszámoltunk és leszámolunk a Rákosi-féle szektarianizmussal is, amely a tömegektől szakította el a pártot, leszámoltunk és leszámolunk a Nagy Imre-féle osztályárulással is, amely az összes dolgozóktól elszakította a pártot és az ellenforradalom prédájának dobta oda a népet. A nyugati imperialisták rengeteget írnak és beszélnek a mi kormányunk ról, a mi rendszerünkről. Talán mondanom sem kell hogy nem dicsérnek minket. De ez is politikai tájékoztatást ad,számunkra. Hogy nagyjából jó irányban haladunk, azt többek között onnan is tudjuk, hogy az imperialisták nagyon elégedetlenek velünk. Ök olyasmit mondanak most, hogy kegyetlen a kormányunk. Hogy áll a dolog ezzel a kegyetlenséggel? Az ellenforradalomban ludas emberek november 4-én rettenetesen megijedtek és azt hitték, hogy ahhoz a gazemberséghez méltóan amelyet ők elkövettek, nagyon-nagyon kemény Vagy talán Kisbarnaki Farkas Ferenc, aki nyolc esztendeje eszi az amerikai ágyúgyárosok kenyerét, aki nyolc esztendeje tartja fegyverben 11 000 csendőrét, meg fasiszta tisztjét Nyugat-Német- országban, amerikai pénzen, amerikai ruhákban, amerikai cigarettával ellátva? Ezek a magyar nemzet függetlenségének védői? Nem elvtársak, nem ők. Mint mindig, most is a kommunisták voltak a magyar nemzet függetlenségének védelmezői. Ezért halt meg a szocialista forradalmár Mező Imre elvtárs, a budapesti pártbizottság titkára. Kalamár József elvtárs. a veterán csepeli forradalmár. Asztalos ezredes, aki a budapesti pártbizottságot védte és a többi kommunista mártírt, ők a magyar nemzet függetlenségéért is haltak meg, nemcsak a szocialista forradalomért, akárcsak azok a szovjet katonák is akik az ellenforradalommal szembeni harcban estek el. Függetlenségünk leghívebb katonái itt vannak, a kommunista aktíva gyűlésen és hozzájuk tartoznak mindazok a becsületes hazafiak, akik velünk együtt védik a nemzet függetlenségét. (Taps.) Azt mondják, hogy idegen csapatok vannak Magyarország területén — mármint a szovjet csapatok. Nos, elvtársak ezek a katonák testvéri, szocialista ország csapatainak katonái, az októberi forradalom fiai és lányai, a mi testvéreink és segítőink. Számunkra nem idegen csapatok. Hogy mi az az idegen csapat, azt megtudták volna azok az elbolondí- tott diákok, ha október 23-a még két, vagy három hétig folytatódik, és ide tényleg idegen, imperialista országok és kormányok csapatai jöttek volna. Megtudták volna, mit jelentenek ide. gén csapiatok egy ország területén. Felteszik a kérdést így is: hát nem volt hiba a szovjet—magyar viszonyban az elmúlt években nem voltak-e olyan dolgok, amelyek sértették Ma. gyarország szuverenitását? Meg kell mondani, elvtársak: voltak ilyen hibák Sztálin életének utolsó éveiben. De ezek nem olyan hibák voltak, amelyek veszélyeztették nemzetünk függetlenségét. A hibákkal pedig úgy vagyunk, hogy jelentős részük már kiküszöbölődött és ami még van. mind kijavítjuk. A Szovjetuniónak nem kell terület. Beszéljenek akármelyik szovjet emberrel, az azt mondja: nincs még egy olyan gazdag ország a világon, mint az övék, nekik semmiféle területre nincs szükségük, ők nem akarnak más népek rovására vagy területén elérni semmit sem. És ez így is van elvtársak. A Szovjetuniónak béke kell, az kell, hogy a baráti országok között éljen, van programja, ismertek a feladatai, amelyek megvalósításán szerencsére — az emberiség szerencséjére — nagy sikerrel dolgozik. proletárdiktatúra megtorlás fog következni. Ezt gondolták az ellenforradalmárok. Meg kell mondanom, hogy ilyesfajta megtorlás nem volt. Ha figyelembe vesszük, hogy miféle szörnyűségeket művelt az ellenforradalom néháiv nap alatt, csoda hogy november 4-e óta ellenkező irányban nem voltak kilengések az országban. Az imperialisták mégis azt mondják: mi nagyon kegyetlenek vagyunk. De ahányszor mi a dől. gozó tömegekhez fordulunk, azok azt mondják, hogy nagyon puhakezűek vagyunk, nem bánunk eléggé keményen az ellenséggel. A valóság az, hogy mi tényleg nem akarunk terrorrendszert. Mi szocialista demokráciát proletár- diktatúrát akarunk és úgy gondoljuk, hogy a bűnösöket felelősségre kell vonni, meg kell őket keresni, ügyüket ki kell vizsgálni. Ez meg is kezdődött és folytatódni fog, de tömeges megtorlást mi nem akarunk. Itt van például az írók esete. Most nagy lármát csapnak, hogy letartóztattuk Háy Gyulát és másokat és azt mondják, hogy a Kádár-kormány fokozza a kegyetlenséget. Én az írókat és az írástudást, mint hivatást tisztelem. Azt is meg kell önöknek mondanom, hogy az írók nagy része nem ellenforradalmár, de a Háy Gyula- Zelk Zoltán-féle agresszív elemek terrorizálták még a tisztességes írókat is az írószövetségben. Vártunk hetekig, mert azt gondoltuk, hogy bár nagyot vétettek a nép ellen, a zavaros elgondolások elmúlnak és ki fognak józanodni. Hiába vártunk, folytatták ellenséges tevékenységüket. Azt senki sem vetheti a szemünkre hogy nem adtunk módot és alkalmat arra hogy aki ki akar józanodni józanodjék és próbáljon rendes ember módjára élni Ha olyan tapasztalatra jutunk, hogy nagy bűnt elkövetett emberek sem akarnak észhez térni, akkor kijelenthetem: a nép élete, vére és boldogsága a mi számunkra sokkal fontosabb, mintElvtársak! A harc folyik tovább. Elkezdték azzal, hogy szakállas ellenforradalmárok harcoltak fegyverrel. Aztán a fegyver kiesett a kezükből, most már lassan a szakállt is leborotválják. Azután december 4-én akcióba léptették a nőket Budapesten. Most legújabban a gyermekeket próbálják mozgatni. Meg kell mondanom elvtársak, hogy az ellenforradalom politikailag most két helyen nagyon aktív. Az egyik: megpróbálja a falvak nyugalmát felbolygatni -— és itt nagyon résen kell lennünk — a másik hely az iskola, a hétéves első elemistától. egészen az egyetem utolsó évfolyamáig. Az ellenforradalom itt bizony támadásban van. Amit a hitoktatással művelt, az egyszerűen lélektiprás —, hogy lehet egy hétéves gyermeket azzal gyötörni, hogy akar-e vallásoktatásra járni, vagy nem?! — mert már ilyeneket csináltak. Kénytelenek voltunk megint azt mondani, hogy ennek véget kell vetni és visszaállítjuk a vallásoktatásnál a szeptember 1-i helyzetet. (Tap>s.) Mert azt nem engedhetjük meg hogy a tanév közben felborítsák a gyermekek lelki nyugalmát, a tanítás és általában az iskola rendjét. Ha a múlt évi behatásnál volt is valami hiba, ezt még ki fogják bírni júniusig, ezt majd helyre lehet igazítani. De azt nem engedhetjük meg, hogy itt ellenforradalmi kavargást szervezzenek és százezernyi kicsiny gyermek lelkét feldúlják, megmérgezzék. Az ellenforradalom p>ersze nagymértékben él a rémhírterjesztés eszközével is. Fő feladatának tekinti, hogy állandóan nyugtalanítson és zavarja a népi demokratikus országok belső rendjét. Ezzel szemben a mi kötelességünk, hogy biztosítsuk a népköztársaság belső rendjét. Amikor ők azt suttogják, hogy márciusra ilyen meg olyan felkelést készítenek elő, mi azt mondjuk az elvtársaknak; legyenek résen, legyenek éberek, mert az ellenforradalom fő fegyveres erői természetesen még vannak semmisítve, de azért imitt-amott annyi erejük még van, hogy provokációkat szervezzenek. Mi szóljunk a becsületes, alapjában véve tisztességes szándékú embereknek, elsősorban a főiskolák, a középiskolák és az általános iskolák oktató személyzetének. Kérjük őket, óvakodjanak, tartsák magukat távol az ellenforradalmi provokációtól és segítsenek az államnak a rendet fenntartani. Mert ha lesz ellenforradalmi provokáció, akkor azt nagyon drágán meg fogjuk fizettetni az ellenforradalmárokkal. Nekünk a nép iránti kötelességünk az, hogy az ellenforradalmi provokációkkal szemben résen legyünk és ha ilyennel találkozunk — kimondom a szót — kíméletlenül kell fellépnünk, mert nekünk a nép életét kell kímélnünk és nem a nép életét megzavaró emberekkel szemben kell kíméletesnek lennünk. Forradalmi fegyelmet a karhatalomban Szeretnénk valamit leszögezni karhatalmunkkal kapcsolatban. Nálunk hogy a Szabad Európa meg legyen elégedve a mi demokráciánkkal. (Tap«.) a karhatalom általában — az is, amelyik a rendőrség, az is amelyik a honvédség keretében működik — minden tiszteletet megérdemel, a maga egészében becsülettel helytáll a forradalom ügye mellett. A forradalom ügyéért lángoló szívű emberekre nagy szükség van a karhatalomban. Ugyanakkor nélkülözhetetlen ereje — és ezt nemcsak a fegyveres erőre — a pártra, a szakszervezetre is, a munkástanácsra is értem — a forradalmi fegyelem. Ez kétszeresen érvényes a karhatalomra. Aki a forradalom fegyelmét megszegi, a legnagyobb kárt okozza a forradalomnak. Ha az ellenforradalom kidugja az orrát a poloskalyukból, akkor ne csak az öklüket mutassák meg, hanem mindjárt sújtsanak is oda. De a néppel szemben ne fitogtassák az erejüket, mert ne felejtsék el, hogy ez az erő nem a néppel, hanem a nép ellenségeivel szembeni erő. Mutassák meg minden lépésükkel, viselkedésükkel hogy ennek minden tekintetben tudatában vannak. Mj a helyzet a munkástanácsoknál? Elvtársak, ha a munkástanácso. kát párt ideológiai és eszmei vezetése alá tudjuk vonni, akkor feltétlenül hasznos munkát fognak végezni a magyar proletárdiktatúra javára: az üzemvezetésben nagyon sok bürokratizmus volt a múltban. A munkástanácsnak az a feladata, hogy részt vegyen a termelés irányításában, a munkásosztály javára tevékenykedjék és segítse az üzem, a termelés vezetését kevésbé bürokratikussá tenni. Ha ebben segítenek, ez nagyon hasznos lesz. Az imperializmus három veresége Befejezésül a távlatokról szeretnék szólni: Nemzetközi vonatkozásban a helyzet az, hogy az ellenforradalom a közelmúltban tulajdonképpen három helyen indított komoly támadást. A támadás a szocialista országok közül legerősebb Magyarországon volt. Támadást indított Lengyelországban is. Végül az imperializmus leplezetlen régi módszerével megrohanta az egyiptomi népet, ez volt a harmadik támadási pent. Most elmondhatjuk, elvtársak, — hogy Magyarországon, Egyiptomban és Lengyelországban is vereséget szenvedett az imperializ. mus. (Taps.) Itt, Magyarországon, részben a magyar forradalom és ellen forradalom erői csaptak össze de valójában a két létező világrendszer is harcban állt egymással. Mert az ellen forradalmárokat az egész imperialista világ támogatta, minden elképzelhető esziközzel: rádióösszeköttetéssel, pénzzel, fegyverrel, vöröskereszteseknek álcázott szakértőkkel és így tovább. A mi ügyünket, a forradalom (Folytatás az 5. oldalon.) Peas* ’ miiIHÉi \ytzeTH>h^^ \ V ÁS.LAMI BIZTOSÍTÓ Az imperializmus és a „nemzeti kommunizmus44 Az ellenforradalom falun és az iskolában támadásban van