Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-22 / 45. szám

1*57. FEBRUÁR 22.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

Nem leszünk méltatlan utódok . . .

Ahogyan egy traktoros

A

z alábbi történet azért íródott meg, hogy ország-világ lássa, a még hitetlenkedők is rádöbbenjenek végre_ az elmúlt év októberében ugyanaz a fehérterror kezdett lábrakapni, mint amely a dicsőséges Tanácsköztársaságot fojtotta vérbe 1919-ben. Soha el nem múló tanulság kell, hogy legyen ez mindnyájunk számára, akiknek kedves a néphatalom, akarják és harcolnak is a szocializmus építéséért hazánkban.

Éppen ezért egy olyan embert kerestem fel, akinek szerepe volt nem csalt 1919-ben és utána, hanem az elmúlt hetek, hónapok ellenforradalmi eseményeiben is, mint olyannak, aki a népért dolgozott, dolgozik s ez az ellenforradalom erőinek sohasem tetszett, halált kiáltottak rá október 23-a után is.

S miért? — Kommunista voltam, most is az vagyok, annak születtem, annak is halok meg — mondja G. Varga József elvtárs, a bogyiszlói MSZMP-szervezet ideiglenes intéző- bizottságának elnöke. Ezért volt tehát üldöztetése, azért, mert mindig a szegényemberek ügyes-bajos dolgainak elintézéséért szállt síkra 1919-ben, mint a Dokomlás-puszta fő bizalmija s a felszabadulás után hol csak egyszerű párttagként, hol mint a pártszervezet titkára. S mindezt azért, hogy a dolgozó emberek egére is felsüssön újra a szabadság napja, amelyet akkor a dicsőséges napok után elhomályosítottak, sárbatipor- tak a fehérterror urai.

— Abban az időben bizony háromszor is úgy volt, hogy nem érem meg a másnapot — mondja az idős harcos. — Az egyik esetre emlékszem is. Mikor elővezettek, egy őrnagy csak annyit mondott: „Kötelet a nyakára.*’ A visszhang jött rá a hasonszőrűektől: „Akasszák fel“.

Tt/|ég ma sem tudja egész pon- •*-” tosan kinek, minek köszönheti, hogy mégis megúszta. Nagy szerencse volt ez az akkori vadállati tettek közepette. Egy példát mond el az embertelen tettek közül. — Egy gépész fiát és két hajóslegényt fogtak el egyszer a fehérek. A gépész fiát előbb össze-vissza verték. Fogait kiverték, kezét kitörték, s utána ki- kísérték őket a határba. Ott az erőszakkal toborzott emberekkel megásatták sírjukat s lelövöldözésük után parancsot adtak, hogy földeljék el őket. Azok először nem akarták, hisz még valamennyien éltek. A fenyegetésre azonban élve temették el őket.

Napjainkban is ilyen irányzat vezette az ellenforradalom erőit, mint ezt a budapesti események is mutatják. Ha a testvéri szovjet csapatok nem ilyen idejében segítenek leverni az ellenforradalmat, Bogyisz- lón sem lett volna másként. Mi mutat erre?

E

lőször is azonnal leváltották a legeltetési bizottságból s helyét kulákok foglalták el. Az időt, úgy látszik még nem találták megfelelőnek további megtorlásokra, de egyes hangok nem sok jót ígértek sem Varga elvtársnak, sem a többi hozzáhasonlónak. — Az egyik nap is mikor hazafelé ballagtam, egy „atyafi“ kocsivei jőve megállított: „Most aztán leszámolunk, öreg*’ — meséli Varga elvtárs.

Akkor még nem szállt le a kocsiról, csak elhajtott, de bizonyára néAhol télen is virágok

A Keselyüsi-út baloldalán az erdő- gazdaság telepével szemben szerény kis üvegtetejű építmények húzódnak meg. A táj mozdulatlannak, csaknem kihaltnak látszik. De ez csak a külső látszat. Bent a hosszúkás üvegtetejű építmények helyiségeiben szorgos munka folyik. Fürge leánykezek ülte_ tik széjjel 2—3 centiméteres sor. és tőtávolságra a tengernyi virágpalántát. A korai tavasz sürgeti a munkát.

— Vállalatunknak 34.000 négyzetméternyi parkot kell gondozni és ellátni virággal. 1957-ben kétszeri kiül- tetéssel több, mint 30.000 virággal dí. szítjuk Szekszárd város parkjait, útjait, temetőjét, — mondja Izgum Ferenc elvtárs a kertészet vezetője. Az. tán kis idő múlva rövid hallgatás után még hozzáteszi: — Irja meg az elvtárs, hogy mi arra kérjük valamennyien, a virágkertészet dolgozói a város lakosságát, hogy az idén sokkal jobban vigyázzon az utcák, a par. kok virágjaira, mint tavaly.

Horváth Józsi bácsi, aki már 50 éve ebben a szakmában dolgozik, öröm. mel újságolja:

— Évről évre nagyobb mennyiségű virágot vásárol tőlünk a lakosság.

Tavaly még nem tudtuk kielégíteni a lakosság virágigényeit. Ebben az évben már jobban felkészülünk a piac igényeinek kielégítésére. 2200 darab ciklámen, 3000 primula, 1000 mus. kátli, 1200 hortenzia és 500 fikusz került, mint kész virág a város piacára. Ezenkívül még 30.000 darab pa. lánta is eladásra vár.

Járjuk a párás levegőjű melegházakat. Fehér és piros virágok, cserép, be ültetett primulák, haragoszöld kardvirágok, karcsú hortenziák szép. ségében gyönyörködünk

Munkások jönnek hatalmas ládákkal. A virágüzletből jönnek virágokért. — A Julia-napot megelőző pár napban rengeteg virág fogyott el. Fél hónap alatt 10.000 forintos forgalmat bonyolított le az üzlet ebben a hó. napban. — Kicsit meglepődve a kereslet nagyságán, egyre fokozódó örömmel hallgatom Sárai Szabó Mária virágkertészeti technikus szavait. — Hogyne örülnénk, Szekszárdion még nem fordult elő egy évben sem, hogy a lakosság ilyen sokat tud. jón virágra is áldozni.

A szebbnél szebb virágok és a zöldé lő palánták szemlélése közben pro.

Sok probléma van még a mezőgazdaságban, amelyeket a közeljövőben meg kell oldani. Ezekről a problémákról, az illetményföldek adásáról, a bérezés kérdéséről beszélnek a napokban a MEDOSZSZ megyei bizott_ ságán megtartott értekezleten, ahol az állami, kísérleti és erdőgazdaságok, gépállomások és különböző üzemek üb. elnökei vettek részt. Több javaslat hangzott el az említett két kérdéssel kapcsolatban és ennek nyomán kerestük fel a Juhépusztai Szarvas- marha Törzstenyésztő Állami Gazdaság egyik traktorosát, Fodor Vilmost és kértük, nyilatkozzon, mondja el a saját és traktoros társai véleményét.

— Arról szeretnénk mielőbb hallani, hogy a traktorosok bérezése hogyan fog alakulni. Ennek a kérdésnek azért is kellene hamarosan napvilágot látni, mert rövidesen megkezdjük a munkát a határban és nem utolsósorban azért, hogy elejét vegyük a különböző rémhíreknek.

A napokban ugyanis, nem tudom honnét ,az a hír kapott lábra, hogy a traktorosok évi fizetése 15.000 forint lesz és megszűnnek azok a természet_ beni járandóságok (illetményföld, fej. adag stb.), amelyek eddig voltak. Ep a hír bizony nem a legmegnyugtatóbb. Régóta vagyok traktoros, isme_ rém a szakmám, az elmúlt évben is jól kerestem, ezenkívül megvolt az 1200 négyszögöl illetményföld is, ami megfizethetetlen.

Hiába emelik meg a traktorosok fizetését, ha megvonják az illetmény- földet. Három gyermekem van és mint állandó dolgozó kaptam illetményföldet, amelyen megtermeltem a kukoricát, burgonyát és a háztartáshoz szükséges egyéb zöldségfélét. Ha most megvonják az illetményföldet, akkor kénytelen leszek az állami gazdaságtól megválni és olyan állást keresni, ahol piacon keresztül be tudjuk

szerezni a szükséges élelmiszert. — Hiába adnának mondjuk évi 20.000 fo rintot nem járnék olyan jól, mint a

15.000 forint évi jövedelemmel és az 1200 négyszögöl földdel.

Nemcsak az én véleményem ez, traktorostársaimé is. Természetesen az a bizonytalanság, ami az emberek, ben van a megoldatlan bérezéssel kapcsolatban, befolyásolja majd a tavaszi munkák kezdetét, a teljesítményeket, mert nem tudjuk, hogy munkánk után mi lesz a bér.

«

Ez a traktoros véleménye s meg kell mondanunk, hogy mi is amellett foglalunk állást, hogy az állami gazdasági, állandó dolgozóknak kell adni illetményföldet. Az elmondott problémákról érdeklődtünk és választ kaptunk Géczi Károlytól, a Tolna megyei Állami Gazdaságok igazgatóságának főagronómusától.

— Tény az, hogy az állami gazdaságok bérproblémája régóta, január 1-től húzódik és még nem talált meg. oldásra. Ez a hosszú huza-vona természetesen különböző találgatásokra ad okot. Arról nincs és nem lehet sró, hogy felettes szerv állapítsa meg azt például, hogy egy traktoros évi fizetése 15.000 forint legyen. Az tény, hogy valamennyi állami gazdaság egy összegben kapja meg béralapját és azt úgy ossza be és használja fel, ahogyan a legjobbnak látja.

— Ennyit tudok mondani a bére. zésről. Az illetményföld adásáról pedig azt, hogy legyen nyugodt Fodor Vilmos és traktorostársai, mert illet, ményföld jár és megkapják, sőt, az állandó és családos dolgozóknak nem 1200 négyszögölet, hanem egy holdat. Dolgozzanak és kezdjék a tavaszi munkát nyugodtan, valamennyien, mert rövid időn belül rendezni fogják a bérezés problémáját is.

Új paprikafeldolgozógép készült

hány nap múlva a leszámolásra is sor került volna. Ha valaki azonban azt gondolná, hogy ez a kis epizód megfélemlítette, nagyon téved. Idős kofa ellenére, fiatalos hévvel, akarat tál igyekszik dolgozni.

Van is probléma éppen elég. Ami kor erről beszélgetünk, a fiatalság gondjával-bajával hozakodik elő elsősorban. Érzi, hogy itt nagyon sokat kell tenni a pártszervezetnek. He hogyan tehetne még többet értük, mikor egy helyiségük sincs a fiataloknak. Itt-ott húzzák meg magukat akárcsak a mozibajárók. Tudni kell, hogy az árvíz pusztítása után a mozi helyiség nem lett felépítve, s nem is tudják lesz-e belőle valami. — Itt a fiatalok is helyet kaptak — mondja —, de most legtöbbször az utcára szorulnak. Én nem állok meg addig, míg nem rendezzük az ügyet valahogy. Ez a fiatalság minden jóra képes, társadalmi munkát is ajánlanak fel a szülőkkel, különösen az asszonyokkal együtt.

— Igen, legalább egy mozira volna szükség, mert azt lehetne másra is használni — mondja búcsúzóul az idős elvtárs, aki közel háromnegyed évszázada küzd harcol a boldogabb jövőért, s nemcsak saját maga számára.

A

z ilyen embereknek nem szabad a fent elmondott körülmények között meghalni. Élniök kell s éljenek is népünkért, hazánkért, a szebb, a boldogabb holnapért. Példájuk, tapasztalatuk lelkesít, tarnt, figyelmeztet és örök hálára kötelez. Nem leszünk méltatlan utódok, ígérjük.

(i—e)

nyílnak

blémák is merülnek fel. A vállalat két régi dolgozója áll elő jogos kéréssel. Farkas Ádám 6 éve, Faddi József 4 éve dolgozik a szakmában. Mindketten kertészeti szakmunkás munkáját végzik és mégis segédmun. kásnak járó bért kapnak. Hogy miért? Azért, meri nincs képesített szakmunkás igazolásuk..

— Szeretnénk vizsgabizottság elé menni. Ekkora gyakorlat után nem félnénk attól, hogy az alapfokú képe_ sítést nem tudom megszerezni, — mondja a deresedő, de még mindig fiatalos mozgású Faddi Józsi bácsi. — Úgy gondolom, igaza van. Jó lenne, ha az illetékesek foglalkoznának velük.

Ahogy a 3500 darab beszemzett vad rózsával beültetett csemetekertet' né_ zem, a jövő Szekszárdjának rózsafák. tói illatozó udvarait látom magam előtt. Hosszú, gondos munka folyamataként lesz az apró kis magvócskákból virágcsokor és a parányi vad. rózsa csemetéből virágzó, nemes rózsát adó fa. Aki a virágot szereti, az a virágtermesztés mestereit is becsülni tudja.

HAJPÁL ZOLTÁN

Hazánk számos exportcikke közül talán a paprikát ismerik külföldön a legjobban. A paprikának a szárát, az úgynevezett csumát eddig kézzel szakították ki. A dolgozók sokat szenvedtek mert az erős paprika csípte, kisebezte kezüket. Egy dolgozó napon ta csak 6 kg paprikából tudta eltávoHeves megyében az idén új alapokon kezdik meg a belterjes gazdálkodás fejlesztését. Különösképpen azokat a növényféleségeket termelik, amelyek a megye éghajlatát és talaj, adottságát a legjobban kedvelik. Ä szőlőn, más gyümölcsön és dohányon kívül a hazai piacokon és külföldön is ismert dinnye fokozott termelését tűz

lítani a szárat. Nemrégiben az Élelmezésipari Tervező Intézetben elkészült a csumázógép mintapéldánya, amelyet már ki is próbáltak Szegeden. A műszakonként húsz ember munkáját elvégző csumázógép sorozatgyártását hamarosan megkezdik.

ték ki célul. Az elmúlt években ugyanis mintegy 500—600 holddal csökkent a megye dinnyetermő terű. lete s a termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák ennek nagyrészét már az idén pótolni akarják. A tavalyi 700—800 hold helyett az idén előreláthatólag több, mint ezer holdon ültetnek dinnyét.

Fejlesztik Heves megye dinnyetermelését

Házastársak a „vádlottak padján"

■ 'ii.

A fiatalkorúak bírósága egy 15 éves gyermek ügyét tárgyalja. Építővállalatnál dolgozott és lopott. Nem nagy dolgokat: egy alkalommal két kiló szeget, ntána néhány fogót és kalapácsot lopott d, majd pedig egy zsák cementet. Már előre meg volt a hely, ahova „elpasz- szolta“ — amint ő mondja — és mindjárt fizettek is érte. Amikor a cementet vitte, akkor kapta el az éjjeliőr.

— Miért loptad el? — kérdezi a bíró.

A gyerek habozik, idegesen topog a

bírák előtt, látszik rajta, hogy még nem járt ilyen helyen. Végül kinyögi:

— Kellett a pénz.

— Amit kerestél, az nem volt elég az ellátásodra, vagy talán valakit még el is kellett tartanod?

— Hát, az ellátásomra éppen elég lett volna, meg nem is kellett eltartanom senkit, dehát a vasárnapi szórakozáshoz sok pénz kell.

— Hova szoktál járni vasárnap, hogy olyan sok pénz kell?

— Cukrászdába, mert nagyon szeretem a süteményeket, meg hát mindig oda, ahová a kollégák akarták.

— Te nem szoktál szombaton hazautazni a szüléidhez, mint a többiek, neked nem szokott anyukád hétfőn reggel egy táska süteményt odapakolni, amikor jöttél vissza?

A gyerek elvörösödik, lehorgasztja fejét, majdnem sírásra fakad:

— Én nem szoktam hazamenni az anyámhoz, mert ott van a mostoha papa, az apámnál pedig ott van a mostoha anya.

— Volt testvéred is?

— Igen, egy öcsém, az valahol gyermekvédő intézetben van.

Két gyerekük volt, a szülők mégis elváltak. Érdemes elmondani ennek a házasságnak a történetét. Tíz éven keresztül talán még szóváltás sem volt a férj és feleség között. Addig a férj dolgozott egyedül, a feleség pedig a gyerekeket nevelte és a háziasszonyi teendőket látta el. A férj nem győzte imádni jóságáért, háziasságáért feleségét és még tíz év után is majdnem ugyanolyan szerelem élt benne felesége iránt, mint újházas korukban. Nem is csinált volna az égvilágért semmit sem a felesége ellenére. Látszólag valóságos minta volt a házasságuk. Egy évben egyszer, vagy kétszer megtörtént ugyan, hogy a férj kimaradt este a férfi kollégáival egykét pohár borra, de a feleség, mivel ez nem volt rendszeres, megbocsátotta és így nem lett belőle konfliktus.

Egyszer azonban a feleség is dolgozni ment egy körülbelül olyan fizetésű állásba, mint a férj. A gyerekek már nagyobbacskák voltak, kevesebb volt velük a gond, az asszony pedig minduntalan azt hallotta ismerőseitől, hogy miért nem megy ő is dolgozni, mint a többi asszony, miért raboskodik a főzőkanál mellett, elvégre is egyenjogúság van —

Tanulság felnőtteknek

körülbelül ezek miatt ment dolgozni és csak kisebb része volt ebben a család anyagi helyzetének. Ez azonban határ volt a család életében. A férj ezután nem találta otthon mindig a megszokott rendet. Ezt először észre sem vette, később azonban szólt érte. A feleség, az egyenjogúságra hivatkozva azzal válaszolt:

— Neked is annyi megtenni, mint nekem. Elvégre is én is dolgozom egész nap.

A férj persze, ahelyett, hogy segített volna a feleségének, amit a megszokott szép szavai, kedvessége után meg is tett volna, ideges lett s ettől kezdve szinte mindennapos volt a kisebb családi zsörtölődés.

A férj azt mondta feleségének, térjenek vissza a megszokott életre, ne dolgozzon, neki többet ér a családi békesség, mint a sok veszekedés. A feleség azonban erről már hallani sem akart: tetszett neki a napi nyolc óra a hivatalban, a társaság, meg az a sok minden, amit ott lehet hallani, és hát úgy érezte, hogy ő akkor nem lehet „egyenjogú , ha visszatér a családhoz. Ebből újabb veszekedés lett. A férj esténkint már nem sietett haza min* azelőtt, tudta, hogy úgysem várja otthon a régi békés családi környezet, a mosolygó, kedves

feleség. Helyette inkább elment a kollégákkal egy-két pohár bort meginni, ezzel akarta elterelni figyelmét a megromlott életükről. Ez azonban nem orvosság, hanem csak további olaj volt a tűzre. A feleség, amikor otthon észrevette, hogy férje ivott, már nem azzal a megbocsátó feddéssel fogadta, mint valamikor.

— Te részeges disznó... Ahelyett, hogy hazajönnél és elvégeznéd az itthoni munkát, lumpolsz, korhelyeskedsz.

A férjnek ideje sem volt „kimenteni“ magát és szép szóval elmondani, hogy ő nem akar lumpolni, ha a feleségében azt a régi, szerető feleséget látná, nem is menne többet soha ilyen helyre, mert az asszony a fejéhez vágta azt a kijelentést, ami aztán végkép megpecsételte a sorsukat:

— Mit gondolsz te? Azt hiszed, hogy én sanyargok majd itt melletted rabszolgamódra? Azt hiszed, hogy én nem tudom eltartani a gyerekeimet a saiát munkámból? Én is annyit keresek, mint te.

Először elköltözött a feleség a családi otthonból, amelyikben házaséletük alatt éltek, elvitte a gyerekeket is, majd pedig elváltak. Az asszony, ha ismerősei kérdezték, egyenjogúságára hivatkozott. Azt azonban nem tanulta meg felnőtt

asszony létére, hogy az egyenjogúság; amit annyiszor hangoztatnak, nem pusztán azt jelenti, hogy éppen úgy dolgozhat és éppen annyit kereshet a feleség is, mint a férje. Az ilyen kijelentés csak szépen hangzó, álnok szónoklat, ha nem tartja szem előtt a feleség a feleségi kötelességeit, az otthont, a családi békességet. Ez a házaspár szépen élhetett volna tovább együtt, ha a feleség nem érti félre az egyenjogúság elvét és a családi békességét nem rendeli e rosszul értelmezett elv alá. Ha továbbra is megértő férjével szemben és nem abból indul ki, hogy „elvégre is, én is annyit keresek, mint a férjem“, akkor nincs családi konfliktus még akkor sem, ha mindketten dolgoznak.

Az igaz, hogy meg tudott élni férje nélkül. Jól keresett továbbra is. Sőt, még azt is „megmutatta“, hogy férjhez tud menni másodszor is a két gyerekkel. Nem is volt semmi differencia ebben a házasságban, de ezt már csak a gyerekek feláldozásával tudta elérni. Az új férj nem tűrte meg otthon a csintalan, kamaszkodó gyerekeket. A kisebbiket állami nevelésre adták át, a nagyobbikat pedig szabályosan elűzték hazulról:

— Ugorj a kútba, ha nem tudsz még mindig megélni a magad munkájából — mondták neki.

A gyerek megélt szülő nélkül is. De nem volt családi, meleg otthon, szülői nevelés, csak társaság és ez előbb-utóbb bűnbe vitte.

(Folytatjuk)

Boda Ferenc