Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-20 / 17. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. J AN DAR 3*. A MUNKA GONDJAI Gépjavítás közben Megszokott, békés kép fogadja a Simontornyai Bőrgyárba érkező látogatót. Hallhatja a gépek zúgását és szemével győződhet meg arról, mit termelnek, milyen bőrt gyártanak a cipőiparnak. Dobog a gyár szíve, de mintha ez a dobogás mégis egy kicsit arritmikus lenne. Mikor az emberekkel beszélünk, akkor tudjuk meg, hogy mi is a baj, milyen problémák foglalkoztatják őket. Munkaközben egy-két elejtett szóból, a melegedőben beszélgetés közben és munkába- menet hallani, amikor gondjaikról beszélnek. És foglalkozik a munkástanács is a problémákkal Mór egész sor intézkedést hozott egyes kérdések megoldására. Elsősorban arra, hogy dolgozni tudjanak, s ez már nem pro. bléma. Minden üzemrész a munka zajától hangos. AZ ÖNÁLLÓSÁG akadályozza még a zavartalan munkát. Mindenki arról beszél, hogy önállóan akarnak dolgozni. A munkás - tanács elnöke azt mondja: „Bízzák ránk a gyár irányítását, majd jövedelmezővé tesszük és ellátjuk a cipőgyárakat jóminőségű és sokféle áruval." Még nem kapták meg a teljes önállóságukat. Kereskedelmileg és pénzügyileg is függnek a Bőripari Igazgatóságtól. Tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a közeljövőben meg tudják oldani a kereskedelmi és pénzügyi önállóságot is. Még számos régebbi szerződés köti kezüket, s amíg azok nem járnak le, addig az önállóságot nem tudják megkapni. És ez hozza maga után a többi problémákat. A BÉREZÉS megoldása függ talán a legjobban a gyár önállóságától. A munkásokat a régi normák alapján elszámolt darab bér szerint fizették decemberben, s ez kevés. Azt mondják, hogy amikor normára dolgoztak, akkor sokkal többet tudtak egyes munkahelyeken keresni. A gyár munkástanácsa a dolgozóktól jó munkát kér. De január első felében még nem tudták; hogy ezért a munkáért majd mit fizetnek. Pedig nincs hiba a termelés mennyiségével és minőségével sem. Sokkal szebbek és jobbak az áruk, mint hónapokkal ezelőtt. A Szakszervezetek Megyei Tanácsánál azt mondják, hogy a bőrgyáriak bérezését megoldották már. De ez csak félmegoldás. Igaz, megkapták a nehézipari besorolást. De még ezután kell kidolgozni az egyes munkahelyeken, munkafolyamatoknál milyen órabért és hogyan fizessék. A hogyan abból adódik, figyelembe akarják venni a mennyiségi munka mellett a minőség bérezését is. Ennek kidolgozása bizony időt vesz igénybe. A gyár szakemberei napokat töltenek el azzal, hogy a legigazságosabban tudják a dolgozókat fizetni. Amikor megtudták a gyárban, hogy az új besorolás megérkezett, a kedélyek megnyugodtak, de még sok meggyőző szóra van szükség, hogy megmagyarázzák az új bérezést. S ezek után tudják majd hogy munkájuk után milyen bért kapnak. Talán ezzel a problémával foglalkozik a munkástanács a legtöbbet. TERVEZNEK a jövőre, az elkövetkező hónapokra. Terveikből azt lehet megtudni, hogy többet és jobbat akarnak termelni. Bővíteni akarják a meszesműhelyt, a kazánt megjavítani, gépeket felújítani. Ez alá rendelik a többi problémák megoldását. A termeléshez szükséges' minden feltétellel rendelkeznek. Van elegendő szén és pakura. A napokban nagyobb szállítmány érkezett Tatabányáról. Rendszeresen ér kezik a gyárba nyersbőr, igaz. még csak hazai eredetű, de abban bíznak, hogy hamarosan külföldi cégekkel is' fel tudják venni a kapcsolatot, melyekkel ezelőtt is kereskedelmet folytattak. De most elsősorban a hazai szükséglet kielégítését tartják fontosnak. Naponta szállítják a cipőgyáraknak a bőrt. A bonyhádi-, a Duna- és a Tisza-cipőgyárak rendszeres vásárlók, csaknem mindennap megjelennek saját gépgicsijukkái és szállítják a cipők készítéséhez szükséges bőrt. A jövőben is sokfajta árut akar nak készíteni. A nagyobb választékot akarják biztosítani. A műszakiak állandóan kísérleteznek, új és szebb fajta bőr gyártásán. Átszervezéssel Az öreg, akit jelen esetben id. Hos- nyánszky Jánosnak hívnak, a hideg éjszakát 82 éves kora ellenére Tolnán, az utcán töltötte. Mert... igen, mert a ger- jeni autóbusz Faddon felvette, és az öreget a cél előtt letette. A tolnai Vörös- keresztnél akart leszállni az idős ember, mivel fia, — aki a Kajmádi Állami Gazdaságban dolgozik — itt várta kocsival. Az utasok is, meg az öreg is, nagyon szépen kérte a sofőrt, hogy tegye meg azt a csekélységet, hogy két percre megáll, míg az öreg leszáll. De a sofőr kijelentette, hogy ő nem marhaszállító, hogy minden utcasarkon megálljon Így aztán letette az ön get Tolnán a Szabadságszálló előtt, aki kénytelen volt itt éjszakázni, vagy ki tudja? .. . Igaz, nincs arra törvény, hogy az autóbusz ott is megálljon, ahol nincs megállóhely, sőt... de azért bocsánatot kérünk... Az emberiességnek egy Íratlan törvénye volt mindig, az, hogy egymegolflották a szakemberek hiányát, s változatlanul nagy választékban és jóminőségben készítik a borjú és marhabőr sokszínű változatát. A MUNKÁSTANÁCS már sok problémát megoldott. Az a tervük, hogy a jövőben úgy dolgozzanak majd, hogy a több évtizedes tapasztalattal rendelkező munkások keze nyomán még jövedelmezőbbé tegyék a termelést. A bérprobléma megoldása után már minden erejükkel a termelés ügyével tudnak és akarnak foglalkozni. És most bizonyosodik be, hogy mennyire tudnak gazdái lenni a gyárnak. A termelés alakulása, az értékesítés és árubeszerzés, a dolgozók helyzetének alakulása lesz mérlege a munkástanács életrevalóságának. Nehéz, de szép feladat előtt állnak. A most még tapasztalható egy-két kételkedő hangot hallatók is meggyőződnek a munkás- tanács életrevalóságáról. De tudni kell, hogy szív kell a munkához, szívvel, munkásakarattal kell a problémák megoldásához fogni, s akkor biztos a mostani nehézséget és bizonytalanságokat el tudják oszlatni. Az életet jelentő munka teljes ütemben megindult. Dolgozni kell, mert ezt kívánja tőlük az ország, a nép érdeke. Ezt megértették. Bizonyíték erre az is, hogy naponta rendszeresen megjelennek a munkahelyen és mind szebb eredményeket érnek el a termelésben. A problémák és gondok pedig az élettel járnak. És megoldásuk gyorsasága csak rajtuk múlik. (Pálkovács) mást, s főleg az öregeket tisztelje, s ha a sors úgy hozza, segítsen rajtuk. Kedves sofőr úr! Maga, aki azt a csekélységet nem tette meg az öregnek, biztosan hallott, vagy olvasott arról, hogy a múlt rendszerben az öregekkel szemben milyen sok jóvátehetetlen bűnt követtek el. Tudom, erre.azt mondaná* a fiatalokat is sokszor megbántották. Igaza van. De minket legalább vigasztalhat az, hogy még fiatalok vagyunk, előttünk áll az élet, még kárpótolhatnak bennünket. Es az öregek?... Sajnos, nekik már nem sok van vissza. Ezért százszorosán tegyük meg nekik, ami pénzbe nem kerül, legyünk velük szemben udvariasak, előzékenyek, gyön- gédek. Ugye, a következőben maga is megteszi ezt a csekélységet minden öreggel szemben? ... (Hortobágyi Mátyás zombai dolgozó paraszt levele nyomán.) Az irodában a megbízott Igazgató és a gépészmérnök tájékoztatott; Általában helyesli a pincehelyi gépállomás valamennyi dolgozója, hogy nem rohammunkával kell javítani, nincs megszabva; ezt a traktort vagy azt a cséplőgépet ennyi és ennyi óra alatt ki kell javítani. — Tudniillik ez azzal a veszéllyel járt, hogy egyik másik gépet csak beolajozták. Mikor munkaközben elromlott, akkor pedig szidták a normákat, a szerelőket és így tovább — szögezi le ezzel kapcsolatos álláspontját Finta elv- társ, a mérnök. Most a rossz gépjavításért ezek szerint nem érhet szemrehányás senkit majd annakidején. Úgy mondják ugyanis, hogy van kielégítő mennyiségű alkatrész, hozzáértő munkáskezek is vannak és megy a gépjavítás, mint a karikacsapás. Hogy hogyan végzik el ezt a munkát a pincehelyi gépállomáson, az teljes egészében a szerelőkön, a traktorosokon és a vezetőkön múlik. Különben az elmúlt két hét alatt — amióta lényegében a javítás folyik — közel 10 traktor fő, illetve folyó javítását végezték el és több munkagépet üzemképes állapotba helyeztek. Ennyit tud mondani az újságíró arról, ami a pincehelyi gépállomáson a most folyó munkákat illeti. Sokat, nagyon sokat lehet azon ban mondani a gépjavítás központi alakjáról, az emberről, aki politizál gépjavítás közben... Elmondja barátjának, munkatársának problémáját Vitázik vele a helyzetről, a bérezésekről, az égvilágon mindenről. A vitatkozók közül bemutatunk kettőt. SZ. BERTÓK ISTVÁN, A MESTEREMBER. Nem fiatal ember már, közelebb járhat az 50 évhez, mint a 40-hez. Úgy mondják, neki nem lehet egy szava sem, mert a Rákosi-rendszer- ben is rákacsingatott a szerencse. Nemrégiben ugyanis 5000 forintot nyert a békekölcsönön. A gépállomáson már több éve dolgozik. Tavaly 4.60 forintos órabérért végezte ugyan azt a munkát, amit most 6.50 forintért csinál, s mégis, mikor megkérdeztem tőle; megvan-e elégedve, rándított egyet a vállán, s csendesen megjegyezte: — Ezzel nem dicsedhetek. — És mi a probléma — kérdeztem. — Minket becsaptak. Novemberben azt mondták, hogy 9 forintos órabért kapunk és most mégse azt kapjuk. — Ki ígérte? — kérdeztem. — Mindenki ezt rrjondta — Hangzott a szűkszavú válasz. Ezután elkezdtünk vitatkozni, próbáltam megmagyarázni Sz. Bertók Istvánnak: ha most ugrásszerűen megemelik a munkabéreket, az elkerülhetetlenül inflációhoz vezet, mert az ország nagyon nehéz helyzetben van. Melyik lenne jobb magának: az, hogy keres egy hónapban 1300 forint tot és tud rajta venni magának egy csinos öltönyt, vagy az. ha keres 1700 forintot és nem tud rajta venni csak 2 méter szövetet, vagy azt se. A mester ezen elgondolkodott, majd így válaszolt: — Mentsen meg az isten mindany- nyiónkat az inflációtól. Ha csakugyan így van, akkor nem kell a 9 forint, inkább dolgozom 6.50 forintért, mert én tudom, hogy egy infláció minket, bérből és fizetésből élőket, teljesen tönkretenne. De nézzünk egy másik embert,, akinek másak a problémái, más munkát végez. JÖZSA GERGELY, A TRAKTOROS; — Nekem jöhetnek akármilyen mesével. Az életszínvonalról nekem ne dumáljon senki, mert odavágom neki a bérjegyzéket, megtudhatja, hogy 530 forintért dolgoztam egy hónapon keresztül. Egy forint 30 filléres órabérért emelgettem az ekéket, a tárcsákat, a fogasokat. Hát mi ez, fizetés? (!) Valóságos gúnyt űznek az emberből! Ami azt illeti, Józsa Gergelynek sok igazsága van. Van ugyanis egy rendelet, mely szerint az egyéb mun kát végző traktorosok 1.80, illetve 2.50 forintos órabért kapnak. Hogy mikor és ki állapította meg az egyéb munkát a gépállomásokon, azt nem tudom. De valóban egy kicsit furcsa hogy az, aki hidegben, fagyban, sárban emelgeti azokat a nehéz munkagépeket, csak 1.80, vagy legjobb esetben 2.50 forintos órabért kap. Aki pedig alkatrészeket mos, a viszonylag meleg műhelyben, 4.50 forintos órabért kap. Ez nem jól van így. Tanulságképpen a következőket írnám le: A pincehelyi gépállomás dolgozói tudnak lelkesedni munkájukért, amit bizonyít, hogy a folyó munkákkal nincs semmi probléma. Abban a reményben dolgoznak, hogy mire megkezdődik az igazi aagy munka, akitorra a gépállomáson minden gépet rendbehoznak, s akkor majd sokkal többet tudnak dolgozni, mint eddig és kielégítő munkabért kap mindenki. S végül tanulják meg az illetékesek elbírálni, hogy melyik munkáért, mennyi bért érdemel az illető. S ne ígérjen felelőtlenül senki semmit, mert ezt nagyon elítélik még az egyszerű emberek is. Mohiámé Egyszer mi is megöregszünk FALUSI KRÓNIKA A falu csendes volt. A pesti események híre is csak két-három nap múlva váltott ki cselekvést. S ekkor már a falu nem volt csendes és nyugodt. Inkább hasonlított egy bőszült oroszlánhoz, mint egy békés, szelíd bárányhoz. S ettől o perctől forrt és kavargóit az élet, amely még ma sem csendesedett le egészen, A tanács helyét felváltotta a nemzeti bizottság, majd ismét a tanács következett. . Amikor már eldőlt a hatalom kérdése, Szakadáíon még csak akkor kezdődött a harc istenigazá- ban. Rettentően bántotta Schön Jánost a falu volt leggazdagabb emberét, hogy a községben a csoport kiállta a legnehezebb perceket. Valahogy ilyenformán morfondírozott magában; „Ha felbomlik a szövetkezet, visszakapom a házamat, a másik helyiségben megnyithatom a szatócsüzletemet.” A terve véghezvitelében ezután nem volt válogatós. Még december elején történt, amikor a varsádi italboltban tanyázott. Ekkor toppant be oda a gyönki járási tanács egyik embere. Schön bizalmasan magához szólította egy sarokba. — Jöjjön csak félre — és intett a kezével. A szólított a sarokba lépett, és Schön megkezdte a „működését”: — Segítsen nekem. — Ugyan miben? — Segítsen nekem a csoport feloszlatásában, mertha az nem bomlik, én a házamat soha az életben vissza nem kapom. Ezért segítsen nekem. Ez lesz — a három ujjával mutatta, hogy pénzről van sz^— A csoport nem bomlik fel - válaszolt a megszólított. Ezután Schön olyan színeket játszó t, mint akit előbb forró majd pedig hideg vízzel öntenek le. Nem folytatta tovább az agitálást ott helyben, de a reményt nem adta fel. Segítségül hívta a rokonságot, segítségül hív a a fiát, ifjú Schön Jánost, aki gépkocsivezető. Az ifjú Schön néhány pohár után január elején azt a kijelentést tette a sza- kadáti italboltban, hogy a tanács, meg o csoportvezetőség már beleegyezett: — a ház az övé lesz. A tények éppen az ellenkezőjét igazolták. Ugyanis nemrégiben volt csoportgyűlés, amelyen a tagság Ham Gyulát megerősítette elnöki tisztségében. Az elnök kiáll a szövetkezet ügye mellett az agronó- mussal egyetemben mindig és mindenkivel szemben. A tagság többsége is a szövetkezés melle t áll. — Vannak persze hangoskodók is, mint például a legutóbbi közgyűlésen kilépettek: Gyomoréi Viktor, Falháber József, Heiffner Ferenc és János, akik amellett hangoskod- tek hogy a csoport oszoljon szét. Amikor ezt a tervüket nem sikerült véghezvinniök, tüntetőleg kiléptek. Szahadáton a harc nem szűnt meg, sőt, folytatódik. A felbujtók a legnagyobb „ellenségüknek’’ Roskó András bácsit tartják a faluban. Nem egyszer kellett hallania az olyan kijelentéseket, hogy a Roskökat ki kell nyírni, mert addig nem bomlik fel _ csoport, amíg azok élnek. Az egyik alkalommal is így szól ak hozzá a hangoskodók, akik a legnagyobb ellenségei a szövetkezeinek: — Jól nézd meg öregem ezt a fát, ezen fogsz lógni. Most januárban történt, hogy szóváltás támadt Roskó András bácsi és az idősebb Schön között. Ekkor is a szövetkezetről jött elő a szó, Roskó András kijelentette: — Aki a legelső marhát elol- dozza, annak bicskával vágom el a nyakát... A jelenlévők, Schön János társaságában, rárohantak és Schön egy késsel le is akarta szúrni Roskót. Csak a fia közbelépésével menekült meg Roskó András a halált ígérő döféstől. Mérgében aztán Schön a kocsma ajtajába vágta a kést. Annyit azonban sikerült elérniük, hogy jól helybenhagyták Roskó András bácsit. Amint látjuk, nem éppen váloga ósak az eszközökben azok, akik mindenképpen a szövetkezet szétrobbantásával kísérleteznek. Ha a helyzet úgy kínálja, megvesztegetéssel spekulálnak, de nem riadnak tússzá attól sem, hogy késsel támadjanak egy védtelen öregemberre, akinek a meggyőződése nem egyezik az övékével. A Schön Jánosok azonban megfeledkeznek egy dologról: Szakadáíon a többség, az elnökkel az élen, szövetkezetét akarnak. Megfeledkeznek arról is, hogy sem pénzzel, sem késsel nem lehet az emberek meggyőződésére ha ni. S megfeledkeztek arról is, hagy a szövetkezet elleni izgatásért a törvény lesújt. S figyelmen kívül hagyták azt is hogy vannak emberek a szövetkezetben, mint Roskó András és rajta kívül még jónéhá- nyan, akik együtt akarnak maradni. Roskó András ezt így fogalmazta meg'— Addig, amíg két-három család mellet em áll, a szövetkezet megmarad. Ha elhagynak, egyedül én sem csinálhatok semmit. De azt merem mondani, hogy a Roskók utolsók lesznek, akik elhagyják a csoportot. ffc A)
